A terhesség első jelei

Alighogy a baba megfogan rohamos változások indulnak meg a szervezetedben. Te erről semmit sem tudsz még 1-2 hétig, azonban napról napra nagyobb az esélye, hogy a terhesség első gyanújeleit megérzed.

A terhesség első jeleiA terhesség első jelei az ún. gyanújelek, amiket más is okozhat, de akár terhesség is lehet. Általában ezek jelentkeznek a legkorábban. Ilyen tünet a hányinger, az émelygés, a szagundor, ha hirtelen megkívánsz valamit vagy éppen undorodni kezdesz tőle. Állandó pisilhetnék és fokozott fáradtságérzés is jelezheti a pocaklakó jelenlétét. Gyakori, hogy bizonytalan alhasi panaszok társulnak a tünetek mellé: úgy fájdogál a hasad, mintha „meg akarna jönni”, ez akár az egész első harmadot végigkísérheti. Később állandó éhségérzet és szomjúság is csatlakozhat a tünetekhez.

A valószínűségi jelek közé tartozik a mellek érzékenysége, megnövekedése, akár még néhány csepp előtej is megjelenhet. A mellek megduzzadnak és a bőr alatt előtűnnek a kék erek. Ide tartozik a menstruáció elmaradása is. Mire ez bekövetkezik, a terhesség már 4-5 hetes, azaz a pici legalább 2-3 hete beköltözött. Előfordulhat, hogy pár csepp vérzést tapasztalsz a menstruáció idején, de ez normális jelenség.

A terhesség biztos jelei: a pozitív teszt, melyet a menstruáció elmaradásakor már érdemes elvégezni, majd pár nappal később megismételni. Álpozitív eredmény nincs, azaz, ha megjelent a két csík, akkor ott baba van, más kérdés, hogy sajnos előfordulhat, hogy felszívódik (amióta a nők szinte a fogantatás pillanatától nyomon követik terhességüket, pontosan lehet tudni a felszívódások, vetélések arányát, ez nagyjából 11%).
Biztos jel még a szívhang is, amelyet a 6. héttől lehet kimutatni.

Ha pozitív lett a teszt, 1-2 hetet érdemes várni és utána felkeresni az orvost, mert kb. a 6. héttől van szívhang.

Így néz ki egy 8 hetes magzat az ultrahangon:

    Ha kérdésed van, először olvasd el ezt a cikket, hátha megtalálod benne a választ! 2008. augusztus 15-től csak azokra a kérdésekre válaszolok, amikre a válasz nincs benne ebben a cikkben!
About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

2 051 Comments

  • katy

    2010. november 23. kedd

    Kedves Gabi!
    az a kérdésem h mennyi a valószínűsége, hogy amit a terhességi teszt mutatott (pozitív) az nem valós? 1 hete és 2 napja késik a menzesz! Mit gondol?
    előre is köszönöm a válaszát
    Katy

    • Gabi

      2010. november 27. szombat

      Ha már ennyi ideje késik a menzesze és pozitív a teszt, akkor 99%, hogy valóban terhes, mivel a tesztek a hcg (terhességi hormon) jelenlétét mutatják ki, ez a hormon viszont kizárólag terhesség során termelődik.

  • orsa

    2010. november 22. hétfő

    Sziasztok!
    Olyan kérdésem lenne, h barátommal együtt voltunk vasárnap hajnalban(nem védekeztünk), mára nekem megjött, kb 2héttel hamarabb mint kellett volna. ma vettem esemény utáni gyógyszert. de még mielőtt bevettem volna a gyógyszert jött meg. van vmi összefüggés abban, h hamarabb jött meg és a között h lehet h terhes vagyok???

    • Gabi

      2010. november 25. csütörtök

      Nem valószínű, hogy van összefüggés.

  • Amanda007

    2010. november 20. szombat

    Sziasztok! Én nagyon szeretnék más babát 20 éves vagyok.A mensesem még mindig nem állt be.
    A problémám az hogy már egy hete szúr a hasam és fáj pár napja a térdem.
    A mensesem 20 napot késett…
    Kérdezném hogy lehet hogy babát várok?
    Összefügnek ezek a fájdalmak a terhességgel?

    • Gabi

      2010. november 24. szerda

      A hasfájás lehet a terhesség miatt a térd nem valószínű. Ha már 20 napja késik, érdemes terhességi tesztet csinálni.

  • gyöngyi

    2010. november 18. csütörtök

    Jó estét!
    Kb. 2 hete van hányingerem, de 1 hete biztos. Azóta van hányingerem, hogy a párommal este szeretkeztünk,(óvszert használtunk) azonban reggel ismét megtörtént a dolog, olyan 5-10 perces volt az aktus, nem élvezett el a barátom. Én azt gondolom hogy az esti „adagtól” esetleg teherbe estem. Kérem segítsen kedves Gabi minél hamarabb, mennyi esély lehet erre!
    Előre is köszönöm válaszát!

  • Ano

    2010. november 18. csütörtök

    Tisztelt Doktornő!

