Szoptatás, ahogy neked tetszik?

Mostanában elvitatkozgattam pár emberrel szoptatás témában, kíváncsi vagyok, nektek mi a véleményetek. Én úgy gondolom, hogy a baba nagyon pontosan tudja, mikor van szüksége ételre és italra, és ez szerintem nem csak a kizárólagos szoptatás időszakára igaz, hanem -ha jól szoktatod és nem chipsen meg kólán neveled a gyereket-, akkor a későbbiekre is. Vannak azonban olyan anyukák, akik másként látják ezt a kérdést.

Szoptatás, ahogy neked tetszik?Szüleink idejében dívott az a fajta elképzelés a csecsemőgondozásról -hála a Spock-féle csecsemőgondozási könyvnek-, hogy mi felnőttek okosabbak vagyunk, mint a babák, jobban tudjuk, hogy ő úgyis három óránként éhezik meg, és akkor is három óránként éhezik meg, ha egyébként ő már hamarabb vagy éppen csak később kérne enni. Ennek a fajta szemléletnek egyébként semmilyen tudományos magyarázata nem volt, egyszerűen azért tanácsolták ezt a kismamáknak, hogy az anyukák könnyebben meg tudják szervezni a napjaikat és amikor visszamennek dolgozni, ne legyen sok gond a babával. A probléma ezzel a szemléletmóddal csupán annyi, hogy ahogyan mi felnőttek is, néha egész nap éhesek vagyunk, néha pedig nem kívánunk semmit, és mi sem 3 vagy éppen 4 óránként ugyanolyan adagokat eszünk, úgy a csecsemő is éppen ugyanezt teszi.

Előfordul, hogy éjszaka megéhezik, megszomjazik. Fél éves kor előtt, ha éjszaka megébred, mindig szoptasd meg, ha pedig tápszeres, akkor először vízzel kínáld meg, mert lehet, hogy csak szomjas, főleg fűtési szezonban, amikor a lakásban száraz a levegő vagy nyáron nagy melegben. 6 hónapos kora előtt semmiképpen ne akard az éjszaka átalvására szoktatni a babát, ekkor még feltétlenül szüksége van éjszaka, de hajnalban mindenképpe táplálékra. Sok baba ezután is, akár 4-5 éves korig igényelhet hajnalban egy kis vizet, ez teljesen természetes dolog (a férjem 30 éves és még mindig megszomjazik éjszaka :o))

A baba ösztönösen tudja, mi a jó neki. A szoptatás nemcsak a testi, hanem a lelki igényeit is kielégíti. Fél éves kor után fokozatosan lelki igénnyé alakul át: anyánál biztonságban érzi magát a kicsi, ezért kéri éjszaka is az anyamellet. Sokan úgy beszélnek erről, mintha valamilyen átok lenne a szoptatás, amitől minél előbb meg kéne szabadulni. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy a szoptatás jó dolog, és gyakran még praktikus is, hiszen könnyedén áthidalhatóak vele olyan problémák, mint a nyüzsgő totyogó elaltatása napközben, a baba megnyugtatása, ha beteg. A természet pontosan tudja a dolgát és teszi is, csak mi akarunk mindig túlságosan okosak lenni.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

9 Comments

  • SZilvia

    2008. december 09. kedd

    Az en kisfiam 10 honapos, s ejszakankent meg negyszer keri a cicit. Konnyu azt mondani, hogy a mama ilyenkor atokkent eli meg a szoptatast annak, aki nem tapasztalja boren azt, hogy allandoan felbe, illetve negyedbe kell szakitani az ejszakai pihenest. Ha valaki tud tanacsot adni ezugyben, kerem, tegye meg!

    Válasz: Ezen az oldalon ezt a témát már részletesen kiveséztük: http://alvas.kismamablog.hu/elalvas-csak-cicin

  • Barbi

    2008. augusztus 10. vasárnap

    Szia Ági!
    Köszi a jó tanácsot! Be is vált egy darabig.
    Sajnos most pár napja az a gond, hogy Dóri kb 5 perc után abbahagyja a szopást és elkezd játszani, forgolódni, gőgicsélni, ujját vagy pelenkát szopizni. Ha „erőltetem”. sírva fakad. Régebben reggel megevett 200 grammot is, most örülök, ha 150-t eszik. Napközben a 120-150 helyett eszik 70-100-t, este pedig 2-3 részletben 100-120-t. A korábbi napi 620-670 gramm helyett most 500-550 grammot eszik. Ennyivel jól lakhat???
    Nincs valami tipped mivel lehetne elérni, hogy rendesen szopizzon?
    Köszi

  • Barbi

    2008. július 24. csütörtök

    Sziasztok,
    Az előbb lehagytam valamit.
    Mennyi idő kell a mellnek, hogy megteljen?
    Normális az, hogy az esti utolsó (kb. fél 10-10 vagy éjfél) és a reggeli első (8-fél 9) között csak az egyik mell telik meg, a másik pedig csak félig?
    Köszi

    Válasz: Mindenkinek van egy erősebb melle, ami jobban megtelik tejjel és egy másik, ami kevésbé, ez normális dolog.

