A terhesség első jelei – Beszélgetős fórum

A terhesség első jelei – Beszélgetős fórumEz az oldal azért született, hogy a korábbi Terhesség első jelei fórumot pótolja. Használjátok egészséggel 🙂

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

1 346 Comments

Comment navigation

  • AniCa987

    Reply Reply 2018. augusztus 20. hétfő

    Kedves Doktornő,

    Párommal nem védekezünk, úgy gondoljuk ha jönni szeretne a baba had jöjjön.
    Egy hetet késett az amúgy elég pontos mensttuációm, majd ma reggel rózsaszínű inkább hígy folyást/vérzést tapasztaltam
    Érdemes attól egy tesztet csinálnom? (Eddig nem tettem mert éppen nyaralni vagyunk) Lehetek terhes vagy csak késve de megjött?
    Fejem fájt az elmúlt napokban nagyon és a melleim is érzékenyebbek voltak.
    Köszönöm a válaszát!

    • Gabi

      Reply Reply 2018. augusztus 20. hétfő

      Érdemes figyelni, ha ez a vérzés továbbra sem erősödik jelentősen, és 3 nap alatt el is múlik, akkor érdemes mindenképp egy tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből. Ha a késés után normál erősségű és megszokott ideig tartó vérzésbe vált, akkor már minimális a terhesség esélye.

  • Somogyi Dóra

    Reply Reply 2018. augusztus 08. szerda

    Tisztelt Doktornő!

    Érdeklődni szeretnék hogy 2napot késett a menstruációm teszteltem és negatív lett…megjött 2nap után az első nap nem olyan volt mint szokott hanem sokkal darabosabb..a második nap meg épphogy csak pecsételő vérzésem volt.
    Melleim megduzzantak folyton éhes vagyok és sűrű vizelés ingereim vannak..szagokra érzékeny lettem.
    Lehetséges terhesség?
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Gabi

      Reply Reply 2018. augusztus 13. hétfő

      Előfordulhat. Ha a vérzés 3 napnál nem tartott tovább, és enyhébb volt a megszokottnál, érdemes egy újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Bea

    Reply Reply 2018. július 15. vasárnap

    Kedves Doktornő! A kérdésem, hogy ha 07.01-07.05. között volt az ovulacióm es együtt voltunk a párommal, lehetséges hogy jol időzítettünk. Vagyis azóta érzékeny a mellem, “szelek bántanak ” de nincs igazából puffadás éreztem és meleg hullamok jonnek rám, valamint a derekam faj, pedig eddig nem. Lehetséges hogy így 15-e környéken a tünetek terhességgre utalnak? Köszönöm válaszát!

    • Gabi

      Reply Reply 2018. július 16. hétfő

      Bár nem egyértelmű, de ennyi idő elteltével valóban okozhat ilyen tüneteket a terhesség. Esetleg reggeli első vizeletből már érdemes lehet teszttel próbálkozni.

  • Melani

    Reply Reply 2018. július 10. kedd

    Udvozlom Dr no azal kerdeselfordulnek onhoz hogy 31 napra jottmeg mestruaciom es 2-napig erosverzes 3-napig pedig pici jott utalhat terhesegre? Eloreiskoszonom valaszat.

    • Gabi

      Reply Reply 2018. július 12. csütörtök

      Általában az a jellemző, hogy ha a vérzés nem jelentkezik pontosan, enyhébb, mint a megszokott, és nem tart 3 napnál tovább, akkor szóba jöhet a terhesség. Viszont erősebb vérzés esetén sem lehet 100 %-osan kizárni, ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Takácsné Gazdig Szilvia

    Reply Reply 2018. július 10. kedd

    Kedves Doktornő. Mi lassan 4 éve próbálkozunk. Nőgyógyászom azt mondja nincs tüszőrepedésem. Kaptam inofolicot, clostyt.Ez mar a 2*3.adag Most mensi óta2 hetig görcsöltem,fájt a derekam. Ön szerint lehet baba?

    • Gabi

      Reply Reply 2018. július 12. csütörtök

      A leírtak alapján nehéz lenne megmondani. A derékfájás és a görcsölés nem utal egyértelműen terhességre, de természetesen lehetséges. Remélhetőleg a gyógyszerek segítenek!