    Eléggé félek, 18 napja szedem a yasminelle fogamzásgátlót, a 12. napon már nem védekeztünk óveszerrel, a 16. napon pedig bennem ment el. Most eléggé fáj a hasam, úgy mint amikor meg szokott jönni. Mekkora az esély, hogy teherbeestem?

    Válazát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2010. november 21. vasárnap

      Ha pontosan, kihagyás nélkül szedi a tablettát, nem fordult elő hányás, hasmenés a bevételt követő 1-2 órában, ha mellette nem szedett antibiotikumot, akkor minimális a teherbeesés esélye. Már ki kellett alakulnia a fogamzásgátló hatásnak. A leírt tünetek lehetnek a fogamzásgátló mellékhatásai is.

  • aniko

    2010. november 17. szerda

    Jó napot!
    Kösszönöm válaszát.a nov9 kellet volna megjönni.helyette barna folyás volt (1-2 csepp)1 hétig.most megjött(nov.16-án)de ez sem a normális mert ez is minimális(csepp).most velem lehet valami vagy terhes vagyok.ha igen akkor kb 5 hetes azt már lehet uh.látni?aniko

  • jhonatahn

    2010. november 17. szerda

    Jóestét kivánok! Olyan kérdésem lenne,hogy a barátommal a megszakitásos modszerrel „védekeztünk”, de azt mondta nagyon messze volt attol hogy elélvezzen mikor kivettük (végül el sem élvezett egyáltalán)! Ez 11napja volt, de már kb 4-5 nappal rá jelentkezett olyan tünet hogy borzasztóan fájt a derekam és a medence csontom, föleg jobb oldalt! A mellem nem duzzadt meg egyenlöre, de elég érzékeny!más tünetet nem észleltem, kivéve ez a borzalmas derék illetve néha alhasi fájdalom(esetenként a szeméremcsont is) ! Már bejelentkeztem orvoshoz, de eléggé aggaszt a kérdés,ez terhesség vagy esetleg valami más gond? Lehet hogy fertözés? Ha valamilyen fertözésem van, attól még lehetek terhes?
    Válaszát elöre is köszönöm!

    • Gabi

      2010. november 18. csütörtök

      Megszakításos védekezésnél kb. 5% esély van a terhességre. Fertőzés mellett is létrejöhet a teherbe lehet esni, viszont 4-5 nap elteltével ilyen erőteljes tüneteket a terhesség nem produkál. Valóban a legjobb megoldás orvoshoz fordulni!

  • Csajos23

    2010. november 16. kedd

    Azt szeretném kérdezni, ha hamarabb jön meg, mint kellene, mióta van szexuális kapcsolatom, akkor is lehetek terhes? Ma nagyon melegem volt, meg hányingerem is. Még most gyógyulok meg egy vírusos hasmenésből, meg egy középfül gyulladásból. Van esély rá, hogy így is terhes legyek. Óvszerrel védekeztünk, nem lyukadt ki.

    • Gabi

      2010. november 18. csütörtök

      Ha minden alkalommal minden rendben volt az óvszerrel, időben felkerült, ne szakadt el, nem lyukadt ki, nem csúszott le, akkor max. 1% esély van a terhességre.

  • kati

    2010. november 16. kedd

    Kedves Doktornő!
    Érdekldnék h lehetek e terhes úgy ha gyógyszert szedek néha elfelejtettem bevenni de másnap bevettem, ezen kívűl az utolsó menstruációm feleannyi volt és eléggé világospiros hígabb volt két napg pecsételet aztán jött valami 2 napig és utánna meginnt csak pecsételt, soha nem szokott fájni a hasam de ezalatt nayon fájt rosszul voltam hányingerem is volt mostanra néha van csak hányingerem de a mellem és a hasam lent nagyon feszűl, ráadásul az utóbbi nap fel is fáztam… lehetek terhes így is??

    • Gabi

      2010. november 16. kedd

      Ha a kimaradt gyógyszereket mindig 12 órán belül pótolta, ha a gyógyszerszedés során nem fordult elő hányás, hasmenés, ha nem szedett közben antibiotikumot, ami gyengíthette a fogamzásgátló hatását, akkor minimális az esély a terhességre. Ha mégis erre gyanakszik, egy terhességi tesztet nem árt elvégezni.

  • Aliz

    2010. november 15. hétfő

    Jóestét doktornő!

    Szeretnémmegkérdezni nemrég lefeküddtünk a barátommal s kilyukadt az óvszer de csak egy pici előfolyása lehetett de abban sem biztos…. Lehetek terhes? KÉremminnél hamarb válaszoljon! Egy aggógólány!

    • Gabi

      2010. november 16. kedd

      Van rá esély, igen. Max. 5%.

  • zsoka

    2010. november 14. vasárnap

    Jó napot!
    Augusztusban létesitettem utoljára szexuális kapcsolatot egy férfivel és úgy éreztem, mintha a spermium lent kifolyt volna a gumiból. Lehetséges ez? És ha igen, lehetek terhes? A menstruációm eddig rendesen megjött, ahogy szokott, hányingerem nincs, az utóbbi pár napban valamivel szomjasabb vagyok, mint általában. Egy hónap után, szeptemberben csináltam két tesztet, mindkettő negativ lett. Mégis van rá esély, hogy megfogant bennem a baba?

