A terhesség első jelei

Alighogy a baba megfogan rohamos változások indulnak meg a szervezetedben. Te erről semmit sem tudsz még 1-2 hétig, azonban napról napra nagyobb az esélye, hogy a terhesség első gyanújeleit megérzed.

A terhesség első jeleiA terhesség első jelei az ún. gyanújelek, amiket más is okozhat, de akár terhesség is lehet. Általában ezek jelentkeznek a legkorábban. Ilyen tünet a hányinger, az émelygés, a szagundor, ha hirtelen megkívánsz valamit vagy éppen undorodni kezdesz tőle. Állandó pisilhetnék és fokozott fáradtságérzés is jelezheti a pocaklakó jelenlétét. Gyakori, hogy bizonytalan alhasi panaszok társulnak a tünetek mellé: úgy fájdogál a hasad, mintha „meg akarna jönni”, ez akár az egész első harmadot végigkísérheti. Később állandó éhségérzet és szomjúság is csatlakozhat a tünetekhez.

A valószínűségi jelek közé tartozik a mellek érzékenysége, megnövekedése, akár még néhány csepp előtej is megjelenhet. A mellek megduzzadnak és a bőr alatt előtűnnek a kék erek. Ide tartozik a menstruáció elmaradása is. Mire ez bekövetkezik, a terhesség már 4-5 hetes, azaz a pici legalább 2-3 hete beköltözött. Előfordulhat, hogy pár csepp vérzést tapasztalsz a menstruáció idején, de ez normális jelenség.

A terhesség biztos jelei: a pozitív teszt, melyet a menstruáció elmaradásakor már érdemes elvégezni, majd pár nappal később megismételni. Álpozitív eredmény nincs, azaz, ha megjelent a két csík, akkor ott baba van, más kérdés, hogy sajnos előfordulhat, hogy felszívódik (amióta a nők szinte a fogantatás pillanatától nyomon követik terhességüket, pontosan lehet tudni a felszívódások, vetélések arányát, ez nagyjából 11%).
Biztos jel még a szívhang is, amelyet a 6. héttől lehet kimutatni.

Ha pozitív lett a teszt, 1-2 hetet érdemes várni és utána felkeresni az orvost, mert kb. a 6. héttől van szívhang.

Így néz ki egy 8 hetes magzat az ultrahangon:

    Ha kérdésed van, először olvasd el ezt a cikket, hátha megtalálod benne a választ! 2008. augusztus 15-től csak azokra a kérdésekre válaszolok, amikre a válasz nincs benne ebben a cikkben!
About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

2 051 Comments

  • angelical

    2010. július 06. kedd

    Egyszerűen nem tudom mit is akarok, olyan szinten összezavarodtam, hogy magam is alig hiszem el. Korábban már írtam egy másik témában. Akkor arról számoltam be, hogy január óta próbálkozunk, márciusban 2 hét késéssel + teszt ellenére megjött, majd áprilisban kórházban kötöttem ki (3 napra) méhen kívüli terhesség gyanújával 2 + tesztem is volt és babát sehol sem láttak, csak iszonyat görcsöltem és véreztem (kevés barnázást követően). Azt mondták ha volt is szépen kitisztult a méhem. Nagyon bántott a dolog és eldöntöttem: pár hónapra felfüggesztjük a próbálkozást. Ebben a hónapban már újra kezdtük, de sajnos mostanában lefoglaltak a vizsgáim és jelenleg nagy lakásátalakításban és felújításban vagyunk. Ma reggel azon kaptam magam, hogy 2. napja késik.. és elég ismerős tüneteket észlelek 1-2 napja, de tesztet még nem csinálok, mert ez még nem jelent semmi biztosat, várok egy kicsit és úgy vagyok vele, hogy nem élem bele magam, majd csak ha a doki is megerősíti a dolgot. Természetesen nagyon boldog leszek, ha így van, hiszen erre vágyok, de.. – tegnap már felötlött bennem és örültem, – ma viszont úgy érzem nem vagyok biztos benne, hogy most akarom.:( (Persze képtelen lennék valaha is elvetetni, nem az a kérdés megszülöm-e..) Ebédnél beszélgettünk a párommal, hogy mi lenne, ha.. nagyon várja már ő is, de én elsírtam magam, hogy nem szeretném most és enyhe pánik töltött el, picit megijesztett a gondolat és nagyon elszomorodtam. Bizonytalan vagyok. Remélem ez az érzés hamar elmúlik és csak a hormonoknak tudható be. Ez amúgy normális v előfordul?:S

  • ogree

    2010. július 05. hétfő

    Jóestét azt szeretném megkérdezni öntöl ha gumi nélkül menstruácio után szeretkezünk és kiveszem elötte mennyi az esély hogy a terhesség bekövetkezik? válaszát elöre is köszönöm

    Válasz: Kb. 5%.

  • Szimonetta

    2010. július 05. hétfő

    Tisztelt Doktornő!!!
    Februárba abbahagytam a fogamzásgátló gyógyszert és a párommal nem védekeztünk eddig nem sikerült a baba, de már több mint egy hete késik és undorodok bizonyos szagoktól feszül a mellem és érzelmi hullámvölgyeim vannak, kb: 2hete csináltam tesztet és akkor negatív lett,lehet hogy most teherbe estem???
    Ma pedig volt egy vizsgálatom kamera-renographia és ez sugárzó, ha babát várok akkor nagyon árt a picinek???
    Félek ha az vagyok akkor valami baja lesz!!
    Előre is köszönöm: Szimonetta

    Válasz: A negatív tesztek ellenére lehetséges a terhesség. Ha most kiderül, hogy terhes, akkor valószínűleg nem ártott neki a vizsgálat, ugyanis ilyen korai időszakban még a „mindent vagy semmit” elv érvényesül, tehát elhal a terhesség, ha ártalmas a vizsgálat miatti sugárzás.

