A terhesség első jelei

Alighogy a baba megfogan rohamos változások indulnak meg a szervezetedben. Te erről semmit sem tudsz még 1-2 hétig, azonban napról napra nagyobb az esélye, hogy a terhesség első gyanújeleit megérzed.

A terhesség első jeleiA terhesség első jelei az ún. gyanújelek, amiket más is okozhat, de akár terhesség is lehet. Általában ezek jelentkeznek a legkorábban. Ilyen tünet a hányinger, az émelygés, a szagundor, ha hirtelen megkívánsz valamit vagy éppen undorodni kezdesz tőle. Állandó pisilhetnék és fokozott fáradtságérzés is jelezheti a pocaklakó jelenlétét. Gyakori, hogy bizonytalan alhasi panaszok társulnak a tünetek mellé: úgy fájdogál a hasad, mintha „meg akarna jönni”, ez akár az egész első harmadot végigkísérheti. Később állandó éhségérzet és szomjúság is csatlakozhat a tünetekhez.

A valószínűségi jelek közé tartozik a mellek érzékenysége, megnövekedése, akár még néhány csepp előtej is megjelenhet. A mellek megduzzadnak és a bőr alatt előtűnnek a kék erek. Ide tartozik a menstruáció elmaradása is. Mire ez bekövetkezik, a terhesség már 4-5 hetes, azaz a pici legalább 2-3 hete beköltözött. Előfordulhat, hogy pár csepp vérzést tapasztalsz a menstruáció idején, de ez normális jelenség.

A terhesség biztos jelei: a pozitív teszt, melyet a menstruáció elmaradásakor már érdemes elvégezni, majd pár nappal később megismételni. Álpozitív eredmény nincs, azaz, ha megjelent a két csík, akkor ott baba van, más kérdés, hogy sajnos előfordulhat, hogy felszívódik (amióta a nők szinte a fogantatás pillanatától nyomon követik terhességüket, pontosan lehet tudni a felszívódások, vetélések arányát, ez nagyjából 11%).
Biztos jel még a szívhang is, amelyet a 6. héttől lehet kimutatni.

Ha pozitív lett a teszt, 1-2 hetet érdemes várni és utána felkeresni az orvost, mert kb. a 6. héttől van szívhang.

Így néz ki egy 8 hetes magzat az ultrahangon:

    Ha kérdésed van, először olvasd el ezt a cikket, hátha megtalálod benne a választ! 2008. augusztus 15-től csak azokra a kérdésekre válaszolok, amikre a válasz nincs benne ebben a cikkben!
About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

2 051 Comments

  • Vivien

    2020. április 12. vasárnap

    Üdvözlöm Doktornő!
    Segítséget szeretnék kérni öntől!
    25 éves vagyok!
    Késett pár napot a menstruációm ezért csináltam 2 tesztet (igaz délután)
    Mind a kettő teszt pozitív lett igaz mindkét tesztnél a második csík halványabb az első csíknál.
    Gondolom még korai a terhesség.
    Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy napközben többször görcsölök de hamar el is múlik ez normális??
    Mert sajnos tavaly volt egy méhen kívüli terhességem és akkor is görcsöltem de barnáztam is
    Most viszont nem barnázom. De rettegek hogy megismétlődhet újra velem 😭
    Előre is köszönöm a választ

  • Vivien

    2020. április 10. péntek

    Üdvözlöm!
    Segítséget szeretnék kérni!
    Késik a menstruációm ezért csináltam 2 terhességi tesztet (igaz nem reggel) és pozitív lett mind a 2 teszt. Igaz az egyik csík halványabb mind a 2 tesztnél mint az első csík.
    De gondolom azért mert még korai a terhesség.
    És napi többször görcsölök de hamar el is múlik.
    Az a kérdésem hogy ez normális?
    Mert sajnos nekem tavaly volt egy méhen kívüli terhességem Akkor is görcsöltem és elkezdtem barnázni. Most viszont csak görcsölök barnázás nincs de rettegek hogy megismétlődik.
    Köszönöm előre is a választ!

    • Gabi

      2020. május 06. szerda

      A terhesség korai időszakában gyakran előfordulnak különböző tünetek. Az enyhe görcsölés is lehet normális. Ha nem állandó, rövid ideig tart, pihenés hatására elmúlik, akkor nagy valószínűséggel nincs gond. Ha viszont erős, elhúzódó, netán vérzés kísérné, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni.

  • Timi32

    2020. április 07. kedd

    Az en tortenetem ez 3 gyermekem van .a legutolso 9 eves. Sajnos vele komplikált szulesem lett.vegig véreztem vele terhessegem alatt de egeszseges hala az istennek.lenne olyan kerdesem szeretnek babat.azota masik parom van 7 honapja probalkozunk de hiaba.kerdesem az egyik h elkothetnek a tudtom nelkul?vagy mi az ok h nem esek teherbe??kerem valaszoljon.hasznalok kalkulatort naptart eszek vitaminokat is h segitcsek h sikerüljön…tanacstalan vok .32 anyuka

    • Gabi

      2020. április 09. csütörtök

      Tudta nélkül nem köthetik el! Amint lehetséges, érdemes egy kivizsgálás miatt felkeresni egy nőgyógyászt.

  • Kinga

    2020. április 07. kedd

    Sziasztok! 18éves lány vagyok, napok óta borasztóan aggódok, hogy teherbeestem-e vagy sem. Tesztet még nem merek csinálni, nagyon félek az eredménytől…
    Az lenne a kérdésem, hogy megfoganhatott a baba, ha az együttlét utáni 2.héten megjött? Megszakításos módszert alkalmaztunk, de következő héten nagyon görcsöltem, nem tudom, hogy beágyazódás vagy premenstruáció miatt…de ilyet még nem tapasztaltam előtte. Most durván 1hónap elteltével kis émelygést tapasztalok és enyhe esti derékfájást…Kérem segítsen!😭

    • Gabi

      2020. április 09. csütörtök

      Ha a vérzés a megszokott módon zajlott, pontosan jött meg, színe, állaga, mennyisége normális volt, nem múlt el 3 napon belül, akkor minimális a terhesség esélye. Viszont ha sokkal enyhébb volt, mint a szokásos, hamarabb el is múlt, vagy csak a tünetek miatt bizonytalan, érdemes minél előbb tesztet csinálni, ebben az esetben sajnos az idő nem segít, nem szabad halogatni! Bármelyik gyógyszertárban, drogériában beszerezhető!

  • Viktória

    2020. április 02. csütörtök

    Jó napot! A párommal március 6-án voltam együtt utoljára, megszakítással. Egyikünk sem vett észre semmit, hogy baj lett volna. Megjött a menstruációm 19-én, amivel minden rendben volt, szokásos 6napig tartott, normál mennyiségű vérrel. Azonban apró szurkálásokat érzek a hasamban(nem csak alhasban) pár naponta és a vizeletem színe erősebb.(nem tudom ez mennyire függhet össze) Az ovulációm ma van a naptár szerint is, hüvelyi folyással, ahogy szokott. Lehetek terhes?