    • Gabi

      2010. november 15. hétfő

      Kifolyhatott az óvszerből valami, de ha azóta a menzesz pontosan jelentkezett, a színe, állaga és ideje is megszokott volt, minimális a terhesség esélye.

  • Panni

    2010. november 11. csütörtök

    szijasztok!
    Kérlek titeket segítsetek.Nagyon félek, bár nemtudom mitől. 🙁 Már egy hete késik a mensim… barátommal a legutóbbbi óta 1 szer voltunk együtt, óvszerrel védekeztünk, de nem lyukadt ki az tuti.Egyszer volt olyan talán hogy hozzáért ODA a széléhez esetleg a pénisze…de nem volt spermiumos és semmi…. A mellem ugyanugy elkezdett fájni ahogy szokott szóval nemtudom miért nem jönmeg.De nagyon félek 🙁

  • aniko

    2010. november 10. szerda

    Jó napot kívánok!
    Én azt szeretném meg kérdezni,hogy már egy pár napja meg kellett volna jönni e-helyett nagyon enyhe barna folyásom van.(napi 1-2 csepp).Ha nem vált át rendes menstruáciora akkor terhes lehetek?kösszönöm:aniko

    • Gabi

      2010. november 11. csütörtök

      Igen, lehet. Ha nem jelentkezik „rendes” vérzés, érdemes egy terhességi tesztet csinálni.

  • virág

    2010. november 08. hétfő

    Kedves Doktornő.Menstruációm már 2 napja késik,mindig pontossan jön meg(26.napra).26.napon csináltam igaz dél körül tesztet,de sajnos negativ lett.Lehet más oka is,hogy késik?Terhesség lehet? Hány %?Pl. mi?Várom válaszát.

    • Gabi

      2010. november 11. csütörtök

      Ha azóta sem jött meg, érdemes lenne megismételni a tesztet, de lehetőleg reggeli első vizeletből. Ha nem terhesség, lehet pl. hormon probléma, de ezt orvosi vizsgálat nélkül kár lenne tippelgetni.

  • Fannika

    2010. november 07. vasárnap

    Jó napot ! Én azt szeretném kérdezni , hogy lehetek-e terhes attól ha a párom védekezés nélkül betette és ki is vette de száraz volt a mikor betette. 2 napja megkellett volna jönni-e. És ez 2 hete történt nincs se émelygés se kívánoság csak a mellem érzékeny egy kicsit.
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Gabi

      2010. november 11. csütörtök

      Ettől az egyetlen behatolástól nem lehet terhes. Ha egyébként más alkalommal nem voltak együtt védekezés nélkül, minimális a terhesség esélye. Viszont ha azóta sem jött meg, érdemes lenne egy tesztet csinálni.

  • nemeth.m

    2010. november 06. szombat

    Tisztelt doktornő!

    Az utolsó menstruációm szept 21-én volt. Nov. 1-én a teszt pozitív lett, és mivel folyásom van, és állandó hasi fájdalmam, felkerestem a nőgyőgyászomat – nov. 4-én. Kivizsgálás után, azt állapította meg, hogy még nagyon korai szakaszban vagyok, és még nincs beágyazódva a méhembe.2 hét múlva kell újra jelenteznem az orvosnál. (a folyásra kaptam kúpot) Tudna pontosabb információt mondani,hogy hányadik hétben vagyok,és magáról a beágyazódás folyamatáról?
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Gabi

      2010. november 10. szerda

      A beágyazódás folyamatáról itt van egy részletes cikk: http://www.kismamablog.hu/terhesseg/a-terhesseg-jelei/hcg
      A terhességet pedig az utolsó menzesz első napjától számítják, tehát ez alapján már 7 hetes a terhesség (valóságban persze kb. 2 héttel fiatalabb, mert a menzesz utáni 14. nap körül foganhatott). De ha még az orvos szerint nem történt meg a beágyazódás, valószínűleg nem középidőben sikerült a teherbeesés, így 1-2 héttel fiatalabb is lehet a terhesség.

  • Gebriell

    2010. november 06. szombat

    Tisztelt Doktornő!

    9 hetes terhes vagyok.A problémám a következő lenne. kb 4 hete folyomatos szomjúságérzetem van, ez mára már elviselhetetlen lett. Teljesen mindegy mit és mennyit iszom olyan mintha nem is ittam volna és hányingerem lesz minden féle italtól.(még a víztől is 🙁 ) Az orvos azt mondja csak kevés a folyadékbevitel azért van.Van hogy napi 3L-t is megiszom.Terhesség előtt még ennyit sem ittam sose. Még nem volt vércukorszint vizsgálat. A dokim szerint nem az okozza, nem kell. Mi okozhatja ezt az érzést? Kérem adjon tanácsot, mert ez már nagyon kellemetlen, és kihat a közérzetemre is.Válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2010. november 14. vasárnap

      Ezt a hormonok okozzák, teljesen normális dolog és általában a 12. hétre eltűnik.