  • Drinda

    2010. július 02. péntek

    Kedves doktornő!Én egy 20éves lány vagyok!junius 23án voltunk együtt a párommal és nem védekesztünk!A havi menustráciom elmaradt és azt szeretném megtudni,hogy mennyi az esély,hogy teherben estem?Elöre köszönöm!

    Válasz: Kb. 20 % az esély. Ha a menzesz is késik, érdemes egy tesztet csinálni.

  • Csilla

    2010. július 01. csütörtök

    Kedves Doktornő!

    A mensesem már egy hete késik. A melleim nagyon megnöttek,fájnak és a hasam is szurkál egy kicsit. Délután csináltam egy tesztet ami pozitív lett. Viszon semmilyen más tünetem nincs. Nem vagyok rosszul,nem émelygek. Hihetek a tesztnek?( nagyon jó volna) Orvoshoz csak egy hét mulva tudok menni. Az utolsó havim május 27-én volt. Ez az elsö napja. Még azt megtudná mondani, hogy hány hetes terhes lehetek?
    Elöre is köszönöm a segítségét.

  • marcsi19

    2010. június 30. szerda

    Én és a párom kisbabát szeretnénk. Már 1 hónapja rajta vagyunk. Késett a menzeszem kb 7 napot , csináltam egy tesztet ami pozitív lett. Másnap reggel pedig valami barna szerűség csepegett belőlem. EZ kb 4 napig tartott, de nagyon minimális volt.Csináltam még egy tesztet az már sajnos negatív lett. Tegnap viszont rosszul lettem , legyengültem, és kiderült hogy hőemelkedésem van, kb 2 napja. Szedem az elevitet, de nem hiszem hogy attól lennék ilyen rosszul. Nem lehetséges hogy mégis terhes vagyok??

    Válasz:
    Ha csak pici barnás maszatolás volt, akkor lehetséges, hogy még megvan a terhesség. Érdemes lenne elmenni nőgyógyászhoz.

  • KJudit

    2010. június 30. szerda

    Tisztelt Doktornő!

    Az alábbi problémával kapcsolatban szeretném a segítségét, véleményét kérni:

    4 éven át Meliane nevű fogamzásgátlót, majd kb. 1 év szünet után Yadine nevű fogamzásgátlót szedtem 3 évig, tavaly májusban hagytam abba. A fogamzásgátló szedést megelőzően 16 éves korom óta menstruálok, ezek a menstruációk viszonylag rendszeresek voltak. Tavaly május után, amikor abbahagytam a fogamzásgátló szedését, 3 hónapig egyáltalán nem volt menstruációm, de terhesség nem állt fenn. Orvosom javaslatára Clostilbegyt, majd Provera szedése után voltak menstruációim. 2010. februárjában a menstruációmat megelőzően szedtem utoljára Proverát, ezt követően minden hónap 20-23-án közel azonos időben menstruáltam. Május 17-én menstruáltam utoljára, azóta nem. Mivel párommal babát tervezünk, nem védekeztünk (már 2009 májusa óta sem), ezért először arra gondoltam, hogy talán terhességről van szó. Azért is gondoltam egy lehetséges terhességre, mert az utóbbi időben fáradtabb voltam, levertebb, fájt ugyan a hasam, de teljesen másképpen, mnit amikor meg szoktam jönni, és nem is állandóan fájt a hasam, hanem csak időnként. Hányingerem is volt, szédülés is előfordult. Teszteket csináltam, de nem a reggeli első vizeletből, hanem délután, ezek negatívak lettek. Június 28-án voltam a nőgyógyásznál, aki hüvelyi ultrahanggal megvizsgált, és azt mondta, nem lát semmit sem. Elküldött vérvételre (béta hcg), és azt mondta, az eredmény után meglátjuk, mi lesz. A papíromra ismét azt írta, mnit ahogy korábban, hogy szekunder amenorrhea, illetve még annyit tudok kiolvasni, hogy endometrium 10 mm. Nos, mára meglett a vérvétel eredménye is, ami 0,1 érték lett (az asszisztensnő hozzátette, hogy 5,0 érték alatt nem beszélhetünk terhességről). Ez alapján azt a választ kaptam, hogy nem vagyok terhes, és hogy mától 5 napig napi 2X1 Proverát szedjek, hogy megint megjöjjön a menstruációm.
    Megmondom őszintén, nagyon kétségbe vagyok esve, hogy mi okozza ezt a rendszertelen menstruációt. Mivel 4 alkalommal volt már teljesen normális menstruációm, ezért most teljes hidegzuhanyként ért, hogy ismét kimaradt, de nem is igazán ez, inkább az, hogy akkor ezek szerint nemhogy babám nem lesz, de még megint előlről kezdődik a probléma?
    Nyilvánvalóan nem tudok minden dolgot leírni, amiből Doktornő pontos diagnózist tudna felállítani, de szeretném megtudni a véleményét a problémámról. Ön szerint ismét szedjem a gyógyszereket, hogy provokáljam a vérzést, és majd minden rendben lesz?
    Azért nem gondoltam volna, hogy ennyire bele tud szólni a fogamzásgátló az emberi hormonok működésébe, hogy egy év alatt nem tudtam rendbejönni.
    Mit tanácsol Doktornő, mit tegyek?

    Válaszát tisztelettel várom,
    üdvözlettel:
    KJudit

    Válasz: Sajnos a fogamzásgátlók tényleg teljesen össze tudják zavarni a női ciklust. Szerintem kövesd az orvosi utasítást és szedd a Proverát.

  • Lexi

    2010. június 28. hétfő

    Egy 17éves lány vagyok.Áprilisban voltunk együtt a barátommal azóta szakítotunk.Április végén megjött májusban is ugy ahogy szokott.De most késik igaz h sokat idegeskedtem.Lehet h terhes vagyok mert fáj a hasam is.Nagyon várom a választ mert félek.