  • Eszter

    Reply Reply 2018. június 25. hétfő

    Üdv. A menstruációmnak 1 hét mulva Kell megjönnie, de tegnap reggel wc – zês közben èlènk piros vér folyt belölem. Azóta napközben halvàny barnázásom van, de ma reggel is wc zês közben èlènk piros volt. a mellem nem fáj (menstruáció alatt mindig nagyon fáj), semmi menstruációs tünetem nincs. Egy éve nem vèdekezünk a pàrommal, babat szeretnénk nagyon. A peteèrèsem alatt is voltunk együtt. Vajon ez lehet terhesség? Köszönöm

    • Gabi

      Reply Reply 2018. június 29. péntek

      Ha a vérzés nem erős, nem húzódik el, max. 3 napig tart, akkor előfordulhat, hogy a beágyazódás tüneteként jelentkező vérzésről van szó. Ha viszont elhúzódik, normál menzeszre jellemző intenzitású a vérzés, akkor minimális a terhesség esélye. Ha azóta elmúlt a vérzés, és bizonytalan, mindenképp érdemes lenne egy tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Lou

    Reply Reply 2018. június 20. szerda

    Kedves doktornő a barátommal szombaton feküdtünk le nem használtunk gumit és a nemi szervemre ment a nagy része másnap viszont meg jött viszont ma nagyon hány ígérem van és hánytam is félek hogy terhes vagyok

    • Gabi

      Reply Reply 2018. június 25. hétfő

      Mivel védekezés nélkül voltak együtt, nem lehet kizárni biztosan a terhesség lehetőségét. Viszont a leírt tünetek ilyen hamar nem szoktak jelentkezni. Esetleg egy előző együttlét során is létrejöhetett terhesség. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes egy terhességi tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Suha szamanta

    Reply Reply 2018. június 07. csütörtök

    Üdvözlöm!
    Clostibegyt szedése után 33 napra jött meg a menstruáciom 1 napra azis ilyen darabos vérzés volt ami erös görcsöléssel járt
    Mi lehet a gond
    Válaszát elöre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2018. június 15. péntek

      Érdemes lenne alaposan (újra) átolvasni a gyógyszer betegtájékoztatóját. Ha továbbra is bizonytalan, célszerű a nőgyógyásszal beszélni.

  • Galamb Dzsenifer

    Reply Reply 2018. június 03. vasárnap

    Kedves Doktornő! 😊
    Igen mikor 25ödödiken ilyen barnás folyás jöt,
    De az elött 12edikén kelet volna meg jönnie.
    De nem jött és 25ödikén ilyen barnás folyás jött.
    Aztán másnap nagyon keves vér jött és 2napig tartot csak aztan mikor vékép el àlt megint ilyen barnás folyás jött.
    És fajt a hasam alat.
    Nekem még sosem volt gyermekem
    17éves vagyok .
    Azért fordultam önhöz.
    De viszont.
    Semmit nem erzek, se hànyinger se semmi tesztet meg nem vettem merr vàrtam mit ir visza ön.
    Mi tévő legyek én nem tudom?
    Köszönöm szépen elöre is a választ ! 😊💗

  • Szandra.J

    Reply Reply 2018. június 02. szombat

    Üdvözlöm.május 10,11,12én barnás folyás volt de kevés.13án kellet volna megjönnie a menstruáciomnak de nem jött.már 18napja késik a menstruációm ma és ma van a 3 nap higy ismét barnás folyás van de kevés szinte alig látszik hétfőn csináltam tesztet de negatív volt.mikor már 14 napja késett akkor voltam dokinál de semmi uh ot nem csinált csak benézett és mondta megse nyomkod majd 10nap múlva menjek vissza uh ra és hozzá ha addig nemjon meg.m i lehet a gond vagy lehet még baba? Köszönöm a választ

    • Gabi

      Reply Reply 2018. június 04. hétfő

      Lehet terhesség, igen. Ha addig nem jön meg, a következő vizsgálat során a méh méretéből is tud már az orvos következtetni, és akkor már az ultrahangon is egyértelműen látszódnia kell a terhességnek. Ha bizonytalan, addig érdemes lehet egy újabb tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Körmendi Anett

    Reply Reply 2018. június 01. péntek

    Tisztelt Doktornő! Én olyan problémával fordulnék Önnhöz, április 17 kezdődött utoljára a menzeszem 18 án vége lett, terhességi előjeleim voltak májusban , és erre ma 06.01-én begörcsöltem de vér nem jött csak véres nyák ! Ön szerint mi lehet a baj ? Terhes lennék?

    • Gabi

      Reply Reply 2018. június 04. hétfő

      Igen, érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni. Mivel már az utolsó menzesz is nagyon rövid ideit tartott, azóta pedig nem jelentkezett a megszokott menzesz, én mindenképp terhességre gyanakodnék. Nőgyógyászatra is célszerű lenne bejelentkezni, ha a teszt pozitív, akkor mindenképp!