  • Kiss Enikő

    2010. november 03. szerda

    Tisztelt Doktornő!
    Most vagyok 21 éves, és soha nem volt normális havi ciklusom. Volt, hogy 1 évben 2-szer volt meg.
    Júliusban elmentem nőgyógyászhoz aki Divinát írt fel, amit 3hónapig kellett szednem.
    A hatást el is értük 3 hónapig szépen meg is jött Októberben már magától kellett volna megjönnie, de semmi.
    Majd észrevettem, hogy érzékenyek lettek a mellbimbóim és 1-2 napra rá oldalt is elkezdtek fájni a melleim és most már alul is érzem a fájdalmat. Reggel készítettem 1 tesztet ami negatív lett. A párom szerint csak a hormonok okozzák a gyógyszer után. De nekem soha nem fájtak a melleim menzesz előtt, főleg így. Lehet a gyógyszer miatt fáj tényleg??? Vagy a negatív teszt ellenére lehet mégiscsak terhes vagyok????
    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz: Előfordulhat a negatív teszt ellenére is, hogy terhes, de nagyobb az esélye, hogy valóban a tabletták utóhatása. Viszont érdemes lenne visszamenni az orvoshoz kontrollra, mivel gyógyszer nélkül továbbra sem pontos a ciklusa. Itt az esetleges terhességre is fény derülne.

  • Lilla

    2010. november 03. szerda

    Tisztelt Doktor nő!

    Nekem olyan problémám van, hogy tegnap kellett volna megjönnie a mensimnek,(általában mindig előbb megjön) de ez most nem következett be. Mindig védekeztünk óvszerrel, és mielőtt elment volna, soha nem volt bennt.Minden rendben volt ilyen téren. Azthiszem egy kicsit fáj a vesém körül, és lehet, hogy felfáztam?!De lehet már rástresszeltem erre a dologra..bízzak abban, hogy nem lehetek terhes?
    Válaszát előre is köszönöm.

    Válasz:
    Ha az óvszerrel minden alkalommal minden rendben volt, időben felkerült, nem lyukadt ki, nem szakadt el, nem csúszott le, akkor minimális a teherbeesés esélye. Max. 1%. Viszont ha azóta sem jött meg, egy tesztet nem ártana csinálni.

  • nagy éva

    2010. november 03. szerda

    tisztelt Dr no az lenne a kérdésem hogy lehetek-r terhes ha mellem feszül és fáj meg nőt és elő tejem is van ha meg nyomom de a teszt negatív de meg 8nap van a menstruációm

    Válasz: Lehetséges, de ezek a tünetek nem jelentik egyértelműen, hogy terhes. Ha már késik a menzesz is, akkor érdemes majd tesztet csinálni.

  • Kismanó

    2010. november 03. szerda

    Kedves Doktornő!
    Csináltam tesztet! Megjelent a 2 csik! Bár a második ( HCG, T) nem olyan erősen de mint C, de ott van. Napról napra erősebbek a tünetek. Megjelent az erős szagundor, ételundor, éjszakai pisilések, a hőm ugyanugy maradt, a melleimről nem is beszélve. A poci fájások egyre jobban enyhülnek. Mintha mulna el. A teától egyszerűen hányni tudnék! És egyre gyakoribbak a pisilések és a fáradság! Anya szerint azért volt halványabb a második csik mert még nagyon korai szakaszban lehet a terhességem! Mivel hártahajló a méhem, és régebben sűrűbben betegeskedtem, mivel óvjam ezt a kis prüntyőt, hogy nehogy elveszitsem?
    Köszönöm Válaszát és várom az ismételt választ!
    Tisztelettel:
    Kismanó

  • LOLO

    2010. november 03. szerda

    Üdvözlöm! Érdeklödni szeretnék hogy nem betegedtem meg október 18.án kellett volna megjőnnie de azóta semmi csináltam tesztet negativ lett voltam orvosnál azt mondta nem tarja vszinünek h terhes lennék. Egy ismerösöm mondta h ugyanigy járt 4 teszt lett neki negativ és az orvos is azt mondta h nem babás és mégis terhes volt. Lehetséges h mégis babát várok?? Lehet korán mentem orvoshoz? Köszönöm válaszát!

    Válasz:
    Előfordulhat, hogy mégis terhes. Ha bizonytalan, nem ártana a tesztet megismételni, és ha ebben a hónapban sem jön meg, akkor is, ha negatív a teszt, érdemes lenne visszamenni a nőgyógyászhoz, és még ha akkor is azt mondja, hogy nem vár babát, legalább megmondhatná, hogy akkor miért nem jelentkezett menzesz.

  • Ariska

    2010. november 03. szerda

    Kedves DoktorNö!