    • Viktória

      2020. április 02. csütörtök

      Azt kihagytam, hogy 6-a előtt csak február 15-én voltunk együtt, de védekeztünk. Ez volt az első alkalom hogy nem. Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2020. április 09. csütörtök

      Ha az utolsó vérzés megszokott módon zajlott, és most is az ovuláció tünetei jelentkeztek, minimális a terhesség valószínűsége. A vizelet színe változhat attól függően is, hogy mit és mennyit ivott, evett előzőleg. Ha bizonytalan, esetleg érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

    • Enikő

      2020. április 30. csütörtök

      Üdvözlöm Dr.
      Tisztelt Dr.
      Receptre fel volt nekünk írva a closti begyt mivel sehogy sem estem teherbe párommal lassan 3 ève vágyunk együtt ès már mind ketten szeretnènk.
      A Magán orvos kiállított gyógyszert szedtem 2 hónapig napi 2 szemet.

      Március 27-èn elkezdődött a menstruáció ami 3 napig tartott ,viszont e közben történt egy nemi aktus a párommal.
      Utána el kezdett fájni a bal oldali petefèszkem , szúró jellegű viszont csak 2 napig tartott.
      Szúró fájdalom elmúlás követően , néhány napra rá , következett 4nap amit reggeli hányás követett, jelen esetben meg ott tartok hogy a hasam ès a derekam is fáj

      • Gabi

        2020. május 06. szerda

        Biztosat egyetlen tünet sem jelent, de összességében esélyesnek tűnik a terhesség. Drukkolok!

  • Börcsök Viktória

    2020. április 02. csütörtök

    Jonapot kivánok.
    Én 5 napja együtt voltam a barátommal és nem védekeztünk, de nekem a menstruáciom késett 5 honapot előtte megjött mielött együtt voltunk és belém élvezett, és vannak jelek amelyeket észre veszek, és nem tudjuk eldönteni ez a menstruáciotol van vagy mert kismama leszek segitene nekem valaki.
    Az elso 3 napja kezdődött nagyon fájt a hasam alurol és ugy éreztem kövek nyomják lefelé amikor aludtam ez még most is igy van 2 napja joval többet birok enni és eszek 10 perc mulva ujra éhes vagyok (ez ritkán van hogy 10 perc mulva ujra éhes vagyok, de volt ilyen 2 alkalommal) és kérem segitsen nekem, tud valamit mondani, ezzel kapcsolatban?

    • Gabi

      2020. április 09. csütörtök

      Ha védekezés nélkül voltak együtt, akkor igen, valóban van esélye a terhességnek. Viszont ilyen korán, 5 nappal az együttlét után egyáltalán nem jellemző, hogy bármilyen terhességre utaló tünet jelentkezzen. Esetleg egy korábbi alkalommal is sikerülhetett a teherbeesés. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Eszter

    2020. március 15. vasárnap

    Szép napot! Azt szeretném kérdezni, hogy az alábbi tünetek lehetnek terhesség jelei, hogyha a barátommal a menzesz előtti 2.hétben voltunk együtt, nem védekeztünk és nem élvezett belém, de lehetséges hogy egy-két csepp előváladék belém került? Az aktus után 2nappal(ami a menzesz előtti héten)kezdett el a hasam fájdogálni főleg görcsösen néha szurkálóan, majd ez egyre rosszabb a hét folyamán. Ételek, szagok iránt nem vagyok érzékeny, egyetlen tünetem a hasfájás. 3nap múlva kéne megjönnie, felesleges aggódnom, vagy már ilyen korán lehetnek valódi jelei?

    • Gabi

      2020. március 16. hétfő

      Valóban előfordulhat megszakításos védekezés alkalmazása során a terhesség. Viszont még ha valóban teherbe is esett, a tüneteket biztosan nem okozza, hiszen terhességi tünetek leghamarabb kb. 10 nap elteltével jelentkezhetnek. Ha mégis terhesség okozza a szurkálást, görcsölést, akkor nagyobb az esélye, hogy egy korábbi alkalommal nem volt sikeres a védekezés. Ha már késik a menzesz, mindenképp érdemes egy terhességi tesztet csinálni.

      • Eszter

        2020. március 23. hétfő

        Üdv ismét! Hálásan köszönöm az előző válaszát!
        Hála Istennek megjött a menstruációm csupán egy napos késéssel(ami elő szokott fordulni nálam), de minden a megszokott módon ment, görcsölés az első napokban, élénkpiros vérzés, majd ma az utolsó napon barnázás. A szurkálást olykor-olykor még érzem, de semmi mást.(bár lehet ezt is csak azért mert annyira nem akarom, hogy a testem már ezt produkálja) Tesztet azonban még nem csináltam, gondolván, ha a menstruációm rendben van, nem lehet baj.
        A leírtak alapján mit gondol, ennek ellenére is kialakulhatott a terhesség?😟😰

        • Antal Eszter

          2020. március 23. hétfő

          Pontosabban arra lennék kíváncsi(leegyszerűsítve a dolgot) hogyha ne adj Isten baba van a dologban, akkor már a fogantatás hónapjában sem kéne megjönnie, vagy máshogy? Vagy csupán a következő hónapban fog kimaradni?

          • Gabi

            2020. április 09. csütörtök

            Ha a fogantatás megtörténik, akkor alap esetben utána már nem jelentkezik vérzés. Előfordul, hogy kb. a következő menzesz időpontjában mégis van egy enyhébb, rövidebb ideig tartó vérzés, ez a beágyazódás tünete is lehet. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes tesztet csinálni.

      • Evelin

        2020. március 27. péntek

        Jó napot Doktornő! Nagyon hálás lennék ha válaszával megnyugtatna.. Arról lenne szó, hogy 2 héttel ezelőtt együtt voltam a barátommal, viszont véletlenül kiszakadt az óvszer, amit 2-3 percen belül észrevettünk. Még aznap rá 1-2 órara esemény utánit vettem be. Viszont másnap észrevettük, hogy bennem maradt egy darabka az óveszerből. 1 hete szúrkáló érzést érzek a méhemben,egyszer görcsölő érzés is volt. Érzékenyek a melleim és párszor fehéres-átlátszó-sárgás, szagtalan folyadékot találtam a fehérneműn. Nem szeretnénk gyereket és félünk,hogy mi fog történni

        • Gabi

          2020. április 09. csütörtök

          Ha véletlenül valóban létrejött a terhesség, az esemény utáni tabletta ennyire gyors alkalmazása nagy valószínűséggel meg is szakította. A tabletta alkalmazása után, ha valóban volt terhesség, 7 napon belül vérzésnek kell jelentkeznie. Viszont azt is jó tudni, hogy a tabletta alkalmazása után néhány hónapra rendszertelenné válhat a ciklus. Ha esetleg mégis bizonytalan, nem volt vérzés az eset óta, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Eszter

    2020. február 24. hétfő

    Sziasztok. 21 éves lány vagyok nem volt még terhes sohasem így ez által sajnos nem tudom milyen az amikor valaki babát vár, 23.dikan kellet volna megjönni és még most sem jött meg pedig nagyon várom, a tüneteim a melleim megduzzadtak, alhasi fájdalmam van néha mintha égnek az egész nyelocsovem, nem eszek meg olyan ételeket amit eddig a kedvencem volt és a méhben is egy szúró érzés érzek, és van hogy éjjel is fel kell kelnem kimenni a mosdóba. Szerintetek ez baba?