    Válasz: Ha azóta a két menzeszed a megszokott módon zajlott, nem valószínű, hogy terhes lennél. De ha erre gyanakszol, csinálj egy terhességi tesztet!

  • Enci

    2010. június 26. szombat

    Jónapot doktornő!
    Nekem a következő a problémám!Most 20 éves vagyok, de a menstruációm nem rendszeres olyan 2 hónaponta jön meg.Voltam nőgyógyásznál és azt mondta hogy ez valami betegség, s csak fogamzásgátlóval tudják korrigálni, amit én nem szeretnék-!A barátommal gumival védekezünk már 2éve de mostanában még a menstruációm sem olyan mint régen!3 hónapja mikor megjött 2 napig tartott de csak barnás folt szerűség..3 hete jött azóta nagyon erős vérzésem volt a melleim a menstruáció után is duzzadt maradt!Mostanában rossz a közérzetem is!Nem tudom mért van ez?Esetleg terhes lehetek?Mennyi esély van rá?Vagy terhes voltam és elvetéltem?
    Előre is köszönöm segítségét!

    Válasz: Ha rendszertelen a menzeszed, akkor kisebb eséllyel eshetsz teherbe, de ebben az esetben sem lehet kizárni. Az óvszer elég jó védekezési mód, de ez is csak 99%-ban véd a terhesség ellen. A nagyon erős vérzés utalhat spontán vetélésre, de az is lehetséges, hogy csak a rendszertelen ciklusod miatt volt egyszer nagyon gyenge, egyszer pedig nagyon erős a menzeszed.

  • Erika

    2010. június 26. szombat

    Tisztelt Doktornő!

    Keresem a választ, de nem találom. Terhes vagyok, ez bebizonyosodott tegnap este kettő csíkkal a teszten.1 hete görcseim jelentkeztek, minta megjött volna, viszont csak párnapja jelentkezett a mellmegnagyobbodás. Ebből következtetve mennyi idős terhes lehetek?
    Lenne még egy másik kérdésem is: petefészek gyulladásom és vesegyulladásom volt korábban, ha esetleg úgy döntenék elvetettem a babát, későbbiekben van esélyem családra?
    Köszönettel: Kovács Erika

    Válasz: A terhesség kezdetét nem a tünetektől számítják, hanem az előző menstruációd első napjától. Ha elveteted, megnő az esélye annak, hogy későbbiekben visszatérő vetélésed lesz.

  • woksán

    2010. június 25. péntek

    Kedves Doktornő!
    Történt velem 1 kis incidens,a lényeg, hogy vettem be eseményutánit, biztos ami biztos, mert még nem szeretnék gyereket!:$
    És rá két napra megjött, előbb, mint kellett volna. Ez lehet a terhesség jele?
    Előre is köszönöm.

    Válasz:Nem, hanem a tabletta okozza, hogy hamarabb megjön, ez így normális, innentől számítsd a következő ciklusodat.

  • Viktória

    2010. június 24. csütörtök

    Megcsináltam a tesztet és negatív lett! Nem tudom lehet e oka h most késik a torokfájás miatt és láz miatt? És láz előjöhet ha terhes valaki? Előre is köszönöm a válaszát és az előző levélre is köszönöm!

  • Anna

    2010. június 24. csütörtök

    Tisztelt Doktornő.

    Szeretnék érdeklődni, hogy én vasárnap együtt voltam a barátommal nem védekeztünk, és bennem ment el.Viszont a menstruációm előtte nap múlt el,és a Cypromix nevű gyógyszert szedem most már a második hónapja. Van kis hasi fájdalmam…Mennyi az esélye hogy terhes vagyok? Én a cypromixet a policisztáim miatt szedem, ugyanis egy évben kétszer-háromszor jött meg,szóval nagyon rendszertelenül.Válaszát előre is köszönöm

    Válasz: Ha esetleg teherbe is estél, a hasfájás még biztosan nem amiatt van. Ugyanis terhességi tünetek leghamarabb 10 nap elteltével jelentkeznek. A problémád miatt kisebb az esély a terhességre, de kizárni nem lehet.

  • Judit

    2010. június 24. csütörtök

    Kedves Doktornő!

    Két éve mentem férjhez, azóta fogamzásgátló tablettát is szedek, amióta rendszeres megjön a vérzésem. A múlt havinál furcsaságok voltak, mert szinte csak ilyen sötét barnás valami jött ki belőlem, de abban az időben elkaptam egy vírusos hasmenést és szednem kellett különböző tablettákat, és ezt a furcsaságot ennek tulajdonítottam. azóta eltelt egy hónap, és a mostani menstruációmnál az első két napban szinte csak ilyen világos barna pár pötty jelent meg, de utána elkezdett pirosodni, de nem jelentős mennyiségben. Kérdésem, hogy mi lehet ennek az oka. Terhesség? vagy gyógyszert kéne váltani? (igaz most döntöttem, hogy többet nem fogok szedni). Ha terhes vagyok akkor a két mellem egyszerre nő? lehet hogy fura kérdés, de az egyik mellemben volt egy kis csomó, amit már jó ideje nem nézettettem meg (2,5 év) és most el kezdett nőni. Ezért lennék kíváncsi arra hogy egyszerre ugyanolyan ütemben nő az ember melle? mert ha igen akkor jön a rosszabbik a csomó megnagyobbodását jelenti, ami viszont akár rosszindulatúvá is válhat.

    Előre is köszönöm a válaszát!

    Válasz: Ha a különböző tabletták között antibiotikum is volt, az gyengíthette a fogamzásgátló hatását, így akár teherbe is eshettél. Érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni. Persze, lehetséges, hogy csak gyógyszert kellene váltanod. A csomót a melledben viszont mindenképp mutasd meg nőgyógyásznak, lehetőleg minél előbb. Ha esetleg terhesség miatt a melled növekszik, az nem jelenti azt, hogy a csomónak is nőnie kell. De ne gondolj rögtön a legrosszabbra! Reméljük, az orvos is kizárja.

