A terhesség első jelei – Beszélgetős fórum

A terhesség első jelei – Beszélgetős fórumEz az oldal azért született, hogy a korábbi Terhesség első jelei fórumot pótolja. Használjátok egészséggel 🙂

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, kognitív tudományokból doktorált. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

1 485 Comments

  • Niki

    Reply Reply 2015. március 01. vasárnap

    Tisztelt Doktornő! A párommal több hónapja próbálkozunk, de még nem hozott eredményt, ebben a hónapban minden nap együtt voltunk, hátha… 6 nap múlva kellene megjönnie de már most (2 napja) nagyon éles szúrkálást érzek a bal oldali petefészkemnél, ez a mensturáció jelzi vagy esetleg a terhességet, mert eddig még ilyet nem tapasztaltam? Teszet egyenlőre még nem csináltam. Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. március 02. hétfő

      Mindkét verzió lehetséges, ennyiből nehéz lenne következtetni. Ha már késik a menzesz, akkor érdemes tesztelni. Drukkolok!

  • julika

    Reply Reply 2015. február 27. péntek

    Tisztelt doktorno! Ojan problemam van hogy a menstruaciom egesz honapban nem volt 26.-an jott meg es nagyon keves de ezt nem tudom vernek nevezni sotet barna szine van es nagyon faj az egesz hasam… a parommal tervezzuk a babat multhonap 29is voltunk eggyutt… terhes lehetek?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. március 02. hétfő

      Ha a fájdalom erős, az nem jó jel. Vetélésre is utalhat. Enyhe vérzés esetén, ami max. 3 napig tart, még szóba jöhet a terhesség. de ha a vérzés erős, sötét színű, görcsök kísérik, érdemes orvoshoz fordulni.

      • julika

        Reply Reply 2015. március 07. szombat

        Mar 13napja menstrualok es mostmar eros piros szine van es nagyon sok van ami nekem kicsit furcsa mert max 6napig tart a menstruaciom… voltam a hazi orvosomnal de nem mondott semmit csak azt hogy ez lehet amiatt is h kesett a menstruaciom…

  • viki

    Reply Reply 2015. február 24. kedd

    Tisztelt Doktornő!
    Soha nem volt rendszertelen a menstruációm(2-3eltérés esetleg),nem vagyok kifejezetten stresszes ill.semmi trauma nem 3rt.Mégis késik már 13napja.2-3hete megszakításos módon “védekeztünk”a párommal. A tüneteim(borzasztó mell feszülés,fáradság,puffadás,tejszerű folyás,alhasi szúrka)terhességre utal folyamatosan,azonban hétfőn az sztk orvosa reggeli első vizeletből megállapította,nem vagyok terhes.Maximum kis hormonzavar állhatott elő.
    Valami miatt azt érzem terhes vagyok,de tudom,hogy a doki nem tévedhetett.Vagy mégis?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. március 02. hétfő

      Ha csak vizelet teszt volt, akkor az igenis tévedhetett. Ha kézi vizsgálattal esetleg ultrahanggal is alátámasztotta a véleményét az orvos, akkor bízhat a véleményében. A teszt viszont tévedhet. Ha továbbra is késik a menzesz, néhány nap elteltével érdemes otthon megismételni a tesztet.

      • Anikó

        Reply Reply 2017. december 06. szerda

        Kedves dortornő az ügyben érdeklödnék hogy 34 33 ciklusaim vannak de oktoberben 2 szer volt mentruációm honap elején 2-6 ig és 30 án ami 2 ig tartott viszont most november 12 en párom úgy érezte mindt ha késöbb vete volna ki 14 én peteérésem volt ami 19 ovúlácio volt 20 ig volt peteérésem 28 án nagyon picike barna folyásom volt ep hogy meg láttam december 3 án napközben is barna folyásom volt pecsételö estére rozsaszin vérzésem volt épp hogy volt a.wc papiron 4,5 nagyon kevés rozsaszin hawim ép hogy pisilésnél nagyon levés alvatvér és 6 reggel semi menstruáció el mult mit ép hogy meg volt a mestruációm

        • Gabi

          Reply Reply 2017. december 11. hétfő

          Mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • Delfin

    Reply Reply 2015. február 23. hétfő

    Kedves Gabi!
    A kov.kerdesel fordulok Onhoz: policisztas petefeszkem van,volt hormonkezelesem de egy eve nemszedek semmi gyogyszert mar mivel helyreallt s hormonhaztartasom.aciklusom normalitalodott 43 napra.most 20an kellett volna megjonnie,es semmi.Nincs mellfeszules mint eddig menstr elott,de a hasam faj mint mikor megakarna jonni.Ferjemmel nagyon szeretnenk mar babat ,nem vedekezunk, ezert remenykedem h pocaklakovan a dologban. On szerint van esely h terhes legyek ha kesik a menstr ? De nem tapasztaltam semmit eddig.Miko lenne erdemes tesztetcsinaljak? Vagy mi lehet meg az oka ha eddig nemjot meg?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 23. hétfő

      Mivel hosszabb ideje gyógyszer nélkül is rendszeres (bár elég hosszú) volt a ciklus, van esélye a terhességnek is. Én már tesztelnék! Drukkolok!

    • Reply Reply 2019. május 21. kedd

      Üdv. Egy olyan problémám van,hogy 2 hete mullott el a mentruációm,és rá 1 héttel elkezdtem megint vérezni,de csak 1,max másfél napot,viszont a hasam nagyon fáj. Hányingerem van,meg fáradékony is vagyok,ha eszek,akkor mégjobban fáj. Mi lehet a baj.?
      Párommal 3 éve szeretnénk babát. Nagyon bízom benne,hogy összejön. Válaszát előre is köszönöm.

      • Gabi

        Reply Reply 2019. június 01. szombat

        A leírtak nem utalnak teljesen biztosan terhességre, de lehetséges, hogy emiatt jelentkeznek ezek a tünetek. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből. Viszont ha a fájdalom továbbra is jelentkezik, pihenés hatására sem múlik, akkor minél hamarabb érdemes bejelentkezni nőgyógyászhoz. Az erős hasi fájdalom nem szokványos terhességi tünet.

  • ndr87

    Reply Reply 2015. február 23. hétfő

    Jo napot kivanok! Olyan kerdesem lenne, hogy a parommal tervezzuk a babat, mobil aplikacion keresztul vezetem a menstruaciomat, 32naposak a ciklusaim. Peteeres elott egesz heten egyutt voltunk a parommal ket naponta, gyertyaallast is alkalmaztam,kozben ittam palastfu teat. Februar 22.-en kellett volna megjonnie, de mar 19.en eszrevettem egy pici halvany barna foltot a wc p.-on, uatan 20.an semmi, mai napig 3x fodrult elo. Annyi tunetem van, hogy ma del ota szedulok,se mellnagyobbodas,semmi. A 25os es 10es teszt is negativ. Koszonom

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 23. hétfő

      Ha továbbra sem jelentkezik vérzés, néhány nap elteltével érdemes újra tesztelni. Én még nem zárnám ki a terhességet.

