Kutatások hete: Szülés utáni depresszió

Sziasztok!

Most 2 hónapos a kisfiam és eddig minden simán ment de mostanában nagyon sírós főleg esténként.Nagyon fáradt vagyok és néha legszívesebben azt kívánnám bárcsak ne lenne gyerekem. Nem szívesen foglalkozok vele sőt ha tehetem lepasszolom a nagyszülőknek. Pedig terhesség alatt nagyon vártam most mégse vagyok képes szeretni őt. Nem érzek semmit ha vele vagyok. Mikor fog ez elmúlni és miért nem vagyok képes szeretni őt?

Kedves Ági!
A szülés utáni depresszió ismeretlen a természeti népeknél, akiket hagynak háborítatlanul, intim környezetben szülni. És ez megvalósíthetó ma nálunk is olyan kórházban, ahol ismerik a záróizmok törvényét, azaz, a szülés is egy olyan élettani folyamat, mint a kakilás, pisilés, amit csak a simaizmok ellazulásával lehet elérni, az pedig nem megy zavart, sürgető környezetben, hanem elszeparált WC-ben. Nem megy a kitolás felszólításra sem, ha nincs nyomási inger.
Ha megvalósul a szertetteljes környezet, akkor nincs szükség szülésindító oxitocinra, csak bátorításra, nincs szükség a szülésindítás miatt tovább generált beavatkozásokra, burokrepesztés, gátmetszés, mert mindez magától is le tud zajlani, csak a nőknek ezt nem mondják el, és ők sem hiszik el, és az orvostól várják a megoldást. A szülésalatt átélt trauma, vmint, hogy szülés után elveszik a babát az anyától, nem tudnak felszabadulni az endorfin, oxitocin hormona baba iránt, pláne, ha az oxitocinból már infúzióban kapott az anya, az nem ugyanaz, mint ami a szervezetében felszabadul. (Állatoknál megfigyelték, hogy ha elveszik egy időre szülés után a kölyköt, az anya később elutasítja.) A mai civilizált, kórházi szemlélet szerint a nő gátja szülésnek, egy gépezet, amely elromolhat, a szülés levezetése az orvos feladata, és nem a nő aktív cselekménye, nem a nő a főszereplő a foylamtban. Mindezek hátterében nem csoda, hogy sokan depressziósak lesznek, nem tudják, hogy másként is lehetett volna. Ajánlom figyelmedbe és minden kismamának Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez c. könyvét, Sheryl Feldman: A születés művészete c. könyvét valamint Jean Liedloff:Az elveszett boldogság nyomában c. könyvét. Ha mindenki elolvasná ezeket a gondolatokat még szülés előtt, akkor lenne a nőknek fogalmuk arról, mit is jelent szülni, és ez alapján az elvek szerint választana orvost, akkor nagyobb nyomás nehezedne a kórházakra, hogy változtassanak a szemléletükön, hogy ne csak baba barát, hanem mamabarát kórházak is legyenek egyben.

Válasz: Az a gond, hogy sokan nem olvasnak (sokan nem is tudnak olvasni…) A helyzet az, hogy az ilyen helyzeteket az okozza, hogy a környezet, amiben az anya van, nem tudja ezeket az információkat. Ezen a védőnői hálózat, a csecsemősnővérek és a gyerekorvos tudnának leginkább segíteni, mert velük mindenki találkozik és mert őrájuk a többség hallgat, elfogadják a tanácsaikat. Csakhogy ők sem mindig jól felkészültek, egymástól eltérő vagy ellentmondó információkat adnak, ezért az anya nem tudja eldönteni, mit csináljon és megint csak a környezetére hallgat, akik még a 30 évvel ezelőtti álláspontot és szokásokat ismerik.
Az idő megoldja ezt, hiszen a mi lányaink, menyeink már másként nőnek fel, mással találkoznak, az ő generációjukban már magasabb aránya, akik ismerik ezeket az eljárásokat, hozzáállásokat, a következő generációban pedig még több és így tovább.

Sziasztok…

Én most tartok a 30ik hétben a kislányommal. Az igazság az, hogy az utóbbi időben nagyon sokat gondolkodok ezen a témán…nagyon félek a depressziótól, ugyanis sajnos hajlamos vagyok rá. Mindent túldramatizálok, mindentől visszariadok, azon kivül viszont rengeteg gonddal kell megbirkoznom. A vigaszom az, hogy nem vagyok egyedül. A párom mindenben erős támaszom, csak attól tartok ő sem fogja sokáig birni, hisz eléggé ki vannak az ő idegei is. És mindezt az anyjának köszönhetjük. Sajnos együtt kell laknunk, mert jobbra nincs lehetőségünk, igy napmintnap egyre rosszabb a helyzet. Neki köszönhetően még az a lehetőség is elröpült mellettem, hogy élvezzem a terhességem, pedig végig nagyon jól éreztem magam, vagyis nem volt se rosszúllét, sem émelygés, semmi. Folyton attól félek, hogy lesz valami baja a kicsikémnek, hisz szinte állandó terroban élek sokszor éjjel a legjobb álmunkból költ fel a drága anyósom, mert ő nem tud aludni és kedve van cirkuszolni. Róla amugy azt lehet tudni, hogy nem teljesen ép az elméje, depressziós, idegbeteg és szörnnyü egyéniség. Amióta ott lakom, teljesen kikészitett. És most hogy egyre jobban közeledik az idő, nagyon félek, hogy hogy fog lezajlani a szülés, félek, hogy mire oda kerülök nem lesz elég erőm, hogy normálisan a világra hozzam, ugyanis ez az állapot minden erőmet elveszi. Most biztosan azt kérdezitek, hogy miért hagyja ezt a párom…hát ő szegény megvéd amennyire tud, de sajnos tényleg nincs jobbra lehetőségünk igy hiába szökdösünk, mert jön a tél és nem lenne jó az útra kerülni. Hát nem kivánom senkinek ezt a helyzetet…Isten a tanum csoda hogy még helyén van az eszünk. Aposom viszont tulságosan sajnálja a feleségét és képtelen belátni, hogy ennek a nőnek szanatóriumban lenne a helye, sőt még meg is védi. Egyszóval beszélni nincs kivel, csak szenvedünk és türjük a megalázást. Hát jól eset ezt igy leirni, kicsikét kimondani magamból…ha valakinek van valami tanácsa esetleg javaslata…szivesen fogadom
Köszönöm

Válasz: Nem egyszerű a helyzeted. A legjobban úgy tudod kivédeni ezt, ha nem gondolkodsz rajta. Meg kell tanulnod elterelni a gondolataidat és másra gondolni. A babára, a közös életetekre, szervezz programokat, éld az életed, és ne tipródj a helyzeteden. Zárd ki a gondolataidból ezeket a gondokat, mintha nem is lennének, és máris jobban fogod érezni magad. Az is segíthet, ha úgy állsz hozzá, hogy hol tudsz segíteni az anyósodnak. Ha ugyanis nem úgy nézed a helyzetet, hogy te vagy az áldozat, hanem úgy, hogy ő beteg ember, te pedig segítesz neki, akkor máris te irányítod a helyzetet nem pedig ő, és ez sokat segíthet kettőtök viszonyában is.

És a szülés körülményeiről volt szó a kutatásban?
Mert azért az sem mindegy, mennyire volt traumatikus.