A korai hozzátáplálás elhízáshoz vezet

Egy közelmúltban megjelent észak-karolinai kutatás eredményeiből kiderül, hogy a babák 70%-át túl korán kezdik el szilárd ételekkel etetni, holott ez összefügg a későbbi elhízással és növeli a táplálékallergia kockázatát, ráadásul emésztési nehézségeket okoz.

A vizsgált 9 hónapos csecsemők és a 2 évesek egyharmada bizonyult a magasságához képes túlsúlyosnak a felmérés során, és kiderült az is, hogy a gyerekek 20%-át már 1 hónapos korában táplálták az anyatejen és a tápszeren kívül mással is (ide tartozik a gyümölcslé is!), 70%-uk pedig már 3 hónapos korában kapott szilárd ételeket (pl. gyümölcsöt, gyümölcslét).

anyatej, szoptatás, hozzátáplálás, korai hozzátáplálásA hozzátáplálást leggyakrabban a tápszert is adó szülők vezetik be túlságosan korán – áll a Pediatrics magazin január 10.-i számában megjelent kutatásban, melyből az is kiderült, hogy a mai csecsemők sokkal többet kapnak enni, mint amennyire szükségük lenne. Mivel az anyák félnek tőle, hogy nem hízik megfelelően a baba, ezért hamarabb kezdik hozzátáplálni, különösen, ha a baba nyűgös, sokat sír. Ezáltal a baba azt tanulja meg, hogy ha valami baja van, akkor azonnal édeset kell neki adni – mondják az Észak-Karolinai Egyetem Frank Porter Graham Gyermekfejlődés-kutató Intézetének kutatói. A vizsgálat során kiderült: a depresszióra hajlamos anyák gyakrabban adtak a sírós babának gyümölcslevet – ezzel is erősítve azt a szokást, hogy ha gond van, valami édeset kell enni.

További veszély azt gondolni, hogy ha nem alszik éjjel a baba, akkor több táplálékra van szüksége napközben, vagy jó alaposan meg kell vacsoráztatni és akkor aludni fog – ez azonban túlterheli a gyermek emésztőrendszerét, emésztési zavarokat okozhat, és a legtöbb esetben hatástalan, ugyanis nem ez az ébredések oka.

Az eredményekből kiderül az is, hogy az elhízott anyák sokkal több ennivalót adtak gyermekeiknek, mint a normál testalkatúak, valamint azok is többet etették a babát, akik kiegyensúlyozatlannak, nyűgösnek, sírósnak találták gyermeküket.

Barbara Goldman, a kísérletben résztvevő pszichológus szerint a szülők nem értik, hogy a csecsemők emésztőrendszere 6 hónapos korig nem alkalmas a szilárd táplálék feldolgozására.

A csecsemőknek nagyjából 6 hónapos korukig nyitott a bélrendszere, azaz a vékonybél sejtjei közötti réseken a makromolekulák (pl. a fehérjék) is átjutnak, és közvetlenül a véráramba kerülnek. Ha a baba anyatejet kap, akkor a tejben levő hasznos anyagok is hamarabb kerülnek ezáltal a véráramba, így a baba gyorsabban és alaposabban tudja hasznosítani a táplálékot, ez okozza azt, hogy az anyatejes babáknak akár 7-10 naponta lehet csak székletük, mivel az anyatejet szinte teljes egészében képes hasznosítani a szervezet. Ha azonban idő előtt más ételt kap a baba, akkor ennek a fehérjéi és a benne található patogén anyagok is közvetlenül a véráramba kerülnek. A hatodik hónapra a bélrendszer már zárt lesz, így védetté válik a szilárd táplálékban levő nem hasznosítható vagy káros anyagokkal szemben.

A jelenlegi ajánlások szerint a csecsemőknél 6 hónapos korig kizárólagosan anyatejjel, ennek hiányában tápszerrel kell táplálni. A korai hozzátáplálást a leggyakrabban 4 ártatlannak tűnő ok miatt szokták elkezdeni az anyukák:

1. Székelési problémák esetén (túl ritkán kakil a baba, nehezen nyom stb.) már egészen kis korban is tartja magát a nézet, hogy gyümölcslevet kell adni, holott a házi gyógymódok helyett érdemesebb ilyenkor orvoshoz fordulni

2. Tápszeres babáknál tartja magát a nézet, hogy náluk már 4-5 hónapos korban el kell kezdeni a hozzátáplálást, holott az ő emésztőrendszerük sem érik meg hamarabb, mint anyatejes társaiké. Ha csak a kanálhoz szoktatás miatt kezdődik el a hozzátáplálás, akkor érdemesebb inkább a tápszert vagy tejpépet adni kanállal 6 hónapos korig.

