Minta szülő, mintha szülő

Vannak olyan családok, ahol a szülő szülő szerepet játszik, a gyerek pedig hamar megtanulja, hogy neki gyerek szerepét KELL játszania. A szülő szerepe, hogy tekintélye legyen a gyerek előtt, az ő szava érvényesüljön, ő irányítson, a gyerek szerepe pedig a feltétlen engedelmesség. A nevelés célja ebben a családban a gyerek viselkedésének módosítása, hogy a gyerek…

Tovább →

Tervezzünk előre! De hogyan?

“2 hónap múlva vissza kell állnom a munkába, addig meg kéne tanítani a babát kanállal enni” “Kórházba kell mennem egy műtétre, de a baba még főként anyatejet eszik” “El kéne hagyni a szoptatást, mert úgyis visszamegyek mindjárt dolgozni” “Meg kell tanítani egyedül elaludni, mert bölcsibe megy” “Le kell szoktatni az éjszakai ébredésekről, mert munka mellett…

Tovább →

Önző vagyok?

Elvárás, hogy az anyának önzetlennek kell lennie. De meddig tartanak az önzetlenség határai? Mire terjed ki? Mi várjuk el magunktól vagy mások várják el tőlünk? És hol a határ önzetlenség és önfeláldozás, a másik érdekeinek figyelembevétele, igények teljesítése és maximalista mártíromság között?

Tovább →

Kiságyról heverőre (interjú)

„Előbb-utóbb minden gyerek a saját ágyában alszik!”-ezzel az optimista mondattal összegzi az ideális gyerekheverő kiválasztásával kapcsolatos tapasztalatait Czotter András, a fa gyerekheverők és gyerekmatracok gyártására specializálódott Ágymester Manufaktúra Kft. ügyvezetője. De addig elég rögös az út, vághatnák rá sokan azok közül, akik megszenvedték az elalvás, ágyhasználat gyakorlatát a kisgyerekükkel. És most már jön a kistesó.…

Tovább →

Mikortól fél a baba éjszaka?

Felnőttként gyakran emlékszünk vissza a saját gyermekkori félelmeinkre. Sötétre a gyerekszobában, éjszakai félelmekre, hajnali átköltözésekre a szülők ágyába. Sokan gondolják azt, hogy ezek a félelmek csecsemőkorban is megvannak, a baba is félhet a sötétben, és ezért sír fel. De vajon mikortól beszélhetünk félelmekről? Mitől félnek a gyerekek a sötétben? És lehetnek-e rémálmaik, amik felébresztik őket?…

Tovább →

A baba szeme fénye

Csecsemő- és kisgyermekkorban gyakoriak a szülőknek a baba szemével kapcsolatos aggodalmai. Ilyenkor sokan nehezen döntik el, mikor szükséges szakemberhez fordulni, milyen vizsgálatokat kell elvégeztetni, és milyen lehetőségek vannak a korrekcióra ilyen kis korban. Dr. Soproni Anna szemészorvost, a Lát Lak Otthoni Látásvizsgáló Készlet feltalálóját kérdeztem.

Tovább →

Az egész nap egy nagy huzavona, ellenkezés, nyafogás: Mit tegyek?

A legtöbb hisztivel, dackorszakkal foglalkozó cikk szinte csak a hisztirohammal foglalkozik. De aki töltött már együtt pár napot egy 1-2 éves kisgyerekkel, az pontosan tudja, hogy nem a nagy “földre-lefekvős-magánkívül-üvöltős” hisztik okozzák a legnagyobb fejtörést az anyukáknak, sokkal inkább az egész napos huzavona az állandóan ellenkező, nyafogó totyogóval, akinek semmi sem jó. Miért van ez?…

Tovább →

Hogyan beszéljünk a kisgyermeknek a halálról?

Tabutéma-e a halál a kisgyerek előtt? – több kérdés jött ezzel kapcsolatban mostanában: “Vigyük-e el az 1-2 éves kisgyereket temetésre? Nem fog-e megijedni?” “Merjük-e elárulni a 3 évesnek, hogy meghalt a kutyus? Vagy inkább ködösítsünk és mondjuk, hogy “elköltözött”?” “Megviseli-e a 9 hónapos babát, ha a szeretett nagyi, akit mindennap látott, eltávozott?”

Tovább →

Hogy a csudába legyen napirendünk, ha folyton minden változik?

A csecsemőnek napirendre van szüksége – szajkózza minden kismamáknak szóló könyv. Ugyanakkor azt is leírják, hogy a napirend legyen rugalmas, vegye figyelembe a baba igényeit. Ezzel aztán tökéletesen elbizonytalanítják az anyukákat: Hogyan legyen napirendje, amikor egyik nap 7-kor ébred, a másik nap 9-ig durmol? És, ha hamarabb lesz álmos? Ha este csak későn alszik el?…

Tovább →

Fürdetés, altatás, etetés, napirend – ha két baba van a háznál

Nehéz dolog, ha két kisgyerek van a háznál. Akkor is számos “hogyan oldjam meg”-típusú kérdés merül fel, ha ikrek születtek és akkor is, ha kis korkülönbséggel született gyerekekről van szó. A kérdésekn egy része logisztikai (“akkor most melyiket fürdessem meg előbb?”), másik része érzelmi (“soha nem jut elég időm a nagyra/kicsire”, “bármennyire is teperek, nem…

Tovább →

Hogyan szoktassam rá az önálló játékra a kisgyerekemet?

