Hagyományos óvoda/iskola vagy valami más?

Hogyan válasszunk bölcsődét, óvodát, iskolát? Milyen hatással van a gyerekre a közösség, az oktatási rendszer visszásságai, hogyan segítsünk neki és mikor váltsunk? Milyen alternatív lehetőségek vannak, ha menekülni szeretnénk a hagyományosból?

Csak három évig a miénk – panaszkodik egyre több anyuka. És ezt nem csak az anyai szív mondja, aki nehezen adja oda a gyermekét a közösségbe, hanem a szülő is, aki egykor gyerek volt és maga is átélt sok mindent az óvodában, iskolában, verekedős gyereket, túl szigorú pedagógust, ártatlanul büntetést és egyéb sérelmeket, rossz élményeket, amiktől szeretné megkímélni a saját gyermekét.

Felerősíti ezeket a félelmeket az új törvény, ami 2015. szeptember 1-től lép életbe és amelynek értelmében „a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától – tankötelezettségük megkezdéséig – legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson köteles résztvenni (Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (2) bekezdés).

Felvetődik a kérdés:

Meddig jó egyáltalán otthon a gyereknek?

A válasz nagyban függ a kisgyerek személyiségétől.

Vannak olyan gyerekek, akik nagyon társaságkedvelőek, másfél-2 évesen már nem lehet őket otthon egyedül lekötni, de játszótéren, barátok között, társaságban jól érzik magukat. Ők szívesen mennek akár már 3 éves koruk előtt is intézménybe. Az ő esetükben sem kell feltétlenül rögtön egész napos bölcsődére gondolni, bőven elég, ha csak heti néhány napon délelőttönként járnak pl. családi napközibe.

És vannak olyan gyerekek, akik introvertáltak, otthon, a megszokott környezetben érzik jól magukat. Gyerekek között, új társaságban először inkább csak szemlélődnek, tartanak a kortársaiktól, anya öléből figyelnek vagy néha kimondottan félnek is tőlük. Az ő esetükben csak később (akár csak 5-6 éves korra) érkezik el a közösségre való érettség ideje és őket a beszoktatás is jobban megviseli.

Természetesen nem tudunk mindig a gyerek igényeiből kiindulni, előfordul, hogy az anya menne már vissza dolgozni, esetleg tanulni, ezért szeretné közösségbe adni a gyermekét. Számos országban már a baba néhány hónapos korában visszatérnek az anyák a munkába és ezt teljesen természetesként kezelik.
Milyen hatással van a korai beszoktatás a gyermekre? Ami egyértelmű, hogy a közösség minden esetben hatással lesz a gyermek viselkedésére, függetlenül attól, hogy milyen életkorban került oda. A kötődés is megváltozik: a kisgyerek számára 3-4 éves kor előtt nagyon fontos, hogy aki vigyáz rá, ahhoz kötődhessen akár a nagymama, az apuka vagy dada, akár az óvónéni az. Az anyuka ilyenkor azt tapasztalhatja, hogy a gyerek mintha „kiszeretett” volna belőle. Persze nem erről van szó, egyszerűen csak máshoz is elkezd kötődni a kisgyerek.

A viselkedés változása nagyban függ attól, milyen megoldást találunk a gyerekfelügyeletre. Minél kisebb a gyermek, annál jobb a családias megoldás. 1 éves korig inkább valamelyik családtag, vagy babysitter vigyázzon rá, és ezután is, legalább 3 éves korig jobbak a nagyon kis létszámú, családias bölcsődék, családi napközik. Mostanában már Magyarországon is megjelentek azok a megoldások, amikor egy anyuka elvállalja a sajátjai mellett még 2-3 kisgyerek nappali felügyeletét.

A nagy létszámú közösség, az óvodai/bölcsődei szabályok, elvárások, ha a kicsi nem tud kötődni a gondozóhoz sokféle viselkedészavart és szorongást okozhatnak. Van olyan gyerek, aki agresszióval, verekedéssel, hangoskodással reagál az új helyzetre, van, aki kontrollálni akarja az új helyzetet ezért parancsolgatni kezd, van, aki az óvodában jó gyerek és otthon „engedi ki a fáradt gőzt”. De jelentkezhetnek szobatisztasággal kapcsolatos problémák és alvászavarok is. A megfelelő intézmény és óvónéni kiválasztásával csökkenthetjük ezeket a tüneteket.

