A terhesség első jelei – Beszélgetős fórum

A terhesség első jelei – Beszélgetős fórumEz az oldal azért született, hogy a korábbi Terhesség első jelei fórumot pótolja. Használjátok egészséggel 🙂

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, kognitív tudományokból doktorált. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

1 453 Comments

  • Noémi

    Reply Reply 2015. szeptember 21. hétfő

    Tisztelt Doktornő !
    Azzal a bizonytalansággal fordulok önhöz,hogy teljesen nem tudom mi történik. Röviden leírom a lényeget 🙂
    Párommal babát szeretnénk,tehát 6 hete nem védekezünk,viszont a menstruálcióm nem volt eddig se beállva,viszont május 31-én volt meg,ami 3-4 napig tartott,mivel nekem mindig eddig tart,aztán júniusban nem jött meg,csak majd július 16-án,utánna augusztus 15-én,mivel augusztusban már nem védekeztünk,abba a hónapban mikor megjött csak egy óra hosszáig görcsöltem,és 3 napig volt meg,de nem sok és csak barna volt végig,a 3 nap csináltam egy tesztet,ami negatív volt viszont keresztbe volt a második csík,gondolom h mivel nem volt tiszta a vizeletem ezért volt,és amúgy sem reggeli vizelet volt,viszont azóta is próbálkozunk,voltak egy hete ilyen szédülések és a hasam alja is furi,jobb oldalt,ilyen izomláz szerűen fájt,5 napja alig iszok kávét ami fura mert mondhatni h kávé függő vagyok,de 3 napig nem is ittam,ha reggel ittam nem esett jól,és azt is vussza büfizem,már most két napja késik,mivel 14-ére vártam,deTisztelt Doktornő !
    Azzal a bizonytalansággal fordulok önhöz,hogy teljesen nem tudom mi történik. Röviden leírom a lényeget 🙂
    Párommal babát szeretnénk,tehát 6 hete nem védekezünk,viszont a menstruálcióm nem volt eddig se beállva,viszont május 31-én volt meg,ami 3-4 napig tartott,mivel nekem mindig eddig tart,aztán júniusban nem jött meg,csak majd július 16-án,utánna augusztus 15-én,mivel augusztusban már nem védekeztünk,abba a hónapban mikor megjött csak egy óra hosszáig görcsöltem,és 3 napig volt meg,de nem sok és csak barna volt végig,a 3 nap csináltam egy tesztet,ami negatív volt viszont keresztbe volt a második csík,gondolom h mivel nem volt tiszta a vizeletem ezért volt,és amúgy sem reggeli vizelet volt,viszont azóta is próbálkozunk,voltak egy hete ilyen szédülések és a hasam alja is furi,jobb oldalt,ilyen izomláz szerűen fájt,5 napja alig iszok kávét ami fura mert mondhatni h kávé függő vagyok,de 3 napig nem is ittam,ha reggel ittam nem esett jól,és azt is vussza büfizem,már most hèt napja késik,mivel 14-ére vártam,de semmi,és nem is érzem h megakarna jönni,most már fáj a mellem ès a derekam,pènteken csináltam tesztet ami negatív lett. 🙁 Lehet hogy csak késik? Bár imátkozom h ne jöjjön Tisztelt Doktornő !
    Azzal a bizonytalansággal fordulok önhöz,hogy teljesen nem tudom mi történik. Röviden leírom a lényeget 🙂
    Párommal babát szeretnénk,tehát 6 hete nem védekezünk,viszont a menstruálcióm nem volt eddig se beállva,viszont május 31-én volt meg,ami 3-4 napig tartott,mivel nekem mindig eddig tart,aztán júniusban nem jött meg,csak majd július 16-án,utánna augusztus 15-én,mivel augusztusban már nem védekeztünk,abba a hónapban mikor megjött csak egy óra hosszáig görcsöltem,és 3 napig volt meg,de nem sok és csak barna volt végig,a 3 nap csináltam egy tesztet,ami negatív volt viszont keresztbe volt a második csík,gondolom h mivel nem volt tiszta a vizeletem ezért volt,és amúgy sem reggeli vizelet volt,viszont azóta is próbálkozunk,voltak egy hete ilyen szédülések és a hasam alja is furi,jobb oldalt,ilyen izomláz szerűen fájt,5 napja alig iszok kávét ami fura mert mondhatni h kávé függő vagyok,de 3 napig nem is ittam,ha reggel ittam nem esett jól,és azt is vussza büfizem,már most két napja késik,mivel 14-ére vártam,de semmi,és nem is érzem h megakarna jönni,és ma fehér folyásom van,nem szagos és nem is sok. Lehet hogy korai tesztelès volt? Vagy az hogy este fele teszteltem? Vagy csak késik? Bár imátkozom h ne jöjjön meg:)
    Válaszát előre is köszönöm 🙂

    • Gabi

      Reply Reply 2015. szeptember 21. hétfő

      Ha közben nem jött meg mégis, néhány nap múlva mindenképp érdemes lenne a tesztet megismételni, mindenképp reggeli első vizeletből. Drukkolok!

  • Noémi

    Reply Reply 2015. szeptember 16. szerda

    Tisztelt Doktornő !
    Azzal a bizonytalansággal fordulok önhöz,hogy teljesen nem tudom mi történik. Röviden leírom a lényeget 🙂
    Párommal babát szeretnénk,tehát 6 hete nem védekezünk,viszont a menstruálcióm nem volt eddig se beállva,viszont május 31-én volt meg,ami 3-4 napig tartott,mivel nekem mindig eddig tart,aztán júniusban nem jött meg,csak majd július 16-án,utánna augusztus 15-én,mivel augusztusban már nem védekeztünk,abba a hónapban mikor megjött csak egy óra hosszáig görcsöltem,és 3 napig volt meg,de nem sok és csak barna volt végig,a 3 nap csináltam egy tesztet,ami negatív volt viszont keresztbe volt a második csík,gondolom h mivel nem volt tiszta a vizeletem ezért volt,és amúgy sem reggeli vizelet volt,viszont azóta is próbálkozunk,voltak egy hete ilyen szédülések és a hasam alja is furi,jobb oldalt,ilyen izomláz szerűen fájt,5 napja alig iszok kávét ami fura mert mondhatni h kávé függő vagyok,de 3 napig nem is ittam,ha reggel ittam nem esett jól,és azt is vussza büfizem,már most két napja késik,mivel 14-ére vártam,de semmi,és nem is érzem h megakarna jönni,és ma fehér folyásom van,nem szagos és nem is sok. Lehet hogy csak késik? Bár imátkozom h ne jöjjön meg 🙂
    Válaszát előre is köszönöm 🙂

    • Gabi

      Reply Reply 2015. szeptember 21. hétfő

      Bár nem egyértelmű a helyzet, de még szóba jöhet a terhesség. Ha nem jött meg közben mégis, én megismételném a tesztet, mindenképp reggeli első vizeletből. Ezt nem teljesen értem, hogy hogy volt a csík, két egymással párhuzamos vonal jelenti a pozitív eredményt. Tehát inkább egy függőleges = jel, nem pedig + jel.