Természetes, hogy egy csecsemő még nem igazán játszik el önállóan, azonban azzal már nehezebb mit kezdeni, amikor a 2-3 éves gyerekünket sem lehet lekötni magában egy kis időre. Mit lehet tenni, hogy ne unatkozzon?

Tovább →

Körömvágási mizéria: Hogyan vágjuk le a baba körmét, ha közben üvölt?

Egészen kis babáknál, újszülötteknél még igazán könnyen megy a körömvágás, akár álmukban is le lehet vágni, azonban elérkezik az idő, amikor szeretnénk tiszteletben tartani a baba alvását, nem akarjuk, hogy felriadjon, viszont ha ébren van, akkor egyrészt izeg-mozog, és félsz, nehogy megszúrja az olló, másrészt előfordulhat, hogy egész egyszerűen végigüvölti a körömvágást. Mit lehet tenni?

Tovább →

Nem szabad, tilos, veszélyes: Hogyan tanítsuk meg rá a totyogót?

A baba békésen játszogat a csörgőivel és nem csinál még különösebb felfordulást a lakásban. Aztán kúszni kezd, mászni, majd feláll, aminek a szülők nagyon örülnek, ám abban a pillanatban, hogy a kicsi útjára ered a lakásban, mindenféle veszélyes kalandba keveredik. De nem csak az éles sarkok és a kezét becsípő fiókok vagy a nem megfelelően…

Tovább →

A szobatisztaság útvesztői

A szobatisztaság gyakran az egyik legtöbb fejtörést okozó kérdés a szülők számára. Kérdéses az, mikor érdemes elkezdeni a szobatisztaságra szoktatást, mint ahogyan az is, mikorra kéne teljesen szobatisztának lennie a kisgyereknek, és mit tegyünk, ha visszaesést tapasztalunk. Most 8 olyan problémát mutatok be, amit leggyakrabban említenek a szülők a szobatisztasággal kapcsolatban.

Tovább →

Mettől meddig használjunk etetőszéket?

Mikor ülhet elsőként a baba etetőszékbe? És honnan lehet tudni, hogy már nem szeretne beleülni többé? Az etetőszék használata nem csak gyakorlati kérdés, hanem összefügg azzal a folyamattal is, ahogyan megtanul önállóan enni a baba.

Tovább →

Gyorsan! Avagy 3 tipp a gyors elindulás érdekében

A világ gyors, vele gyorsulunk mi is felnőttek – egészen addig, amíg gyermekünk nem lesz, mert egy újszülött mellett mintha behúztad volna a kéziféket, lelassul minden. Csakhogy a babával és aztán a kisgyerekkel néha el kell menni bizonyos helyekre (orvoshoz, tornára, nagymamához, később pedig bölcsődébe, óvodába stb.) mégpedig: IDŐRE! El kéne indulni otthonról, amihez fel…

Tovább →

Unatkozik a baba? Unatkozik a kisgyermek?

Az unalommal kapcsolatos félelmek minden aggódó szülőben felmerülnek: “Baj az, ha unatkozik a gyermekem? Mit csináljak, ha mindig igényli, hogy szórakoztassák? Ha túl sokat foglalkozom vele, nem fog mindig unatkozni?” És nem csak a nagyobbaknál, hanem már az egészen kicsiknél is felmerülnek az unalommal kapcsolatos kérdések. Hogyan tanítsuk meg a gyermeket, hogy mindig elfoglalja magát?…

Tovább →

Mit tanul meg valójában a gyermek a Mikulásból és a Jézuskából?

“Átverem a gyermekemet, ha eljátsszuk neki minden évben a Mikulást?” “Nem fog nagyot csalódni, ha kiderül, hogy nem az angyalok teszik a fa alá az ajándékokat?”, “Nekem kell megmondanom neki, vagy hagyjam, hogy maga jöjjön rá?” – teszi fel sok szülő a kérdést. Egyáltalán: mire való a Mikulás és a Jézuska? Miért jók ezek a…

Tovább →

Fél elaludni, fél éjjel a sötétben, pedig eddig sosem…

Valamikor 1 éves kor után a legtöbb baba egyszercsak elkezd nehezen elaludni este. Huzavona lesz az esti lefektetésből, altatásból, lecsukja a szemét, de ahogy anya kimegy a szobából, megint felkel, sír. És bizony éjjel is újra kezdődhetnek az ébredések, amik gyakran rémült sírással, nyugtalansággal járnak együtt. Miért van ez? Mit lehet tenni?

Tovább →

Játszópajtások: Kell társaság a babának?

avagy a társas élet fejlődése. Vannak babák, akiket kezdettől nagy család, testvérek, ismerősök, barátok vesznek körül, és olyanok, akik gyakorlatilag csak a szüleikkel, és ritkán a szűk családdal találkoznak. De vajon mennyire van szüksége arra a babának, hogy “nagy” társasági élet vegye körül és mennyire igényli azt, hogy a kortársaival együtt legyen? Szüksége van pajtásokra,…

Tovább →