A beszoktatás módja fontos szempont a bölcsőde és az óvodaválasztásnál is. A gyerek számára az a legjobb, ha van az intézményben van beszoktatós hét, amikor az első néhány napon az anyukával együtt ott lehet a kicsi, nem kötelező a szülőnek elmennie, barátkozhatnak a hellyel, majd pedig fokozatosan lehet beszoktatni a kicsit (a beszoktatásról bővebben itt írtam).

Alternatív megoldások bölcsődéskorra

Ha vissza kell menned dolgozni a gyermek 2 éves kora előtt, nem csak a bölcsődén gondolkodhatsz.

Van olyan család, akik úgy oldják meg, hogy a szülők váltott műszakban dolgoznak, tehát valaki mindig otthon tud lenni a babával.
Van, akinél heti 3 napot családi napköziben van a kicsi, 2 napot pedig a nagymama vigyáz rá.
Jó megoldás az is, ha családtagok vigyáznak a kicsire, de ilyenkor fontos, hogy legyen valamiféle rendszeresség abban, ki mikor van a kisgyerekkel és állandó legyen a felvigyázók személye.
A legjobb természetesen, ha van egy nagymama a családban, aki vállalni tudja a kicsi felügyeletét, ennek hiányában azonban kereshetünk pótnagyit is (ilyen szolgáltatása jelenleg az Otthon Segítünk Alapítványnak van).

Drága a magánbölcsi? Sokan az áruk miatt eleve kizárják a magán megoldásokat, mint a magánbölcsőde, babysitter, családi napközi, de azért érdemes kicsit utánajárnunk, mert az árak területenként nagyon eltérőek lehetnek (Budapesten pl. míg a budai oldalon 150 ezer Forint felett is lehet egy totyogó magánbölcsődei elhelyezése, a pesti oldalon már 60-70 ezer Forintért is találhatunk helyeket). Ha nem napi 8 órában megyünk vissza, hanem rugalmas a munkaidőnk vagy részmunkaidőben dolgozunk, esetleg még otthon vagyunk a másik gyerekkel és inkább csak társaságot keresünk a kicsinek, érdemes megkérdezni, van-e napidíjas vagy félnapos fizetési lehetőség, ezzel tízezreket takaríthatunk meg egy hónapban, ha a kicsi mondjuk csak heti 4xfél napot jár bölcsibe.

A babysitterek óradíja elsőre magasnak tűnhet, de állandó megbízás esetén meg lehet állapodni havidíjban is. Fontos, hogy olyan személyt válasszunk, aki gyakorlott, képzett és vannak lenyomozható referenciái.

Hányszor váltsunk intézményt?

Minél ritkábban, ha lehet. A kicsit megviseli a gyakori változás, ha van rá mód, a legjobb, ha a bölcsődés-óvodás éveit egy, legfeljebb kettő intézményben járja végig. Ha korábban családi napközibe járt a kicsi, 3 éves kora után is maradhat ott, egészen 5 éves koráig.

A félénkebb, nehezebben barátkozó gyerekek még óvodáskorban is jobban járnak, ha először csak napi 4 órára valamilyen családiasabb intézménybe járnak, mintha egy nagy csoportlétszámú óvodába kerülnek be.

Mi legyen az óvodával?

Városokban nagy a választék óvodákból és egyre nagyobb, miközben vidéken sok óvoda bezárt, gyakran 2-3 településsel odébb kell vinni a gyerekeket, a falusi óvodákban 10-11 fős csoportok működnek.