  • Barbi

    2008. július 24. csütörtök

    Sziasztok,
    Az én lányom jövő héten lesz 4 hónapos. 3400 gr-mal született, most 6260 gr.
    Kb 2 hónapos kora óta sikerült kialakítanunk nála a napirendet, akkor kb 3 – 3 és fél óránként evett, kb 1 hónapja pedig 4 óránként szopik.
    Először reggel fél 9 körül (180-230gr), utána fél 1 körül (150-180), majd 4 körül (80-120), végül az esti fürdés után fél 9 körül (120-140). Mindegyik alkalommal mindkét ciciből eszik. Napi kb 600 gr-t evett összesen. Nemrég észrevettük, hogy a délutáni és az esti tejmennyiség nem elég neki, de mivel nincs több tejem, megkérdeztük a védőnénit. Tápszert javasolt, de a lányom nem nagyon akart belőle enni, nem ízlett neki (nagyon keserű). A védőnéni azt javasolta, hogy picit cukrozzuk meg. Azóta elfogadja a tápszert, és kap a délutáni és ha igényli, az esti szoptatás után is.
    Pár napja este fél 7 körül is megéhezik, így akkor is kap valamennyi tápszert. A védőnéni mondta, hogy ilyenkor tápszert kapjon, hogy legyen az esti etetésre elegendő tejem. Így már egy nap kb 700-750 gr-t eszik.
    Van viszont 1-1 nap, amikor elalszik este fél 11 körül, majd fél óra múlva felébred és cuppog, hogy éhes. Hiába teszem cicire, alig 20-30 gr-t tud ilyenkor kiszívni, így tápszert kap utána.
    Szedem az Urtica Urenst, iszom tejserkentő teát, megiszom napi 3,5 – 4 liter folyadékot, eszem naponta 4-5x, de ez sem segít abban, hogy több legyen a tejem, pedig még szeretném egy jó darabig szoptatni.
    Ja, és sajnos a teát és a vizet sem igazán akarja meginni.
    Mit tudtok javasolni?

    Válasz: Több tejed csak akkor lesz, ha gyakrabban szoptatsz és egy szoptatáson belül is többször váltogatod a ciciket, így több ingerlésnek van kitéve. Ha cumisüvegeztek, annak az a hátránya, hogy abból gyorsabban jön a tej, a kicsi megszokja és a ciciből egyre kevésbé hatékonyan szopizik, ettől egyre kevesebb lesz a tej. A megoldás tehát csak az lehet, hogy beszüntetitek a cumisüvegezést, a pótlást kiskanálból (vagy csőrös pohárból) kapja, így hatékonyabban fog szopizni is, több tej termelődik, míg végül a tápszert el is lehet hagyni. Az este 7 körüli tápszerezést kapásból kiválthatjátok szopival. Este általában már kevesebb tej termelődik, viszont sokkal laktatóbb. Sok baba ilyenkor gyakrabban kér cicit, akár fél-1 óránként is, de így jóllakik és éjszaka kevésbé fog felébredni (a nagyobbik fiam este 7-től óránként szopizott, de cserébe átaludta az éjszakát este fél11-től reggel 7-ig).
    Ha nagyjából 3-4 napig gyakrabban szoptatsz, mindig mellre teszed,amikor kéri, tea és egyebek nélkül is elkezd annyi tej termelődni, hogy visszaállhattok a 3-4 óránkénti evésre.

  • Zsuzso

    2008. május 06. kedd

    Szia, én is egyetértek Veled, igény szerint szoptatok, a babám most 3 és fél hónapos, de 3-4 hetes kora óta szinte percre pontosan 6-kor kel, három óránként eszik és átalussza az éjszakát (kb. 9-től reggel 6-ig). Kell ennél jobb rendszer, mint amit kialakított magának? :)Kiegyensúlyozott, egészséges, szépen fejlődik, minden NAGYON rendben van. Első növekedési rohamnál kicsit megijedtem, de aztán sokat olvastam és megnyugodtam, a többinél már semmi gond nem volt, többször kért enni…

  • Szilvi

    2008. április 11. péntek

    Sziasztok!
    Én a két szemlélet ötvözésében hiszek: vmilyen rendszert kialakítani, a baba igényeihez igazodva. Nagyjából ki lehet alakítani a három-négy órás szoptatást, amitől alkalmanként el lehet térni fél vagy akár egy órát is, és persze észre kell venni a növekedési rohamot is, és olyankor gyakrabban mellre tenni. Szerintem ez így anyuka és bababarát egyszerre.

  • admin

    2008. március 28. péntek

    ági, lehet szoptatni. én végig szoptattam. csak akkor kell abbahagyni, ha veszélyeztetett terhesség és koraszülés veszélye állhat fent.

  • ági

    2008. március 28. péntek

    Sziasztok!terhesség alatt lehet szoptatni ?Igaz,hogy már csak ritkán,de a 15 hónapos fiam még szopizik.Köszönöm előre is!

  • Viki

    2008. március 08. szombat

    Szia!
    Egyetértek veled! Én is igény szerint szoptatok, a lurkóm 6,5 hónapos, és a mai napig 2óránként szopik napközben, az egyetlen kivétel, ha hosszabb ideig alszik. 😉 Most kezdtem el a hozzátáplálást, de nagyon cici-függô, úgyhogy még a kajcsi után is kéri a tejcsit. Az alvás is szopi után van, azt még nem tudom, hogy hogy lesz, ha már nem szopizik, de egyelôre úgy néz ki, ezen még nem kell törnöm a fejem.
    Bevallom, néha nehéz, hogy így nem nagyon tudok/tudunk elindulni messzebbre, a gyors bevásárlást és egyéb dolgot a két szopi közé kell beiktatni. De bízom benne, hogy megéri!!
    Üdv,
    Viki