      • ndr87

        Reply Reply 2015. február 24. kedd

        Normalis, ha egy terhessegi teszt se mutat pozitivat, holott nem jott meg konkretan, csak napkozbe neha barna folt a wc papiron mar 3.napja.

  • Tünde

    Reply Reply 2015. február 20. péntek

    Tisztelt Doktornő!

    A következő lenne a kérdésem:
    November 27-én menstruáltam, majd december 5-én voltam együtt a párommal. Orális közösülést követően vaginális együttlét volt köztünk. Óvszerrel védekeztünk és a páromnak nem volt orgazmusa. Ezt követően december 23-án és január 18-án kezdődött a vérzésem (kb. 3 napig tartott és nem volt túl nagy a mennyisége sem), de ebben a hónapban még semmi. Nem érzem magam terhesnek, semmilyen tünetet nem érzek a korai jelek közül és az elmúlt 2,5-3 hetem is elég stresszes volt a munkahelyemen.
    Ön szerint lehetek terhes? Vagy csak a stressz miatt késik? Nyáron már volt úgy egyszer, hogy 40 napra jött meg.
    Amennyiben terhes lennék, van még lehetőségem eldönteni, hogy megtartom-e a babát? Ugyanis párommal azóta szakítottunk.

    Köszönöm válaszát!

    Tünde

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 23. hétfő

      Ha már máskor is fordult elő, hogy késett a menzesz, lehetséges, hogy most is erről van szó. Elég kicsi az esélye, hogy 2x is pontosan jött volna meg a terhesség mellett, és semmi jel nem is utal terhességre. Ha bizonytalan, egy terhességi tesztet érdemes esetleg csinálni. Abortuszt elvileg 12. hétig lehet végezni, de ha mégis terhességről van szó, érdemes minél előbb nőgyógyászhoz menni.

  • Brigitta

    Reply Reply 2015. február 17. kedd

    Jónapot! Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz , hogy Január 9.én voltunk együtt a barátomal és óvszerrel védekeztünk nagyon oda figyeltünk mindenre azóta már meg is jött , de nagyon sűrűn járok wc-re és rengeteget eszem , vettem tesztet ami negativ eredményt mutatott de még is nagyon parázom , lehetek e terhes?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 23. hétfő

      Ha az óvszert megfelelően használták, időben felkerült, aktus közben nem lyukadt ki, szakadt el, csúszott le, és az együttlét végeztével is benne maradt minden, aminek benne kell maradnia, akkor a teherbeesés esélye kevesebb, mint 1%. Ha azóta normál menzesz is jelentkezett, akkor én nem aggódnék. A gyakori vizelési ingert felfázás is okozhatja. De ha bizonytalan, esetleg érdemes a terhességi tesztet megismételni.

  • Anna

    Reply Reply 2015. február 17. kedd

    Jo napot!

    5 het es 2 napnal jarok a terhessegben,es tegnap este volt egy nagyon minimalis rozsaszin folyas,azota semmi.Ez is csak akkor amikor pisiltem egyszer.Mit jelent ez?

    Valaszat elore is koszonom

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 23. hétfő

      Ha csak egyetlen alkalom volt, akkor jó eséllyel semmi gond. Nehéz lenne megtippelni, mi okozta konkrétan, ha esetleg megismétlődne, mindenképp beszélni kellene erről az orvossal.

  • Szabina

    Reply Reply 2015. február 17. kedd

    Kedves Doktor nő!A menszeszem 15napja kesik reggelente emelygek faradekony vagyok allandoan aludnek mindig ennek az alhasam idonkent ugy faj mintha meg akarna jonni,de 2teszt is negativ lett!Hozza teszem hogy 2honapja voltam nogyogyasznal eves vizsgalaton es mindent rendben talalt! Terhes lehetek?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 20. péntek

      A negatív tesztek ellenére lehetséges a terhesség. Ha továbbra is késik a menzesz, néhány nap elteltével érdemes a tesztet megismételni, esetleg valamilyen másik fajtával.

  • Evelin

    Reply Reply 2015. február 17. kedd

    Tisztelt Doktornő! menstruáció 3 honapja. vérzés hejet barna fojásom volt . mikor jöt mikor nem. és ez igy met végig vérzésem nem volt .! és most februvár 30 meg jöt 5 napig tartot de ese volt a nolmális vérzés . és februvár 16 meg jöt enyhe barnázásal és enyhe vérzésel hasam aja nagyon.fáj göcsölök orvoshoz még nem fordultam de minél hamarab el akarok meni de nagyon kivácsi vagyok az ön véleményére elöre is köszönöm

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 20. péntek

      Előfordulhat a terhesség. Érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Brigiííi

    Reply Reply 2015. február 11. szerda

    Kedves Doktor nő!
    Olyan problémám lenne, hogy december 23.-án volt utoljára mestruációm. Januárba nem jött meg így 29.-én csináltam tesztet ami negatív eredményt mutatot. 19napja késik, a medence csontom görcsöl kb 1hete, más terhességre utaló jelet nem produkál a szervezetem. Lehetséges, hogy terhes vagyok?
    Előre is köszönöm válaszát!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 17. kedd

      A negatív teszt ellenére nem lehet kizárni a terhességet. Ha továbbra sem jelentkezik vérzés, érdemes a tesztet megismételni, vagy nőgyógyászhoz fordulni, ahol egyértelműen kiderül, terhességről van-e szó.

      • kiss krisztina

        Reply Reply 2015. február 19. csütörtök

        az a kérdésem lene hogy nekem meg volt 2014. noveber 20. csütörtökön meg jött. 2014. november. 26. szerdán milt el . és azota nem jött meg. és már vettem kétt herheségit tesztett és nem mutatot ki semit és ez nekem mitöl van. szeretném meg tud ni hogy mi az oka és még a nögyogyászaton is voltam vele és ott sem semit nem mutatot ki.

        • Gabi

          Reply Reply 2015. február 23. hétfő

          Ha ezt megelőzően kb. 28 naponta jelentkezett a menzesz, akkor elsősorban én is terhességre gyanakodnék. Viszont a nőgyógyásznál nem tudom, hogy csak vizelet tesztet néztek, vagy volt kézi vizsgálat, esetleg ultrahang is? Ha nem is terhesség valamit mondania kellett az orvosnak, hogy mi okozhatja a vérzés kimaradást.