  • Gabriella

    Reply Reply 2015. szeptember 09. szerda

    Üdvözlöm!
    Segítséget, tanácsot szeretnék kérni. Párommal elég sokat vagyunk együtt, megszakítással védekezünk. Sajnos egy örökletes betegség miatt fogamzásgátlót nem szedhetek. Próbáltunk helyi fogamzásgátlót, pharmatex hüvelykúppal védekezni de nem igazán szerettük. Óvszerrel ritkán védekezünk. Menstruációm 08.16án kezdődött és 08.21ig tartott. Sajnos 1 2 napos csúszás igaz ritkán de előfordul. Most 09. 16án kellene ismét megjönnie. Azonban múlt szerdán és csütörtökön 09.02 és 03 mindjárt megjön érzésem volt, de nem jött meg. Hozzá kell tennem eddig soha nem éreztem az ovulácios időszakot és arra gondoltam talán erről van szó. De ismétlem korábban ilyet nem tapasztaltwm. Ekkor a folyásom kb. 1- másfél napig elég kevés, fehér szìnű és nagyon kevés volt. Nagyjàból azóta szinte semmi folyásom nem volt, most kb. 3 4 napja pedig már olyan száraz vagyok mint a sivatag, pedig ez soha nem volt rám jellemző. Aztán péntek körül elkezdett érzékeny lenni a mellem és mintha nőtt is volna egy kicsit, amit először úgy gondoltam talan csak én látom így. Azonban párom vasárnap este magától megjegyezte (erről neki még nem beszéltem) hogy nagyobbnak látja a melleimet. Melltartóban kellemetlenül érzem magam. Hétfőn erős fejfájasom volt amihez idönként szédelgés is társult. Tegnap ismét enyhén görcsölt a hasam az a mindjárt megjön érzés volt, puffadtnak érzem éreztem magam és mintha a hasam minimálisan nőtt volna köldök alatti részen a medence körül. Eleg vékonyka vagyok, szóval valószìnűleg ez azért tűnt fel. Olyan voltam mintha rendesen bevacsoráztam volna, de nem is igazán ettem semmit. Néha tényleg elég ritkán szúró érzést is érzek a köldök alatt jobb oldalt, ami csak 1 1 pillanatig tart. Neha szédelgek, időnként kicsit hányingerem is van. Az étvágyam néha túlzottan jó máskor alig eszek valamit. Lehetséges hogy terhes vagyok? Teszt megvan, de meg várni szeretnék vele. Mikor tesztelhetnék hogy biztos legyen az eredmény? Véleményt mondana kérem.
    Nagyon megköszönném.
    Gabriella

    • Gabi

      Reply Reply 2015. szeptember 11. péntek

      Bár nem egyértelmű, van esély a terhességre. A megszakításos védekezés, a tünetek is okot adnak a gyanúra. Mivel már jelentkeznek tünetek, akár érdemes lenne tesztelni is, de ha már késik is a menzesz, akkor mindenképp. Reggeli első vizeletből javasolnám a teszt elvégzését.

  • Noémi

    Reply Reply 2015. szeptember 08. kedd

    Kedves Doktornő!

    A férjemmel babát tervezünk, így április végén abbahagytam a fogamzásgátló gyógyszer szedését. A tervezés előtt elmentem egy átfogó nőgyógyászati vizsgálatra, ahol tüszőket találtak, de az orvos azt mondta, hogy lehet, hogy a fogamzásgátló okozza, így javasolta is az elhagyását. Eddig rendszeresen megjött a menstruációm maximum 2-3 nap késéssel, kivéve most. Most már 2 hete késik, de gyakorlatilag minden tünetét produkálom: mellbimbó körüli érzékenység, puffadt has, pattanásos arc és kétszer meg is szédültem egy pillanatra. Már a kíváncsiság miatt is vettem egy tesztet tegnap, ami negatív lett. Most már kicsit kezdek izgulni, hogy mi lehet a baj. Ön szerint ez lehet terhesség? Természetesen megpróbálok mielőbb bejelentkezni a nőgyógyászhoz, de az Ön véleményére is kíváncsi vagyok. Még valami…amikor elkezdtük tervezni a babát, sokat gondolkodtam, hogy a sportolást abbahagyjam-e. De aztán azt olvastam, hogy aki eddig is sportolt, az nyugodtan sportolhat ebben az időszakban is. Ez a sport a kanggoo, ami elég ugrálós és megerőltető. Remélem nem tettem kárt egy esetleges terhesség esetén sem a babában. Illetve pont ebben a hónapban voltam tandem ugráson is szülinapi ajándék keretében, amit nem éreztem megterhelőnek. Okozhattam ezzel kárt Ön szerint? Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. szeptember 11. péntek

      Ha a tabletta abbahagyása után is pontos volt a ciklus, akkor jó eséllyel terhesség miatt késik a menzesz. Ha közben nem jött meg mégis, érdemes lenne újra tesztelni, lehetőleg reggeli első vizeletből. A sportot nem kell abbahagyni, amíg jól esik, szabad ugrálni is. Bár a balesetveszély miatt érdemes valami kíméletesebb módot találni, ami természetesen a hasizmokat sem erőlteti meg. Érdemes ezt orvossal, védőnővel megbeszélni, ha kiderül, valóban babát vár.

      • Noémi

        Reply Reply 2015. szeptember 14. hétfő

        Sajnos tegnap este, 20 nap késés után elkezdődött egy menstruáció szerű barna folyadék, ami azóta se vált pirossá. Elvileg a nőgyógyászhoz holnap mennék, ha egyáltalán fogad majd így. A barna folyadék mellé egy enyhe alhasi görcs is társul. Most aztán már tényleg nem tudom, hogy mi történik velem. Már csináltam 2db tesztet, sajnos mindkettő negatív lett. Ön szerint ez csak egy hormon zavar..vagy komolyabb? Válaszát előre is köszönöm!

    • Noémi

      Reply Reply 2015. szeptember 14. hétfő

      Sajnos tegnap este, 20 nap késés után elkezdődött egy menstruáció szerű barna folyadék, ami azóta se vált pirossá. Elvileg a nőgyógyászhoz holnap mennék, ha egyáltalán fogad majd így. A barna folyadék mellé egy enyhe alhasi görcs is társul. Most aztán már tényleg nem tudom, hogy mi történik velem. Már csináltam 2db tesztet, sajnos mindkettő negatív lett. Ön szerint ez csak egy hormon zavar..vagy komolyabb? Válaszát előre is köszönöm!

  • Szilvia

    Reply Reply 2015. szeptember 02. szerda

    Sajnálom Gabó 😞

  • Noémi

    Reply Reply 2015. szeptember 01. kedd

    KEDVES Dr.Doktornő.
    Gyermekem első születése előtt menszeszem össze vissza jött utána be ált lényeg augusztus 9-én volt pete érésem meg volt az nap a párom az együtlét.A hónap végén nem jött meg 10 napja késik előtte 4 napja meg csináltam terheségi tesztet és negatív volt most vasárnap párom kezében össze estem meg a hány inger kerget.Jó lenne vissza tudna jelezni köszönöm.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. szeptember 07. hétfő

      Mindenképpen érdemes lenne csinálni egy másik tesztet, elég nagy a terhesség valószínűsége.

  • Anita

    Reply Reply 2015. augusztus 31. hétfő

    Kedves doktornő!! Nekem olyan problémám van hogy 1napíg volt mensim ma meg csak ilyen rozsda szinü!levagyok kötve 9éve 3császár után! 2hete szurt a hasam alja bal oldalt! Lehetek terhes?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. szeptember 07. hétfő

      Minimális az esélye, de előfordulhat. Egy terhességi teszt nem árthat, de érdemes nőgyógyászhoz fordulni, ha terhességre gyanakszik.