3. Éhesnek tűnik a baba Ha a baba nappal gyakrabban éhezik meg, vagy éjszaka megint felébred, akkor sokan elkezdik a hozzátáplálást, ahelyett, hogy gyakrabban szoptatnának, vagy megemelnék a baba tápszer-adagját.

4. Nem hízik a baba Tartja magát a tévhit, hogy ha a baba nem hízik megfelelően, akkor mindenképpen el kell kezdeni a hozzátáplálást és majd a jó sűrű főzeléktől meghízik. A valóságban azonban az első gyümölcsöktől nem igazán hízik a baba, ezek még nem laktatóak, a túl gyorsan bevezetett főzelékeket pedig még nem tudja hasznosítani a szervezete, a többsége emésztetlenül távozik a szervezetből, a baba nyűgösebb lesz, székrekedés vagy hasmenés, hasfájás és éjszakai felriadások jelentkeznek.

Félsz a szoptatástól? Mindig kevésnek érzed a tejed? Hogyan szabadulhatnál meg a babatáplálással kapcsolatos félelmeidtől? Katt ide a válaszért! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

117 Comments

Comment navigation

  • Szofi

    2012. március 02. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 4 hónapos elmúlt, tápszeres baba baj volt a székletével ezért egy kis ideje kap almát, répát, krumplit amit eddig nagyon jól evett és a széklete is beállt,de most egy ideje csak a tápszert fogadja el.
    Ennek mi lehet az oka?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Általában a kanalas étel elutasításának hátterében betegség (torokfájás, fülfájás, nátha stb.) vagy fogzás szokott állni.

  • Tündi

    2012. február 18. szombat

    Kedves Ági!

    4 hónapos a kisfiam, 6950 g és 68 cm. A 3 hónapos méréshez képest 480 g-ot híztunk. A védőnő ezt kevesli, és azt mondta, ha két hét múlva sem produkál nagyobb hízást, akkor el kell kezdeni a hozzátáplálást, amit nagyon nem szeretnék még. A babám 2,5 hónapos kora óta csak 4-szer hajlandó szopizni – kb. reggeli, ebéd, vacsora és egy éjszakai- (eleinte is csak 5-6-szor szopizott). Próbálom a mai napig többször szoptatni, de nem akar (eltolja, elfordul, néha még sír is). Tejem van bőven, meg ha igényelné, gondolom még növekedne is az igényeihez. Tényleg kevés ez a gyarapodás? Mit tegyek?

    • Vida Agi

      2012. február 20. hétfő

      Ez egyáltalán nem kevés gyarapodás. Ha a kicsi naponta 5-6x pisil vagy kakil, kiegyensúlyozott, és legalább 400 grammot hízik havonta, akkor nincs ok az aggodalomra. Idő előtti hozzátáplálásra pedig különösen nem, mert ettől nem fog hízni, hanem éppen ellenkezőleg: mivel még nem tudja teljesen megemészteni az új ételeket, hiába eszik többet, kevesebbet hízik tőle vagy csak ugyanennyit, ezért ez teljesen felesleges lenne.

  • Tímea

    2012. január 13. péntek

    Kedves Ági!

    Ismét gondunk akadt a növekedéssel. A most már 4,5 hónapos kisfiam az elmúlt 5 héten csak 25 dkg-ot hízott, és ezzel a skálán előírt minimumot sem éri már el. Pont mióta lelassult a növekedése van egy foggyulladásom. Ez közrejátszhat? A doktor nénink tápszert írt fel nekünk, és azt javasolta mérjem, hogy tudjam mennyi kiegészítés kell. 4,9 kg a fiam, és a méréseim szerint 600-680g-ot tud szopizni. ( A mérleggel komoly gondjaim vannak, nem tudom más van-e így vele, de amint eljön a méricskélés ideje, idegbaj leszek, és egész szoptatás alatt azon gondolkodok, mennyit mutat majd a mérleg. Ezzel persze azt érem el, hogy egyre kevesebbet tud szopni az idegeskedés miatt). Úgy számolta az orvos, hogy 720ml kellene ennie a fiamnak, így most kb. 100ml kiegészítést adok. És a heti egyszeri mérés mellett döntöttem.
    A hozzátáplálást korai elkezdeni? Lehetőség szerint a tápszert mielőbb szeretném elhagyni, már ha van rá mód.
    Ja, a kevés hízás mellett érdemes megemlítenem, hogy egészen nyugodt, kiegyensúlyozott a baba, azaz mióta kap egy kis pluszt jóval nyűgösebb.
    Segítséged előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2012. január 16. hétfő

      A hozzátáplálást még korai elkezdeni ebben a korban. Mivel azonban csak nagyon keveset kell pótolnod, ezért ha többet szoptatnál visszanyernéd ezt a tejmennyiséget és nem lenne szükség a tápszerre. Szoptass pár napig gyakrabban, akár 1-2 óránként is napközben, ettől több tejed lesz.

Comment navigation