  • Peter

    Reply Reply 2015. február 10. kedd

    Tisztelt Doktornő!
    A baratnommel szeretkeztunk ugy hogy nem vedekeztunk, egesz honapban aggodot hogy terhes, fajt a hasa es hanyingere volt,fogamzasgatlot nem vett. A menstuacio kicsit (2-4 napot) keset de csak 1 napig tartott es az elkovetkezendo 3 napban csak cseppekben jott. Tovabbra is fenn all a veszely hogy terhesseg ?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 17. kedd

      Igen. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • beáta

    Reply Reply 2015. február 10. kedd

    Olyan kérdésem lenne hogy januárban rendesen meg volt a mensesem,pontosan 28 napra.1napig,vagyis reggel volt egy Pici és nagyon világos aztán déltöl semmi még másnap se majd 3.nap reggel egy pici barna folyás és azóta semmi.
    A mellérzékenység hol meg van hol elmúlik hol vissza jön.
    Lent mindig vmilyen nyomást érzek.
    Lehetek terhes?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 17. kedd

      Lehetséges. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy tesztet!

  • klau

    Reply Reply 2015. február 10. kedd

    jó napot!
    utolsó menstruációm január 29-én volt és 2 dikáig tartott
    3 napra megint elkezdtem vérezni de nahyon rózsaszínes és ritka emellet nagyon görcsölök és kezd elmulani a vérzés és hejette átlátszó fehéres fojásom van!
    lehetek terhes?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 17. kedd

      A leírtak nem utalnak egyértelműen terhességre, de kizárni sem lehet. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • brenda

    Reply Reply 2015. február 10. kedd

    Tisztelt Doktornő !
    Nekem magán orvosom ván sokat járok hozzá mivel elég sűrűn van hüvely ill. Méh gyulladásom ezért fáj is ha a párommal szeretkezünk de sokszor már nem érzem ha bevagyok gyulladva.. Volt egy párszor hogy nem védekeztunk azt hittem meddő vagyok.. Így elis mentem vizsgálatokra minden jó lett.. Eldöntöttük a párommal hogy kis babát szeretnénk nem is védekezünk van hogy mmindennap együtt vagyunk de van olyan is hogy 3-4 napig nem vagyunk együtt mivel vidéken dolgozik és ott alszik.. Az utolsó mensesem 2014.11.27-én wolt utoljára azóta semmi görcsölni azt szoktam..3 terhességi tesztéta vettem de negatív ..Woltam a házi orvosomnál azt mondta hüvely gyulladásom van meg is ultrahangozott azt mondta minden jó kérdezem töle doktorúr akkor miért nem jön meg erre azt válaszolta azt maga tudja.. Sajnos nem állitok úgy anyagilag hogy a magán orvosomhoz forduljak ezért önnek a segitségét kérném hogy mitől van mindig gyulladásom és miért késik a mensesem
    Elnézést kérek a helyesírásért de telefonoról írók és kicsik a végül
    Előre is köszönöm

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 17. kedd

      Ezt így nehéz lenne megtippelni. A folyton visszatérő gyulladást mindenképp kezelni kell. Én mindenképp elmennék nőgyógyászhoz, ha nincs lehetőség magánrendelésre, akkor a körzeti rendelésre. Furcsállom is, hogy a háziorvos nem küldte tovább a leírtak ismeretében.

  • brigitta

    Reply Reply 2015. február 09. hétfő

    Jónapot Kívánok elnézést hogy levelemmel zavarom. De egy kis tanácsot szeretnék kérni. Két éve próbálkozunk a párommal baba ügyben és eddig nem sikerült. Ebben a hónapban a peteérést követően volt egy kis pecsételő vérzésem és alhasi fájdalmam ilyen szúró érzést éreztem. Azóta furcsán érzem magam, olyan ételeket kivánok amiket eddig nem ettem meg. A mellemen érzek változást olyan mintha duzzadt lenne és a mellbimbóm is nagyobb a kelleténél. ÉS hát nem tudom hogy lehetek e terhes??? Vettem egy terhességi tesztet de nem tudom mikor kellene megcsinálnom, mivel most kell 14,én megjönnie. HOgy várjak addig hogy meg jön e és utána csináljak vagy már most is megcsinálhatom?? Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát. További szép napot és jó munkát kivánok. Brigitta

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 17. kedd

      Tesztet akkor érdemes csinálni, ha már késik a menzesz. Lehetőleg reggeli első vizeletből. Remélhetőleg azóta már sikerült pozitív tesztet összehozni!

  • Bianka

    Reply Reply 2015. február 05. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    Utolsó menstruációm December 21 én volt ( általában én nagyon szenvedős vagyok nekem nagyon szokott fájni ilyenkor sírok és hányok ) most január 24 -én kellett volna megjönnie utána eltelt 2 nap volt egy csepp vérzésem és azóta semmi csináltam rá 3 napra tesztet negatív lett. Ha dolgozom ( nehéz fizikai munkát végzek ) fájni szokott , néha hányingerem van , és nem vagyok stresszes
    Voltam orvosnál és csak vizeletből nézett terhességet és ott is negatív lett , semmi mást ultrahangot sem magyarul meg se vizsgált normálisan .. Lehetek e attól még terhes ?? ( hogy csak a vizeletemet nézte meg )

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 09. hétfő

      A negatív tesztek ellenére még nem lehet a terhességet teljesen kizárni. Ha továbbra is késik a menzesz, érdemes néhány nap elteltével a tesztet megismételni.

  • Adel

    Reply Reply 2015. február 04. szerda

    Jonapot! Az utolso menstruaciom 26.an jott meg 31.en mult el, azonban nem jott meg rendesen, kevesebb volt mint szokott es inkabb barnas. Fogamzasgatlot szedek mar tobb mint 3 honapja. Az utobbi harom napban sokszor fajt a hasam es tobbszor megyek pisilni (bar pont most kezdtem el nemreg tobbet inni szoval lehet hogy emiatt). Multheten (a menstruaciom alatt) beteg voltam, gyogyszert szedtem (cataflam+orrcsepp) illetve elotte ket hettel is beteg voltam. A baratommal a mensturaciom elott utoljara januar 19.en voltunk egyutt.
    Legutoljara pedig februar 2.an.
    Valoszinu hogx terhes vagyok?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 09. hétfő

      Lehetséges, hogy a néhány hónapja elkezdett fogamzásgátló miatt más most a vérzés jellege, de biztosan a terhességet sem lehet kizárni. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy tesztet.

  • kata

    Reply Reply 2015. február 04. szerda

    Jó estét
    25 éves vagyok és nem jött meg a meszesem 2 hónapja és meg vagyok egy kicsit ilyedve hogy lehet hogy terhes vagyok és nem is védekeztunk es az első hónapba már jelenkeztek a terheségi jelek de mostanába csak ritkán de már csináltam terhességi tesztet de csak egy csikot mutatot.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 09. hétfő

      Ha már 2 hónapja nem jött meg, mindenképp érdemes lenne nőgyógyászhoz menni, mert a negatív teszt ellenére nem lehet kizárni a terhesség esélyét.

