Beszoktatás a bölcsődébe, óvodába: Hogyan csináld?

Van-e ideális életkor a beszoktatásra? Mit tegyünk, ha már 1 éves korban vagy előtte be kell szoktatnunk a kicsit? Mire számítsunk? Hogyan oldjuk meg a beszoktatást lelki törés nélkül?

Minden kisgyerek más korban érik meg a közösségre. Egy társaságkedvelő, aktív kisgyerek anyukája már a gyermeke 1-1,5 éves korában úgy érezheti, hogy a kicsit nem tudja megfelelően lekötni és az ilyen gyerekek általában hamar be is szoknak a közösségbe, különösen, ha otthon is nagy család, testvérek veszik őket körül. Míg vannak olyan visszahúzódóbb, „anyásabb” gyerekek, akik a kisiskoláskor kezdetéig (vagy akár még azon túl is) szívesebben vannak otthon, családi közegben. Sokat segíthet a kicsinek a beszoktatásban, ha rendszeresen viszed társaságba, gyerekek közé, hogy mire a bölcsődére/óvodára kerül a sor már ne okozzon neki újdonságot a társaság és a gyerekek viselkedése, ne ijesszék meg az új szabályok, hanem rugalmasan tudjon alkalmazkodni hozzájuk, így már csak az új helyzettel és az elválás nehézségeivel kell megküzdenie.

Sokszor erős az anyagi nyomás, hogy visszatérjünk a munkába és talán még úgy érezzük, nem érett meg a bölcsire a gyermekünk. Ilyenkor, ha a kicsi még nem érte el a 3 éves kort, és visszahúzódóbb, nehezebben alkalmazkodó természetű, érdemes megfontolni a családi felügyeletet, esetleg a babysittert, aki napközben vigyáz rá, ha pedig mégis közösségbe adjuk, mindenképpen kis létszámú, családias helyet keressünk a számára.

A legújabb kutatások szerint egyáltalán nem jelent gondot az 1 éves kor körüli vagy utáni beszoktatás sem, az azonban biztos, hogy ha a kicsi 1 éves kora alatt kell visszamenned dolgozni, jobb, ha egy családtag vagy babysitter vigyáz a kicsire, ellenkező esetben később számos viselkedési (pl. agresszió, szorongásos tünetek, kisgyermekkori maszturbálás, elhúzódó cumizás vagy ujjszopás) és tanulási probléma jelentkezhet. Egy éves kor felett azt találták a kutatók, hogy ha az anya szívesen megy vissza a munkahelyére, akkor a gyerekek is jól viselték a változást.

Hogyan szoktassuk be a kicsit?

A legjobb, ha lépésenként, fokozatosan kerül erre sor. Mindenképpen egyeztessetek a bölcsődével/óvodával, ők hogyan szokták, de a legjobb a kicsinek az, ha először 1-2 napig csak együtt mentek be néhány órára, aztán amikor már megbarátkozott a hellyel, akkor 10-20 percre mész ki, majd a következő nap már 1-2 órára, és ha ez jól működik, akkor hagyod csak ott délelőttre.

Már a bölcsőde-óvodakezdés előtti hetekben elkezdhetsz beszélgetni a kicsivel arról, mi vár rá, a legjobb, ha keresel olyan meséket, amik óvodásokról szólnak. Elsétálhattok az ovi felé, megnézhetitek az udvart, a gyerekeket.

Lehetőség szerint olyankor szoktassatok be, amikor nincs sok új gyerek a csoportban (néha szeptember helyett jobb az október, vagy a január helyett a február). Sok bölcsi/ovi magától is úgy szervezi, hogy 1 héten egyszerre csak néhány új gyerek kerüljön a csoportba). Ha mégis ilyenkor kell beszoktatni, előtte néhányszor már menjetek el a bölcsibe/oviba, mutassátok meg a kicsinek, az augusztusi időszakban, amikor még kevés gyerek van bent, jól tud barátkozni vele. Semmiképpen ne hagyjátok rábeszélni magatokat arra, hogy egyből ott kelljen hagyni a gyereket, ez a kisgyerekeknek nagy ijedtség és rengeteg később probléma forrása lehet, különösen 3 éves kor előtt, amikor még sokkal erősebb a szeparációs szorongás, de az óvodáskorúaknál is okozhat gondot, ha „csak úgy” otthagyják a csoportban fokozatosság nélkül. Nagy ugrás lehet az első ottalvás is, van olyan kisgyerek, aki erre csak sokkal később áll készen és az erőltetésre szorongással reagál.