  • Félek!!

    2010. június 23. szerda

    Kedves Doktornö!!

    Azt szeretném kérdezni hogy voltam egy srácal tegnap és sajna nem védekeztünk:( és még nem jött meg és mostanába kell megjönnie és azt szeretném kérdezni hogy hány nap után lesz a terheségnek a tünetei??? elöre is köszönöm egy 17 éves lány…

    Válasz:
    Terhességi tüneteket leghamarabb 10 nap elteltével lehet érezni. De ezek a tünetek nem jelentkeznek mindenkinél, van, aki csak abból tudja, hogy babát vár, hogy kimarad a menstruációja. 12 nap elteltével a tesztek jó eséllyel kimutatják a terhességet.

  • nino

    2010. június 23. szerda

    Kedves Doktornő!
    Elég sok mindent olvastam itt,de nem kaptam hozzám hasonlót,így gondoltam írok én is. Pénteken lesz 2 hete,hogy lefeküdtem a barátommal,akkor nem használtunk óvszert,de nem volt aktus,épp,hogy betette,s szombaton szakadt át a szűzhártya s ez óvszerrel,s ekkor sem ment el.S rá 3-4 napra jött meg a menstruációm.A napokban erős hányingerem volt,szédültem,legyengültem,s vannak alhasi fájdalmaim,s étvágytalanság…Mennyi az esélye,hogy terhes legyek ?:-S
    Előre is köszönöm a válaszát.

    Válasz:
    Max. 1 % a terhesség esélye. Ezek a tünetek lehetnek egy gyomorrontás miatt is, csak az elmúlt események tudatában talán felerősödnek az érzések.

  • Viktória

    2010. június 23. szerda

    Kedves Doktórnő!
    Olyan problémám van, hogy két napja késik a mensim a párommal gumit használunk s egyszer sem élvezett belém. Semmi jel nincs azon kívül h néha fáj a hasam. Nem érzékeny a mellem, nincs hányingerem, nincs erősebb szagérzésem. De soha nem szokott késni a mensi mindig pontosan jön meg vagy egy két nappal előbb, bár a legutóbbi mensim 5 nappal előbb jött meg lehetséges, h most talán az miatt késik? 21 éves vagyok! előre is köszönöm a válaszát

    Válasz: Mivel az óvszer is csak 99%-ban véd a terhesség ellen, előfordulhat, hogy szabályos használata mellett is terhesség alakul ki. De a menzesz késését okozhatja még pl. hormonzavar vagy akár egy ciszta is. Ha továbbra is késik, érdemes lenne egy terhességi tesztet elvégezni, vagy elmenni nőgyógyászhoz, hogy kiderüljön, mi a késés (kimaradás) oka.

  • M Timea

    2010. június 23. szerda

    Köszönöm

  • M Timea

    2010. június 23. szerda

    Kedves Dr nö.Azt szeretném megtudni h ha feszit alul a hasam olyan érzés minthogyha menstruálnom kéne de nem,sokat alszok és a mellem is fály akkor az terheségre utalo jelek.Végeztem 3 tesztet és az egyik halványan mutata a terheségre utalo jelet a másik 2 nem.Akkor rhes lennék??Elöre is köszönöm.

    Válasz: A tünetek nem utalnak egyértelműen terhességre. Viszont ha a vérzés késik, és a teszt is pozitív, még ha csak az egyik, és ha csak halványan is, akkor nem alaptalan a gyanú. Igen, valószínűleg terhes.

  • 1 lány

    2010. június 21. hétfő

    Kedves Doktornő!
    Sajnos egy nagy problémám van. Másfél hete meg kellett volna jönnie. Még szűz vagyok , de az előző 2 napban ill. 1 hét és 2 napja úgy „félig szexeltünk” tehát nem rakta be belém , de érintkeztünk ott lent. Nem ment el belém ,de mint olvastam ugye van az előváladék. 17 évesek vagyunk. Nekem soha nem jön meg pontosan, van amikor 2 hetet késik. És még annyit is hozzátennék, hogy az elmúlt 2 hétben nem volt minden rendben a hüvelyemmel. Lehetséges , hogy gombás voltam. De ez nem biztos, bár a tünetek alapján lehetséges. Azóta ez elmúlt. Mennyi az esélye annak, hogy terhes vagyok????

    Válasz: Max. 1%. Ha konkrét behatolás nem történt, akkor nem valószínű, hogy terhes légy. A gombás fertőzés viszont nem múlik el kezelés nélkül, így nem valószínű, hogy az volt a gond.

  • Klaudia

    2010. június 21. hétfő

    Tisztelt Doktornő! Párommal 5 éve együtt vagyunk 24 éves vagyok és babát szeretnénk!Júniusi hónapban egyáltalán nem vigyáztunk!1-2 napon belül menstruálnom kellene,de rosszul létek kerülgetnek,ingerlékeny lettem,mindig éhes vagyok viszont nagyon szagérzékeny is!A hasam néha néha begörcsöl és ez bánt!!Szeretném ha segítene abban,hogy a tesztet mikor csinálhatnám meg,hogy az ne legyen korai?!Igaz e,hogy csak akkor teszteljünk ha már min.10 napja késik? Válaszait előre is nagyon köszönöm!

    Válasz: Nem kell 10 napot késnie a menzesznek ahhoz, hogy a teszt kimutassa a terhességet! Az esetleges teherbeesés után kb. 12 nappal már a tesztek viszonylag pontos eredményt adnak. Ha középidőben sikerült a megtermékenyülés, akkor ez kb. a (nem várt) menzesz időszakára esik. Tehát ha már 1-2 napja késik, érdemes tesztelni.