    Mi a párommal megszakitásosan védekezünk,nem rég amikor együtt voltunk akkor mielött elment volna a párom ki vette de utána ondosan vissza tettem nekem..azota eltelt egy kis idő..és késett a menstruáciom de visszon csak pár csepp van meg és érdekes szina is van a tünetek pedig meegyeznek teljesmértékbe a terhességgel..reggeli hányinger de napközbe is kivánosség érzékenység…egyszer már voltam terhes.. Szeretném megtudni hogy valószínű hogy terhes lennék? mert úgy érzem.Elöre is köszönöm a válaszát 🙂

    Válasz: Ha az a pár csepp vérzés nem váltott át normál menzeszbe, akkor érdemes egy tesztet csinálni, mert lehetséges, hogy valóban terhes.

  • Timke

    2010. október 31. vasárnap

    Jóestét én szeretném megkérdezni,hogy mit tegyek?Mert nem jött meg ebben a hónapban most kellett volna 20-25között valamikor.Én ugy látom hogy nagyobb a hasam meg bekeményedett,a cicim is hirtelen nagy lett.Viszont még egy éve sincs hogy egy 7hónapos terhességem szakadt meg éés utána azt állaitották meg nem lehet többet babám.Akkor most mi lehet a helyzet?

    Válasz: Ha az előző terhesség után a méh és a petefészkek is épek, nem lehet a terhességet kizárni. Érdemes csinálni egy tesztet.

  • Kismanó

    2010. október 29. péntek

    Jónapot Doktornő!

    Én azért írok Önnek, mert lenne egy kérdésem! Mivel én nagyon régóta akarok babát a párommal ennek érdekében mindent megteszünk! 3 hónapig próbálkoztunk és voltak „tünetek” de mégis pontosan megjött. Mivel utána olvastam annak, hogyha valaki nagyon akar babát nem biztos hogy össze jön, így én a sorsra adtam magam. 6ik napja késik a mensesem és nagyon fáradt vagyok, a pocim ritkán, de kisebb görcsök, szurkálások jönnek elő. Hőemelkedésem és szédülgések is rám jönnek! Párom szerint másképp is viselkedem, Én azt mondom neki ne bizza el magát emrt sztem megfog jönni, és mindig olyan érzésem van mintha megjönne,a folyásom is bővebb. De még nem jött meg. Nekem mindig pontosan jön meg. Maga szerint mit tegyek? Nem merem magam „elbizni” mert félek megjön és vége az álomnak. Viszont Őn mit gondol?
    Várom válaszát!
    És köszönöm!
    Üdvözlettel: Kismanó

    Válasz: Ha már késik a menzesz, érdemes csinálni egy tesztet! Drukkolok!

  • julianna

    2010. október 29. péntek

    jo napot nekem lene egy olyan problémám hogy idöbe kihuzta a párom hogy abol lehet-e terheség?persze északa is felkelek wc-zni amit nem szoktam lehetek igy terhes? elöre is köszönöm julcsi

    Válasz:
    A megszakításos védekezésnél kb. 5% a teherbeesés kockázata. Viszont a gyakori vizelési ingert felfázás is okozhatja.

  • zoe

    2010. október 28. csütörtök

    Tisztelt Doktornő!

    Menstruációm után 2 vagy 3 nappal szeretkeztünk párommal védekezés nélkül megszakítással, csak későn jött ki véletlenül (rossz póz) és valamennyi belém is jutott nagy valószínűséggel. A probléma az, nagyon úgy érzem, hogy várandós vagyok, igaz a következő ciklusomig van még 2 hét, csak az a baj, hogy nekem olyan a munkaköröm, hogy azonnal fel kell vele hagynom, ha kiderül, hogy babát várok. Viszont elméletileg a terhességi teszt még korai lenne. Vajon van rá esély, hogy várandó vagyok? Érdemes megcsinálni a tesztet?
    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel:zoe

    Válasz:
    Ha a bizonyos együttlét óta eltelt már 12 nap, érdemes tesztelni. Korábban kicsi az esély, hogy kimutassa a teszt.

  • Dorka

    2010. október 28. csütörtök

    Jó napot!
    Csak megkérdezném,hogy a cikkében említett érzékenyebb kismamák mit érezhetnek a fogamzás idején?
    kÖszönettel

    Válasz: Fogamzás idején semmit, a beágyazódáskor (kb. az együttlét után 8-10 nappal) lehet hőhullám, petefészek szúrkálás, rá néhány napra pedig mellfeszülés, mellnagyobbodás.

  • anon

    2010. október 27. szerda

    Tisztelt Doktornő!
    10 nappal ezelőtt pettingeltünk, pont a ciklusom közepén, a barátommal,de nem védekeztünk, és most úgy érzem duzzadtak a melleim…de más jel még nincs
    A kérdés, ha nem is történt „semmi” attól még lehetek terhes, és sokszor olvastam előváladékról, attól is lehet terhes az ember???
    Köszönöm válaszait

    Válasz:
    Ha konkrét behatolás nem történt, akkor nincs miért aggódni. Ha viszont csak megszakították az együttlétet, akkor kb. 5% esély van a terhességre. És igen, előfordulhat, hogy előváladéktól lesz terhes valaki.