  • Natasa

    Reply Reply 2015. február 03. kedd

    Tisztelt Doktornő!
    Decemberben kimaradt a menstruációm, pecsételő vérzésem volt. Januárban megjött, de nem olyan menstruációm volt mint szokott. Néha szédülést is éreztem. Néha esténként alhasi görcseim vannak. Lehetek terhes?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 09. hétfő

      Előfordulhat. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy tesztet.

  • Flóra

    Reply Reply 2015. február 01. vasárnap

    Jó napot!
    20 éves vagyok, és nem szedek fogamzásgátlót, de párommal minden alkalommal az aktus kezdetétől óvszerrel védekezünk.
    Eddig nem is volt probléma ezzel, de legutóbb december 22.-én voltunk együtt, szintén óvszerrel, és ráadásul nem is volt “bennem, mikor elélvezett”, viszont most az aktusra kb. 5-6 órával megjött a menstruációm. (kb. 4 nappal hamarabb, mint kellett volna, és az előző két hónapban csak barnázás, meg némi vérzés menstruáció helyett)
    Olyan volt, mint máskor az évekig volt rendes, egy hétig tartott, viszont januárban egyáltalán nem jött meg (bár igaz, hogy azóta a kapcsolatunk is megromlott, elég stresszes vagyok,felvételi, érettségik miatt és mert rettegek, hogy terhes lettem), és most egy-egy ponton már a mellem is érzékeny. Párom az első párom volt, és ez az alkalom 2. együttlét volt.
    Nagyon aggódom, folyamatosan stresszes és feszült vagyok már.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 03. kedd

      Elég kicsi a terhesség esélye, viszont teljesen kizárni sem lehet. Való igaz, a stressz is befolyásolhatja a ciklust, de ebben az esetben a megnyugtatás kedvéért érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet. Remélhetőleg megnyugtató lesz az eredmény.

      • Flóra

        Reply Reply 2015. február 03. kedd

        Jó napot!
        Csináltam tesztet és egyértelműen negatív lett. 6 héttel a dolog után már elég biztosat mutat, ugye?

        • Gabi

          Reply Reply 2015. február 09. hétfő

          Egy negatív teszt nem jelenti egyértelműen, hogy nem terhes. Ha továbbra is jelentkeznek erre utaló jelek, vagy még mindig nem jön meg a menzesz, néhány nap elteltével érdemes a tesztet megismételni.

  • Kata

    Reply Reply 2015. január 29. csütörtök

    Jó napot!
    Novembertől nem szedek fogamzásgátlot decemberben 2szer is menszeszeltem ami január eleéig tartott.Együtt voltam a barátommal megszakîtással de nem akkar megjönni. Fáj a fejem a mellem és mindjárt megjön érzésem van.Lehetek lehetek terhes?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 03. kedd

      Előfordulhat, hogy még a tabletta utóhatása, azért nem jön meg pontosan, de a terhességet sem lehet kizárni. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy tesztet.

  • noemi

    Reply Reply 2015. január 28. szerda

    Tisztelt Doktornő!
    Nemreg voltam orvosnal ahol huvelykameraval vizsgaltak meg es megallapitottak, hogy terhes vagyok de csak a petezsakot latta. A vizsgalat utan elkezdtem gorcsolni verezni. Masnap erosen vereztem es gorcsoltem is ami estere elmult viszont masnap mar alig vereztem gorcseim se voltak. Ezek alapjan elmehetett a baba vagy csak masert verezhettem?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 03. kedd

      Mindkét verzió lehetséges. Mindenképp érdemes visszamenni kontrollra, amikorra visszarendelték, vagy ha újra vérzés jelentkezne, akkor azonnal.

  • eva

    Reply Reply 2015. január 28. szerda

    kedves doktorno.parommal babat szeretnenk,probalkozunk.utoljara december vegen volt meg,januar kozepetol mostanaig enyhe barnas folyasom van minden nap,jelenthet e babat vagy hormonok?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 03. kedd

      A folyamatos, elhúzódó barnás folyás önmagában nem utal terhességre. Viszont ha nem vált át normál vérzésbe, esetleg egy tesztet nem árt csinálni.

  • Tina

    Reply Reply 2015. január 28. szerda

    Tisztelt DoktorNő! 5 éve szedem a Stodette nevű fogamzásgátló tablettát. A januári hónapban a 3. hétnél sajnos 2 tabletta is kimaradt(nem egymást követő napokon, utána az utolsó 4 tablettát nem szedtem be, mert már nagyon fájt a hasam és úgy éreztem, jobb ha hagyom megjönni. Sajnos nem jött meg, pici barnás vérzésem volt. Ez Január 21.én volt, azóta semmi. Végeztem 27.én tesztet ami negatív lett, mégis úgy érzem, hogy valami nincs rendben. Görcsöl a hasam, de nem erősen. Lehetek mégis terhes?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. február 03. kedd

      Ha a kimaradt tabletták napján, vagy azt követően volt olyan együttlét, amely során más módon nem védekeztek, akkor lehetséges a terhesség. Viszont a biztonság kedvéért érdemes lenne orvoshoz menni, a vizsgálat során kiderülne, terhességről van-e szó, és konkrét tanácsot tudna adni, hogy most hogyan kellene folytatni a tabletta szedését.

  • Renáta

    Reply Reply 2015. január 26. hétfő

    Kedves Doktor nő !
    Olyan kérdéssel fordulok önhöz ,hogy 3 éve szedem a Deciora nevű fogamzásgátló tablettát, eddig sosem történt velem hasonló miszerint 5napig szoktam menstruálni ,de most csak 2 napra jött meg . Menetközben a gyógyszerrel párhuzamosan szedtem antibiotikumot és fel vagyok fázva . Ilyenkor mi a teendő ,mert kicsit tanácstalan vagyok ! 🙁
    Előre is köszönöm !

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 27. kedd

      Az antibiotikum befolyásolhatja a fogamzásgátló hatékonyságát, így ha ez idő alatt más módon nem védekeztek, a terhességet sem lehet biztosan kizárni. Ha erre gyanakszik, érdemes terhességi tesztet csinálni.

  • Piri

    Reply Reply 2015. január 18. vasárnap

    Jo napot kívánok!