  • Bea

    2010. június 21. hétfő

    Tisztelt Doktornő!
    Azzal a kérdéshez fordulok önhöz hogy most hétvégén nagyon rosszul voltam. Amit ettem az minden kijött belőlem. Volt olyan hogy megcsapott egy illat vagy szag akkor is mentem hányni. Én azt gondoltam hogy gyomorrontásom van de mikor elmentem este fürdeni a mellemből tejszerű folyadék jött igaz pár csepp. Ma csináltam terhességi tesztet igaz nem reggel de negatívot mutatott. A menstruációmnak 28.-án kell megjönnie. A hasam már lassan 2hete görcsöl mint amikor meg akar jönni meg sokat járok pisilni. A hőmérsékletem 37-37,5 között szokott lenni mostanában pedig nem vagyok beteg. Szintelen folyásom is van. Van egy 4éves kislányom de amikor vele voltam terhes akkor semmi tünet nem volt ami ehhez hasonlított volna. Nem szedek semmilyen gyógyszert. Mindig rendszeresen jött meg a menstruációm. Most nincs hányingerem mondjuk nem nagyon merek enni de viszont fáj a torkom egy kicsit de lehet hogy a hányástól. Csináljak reggel egy tesztet vagy várjam meg azt az időt amikor meg kellene jönnie és akkor csináljak terhességi tesztet? Nem merek gyógyszert bevenni a torokfájásomra.
    Előre is köszönöm a válaszát.

    Válasz:
    A tünetek nem utalnak egyértelműen terhességre, bár korai terhességnél gyakran jelentkeznek. A teszttel én várnék, amikor már késik a menzesz, torokfájásra pedig valamilyen szopogató tablettát érdemes keresni, ami helyileg hat, és fertőtlenítő hatása is van.

  • Niki

    2010. június 21. hétfő

    Kedves Doktornő!
    A 2 menstruációm közt általában 16-19 nap telik el és 8-10 napig tart.Most 26 napra jött meg és jelentősen kevesebb mennyiség (5 nap).Még 1 doboz tampon se fogyott el a megszokott 2 v. több helyett(o.b. super plus).Extrém vashiányom is van, amire szedek gyógyszert.Elvégeztem 1 tesztet ami negatív lett.Előfordulhat hogy mégis terhes vagyok?

    Válasz: Kicsi az esélye, hogy terhes légy. Az enyhébb vérzést sok más dolog is okozhatta. De ha továbbra is erre gyanakszol, pár nap múlva érdemes a tesztet megismételni.

  • Kriszta

    2010. június 20. vasárnap

    Kedves Doktornő!
    Én júnus 6án szeretkeztem a párommal,és 10-én meg kellett volna jönnie.De nem jött meg,Már 10napot késik.Csináltam egy terhességi tesztet,de az negatív lett.A Hasam néha görcsöl egy kicsit,mint ha meg akarna jönni,de még sem jön meg.Kívánom az édességet.Lehet hogy még a teszt nem mutatja ki?Köszönöm válaszát előre is.
    Üdv:Kriszta

    Válasz: Ha továbbra sem jön meg, érdemes lenne újra tesztelni, lehetséges, hogy korai volt a teszt elvégzése. Ha ismét negatív lenne, akkor viszont egy nőgyógyász biztosan meg tudja mondani, mi a menzesz kimaradásának oka.

  • bubu

    2010. június 18. péntek

    Kedves Doktornő! Csináltam két terhességi tesztet mind a kettőn halvány rózsazsín csik jelent meg ez azt jelenti hogy terhes lennék viszont a harmadik terhességi teszten megjelent a rózsaszín csík de az a csik nem ami azt jelzi hogy a teszt jól müködik érvényes ez a teszt köszönettel

    Válasz: Ha pozitív lett az első 2 teszt, akkor terhes vagy. A 3. teszt nem működött jól, azzal ne törődj.

  • Tunderlany

    2010. június 17. csütörtök

    Kedves Dr. No.
    Az en kerdesem a kovetkezo mar lassan fel eve probalkozunk baba ugyben a ferjemmel,de eddig nem sok sikerrel.
    Atlagban rendszeresen megjon (28- 30)
    De a mult honapban 2 hetet keset,utanna sajnos megjott,de a teszt is negativ lett. Most megint kesik immar 10 napja. Mikor erdemes tesztett csinalni, Es mi lehet az oka,hog 2 hetet kesett. Nagyon szeretnenk kisbabat.
    Koszonettel Tunderlany. 23eves vagyok.

    Válasz: Ha már késik, akkor csinálhatsz tesztet. A késésnek többféle oka lehet, stressz, hormonális problémák, fertőzés is okozhatja. Ha rendszeresen előfordul, vizsgáltasd ki magad.

  • Dorka

    2010. június 17. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    Elnézést,ha buta kérdéssel fordulok önhöz,de éjjel a kezemmel izgattam egy srácot,aki utána szintén ezt csinálta velem.Attól félek,hogy az ő kezére is került sperma és úgy „ujjazott” meg,bár az egész nem tartott sokáig és kb.12 órával a dolog után vettem be egy Escapelle tablettát.Így ugye már nincs rizikó?

    Válasz: Ha konkrét behatolás nem történt, akkor minimális kockázata van a terhességnek, még 1% sincs.

  • Cicalany

    2010. június 17. csütörtök

    Kedves doktorno!!!
    eloszor is elnezest amiert ekezet nelkul irok de kulfoldon tartozkodom.

    Olyan problemaval fordulok onhoz hogy lefekudtem egy fiuval aki 27 eves en szegyellem de 16 vagyok..mindezt oveszer nelkul nem elvezett belem es semien modon nem kerultem kapcsolatba spermaval…de elegge felek hogy terhes lettem..mekkora eselye van ennek???illetve utana nap pont megbetegedtem..es igy elegge agodok..meg annyi lenne a kerdesem hogy a terhessegi tesztet mennyi ido utan erdemes elvegezni!!!ez a dolog mahoz egz hettel ezelott volt..