A beszoktatásban nagy szerepe van a gondozónőknek, óvónéniknek is, a kicsi akkor fogja jól érezni magát, ha a bölcsiben/oviban is kötődhet valakihez, ezért ne lepődj meg, ha előbb-utóbb „beleszeret” valamelyik óvónénibe, vagy nem akar hazamenni délután veled. Minél kisebb életkorban kerül a kicsi közösségbe, ez a jelenség annál erősebb lehet.
Néha az óvónénik határozottan lépnek fel és sürgetik a beszoktatást azoknál a gyerekeknél, akik néhány nap alatt nem szoktak be vagy sírnak reggelente, esetleg nem sikerül ottaludniuk a csoportban. Ezt mindenképpen beszéljétek át alaposan az óvónénivel, mit fog csinálni, hogyan fogja megnyugtatni a kicsit, a sürgetés, az erőltetés maradandó sebeket okozhat és lehet, hogy emiatt még hónapok vagy évek múltán sem kedveli meg a bölcsit/ovit a kisgyerek, sír reggelente, nem tud elválni vagy szorongásos tüneteket mutat, ha az óvodáról van szó.

Mit tegyünk, ha nehéz az elválás?

Semmiképpen ne hagyd „csak úgy” ott. Még, ha sír, akkor is mondd el neki, hogy te hova mész, mikor jössz vissza (ne órát mondj, mert a kisgyerek számára az még nem sokat mond, inkább tevékenységet, napirendi pontot, amihez kötheti pl. „uzsonna után jövök”). Mindig búcsúzz el tőle, aztán határozottan menj ki. A nagyon sírós gyerekeknél jó, ha ilyenkor az óvónéni ott van és megnyugtatja.

Segíthetnek a játékos megoldások is: egy kismackó, akit csak ilyenkor kap meg, és akit ott előtte „megkérsz”, hogy vigyázzon a gyermekedre, amíg az oviban van és majd mesélje el neked este, mi mindent játszottak együtt. De arra is meg lehet kérni a kicsit, hogy készítsen neked egy nagy tornyot az építőkockából, mire megérkezel vagy rajzoljon valami szépet.

Milyen jelei vannak annak, ha szorong a bölcsiben/oviban és hogyan oldjuk meg ezeket?

A beszoktatás miatti szorongás leggyakrabban előforduló tünetei:

– ismét felébred éjszaka vagy felriad és sír,
– bepisilés (ha már korábban szobatiszta volt),
– a bölcsiben nem hajlandó enni, wc-re menni, aludni,
– a bölcsiben verekszik,
– túlságosan visszahúzódó lesz, elbújik, nem játszik a többiekkel, fél a gyerekektől,
– otthon nagyon anyássá válik, mindent megtesz, hogy vele foglalkozz,
– nehéz este lefektetni.

Ha ezeket tapasztalod, semmiképpen ne a tünetet próbáld kezelni, hanem az okot, a szorongást. Segíthetnek a bölcsiről szóló mesék, egy kis állatka, cumit, rongyi, amit magával vihet a bölcsibe, ami segít neki megnyugtatni magát. Emellett sok szeretgetés, dédelgetés, mert most leginkább arra van szüksége, hogy biztonságban érezze magát, és rájöjjön, hogyan boldogulhat el maga is a bölcsiben/oviban. Itt olvashatsz bővebben arról, mi mindent okoz a kicsiben az első pár hét pszichésen és mit tapasztalhatsz a viselkedésében

A beszoktatás legnagyobb nehézsége, hogy 3 éves korig a kicsik nagyon ragaszkodnak az állandósághoz és nehezen viselik a változást. A közösségbe való beszokás pedig nagy változással jár. Ha a kicsi a bölcsődébe/óvodába menet sír, vagy ha megérkezéskor tör ki belőle a sírás, az annak a jele, hogy ezt a változást nehezen viseli. Könnyít a helyzeten, ha ilyenkor mi magunk is türelmesek vagyunk, igyekszünk kellemessé varázsolni a reggelt például egy közös reggelivel, kis összebújással felébredés előtt. Ez a legtöbb családban nem szokott idegeskedés nélkül menni, de ha sikerül kialakítani egy jó ritmust, amit követve „reggeli idegbaj” nélkül tud elindulni otthonról a család, akkor a sírások is elmaradnak majd.