    • Peti

      2010. november 16. kedd

      Kedves Doktornő! 20 éves fiú vagyok. Az történt, hogy pár napja egy lánnyal voltam, nem történt meg a dolog, mert megbeszéltük, hogy az alsónadrág rajtam marad, ő viszont így lovagolt rajtam. Másnap reggel láttam, hogy pár spermafolt került az alsónadrágomba, annak ellenére, hogy nem élveztem el az éjjel. Kérdésem, hogy megtörténhet-e, hogy esetleg teherbe esett, és ha igen, akkor mennyi idő után jön rá egészen biztosan, mikor vannak ennek jelei?
      Köszönöm a válaszát.

      • Gabi

        2010. november 18. csütörtök

        Ha konkrét behatolás nem történt, akkor nem lehet terhes. Ha igen, akkor legkésőbb a következő menzesz kimaradása már elég biztos jel.

  • Angie85

    2010. október 26. kedd

    ÜDVÖZLÖM ÉRDEKLÖDNI SZERETNÉK HOGY NEM JÖTT MEG A MESIM MÁR TÖBB MINT 1 HETE SOHA NEM KÉSETT MÉG. CSINÁLTAM TESZTET DE NEGATIV LETT. ELŐFORDULHAT HOGY BABÁT VÁROK?? KÖSZÖNÖM

  • Szandra

    2010. október 25. hétfő

    Tisztelt Doktor No.! Igen fontos keresem lenne Ontol.En 38 eves No vagyok.Van tobb csaladom,es most meg1-et szertenk.. jarok vizgalatokra..es kaptam injekciot is meg gyogyszert is .Es a Doktor Ur megmonta mikor kell szeretkezni..Megtorten amit kert tolem az orvos. Nah most az szeretnem ontol megkerdeni.. Hogy fent -e all a tergesegem? Es a ferjem tobbszor is volt velem.. de nekem nem volt jo egyszer sem..Ez most tortent Oktoberba.Szeretnek Ontol valaszt kapni..Terhes lentem Onszerint? Elorre is koszonom a valaszt..!!

    Válasz:
    Ha már késik a menzesze, érdemes egy tesztet csinálni. Van esély a terhességre, attól, hogy nem volt jó az együttlét.

  • Zizi

    2010. október 24. vasárnap

    Tisztelt Doktornő!

    Miért van az ,hogy megvannak a tüneteim,de nem érzem azt , hogy terhes lennék!Sokan mondják,hogy már az első hetekben észre lehet venni!Nekem ez lenne(lesz) az első terhességem!Többször volt már ilyen tünetsorozatom(2x)!Várom válaszát!Köszönettel : Dia

    Válasz: Terhességi tünetek nem mindenkinél jelentkeznek egyformán. Van, aki már a legelején is hányingertől szenved, és olyan is, aki csak akkor jön rá, hogy babát vár, mikor megérzi a magzatmozgásokat. A menzesz kimaradása a legfontosabb jel, ami terhességre utal, ha már késik, érdemes tesztelni.

  • Baba

    2010. október 22. péntek

    Kedves Doktornö!
    Erdeklödni szeretnek hogy menstruacio utolso napjan vagy az utan egy ket nappal rögtön teherbe e lehet esni!!
    Elöre is köszönöm

    Válasz: Kisebb az esélye, mint a ciklus középső időszakában, de ilyenkor is lehetséges.

  • kyttyke

    2010. október 21. csütörtök

    üdvözlöm.még lenne még 1 kérdésem.fáj a mellem 9 napja késik,és nagyon sokat görcsölök de még sem jön meg!kaptam a dokitol egy kupot fel fázásra klion a neve késhet attól ennyit a mensim?

  • Ivett

    2010. október 20. szerda

    Tisztelt Doktornő!

    Kettő kérdésem lenne. Az egyik, hogy az együttlét során a nyálnak van-e spermaölő hatása,
    a másik, hogy az egy nap többszöri, (halmozott) együttlét csökkenti-e a spermiumok megtermékenyítőképességét?

    Köszönöm.

  • Réka

    2010. október 19. kedd

    Tisztelt Doktornő!
    A párommal 3 hete voltunk együtt, védekeztünk, és szerintem nem volt semmilyen gond. 1 hete nem jött még meg a menstruációm. Lehetek terhes?

    Válasz:
    Igazából 100%-os védekezési módszer nem létezik. Kicsi az esély, de előfordulhat a terhesség. Ha egyébként nem szokott késni, érdemes egy tesztet csinálni.

  • kyttyke

    2010. október 19. kedd

    üdvözlöm én azt szeretném kérdezni,hogy kb 1 hete késik fáj a hátam köhögök hőemelkedésem is van,és sokszor ugy érzem mintha meg akarna jönni,de nem:S
    össze füghet ez a dolog?

    Válasz: A tünetek inkább megfázásra utalnak, mint terhességre, de mivel a menzesz is késik, egy terhességi tesztet nem ártana csinálni.