  • Erzsébet

    Reply Reply 2015. augusztus 31. hétfő

    Kedves Dr.Nő Augusztus 26.án pontosan megjött a menzeszem de nem úgy ahogy szokott mert nekem általában 3 napig nagyon erős szokott lenni és most pedig ez olyan volt hogy első nap nagyon kevés vér volt a tamponon másnap meg már barna váladék jött és harmadnapra már semmi.6 napig szokot tartani a mesim .Ha reggel megiszom a kávémat azt egyből kihányom hamar megérzem a szagokat és állandóan édességet ennék.Lehetséges hogy terhes vagyok? Válszát előre is Köszönöm.

    • Erzsébet

      Reply Reply 2015. augusztus 31. hétfő

      És úgy érzem hogy híztam is nagyobbnak érzem a hasam és ha a mellemet megnyomom ilyen vízszerű valami jön li belőle.

      • Gabi

        Reply Reply 2015. szeptember 07. hétfő

        A puffadt érzés és a mellváladékozás is lehet a terhesség tünete. Egy terhességi tesztet kellene csinálni, reggeli első vizeletből.

      • Reni

        Reply Reply 2019. június 25. kedd

        Jó napot
        9 napja kesik a menstruaciom
        Csináltam tesztett is
        Delutan a. 2 csík halvány volt
        Reggel is Halvany volt a 2 csik
        Ez terhesség jele lehet?

        • Gabi

          Reply Reply 2019. július 07. vasárnap

          Ha a teszten a második csík megjelenik, akár milyen halványan is, az 99%, hogy terhességet jelent.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. szeptember 07. hétfő

      Igen, lehetséges a terhesség. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy tesztet.

  • Szilvia

    Reply Reply 2015. augusztus 29. szombat

    Kedves Dr.Nő!
    Másfél hónapot késett a mensim.Múl hónap 19-én kellett volna betegnek lennem.Csináltam teszteket,negatív lett mind.Most beteg lettem.27-én megjött,egy kicsit barnás volt,28-án véreztem,ma 29-én meg már csak sötét barna folyásom volt.Sokat fáj a fejem,szurkál a hasam alja,nem bírom a szúrós szagokat,enyhe hányingerem van,evés után,szédelgek.Rengeteget eszek,és a hasam is nőtt olyan kerek,ill.híztam.Reménykedhetünk a babában?

    • Gabo

      Reply Reply 2015. augusztus 29. szombat

      Szia 9 napja várok a válszomba de amit mint baba váró tudok ajánlani az egy vér teszt. mert sajnos nekem is voltak tüneteim a menzeszem is késet addig reménykedtem de a vér teszt 100% eredményt mutatt.
      Ha nincs baba én meg nézetném az okot miért maradki illetve miért ilyen vevés a menzeszed 🙂

  • Gabo

    Reply Reply 2015. augusztus 20. csütörtök

    Kedves Doktornö!

    Menzesz elött volt ovuláciom 4 nappal ezt a teszt is kimutatta meg bal oldali fájdogálásom is volt. Együtt voltam a férjemmel.
    Megtermékenyülés lehetett sikeres? Milyen menzeszre számithatok? És mikor csinálja tesztett?

    Válaszát nagyon köszönöm

    • Gabo

      Reply Reply 2015. augusztus 27. csütörtök

      de rég volt az utolsó kérdés meg válaszolva 🙁

      • Gabo

        Reply Reply 2015. augusztus 31. hétfő

        Köszönöm a gyors választ a természet megadta a kérdésemre a választ. 🙁 :,,,,,((((

  • Anna

    Reply Reply 2015. augusztus 19. szerda

    Jó napot dr.nő,nekem olyan problémám van hogy 9 napja késik a menzeszem pedig nekem mindig pontosan szokott járni 10-én.tüneteim:hő emelkedés 37,1 vagy láz 38,7.mostanában kívánom a gyümölcsöket pedig én egyáltalán nem szerettem ezelőtt.főleg este eszek nagyon sokat és a melleim meg vannak duzzadva és elég gyakran fáradékony vagyok.ezeken kívül nagyon nincsen más tünetem.előre is köszönöm a válaszát.üdvözlettel Anna.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. augusztus 28. péntek

      A menzesz késése már önmagában terhességre utal. Ha közben nem jött meg mégis, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Dóri

    Reply Reply 2015. augusztus 17. hétfő

    Jó napot!
    Olyan problémám lenne,hogy egy hete késik a menstruációm.A szokásos menstruációs előjelek meg vannak ,tesztet készítettem és egyértelműen negatív lett. A párommal 10nappal ezelőtt voltam együtt és már egy éve gyógyszer helyett más módokkal védekezünk. Már szültem és akkor megéreztem a terhesség jeleit de most semmi jelét nem észlelem. Fájdogál a méhem és az emésztésem beindult ahogy a menstruációm előtt szokott történni de még mindig semmi. Kicsit stresszes életem volt ebben a pár hónapban az is közre játszik?.. Vagy terhes vagyok? Vagy csak túl aggódom magam,mert szülés óta ez ez az első hogy stresszes is voltam és késik is. Válaszát előre köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. augusztus 28. péntek

      Egy nő két terhessége is lehet teljesen más. A tünetek hiánya nem jelenti egyértelműen, hogy nem terhes. Ha továbbra is késik a vérzés, érdemes a tesztet megismételni. A stressz is okozhat némi zavart a ciklusban, de csak extrém esetben marad ki a vérzés emiatt.

  • Katarina

    Reply Reply 2015. augusztus 16. vasárnap

    Kedves doktornő!
    Arra szeretnék választ kapni, hogy lehetek e terhes, mivel az utolsó menstruáció első napja július 4.én volt, és a barátommal július 31.én együtt voltunk de védekeztünk. Nem jött meg már 10napot késik, de felfázás miatt alhasi fájdalmaim voltak így antibiotikumot írt az orvos.Azóta voltak reggelente görcsök. Az orvosság miatt késik? vagy a terhesség miatt?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. augusztus 28. péntek

      Antibiotikum szedése miatt a menzesz nem marad el. Ha továbbra sem jött meg, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Lacicicabogyojaaa

    Reply Reply 2015. augusztus 11. kedd

    Jó napot! Mi a párommal lassan 2.éve probálkozunk voltunk már család tervezőbe de abba is hagytuk egy pár vizsgálat után. Röviden irom mert már sok mindenen át mentünk igaz nem orvisi beavatkozással hanem minden hogy gondoltuk hogy ha máshogy csináljuk stb akkor lehetséges de nem most 9.edikén kellett volna meg jönnie és 5napja kis görcsök jobb oldali szúrások (enyhe néha kicsit erősebb) a mellem úgy fáj mint menses előtt idegesség közbe jó kedv fáj a fejem picit lusti vagyok ami nálam fura és reggelente 2kávé után fel tudnék falni egy medvét ugy édvágyam egész napra kicsit változott dohányzás nem nagyon jön be a fekvés jól esik de valamikor már elegem van 🙂
    Igen a fontosabbat számomra még nem is irtam olyan érzésem van napközbe mint ha meg jött volna de mégse mindig le ellenőrizem és fehér folyás ugy kb mint egy kis szőlö szemnyi.
    Kaja semmi.. esetlek halas cuccok :/ 🙂
    Nem nagyon vagyok szagra érzékeny (kaja) csak a kávé büdi meg büdős ember szagokat érzek kicsit de sehol semmi… Na ez kicsit furaaa ha jól bele gondolok na. 🙂 Előre is köszönöm válaszát! 🙂

    • Gabi

      Reply Reply 2015. augusztus 12. szerda

      Ha továbbra sem jelentkezik vérzés, érdemes lenne csinálni egy tesztet. Bár a tünetek nem egyértelműek, de valóban utalhatnak terhességre.

