Már szobatiszta a gyerek, de csak pelusba kakil: Miért?

Amikor már szinte teljesen szobatiszta egy kisgyerek, sok esetben megakad a fejlődés folyamata egy ponton: a kicsi szépen pisil a vécébe, tud szólni, önállóan el is megy, de a kakiláshoz a pelenkát kéri és nem is hajlandó ráülni a bilire/vécére vagy, ha rá is ül, ott minden igyekezete ellenére nem sikerül kakilnia, csak a pelusba. Mi okozza ezt, mit lehet tenni?

Sokan kapásból rávágják, hogy nem szabad neki pelust adni és akkor majd előbb-utóbb ráül a vécére. Ez a tanács azonban káros, ugyanis a legtöbbször valamilyen szorongás áll a háttérben és, ha a kicsi nem kapja meg a pelust a dolog odáig fajulhat, hogy akár napokig tartogatja a székletét, ami további problémákhoz vezet és akár évekkel is elhúzhatja a probléma megoldását. Így ugyanis már nem csak az eredeti alapproblémát kell megoldani, ami a pelushoz való ragaszkodást okozta, hanem a székletvisszatartás miatti kellemetlen (és gyakran nagyon fájdalmas) élményt és az emiatt kialakult szorongást is oldani kell.

Mi lehet az oka?

A “kaki csak pelusba”-probléma hátterében számos ok állhat, éppen ezért minden alkalommal más lehet a megoldás.

Gyakran mondják azt is, hogy az ilyen gyerek szimplán csak lusta. Ez azonban nem valódi lustaság, inkább a figyelemhiánnyal összefüggő dolog és a szobatisztaságra való mentális éretlenség jele. A kicsi ilyenkor egyszerűen nem tudja fejben tartani, hogy figyelnie kéne a székletürítés jeleit, csak későn jut eszébe, hogy mennie kéne, ezért általában csak a pelusba sikerül a dolog. 3 éves kor alatt teljesen általános dolog ez, de 4 éves korig is normálisnak mondható, különösen ha a baba korababa volt, lassabban fejlődött vagy segítségre szorult más területeken is (mozgás, beszéd). A “lustaságot” tehát egyszerűen az érési folyamat megoldja, de segíthetnek a különféle mozgás- és idegrendszerfejlesztő tornák is (pl. a TSMT-torna), mert ezek segítik a gyermekben tudatosítani a saját teste jelzéseit.

1. Nincs türelme kivárni, amíg kijön a kaki

A mozgékonyabb gyerekeket legjobban az frusztrálja a bilizésben, hogy ott kell ülni és nyugton kell maradni. Ők a legtöbbször azért ragaszkodnak a pelushoz, mert abban kedvükre jöhetnek-mehetnek és menet közben intézhetik a “dolgaikat”. A nagyon mozgékony gyerekeknél a túl korai bilire ültetés, a hosszasan bilin való várakozás okozza azt, hogy később jobban ragaszkodnak a pelenkához. A megoldást náluk általában az szokta jelenteni, hogy egy idő után már pontosan tudják, mikor jön a kaki és időben odaérnek a vécére, így nem kell hosszasan ott ülniük. Ők az a csoport, akinél a probléma magától is megoldódik, ahogy a szobatisztaságra való mentális érettségük fejlődik és így egyre inkább képesek időben jelezni a székelési ingert.
2. Korábbi rossz kakilással kapcsolatos élmény

Hasmenős betegségek, fogzás okozta fájós popsi vagy egy székrekedés a kicsi számára annyira fájdalmas lehet, hogy a későbbiekben félhet a kakilástól. Ilyenkor sírással reagálhat már a pelenkacserére vagy a fürdetésre is, elbújhat kakilás közben és úgy általában látható rajta, hogy fél a kakilástól, szorong miatta. Ilyenkor a legjobb, ha semmit sem erőltetünk, kis lépésekben haladunk. Egy-egy hasmenéssel vagy székrekedéssel járó eset eleve megakadást okozhat a szobatisztaság kialakulásának folyamatában, ilyenkor egyszerűen csak türelemmel ki kell várni, amíg a rossz emlék élményét elfelejti a kicsi és újra nyitott lesz.
A szorongás oldásában segíthet a sok pancsolás, vizezés, úszás, szabad mozgás és a gyurmázás is.