    • Gabi

      2020. február 27. csütörtök

      A leírt tünetek alapján sem egyértelmű, hogy terhességről van szó, de ha továbbra sem jelentkezik menzesz, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

    • Fruzsi

      2020. március 24. kedd

      1 hete csináltam két tesztet es mindkét teszten 2 csík volt!valószìnüleg terhes vagyok?
      De viszont nem érzek semmmi változást magamon csak fájnak a melleim!

      • Gabi

        2020. április 09. csütörtök

        A pozitív teszt 99%, hogy valóban terhességet jelent. Ha valaki emellett nem érez magán tüneteket, az teljesen normális, csak sajnos kevesen vannak ilyen szerencsés helyzetben.

  • Brigitta

    2020. február 06. csütörtök

    Jo napot egy olyan kerdessel fordulnak magahoz hogy 1 éve mar nem védekezünk es altalaban bennem elvez el es nem estem meg teherbe mi lehet ennek az oka neha volt olyan erzesem es kesett is az menzeszem sokszor heteket is es volt hogy ki is maradt de semmi jele terhessegnek… Most is már 2 napja meg kellett volna jonnie de meg semmi görcsöl a hasam elegé van hogy nagyon erosen van hogy kevesbé.. Mi a teendo ilyenkor

    • Gabi

      2020. február 16. vasárnap

      Ha egy párnak már 1 év elteltével sem sikerül a teherbeesés, érdemes elkezdeni a kivizsgálást. Első lépésként nőgyógyászhoz lehetne bejelentkezni, lehetséges, hogy már ott segítő tanácsokat kapnak, de ha nincs konkrét megoldás, ott a következő lépésről is tájékozódhatnak.

  • Kinga

    2020. február 05. szerda

    Szia.Kérdezném,hogy egy hónapja nem jött meg,most szültem három hónapos a kislány ma elkezdet fájni a mellem,meg fáj a hasam alja,azt hozzá teszem,hogy nem szoptatok hanem tápszerezik a kislány.December elején voltunk egy alkalommal a párommal mikor nem figyelt oda,másnap viszont olyan volt mint a menstruáció és háromnapug tartot,na onastol kezdve nem jött meg,csináltam két tesztet mind a kettő negatív lett.

  • Tünde

    2019. december 16. hétfő

    Jó napot kívánok! Olysn kérdéssel fordulok önhöz Dr.Nő, hogy 2019.12.14.-én kellett volna megjönnie a ciklusom gyógyszer szedése előtt rendszertelen volt. A gyógyszert 2019.októberében hagytam abba, mert a férjemmel babát szeretnénk. Viszont most késik, de a teszt negatív volt amit este csináltam a hasam görcsölget, de csak az egyik oldalt érzem jobban. Régen volt egy méhen kívüli terhességem és arról az oldalt fáj. Van miért aggódnom? Vagy mit kellene tennem?! Válaszát előre is köszönöm, szép napot kívánok!

    • Gabi

      2019. december 26. csütörtök

      Előfordulhat, hogy a gyógyszer abbahagyása után még nem állt be a ciklus. Ha a menzesz nem jelentkezik mégis néhány napon belül, érdemes a teszt eredményétől függetlenül is bejelentkezni nőgyógyászhoz.

  • bozse79

    2019. október 06. vasárnap

    tisztelt drno!
    kerdesem a kovetkezo….2019.08.29 én iud eltavolitasom volt .kovetkezo esedekes mensesem idobe erkezet 09.02-08ig volt ….most az a kerdesem hogy 10.01jetol 02ig volt verzesem .azota semmi …ez normalis az iud eltavolitas miatt??
    valaszat koszonom elore is .

    • Gabi

      2019. október 07. hétfő

      Ilyenkor előfordul, hogy néhány hónapig rendszertelen még a ciklus, viszont az eltávolítás után már nem érvényesül fogamzásgátló hatás, mindenképp szükséges más módon védekezni. Ha terhességre gyanakszik, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Zsóka

    2019. július 24. szerda

    Köszönöm,hogy itt lehetek. A kérdésem csak annyi lenne, hogy…
    44 éves vagyok és 6 hetes terhes. Decemberben volt egy vetélésünk,igazából ott épp hogy észrevettük a terhességet,már el is ment. Van egy 24 éves lányom,szóval picit eltévedt ezzel a babával a gólya🤣🤣🤣
    De nagyon örülünk neki.
    Koromból adódóan mi az,amire érdemes odafigyelnem? A testem a templomom,szóval egészségesen élek,étkezem,nek dohányzom. Mit tehetnék még,hogy ez a kis lélek biztosan maradjon?

    • Gabi

      2019. július 28. vasárnap

      Az egészséges életmód mindenképp jó út. Érdemes átbeszélni a teendőket védőnővel, nőgyógyásszal, esetleg magzatvédő vitamin szedését is javasolhatják.

    • Barbara

      2019. augusztus 25. vasárnap

      Üdvözlöm!
      Július 21-en volt az utolsó menstruáció első napja most 8 napja késik,sose volt ilyen mindig időben érkezett a menstruációm.Megszakítással védekeztünk az ovuláció napján.kocsonyás jellegű átlátszó,folyásom volt akkor, így gondolom volt pete érés. Viszont utána volt egy egy hétig tartó felfázásom. Csináltam két tesztet negatív lett.a mellem érzékeny,a derekam is fájdogál,de azóta se jött meg.fogalnam sincs mi lehet.bár örülnénk a babónak.Ön szerint lehet baba? Mit tanácsol?
      Előre is köszönöm.

      • Gabi

        2019. augusztus 28. szerda

        Egyetlen negatív teszt még nem jelenti biztosan, hogy tényleg nem terhes valaki. Ha késik a menzesz azóta is, érdemes újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből

  • Forgács mőnika

    2019. június 28. péntek

    Üdvözlöm
    Nekem egy olyan kérdésem lenne hogy kB 1 hónapja voltunk együtt párommal nem védekeztünk de nem belém élvezett multhonapba 16 an meg jött ebbe a honapba meg semmi minden hónapba más hogy jön meg semmi terhesegre utaló jel nincs.

    • Gabi

      2019. július 07. vasárnap

      A megszakítás védekezés sajnos nem a legbiztonságosabb módszer a terhesség ellen. Kb. 5% a teherbeesés kockázata, ha csak ilyen módon védekeznek. A rendszertelen menzesz mellett is teherbe lehet esni. Érdemes lenne vezetni, hogy mikor jön meg, általában látható valamilyen rendszeresség. Kb. 28 naponként jelentkező vérzés a normális. (Néhány nap eltérés még nem gond.) Ha a múlt hónapban megjött a menzesz, megszokott erősséggel, nem volt semmi fura, sem a színe, sem az állaga, és nem is múlt el 3 napon belül, akkor kicsi az esélye a terhességnek. Viszont ha az utolsó menzesz óta is voltak együtt, akkor később is teherbe eshetett. Terhességi tünetek nem jelentkeznek mindenkinél egyformán, van, aki nem vesz észre semmit, esetleg a menzesze késik, vagy lehet, hogy meg is jön, csak kicsit más, kicsit kevesebb. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Monika Csuri

    2019. május 22. szerda

    Kedves Doktornő!