  • Galamb Dzsenifer

    Reply Reply 2018. május 26. szombat

    Kedves Doktornő! Èn azzal a kérdésel fordulok önnhöz hogy 13napot késet a kesturációm.
    Ès 12edikèn kelet volna meg jönnie de nem jött ha nem 25ödikên jött ilyen barna folyás aztán el ált
    És ma reggel 26odikán meg jött, de ilyen nagyon sötét vérzés lehetséges hogy terhes vagyok ??
    Köszönöm elöre is a vàlaszt.

    • Gabi

      Reply Reply 2018. május 29. kedd

      Ha egyébként nagyjából pontosan, max. 1-2 nap eltéréssel szokott jelentkezni a menzesz, akkor ekkora késésnél már mindenképp számításba kell venni a terhesség lehetőségét. Ha ez a mostani vérzés enyhébb, mint a megszokott, és 3 napon belül elmúlik, akkor lehetséges a terhesség. Ha viszont erős, és hosszabb ideig tart, akkor kicsi a terhesség esélye. Ha a normális menzeszhez képest sokkal erősebb, esetleg hosszabb ideje tart, görcsök kísérik, akkor pedig a vetélés lehetősége is fennáll, ilyenkor érdemes mielőbb nőgyógyászhoz fordulni.

  • B. Cintia

    Reply Reply 2018. május 17. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    Nem tudom mi tévő legyek, egy kis segítségre lenne szükségem.
    Hibáztam, elvesztettem a vezetett naplómat. Nagyjából tudom mikor jött meg múlt hónapban, a barátnőmnek 22.-én, nekem még előtte egy héttel. Szóval lehet 10.-étől egészen kb 17.-éig. Pontosan nem tudom mikor, de sajnos még nem jött meg. Pár napja esemény utáni tablettához kellett folyamodnom a biztonság kedvéért, mert jobb félni, mint megijedni.. de a tablettát 62 óra elteltével vettem be. Ettől a dologtól annyira nem félek, nem hinném, hogy baj történt volna pár napja, de azért bevettem. Viszont elgondolkodtam.. Lehet, hogy én már a tabletta előtt terhes lettem? Tüneteket nem észlelek. Mindig fáradt vagyok. Tesztet azért nem tudom, hogy csináljak-e, mert nem tudom pontosan, hogy akkor most késik a menstruációm, vagy sem. több hetes terhes vagyok, vagy az a bizonyos ‘esemény’ miatt vagyok terhes és most vándorol a testemben, vagy egyáltalán nem vagyok, vagy csak a stressz. Hiszen a tesztet csak 2 hét mestruáció késésével kell megcsinálni.
    De ha túl hamar csinálok, negatívat mutathat, ezért nem tudom mikor csináljak.
    Nekem is van folyásom, ez utal valamire? esetleg átlagos, nemi betegség egy mosdóból, vagy terhesség?

    • Gabi

      Reply Reply 2018. május 22. kedd

      Az esemény utáni tabletta alkalmazása után 7 napon belül vérzésnek kell jelentkeznie. Ez jelenti, hogy a terhességet megszakította. Ezek után előfordulhat, hogy (akár több hónapra) rendszertelenné válik a ciklus. Ettől függetlenül valóban előfordulhat, hogy egy korábbi alkalommal sikerült teherbe esni. Ha már késik a menzesz, érdemes tesztet venni. A tesztek többsége ilyenkor már jó eséllyel kimutatja a terhességet, nem kell 2 hét késést várni! Ha negatív, és utána mégsem jön meg, néhány (4-5) nap elteltével érdemes újabb teszttel próbálkozni. Lehetőleg a reggeli első vizeletből érdemes tesztelni, ilyenkor van jelen legnagyobb koncentrációban a vizeletben a terhességi hormon (hcg). És mindenképp érdemes lenne valami biztonságos védekezési módot választani, amiben nőgyógyász tanácsát is kikérheti.

  • IzabellA

    Reply Reply 2018. május 05. szombat

    Kedves dogtornö.Segicseget szeretnem kerni.10 en szokot megjoni es ma 5 dike van es ma delutan egy par csepnyi barnas ver volt es utan semi …. 10 dike es 12 dik en szokot megjoni ….most akor terhes vagyok?! De aszt hoza teszem hogy mikor telwg terhes voltam akkor elvetetem mert fiatal voltam es a paromal oszevesztunk ….valoszinu h terhes vagOk …..valaszat elore ia koszonom….

