5 félinformáció – és a kiegészítés

Vannak olyan félinformációk, amik közkézen forognak a kismamák között, de valójában az eredeti információ csak féligazság és önmagában mást jelent, mint kiegészítve. Ezeket gyűjtöttem most össze, biztos te is találsz közte ismerőseket.

1. „Nem szabad ültetni a babát, amíg nem ül fel magától…”

megtámasztás nélkül nem szabad ültetni a babát, amíg nem ül fel magától. Megtámasztva 150 fokban már 3 hónapos kortól lehet ültetni, amikor pedig már a kezére támaszkodva képes ülni (6 hónapos kor körül), akkor 120 fokban is fel lehet ültetni megtámasztva, csak derékszögben nem.

5 félinformáció – és a kiegészítés2. „Szoptatás után mindig fejni kell…”

– de csak addig, amíg be nem áll a kereslet-kínálat aránya, azaz amíg sokkal több tej termelődik, mint amennyit a baba meg tud enni. Általában 6 hetes kor körül már el lehet hagyni a fejést, és 2-3 hetesen már elég csak este fejni, ha napközben nem feszül fájdalmasan a mell, szoptatás után is.

3. „Testsúlykilogrammonként 150 grammot kell ennie a babának”

– amíg csak szopik vagy tápszert kap. Amikor már hozzátáplálod, akkor egyáltalán nem lehet ilyen szépen kimérni az adagokat, hiszen még kombinálja a szopit és az egyéb ételeket, ezért sokkal többet számít az, hogy mennyire jóízűen eszik a baba, jólesik-e neki, kéri-e még az ételt.

4. „3 hónaposan át kell aludnia az éjszakát…”

– ami azt jelenti, hogy 5-6 órát alszik egyhuzamban és csak utána kel fel enni, majd utána 3-4 óránként felkel. Tehát ez nem azt jelenti, hogy 12 órát kéne aludnia egyben.

5. „Egy évesen meg kell háromszoroznia a súlyát…”

– vagy nem 🙂 Ez alkati kérdés. A lányok és a fiúk hízása 1 éves korra már jelentősen eltér, a lányok általában kisebb súlyúak 1 évesen, mint a fiúk, valamint a szülők alkata is jelentősen befolyásolja, mennyire hízékony a kicsi.

Ha bizonytalan vagy benne, hogy jó helyen tart-e a mozgásfejlődésben, ha nem tudod, hol kellene tartani és mivel segítheted a fejlődését, tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

10 Comments

  • Clara

    2011. május 29. vasárnap

    Én minden szopi után kifejem a maradékot, és lefagyasztom, nagyon sokszor hasznát tudtam venni, pl mikor elapadt a tejem betegség miatt, vagy utaztunk, vagy csak sürgősen el kellett mennem valahová, ott volt a tej a hűtőben, és nem kellett paráznom, hogy nem lesz mit ennie. Hat hónapos a kisfiam.

  • balintneagi

    2011. március 12. szombat

    Szia Ági!
    Nálunk az a probléma, hogy az 5 és fél hónapos kisfiam egyáltalán semmilyen tápszert nem akar enni, se natúrt se ízesítettet. Már végigmentünk a tápszerfajtákon szinte mindegyiket próbáltuk. Még a milumilt is ami finomabb mint a többi. Ez megy kb. 3 hónapos kora óta, de akkor még félálomban megette, de most már úgysem. Csak a zöldségek a gyümölcsök és a tejpépek mennek neki.
    Ha kiéheztettük akkor sem volt hajlandó megenni a tápszert inkább éhes volt!
    Fejlődni szépen fejlődik, mert 3670 g-mal született és most 7250 gramm.
    Mit tegyek? Kérlek segíts!

