Szülés: az első fájások

Sok várandósban felmerül a kérdés, vajon honnan ismeri fel az első fájásokat. Ehhez tudni kell, hogy a vajúdás tulajdonképpen már a szülés előtti hetekben megkezdődik ún. “rejtett vajúdás” formájában. A tapasztaltabb anyukák ilyenkor szokták azt hinni, hogy már elkezdődött, a tapasztalatlanok pedig észre sem veszik.

Szülés: az első fájásokBármelyik táborba tartozz is, nézzük meg, honnan lehet biztosan tudni, hogy “ezek” már “azok” a fájások:

  • ha fájdalmatlan keményedéseket érzel már legalább 1 órája és a következő órában rendszeresen, szabályos időközönként jelentkeznek,
  • ha sétálsz egyet, a fájások nem múlnak el, hanem a mozgásra erősödnek,
  • ha beülsz egy kád vízbe és erősödnek a fájások
  • ha a fájások legalább 10 percenként jelentkeznek és 30 másodpercig tartanak
  • ha a méhösszehúzódások óráról órára erősödnek, egyre fájdalmasabbak és egyre sűrűbben jelentkeznek

A fentiekből következik, hogy ha a fájások még rendszertelenek, nem tartanak 30 másodpercig, ha egy kis testmozgástól vagy langyos fürdőtől elmúlnak, akkor még csak jóslófájásokról van szó. Ha az ember már nagyon várja a szülést, ez a felismerés nagy csalódás lehet, de nem szabad kétségbeesni, mert a jóslófájások készítik fel a babát és a szervezetet a szülésre.

Fontos tudni, hogy a fájásoknak nem kell feltétlenül fájniuk, különösen a vajúdás első szakaszában, ezért a fenti felsorolásban “fájások” alatt mindig a méhösszehúzódásokat kell érteni, másszóval a pocakkeményedést. Sok nő már csak akkor érzi a fájásokat, amikor igazán erősek és sűrűek.

A kórházba bemenni 5 perces fájásoknál kell és érdemes, akkor, amikor a fájások 5 percenként jelentkeznek és legalább 30-40 másodpercig tartanak.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

30 Comments

  • Andi

    2011. július 31. vasárnap

    Kedves Ági! 35 hetes várandós múltam és már pár éjjel, az utóbbi 2 napban pedig már nappal is erős menstruáció szerű görcseim illetve derékfájásaim vannak. Első babámat várom és szeretném tudni hogy innen még kb mennyi van vissza a tényleges szülésig. Van hogy pár órán belül 15-20 percenként jelentkeznek a fájdalmak, utána órákra abbamarad.

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Ebből ezt nem lehet megállapítani. Jóslófájások a harmadik harmadban bármikor jelentkezhetnek, de ez nem mondja meg, mikor lesz a szülés, csak azt, hogy készülődik rá a szervezet.

  • Villő

    2011. június 29. szerda

    Kedves Ági!

    Hivatalosan 35. hetes vagyok. A jóslófájásaim kb. 2 hete kezdődtek el. Van olyan nap, amikor rendszeresen, van, amikor szinte csak egyszer-egyszer keményedik be a hasam, és akkor nagyon szúr alul a hasam. Akkor aztán lépni sem bírok. Kérdésem: Meddig tarthat ez? Meg lehet jósolni, mennyi időm van még a szülésig? Már nagyon várom. Nagyon köszönöm a válaszodat!

    • Vida Agi

      2011. július 05. kedd

      Senki nem tudja megjósolni mikor fogsz szülni, mert ez nem függ attól, mikor kezdődtek a jóslófájások, vagy hogy mit érzel. A jóslófájások akár hetekig is eltarthatnak, de meg is szűnhetnek, aztán újra kezdődhetnek, ez nem ad információt a szülés időpontjára vonatkozólag.