    Ovulacio előtt egy nappal voltunk együtt a párommal (május 10.-en).10 nap múlva enyhe vérzést vettem észre a wc papiron de nagyon nagyon minimalisat, talan begyazodasi verzes?. Most menzesz előtt vagyok 5 nappal es enybe barnazast észleltem de ez is csak par cseppet a fehérneműn…kis has szurkalast éreztem es enyhe mindjart megjön érzést.A kérdésem az lenne, hogy mikor érdemes ilyenkor tesztet csinalni…nem tapasztaltam meg ilyet ezelőtt. A menstruaciom is mindig normalis ,pontos. Örülnék ha baba lenne a lúdas:) Köszönöm.

    • Gabi

      2019. június 01. szombat

      Lehetséges, hogy valóban a beágyazódás okozta az enyhe vérzést. Tesztet akkor érdemes csinálni, ha már késik a menzesz. Lehetőleg reggeli első vizeletből.

    • Kolompár Diána

      2019. július 15. hétfő

      Kedves Dr.no!
      Azon kerdessel fordulok onhoz hogy mivel multhonap az,az juni.18adikan jott meg legutobb , akkor mikor varhatom e honap juliusaban hanyadikan? Vezetek egy menstruacios naplot de azt leezte hogy mar 14ediken meg kellett volna hogy jojjon utana mast jelez es ossze vagyok zavarodva 😕 .
      Varom a valaszat!

      • Gabi

        2019. július 17. szerda

        Legideálisabb esetben a nők 28 naponként menstruálnak, de normális lehet az is, ha 25 vagy akár 33 naponként jelentkezik a következő vérzés. Ha június 18-án jött meg utoljára, akkor 28 napos ciklus esetén 16-án kellett volna újra megjönnie, de esetleg pár nap eltérés még belefér. Érdemes visszamenőleg átnézni az előző hónapokat, és megszámolni, hány naponként jelentkezett eddig.

  • Renáta

    2019. április 21. vasárnap

    Szia.
    Azt szeretném tudni hogy már ma a 2dik nap és még nem jött meg.
    Tegnap egy rózsaszín váladék volt de nagyon minimális mára már semmi nincs.
    Tegnap előtt görcsöltem de most semi.
    Lehetek terhes?

    • Renáta

      2019. április 21. vasárnap

      És el felejtettem hozzá tenni azt is hogy egy idelye nem védekeztünk.

      • Judit

        2019. május 11. szombat

        Jó napot kìvánok!
        Àprilis 20,26,27 kompett együttlètünk volt a párommal, mert babát szeretnènk.
        A menstruàcióm àprilis13-àn volt, de a màjusi menstruàció 1 hèttel elôbb jött meg (màjus 2-àn)a vàrtnàl. 3 napi nagyon sok vèrzès, majd hitelen egy csepp sem 1 napig, majd 2 napi nagyon kicsi vèrzès.
        Lehetek terhes ha a menstruáció elmùlàsa utàn szúró alhasi fájdalmaim vannak, kicsit a mellem is fàj , s a derekam is mintha meg akarna jönni. Ma május 11-e van.
        Köszönöm elôre is a válaszát
        Judit

        • Gabi

          2019. május 12. vasárnap

          Erős vérzés esetén, főleg ha tovább tart 3 napnál általában kicsi a terhesség esélye. Viszont ha mégis terhességre utaló tüneteket tapasztal, érdemes csinálni egy tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

      • Niki

        2019. május 30. csütörtök

        Jó napot.

        Ferjemmel nagyon szeretnenk kisbabat, igy ebben a honapban bevetettunk mindent. Ovulacios tesztek szerint belottuk az ovulaciot majus 18.ra. Ebben az idoszakban, elotte, aznap, utana is termeszetesen egyutt voltunk. Junius 3.an kellene megjonnie a menzeszemnek. Par napja nagyon fajnak a melleim, szuro fajdalmat erzek alhasi tajekon. Olyan menzeszesen gorcsolok is hozza. Teszteltem, de nyilvan koran….vagy most sem sikerult. Az utobbi ket ejszaka fel kellett hajnalban kelnem pisilni, bar alvas elott mindig pisilek. Lehet ez terhesseg jele?

        Koszonom szepen.

        Udv. Niki

        • Gabi

          2019. június 01. szombat

          Lehetséges, hogy valóban korai volt a teszt. Ha már késik a menzesz, akkor mindenképp érdemes újra tesztelni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

          • Niki

            2019. június 01. szombat

            Jó napot, ismét 🙂

            Ma azaz junius 1.en elkezdtem barnázni. Nem csak a toalett papiron látom, hanem már tiszta sági betétet is kellett tennem. Olvastam, hogy ez lehet a progeszteron hiany miatt is. Inkabb elmegyek kivizsgalasra. Koszonom elozo valaszat! Minden jot kivanok 🙂

    • Gabi

      2019. május 04. szombat

      Ha általában pontosan szokott megjönni, most mégis késik a menzesz, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből. Ha nem is védekeztek, elég nagy esély van a terhességre.

  • Krisztina

    2019. február 07. csütörtök

    Kedves Doktornő!

    A párommal sosem szoktunk védekezni és már 19 napot késik, a terhességi tesztek negatívak lettek. Viszont 3-4 napja görcsöl a hasam, mintha megjonne, de mégsem jött meg. A mellbimbó érzékeny és rengeteget eszek az eddigiekhez képest. A hüvely váladék mennyisége nőtt egy kicsit és fáradékonyabb is vagyok, gyakrabban fáj a fejem. Ez lehet terhesség a negatív teszteket leszamitva?

    • Gabi

      2019. február 21. csütörtök

      A leírtak nem utalnak egyértelműen terhességre, de akár terhességi tünetek is lehetnek. Ha továbbra is késik a menzesz, mindenképp érdemes újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből, esetleg másik fajtát, mint előzőleg. Ha a teszt negatív, vérzés sem jelentkezett, akkor viszont érdemes lenne bejelentkezni egy nőgyógyászati vizsgálatra, ott biztosan kiderül, terhesség áll-e a háttérben.

  • Erika

    2019. január 25. péntek

    Szia. Az lenne a kerdesem hogy a baratommal kb egy honapja vagy mégtöbb voltam együtt utoljára. Nem védekeztünk,viszont neki kb 2 óra intenzív együttlét kell hogy elélvezzen de ennek max negyede ha megvolt. Megjött a havim is egy hete és a szokásosnak tűnt viszont előtte és most is hanyingerem volt és van,most szédülök is -néha és csikar a hasam is. Mit gondolsz?

    • Gabi

      2019. február 02. szombat

      A leírtak inkább utalnak egy fertőzésre, mint terhességre. Viszont ha bizonytalan vagy, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet lehetőleg reggeli első vizeletből

  • Vannesza

    2018. november 11. vasárnap

    Jo estet. Nkm az lene a kerdesem h a mult honap 10 volt meg mar ez a 2 dik napja h kesik nem vevedekeztun Faj a hasam alja szurkalas erzek a derekamba onana a hasamban sokszor mek pisiln Hanyingerem van. Szedulok neha.faradekony vok.es ket napja ojan erzesem van h mindjart meg jon es semi 10 percenkent nezem

    • Gabi

      2018. december 04. kedd

      Ha már a menzesz késik, érdemes teszttel próbálkozni. Lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Berki izabella

    2018. október 02. kedd

    Egy kerdesem lene a mult honapba 17 meg jot a mesesem es tartot 3 napot ami nekem furcsa mert maskor egy hetet tartot.A napokban ereztem hogy fajnak a melleim farat vagyok es nagyon nyillalik a hasam alat meg persze faj a derekam es nagyon ehes vagyok mindig enek valamit gyakran jarok wc re.Talan jon a babba? Koszonom

    • Gabi

      2018. október 08. hétfő

      Mivel a menzesz jelentősen enyhébb volt, mint a szokásos, és terhességre utaló tünetek is jelentkeznek, valóban lehetséges a terhesség, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Dalma

    2018. augusztus 28. kedd

    Udvozolom!olyan kerdesem lenne hogy 08.24en volt az utolso napom a mensesbe. Es 08.26an voltam egyutt a parommal nem vedekeztunk. Mekkora az esely hogy terhes legyek. Gorcsolgetek, szurkalo erzest erzek. Fajnak a labaim. Melleim nem fajnak. Valaszat varom!