  • Julika

    2010. október 19. kedd

    Kedves Doktornő!
    A párommal együtt voltunk és az óvszer valahogyan kiszakadt! A párom nem ment el, én pedig elmentem egyből tusolni, de még így is aggódok. A menstruációm pár nap múlva lett volna esedékes. Ha terhes vagyok akkor már most nem fog megjönni, vagy csak a következő hónapban? Mennyi az esély hogy teherbe estem?
    Válaszát előre is Köszönöm!
    Tisztelettel:Julika

    Válasz: Mivel időben észrevették, hogy elszakadt az óvszer, és így nem került ki belőle ondó, a terhesség esélye kevesebb, mint 1%.

  • nikolett

    2010. október 19. kedd

    Udvozlom! A kovetkezo lenne a kerdesem. Már kb. egy hete szédolgok,hanyingerem van. A menstruációm utoljára okt.8-án volt meg. Elotte voltunk egyutt a párommal,és utána is,nem védekeztunk. Két tesztet is csináltam ,mind a ketto negatív lett. De a szédulés azóta is tart. Voltam vérvételen a háziorvosnál,ott minden rendben. Lehetséges hogy mégis terhes vagyok?Koszonom valaszát!

    Válasz:
    Szédülést, hányinger más is okozhat, nem csak a terhesség. Viszont ha a mostani menzesze a megszokott módon zajlott, a mennyisége, állaga, színe és ideje sem tért el, akkor kicsi a terhesség valószínűsége. Természetesen a menzesz után is teherbe eshetett, és lehet, hogy a teszt csak azért nem mutatja ki, mert még túl korai. Én várnék a következő esedékes vérzésig, ha késik, újra tesztelnék.

  • Colos

    2010. október 18. hétfő

    Az lenne a kérdésem, hogy barátommal júliusban megszakítással védekeztünk utoljára, rá 2 hónapra még megjött rendesen a menstruációm, de októberben kimaradt. Augusztusban is 4 napot késett. Elvégeztem 2 tesztet, utolsót szeptemberben, negatív lett, a tesztben meg lehet bízni?
    Válaszát kösönöm!

    Válasz:
    Ha július óta nem volt olyan eset, ami miatt terhességre gyanakszik, nem valószínű, hogy terhes lenne. Ha a menzesz nem is maradt volna ki teljesen, biztosan észrevett volna eltéréseket. Terhesség során ha jelentkezik vérzés, az sokkal enyhébb, mint általában, nem tart tovább 3 napnál, és a színe sem élénk piros, inkább barnás. Ha a menzesze a megszokott módon zajlott az előző pár alkalommal, kicsi a terhesség esélye. Hogy most mégis miért maradt ki, nehéz lenne így megmondani, célszerű lenne nőgyógyászhoz fordulni.

  • Tunde Kacso

    2010. október 18. hétfő

    Tisztelt Dr no.

    Lenne nekem is egy kerdesem.
    Pontosan ovulacio alatt szertkeztunk ferjemmel (ovulacio ellott 2 nappal illetve ovulacio utan 1 nappal). Vedekeztunk megszakitassal de kez altal jutott be ondo a huvelybe. Mennyi az esely arra ,hogy teherbe estem? Ez most a 4-5.napja.

    Elore is koszonom valaszat.

    Válasz: Hogy kézről jusson be ondó egészen a méhszájig, nem valószínű. A megszakításos védekezés miatt azonban kb. 5% a teherbeesés esélye.

  • Tunde Kacso

    2010. október 18. hétfő

    Tisztelt Dr no.
    Lenne nekem is egy kerdesem.
    Pontosan ovulacio alatt szertkeztunk ferjemmel (ovulacio ellott 2 nappal illetve ovulacio utan 1 nappal). Vedekeztunk megszakitassal de kez altal jutott be ondo a huvelybe. Mennyi az esely arra ,hogy teherbe estem? Ez most a 4-5.napja.

    Elore is koszonom valaszat.

    Válasz: Hogy kézről jusson be ondó egészen a méhszájig, nem valószínű. A megszakításos védekezés miatt azonban kb. 5% a teherbeesés esélye.

  • Angie85

    2010. október 17. vasárnap

    Üdvözletem. Érdeklődni szeretnék hogyha a párommal úgy védekezünk hogy mielőtt elélvezne kiveszi de miután elélvezett vissza teszi és folytatjuk tovább. Mennyi az esélyem arra hogy teherbe essek?? Köszönöm.

    Válasz:
    Megszakításos védekezésnél ennek kb. 5% az esélye. De ha utána folytatják tovább, valamivel magasabb lehet ez a szám.

  • Eszti

    2010. október 16. szombat

    Kedves Doktornő!

    6 napja megállapítottuk, hogy terhes vagyok, Kb. 3 hetes,jövő hétre van időpontom a nőgyógyászhoz,de egy napja kicsit vérzek. Ez természetes még így az elején vagy baj lehet.

    Segítségét előre is köszönöm.

    Válasz:
    Terhesség során a vérzés sosem természetes, bár sokszor nincs komoly probléma a háttérben. Mivel a vérzés vetélésre utalhat, főleg ha erős és görcsök kísérik, ezért érdemes orvoshoz fordulni.

  • Laura

    2010. október 14. csütörtök

    Tisztelt Doktornő!

