Tag Archives: baba alvás
A baba alvása 1-másfél éves korig
10-12 hónapos kor körül egy nyugodtabb korszak kezdődik az addig rosszabbul alvó babák életében is: a mozgásfejlődéssel, szeparációs szorongással kapcsolatos problémák végetérnek, a felső metszőfogak már kibújtak, és a napközbeni sok mozgás, mászás, felállás, járás annyira lefárasztja a lurkókat, hogy délután is többet és mélyebben alszanak, valamint éjszaka is ritkulnak a felkelések.
Nem akar magától elaludni
„Letettem a kiságyba, amikor elálmosodott, de nem akart elaludni, csak sírt-sírt. Mit tegyek?” Olyan szép lenne a világ, ha a babát egyszerűen csak le kéne tenni az ágyba, aztán magától szépen álomba szenderülne… A valóságban azonban a kis huncut azonnal rázendít, amint megérzi a feneke alatt az ágyikót. Lássuk, mit tehetünk!

7 félreértés a baba alvásával kapcsolatban
Vannak berögzött félreértések a babák alvásával kapcsolatban, amik makacsul tartják magukat. Például az, hogy a baba csak a cici miatt kelne fel éjszaka. Hogy a gyakori ébredés csak rossz szokás. Tegyük rendbe most ezeket a tévhiteket!

Elválasztás és elválasztódás
Az anyukák számára a szoptatás kapcsán az egyik legnehezebb kérdés az, hogyan és mikor fogja elválasztani magát a baba. Sokan maguktól rászánják magukat és elválasztják a kicsit, mások tipródnak rajta egy ideig, van aki pedig könnyedén veszi és hagyja, hogy a gyerek oldja meg a dolgot.
Nem alszik a baba
Akinek még nem volt gyereke, az el sem tudja képzelni, milyen hónapokon át a fél éjszakát kényszerből álmatlanul tölteni, vagy félóránként felkelni a bömbölő, hisztiző gyerekhez. Aki pedig éppen benne van ebben az őrületben, el sem tudja képzelni, hogy hamarosan vége lehet. Lássuk hát, hogyan tehetjük könnyebbé…