    • Gabi

      2018. szeptember 04. kedd

      Mivel nem védekeztek, van esély a terhességre, viszont 2 nap elteltével még szinte biztos, hogy nem a terhesség okoz ilyen tüneteket. Az első terhességre utaló jeleket leghamarabb 10 nap elteltével érzékelheti. Néhány nap múlva már a teszt is kimutathatja. Ha bizonytalan, 5-e körül már érdemes lehet teszttel próbálkozni, érdemes reggeli első vizeletből csinálni!

  • Sayen

    2018. augusztus 22. szerda

    Nekem olyan kérdésem lenne hogy a menses multhonapba úgy jött meg hogy kB 20 percig tartott és ezt el játszotta minden nap míg le nem telt a havim ideje.. Egy hete fáradékony vagyok a mellbimbó érzékeny csak de az nagyon hozzá érek és fáj. A ingerlékenység is van. Ezen kívül más nincs ma kellet volna meg jönni de még jele sincs

    • Gabi

      2018. augusztus 27. hétfő

      Bár a leírtak nem utalnak egyértelműen terhességre, de ha nem jelentkezett a megszokott intenzitású vérzés, érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Zsike

    2018. augusztus 12. vasárnap

    Szép estét volna egy kérdésem fáj a bal oldalt a hasam alja és a derekam vérzésem múlthonap 29 volt és e hónap elsején mult el de két napra rá voltam a páromal lehetek terhes köszönöm

    • Gabi

      2018. augusztus 13. hétfő

      A hasfájás, derékfájás önmagában nem utal terhességre. Ennyi idő elteltével még nem valószínű, hogy ha van is terhesség, az tüneteket okozzon. Ha az együttlét óta eltelt már kb. 12 nap, érdemes lehet egy terhességi tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

      • Rena

        2018. augusztus 16. csütörtök

        Jó reggelt Doktornő! Ma reggel arra ébredtem fel, hogy nagyon fáj a hasam alja jobb oldalon és húzódik minden részemre, meg szeretném kérdezni, hogy ez mitől lehet? Van már 2 gyermekem, most vagyok a termékeny időszakban lehetek terhes?

        • Gabi

          2018. augusztus 20. hétfő

          Ez a hasfájás önmagában nem utal terhességre. Ennyiből nehéz lenne megmondani, mi okozhatja. Ha elhúzódik, erősödik a fájdalom, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni.

          • Szilvia

            2018. augusztus 23. csütörtök

            Szep estet lenne egy kérdésem mult hónap elején meg jött normálisan a menstruációm 4 napig tartott viszont e hónapban meg kellet volna jöjjön max 2 án vagy 4 en de most nem jelentkezett csak úgy görcsölök 4 napja mint ha meg akarna jönni de semmi az oldalam ès a derakam is nagyon fáj mitöl van ez???

            • Gabi

              2018. augusztus 27. hétfő

              Ha ebben a hónapban már ilyen régóta késik a menzesz, az már önmagában is utalhat terhességre. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet. Ha a fájdalom erős, folyamatos, akkor a teszt eredményétől függetlenül is célszerű lenne nőgyógyászhoz fordulni. Ha csak inkább enyhe kellemetlenség, nem állandó, pihenés hatására elmúlik, akkor a terhesség természetes tünete is lehet.

  • Lány

    2018. július 05. csütörtök

    Üdvözlöm.Én multhonap 15-16.án együttvoltam a barátommal.nem védekeztünk. Ehonap elsején megjött a havim , igaz hogy nem olyan erosen mindt eddig. De elenk piros.. De neha olyan erzesem van hogy ennek.. Meg joformán egész nap feküdnék. Meg eddig nem nagyon éreztem az illatokat/szagokat most meg nagyon erősen érzem némejikeket.. Es néhánytól elkap a hányinger érzete.. De a menstruációm még mindig tart tehát ,5napja. Es nekem 7-8napig szokott tartani.. De már most olyan mintha tisztulnek.. Néha barnás néha élenk piros.. Meg van hogy pár oráig semmi nincs.meg most nemreg voltak gorcseim.. Hallodtam már olyanról hogy valakinek elso pár honapba megjott normalisan a havija. Es ezert irok onnek.. Érdemes tesztet csinálnom ha elmulik a menstruáciom? Vagy felesleges?

    • Gabi

      2018. július 09. hétfő

      Ha a vérzés enyhébb, mint a megszokott, nem tart tovább 3 napnál, akkor szóba jöhet a terhesség. Terhesség során is előfordulhat vérzés, így biztosat nehéz mondani. Ha a menzesz elmúlta után is bizonytalan, továbbra is jelentkeznek a terhességre utaló gyanús tünetek, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

      • Szilvia

        2018. augusztus 23. csütörtök

        Kérhetnék egy kis segítséget??

  • Barbara

    2018. július 03. kedd

    Kedves doktornő nekem május 28 adikán jöt meg Aztán meg jöt 2 odikán junisuba 1 napot volt csak most nem tudom mi van ijekor elvileg meg kelet volna hogy jőjön már de még semi de viszont eszek mint az állat tesztet csináltam az szerint nem vagyok terhes

    • Gabi

      2018. július 04. szerda

      A fent leírt május 28. és június 1. dátumú vérzés valószínűleg egy menzesznek tekinthető, max. 1-2 nap enyhébb volt közben. Viszont negatív teszt ellenére, ha ezt követően nem jelentkezett újabb menstruáció, érdemes néhány nap elteltével újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Szandra

    2018. június 18. hétfő

    Jónapot! Mi babát szeretnénk a párommal.. És nekem e hónap elsején jött meg és 9.én mullott el.. És 15.én és 16.án is együtt voltunk 3-3alkalommal.. Védetlenül..
    17.én(azaz ma) van ovulációm..
    És július elsején kell megjönnie..
    15én és 16-án is termékeny napjaim voltak ahogy holnap is az lesz(tehát 18án)
    Maga szerint lehetek terhes?
    És ha igen akkor mikor történhet meg a beágyazódás és mikor érdemes tesztet csinálnom?
    És hogyha netán nem estem teherbe akkor mi lehet a probléma? Mert már nem első alkalommal ment el bennem,de sose lettem terhes.

  • Szandra

    2018. június 17. vasárnap

    Az előző kommentelő vagyok.. Azt elfelejtettem hozzátenni hogy nekem 15.en és 16.án is termékeny napom volt..