    Valaszat elore is koszonom

    Válasz: Ebben az esetben a teherbeesés kockázata max. 5%. Tesztet 12 nap elteltével érdemes először végezni.

  • egy lány

    2010. június 13. vasárnap

    Kedves doktornő!
    szűz vagyok, de barátomnak a pénisze félig belém ment, vagyis nem lyukasztotta át a szűzhártyámat, de nem is használtunk gumit. lehet esély arra hogy így terhes legyek, ha szűz vagyok?Előre is köszönöm a válaszát!!

    Válasz: A szűzhártya nem egy áthatolhatatlan záróréteg, tehát azon eleve van lyuk, amin akár a spermiumok is átjuthatnak. Egyetlen behatolástól nem valószínű, hogy teherbe esel, de 100%-osan nem lehet kizárni.

  • Szisza

    2010. június 13. vasárnap

    Kedves doktornő!

    A ciklusom 12 napján voltam együtt a párommal,nem élvezett belém, de a hasamról lefolyva hüvelyemhez kerülhetett esetleg sperma,kérdésem hogy fürdés közben esetleg bejuthat-e? még egy hét van hátra a menszeszig,de reggelente hányingerem van.
    Előre is köszönöm.

    Válasz: Nem valószínű. A spermiumok a levegőn hamar életképtelenné válnak, és a vízzel sem jutnak fel a méhszájig. Maximum az aktus megszakítása előtt, ha az előváladékban is voltak spermiumok. Ebben az esetben kb. 5% a teherbeesés kockázata.

  • SOS

    2010. június 11. péntek

    Kedves doktornő! Pettingeltünk a barátommal és én őt kézzel kielégítettem és az én kezemre is csöppent ondó, de azt papír zsebkendővel letöröltem, majd valamiért a szeméremajkaimhoz és a csiklómhoz emeltem a kezem (ami amúgy már száraz volt, de nem tudom hogy akár 1 spermium is lehetett-e ott).Lehetek így terhes?Mennyi esély van rá?

    Válasz: Ha a kezeden maradt is spermium (levegőn nagyon hamar életképtelenek lesznek), akkor se valószínű, hogy a hüvelyedbe juthatott, így ebben az esetben a teherbeesés lehetősége max. 0,01%.

  • Egy Lány

    2010. június 11. péntek

    Kedves Doktornő!
    19 éves vagyok. Gyógyszert szedek 3 hónapja. Nincs is ezzel semmi bajom, mindig pontosan beszedtem. De az utolsó levél szedésekor, véletlenül elfelejtettem bevenni az egyik szemet. Utána olvastam a tájékoztatón. A 2. héten felejtettem el bevenni. És már a 12 órában sem voltam benne. Azt irta a papír hogy nincs semmi gond, minél előbb vegyem be az elmaradó gyógyszert. A 2. héten még nem „baj” ha egyet elfelejtek, csak minél előbb pótoljam. Ugy is tettem. folytattam a gyógyszer szedést. Rá két napra együtt voltam a barátommal. Ma kellene hogy megjöjjön de még semmi jele. A gyógyszer miatt már nem görcsölök, nem fájnak a melleim. Így most nagyon félek hogy esetleg terhes lennék. Mennyi az esélye annak hogy teherbe estem. A tájékoztatón nem volt olyan irva hogy esetleg óvszert kell használni ha elfelejtettem bevenni. Kérem minél előbb válaszoljon, mert nagyon félek! Köszönöm!

    Válasz:Aggodalomra semmi ok, ha egy kimaradt és a másnapit bevetted, akkor nem eshetsz teherbe, de azt okozhatja, hogy kicsit később és másként jön meg, mint szokott.

  • Mónika

    2010. június 11. péntek

    Jónapot kivánok szeretnék egy kérdést felteni hogy mia jele a terheségnek azt tudom hogy az is hogy az ember nem betegszik meg és hányinger meg éheség.
    Én nekem alkalomal föleg esténként hányingerem van meg fály is a hasam meg a melleim és ugy érzem mintha megjöne de nem jön meg kösznöm

    Válasz: Az első fő jel, hogy nem jön meg, ha ezt tapasztalod, akkor csinálj egy tesztet. Minden más csak gyanújel, tehát bármi más is okozhatja.

  • félek !

    2010. június 10. csütörtök

    Kedves Doktornő !

    Lehet hogy nem ez a legalkalmasabb oldal az ilyen kérdésre de ezt az oldalt ismerem már ! Remélem azért tud nekem válaszolni a kérdéseimre!?
    Szóval 18éves leszek és terhes vagyok.De nem szeretném megtartani mivel nem tudnám neki azt megadni ebben a helyzetben amire szüksége lenne és megérdemelne.:(
    Viszont nekem 2éve volt egy vetélésem,akkor azzal a tágítóval kitágítottak,görcsöltem tőle és pár óra múlva vittek is a műtőbe.Nem emlékszem pontosan,de talán következő nap haza mehettem.Nem vagyok büszke magamra 🙁
    Most azt szeretném kérdezni hogy amikor bemegyek szintén kapok tágítót? És hogy mivel volt már egy „megszakításom” hány napot kell bent maradni ? Mert én úgy hallottam,és olvastam ilyen fórumokban hogy ha valakinek volt már abortusza,szülése vagy vetélése annak nem kell tágító,és talán még aznap haza is engedik,ha nincs semmi féle szövődmény? Én nagyon szeretnék még aznap hazamenni.Lehetséges lesz ez?
    Előre is köszönöm.

    Válasz:Valóban, ha már volt vetélésed, akkor nem kell tágító és ha délelőtt van a műtét és minden rendben még aznap haza lehet menni, de ez attól is függ, hol műtenek.