  • noni

    2011. június 28. kedd

    sziasztok en már 38 hetesvagyok és igaz hogy csak kétnapja vannak ezek a gorcsolések, és alhasifájdalmak ,derékfájás,és jon az a átlátco folyás is mitcsinájak??vagy még várjak?mignemjon véres vagy barnás ? és ha sétálok akkor meg nagyonfáj a hasamaja nagyon gorcsol mit kell ijenkor tenni?koszonom eloreis a válaszotokat sziasztok….

    • Vida Agi

      2011. július 05. kedd

      Ezek ún. jósló fájások. Az átlátszó folyás normális az utolsó hetekben, ezzel nem kell semmit csinálni. A valódi fájások erősek, a derekadban érzed őket, a fájások kb. 30 másodpercig tartanak és nagyjából 10-20 percenként jelentkeznek (a kettő között nem érzel fájást)

  • Laura

    2011. május 27. péntek

    <Szia, En 36-37 hetes vagyok (menstruacio szerint 38) . 35 hetesen azzert kerultem korhazba mert kinyiltam es fajasaim voltam rendszeres 10 perces aztan 5,es vissza tartottak , most pedig jonnek a fajasok szepen fokozatosan 20 perc ,15 , 10 , es ez igy meg masfel oran keresztul aztan mint akitol elvagtak , elmulik.Ez miert van , vagy esetleg meg ezek is joslo fajasok lennenek ? elore is koszonom a valasz .

    • Vida Agi

      2011. június 03. péntek

      Igen, ezek jóslófájások.

  • Zsófi

    2011. május 20. péntek

    Kedves Ágnes!

    Május 23-ra azaz 3 nap múlvára vagyok kiírva és már jó néhány napja mást sem csinálok, mint visszaszámolok.
    Jóslófájásaim vannak, nem is kevés, rendszeresen bekeményedik a hasam, sőt NST-n már mérhető méhösszehúzódásom is volt. Kezdek egyre türelmetlenebb lenni, gondolom érthetően is, nagyon várom már, hogy végre a kezemben tarthassam a isebbik lányomat, nem is beszélve arról, hogy már saját magamat idegesítem a stresszeléssel.
    Amikor vizsgálaton vagyok az orvos mindig megkérdezi, hogy mikorra szültem az első babámat, és amikor emlékeztetem, hogy 9nappal túlhordtam, mintegy mellékesen közli, hogy “hát ez sem siet”. Azt engedi sejtetni, hogy készüljek fel most is ugyanerre. Nem szeretnék, ha nem feltétlenül muszáj, és nem értem miért kéne azt gondolonom, hogy később jön, csak azért, mert az első sem időre született.
    Próbálom tartani magamban a lelket, és ismételgetni, hogy már nincs sok hátra, de nehezen megy.
    Fáj a derekam a keresztcsont magasságában, a pocakom le akar szakadni, sokszor már szinte fel sem tudok állni ülő helyzetemből, és ahogy mondtam vannak méhösszehúzódások, keményedések.
    Vajon messze még a szülés , vagy várhatóan beindul hamarosan?
    Kérem szíves megnyugtatását mint már annyian előttem is 🙂

    • Vida Agi

      2011. június 04. szombat

      Ezt megjósolni tényleg nem lehet. A statisztika azt mutatja, hogy a 2. baba kicsit korábban szokott jönni, de láttam már olyan anyukát, aki mindegyik babát túlhordta. Nálam mindkét alkalommal, amikor már volt keményedés és derékfájás együtt, akkor már csak néhány nap volt hátra.

  • marika

    2011. május 14. szombat

    38 hetes vagyok ma reggeltol ego erzest erzek a huvelyben es meg is van duzzadva ,vannak mensruacios fajasaim es a derekamba szurkal ez mar a vajudas kerem valaszat elore is koszonom

    • Vida Agi

      2011. május 18. szerda

      Lehetséges, de jóslófájás is lehet.