Milyen óvodát válasszunk? Még az állami óvodáknál is egyre nagyobb a választék különféle programokból, oktatási lehetőségekből. Van angolos óvoda, sportóvoda, olyan, ahol lovagolni viszik a gyerekeket és ahol sakkoznak. A gyerekek számára azonban óvodáskorban a legfontosabb a szabad játék. Jó, ha az óvodának nagy udvara van minél több szabad füves felülettel, ha minél több lehetőség van a mozgásra, szaladgálásra, szabad játékra. Az alternatív óvodák, mint pl. a Waldorf jó alternatíva lehetnek, azonban itt számítani kell rá, hogy nem mindenhol van egész napos gyermekfelügyelet és sokkal jobban bevonják a szülőket az óvodai teendőkbe (ez tulajdonképpen előny, hiszen így elmélyül a szülő kapcsolata a közösséggel, ugyanakkor nagyon elfoglaltaknak nem ajánlott).

Ha be is íratjuk a gyereket 1-1 foglalkozásra, ez csak heti 1-2 alkalom legyen. Nagycsoport felé közeledve eleve több lesz az óvodában a kötelező foglalkozások száma, az iskolaelőkészítés.

Óvodaválasztáskor érdemes több intézményt megnézni, beszélgetni szülőkkel a saját tapasztalataikról. A kisebb csoportlétszám itt is jobb, mint a nagyobb.

Iskola?

Az első kérdés, ami felmerül, hogy mikortól menjen iskolába a kisgyermek. A jelenleg hatályos törvény szerint, aki az adott év augusztus 31-ig betölti a 6. életévét kötlező beiratni az óvodába, a szülők azonban a korábbi gyakorlat szerint még mindig inkább évet halasztanak. Az iskolaérettség nem a 6. születésnapra alakul ki: van olyan kisgyerek, aki 6 évesen már valóban érett, kifejezetten unatkozik az óvodában és olyan is, aki csak 8-9 éves korára lesz minden téren érett. A fiúk általában kicsit később lesznek érettek, mint a lányok. Az utolsó óvodai évben az iskolaérettségi vizsgálaton, a logopédusnál úgyis kiderül, ha valamilyen téren még fejlesztésre van szükség, vagy ha még várnunk kell egy évet. Ha az óvodában már javasolják a beiratást, de mi még úgy látjuk, szükséges lenne az óvodában maradnia, a nevelési tanácsadótól kérhetünk szakvéleményt.

Milyen iskolát válasszunk?

A fő kérdés inkább az, hogy: milyen is a gyerekem?

Nyilván minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének, jó oktatást egy erős iskolában, ahonnan aztán jó helyen tanulhat tovább, azonban nem minden gyereknek való a versenyistálló. A kislányokban különösen gyakran okoz szorongást, ha túl magas követelmények elé állítják őket. Ilyenkor a gyerek nagyon igyekszik, mégis a képességein alul teljesít.
A fiúk lazábban állnak hozzá az iskolai elvárásokhoz, de a visszahúzódóbb, elmélyülősebb kisfiúkat különösen megviselheti az iskola rohanó tempója.

Nem feltétlenül a neves versenyistálló iskola a legjobb minden gyereknek. Itt is jó, ha több intézményt felkeresünk, beszélgetünk szülőkkel, utánaolvasunk a neten a környékbeli intézményeknek, elmegyünk a gyerekek számára rendezett „kóstolgató” rendezvényekre.

Néhány szempont az iskolaválasztáshoz, amit érdemes megnézni:

– Osztálylétszám: most már akár 32 fő is lehet, ami a hiperérzékeny gyerekeket különösen megviselheti, de a pedagógusnak is jobb, ha kevesebb gyerekkel tud foglalkozni. Tehát minél kisebb az osztálylétszám, annál jobb.

– A tanító néni személye Jó, ha a gyerek is találkozik a tanító nénivel és ő választja ki, akinél jól érzi magát a foglalkozáson. Érdemes azért rákérdezni, hogy hány tanító néni lesz. Van, ahol délelőttös és délutános tanító néni van, van, ahol az egyik tárgyat az egyik tanító néni, a másikat a másik tanítja.