    • tina

      2019. április 03. szerda

      Jonapot szeretnem meg kerdezni hogy marcius ba voltam a parom val
      Es marcius ban nem volt meg a bajom
      Szedulok hanyigerem van es éheseg van rajtam és nem tudom hogy mi van vele ki jön rajtam a patanas
      Valamikoe kivanom a édeseget de nem mindig es csinaltam teszet mut heten es semi egy csik volt rajta szeretnem meg kerdezni hogy mitol lehet ?

  • Szandra

    2018. június 17. vasárnap

    Jónapot! Mi babát szeretnénk a párommal.. És nekem elsején jött meg és 9.én mullott el.. És 15.én és 16.án is együtt voltunk 3-3alkalommal.. Védetlenül..
    17.én(azaz ma) van ovulációm..
    És július elsején kell megjönnie..
    Maga szerint lehetek terhes?
    És ha igen akkor mikor történhet meg a beágyazódás és mikor érdemes tesztet csinálnom?
    És hogyha netán nem estem teherbe akkor mi lehet a probléma? Mert már nem első alkalommal ment el bennem,de sose lettem terhes.

    • Gabi

      2018. június 19. kedd

      Kb. az együttlét után 10-12 nappal már érdemes tesztet csinálni, de ha már késik a menzesz, akkor mindenképp. Teljesen normális, ha nem azonnal sikerül teherbe esni. Gyakran előfordul, hogy az első néhány próbálkozással telő hónap sikertelen. Ha esetleg már 6 hónapnál hosszabb ideje nem sikerül a terhesség, akkor érdemes kivizsgáláson gondolkozni, első körben egy nőgyógyászati kivizsgálás lehet esedékes.

  • Vivien

    2018. június 09. szombat

    Kedves Doktornő
    Már kb. másfél hónapja abba hagytam a fogamzásgátló szedését. Májusban voltam együtt a párommal pont peteéréskor.kb 1hétre rá elkezdett fájni a hasam fájt a derekam(amugy nem szokott) a melleim nagyon megduzzadtak és érzékeny lett,nagyon reménykedtem hogy nem fog megjönni de megjött 4 nappal elöbb mint kellett volna de elég furcsán 1 napot rendesen majd 2 napot csak epp hogy (szinte semmi)utána 2 napot barnás volt. Csináltam tesztet de negativ lett a hasam azota is sokszor szurkál ha nehezet emelek utána egyböl szúr a mellem megnőtt és a derekam azota is fáj és sokszor megfog jönni érzésem van.Majd csak 18.án megyek orvoshoz de nagyon izgulok ,hogy mi lehet..Ön szerint lehet baba vagy valami más lehet ?

    • Gabi

      2018. június 15. péntek

      Mivel a vérzés enyhébb volt, mint a megszokott, és továbbra is jelentkeznek a terhességre utaló jelek, teljesen nem zárnám ki a terhesség lehetőségét. Esetleg érdemes lenne egy újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Szandi

    2018. június 07. csütörtök

    Jo napot
    Majus 17èn voltam együtt a barátomal ès 24èn megjött ami kèset 4napot
    De 1hete egyhe alhasi görcseim vannak ès szúrkál a hasamba feszűlő èrzèst èrzek az alhasamban szèdülök nèha èmelygek, folyásom is van
    Ki merültnek èrzem magam
    Lehetsèges hogy baba lesz?

    • Gabi

      2018. június 15. péntek

      Előfordulhat. Érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Ivett

    2018. május 23. szerda

    Kedves Doktor Nő!
    Ebben a ciklusban a menstruációm elég furcsa volt! 18án kellett vna megjönnie,17barna folyásom volt de minimális,18án megjött minimális vérzéssel,tartott vagy más fél napig és a megszokottnál kevesebb vérrel,majd ezt követöen kb 3napig ismét csak barna folyásom volt! Ön szerint mi lehet az oka? Nem védekezünk párommal. Citológia eredményem jó,kb egy hónapos! Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2018. május 29. kedd

      Gyakran előfordul, hogy a terhesség korai szakaszában, nagyjából a következő menzesz körüli időben vérzés jelentkezik. Ha ez a vérzés jelentősen enyhébb, mint a megszokott, vagy csak színe, állaga tér el, viszont 3 napnál nem tart tovább, akkor lehetséges, hogy a beágyazódás okoz vérzést. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes egy terhességi tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

    • tina

      2019. április 03. szerda

      Jonapot szeretnem meg kerdezni hogy marcius ba voltam a parom val
      Es marcius ban nem volt meg a bajom
      Szedulok hanyigerem van es éheseg van rajtam és nem tudom hogy mi van vele ki jön rajtam a patanas
      Valamikoe kivanom a édeseget de nem mindig es csinaltam teszet mut heten es semi egy csik volt rajta szeretnem meg kerdezni hogy mitol lehet ?

      • Gabi

        2019. április 19. péntek

        Ha védekezés nélkül voltak együtt, viszonylag nagy a terhesség esélye. Ha azóta sem jelentkezett vérzés, érdemes lenne újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Csenge

    2018. május 22. kedd

    Jo estèt.Én azt szeretném kèrdezni ,hogy csinalyak még tetsztet a honap végén is hátha adig megjön ?A baràtomal màjus 14 gyedikén voltunk együtt és rá 7 napra teszteltem ami negativ lett.De fáj a hasam szurkál olyan mintha megakarna jönni,a mellem is megduzadt és sokat járok pisilni is.Lehetek terhes?

    • Gabi

      2018. május 29. kedd

      Egyetlen negatív tesztre sosem szabad alapozni! Ha továbbra is jelentkeznek a terhességre utaló tünetek (esetleg már a menzesz is késik), mindenképp érdemes újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Szandi

    2018. május 20. vasárnap

    Jónapot. Az a kérdésem lenne ön felé ,hogy nekem május 2-án jött meg és május 9-én hajnaltájt mult el.. Tehát 9.én este én már összebujtam a párommal.. Ahogy 10.én 11.én és 12.én is.. De 11.én elment bennem.. (Megszakításos modszerrel védekezünk)
    És kb. 4-5napja sokat eszek vagyis többet mint eddig.. És van hogy már hányingerem van a kajátol de azért még mindig ennék csak annyi , hogy akkor már mást.. Sokszor járok pisilni.. Meg egy nap 3-4alkalommam is jelentkeznek alhasi vagy köldöktáji görcsök (van hogy néha nemcsak görcsöl de szúr is de azt csak pár percig),igaz hogy nem olyan erősek mint menstruácio elött de ezek is kellemetlenek tudnak lenni.
    Van hogy néha megszédülök , de olyankor becsukom a szemem megfogom a magamhoz lévő legközelebbi dolgot és elmullik..
    Június 1-én kellene megjönnie.. De 19-én , azaz tegnap csináltam este egy tesztet , ami negativ lett..
    Nem ez az első alkalom hogy elment bennem , de akkor egyik alkalommal se estem teherbe , de akkor nemis voltak ilyen tüneteim..
    Van rá esély hogy terhes vagyok?