    • Vida Agi

      2011. március 21. hétfő

      Ha nem eszi a tápszert, akkor jobb híján tejpépet is adhatsz helyette, vagy megpróbálhatod a tápszert ízesíteni (pl. gyümölcsturmixot készíthetsz belőle olyan gyümölcsből, amit már evett pl. banán, barack)

  • Babu

    2010. április 10. szombat

    Kedves Ági!
    Kisfiam 9 hónapos elmúlt és azt tapasztalom, hogy kevés neki az esti tejmennyiség. Tápszerrel próbálkozunk, de nem igazán akar cumiból inni (egyébként sem szoktattuk a cumisüveghez és a cumihoz sem).
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz: Ha előtte nem cumizott, akkor most már nem is szabad rászoktatni. Adhatjátok neki a tápszert pohárból vagy csőrös pohárból is, vagy akár kanállal, sőt mivel már 9 hónapos az esti tápszer helyett akár tejpépet is kaphat kanállal, így megvan a vacsora is egyben.

  • Alexandra

    2010. január 11. hétfő

    Én soha nem fejtem, pont azért, amit Anyaci írt. A kisfiam most 9,5 hónapos és soha nem volt gondja a mennyiséggel. Azt a pár napot kellett az elején kibírni, amikor csöpögött a tej, annyi volt, de utána be is állt rendesen.

  • Nóra

    2010. január 06. szerda

    köszönöm én is ezt a cikket, engem az egyéves kori súly-megháromszorozódás vagy nem:) nyugtatott meg, nekünk ugyanis másfél éves korra sem jött össze.

  • Anyaci

    2009. december 29. kedd

    Én csak 2-3 hétig fejtem, mert a belövellés után feszült, aztán végiggondoltam, hogy ha mindig fejek, azzal megzavarom a kereslet-kínálat rendszert, vagyis mindig több lesz, mint kéne. Abbahagytam, beállt. A tejci meg nem fogy el csak úgy… csak pl. ha valaki parázik hogy kevés, tápszert ad mellé, na ettől biztosan még kevesebb lesz. Anyukák, bízzatok MAGATOKBAN!

  • Hantos Gyöngyi

    2009. december 25. péntek

    Valóban felesleges fejni. Gyerek1-nél fejtem. Mert „nem evett eleget”. És mert mindenki azzal riogatott, elapad a tej.
    Gyerek2 ill. 3-nál csak akkor fejtem, amikor éreztem, hogy gond van. Pl. nem ürítette ki a mellet eléggé és csomósodást tapasztaltam. El kellett mennem valahová és a baba nem jöhetett velem. Ez azért már egy másfél évessel előfordulhat 🙂
    És mind az összes két éven túl szopott.

    Szerintem, fejni az elején kell, ha egyáltalán szükséges, amíg be nem áll a rendszer. Utána csak arra kell ügyelni, hogy a kis tejszívók időben mellre kerüljenek.
    Üdv:
    Gyöngyi (3 szoptatott „kismalac” anyukája)

  • jadrienn

    2009. december 21. hétfő

    Sziasztok!
    Örülök a cikknek, mert minden szakirodalom azt írta, hogy kell fejni. Kisfiam már 7 hónapos, még mindig naponta ötször szopizik, és annyi tej van, amennyire szüksége van (természetesen már hozzátáplálom). Szerencsére az ösztöneimre hallgattam, és nem fejtem (csak, amikor feszült), mert gyakorlatilag 1 hét után annyit termelt a szervezetem, amennyire a babának szüksége volt. Még így is rendszeresen túltermelés volt :o)

  • kinga

    2009. december 21. hétfő

    Ági!
    Nagyon jó ez a cikk, épp a minap estem kétségbe, hogy mindenki mondja hogy fejni kell. Kislányom 2 és fél hónapos, már hetek óta nem fejek, kb a 6-7. héttől csak annyit fejtem már, hogy az elején ne ömöljön a szájába, mert állandóan félrenyelt, nem tudta bekapni a cicit akkora volt, ömlött a tej. De ez már beállt, viszont állandó aggodalom tárgya hogy meddig lesz még tejcsi, így épp tegnap néhány anyuka noszogatása után újra megpróbáltam fejni, iszonyú fájdalmas volt és alig jött pár csepp, abba is hagytam, de ez a cikk nyugtatott meg végérvényesen!

    Köszönöm!