– Marketing Vannak nagyon jóhírű iskolák, ahova sokan akarják vinni a gyerekeket és kevésbé ismertek, ahova csak kevesen. Nem szabad elhinni, hogy százmilliárd légy nem tévedhet 😉 Mi a gyerekekkel több iskolát végigjártunk és mindenhol elmondták ugyanazokat: fokozatosan illeszkednek be a gyerekek az iskolába, kezdetben csak játék lesz, játékos oktatás, az első hónapokban csak 20 perces órák, sok mozgás stb. Az a baj, hogy hiába hisz ezekben a tanító néni, ha az iskola elvárja, hogy decemberben tartson az első osztály olvasásbemutatót az igazgatónak, januárra legyen legalább 5 gyerek, akit nevezni lehet matekversenyre és a gyerekközpontúság csak addig tart, ameddig nem kell felmérőt írni.

– Mennyi időd van: ha nem akarod a gyereket még otthon is a tanulással nyúzni, akkor érdemesebb lehet iskolaotthonos iskolát választani, ahol egész nap tanítás van, viszont cserébe nincs házifeladat. A „csak” napközis iskolák többségéből ugyanis rendszeresen úgy térnek haza a gyerekek, hogy nincs kész a házifeladat és tanulni kell velük esténként.
De rugalmasabb időbeosztás kell ahhoz is, ha pl. az otthonoktatást választod, vagy olyan magániskolába megy a gyermeked, ahol csak délelőtt van tanítás.

Alternatív lehetőségek, ha nem szeretnéd az államit:

1) Egyházi iskolák
Sokszor már az is jobbá teszi az iskolát, ha nem az állam a fenntartó 🙂 Rengeteg jó egyházi iskola működik Magyarországon, érdemes egy kicsit körülnézni, egészen más a szellemiség, sok a családias, kicsi iskola.

2) Magániskolák
Sokan azt hiszik, nagyon drága az alapítványi iskola, holott itt is nagy szórás van az árakban és jellemzően ezek nem magasabbak vagy még el sem érik a magánóvodák és -bölcsődék árait. Ezen a honlapon megtalálhatjátok az összeset.

3) Alternatív iskolák
Waldorf, Rogers, Montessori… Egyre több ilyen intézmény létezik, az árak jelentős szórást mutatnak. Mellettük szól a gyerekközpontúság, ami miatt viszont sok szülő fél, hogy mi lesz, ha utána hagyományos intézménybe kerül át a gyerek. Némelyik Waldorf iskolában érettségiig tanulhatnak a gyerekek, de arra is érdemes gondolni, hogy létezik számos alternatív szemléletű középiskola is (pl. az Alternatív Közgazdasági Gimnázium).

4) Otthonoktatás, unschooling
Magyarországon bárki választhatja a hagyományos oktatás helyett a magántanulói státuszt. Ilyenkor a gyereknek be kell iratkoznia valamelyik iskolába és negyedévente kell levizsgáznia az adott év tananyagából, viszont nem szükséges bejárnia. A magántanulók száma évről évre növekszik: 2013-ban még csak 6629-en, 2014-ben már 8217-en választották a magántanulói státuszt.

A leggyakrabban felmerülő érv az otthonoktatás ellen, nem lesz-e így túlságosan magányos a gyerek, nem kell-e neki a társaság, nem marad-e vissza a szociális fejlődésben, a másik érv az idő szokott lenni, hiszen a szülők a legtöbb családban dolgoznak, a harmadik pedig az, hogyan tudjuk megtanítani a gyermekünknek a tantárgyakat, ha nem vagyunk pedagógusok.

Nyilván az otthonoktatás áldozatokat igényel bizonyos téren. Be kell osztani a napokat, minden nap le kell ülni a gyerekkel tanulni. Ugyanakkor nem egy iskolába járó gyerek szüleitől hallom, hogy esténként és hétvégén 1-2 órákat tanulnak a gyerekkel, a magántanulás sem vesz több időt igénybe ennél.
Az iskolában sok a „holt idő”, amikor nem tanulnak a gyerekek. Sok gyerekkel eleve lassabban lehet csak haladni, kevesebb figyelem jut az egyéni igényekre, és a differenciálás miatt az egész osztály teljesítménye lassabb.