    20 éves vagyok, december 28.án lett vege a menstruaciomnak! 2015.jan 1-jén hajnalban történt a baj a pàrom véletlen felig elment bennem, ezt ugy ertem h meg mielőtt teljesen elment volna kihúzta. Délután fel 3kor vettem be az Escapelle esemeny utani tablettát! Ra par napra vereztem is kb 4 napig majd elmúlt, a 12. Napon csináltam tesztet ami negatív lett, görcsoltem, fajt a hasam de elmulott minden. A 14.napon mentunk nogyogyaszhoz, elmondtam a doktor úrnak is hogy mi hogyan volt, mondta is hogy nem lehetek terhes mert vereztem, ha nem vereztem volna akkor lenne gond, viszont most vagyok a 18. Nap es ma érzem azt h émelygek es hányingerem is van :/ es megint jött vmi Veres barnás folyas. Ez még talan a gyogyszer hatása miatt van ? Vagy esetleg megis terhes vagyok ?:((

    Válaszát előre is koszonom!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 27. kedd

      Valóban elég kicsi így a terhesség esélye. A tabletta bevétele után akár több hónapra is összezavarodhat a ciklus, lehetséges, hogy nem pontosan fog megjönni. Az émelygés, hányinger gyomorrontás miatt is lehet, de ha bizonytalan, érdemes csinálni egy újabb terhességi tesztet.

  • Ildikó

    Reply Reply 2015. január 16. péntek

    Tisztelt Doktornő!!!

    Egy olyan problémával fordulok önhöz hogy december.19-én volt az utolsó menstruációm a párommal babát szeretnénk január 8-dika ottani érzékeny duzadt a melleim és puffadt a hasam és közben vannak enyhe görcseim ma lenne a 28-dik nap ma kéne menstruálnom reggel arra ébredtem hogy sötét barna folyásom van…Ez mért van és így akkor ki zárhatóm a terhességet?Igaz már van kettő gyerekem de egyik terhessegemnel se volt ilyen.Válaszát és segítségét előre is köszönöm….

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 27. kedd

      Ha a vérzés enyhébb volt, mint a megszokott és elmúlt 3 napon belül, akkor még szóba jöhet a terhesség, főleg, ha az erre utaló jelek továbbra is jelentkeznek. Ebben az esetben mindenképp érdemes lenne csinálni egy tesztet.

  • Kiss Alexandra

    Reply Reply 2015. január 14. szerda

    Szia.Azzal a kèrdèssel fordulok önhöz, hogy 6hete volt egy abortuszom az az (2014.December 1.-jen) 10 napig hol vereztem hol barnaztam. December 29-an megint csak vereztem, de ez mar rendes menzesz volt ami 5napig tartott Januar 3.-aig . Ra 4-5 nappal kozosultem a parommal. Vedekeztunk de az ovszer elszakadt keson vettuk eszre. Nem hasznaltam esemeny utanni tabit… Aztan Januar 12.diken ujra megjott a menzeszem amiben a 3.dik napban vagyok. Az elsö 2 napba bõven volt de mara mar mintha kezdene meg allni. Lehetek terhes. elore is koszonom valaszat!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 27. kedd

      Előfordulhat, de kicsi az esélye. Abortusz után előfordul, hogy pár hónapig rendszertelen lesz még a vérzés, ettől függetlenül a terhességet 100%-osan nem lehet kizárni. Ha bizonytalan vagy, mindenképp csinálj tesztet!

  • Botos Szimonetta

    Reply Reply 2015. január 12. hétfő

    Tisztelt doktornő!
    Párommal elkezdtük a 2.baba (projekt -et)
    Hogy biztosra menjünk csak úgy mint az elsőnél,be étettem az ovulacio számolásat is. Most jan.9-en kellett volna meg jönnie de mar 3napot késik..pénteken-9-en vettem tesztet ami persze negatív lett,-bar az is igaz,hogy nem az első vizeletbol készült..
    Folyamatosan alhasi gorcseim vannak,hányinger,szédülés,erős fejfájás..ma reggel pedig elég rosszul lettem zuhanyzas utan is
    Az első terhessegem tünetei tökéletes mása..
    Megis negatív tesz
    On szerint
    Lehetek megis terhes? Mikor lenne esedékes az uj tesztelés? Es a nap mely folyamán a legbiztosabb?
    Válaszát előre is koszonom

    • Botos Szimonetta

      Reply Reply 2015. január 12. hétfő

      Doktornő!
      Azt meg hozza tennem,hogy ma reggel ujra teszteltem es most az első vizeletbol!-de ujra negatív lett!
      Szóval terhesseg szerintem 100% kizárható

      • Gabi

        Reply Reply 2015. január 13. kedd

        A negatív teszt ellenére 100%-osan nem lehet kizárni a terhességet. Ha közben nem jelentkezik vérzés, a tünetek pedig továbbra is jelentkeznek, néhány nap elteltével érdemes újra tesztelni, esetleg másik fajtát kipróbálni, és mindenképp reggeli első vizeletből.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 13. kedd

      Ha továbbra sem jelentkezett vérzés, mindenképp érdemes a tesztet megismételni, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • viki

    Reply Reply 2015. január 10. szombat

    Hello!! Olyan problemam van hogy mar 2 honapja a menstruaciom annyibol all hogy megjon egy kicsi masodik nap megint kicsi harmadik nap megmar semmi.. allandoan wcre jarok mert pisilnem kell.. neha faj alul a hasam (olyan erzes mintha megjonne) melleim is szurnak neha. Sokkal tobbet is eszek mint eddig. Amugy 20 eves vagyok szedek fogamzasgatlot.. de ha elfogy a gyogyszer akkor nekem ra 4 5 napra szokott megjonni.. es addig evgyutt szoktunk lenni a baratommal..( de akkor megszakítással)
    Szoval olyan kerdesem lenne hogy ezek lehetnek terhesseg elso jelei???

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 13. kedd

      A fogamzásgátló tabletta hatékonysága a gyógyszermentes 7 napra is kiterjed, tehát abban az időszakban is lehet egyéb védekezés nélkül együtt lenni. Viszont ahogy egyik módszer sem, így a tabletta sem nyújt 100 %-os védelmet. Valami miatt csökkenhet a hatékonysága (pl. kimaradt tabletta, antibiotikum kúra, hányás, hasmenés…). Így előfordulhat, hogy valaki fogamzásgátló tabletta szedése mellett esik teherbe. A leírt tünetek nem utalnak egyértelműen terhességre, de valóban okozhatja őket terhesség is. Ha bizonytalan vagy, mindenképp csinálj egy tesztet!