    • Gabi

      Reply Reply 2018. május 07. hétfő

      Érdemes lenne minden hónapban a naptárban jegyezni, mikor jött meg a menzesz. Legalább az első napját. A ciklus átlagosan 28 nap, de ha 30 napos, az is teljesen természetes. Mivel azonban a hónapok változó hosszúságúak, nem biztos, hogy mindig 10-én fog megjönni. Így célszerű inkább az előző menzesz első napjától eltelt napok számát figyelni. A vártnál korábban jelentkező vérzés abban az esetben utalhat terhességre, ha a mennyisége jelentősen kevesebb, mint általában, rövidebb ideig tart, maximum 3 napig, és utána a várt időben nem jelentkezik a normál menzesz. Ha az elmúlt egy hónapban volt olyan együttléte, amikor nem (vagy nem megfelelően) védekeztek, mindenképp számolnia kell a terhesség lehetőségével. Így, ha bizonytalan, mindenképp érdemes egy terhességi tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • andrea

    Reply Reply 2018. május 05. szombat

    Kedves Doktornő!Éles cont.telt hólyag melett,uterus:76 mm x 40mm Uterus: üregében:csaknem szab szerk. de fellazultabb endometrium. Mindkét ovárium szabályos szerkezetü, tüszőkkel,a jobba egy kissé ret. 16mm_es tüszővel. nagyon szépen kérném a segitségét nagyon szeretnénk egy harnadik kis babát Ijen GYogyszert kel szednem_Norcolut 5 db érzés 3 napjátol 5 napon át Clost.D:2x_ a ciklus 12 napo UH

    .

  • Évi

    Reply Reply 2018. május 02. szerda

    Kedves Doktornő!
    Azal az ügyel fordulnék önhöz, március 27 volt abortuszom. Sajnos ezt nem magyaráz ám…:/
    Április 17 kellet volna megjöni a mensesemnek, de ez helyet barna folyás jött (vagy alut vér) ez 2 napig tartott aztán este arra ébredtem hogy vér elöntött. De aztán sémi. Mostanáig inkább fehér folyásom van. Jelenthet ez terhességet?
    Örülnénk neki nagyon.

    • Gabi

      Reply Reply 2018. május 07. hétfő

      Abortusz után előfordul, hogy néhány hónapig pontatlanul jön meg a menzesz, vagy megváltozik az erőssége, állaga. Így önmagában még ez nem utal terhességre. Viszont ha bizonytalan, és a műtét óta volt olyan együttléte, ahol nem (vagy esetleg nem megfelelően) védekeztek, és emiatt bizonytalan, akkor mindenképp érdemes egy terhességi tesztet csinálni.

  • Anett

    Reply Reply 2018. április 17. kedd

    Tisztelt Doktornő!

    Tavalyi évben estem először teherbe amit észre sem vettem majd pár vizsgálat után műszeres befejezésre utalt be a nőgyógyászom . Azóta 5 hónap telt el , március 8 án volt meg utóljára a menzeszem ami általában 4 napig tart, azóta a mai napon ( 04.17)jött meg de csak inkább barnás nyákos icipici vérrel vegyítve , a hajnali órák óta néha feltörő hányingerrel , állandó mell érzékenységgel szinte egésznap tudnék aludni! Kérem szépen szíves válaszát
    Köszönettel: Anett

    • Gabi

      Reply Reply 2018. április 23. hétfő

      Bár nem 100%, de a leírtak utalhatnak terhességre. Mindenképp érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

      • andrea

        Reply Reply 2018. április 23. hétfő

        uterus:76mmx 40mm uterus üregében 2mm-es endometrium,grav.nem igazolható mindkét ovárium szabályos szerkezetü, tüszőkkel,de dominás vagy corpus luteum nem der.kismedencében letokoltgocos, vagy cysticus folyamatra utaloechogramm nem det.márc.vérzés követöen éppen egy kis hypomenorrhoeás vérzés jelenkezet dg:hypomenorrhoea et amenorrhoea tüsző_ret igyis meg lehet esni?

  • brigi

    Reply Reply 2018. április 11. szerda

    Üdvözlöm!Szeretnék segítséget kérni.Nagyon szeretnénk babát.Március 16án vérzésem volt és 20ig tartott,görcsöltem is.április 9 én halvány pozitívat teszteltem illetve ma is de ez már kicsit erősebb pozitív lett.Nem merem elhinni.Terhes vagyok vagy a vérzés vetélés lett volna amit még kimutat a teszt?akkor inkább halványodna nem pedig erősödne gondolom.Kicsit össze zavarodtam mert a vérzés óta csak 20 nap telt el.A melleim érzékenyek kicsit görcsölök és fehér folyásom van.Orvoshz csak jövőhéten tudok menni.