3. Korai szobatisztaságra szoktatás során kialakult szorongás

Nehéz pontosan megmondani, mikor érdemes elkezdeni szobatisztaságra szoktatni egy kisgyereket, mert mindegyikük másként reagál rá. A legjobb, ha a saját tempójukat követjük, azaz akkor kezdünk el egyáltalán foglalkozni a témával, amikor már őt is érdekli és csak lehetőséget biztosítunk a bili kipróbálására, nem ültetjük rá, ha őt nem érdekli és nincsenek elvárásaink az eredményt illetően. Előfordul azonban, hogy a bölcsiben korábban kezdik el a bilizést, mint ahogyan arra a kisgyerek nyitott lenne, esetleg a nagymama ülteti rá a kicsit, esetleg túl gyakran emelgetjük a témát és ez őt megijeszti.

A kicsi érzi az elvárásokat (“olyan nagy vagy már”), de kellő érettség híján nem tud még nekik megfelelni, ezért szorongani kezd. Ennek a tünete lehet az, hogy a kakiláshoz a pelust kéri. Ennek az is az oka, hogy a kicsi úgy érezheti, mindent mások döntenek el a feje felett és így legalább ő is hatást gyakorolhat a dolgok történésére.

A megoldást itt az jelenti, ha nem emlegetjük neki egyáltalán a bilibe való kakilást egy darabig, szimplán csak megbeszéljük vele, hogy amikor mennie kell kakilni, akkor szóljon, megkapja a pelust, csak egyetlen kérésünk van: ilyenkor a vécébe menjen be, mert ott szoktunk kakilni. Ha akar vihet magával játékot vagy mesekönyvet, a lényeg, hogy a kakilás folyamata idővel a vécéhez kötődjön, így idővel spontán rá fog ülni a bilire is (ez legyen számára elérhető helyen a helyiségben).

4. Pelenka = csecsemőkor

A totyogókor átmenet a csecsemő és a kisgyermekkor között. A kisgyerek néha még kicsi szeretne lenni, néha már nagy. Ezen az átmeneti állapoton hamar túllép a gyerek, lehetnek azonban olyan tényezők, amik visszavetik a folyamatban. Például, ha kistestvére születik, úgy érezheti, több figyelmet kap, ha ő is újra baba lesz, ezért a korábban szobatiszta gyermek újra bepisilhet vagy kakiláshoz kérheti a pelust. Az életében bekövetkezett nagyobb változások, mint a költözés vagy a bölcsőde-óvodakezdés is kiválthat hasonló reakciót. Ha a család élete a megszokottnál mozgalmasabbá válik és ezért a kicsi kevesebb figyelmet kap, tudat alatt úgy érezheti, jobb lenne megint “kicsinek lenni”, ez is kiválthatja, hogy a pelust kéri kakiláshoz. Gyakran egyéb viselkedésformák is utalnak arra, hogy ez áll a háttérben:
– a kicsi ragaszkodik a cumisüveghez,
– többet cumizik, mint korábban vagy elkezd cumizni vagy az ujját szopni, pedig előtte nem élt ezzel,
– nem akar önállóan enni, pedig már képes lenne rá, etetni kell,
– a szokottnál anyásabb, bújósabb,
– gyakran felkel éjszaka, csak a szülőkkel együtt tud aludni, pedig korábban jó alvó volt.

Ilyenkor a megoldást nem a pelenka környékén kell keresni. Többet segíthet az, ha sokat dédelgetjük, mesélünk neki, elővesszük a csecsemőkori képeit és mesélünk arról, milyen volt ő kicsinek, így nem csak megkapja a vágyott figyelmet, hanem újra átéli a csecsemőkorát és könnyebben tovább tud lépni.

5. Sok a tilalom és az elvárás

Ha a kisgyerek életében túl sok a tilalom (folyton rászólnak) és az elvárás, nincs módja kimozogni magát, szabadon játszani, szaladgálni, vagy nagyon sűrű a család élete, ezért rengeteg a kötött program, a gyermek úgy érezheti nincs ráhatása az életére, csak úgy történnek vele a dolgok és bár jól alkalmazkodik, kiegyensúlyozottnak tűnik, passzív módon próbálhat érvényt szerezni az akaratának, például ragaszkodik a pelushoz.