  • Kasza Gabriella

    2011. április 26. kedd

    Kedves Ági,
    félelmem nagy, s még eddig választ nem kaptam, bár kivizsgálásra rendszeresen jártam, leleteim is jók voltak. 2010-ben 8 hetes terhesen a magzat nem fejlődött és kaparáson kellett átesnem. Nehezen emésztettem meg a dolgot, de elfogadtam, reménykedve, hogy a következő sikerülni fog. Vérvizsgálati leleteim rendben voltak. 2010 októberében újabb tarhességet vállaltam. Problémamentes terhességem volt, semmi panasszal. Minden kivizsgáláson résztvettem, még azokon is amikre nem voltam köteles elmenni. Mindent megtettem, hogy rendben legyen a baba. 26. héten vérezni kezdtem és görcsölni. Kórházba kerültem, perfúzió segítségével leállították az 5 percenként levő fájásokat és hazaengedtek. Másnap újból kórházba kerültem, nehezebben álltak le a fájások. Két napig kaptam perfúziót (többet nem adhattak, mert nagyon erősek voltak). Sajnos nem sokat használt, mert este kezdődtek újból a fájások, vérzés. Egyre erősebbek lettek, semmi sem állította le őket. Reggel 6-ig bírtam ki, mikor megszületett a kislányom. Neonatológiára kerültünk. Végigsírtam és végig imádkoztam két hetet. Senki nem tudott adni egy választ, hogy mi is történt valójában. A kislányom pedig nem volt annyira fejlett mint reméltük volna. A 14. napon elveszítettük. Végigolvasva a kismamák történeteit, ők szerencsésebbek voltak, én kifeküdtem volna azt a 3 hónapot a kórházban, de nekem nem volt megadatva ez a lehetőség. A kislányom meg akart születni.
    Fájdalmamban nem tudom mit tegyek, kihez forduljak, ki nyugtat meg? Nem adom fel a harcot, mert szeretnék gyermeket, de nagyon félek. Másoknak problémamentes terhességük van és lemondanak kincsükről, mi pedig annyira vártuk őt!
    Ön szerint van-e még remény, hogy nekünk is lesz saját gyermekünk? Lelkileg, hogy küzdjem le félelmeimet a következő terhességemnél?
    Előre is köszönöm válaszát!
    Tisztelettel: Kasza Gabriella

    • Vida Agi

      2011. május 01. vasárnap

      Érdemes lenne elmenned egy nagyon alapos kivizsgálásra, akár genetikai vizsgálatra is, mert a visszatérő vetélést okozhatja szervi probléma vagy akár valamilyen genetikai betegség is. Lehet, hogy ha kiderülne az ok és tudnák kezelni, akkor gond nélkül tudnál életet adni a babádnak.

  • Martina

    2011. március 28. hétfő

    Kedves Ági!
    Ma van március 28. Holnapra vagyok kiírva, de a doki szerint még nem lesz szülés, mert teljesen zárt a méhszáj még mindig. viszont másfél hete vannak jóslófájásaim. enyhén görcsöl a hasam, mint menzesz idején, de a derekam nem igazán szokott fájni vagy csak ritkán. ma viszont elég erős görcseim voltak, de rendszertelenek. pocakkeményedéseim is vannak, naponta többször. tudom nem lehet megmondani a szülés idejét, de már nem lehet messze, ugye?

    • Vida Agi

      2011. április 05. kedd

      Ha vannak már jóslófájások egyre gyakrabban, akkor közel már a szülés ideje.

  • balogh eva

    2011. január 21. péntek

    en januar16ra voltam programalva szulni!eltelt5nap es meg semmi sehol,nagyon izgulok,hisz az elso babamat varom!van hogy megfeszul a hasam es kb2naponta nyilallasokat is erzek!ezek ugye csak a joslo fajasok!szerintem az orvosom elszamolhatott valamit,de ha a heten nem lesz meg a babam akkor jovo heten viszamegyek kontrolba!remelem amugy minden rendben lesz!