    • Gabi

      Reply Reply 2018. április 16. hétfő

      99%, hogy valóban terhesség miatt pozitív a teszt! Valószínűleg az utolsó vérzés után sikerült.

  • Dóri

    Reply Reply 2018. március 30. péntek

    Kedves Doktornō!

    Az én esetem kicsit bonyolult, sosem volt rendszeres menstruációm, néha hónapokig kimarad. Tavaly szeptember óta próbálkozunk, utoljára januárban volt meg a menzeszem.

    A tünetek: Nagy mennyiségū vizes folyás, 3 napja volt 2 napig kis mennyiségū barnas folyásom, fáradt vagyok, sokat aludék, (bár sokat is dolgozom), és most beteg is lettem, torokfájás, köhögés, fejfájás. Lehetek terhes? Vagy inkább csak a hormonok szórakoznak?

    • Gabi

      Reply Reply 2018. április 03. kedd

      Ha ennyire rendszertelen a ciklusa, az sajnos megnehezítheti a teherbeesést. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes egy terhességi tesztet csinálni, de ha negatív is az eredmény, mindenképp bejelentkeznék nőgyógyászhoz. Általában nem természetes, ha ennyire hosszú idő telik el két menzesz között.

  • Anna

    Reply Reply 2018. január 30. kedd

    Kedves Doktornő
    Voltam orvosnal 11mm es petezsak zsik holyag kezdemeny… Orom boldogsag.. Viszont! Fel irt nekem progesterone exeltis t, mondvan hogy igy is nehez teherbe esni manapsag de semmi pontosabban nem mondott hogy miert minek meddig… Napi 1 szem lefekves elott, viszont nem hallottam rola jókat… Szeretnek tanacsot kerni, hogy szedjem e vagy sem… Vagy meg is miert kaphattam.. Elore is koszonom:)

  • Szandra

    Reply Reply 2018. január 30. kedd

    Tisztelt Dr.nő!
    Október óta próbálkozunk párommal a baba projekttel,novemberi ès decemberi hónapban pontosan jött meg a havi vèrzèsem,3napos volt.Januárban már 2nappal előbb jött meg ès csak 2napig tartott.Most viszont 19nappal a menstruáció után barnás-rózsaszínes pecsètelő vèrzèsem volt ès csak fèl napra.Nagyon fáradèkony vagyok,de semmi egyèb terhessègi tünet.Lehetsèges,hogy esetleg terhes vagyok?
    Köszönöm

    • Gabi

      Reply Reply 2018. február 05. hétfő

      Mivel a vérzés rövidebb volt a megszokottnál és nem is jött meg pontosan, van esély a terhességre. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Éva

    Reply Reply 2018. január 29. hétfő

    Jónapot Dr Nő!

    Nekem olyan kérdésem lenne hogy december 20-25-ig volt meg a menszeszem 30naposak a ciklusom de már 10napja késik több teszt is negatív lett. A hasam fájt mint a mensi előtt szokott meg folyás érzésem volt de a tünetek elmúltak.. A várt mensi napján is eggyütt voltunk a párommal védekezés nélkül, lehetséges hogy ont akkor fogant meg a baba és azért nem mutatja ki a teszt? Érdemes még tesztelnem? Köszönöm

  • Kanyar Dorina

    Reply Reply 2018. január 28. vasárnap

    Kedves Doktornő! Lehetek attol terhes hogy a baratom ondos szajjal hozzaert a huvelyemhez??? Nem szeretnek meg babat!!! Ma vagyis 2018.01.28. es tegnap este is pecsetelo verzesem es egy kis barna le is jott vele… Lehetek ettol terhes, nagyon remelem hogy nem. 2018.01.03an jott meg es csak ot napig tartott leginkabb 6,7napokig tart. De meg csak 13 eves vagyok es nem szeretnek babat!!

    • Gabi

      Reply Reply 2018. január 29. hétfő

      Ennyitől 99%, hogy nem lehet terhes!

  • Kanyar Dorina

    Reply Reply 2018. január 28. vasárnap

    Kedves Doktornő! Lehetek attol terhes hogy ondos szajjal ert hozzam a baratom?

Comment navigation

Leave A Response To Vivien Cancel reply

* Denotes Required Field