    Én 32 éves vagyok, lassan 2 évvel ezelőtt szültem, a szülés után visszamaradt méhszájseb.
    Szeretnénk második babát, 4 ciklus alatt sajnos még nem jött össze.
    Érdeklődnék, hogy a méhszájseb akadályozhatja-e a teherbeesést, illetve, ha a citológia rendben van és a méhszájseb nem okoz panaszt, akkor kell-e kezeltetni?

    Válaszát köszönöm.

    Válasz: Ha a citológia rendben van, a méhszájseb mérete miatt nem akarták azonnal operálni, nem valószínű, hogy akadályozza a teherbeesést.

  • balázs

    2010. október 11. hétfő

    hello azt szeretném kérdezni ha terhes vki akkor ugye nem jön meg neki? mert igy tudtam de hallotam már olyanrol h 1-2 honapig még megjött? most akkor h van?

    Válasz: Előfordulhat, hogy terhesség során is jelentkezik vérzés, de általában ez mindig eltér valamennyire a megszokott menzesztől. Rövidebb ideig tart (max. 3 nap), sokkal kisebb mennyiségű, és a színe, állaga sem a megszokott. Ha valaki bizonytalan, jobb, ha csinál egy terhességi tesztet.

  • Ivett

    2010. október 08. péntek

    Kedves Doktornő!

    Érdeklődnék, hogy aa sikerült teherbe esnem, akkor a rám nagyon jellemző PMS (a menstruációt megelőző idegfeszültség), – a menstruációval együtt – is elmarad?

    Köszönöm.

  • Ivett

    2010. október 08. péntek

    Kedves Doktornő!

    Csak érdeklődnék, ha sikerült teherbe esnem, akkor a rám jellemző PMS (a menstruációt megelőző idegfeszültség) is elmarad (a menstruációval együtt)?

    Köszönöm.

    Válasz: Ezek a tünetek nem biztos, hogy elmaradnak. A menzeszt megelőző tünetek gyakran hasonlítanak a korai terhességi tünetekhez.

  • Vidám Lány

    2010. október 08. péntek

    Tisztelt Dr. nő!
    A Barátommal lefeküdtünk megszakításos módszerrel védekeztünk, mielőtt elment vna 5 percel előtte kivette.
    Aztán 4 napra rá megjött. 6-7 napig tartott rendesen ahogy szokott, csak 7. 3-4 csepp barnás volt. Ez a dolog 2 hete volt.
    Ez kicsit megnyugtatott hogy megjött de még mindig félek. Leht csak bebeszélem de olyan mintha a hasam kicsit puffadt lenne.:(

    Kérdésem az lenne h menyi az esély arra hogy terheslegyek? Válaszát nagyonszépen köszönöm!

    Válasz: Mivel gyakorlatilag teljesen normálisan zajlott a menzeszed, max. 1%, hogy mégis terhes légy. Ha megnyugtat, egy tesztet érdemes megcsinálni.

  • Zoltan88

    2010. szeptember 28. kedd

    Tisztelt Doktornő,

    Üdv ismét. Megcsináltuk a tesztet, az eredmény negatív (Expect típusú tesztet vettem, a patikus hölgy azt mondta, hogy ennek megfelelő lesz az „érzékenysége”). A kontrollablak jelzett, azaz a teszt jó volt ahogy a folyamat is rendben zajlott, tehát ebből kiindulva nem aggódok (annyira).

    Mindenesetre két napra rá (azaz holnap) csinálunk egy második tesztet is, de így már igen sok lesz a csúszás (az lesz a 10. nap), de elvileg már ennek is jeleznie kellett volna ha az a baj, ami.

    Az elmúlt napokban a páromnak megvolt az az érzése, ami előjelezni szokta a ciklust, de mára ez megszűnt. A nőgyógyászhoz bejelentkezett, de nem tudom mire számíthatnánk úgy nagyjából (mint diagnózisra). A hormonháztartás felborulása, vagy valami enyhébb fertőzés, illetve gyulladás (amely nem jár markán tünetekkel) okozhatja-e ezeket a tüneteket?

    Ugyanis egyéb tünettel nem rendelkezik, nem fáj neki, rendellenes színű, vagy állagú folyása nincs, elváltozást, színváltozást nem tapasztalt, alhasi görcsei sincsenek, a vizeletürítése is rendben van, mind a folyamatot, mint a vizelet jellegét tekintve, épp ezért nem gyanakszok durvább gyulladásra, vagy fertőzésre.

    Ön talán tudhatja mi áll a háttérben (mármint aminek esetleges gyanújára kérhetünk külön egy vizsgálatot a nőgyógyásznál).

    Eleve nagyon rendszertelen a ciklusa, van hogy napokkal előtte, van hogy napokkal utána jön meg neki (5 nap mínusz a legalja, 12 plusz a teteje), évek óta nem áll be neki „rendesen” (a kezdetektől ilyen volt neki).

    Ön szerint ezen segíteni fog esetlegesen a fogamzásgátló szedése?

    Köszönettel,
    Zoltán