    • Gabi

      2018. május 22. kedd

      Mivel nem védekeztek, természetesen van esély a terhességre. A megszakításos védekezés önmagában sem túl biztonságos módszer, de ha nem is szakítják meg az együttlétet, számolni kell a terhesség lehetőségével. Ha a fenti tünetek továbbra is jelentkeznek, mindenképp érdemes lenne újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Dzsenifer

    2018. május 03. csütörtök

    Syasztok kérdezni szeretnék mert meg mondom őszintén nem nagyon értek ezekhezz a dolgokhoz!.. Mert a barátommal minden este szexszelünk de nem védekezünk .mikor ot az alkalom ki veszi de ezelöt 3 napja belém engedte és az a kérdés leg inkább h 14 nap telt el h elmúlt a mensruáciom és14 nap után engedte belém (azaz 14 nap telt el és belám engedte) és h lehet rá esély h terhes leszek kérlek segítsetek remélem érthetően meg fogalmaztam. Ja és tegnap este is szexszeltunk es utána elmentem pisilni és mintha kicsit véres lét volna a papír mikor meg töröltem magam az mért volt? ?????

    • Gabi

      2018. május 07. hétfő

      A megszakításos védekezés már önmagában sem túl biztonságos módszer, de ha alkalmanként nem is szakítják meg az együttlétet, nagy valószínűséggel teherbe fog esni. Most első sorban érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Klaudia

    2018. április 11. szerda

    Jó reggelt doktor nö vàrom a vàlaszàt nagyon fontos lenne előre is köszönöm

  • Klaudia

    2018. április 10. kedd

    Ismét én vagyok doktor nö a gyulladàsnak is lehet ilyen tünete amiket fel soroltam ? Azért minimum màs fél honapja voltam orvosnàl és akkor mondta hogy gyulladàsom van irt kupot 2fajtàt is a nevét nem tudom azért kell most vissza menem 19én maga szerint ezek a tünetek lehetnek a gyulladàs tünetei? Meg mêg azt szeretném meg kérdezni ez gàtolja a teherbe essését és most megint vérzek akkor ön szerint ki zàrt a terhesség? Elöre is köszönöm a vàlaszàt

  • Klaudia

    2018. április 10. kedd

    Meg még az is a tünetem hogy àllandoan àlmos vagyok mindég csak aludnàk

  • Klaudia

    2018. április 10. kedd

    Jó napot doktor nö szoval az van hogy most meg màr semi vér semi nem jönn tölem a barnàzàs is elmult fàj a mellem a hasam alja tele van étvàgyam van meg reggel felek akkor hö hullàm van rajtam nagyon ver a melegség de ez elött àprilis 7én jelentkezet barna szerü mestruàl de nem görcsöltem màs nap piros harmadik nap megint barna szerü de most màr az is elmult hànyingerem szokot lenni néha nem mindég szöval utalhat maga szerint lehetek terhes meg fàj a fejem màr olyan 2napja előre is köszönöm a vàlaszàt nögyógyàszhoz most kell menem 19én sterinte utalhat terheségre

  • Klaudia

    2018. április 09. hétfő

    Szia doktor nö nekem az lenne a kérdésem ön felé hogy àprilis 4én kelett volna meg jönni a menszeszemnek de 7én jött meg hànyingerem volt elötte étteleket kivàntam fàj a mellem ami most is fàj mindég ettem szoval azt szeretném meg tudni hogy 7én meg jött az nap barna jött tölem 2nap piros 3nap megint barna maga szerint lehetek igy is terhes még tesztet csinàltam minimum 4napja de egy csikot mutatott előre is köszönöm a vàlaszàt

    • Gabi

      2018. április 10. kedd

      Általában az a jellemző, hogy ha meg is jön a vérzés, enyhébb a szokásosnál, és nem tart tovább 3 napnál, akkor szóba jöhet a terhesség. Ha viszont a terhességre utaló tünetek (hányinger, mellfeszülés) továbbra is jelentkeznek, érdemes egy újabb tesztet csinálni, mindenképp reggeli első vizeletből.

      • Barbi

        2019. október 11. péntek

        Jónapot kívánok!
        Nekem olyan kérdésem lenne hogy én a párommal együtt voltunk kb másfél hete megszakítással,és azóta olyan érzésem van mintha meg akarna jönni,faj a derekam,a jobb oldali petefeszkem,meg néha rám jön a szédülés,a hányinger az sajnos mindennapi!
        Mitől lehet ez?

        • Gabi

          2019. október 24. csütörtök

          Mivel a megszakításos védekezés sajnos nem igazán biztonságos módszer, előfordulhat, hogy terhességről van szó. Ha bizonytalan, érdemes minél előbb csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Opal

    2018. április 02. hétfő

    Jo napot! Az lenne a kerdesem hogy nekem multheten megvolt a menzeszem es pentekre elmult es lefekudtem a baratommal penteken is es szombaton is. Ma hetfo van es a derekam iszonyatosan faj mintha menstruacio elotti fajdalmaim lennenek… ja es nem hasznaltunk ovszert de idoben mindig kivette es szerintem nem elvezett belem, de attol meg felek. Terhes vagyok? Remelem nem.

    • Gabi

      2018. április 06. péntek

      Sajnos van esély a terhességre. A megszakításos védekezés nem túl biztonságos módszer, mivel spermiumok az együttlét korábbi szakaszában, az előváladékkal is kerülhetnek a hüvelybe. Minden alkalommal kb. 5% a teherbeesés kockázata. Ha a mostani két alkalmat megelőzően is csak ilyen módon védekeztek, vagy csak bizonytalan, mindenképp érdemes egy terhességi tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • domika

    2017. december 19. kedd

    Hát nekem 4-5napja iszonyatosan fáj a hasam szúr fájnak a lábaim nagyon fáradékony vagyok émejgés szomjúság mikor eszek úgy érzem hogy hánynom kell ha iszok 1korty után már elég belőle csokit se kivánom se semmit csak a kiflit meg a zsemlét de már azoktól is kezdem undorodni. Vérzésem már a panaszaim előtt sem volt. Csak fehér folyás.

    • Gabi

      2017. december 19. kedd

      Kérdés nem volt, de ha még nem biztos benne, érdemes csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Gitta

    2017. december 07. csütörtök

    Kedeves Gabi!

    Mi nagyon szeretnènk kistesót, lassan 2 éve.
    Nekem nov 16.-àn volt meg utóljàra,, ès dec, 14.-èn kell megjönnie!
    1,5 hete fàjnak a melleim, ès úgy èrzem egyre jobban.
    Ön szerint remènykedhetek benne?
    Csinàltam tesztet ami szerintem korai volt, de hàtha…
    Előre is köszönöm vàlaszàt! Szèp napot!

    • Gabi

      2017. december 11. hétfő

      A mellfájdalom önmagában még nem jelent biztos terhességet, de valóban utalhat rá. Én várnék a teszttel addig, mikor már késik a menzesz. Drukkolok!

  • Évi

    2017. december 03. vasárnap

    Jó napot!

    Október 28.án egyútt voltam egy fiúval, nem védekeztünk és én féltam attól,hogy belém élvezett mert nagyon hamar leállt es kivette.a biztonság kedvéért és hogy megnyugodjak bevettem az escapelle tablettat 29.én 11kor tehát elég hamar. 6napjára rá véreztem, 4-5napig tartott ugy mint a rendes menszeszem, most nov 29.én ismét megjött ez is teljesen normális volt viszont mielőtt megjött es most a mensi után is furán érzm az alhasam, és a petefészkeim is szurkálnak. Ez mitől lehet? Érdemes csinálnom tesztet?