  • Kitti

    Reply Reply 2015. január 09. péntek

    Jónapot. November 13-án volt meg utoljara a mensturáciom, és akkor amikor megvolt, együtt voltam a barátommal és nem is védekeztünk és elisment belém. Aztán a következő napokban is együtt voltunk, de akkor amikor már elmult, de megszakitással védekeztünk.Decememberben nem jött meg, a hátam néha annyira elkezd fájni hogy majd szét szakad nem birok megmozdulni, ha fekszek vagy ülök , és felállok rögtön megszédülök.. november óta körülbelül 5-6kg fogytam. És ugye irtam hogy nem jött meg, most Január 5-én csináltam egy tesztet ami negativ lett. És ma Január 8-án ilyen barna folyás volt a bugyimban, ami eddig még soha, pedig már menstuárlok 4éve. És a hasam is fájnagyon most. Ezek mitől lehetnek , mire utalhatnak? Előre is köszönöm!! 18éves.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 13. kedd

      Érdemes lenne a tesztet megismételni, mindenképp reggeli első vizeletből. Menzesz alatt valóban kisebb a teherbeesés kockázata, de ilyenkor sem lehet teljesen kizárni. A megszakításos védekezésnél is van kb. 5% kockázat. Ha továbbra sem biztos a helyzet, érdemes nőgyógyászhoz menni, ott kiderül, terhességről van-e szó.

  • lola

    Reply Reply 2015. január 08. csütörtök

    Tisztelt doktornő!
    11Napot késett a menstruálciom és megjött!
    De véres viz szerü mi ez?
    Köszönöm

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 13. kedd

      Ha ez a véres folyás nem váltott rendes vérzésbe, és 2-3 nap alatt elmúlt, akkor még szóba jöhet a terhesség. Ebben az esetben mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Kalapáti Zsuzsa

    Reply Reply 2015. január 07. szerda

    Tisztelt Ágnes!
    Nagy érdeklődéssel olvasom/olvassuk írásait, sok helyzetben segített. Azonban, volna egy kérésem/kérésünk. Koraszülött iker kisfiaim 14 és fél hónaposak (35 hétre születtek). Szeptember óta saját közös szobájukban alszanak, két kiságyban. Palika nagyon jó alvó, reggelig fel sem ébredne, ha öccse, Jancsika fel nem ébresztené álmából másfél, 2 óránként. Ilyenkor igyekszünk visszaaltatni, de újabban, kb. 2 hete nagyon anyás lett a kisebbik, és éjjel is csak engem tűr el (hiába szeretne a párom leváltani), és addig nem nyugszik míg mellém nem fektetem. Ekkor, mondhatni, azonnal visszaalszik. Kis idő után óvatosan visszaviszem ágyába. Olykor sikerül továbbaludnia, de van, hogy amint befektetem az ágyába, azonnal tápászkodik fel és elkezd nyafogni, majd hangosan sírni. Itt megint megáll a tudomány és sietve viszem ki a szobából, hogy a Palikát ne ébresszük fel.
    Kérem, írjon tanácsot, mit tegyünk. Már gondolkodunk azon, hogy az egyik ágyat kivigyük egy másik szobába míg Jancsit “megtanítjuk” nyugodtan aludni a saját ágyában.
    Előre is hálás köszönet a válaszáért!

    Tisztelettel,
    Kalapáti Zsuzsa és Zoltán.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2015. január 11. vasárnap

      Ikreknél az egyetlen megoldás ilyen esetekben, ha szétköltöztetitek őket arra az időre, amíg a rossz alvó kicsi megtanul aludni és már nem ébreszti fel a testvérét.

  • kati

    Reply Reply 2015. január 06. kedd

    Kicsit tanacstalan vagyok. Amikor ovulaciom volt egyutt voltunk parommal de kicsit ment a huvelyembe is azt hiszem (megszakitassal vedekezunk). 2 nappal hamarabb jott meg 1 nap nagyon gorcsoltem es ugy erzem meg volt rendesen de a kovetkezo napokban mar sokkal kevesebb es ilyen barnas szinu volt. Aztan 2. Nap este elment azt 3. Nap delben vissza jott de csak nagyon keves, utana megint barnazas volt ami kozbe eros szuro erzes erzek a mehemben es a huvelyemben. Egy hete a fejem is faj. Azt szeretnem kerdezni, hogy ez lehet hormon zavar?

  • Angi

    Reply Reply 2015. január 02. péntek

    Tisztelt Doktornő!

    20 éves vagyok. Már hat éve menstruálok de azóta sem állt be,volt már olyan hogy egy egész hónapot is késett, és olyan is amikor 3 hétig folyamatosan megvolt. Azzal a problémával keresem fel, hogy már 18 napja késik a menstruációm, a barátommal dec.9-én voltunk együtt, nem védekeztünk de nem ment el bennem. Csináltam már 4 tesztet is mind negatív volt. Körülbelül 3-4 naponta csináltattam őket az utolsót 31-én. Néha picit szúr a hasam bal oldalt, de émelygést vagy hányingert vagy érzékeny mellet vagy fájó derekat egyátalán nem érzékeltem. Esetleg lehetek terhes? Még november 11-én be kellett vennem egy esemény utáni tablettát, rá pár nappal meg is jött. Lehet hogy a tabletta miatt nem jött meg most? Köszönöm a választ előre is.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 05. hétfő

      Az esemény utáni tabletta bevétele után teljesen összezavarodhat a ciklus, a rendeződéshez akár 6 hónapra is szükség lehet. Ha pedig előtte is rendszertelen volt, akkor most is lehet, hogy csak erről van szó. Viszont ha már tartós kapcsolatban élsz, érdemes lenne elgondolkozni valami hatékonyabb fogamzásgátló módszeren. Ha az óvszer nem szimpatikus, keress fel nőgyógyászt, aki segít dönteni az egyéb módszerek között, és esetleg a rendszertelen ciklussal kapcsolatban is tudna segíteni.

  • Emese

    Reply Reply 2015. január 01. csütörtök

    Tisztelt Doktornő!

    Júliusban hagytam abba a fogamzásgátlót, babát szeretnénk. Július 18.-án meg is jött a gyógyszer miatt ahogy szokott, ezután augusztus 29.-én, október 23.-án, november 10.-én és végül most december 22.-én. Mielőtt elkezdtem szedni a gyógyszert normális 28-30 napos ciklusaim voltak, sose maradt ki egy se. Szeptemberben voltam rákszűrésen és említettem a doktornőnek is, hogy babát szeretnénk megvizsgált minden rendben volt. A kérdésem az lenne mennyi idő kell a menstruáció helyreállásához? Vagy ez már így marad? Ráadásul most az utolsó menstruációm előtt egy hétig folyamatosan ,,mindjárt megjön” érzésem volt, teszteltem de negatív lett.
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 05. hétfő

      Sajnos az változó, hogy fogamzásgátló abbahagyása után mikor áll vissza a normál ciklus. Fél éven belül még normális. Ha ezután sem rendeződik, érdemes visszamenni az orvoshoz. Próbálkozni persze addig is érdemes.