  • Orhidea

    2010. június 09. szerda

    Kedves Doktornő!

    Az én problémám a következő lenne. 2008 nyarán vesztettem el az első terhességemet, mely 12 hetes volt. A férjemmel, most újra próbálkozunk, és nagyon szeretnénk már azt a kisbabát. Az utóbbi időben a mentsruációm előtt pár nappal mindig jelentkezett egy barnás pecsételő vérzés.A ciklusom szabályos, 21 nap. Az utolsó menstruációm első napja május 23-a volt, de előtte 21-én jelentkezett a barnás folt.(Honna számoljam a ciklusomat 21v23?) Azóta többször is voltunk együtt, nem védekeztünk. Néhány napja fájdogál a hasam, a mintha meg akarna jönni, és rengeteget járok pisilni. Mellfeszülést, nem éreztem még, mint a korábbi terhességnél. Bár ez lehetmég korai lenne? Mikor érdemes tesztet végezni leghamarabb, mivel már nagyon türelmetlenek vagyunk? (Az előző terhesség is hamar összejött.)

    Várom válaszát!

    Üdvözlettel, Orhidea

    Válasz: Gyakran egy nő két terhessége teljesen különböző, így a mellfeszülés hiánya nem jelenti, hogy nincs terhesség. Tesztet akkor érdemes elvégezni, ha már a menzesz késik. Hamarabb lehetséges, hogy tévesen mutatna negatív eredményt.

  • Timi

    2010. június 08. kedd

    Kedves Doktornő!

    Két hónapig szedtem gyógyszert,amit egy hónapja hagytam abba.Május 13-án volt meg utoljára,és most június 10-én kellene megjönnie.Az lenne a kérdésem hogy mennyi esélyem van arra hogy teherbe estem,hogy már egy hónapja nem szedem a gyógyszert? Válaszát előre Köszönöm!

    Válasz: A tabletta abbahagyása utáni első hónapban is van esély a teherbeesésre. Kb. 20%.

  • Enikő

    2010. június 08. kedd

    Kedves Doktornő!

    Május 25.-én kellett volna megjönnie a menstruációmnak. Nem szokott késni maximum 1-2 napot. Utoljára 21.-én voltunk együtt a párommal. Június elsején (az utolsó együtt létünktől számolt 11.nap amikor már ki kellene mutatnia a terhességi hormont simán azt olvastam) délelőtt az első vizeletből csináltunk egy tesztet ami szerencsére negatív lett (se még egy halvány csík az egy mellett, másnapra sem változott,semmi). De sajnos azóta sem jött meg. Idén érettségizek nem tudom hogy az a teher ami rajtam van befolyásolja-e,esetleg ez a változékony egyszer hideg, egyszer meleg időjárás. Kérem segítsen hogy mi van ilyenkor! Előre is köszönöm a válaszát!

  • kreo

    2010. június 07. hétfő

    Tisztelt tanácsadó!
    Szeretnék segítséget kérni,mert nem tudom mi van velem. Barátommal voltunk május 17-én és az a 7-dik nap a ciklusban, (nekem nem mindig rendszeresen jön meg) gumit használtunk, nem élvezett belém, de hányingerem van már kb. 6 napja. Lehetek terhes vagy csak ez a vizsgák okozta stressz hatása?
    Előre is köszönöm a segítségét.

    Válasz: Ha óvszert is használtak, és még meg is szakították az együttlétet, akkor nagyon minimális a teherbeesés kockázata. A hányinger lehet a stressz miatt is. De ha terhességre gyanakszik, egy tesztet érdemes megcsinálni.

  • Timi

    2010. június 07. hétfő

    Kedves Doktornő!
    Két hónapig szedtem fogamzásgátlót,”Yasminelle”amit egy hónapja hagytam abba.Május 13-án volt az utolsó menstruációm,és most június 10-én kellene újra megjönnie.Mostanában kicsit többet is eszem,és iszom,és néha érzek egy kis szédülést és émelygést.A kérdésem az hogy mennyi esélye van annak hogy terhes lehetek,és hogy egy hónap után kiürül-e a gyógyszer a szervezetemből?Válaszát előre is Köszönöm!

    Válasz:
    Mivel akár egyetlen elfelejtett szem gyógyszer is csökkenti a fogamzásgátló hatást, és már ebben az esetben is teherbe lehet esni, így a tabletta abbahagyása után közvetlenül is van esély a terhességre. De az is előfordul, hogy tabletta abbahagyása után felborul a hormonháztartás, és emiatt késik a menzesz. Érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni, hogy többet tudjon.

  • János

    2010. június 07. hétfő

    Kedves doktornő!

    Lehet, hogy egy nagyon buta kérdéssel
    fordulok Önhöz, de kérem
    nyugtasson meg. Barátnőmmel a menszesze elmùlása után 4 nappal feküdtünk le, gumit használtunk, és meg is szakítottunk az együttlétet, tehát nem élveztrm Belé. Az lenne a kérdésem, hogy ezek, vagy esetleg a gumi rossz használata mellett mennyi az esélye a terhességnek? Válaszát előre is nagyon köszönöm!

    Válasz: Az óvszer, ha megfelelően alkalmazzák és nem is szakad ki, 99%-os védelmet nyújt a terhesség ellen. Ha még meg is szakították az együttlétet, max. fél % a terhességre az esély.

  • dina

    2010. június 03. csütörtök

    Tisztelt Doktornő!