  • Brigi

    Reply Reply 2015. augusztus 09. vasárnap

    Tisztelt Doktornő!
    Nekem olyan kérdésem lenne, hogy menstruáció előtt 1-2 héttel gyakran volt napközben szédülés, hányinger, mell feszülés, de 1-2 napos késéssel megjött a menstruációm, de csak az első nap volt erősebb vérzés, a második nap már kevesebb és a nap végére szinte semmi. Ez azért volt szokatlan, mert mindig nagyon erős vérzéseim vannak, és 5 napig szokott tartani a menstruációm. Párommal szeretnénk gyereket, ezért nem is védekeztünk. Lehetséges a terhesség, vagy más oka van? Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. augusztus 12. szerda

      Ha a vérzés enyhébb volt, mint általában és nem tartott tovább 3 napnál, akkor még szóba jöhet a terhesség. Főleg, ha a fent leírt tünetek a vérzés elmúltával is jelentkeznek. Én mindenképp csinálnék egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből. Drukkolok!

  • Niki

    Reply Reply 2015. augusztus 03. hétfő

    Tisztelt Doktornő!Olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy múlthét Szombaton egy kis barnás folyásom volt.Vasárnap már kicsivel több.Ma viszont reggel semmi , délutánra már barnásos rózsaszínes pecsételős vérzésem volt.A menstruációmnak pedig most szombaton kell hogy megjöjjön.Mi lehet az oka?! Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. augusztus 12. szerda

      Ha ezek után nem jelentkezett a szokásos vérzés, akkor lehet szó terhességről. Ebben az esetben érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Zsuzsa

    Reply Reply 2015. július 31. péntek

    Tisztelt Doktornő!
    Olyan problémám volna hogy májusban abbahagytam a Nuvaring használatát mert gyermeket szeretnénk.Első hónapban 40. napra jött meg a menstruációm.Peterésem a ciklus 17 napján lehetett,6 nap elteltével bal oldali petefészkemnél szúró fájdalmat éreztem folyamatosan.jelenleg viszont a ciklusom 31.napjától csak barna pecsételő vérzés van. Teszt negatív lett. Mi lehet a probléma? Válaszát előre is köszönöm.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. augusztus 03. hétfő

      A negatív teszt ellenére még nem kizárt a terhesség. Ha továbbra sem jelentkezik normális, menzesz szerű vérzés és a barnázás is pár napon belül elmúlik, néhány nap múlva érdemes a tesztet megismételni.

      • RENI

        Reply Reply 2015. augusztus 20. csütörtök

        JONAPOT AZ LENNE A KERDESEM NEKEM 2015 APLISABA VOLTAM 19 HETES SAJNOS ELVETELTEM ES MOST NAGYON OSZE VISZA JON A MENSTRUACIOM AUGUSZTUS 6 AN JOT MEG 10 MULT EL ES MOST MEGINT MEG JOTT AGUSZTUS 20 HOGYAN LEHETSEGES VAROM LEVELET TOVABI SZEPNAPOT

        • RENI

          Reply Reply 2015. augusztus 20. csütörtök

          DE SZERETNEK UJRA BABAT ES ELKEZTEM SZEDNI A MEHPEMPOT MEG AZ ELEVITET ES NEM TUDOM HOGY EZEK BE FOLYASOLNA HOGY MEGINT MEG JOT . VAROM LEVELET .DOKTORNO ELORE IS KOSZONOM

          • Gabi

            Reply Reply 2015. augusztus 28. péntek

            A fentiek nem befolyásolják a menzeszt.

        • Gabi

          Reply Reply 2015. augusztus 28. péntek

          Vetélés után előfordulhat, hogy hosszabb időbe telik, amíg újra rendszeressé válik a ciklus. Így 4 hónap elteltével ez még lehetséges. De más is állhat a háttérben, ennyiből nehéz lenne pontosan megmondani. Ezért érdemes lenne esetleg orvoshoz fordulni, hogy kiderüljön mi okozza ezt a gyakori vérzést.

  • ildi

    Reply Reply 2015. július 31. péntek

    Jó reggelt!
    A kérdésem az lenne,hogy ha tegnapelőtt csináltam egy tesztet,az pozitív lett.és ma reggel is csináltam egyet,az negatív lett,na akkor ilyenkor mi van?
    Amúgy babát szeretnénk,pár nap múlva kellene,hogy megjöjjön,van pár jel ami utalhat akár terhességre is,de nem akarom beképzelni előre!!
    Választ köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. augusztus 03. hétfő

      A pozitív teszt ritkán téved, 99%, hogy valóban terhességről van szó. A negatív teszt nagyobb eséllyel téves. Ha már késik a menzesz, esetleg érdemes megismételni a tesztet.

      • ildi

        Reply Reply 2015. augusztus 23. vasárnap

        Válaszát köszönöm.
        Hát a helyzet az,hogy amikor kellett is volna,akkor meg is jött a vérzésem.Ugyan nagyon erősen görcsöltem,3 napig erősen véreztem,2 napig meg csak kevésbé.Utána fehér folyás is volt.
        Na,akkor most mi van?
        Teszteljek megint,érdemes?
        Válaszát köszönöm.

  • Némethné Elvira

    Reply Reply 2015. július 29. szerda

    Jónapot! 6 napja késik a menstruációm, de az 5 napon teszteltem de negativ lett. Fájnak a melleim és kicsit nőt is. Meg ilyen fehéres folyásom van meg néha fáj a hasam is. Mitől lehet?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. július 30. csütörtök

      Ha egyébként pontosan szokott megjönni, akkor a negatív teszt ellenére még lehetséges a terhesség. Ha közben nem jön meg mégis, érdemes a tesztet néhány nap múlva megismételni.

  • Kati

    Reply Reply 2015. július 28. kedd

    Üdvözlöm!

    Késik a menzeszem 36 napja.
    Utolsó Menzesz: Május 21
    Csináltam tesztet 3 hete körülbelül. Többet is:) De sajnos akkor negatív volt. Nem védekezünk a párommal. Átlag ciklusom:38 nap. együtt voltam a párommal Jún5. Júl4. Júl16. Júli17. Gondoljak terhességre a negatív esztek ellenére vagy csak a front okoz zavart?
    Mostanában nagyon fáradékony vagyok és kisebb szúró érzésem is van.
    Köszönöm válaszát előre is.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. július 30. csütörtök

      A negatív tesztek ellenére még nem kizárt a terhesség, bár a viszonylag hosszú ciklus kissé csökkenti ennek esélyét. Érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, hogy kiderüljön, mi a helyzet.