Emlékszem, annakidején hónapokig unatkoztam a németórán néhány osztálytársammal együtt, mert mi már elsőre megértettük, megtanultunk egy nyelvtani szerkezetet, a csoport másik felével viszont még gyakorolni kellett, ezért mi külön feladatokat kaptunk, de olyan is volt, hogy csak unatkoztunk addig.
Az egyéni tanulás pont azt teszi lehetővé, hogy ne kelljen ezeket a felesleges köröket lefutni.
A gyerekek szocializációja, társasága meg megoldható úgy is, ha járnak edzésre, külön foglalkozásokra, ahol barátkozhatnak.

Jogos érv, hogy mi van, ha esetleg nem tudjuk a gyereket mi tanítani, ha félünk, hogy nem leszünk elég szakszerűek. Ebben egyrészt olyan remek blogok is segítenek, mint a Gyereketető, ahol sok kreatív ötletet találhattok a kisiskolások tanításához, másrészt lehet megoldás az is, hogy a nehezebb tantárgyak oktatására magántanárt keresel. Sőt olyan ismerősöm is volt, akik ezt úgy oldották meg, hogy összeállt 3 család és a gyerekek mellé közösen felfogadtak egy tanítót, aki minden nap jött 2-3 órára és hol az egyik, hol a másik családnál foglalkozott a gyerekekkel. De olyan megoldásról is hallottam, amikor egy nyugdíjas tanítónénihez vitték el minden nap a gyerekeket és ott is maradtak kora délutánig.

Egyes esetekben az iskolák nem szeretnék, hogy a gyerek magántanuló legyen, ragaszkodnak, hogy járjon be. Nekik segíthet a Báró Wesselényi Miklós Iskola, ahol tárt kapukkal várják a magántanuló gyerekeket és reményeik szerint hamarosan középiskolai és felsőoktatási képzéseik is lesznek.

Idővel az otthon tanuló gyerekek is dönthetnek úgy, hogy mégis inkább bejárnak az iskolába, sőt megtehetik azt is, hogy bizonyos tantárgyakat bejárnak tanulni, másokat inkább otthon sajátítanak el. Jellemzően felső tagozatban és középiskolában szokott jelentkezni erre az igény.

Az otthonoktatás jó megoldás lehet olyan speciális fejlesztési igényű vagy magatartászavaros gyerekeknek, akikkel az iskola nem tudott megbírkózni. Nem egy esetről tudok, amikor a szülő állt a sarkára és választotta az állandó huzavona helyett inkább a magántanulói státuszt és ezzel általában a gyerek eredményei és -ami még fontosabb- a közérzete is javulni kezdett.

Ha úgy érzed, nem jól választottatok iskolát-óvodát, ha a gyermeked szorong, nem szívesen jár be, ha bejár, de az iskola folyton panaszkodik rá, érzed, hogy nem jól érzi magát, ha pszichoszomatikus tünetei vannak, érdemes lehet iskolát váltani. Az óvodában néha az is elég, ha másik csoportba, másik óvónénihez kerül a gyermek, de a legtöbbször a családiasabb, kisebb létszámú ovi, a hagyományos helyett az alternatív iskola vagy magántanulói státusz az, ami segít.

Vajon mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik alternatív iskolába jártak vagy magántanulók voltak? A szülők egyik kifogása a nem megszokott oktatás ellen, hogy vajon „rendes” felnőtt lesz-e az így felnőtt gyerekekből. Tud-e majd szakmát tanulni? Bejut-e a felsőoktatásba?
Tévedés azt gondolni, hogy csak a hagyományos út létezik, csak a megszokott módon lehet tanítani a gyerekeket. A valóság az, hogy minden gyereknek eltérő a fejlődési üteme, van, aki kicsit hamarabb, van, aki később érik meg a dolgokra, de ha a kíváncsiságukat megőrizzük, ha nyitottak maradnak a világra, ha megkedvelik a tanulást, idővel mindent elsajátítanak majd.
Jó példa erre a Summerhill iskola, ahol egyáltalán nem kötelező az órákra bejárni és sok gyerek él is ezzel a lehetőséggel, mégis az 1960-as évek óta, amióta ilyen iskolák léteznek, számos diák szerzett diplomát, és mindenkinek lett szakmája, helye az életben.