    Segítséget vagyis tanácsot szeretnék kérni.
    Az év elején véget ért egy hosszabb kapcsolatom nagyon fájdalmas búcsúzással, teljesen összetörtem, a menstruációm év eleje óta mindig késik hol pár napot csak, hol többet.(Előtte rendszeres volt) Legutóbb április 19.én jött meg, de akkor is 9 napot késett:S
    2-3 hónap ki hagyással most május 14.én újra voltam együtt férfival (május 19. kellett volna meg jönnie) és már két hete késik:S
    Nem védekeztünk, de nem élvezett belém.
    Nem tudom, hogy csak ennyire felborult a hormonháztartásom azért késik, vagy terhes lettem?! Semmilyen rosszul, létem vagy különösebb jelet nem vettem észre magamon, de nagyon félek, nem szeretnék még gyereket!:S

    Válasz: Ha nem védekeztetek csak megszakításos módszerrel, akkor kb. 5% a teherbeesés kockázata. Érdemes lenne egy tesztet csinálni, hogy kiderüljön.

  • Huszita

    2010. május 31. hétfő

    Tisztelt Doktornő!

    Lindynette 20 fogamzásgátlót szedek. Április 19-én volt utoljára rendes menstruációm. Májusban elfelejtettem bevenni 2 tablettát, amit nem is pótoltam, így május 8-án jelentkezett egy erős, 2 hétig tartó vérzés. Május 17-én kellett volna rendesen megjönnie, de akkor és azóta sem jött meg.
    2 napja nagyon fáj és feszül a mellem, fáj és csipked a hasam.

    Lehetek terhes?

    Válasz:
    Ha a kimaradt tabletták utáni héten volt védekezés nélküli együttlét, akkor előfordulhat terhesség. Mivel így gyengült a fogamzásgátló hatás. Érdemes lenne egy tesztet csinálni.

  • Gréta

    2010. május 30. vasárnap

    Tisztelt Doktornő!

    A párommal hol védekezünk és hol nem. Most májusban meg volt a menzeszem de nagyon kevés volt. Meg egy jópár tünet is jelentkezet.Hajfájás,ingerlékenység,hátfájáf,fáradékonyság és az étvágyam is megnőtt. Lehetek terhes?

    Válaszát elöre is köszönöm!!

    Válasz: A tüneteid nem utalnak egyértelműen terhességre. Ha ráadásul menzeszed is volt, csak akkor jöhet szóba terhesség, ha sokkal kevesebb volt, mint szokott, a színe sem élénk piros, inkább csak barnás, és nem tartott tovább 3 napnál. Ha ennél hosszabb volt, akkor minimális a terhesség esélye.

  • Romek Ildikó

    2010. május 29. szombat

    Sziasztok! nekem most februárba ment el a 2babánk:( 5 hetes voltam és nem tudják hogy mi a baj.Tavaly 20 hetes voltam amikor bevéreztem és sajna rendes szülés volt és meghalt a babám:( és annyit mondtak hogy 11szeres csomot csinált a köldökzsinoron igy hiperaktiv volt a babám:(

  • Enikő

    2010. május 28. péntek

    Kedves doktornő!

    A párommal már lassan másfél éve élünk rendszeres nemi életet. Az egyik a megszakításos módszer amit használunk, de amikor a veszélyes 3 napba (14. 15. 16.) és a körül vagyunk gumit húzunk. Általában rendszeresen jön meg, maximum 1 nap eltéréssel. 25.-én kellett volna megjönnie de eddig semmi. Úgy veszem észre mintha megnőtt volna a hasam egy kicsit, és ki vagyok száradva 3 napja lent, mint amikor megjön előtte. De a hasamnál is és lent is csak 1-2 napig vannak ilyen tünetek. Nem tudok semmi terhességre utaló jelről és nem is érzem úgy magam, csak nagyon félek h mégis mivan. Előre is köszönöm a válaszát!

    Válasz: Megszakításos védekezésnél 5% a teherbeesés esélye, tehát lehetsz terhes. Mivel nem jött meg, csinálj tesztet.

  • mona

    2010. május 27. csütörtök

    aszt szeretném kérdezni,hogy ha januárban voltam valakivel de ő aszt mondta,hogy nem élvezett belém viszont én a bisztonság kedvéért vettem be eseményutánit amitöl meg is jödt majd januárban mégegyszer megjödtegészen áprilisig rendszeres volt!a páromal viszont nem védekeztünk és csak most májusban maradt ki először!akkor a januáritol nem lehetek terhes ugye?Válaszát előre is köszönöm!mert félek első terheségem!2tesztet csináltam ami pozítív lett!

    Válasz: A januáritól biztos nem vagy terhes, akkor már éreznéd a baba mozgását.

  • ági

    2010. május 25. kedd

    Kedves Doktornő!

    2 hete voltam együtt a barátommal, a menstruációm utolsó napján. Védekeztünk, de a végén a gumi a hüvelyembe maradt.
    Mekkora a lehetősége, hogy terhes lettem?

    Előre is köszönöm a választ!

    Válasz: Ha az óvszerből nem folyt ki semmi, akkor nem valószínű. Ha kijuthatott valami, akkor kb. 5%.

  • petra

    2010. május 23. vasárnap

    kedves doktornö! nincs barátom , de egy estébe belefutottam a menstruácio elmultával 4. napon történtnem akartam engedni védekezés nélkül de fél percet sem volt bennem és nem ment el a fiu, volt benne alkohol, elsem tudott menni… ugye nem lehetek terhes?!

    Válasz: Nem.

  • kiss agnes

    2010. május 22. szombat

    Kedves Doktorno!

    csinaltam tesztet ami negativ lett,a rosszulleteim tovabbra is megvannak,de ha nem vagyok terhes vajon mi bajom leeht?
    megbizhatoak ezek a tesztek?

  • Beu

    2010. május 19. szerda

    Kedves doktornő!!

    Az lenne a kérdésem, hogy hallottam már olyanról, hogy szeretkezés előtt a fiúnak jöhet valami a farkából, és hogy ez terhességet okozhat.
    Igaz ez???

    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz: Izgalmi állapotban jelentkezhet előváladék, és ettől teherbe lehet esni. Erre max. 5% az esély.