  • Enci

    2010. november 11. csütörtök

    Kedves Agi!

    A 36. hetens terhes vagyok (vasarnap toltom be), es tegmap este ota nagyon faj a derekam, de csak a bal oldalon. Egyebkent is az 5. honaptol sokat faj a bal labam, tele is lett hajszalerekkel. Ez a derekfajas ugye nem jelenti azt, hogy hamarosan szulni fogok?

    • Vida Agi

      2010. november 13. szombat

      Nem feltétlenül jelent ez szülést, csak akkor, ha periodikusan menses-szerű görcsökkel együtt jelentkezik a derékfájdalom, de ilyenkor is szó lehet jóslófájásról.

  • Kata

    2010. október 21. csütörtök

    Szia! Köszönöm a választ, aznap, mikor írtam, megszületett a babám! Köszi mégegyszer :))

  • Müller Judit

    2010. szeptember 28. kedd

    Én okt.14-re vagyok kiírva. Sétálás közben keményedik már a hasam alja de már fekvés közben is.

  • Natália R

    2010. szeptember 28. kedd

    Sziasztok! 39 hetes terhes vagyok tegnap 10 óta majd leszakad a derekam és menzesz szerű egyre erősebb görcseim vannak amit egyenlőre esélytelen mérni mert rendszertelenül jönnek és rendszertelen az időtartamuk is. Már sírok annyira fáj a hasam még nem ment le.. a járkálás sem múlassza el.. mi tévő legyek mondjátok meg mennyek be a korházba? Vagy még tűrjem ameddig el nem folyik a magzatvíz? Segítsetek könyörgöm!

    Válasz: Ez valószínűleg már a vajúdás kezdete. Ha rendszereződnak a fájások és 10 percenként jönnek, akkor már felhívhatod az orvosodat, 5 perces fájásoknál érdemes bemenni a kórházba.

  • kitti

    2010. szeptember 27. hétfő

    39 hetes vagyok és reggel 15 percenként fájt a derekam egy darabig utánna elmulott órákra és volt olyan 4 óra körül meg egyfolytába fájt hol fáj hol nem és a baba meg nagyon mozog?Várom válazsodat!

    Válasz: Ezek jóslófájások, a szülés közeledtét jelezhetik.

  • Kata

    2010. szeptember 22. szerda

    Szia!
    Szept.25-re vagyok kiírva. Ma éjszaka kb éjféltől görcsölt az alhasam, de deréktáji fájdalmat egyáltalán nem éreztem. Először rendszertelenül, aztán kb 10 percenként 30-40 másodpercig, aztán 15 percenként, ez tartott egészen reggelig, majd egyre ritkábbá válik, de ha jön az nagyon görcsöl. Ez lehet már a szülés előjele? Első babám lesz, és nagyon izgulok, hogy mikor jön el az idő! Előre is köszönöm a válaszodat!

    Válasz: Igen, ez már akár a vajúdás kezdete is lehet, de lehet jóslófájás is.

  • Szandi

    2010. június 30. szerda

    Jónapot!A tanácsát szeretném kérni,első gyermekemet várom 36hetes vagyok ahogy az orvos kiszámolta,de interneten énis kiszámoltam és az alapján 38hetes vagyok!Igazából nem tudom milyenek a fájások,mert nekem szokott fájni mostanában elég sokat a hasam de nem görcsölök hanem inkább nyilaló érzést érzek az alsó hasamnál a derekam ritkán fáj nem csipkelődik ahogy szokták mondani!Van úgy hogy folyamatosan nyilal aztán egy idő után abba marad!Ezek fájások lennének??Nagyon várom a válaszát!Köszönöm szandi

    Válasz: A vajúdás nem alhasi fájdalommal jár, hanem menstruációs görcs-szerű fájással, ami mellé derékfájás társul. 36. hetesen már lehetnek jóslófájásaid, ezek általában 20-30 másodpercig tartanak, 10-20 percenként követik egymást (a kettő között nem érzel fájdalmat), de idővel elmúlnak.