      • Kati

        Reply Reply 2015. augusztus 06. csütörtök

        Köszönöm válaszát:)

        Kértem időpontot több nőgyógyászhoz is a legkorábbi aug.31. Jelentem még mindig nem jött meg és még mindig negatívak a tesztek… 🙁
        késés: 45 nap
        utolsó menzesz óta eltelt idő: 73 nap

  • Gabo

    Reply Reply 2015. július 28. kedd

    Kedves Dr. Nö!

    6 honapja probálkozunk babával de eddig nem sok sikarrel. 30 napos a ciklusom minde hónap 20. megjött a menzeszem.
    Csináltam teszteket de mind negativ viszont most 8 napja késik a Menzeszem de van barna folyásom 3 napja.
    Ön szerint lehetek terhes? A hasam néha szurkál és undorodom a hustol de minden ami savanyu felfalnám. 2-3-án volt az ovuláciom ha jol számoltam 2. együtt is voltam a férjemmel. Válaszát nagyon köszönöm.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. július 30. csütörtök

      Igen, lehetséges. Ha a barnás folyás nem váltott normál menzesz jellegű vérzésbe, mindenképp érdemes lenne megcsinálni újra a tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből. Drukkolok!

      • Gabo

        Reply Reply 2015. július 30. csütörtök

        Kedves Dr,Nö köszönöm kedves levelét ::( de sajnos át váltott rendes menzeszre. Pedig a Vérképem is és a Nögyogyászom sem talált semmit ammi aggasztó lenne. NEm értem ezt a 9 napos késést. Attol függetlenül csináltam tesztett és negativ lett. 🙁 Köszönöm a válaszát.

        • Gabo

          Reply Reply 2015. július 31. péntek

          Bár igaz elmulóban van. kb. 2-3 napig tartott. Lehet esélyem arra ,hogy még is várandos vagyok csak meg kevés az a hormon a szervezetembe amit a teszt érzékel? Hogy számoljam ki az ovuláciomat? vagy továbra is a naptár modszer melett használjak ovulácios tesztett? Sajnálom ,hogy ennyi kérdést teszek fel csak nagyon el vagyok keseredve,,,, Köszönöm a Válaszát. Tisztelettel Gabo

  • Reni

    Reply Reply 2015. július 27. hétfő

    Jónapot Kívánok. ! olyan problémám lenne hogy gyogyszert szedek de nagyon görcsölök és barna pecsételő folyásom volt 2 napig. Utolsó menszeszem juli.7. én volt. !! mitöl lehetnek ezek a problémák? lehetséges hogy terhes vagyok ?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. július 27. hétfő

      Érdemes elolvasni a gyógyszer betegtájékoztatóját, vannak olyan fogamzásgátlók, amelyeknél mellékhatásként pecsételő vérzés jelentkezhet. Ha pontosan, kihagyás nélkül szedi a gyógyszert, a szedés során nem jelentkezett hányás, hasmenés, akkor valószínűleg nem csökkent a fogamzásgátló hatékonysága, így kicsi a terhesség esélye.

      • Reni

        Reply Reply 2015. július 27. hétfő

        Lehetséges hogy gyogyszert kéne váltanom ez az elsö honap hogy szedem a gyogyszert..

  • Magdi

    Reply Reply 2015. július 23. csütörtök

    Kedves doktornö!
    A pàrommal nagyon szeretnénk egy kisbabát .6 hete próbálkozunk vele.Vetem egy terhességi tesztet ami nagyon halványan és alig láthatóan kimutatta hogy nem vagyok terhes.De viszont hányinger ingerlékenység a hasam fel fújódott gyakori vizelés olyan érzésem volt mint ha görcsölnénk mellem meg duzadt..Pár napja menstruációm volt de nem szokványos .Elég fáradékony vagyok.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. július 27. hétfő

      Ha egy csík látszott, akkor negatív a teszt. Ha egy csík látszik rendesen, a második pedig nagyon halvány, akkor az pozitív eredménynek tekinthető. Ha továbbra is jelentkeznek a fenti tünetek, érdemes megismételni a tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből. Hátha akkor már erősebben jelentkezik az a bizonyos második csík.

  • Hajni

    Reply Reply 2015. július 20. hétfő

    Kedves Dr. Nő! Nekem az a problémám lenne h nekem 4napot késet ez alatt volt átlátszó folyásom elég sok de meg jött 2napig volt és a 3.napon már barnás folyásom volt. Csináltam tesztet mielőtt megjött de az negatív lett. Lehetek terhes

    • Gabi

      Reply Reply 2015. július 23. csütörtök

      Előfordulhat. Ha a vérzés nem váltott erősebbe, és a fentiek után el is múlt, érdemes lenne a tesztet megismételni.

  • Zsuzsa

    Reply Reply 2015. július 17. péntek

    Tisztelt doktornő!Tavaly volt egy elhalt terhességem 6 hetesen. Most ismét kismama vagyok jelenleg 6 hetes. Múlthéten 14mm-es petezsákot mértek,a héten 9.5mm-es szikhólyag látható,szívhang még nincs! Mitől lehet illetve milyen problémák adódhatnak ilyen nagy szikhólyagnál? Kell e aggódnom,hogy esetleg nem marad meg vagy bármi baja lenne a későbbiek folyamán? Szerdán megyek ismét orvoshoz akkor már szívhangot is néz az orvos,kissé aggódom! Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. július 20. hétfő

      Teljesen normális, ha 6 hetesen még nem lát szívhangot, 7-8 hetesen pedig igen. Lehetséges, hogy nem pontosan középidőben fogant a baba, hanem később, ezért “késik” a szívhang! Csak pozitívan! Drukkolok, hogy a következő vizsgálaton minden rendben legyen!

  • Heni

    Reply Reply 2015. július 09. csütörtök

    Tisztelt Doktornő!

    Az utolsó menstruációm első napja június elsején volt. Ma vagyok a ciklusom 38. napján, de még eddig nem jött meg. Ezidáig a leghosszabb idő, ami eltelt két ciklus közt az 36 nap volt, de inkább 30-32 naposak voltak átlagban. Negyedik napja nagyon fáj a derekam, néha hányinger tör rám, a munkahelyemen újrafestették a folyosót és alig tudok megmaradni a helyiségben, annyira irritál a szag, pedig nem erős. Illetve napok óta mindjárt megjön érzésem van. Tegnapi napon csináltam egy tesztet, de negatív lett. Párommal megszakításos módszert alkalmazunk, ezért tudom, hogy van esélye a terhességnek. Ön szerint is van-e még esély a negatív teszt ellenére is, hogy terhes vagyok?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. július 14. kedd

      A negatív teszt ellenére még nem kizárt a terhesség. Ha továbbra sem jelentkezik vérzés, néhány nap elteltével érdemes a tesztet megismételni, vagy akár eredménytől függetlenül is nőgyógyászhoz fordulni, ahol egyértelműen kiderül, terhességről van-e szó.