Segítségre lenne szükséged a beszoktatáshoz? Most az első 3 hónapban fogom a kezed és segítek, hogy könnyebb legyen neked és a gyermekednek is. Nézd meg itt >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

12 Comments

  • Kinga

    2014. május 23. péntek

    Kedves Ági
    Segítséget szeretnék kérni,mert nagyon bizonytalan vagyok. Kisfuam júniusban lesz 1 éves. Novemberben pedig érkezik a kistesó. Mivel nincs segítségem,párommal úgy döntöttünk szeptembertöl bölcsibe megy. Voltam már vele megnézni és úgy láttam tetszik neki. Ugyanakkor azt mondják az elsö 3 év meghatározó az életükben. Nem akarom,hogy sérüljön,nem akarok rossz anya lenni…csak talán könnyebb lenne nekem így a két kicsivel. Meg talàn a társaság is jól jön neki.
    Kérlek segíts megkönnyíteni a döntésem.
    Elöre is köszönöm a választ.

  • Govrik Anita

    2014. május 22. csütörtök

    Kedves Ági!
    Segítséget szeretnék kérni! Kislányom jan-ban múlt 2éves. Mivel úgy láttam, örül ha gyerekek között lehet (szinte mindig csak velem van), elkezdtünk egy családi napközibe járni 3hónapja. Beszoktatás: 3szor ott voltam vele, majd egyre hosszabb időre elmentem (ő rögtön sírt). Nagyon nehéz volt mindkettőnknek. Most eljutottunk odáig, h nem sír, nem ellenkezik ha megyünk (heti 2szer), de minden alkalommal hány reggel (általában amikor elmegyek, én már nem szoktam látni, vagy reggelinél – és nem is akar reggelizni,gondolom ezért). A hányás mindig olyan, mintha víz lenne. Nagyon aggaszt! Voltunk gasztrodokinál, komolyabb vizsgálatot nem csinált, de azt mondta semmi baj nincs vele.
    Ma megtudtam, hogy általában mindig az egész délelőttöt úgy tölti, hogy nézi a többieket, nem akar játszani és babrálja a ruháját. Mintha nem is az én lányomról beszéltek volna – egy közvetlen, csacsogó, vidám kislány aki állandóan megy, mozog, játszik…
    Nem tudjuk mit tegyünk! Azt hittük ez lesz neki a legjobb (ovi előtt heti 2szer napközi),de félek rosszat teszek vele.
    Kérlek segíts!
    Előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2014. május 25. vasárnap

      Vannak gyerekek, akik hányással adják ki a feszültséget magukból. Ezen általában segít, ha megölelik ilyenkor, nyugtatják és akkor megnyugszik és nem fog hányni. A kislányod valószínűleg kicsit szorong az új helyzettől. Otthon jól érzi magát, vidám, de a bölcsiben nehezen oldódik fel, idővel bele fog jönni ebbe is. Segíthet egy kis állatka, akit magával vihet, ami megnyugtatja, akit előtte játékosan „megkérsz”, hogy vigyázzon rá, amíg a bölcsiben van.

  • Viktória

    2014. május 16. péntek

    Kedves Ági!
    5. hetes a kisfiam, és 3 napja, azt csinálja, hogy mikor elkezdünk cicilni 10 percig eszik rendesen, utána is nagyon keresi és ha odaadom sírva szív vagy kettőt és ordítva elengedi, aztán megint bekapja és ugyan az folytatódik. Hogyan lehet az ilyen evésen javítani, és miért eszik így? Nem jól csinálok valamit?

    • Vida Ágnes

      2014. június 14. szombat

      Valószínűleg jön a foga, emiatt érzékenyebb az ínye, ezért nem tud most rendesen enni. Szopi előtt kend be az ínyét fogzáskönnyítő géllel, az segíteni fog.