  • noemi

    2010. április 10. szombat

    sziasztok..elso gyerekemet varom ma 3 oratol elkapott egy rosszul let..nagyon hanyingerem volt es nagyon gyenge lettem ugy ereztem hogy mindenem reszket..azt kovetoen egy jo fel ora mulva elkezdodott fajni a jobb oldalon a hasam alja es volt amikor egesz a derekamig fajt az elejen eleg sokaig tartott lehet hogy 10-15perces fajasok is voltak utanna megszunkt 2-3percre es ujbol amikor jarkaltam jobban fajt..utanna volt ojan idoszak amikor vagy 3 szor egymas utan 5percenkent jottek a fajasok es tartottak 10-15masodpercet. most meg ugyszinten mikor faj mikor nem ..mik ezek??nagyon varom mar hogy megszuljek..33hetes vagyok..legyetek szivesek minell hamarabb valaszolni koszonon.

    Válasz: Ezek jóslófájások. Második terhességnél hamarabb érzed őket, és erőteljesebbnek tűnhetnek, mert már tudod, mit kell érezni.

  • Szabina

    2010. február 12. péntek

    Szia!!!
    Ma február 12-e van és én 14-re várom a babánkat.Kb másfél hete vannak joslófájásaim.De amit ma érzek az egészen más,a derekam is nagyon fáj a fájással egybekötve és egyre jobban görcsöl az egész hasam.A méhem közepétől indul és egészen az alhasamig nyilal.A sétálástól sem múlik már el,leggugolni meg végképp nem tudok már.Lehet hogy ezek már rendes fájások?Az időközök még nem rendszeresek.10-12 hol 5 perc.Várom mielőbbi válaszodat.Előre is köszönöm.

    Válasz: Hűha, ezek már rendes fájásoknak tűnnek! Az elején még rendszertelenek, de aztán rendszeressé válnak. Kitartást! 🙂

  • zizu

    2009. november 24. kedd

    en 39 hetes terhes vagyok es ma egesz nap nyilalo fajasokat ereytem az alhasamban ez lehet a szulesi fajdalom.valtozo idokozonkent jelentkeznek es azert nem tudom az lehet e vagy sem

    Válasz: Nem, ezek az alhasi fájások, nem szülési fájások. Azoknál menseshez hasonló fájdalmat érzel és a derekad fáj.

  • mcleod3

    2009. április 18. szombat

    Szia Ági!Szeretném megkérdezni,hogy szerintem mi az ami zajlik nálam…vagy mi lehet…tegnap este 6 óta fájdalmatlan keményedéseim vannak 10 percenként és 1-2 percesek…ez vajon mi lehet?Derekam csak ritkán fáj néha az ágyékomban érzek v.mit de fájdalmaim nincsenek.Szedem a homeós bogyókat is…lehet azok nyomják el a fájdalmat?Napi5x5-öt szedek 5chból!Köszönettel 38 hetes kismami!

    Válasz: Nem a homeós bogyók a gond, ez lehet már a szülés előjele is, de a baba mozgása is okozhatja.

  • zsofi

    2008. szeptember 04. csütörtök

    ne haragudj, de szerintem az utolsó mondatod akkor igaz, ha közel van a kórház. Egy falun élő kismama, akinek a legközelebbi kórház 40 km-re van, annak késő lehet 5 perces fájásokkal indulni. Főleg, ha még tél van, jeges az út is, és nem takarítják, mert nem fő út…

    Válasz:
    Extra időjárási viszonyok között vagy csúcsforgalomban városban is késő lehet az 5 perces fájás, de azért ilyen nap kb. 8-10 van egy évben, amikor nyakig ér a hó és még nincs semmi letakarítva.