  • Hencsi

    Reply Reply 2015. július 01. szerda

    Üdvözlöm !Nekem olyan problémám van hogy múlthéten pénteken levették a hurkot mert problàmàk voltak vele sokáig tartott a menszeszem 3hétig a dokim Exacylt irt fel ezt kell szednem 1hónapig ezután ir fel fogamzásgátló tabletátt nos azóta barnássá vàlt a vérzés és fàjdogàl a hasam nem tudom mitől van terhes nem lehetek mert nem voltunk együtt a párommal azóta és a hurkot mikor levették azt mondta a dokim nem lát terhességet ,,most nyaralni van nem tudok hozzá menni kérem segitsen:(

    • Gabi

      Reply Reply 2015. július 07. kedd

      Előfordulhat, hogy most a hurok levétele miatt megváltozik kicsit a menzesz jellege, időtartama. Érdemes átolvasni a felírt gyógyszer betegtájékoztatóját is, esetleg az is okozhatja a leírtakat. Ha a vérzés nem erős, nincsenek nagyobb alvadt vérdarabok, a fájdogálás pedig nem több, mint menzeszt kísérő görcs, akkor teljesen normálisak a tünetek. De ettől függetlenül amint elérhető az orvos, érdemes lenne felkeresni.

  • Andus

    Reply Reply 2015. június 19. péntek

    Tisztelt doktornő! 12 napja késik a menstruációm , hányingerem van reggelente , szédülök, feszülnek a melleim illetve nagyon fáradékony vagyok . Az első tesztet megcsináltam negatív lett , ha nem jön meg vasárnapig akkor megcsinálom a 2. tesztet.
    Érdemes lenne orvoshoz mennem vagy még várjak egy kicsit ?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. június 22. hétfő

      Jó ötlet, hogy néhány nap elteltével újra tesztel. Elég ezek után is nőgyógyászhoz fordulni.

    • Oti

      Reply Reply 2015. augusztus 25. kedd

      Kedves Andus

      Érdeklődnék, hogy mi lett a teszt eredménye?

  • Anita

    Reply Reply 2015. június 17. szerda

    Kedves Doktornő. Május 17-én voltam a párommal védekezés nélkül, ezután 2 napra megjött pedig lett volna még egy hét a menstruációig. Ez olyan 3 napig tartott, fura volt mert alig volt meg. Azóta folyamatosan próbálkozunk. Folyamatosan rosszul vagyok, hőhullámaim vannak, szédülök, pici látászavar( fényben)pici hányinger, fáradtság és nagyon fájnak a melleim , mintha kő húzná le.(borzalmas)Olyan érzésem van mintha meg akarna jönni, de mégsem. Péntekig kellene megjönnie.Csináltam tesztet, de negatív lett. Lehetek terhes, vagy szimplán meg fog jönni? Válaszát előre is köszönöm

    • Gabi

      Reply Reply 2015. június 22. hétfő

      Mivel nem pontosan jött meg és rövidebb ideig is tartott, a negatív teszt ellenére még nem zárnám ki a terhességet. Ha a fenti tünetek továbbra is jelentkeznek érdemes lenne a tesztet megismételni.

  • Panni

    Reply Reply 2015. június 08. hétfő

    Tisztelt Doktorno!azt szeretnem kerdezni hogy 0,2progesteron szintnel ami a 21-ik napon lett nezve lehetek e terhes,mivel harom hete nem jott meg ,vagy ez a keses is az alacsony progesteron szint miat van???koszonom valaszat

  • Cilus

    Reply Reply 2015. június 03. szerda

    Sziasztok!
    Kérdésem az lenne, hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy ezek terhességi tünetek. 29 éves vagyok, ebben a hónapban volt, hogy nem szedtem a bogyót, mert elfogyott, és mer utonjára egy hónap alatt kétszer jött meg, így nem a gyógyszer mentes hétre esett a vérzésem, és meg akartam várni a következő menzit, vagy a végét a szedésig. Amúgy gyógyszermentes héten is szokott védeni, bár sokszor nem is szeretkezünk olyankor, mert sokáig vérzek. Szóval a helyzet az, hogy most késik kb egy hete, bár ki tudja, mert mostanában ismét össze vissza van a vérzésem, mivel pár hónapja gyógyszerváltás volt. Pco m is van, de volt egy erős hasszurkálásom, három hete is együtt voltunk, két hete meg most a napokban is. Néha nagyon szúr a bal petefészkemnél. Ciszta pukkadáskor is szokott, de ritkán. Múltkor azt mondták h a peteérés miatt, pedig gyógyszert szedek. most rengeteg folyásom van, sűrű, fehér. Sokat vizelek, pár napja sötét volt a vizeletem, de nem csíp. Vérzésem nincs, mégcsak nem is barnázom. Nehéz a hasam, mintha kő lenne benn. Izomlázam is volt ok nélkül. Tegnap a hőm 37 volt, ma reggel 36:9 most délután meg 37:3, mikor olvasok interneten valamit olyan mintha kicsit szédülnék vagy émelyegnék, de nagyon kicsit. a mellem nem fáj, nem feszül, de picit jobban érzem a bimbóknál a polomat 🙂 majd megfagyok éjjelente, de most forró vagyok mégis melegem van. két hete nagyon alacsony volt a hőm. a vérnyomásom is alacsony, 98 pedig magas szokott lenni. vékony vagyok amúgy, sokat csuklokm sokat szelelek, de nincs kávé undorom, óránként négyszer járok pisilni nincs nagyobb étvágyam, a fejem se fáj, pedig szokott, fáradt se vagyok nagyon, csak zavar a fény, meg kicsit kipattogtam, csuklok is gyakran. A válaszokat köszi 🙂 bár a párom még nem tervezett babát, meg most munkanélküli vagyok, sajna nincs félretett pénzünk, se külön lakásunk

    • Cilus

      Reply Reply 2015. június 03. szerda

      ittam cickafarkfű teát, meg rozmaring fűszerből is csináltam teát, ittam kávét, de nem hozták meg a vérzésem, pedig be szokott válni régen szinte azonnal.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2015. június 04. csütörtök

      Kicsi rá az esély. Mivel eddig szedted a tablettát, de most néhányat kihagytál, ez önmagában is okozhat tüneteket és a menses elmaradását is. De persze a terhesség sincsen teljesen kizárva. Fordulj orvoshoz!

      • Cecília

        Reply Reply 2015. június 05. péntek

        Akkor ha a terhesség 5-6 hetes, de maga a beágyazódástól kb 3-4 hét telt el, akkor még korai a hányás? Tegnap hánytam, de ma már nem. A vérnyomásom tegnap nyugalmi állapotba felment 148 ra, pedig nem voltam kinn a napon, nem mozogtam, nem ittam kávét és nem vagyok kövér sem. A szívem mintha ki akarna szakadni a helyéről, tegnap óta észrevettem0h a mellbimbó udvarnál a pórusok, vagy mirigyek kicsit megduzzadtak, de még mindig nem fáj és nem feszül, a fejem se fáj a kávétól sem vagyok rosszul semmitől. igaz iszok normaflórt meg eszek néha gyömbért, tegnap vettem be epe cseppet is. Lehet a melegtől marad ki a vérzésem? vagy attol is kimaradhat ha később kezdtem el szedni ezt a levelet? nagyobb kihagyás után? vagy csak sűrűn véreztem legutóbb és ki vagyok pucolódva. Hát a vizeletem elég sötét. Vettem tesztet, reggel megcsinálom azért. Van most is hőemelkedésem, hasmenésem tegnap volt, de csak egyszer. Tegnap a másik oldalon szúrt a petefészkem, nem a szokásos helyen, de nincs bekeményedve a hasam. Ültem legalább 45 fokos vízben, de csak 20 percig. Várom további válaszát, és köszönöm az eddigi választ is 🙂

        • Gabi

          Reply Reply 2015. június 09. kedd

          Amikor a vérzés késik, akkor már kb. 2 hetes a terhesség. Ennyi idő elteltével már előfordulhatnak terhességi tünetek. Hányinger, mellfeszülés, stb. De egyes tünetek elmaradása nem utal arra, hogy nem terhes. Mindenkinél máshogy jelentkeznek az előjelek, van, aki nem is vesz észre semmit, csak elmarad a menzesze. Ha terhességre gyanakszik, és közben nem jött meg mégis, mindenképp az első egy tesztet csinálni.