  • mazsola1

    Reply Reply 2014. december 31. szerda

    halihó.én sem szoktam ilyen helyekre írni..de az utóbbi pár napban elég furán érzem magam,szeptember volt az utolso menstruaciom.egyébként fogamzásgátlót kellene szednem mivel nélkule nincs menzeszem.de juliustól szeptemberig probléma nélkul megjott,azóta megint semmi..megszakítással vigyáztunk a barátommal de pár napja elég furán vagyok,valamikor szédulok,meg ilyen fura émelygés kap el,a mellem fáj egy kicsit,viszont nem vettem észre elváltozást..nem vagyok kívános sem a kajára,meg a szagokra se vagyok érzékeny,az alhasam sem kemény,viszon valamelyik nap megettem egy kenyeret elontott a meleg és azt viszont láttam rá fél órára.de azóta nem volt ilyen,meg nincs hányingerem,nemtudom mit csináljak vagy most mire gondoljak.

    • Gabi

      Reply Reply 2015. január 05. hétfő

      Bár a fentiek nem utalnak egyértelműen terhességre, de elég jellegzetesek. A terhességi tünetek nem mindenkinél jelentkeznek egyformán, és nem is mind jelentkezik mindenkinél. Ha bizonytalan vagy, mindenképp csinálj egy tesztet!

  • Lujza

    Reply Reply 2014. december 22. hétfő

    Tisztelt Doktornő!
    November 11-én (+- 1 nap) jött meg a menzeszem, minden normálisan ment. A következőnek december 9-én kellett volna, de 5-e körül barnás pöttyözést tapasztaltam, ami napokig elhúzódott. 8-9-e körül megjött, ám kevesebb mennyiségben mint szokott és 10-11-én megint csak pöttyözött. A szokásosan erős menstruációs görcseim elmaradtak, így a korai pöttyözés is meglepett. Kb december 16-a óta, egyre erősödő premenstruációs tüneteim vannak: mindjárt megjön érzés az alhasi részeken, néha erősen görcsölő, olykor a hüvelyfalak is szúrnak. Érzékenyek a mellem, főleg a mellbimbóim, néha a ruha hozzáérése is őrületbe kerget. Délutánra menetrendszerűen megfájdul a fejem. Émelygek, de nincs mindjárt hányok érzésem. Nagyon kimerült vagyok, 9 óra alvás után is úgy érzem egész nap, hogy bármely pillanatban el tudnék aludni, minden kimerít. A koordinációm sem az igazi, gyakran szédülök, érzem bizonytalannak magam. A tüneteim a nap folyamán hol erősebbek, hol gyengébbek, néha elmúlnak, de általában estére fokozódnak. A hasam alsó szakaszában egy nehezen megfogalmazható érzést érzek, kicsit olyan mint amikor petefészek cisztám volt, olyan kicsit feszülő, húzódó érzés, és nem esik jól a nyomás, viszont látványosan nem duzzadt. A legerősebb tüneteim a mellem érzékenysége és az alhasi panaszaim, de az émelygésem is elég makacs. A kalkulátor szerint az ovulációmnak dec 5-tel számolva 19-én kellett volna lennie, dec 9-el számolva pedig holnap lenne esedékes, de eddig nem tapasztaltam a tojásfehérje jellegű váladékot.
    Baba lehet, vagy hormon probléma?
    Köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2014. december 28. vasárnap

      Elsősorban terhességre gyanakodnék. Mindenképp csinálnék egy tesztet, főleg, ha azóta is jelentkeznek a leírt tünetek.

  • Alexa

    Reply Reply 2014. december 09. kedd

    Kedves doktor nő
    November 27 pettingeltünk a barátommal mielőtt még ujjazot hozzá ért a himveszöjéhez lehet hogy került az ujjára egy kevés előnedv. Félek nagyon hogy terhes lehetek sajnos nincs be álva a havim dec6.este barnás folyásom volt és most már kevés mennyiségű pirosas rózsaszín . Holnap csinálok reggel tesztet hihetek az eredménynek ? Teherbe lehet egyáltalán így esni?köszönettel alexa

    • Gabi

      Reply Reply 2014. december 11. csütörtök

      Ilyen módon nagyon minimális a teherbeesés esélye, ha valóban nem történt konkrét behatolás. De ha aggaszt a dolog, egy tesztet esetleg érdemes csinálni.

  • Evelin

    Reply Reply 2014. november 25. kedd

    Kedves Doktornő!
    26 napja késik. Eddig 3 negatív tesztem volt. Sokat fájdogál a hasam alja. A tesztet a 6. 12. 18. Napon végeztem. lehetek babás?

    • Szilvi

      Reply Reply 2014. november 26. szerda

      Jó estét kívánok mi a párommal e hónap 15 én voltunk együtt és nekem 23 án kellett volna hogy meg jöjjön de még mai napig nem jött meg és az igaz hogy fáj a hasam alja meg többet eszek mint szoktam lehet hogy terhes vagyok?

      • Gabi

        Reply Reply 2014. december 05. péntek

        Lehetséges. Ha továbbra is késik, mindenképp érdemes terhességi tesztet csinálni.

  • Ann

    Reply Reply 2014. november 22. szombat

    Tisztelt Doktornő!

    Olyan gondom lenne hogy nov.7én kellett volna megjönnie de még semmi. Neha van olyan “mindjárt megjön” érzésem és egy kis mell feszülésem, de semmi más tünet. A paronmal megszakításossal voltunk együtt pont nov. 7én. Csináltam már teszteket is de negatív lett mindegyik. Lehetséges hogy terhes vagyok? Köszönöm a választ!

    • Gabi

      Reply Reply 2014. november 28. péntek

      A megszakításos védekezés nem a legbiztonságosabb módszer. Viszont ha esetleg terhességről van szó, akkor az valószínűleg hamarabb történhetett, mint november 7. A menzesz viszont nem csak terhesség miatt késhet. Ha továbbra sem jön meg, pár nap elteltével érdemes a tesztet megismételni, de ha bizonytalan, inkább azt javasolnám, keressen fel egy nőgyógyászt. Ott egyértelműen kiderül, hogy terhességről vagy valami másról van-e szó.

  • Papné Gyenes Edina

    Reply Reply 2014. november 17. hétfő

    Jó estét! Avval a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy 3 hónapja szültem egy csodálatos kislányt, ő az első gyerekem. Rendesen megjött a havi ciklusom is szülés után szinte azonnal vissza állt és pontosan egy dátumra beállt. De ebben a hónapban 11-re vártam és nem jött meg, nem is görcsölök, semmi jelét nem érzem annak hogy meg akarna jönni. Fogamzás gátlót nem szedek, megszakítással védekezünk. Terhességi tesztet csináltam, 3 napja az negatív lett. Mitől késhet? Csináljak később másik tesztet? Válaszát előre is köszönöm szépen! Maradok tisztelettel: Papné Gyenes Edina

    • Gabi

      Reply Reply 2014. november 21. péntek

      Szülés után, főleg, ha szoptat is az anyuka, a menzesz hosszabb idő elteltével lesz csak pontos. Még ha 2-3 alkalommal úgy is tűnt, hogy rendszeres, lehetséges, hogy legközelebb még nem lesz pontos. Hogyha szoptat is, akkor az sem meglepő, ha hónapokig sem jön meg. Viszont ha nem szoptat, és továbbra sem jelentkezik vérzés, pár nap elteltével érdemes a tesztet megismételni.