A kérdés nem az, hova jutnak az iskola nélkül vagy alternatív intézményben tanuló gyerekek felnőttkorukra, hanem az, hogy milyen áron. Hangzatos mondás, ami szerint az alternatív iskola után nem egy alternatív világgal találkozik majd a gyerek, de ez egyáltalán nem így van. A mai átalakulóban levő munkaerőpiacon leginkább rugalmasságra, kreativitásra, önbizalomra lesz szüksége a következő generációnak és egyáltalán nem biztos, hogy a hagyományos iskolarendszer képes erre a világra nevelni őket.

Amikor intézményt választunk, nem csak azon gondolkodunk el, milyen tagozatra menjen, melyik intézmény lenne a jobb, hanem azon is, milyen jövőt szánunk a gyermekünknek:

– Szeretnénk-e, hogy felfedezze a legjobb képességeit és azokból kihozza a legtöbbet? Támogatja-e ezt az adott intézmény?

– A jegy számít inkább nekünk vagy a tudás? Elfogadjuk-e a hármast, elvárjuk-e a tiszta ötöst?

– Elbeszélgetünk-e vele az iskolai konfliktusokról, szabályokról, kimondjuk-e, ha ellenvéleményünk van, vagy próbálgatjuk belesimítgatni őt az iskolai rendbe, nehogy rossz vélemény alakuljon ki róla?

– Mennyire bátorítjuk, hogy fedezze fel ő maga a világot, legyen kompetens, szerezzen készségeket (főzés, házimunkák, barkácsolás, kertészkedés stb.) és fogadjuk el, hogy a gyerek iskolai jegyei nem egyenlőek a valódi képességeivel?

– Szeretnénk-e, ha a hagyományos utat járná, szakmát szerezne, jó állást kapna, vagy elfogadjuk, ha többfélét tanul, keresi önmagát, esetleg abbahagy iskolákat, új szakmát tanul, szabadúszó lesz, vállalkozást indít?

Ugyanakkor az éremnek két oldala van. Az óvodás-iskolás gyermekre hatással van az iskola, de hatással van a család is. Az iskola esetleges negatív hatásait a család is ellensúlyozhatja. Sőt: a családi példa erősebb, mint az iskolai.
A tananyagról nem mi döntünk, de arról igen, hogy tévét nézünk, focizunk, vagy múzeumba megyünk a gyerekekkel.
A kötelező olvasmányokat nem mi választjuk meg, de azt igen, hogy adunk-e könyvet a gyerek kezébe, olvasunk-e neki rendszeresen mesét, beszélgetünk-e vele könyvekről, lát-e minket olvasni.
Az iskola nevelési elveibe kevésbé van beleszólásunk, de otthon mutathatunk jó példát, megbeszélhetjük a gyerekekkel, hogy 1-1 döntés jogos volt-e vagy sem, helyes volt-e vagy sem.
Az óvoda-iskolai konfliktusoknál nem lehetünk jelen, de megtaníthatjuk a gyermekünknek a helyes konfliktuskezelést és adhatunk neki olyan erős önbizalmat, hátteret, biztonságot, hogy képes legyen ezeket megfelelően kezelni.

Dolgozhatunk rajta tudatosan, hogy megóvjuk őt az iskola káros hatásaitól, hogy megőrizzük a kíváncsiságát, tudásvágyát, de ne testáljuk rá az iskolára a nevelés és az oktatás feladatát, mondván, nincs időnk ezzel foglalkozni.
Nem mérgezhetjük meg a szülő-gyermek kapcsolatot azzal, hogy folyton az iskola pártját fogjuk, sem azzal, hogy állandóan lavírozunk a gyerek érdekei és az iskola elvárásai között.

A gyermeked nem csak 3 éves koráig a tiéd.
Még jó darabig az.
És azzal segítesz neki a legtöbbet, ha nem intézményeknek és külső elvárásoknak próbálsz megfelelni, hanem elsősorban a gyerek érdekeit tartod a szemed előtt.