          • Cecília

            Reply Reply 2015. június 09. kedd

            negatív a teszt de mégsem jön meg a vérzés és nem tudom akkor mitől hánytam

  • Bea

    Reply Reply 2015. május 27. szerda

    23 éves vagyok,együtt voltam a barátommal de nem élvezett el belém… Rá két napra azt vettem észre tusolás után a fehérneműmön,barnás volt. Másnap is. Után feketés volt majd megint barnás. Ez 3-4 napig tartott. Most eltelt kb. három hét hogy észrevettem magamon,vizelési ingereim vannak,először ájultam el a barátomék kapujánál,alkatomhoz képest a csípőmnél más amilyen szokott, nagyobb az étvágyam és volt egy két nap hogy azt éreztem ég a gyomrom reggelente. Mi ez? Terhes vagyok?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. június 01. hétfő

      Előfordulhat. Ha bizonytalan vagy, mindenképp csinálj egy terhességi tesztet.

  • Melinda

    Reply Reply 2015. május 18. hétfő

    Kedves Doktornő!
    4. hónapja hogy abba hagytam a fogamzàsgàtló tabletta szedésèt(Deciora leggyengébb) . Április 13-àn volt legutóbbi menstruàcióm első napja. Ebben a hónapban 16-àra vàrtam. 6-àn nagyon erős almási görcseim voltam és csak barnàztam. Ez sajnos azóta is fenn àl, igaz màr csupàn enyhe alhasi fàjdalmak kíséretében. Így teszteltem, reggeli első vizeletből 13-àn amin a terhességet jelző csìk azonnal, igaz csak halvànyan, de elő jött. Majd 16-àn ismét, màsfajta tesztel, szintén reggeli vizeletből, egyèrtelműén erős 2csikos eredménnyel. De ugye a barnàzàs azóta sem múlt el. Lehet-e méhen kívüli a terhesség és mit tegyek hogy óvjam magam a vizsgàlatig, mert időpontot csak 22-ére kaptam.
    Előre is köszönöm vàlaszàt!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. május 27. szerda

      Remélhetőleg azóta pozitív híreket tudott mondani az orvos. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk a pihenés.

  • Ancsa

    Reply Reply 2015. május 17. vasárnap

    Kedves Doktornő!

    5 napja késik a menstruációm. Férjemmel nem védekezünk már pár éve. Kb. két hete fáradékonyabb vagyok, undorodom pár ételtől, ma elkezdett fájni a hasam, és feszül. Egyszer éhes vagyok, aztán a másik pillanatban nem… A melleimen lila csíkok jelentek meg, és a mellbimbón a fehér foltok kitüremkedtek. Enyhe fehér folyásom is van. Más is okozhatja ezeket, vagy lehetek terhes. hOLNAP csinálok tesztet.Nagyon szeretnénk babát.
    Köszönöm válaszát előre is!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. május 18. hétfő

      A leírtak utalhatnak terhességre. Főleg a vérzés kimaradása.

  • mirka

    Reply Reply 2015. május 15. péntek

    Tiszteletem.szeretném megkérdezni hogy, 3-4 hetes vagyok és ma jot tolem barnás folyás,esetleg ez baj lehet a magzatra ,?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2015. május 16. szombat

      Kevés barnás folyás a várandósság elején normális. Ha erősödik, fájdalom társul hozzá, vérzést tapasztalsz, fordulj orvoshoz!

  • diu

    Reply Reply 2015. május 09. szombat

    Kedves doktornő! Április 3,án volt menszeszem…április 26 án együtt voltunk a párommal védekezés nélkül.. Potosan megisjőtt de nem ugy mint szokott barnás feketés pirosos volt! 3 napig! Ha teherbe is eshetem mikor fogant meg? azota mintha megakkarna jönni ugy fájdogál a hasam néha..lehetek terhes?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. május 12. kedd

      Ha fura volt az utolsó menzesz, és rövidebb ideig tartott, mint általában megszokott, akkor valóban szóba kerülhet a terhesség. Lehetséges időpont az április 26. is, de ha máskor is voltak együtt védekezés nélkül, akkor más időpont is esélyes lehet. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Mirka

    Reply Reply 2015. május 07. csütörtök

    Tisztelt Doktornő! kesik a menstruáciom .az utolso menstruaciom marcius 28-án volt 5 napig.és azota mar megkelet volna jonie de meg semi.csináltam tesztet és az pozitiv lett.és ugy szokot gorcsolni a hasam amikor a menstruaciom szokot leni .szoval ha terhessegi tesztet csinaltam és az pozitiv lett akor terhes lehetek?vagy a teszt is tevedhet?

  • Mirka

    Reply Reply 2015. május 07. csütörtök

    Tisztelt Doktornő! kesik a menstruáciom .az utolso menstruaciom marcius 28-án volt 5 napig.és azota mar megkelet volna jonie de meg semi.csináltam tesztet és az pozitiv lett.és ugy szokot gorcsolni a hasam amikor a menstruaciom szokot leni .szoval ha terhessegi tesztet csinaltam és az pozitiv lett akor terhes lehetek?vagy a teszt is teved ?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. május 12. kedd

      Minden jel arra utal, hogy valóban terhességről van szó. A tesztek nagyon ritkán mutatnak téves pozitív eredményt. Tehát ha pozitív a teszt, akkor 99%, hogy valóban terhesség áll a háttérben. Érdemes lenne bejelentkezni egy nőgyógyászati vizsgálatra.

  • Niki

    Reply Reply 2015. május 06. szerda

    Jó estét!
    16 napja kellett volna, hogy megjöjjön, de semmi jele, hogy meg akarna jönni. Párommal peteérés napján együtt voltunk gumi nélkül, mivel nem szereti a gumit. Lehet hogy terhes lennék?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. május 12. kedd

      Elég nagy az esélye. Én mindenképp csinálnék egy terhességi tesztet!

  • Incike

    Reply Reply 2015. május 04. hétfő

    Jo esté!
    Nekem 2 hete késik a mensim, már csinàltam tesztet negativ de nem regeli pisiből lehetek terhes .
    3császàrom volt már lehet baj?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. május 06. szerda

      Ha közben nem jött meg, mindenképp érdemes a tesztet megismételni, mindenképp reggeli első vizeletből. A negatív teszt ellenére még nem kizárt a terhesség. A 3 császár nem jelent egyértelműen gondot, viszont emiatt is érdemes minél előbb orvoshoz fordulni, ha kiderül a terhesség.

  • Lina

    Reply Reply 2015. április 27. hétfő

    Tisztelt doktornő!
    17 éves vagyok, pár hete voltam együtt a barátommal, használtunk gumit és nem történt baleset. Az előző menstruációm kezdete óta 40 nap telt el és ma reggel megjött de nem úgy ahogy szokott, mindig nagyon fáj a hasam és erőteljesen jön meg, most pedig csak napokkal előtte piciket fájt a hasam és most éppenhogy csak folyik. Mi lehet a baj??