    • Gabi

      2017. december 05. kedd

      Az esemény utáni tabletta alkalmazása után ha egy héten belül vérzés jelentkezik, az már jó jel. Ezek után ha a rendesen megjön a következő menzesz is, akkor minimális a terhesség esélye. Viszont ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy tesztet.

  • Tünde

    2017. november 28. kedd

    Szia. nekem.olyan problémám.lenne h 13 napja kesik. a 10ik nap csináltam tesztet de negativ lett. vagy 2-3 napja vannal hamar elfáradasaim, gyengeség, fáratság, székrekedés.. van h megkivánok dolgokat de mire ennek már nemkell. És olyan furin jön a hasam is…kemeny a hasam alja aztán kidudorodik…szokott lenni alhasi fájdalom is mintha meg akarna jönni.
    valaszát előre is köszönöm.

    • Gabi

      2017. december 05. kedd

      A leírtak utalhatnak terhességre, bár nem egyértelmű. Ha időközben nem jött meg mégis, mindenképp érdemes újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Anna

    2017. november 20. hétfő

    Ojan kerdesem volna, hogy három napja kèsik viszont hasfájás van . feher folyásom is van derek fájás is . viszont a mellem nem fáj pedig mestruacio elöt 1-2 nappal már szokot fájni terhesseg vagy vlami baj lehet?

    • Gabi

      2017. november 20. hétfő

      Elsősorban terhességre gyanakodnék. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Lány

    2017. november 17. péntek

    Kedves dr.nő segitségét kérném.. Nem értek valamit első sorban 17éves elmultam es ezekben a hetekben ezelőtt kb. 2-3hete furcsán éreztem magam hányinger ,kívánás rosszúlét.. Azokban a napokban kellet volna megjönnie , de én nem vártam meg mert a mellem is fájt, és csináltam egy tesztet negatív lett de nem az utasítás szerint csináltam meg elrontottam ezért vettem egy másikat egy kazetásat amit a nap bármely szakaszában el lehet végezni és 1csík volt ra 10perce megneztem gondoltam azert meg megnezem egysuer es volt rajta egy masik csík is egy halványabb vékonyabb lilaa csík aztán rá 4-5napra megjőtt de nem úgy mint szokott általában 5-6napig van meg de most csak 2napig meg a 3 -4 ik napban jott egy-két csepp amint elmúlt vettem kettő tesztet csináltam egyet este eggyet reggel de negatív lett viszont a melleim fájnak nem annyira mint menszesz előtt de megvannak duzzadva es ugy vettem észre mint ha nagyobb is lenne többet ia eszek lehetek terhes mindazok ellenére amit leirtam?? Válaszát előre us köszönöm!

    • Gabi

      2017. november 20. hétfő

      A leírtak alapján valóban nem egyértelmű, lehetséges a terhesség. Mindenképp érdemes lenne minél előbb bejelentkezni nőgyógyászhoz. A vizsgálat során ott egyértelműen kiderül, terhességről van-e szó.

  • ivett

    2017. november 10. péntek

    Szép napot!Nem az lenne a kerdésem hogy szept.16-an volt meg a nenzim utoljara. Csináltattam tesztet és pozitív lett. Akkor hány hetes lehetek? A valaszt előre is köszönöm

    • Gabi

      2017. november 13. hétfő

      A terhességet az utolsó menstruáció első napjától számolják, még akkor is, ha valójában ilyenkor még senki nem terhes, csak kb. 2 hét múlva termékenyül meg a petesejt. Ezek alapján a mai napon (november 13-án) a terhesség számított kora 8 hét és 2 nap.

    • Nikolet

      2017. november 16. csütörtök

      Jo napot kivánok nekem volt egy elveteleaem oktober 25 diken 6hetes terheseg vol..es meg azota sem jelentkezet ..a mestruaciom ..nem tudom mestruacionak mikor kene joni ..mert meg nem voltam igy tudna neked segiteni…aszt mondjak veteles utan hamarab teherbe lehet esni ..elore is koszonom es varom valaszat

      • Gabi

        2017. november 20. hétfő

        Vetélés után is időbe telhet, hogy a megszokott ciklus rendeződjön. Előfordulhat, hogy pár hónapig rendszertelenül fog megjönni a menzesz. De 1-2 hónapot érdemes várni az újabb terhességgel, hogy regenerálódni tudjon a szervezete.

        • nikole

          2017. november 20. hétfő

          ertem koszonom de elveteles utan voltunk egyut es 4szer vedekezes nelkkul…aszt olvastam ijenkor nagy esej a terhesegre nagyon nagy veteles utan ez igaz

          • Gabi

            2017. november 27. hétfő

            Igen, van esély. Ha már regenerálódott a szervezet, akkor lehetséges az újabb terhesség.

  • Kitti

    2017. szeptember 29. péntek

    Jó napot! Babát szeretnénk párommal. 15-én és 17-én voltunk együtt, 18-an volt ovulációm. A nagyfiamnál nem volt tünetem csak a mell feszülés mensi elmaradás előtt. Most olyan érzésem van mint mikor tej terelődött szoptatás alatt. Szabályos menstruációs ciklusom van és nem szokott a mellem fájni. A hasam szurkal és néha olyan mindjárt megjön kis görcsök vannak de nem olyan erősek. Van esély kistesora? Mikor érdemes tesztelni 2-án kellene megjönnie.
    Köszönöm a segítséget.

    • Gabi

      2017. október 02. hétfő

      Ha már késik a menzesz, mindenképp lehet tesztelni. Egyébként leghamarabb az együttlét után kb. 10-12 nappal érdemes tesztelni.

  • Pór Zoltánné

    2017. szeptember 12. kedd

    Üdvözlöm! Augusztus hónapban 2x volt menstruációm, ma reggel folyást tapasztaltam! Más tünetem nincs….mi okozza azt h 2x, 1 hét kihagyással megjött, és 4 napig tartott normális vérzéssel? Sokat stresszelek mostanában, ez kiválthatja ezt? köszönöm

    • Gabi

      2017. szeptember 18. hétfő

      A ciklust nagyon ritkán borítja fel a stresszes életmód. Ha ennyire hamar jelentkezik újabb vérzés, annak gyakran más oka van. Mindenképp érdemes emiatt felkeresni egy nőgyógyászt.

  • rozika

    2017. május 06. szombat

    Jo estét én aszt szeretném mérdezni!
    Hogy mekem áprilisban nem jöt megviszont most május 2.kán este megjöt igaz nem mindig idöben jön meg de most teljesen mást volt a szine és minden egyébb…. nagyon világos rozsaszinü volt asztán kicsit több volt 2 nap már sötét barnás szinü let most 3 nap és 4 nap már nagyon halvány barna aligha van a betéten vége felé tart közben fájdogál a hasam szúr és mostmár néha a köldököm is de az este mikkor lefekszem 1 2 ora elmulik hadam alja inkább néha a hüvelyen is olyan más érzésem van fáj a derakam is de lehet ennek tünete hogy megvan viszont ami még zavar sokszor pár pilanatra megszëdülök nem forog velem a ház meg ijenek ijenkor megálok és megfogom valamit étvágyam jo mellbimbom néha érzékeny csináltam menci elöt és és nem rég teszet mind 2 negativ lehet vetéltem vagy méhekivüli terheség ? vagy valami más? elöre is köszönöm várom mihamarabb válaszát