  • Eva

    2014. május 12. hétfő

    Kedves Agi,

    A kisfiam 6 honapos. 5 honapos koraban elkezdtem a hozzataplalast. Elotte csak anyatejet fogyasztott. A fozelekek evesevel nincs is semmi problemank. Bagyon szepen eszik. Akar 180g-ot is, bar nem tudom, hogy ez sok-e. A pici jelenleg 8kg korul van, 4kg-mal szuletett.
    A problemam inkabb az ivassal van. A vizet magat megissza. A gond inkabb, hogy nem szopja ki a cumisuvegbol. Mivel vegig szoptattam, nem hasznaltam cumisuveget. Egyszer probaltam neki tapszert adni, mert azt gondoltam, hogy a tejem nem eleg, de nagyon vehemensen elutasitotta. A cumit is mindig kikopte, inkabb az ujjat szopizza, ha meg akarja magat nyugtatni.
    Igazabol ,arra lennek kivancsi, hogy van-e valamilyen praktika arra, hogy ra tudjam venni, hogy szivja ki az uvegbol a vizet. Probaltam mar AVENT-es cumisuveggel es az AVENT-es csoros poharral is. A csoros poharnal meg a szelepet is kivettem, es ugy folyattam a szajaba. Ilyenkor szepen megiszi, ha szomjas, de nem szivja meg. Inkabb szerintem azt hiszi, hogy ez valamilyen jatek, mert folyamatosan ragcsalja es cibalja. Kulonben fogzik, valoszinu igy maszirozza az inyet.
    Azert is lenne fontos, hogy igyon eleget, mert szekrekedeses es a fozeleket csak szelcsovel tudja kikakilni, pedig a leheto legrostosabb alapanyagokat hasznalom (zabpehely, korte, barack).
    Mit tudnal javasolni?
    Elore is koszi, Eva

    • Vida Ágnes

      2014. június 14. szombat

      Felejtsd el a cumisüveget! Anyatejes babának nincs szüksége rá! Add neki a vizet csőrös pohárból, ez visz közelebb a célhoz: ahhoz, hogy később magától igyon pohárból.

  • Zsu

    2014. május 08. csütörtök

    Kedves Ági!

    kislányom 10 hetes, 2. gyerek. Nyugodtabban, és rutinosabban veszem az akadályokat.pár hetesen már látszott, hogy nyugodtabb mint a 3 éves bátyja. kisfiam is nagyon rossz alvó volt, megvettem a cd-et, könyvedet, de semmi nem segített, mire rájöttünk, hogy ha magunkon altatjuk úgy tud elaludni. a problémám a kislányommal, hogy 23 óránál előbb nagyon ritkán alszik el. többször elalszik, úgy tűnik mélyen, de pár perc múlva felriad. minden hangra érzékeny. nagyon sokat vagyok esténként egyedül, már gyomoridegem van az estéktől, mert a kisfiam fürdetem , mesét olvasok inkább összecsapom a mesét, mert a kislány már ordít. nem egyszer előfordult, hogy a kezembe volt, vagy szopizott, de ezt a kis időt csak a kisfiammal szeretném tölteni. azt a megoldást se tudom alkalmazni hogy megvárom míg a kislány elalszik, mert ahogy írtam a 20. nekifutásra alszik el, de csak cicin hajlandó! látom hogy álmos, el is alszik, de mégis felébred. a testvére külön szobában van, ilyenkor nem zajongunk körülötte!
    Kérlek segíts megoldást találni!4
    Nagyon köszönöm előre is!!!!!!!

    • Vida Ágnes

      2014. május 09. péntek

      A baba bioritmusa ebben a korban még elég hektikus. Neked kell irányítanod, hogy rászokjon a korábbi elalvásra. Ehhez azonban reggel is hamarabb kell kelnie és a délutáni alvás után is kell kb. 2 óra teljes ébrenlét, mire álmos lesz este és el tud aludni. Csináld azt, hogy reggel hamarabb ébreszted, este korábban fekteted és ezt kitartóan csinálod 4-5 napon át, ennyi idő kell, mire hozzászokik a kicsi az új rendszerhez és megszokja, hogy korábban aludjon el este.

  • Anna

    2014. május 07. szerda

    Kedves Ági, anyukák!

    Nálunk is aktuális a bölcsőde. A kislányom 16 hónapos múlt és egy hónapja jár bölcsibe. A beszoktatás elég nehéz volt, viszont amikor egyedül maradt nagyon gyorsan és ügyesen alkalmazkodott. Otthon is nagyon jól érezi magát, igazából csak előnyét láttam annak, hogy oda jár. Most a hosszú hétvége után kicsit nehéz újra beszoknia, azt hiszem. Ráadásul az ünnep alatt és máj 1 alatt is körbe volt véve rokonokkal, ami most szintén megszűnt :). Otthon nyűgösebb, éjjel kicsit zaklatottabb (bár ezt a hasa is okozza. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben elég az, ha igyekszem többet ölbe venni, „vigasztalni” és várni, hogy elmúljon, vagy érdemes valamin változtatni?

    • Vida Ágnes

      2014. május 15. csütörtök

      Igen, a testközelség, több dédelgetés mindig segít.