    • Lina

      Reply Reply 2015. április 27. hétfő

      A folyásom kicsit rózsaszines, aggódom, hogy nincs e valami betegségem.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. április 27. hétfő

      Ha a menzesz késik, általában a terhesség a leginkább kézenfekvő ok. Természetesen más is okozhatja, de ezt orvosi vizsgálat nélkül kár lenne találgatni. Ha egyébként pontosan (kb. 28 naponként) szokott megjönni, akkor a védekezés ellenére is szóba kerülhet a terhesség. Az óvszernél sok mindenre kell figyelni! Idejében felkerült-e, nem lyukadt ki, nem szakadt el, nem csúszott félre, nem jött-e ki belőle mégis valami, ami a hüvelybe kerülhetett. Ha bizonytalan vagy, először is egy terhességi tesztet nem ártana csinálni.

  • OLÁH JENNIFER

    Reply Reply 2015. április 24. péntek

    KEDVES DOKTORNŐ!16 NAPJA KÉSIK A MENSTRUÁCIÓM DE VANNAK ENYHE GÖRCSEIM DE TERHESSÉGRE UTALÓ JELEK NINCSENEK……………….

    • Gabi

      Reply Reply 2015. április 27. hétfő

      A 16 napos késés már önmagában is elég fontos terhességre utaló jel. Mindenképpen tesztet kellene csinálni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Panni

    Reply Reply 2015. április 21. kedd

    Azt szeretnem kerdezni hogy aprilis 13-an kellett megjonnie ami meg is jott vagyis csak barnazas volt ami eltartott harom napig es csutortokon valamivel sotetebb barnas pirosas jott de csak egy fel napig estere megint sotet barna es azota kevesebb de meg mindeg van barnazas mi lehet az oka lehetek e terhes??

    • Gabi

      Reply Reply 2015. április 27. hétfő

      Ha általában nem jellemző az ilyen jellegű vérzés, akkor még a terhesség is szóba kerülhet. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy tesztet.

  • miranda

    Reply Reply 2015. április 09. csütörtök

    Tisztelt Doktornő! 2 hete voltam a barátomal guminélkül is már 4-5 napja fojton csak aludnák fáj is néha a fejem meg néha meg szédülök lehetek terhes? most 13 dikára várom a menstruáciomat ha nem jön meg csinálok tesztet

    • Gabi

      Reply Reply 2015. április 14. kedd

      Mivel nem védekeztek, lehetséges. 2 hét elteltével már érdemes a teszttel próbálkozni, főleg, ha a menzesz sem jelentkezik időben.

  • névtelen

    Reply Reply 2015. március 31. kedd

    Jó napot!Nekem 8napja késik nem késett még soha.fáradékony vagyok nagyon és a hátam nagyon fáj.fehér folyásom van szaga nincs!!2-3hét alatt hiztam 2,5kg-ot.tesztet még nem csináltam,orvoshoz 14.-ére kaptam idöpontot.izgulok mi lehet!mi lehetennek az oka?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. április 01. szerda

      Ha késik a menzesz, mindenképp érdemes tesztet csinálni, elsősorban én is terhességre gyanakodnék.

  • Szilvi

    Reply Reply 2015. március 05. csütörtök

    Tisztelt Doktornő!

    Nem tudom jó helyre teszem e fel a kérdést:) Olyan problémám vagy hogy aug-ban szültem, szülés után megjött 8 hétre, utána decemberben 1 mensi kimaradt, januárban megjött rendesen, ebruárnab nem és most rózsaszín folyásom van. Még szoptatok, elvileg ilyenkor ez normális, csak aggódok nehogy baj legyen. A nőgyógyászom 3 napja nem elérhető, ezért teszem fel itt a kérdést. Tesztet nem csináltam még.Lehetséges hogy teherbe estem és azért van ez? Üdv: Szilvi

    • Gabi

      Reply Reply 2015. március 09. hétfő

      Szülés után, főleg szoptatás mellett teljesen normális lehet, hogy rendszertelen még a ciklus. Viszont ilyenkor is teherbe lehet esni. Ha volt olyan együttlét, amikor nem védekeztek, akkor érdemes a tesztet megismételni, főleg, ha időközben nem jelentkezett mégis a menzesz.

  • zsuzsanna

    Reply Reply 2015. március 05. csütörtök

    Üdvözlöm!
    Nekem olyan kérdésem lenne hogy február 15 én jött meg a menstruálcióm előtte voltunk együtt a párommal gumi nélkül de nem éreztem hogy elment volna és most körülberül egy hete fájt a fejem nagyon s tegnap este nagyon görcsöltem mintha megjött volna nem jött meg és egyáltalán nincs étvágyam a menstruálcióm igaz 15én kelenne megint megjönnie csináltam egy tesztet s negativ lett lehetek esetleg terhes?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. március 09. hétfő

      Előfordulhat. Ha késik a menzesz, érdemes a tesztet megismételni.

  • lilamanó

    Reply Reply 2015. március 05. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    Az mitől van hogy megjön a menstruációm első 2 napban normálisan megvan 3-4 nap egész éjszaka semmi nincs egy csepp se. 5-6 nap megint megvan és plusz 7-8.napon rózsaszín foltok vannak. Ez lehet valami betegség?

  • lilamanó

    Reply Reply 2015. március 05. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    Az mitől van hogy megjön a menstruációm első 2 napban normálisan megvan 3-4 nap egész éjszaka semmi nincs egy csepp se. 5-6 nap megint megvan és plusz 7-8.napon rózsaszín foltok vannak. Ez lehet valami betegség?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. március 09. hétfő

      7-8 napra elhúzódó menzesz még lehet teljesen normális. Az is normális, ha ez alatt vannak enyhébb és erősebb időszakok. Ha a megszokotthoz képest jelentősen eltér, akkor viszont érdemes emiatt nőgyógyászhoz fordulni.

  • Brigi

    Reply Reply 2015. március 03. kedd

    Tisztelt Doktornő! Olyan problémám lenne,hogy az utolsó menstruáció első napja február 3. Rákövetkező héten 15.-én együtt voltunk a párommal! (nem védekeztünk) Másnaptól folyamatosan egy hétig,aluszékony voltam,alhasi görcsök! 23.-án kórházba kötöttem ki,mert méhen kívüli terhességre gyanakodtak! De kizárták,így haza is engedtek! 3 napja késik a menstruációm (mindig rendszeresek a ciklusaim! 2 tesztet csináltam,erősen kijött a nem terhes,de halványan ott volt a másik vonal is! Azóta is alhasi görcseim vannak? Terhes lehetek,vagy csak a teszt is játszik,és meg fog jönni? Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. március 09. hétfő

      A halvány csík is csík! Tehát én terhességre gyanakodnék. Érdemes lenne a tesztet megismételni.

      • Brigi

        Reply Reply 2015. március 09. hétfő

        Köszönöm a válaszát! Azóta már teszteltem és negatív lett! 🙁 De a menstruációm még mindig késik!

      • Brigi

        Reply Reply 2015. március 10. kedd

        Ma reggel “megjött” ! Iszonyú görcsökkel (injekciót kaptam a görcsökre) ! De azóta,elég a tisztasági,és inkább barnás színű! Felhívtam a nőgyógyászt,ő azt mondta,hogy így nem vizsgál meg! 🙁

Leave A Response

* Denotes Required Field