6. Nem akarja látni a kakit

Az ember akaratlanul is fújjol néha, amikor kakiról van szó. Néha csak játékosan-viccesen emlegetjük a babának, máskor tényleg látszik is rajtunk az undor. Vannak olyan gyerekek, akik fogékonyabbak erre a témára és “tisztaságmániásak”. Általában a háttérben az áll, hogy mi magunk is az átlagnál jobban szeretjük a tisztaságot és ezért bennük is kialakul egyfajta tartózkodás mindentől, ami koszos. Az ilyen gyerek nem szívesen eszik kézzel, mert nem szereti, hogy maszatos lesz, ha elesik nem a sérülés zavarja, sokkal inkább a kosz a bőrén. És az ilyen gyerekek azok, akik úgy érzik, jobb, ha nem látják a kakit, csak a pelusban találkoznak vele.

Ami ebben az esetben segíthet az a “kosszal” járó játékok megkedveltetése: tésztagyúrás, ujjfestékkel festés, gyurmázás, homokozás, sarazás, kertészkedés stb.

7. Az intimitás kell neki

A kakilás intim dolog, ezért sok kisgyerek szívesen bújik el addig, amíg kakil. Ha erre nincs módja, mert ott várjuk mellette, mikor lesz már eredmény, az megijesztheti és úgy érezheti, “ha a pelusba megy, akkor senki se látja”.

Itt is segíthet, ha megbeszéled vele, hogy nyugodtan használja a pelust, de a vécébe menjen be, mert “ott szoktunk kakilni”. Engedd meg neki, hogy elbújjon oda és beszéld meg vele, hogy szóljon, amikor készen van. Vihet magával kedvenc játékot vagy bármit, a lényeg, hogy megkedvelje a helyiséget és ő szabályozza a folyamatot, ne zavarja meg addig senki.

Módszerek, amik segíthetnek

Mint a fentiekből is látható, többféle ok állhat a probléma hátterében és mindig az okot kell oldani, vannak azonban olyan módszerek, amik a legtöbb esetben segítenek:

1. Nem erőltetjük a bilizést, de ráülhet a kicsi akár ruhában is, játszhat, könyvet nézegethet rajta.

2. Mesét olvasunk neki vagy mesekönyvet nézegetünk, amíg a bilin ül, így lesz türelme kivárni az eredményt.

3. A szorongásokat oldja, ha a kicsi megérti a folyamatot. Mivel nála a logikus érvek még nem igazán nyomnak sokat a latban, mesékkel lehet próbálkozni. Számos mesekönyv kapható erre a célra, de mi is kitalálhatunk saját meséket.
Gyakran például az a gond, hogy a kicsi nem szeretne megválni a kakitól és csak úgy kidobni a vécébe, ilyenkor mesélhetünk neki Kaki Kapitány izgalmas útjáról a biliből a csatornán át a folyón keresztül a tengerbe. Útközben találkozhat a csatornában élő Patkány Palkóval, a folyóban együtt lubickolhat Ponty Petivel és láthatja a hajókat, majd pedig a tengerbe érve összebarátkozhat Cápa Cecillel és a 3 kis cápalurkóval 🙂

4. Lehet kitalálni kakicsalogató mondókákat és dalocskákat is, amiket ilyenkor közösen el lehet mondani.

Mehet így óvodába?

Gyakori aggodalom, hogy a csak pelusba kakiló gyereket nem veszik majd fel az óvodába, mivel még nem szobatiszta. A valóságban azonban ő már szobatiszta és mivel 3 éves kor körül már csak egyszer van székletürítés, általában gyorsan kialakul, hogy az oviban nem kakil a kicsi, hanem csak hazaérve kéri a pelust.

Sokan abban reménykednek, hogy az óvodában majd talán megtanulja a gyerek és önállóbbá válik. Ez néha igaz, néha nem. A szociálisan nyitottabb, könnyen alkalmazkodó gyerekeknél az óvoda “nyájszellem” hatása valóban érvényesül és szociális szükségletté válik számukra, hogy ők is “nagyok legyenek” és elhagyják a pelust, míg a zárkózottabb, a társak iránt kevésbé érdeklődő gyerekek, köszönik jól elvannak pelusban is és nem izgatja őket az elvárás.

A szobatisztaság kialakítása játékosan – Tanuld meg itt! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field