  • dzsina

    Reply Reply 2014. november 16. vasárnap

    Kedves Doktornő.

    Nekem olyan panaszom lenne hogy nov.15.kelet. volna megjönie és nem jött meg .és fáj a hasam sárgás fehéres folyásom van .de regelente hányingerem van amikor kávézók és. rágyújtok ami edig nem volt elég sűrűn pisilek a melleim feszülnek meg kicsit többet eszem mostanában voltam multhonapban nö gyógyásznál és talált valamit elküldött uh-ra és ot nem mutatot semmitsem és mondták ha most késik akkor menyek vissza .kérdésem lenne hogy a felsoroltakbol lehetek e terhes???

  • nikcso

    Reply Reply 2014. november 16. vasárnap

    Kedves Doktornő.

    Nekem olyan panaszom lenne hogy nov.15.kelet. volna megjönie és nem jött meg .és fáj a hasam sárgás fehéres folyásom van .de regelente hányingerem van amikor kávézók és. rágyújtok ami edig nem volt elég sűrűn pisilek a melleim feszülnek meg kicsit többet eszem mostanában voltam multhonapban nö gyógyásznál és talált valamit elküldött uh-ra és ot nem mutatot semmitsem és mondták ha most késik akkor menyek vissza .kérdésem lenne hogy a felsoroltakbol lehetek e terhes???

    válaszát előre is köszönöm…

    • Gabi

      Reply Reply 2014. november 21. péntek

      A leírtak nem utalnak egyértelműen terhességre, de mivel a menzesze is késik, elsősorban mégis erre gondolnék. Ha még azóta sem jött meg, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • Zsimbike

    Reply Reply 2014. november 15. szombat

    Tisztelt Doktornő!

    A ciklusom 27-30 naposak, utoljára október 7.-én volt meg, vettem tesztet többet is, negatív volt. Orvosnál is voltam, 28.án kell visszamennem. Azért is mentem vissza, mert furcsa tüneteim vootak. (amikor vártam hogy megjöjjön akkor az érzés megvolt hogy mindjárt megjön, aztán ez átváltott “lufi” érzetre ami most megszűnt, most fáj az alhasam de nem nagyon éppen hogy érzem. Nem tudom, a negatív tesztelés ellenére lehet terhesség? Október 31.-én voltunk ùgy a párommal együtt hogy talán akkor foganhatott a baba, lehetséges hogy azrt negatív a teszt? Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2014. november 21. péntek

      Ha közben nem jött meg mégis, érdemes a tesztet pár nap elteltével megismételni. Lehetséges, hogy korai volt a teszt.

      • Zsimbike

        Reply Reply 2014. november 24. hétfő

        Pénteken megjött, de nem a megszokott “allag” nem tudom mennem kellene e orvoshoz, nem fáj semmim, de nem tartott 2napnál tovább és mennyiségre sem, “darabos” volt….

  • Evelin

    Reply Reply 2014. november 11. kedd

    Kedves Doktornő!
    12 napja késik a menstruációm, fáj a hasam alja.6.napon csináltam tesztet ami negatív lett. Lehetek terhes?

    • Gabi

      Reply Reply 2014. november 12. szerda

      A leírtak nem egyértelműen utalnak terhességre, de a vérzés késése miatt elsősorban erre lehet gyanakodni. Ha továbbra is késik a menzesz, pár nap elteltével érdemes a tesztet megismételni.

  • rit

    Reply Reply 2014. november 07. péntek

    Kedves Dr.Nő

    Nem szoktam ilyen helyekre irni,de mivel nem tartozkodom M.o-on igy kicsit tanácstalan vagyok ,van már egy kisfiam de vele 10hetesen tudtam meg hogy terhes vagyok,és azt is csak ugy viccből csináltunk tesztet a barátnőmmel! Semmi jele nem volt a terhességnek,talán a mellem fájt de az előtte is fájt igy ez se volt feltünő. Október.16án megjött ,de előtte olyan rózsaszínes folyásom volt ,majd barna,majd mejőtt de kb 1napig volt meg mert utána ismét barna folyásom volt és szép lassan elmult. Okt végén elkezdett kicsit fájdogálni a mellem, november 6án ,7én barna folyásom volt. Egyszer fáj a mellem egyszer nem . Meg még talán annyi kb 1hete de nem tudom pontosan ha gugolás ,vagy ülés,fekvés közben felálok akkor megszédülők,és elsötétül minden 2,3másodpercre! Véleménye érdekelne! Elöre is köszönöm

    • Gabi

      Reply Reply 2014. november 12. szerda

      A leírtak nem utalnak egyértelműen terhességre, de ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy tesztet.

    • Gabri

      Reply Reply 2014. november 23. vasárnap

      Szia Rit,

      Mi történt veled azóta? Nekem is nagyon hasonlóak a tüneteim a rózsaszín meg barna folyással.

      Üdv Gabri

  • nikol

    Reply Reply 2014. november 05. szerda

    jó napot !
    egy oldalon szoktam ki számolni a várható menstruációm mindig pontosan adta meg de most késet 4 napot csináltam tesztet a 3-4 késési napon mind a kettő negatívot mutatott az ötödik nap meg jött és erős volt a menstruációm nagyon görcsöltem reggel és a második nap meg alig volt vérzés félig vér színű félig barna színű volt ez sima menstruáció vagy lehet terhesség is a negatív teszt ellenére? köszönöm a választ.

    • Gabi

      Reply Reply 2014. november 12. szerda

      Ha a vérzés 3 napon belül elmúlt, akkor még szóba jöhet a terhesség, ebben az esetben érdemes a tesztet megismételni.

  • Kitti

    Reply Reply 2014. november 03. hétfő

    Tisztelt Doktornő!
    Minden hónapban csütörtökön veszem be az utolsó szem milligest fogamzásgátlót és utána kedden szokott megjönni mindig. Utolsó menstruáció 1. napja 10.06.án volt. 20.a környékén éreztem mell feszülést, nagyon gyakori vizelési ingert, rosszul létét majd 31.én görcsölt a hasam, haspuffadás is jelentkezett. Szinte biztos voltam benne, hogy terhes vagyok, viszont most vasárnap este, azaz 2 nappal hamarabb megjött, mint szokott. Lehetséges a terhesség?

    • Gabi

      Reply Reply 2014. november 12. szerda

      Mivel a fogamzásgátló mellett is van minimális kockázata a terhességnek, így biztosan nem lehet kizárni. Én mindenképp csinálnék egy tesztet.

Leave A Response

* Denotes Required Field