Mozgásfejlődés: mit ronthatok el?

Minden anyuka legalább egyszer felteszi magának a kérdést: minden rendben van-e a babám mozgásfejlődésével? Hogyan tudnám fejleszteni? De emellett az is legalább ilyen gyakran felmerül: Csak nem rontottam el valamit? Itt az ideje őszintén megmondani, mi az, amivel sok szülő akaratlanul is lassítja a kicsi mozgásfejlődését.

1. Nem tesszük hasra

Minden nagymozgás fejlődése a hasonfekvésből indul ki, ezért születésétől fogva fontos hasra tenni néha a babát. Nem kötelező úgy aludnia és nem kell egész nap hason lenni, de legalább minden nap 4-5 alkalommal 3-4 percet legyen hason. Vannak olyan babák, akik nem szeretnek hason lenni, és manapság a bölcsőhalál miatt sokan egyáltalán nem is teszik hasra a babát alváshoz, ébren pedig sokkal jobban lehet vele játszani és sokkal jobban elnézelődik az 1-2 hónapos baba, ha hanyattfektetik. A gond csak az, hogy a nyak, a gerinc, a karizmok erősödéséhez kell a hasonfekvés, ebből alakul ki az összes többi mozgásforma.

Mit tegyél, ha a babád utál hason feküdni?

  • Az ébrenléti időszakokban 1-2 percre mindig fektesd hasra! Hagyd egy kicsit küzdeni, aztán ha már nagyon unja, akkor fordítsd vissza. Naponta 5-6 alkalommal tedd meg ezt és hétről hétre növeld 1-1 perccel a hason töltött idő hosszát.
  • Félig fekvő helyzetben a mellkasodra fektetve is teheted hasra. Ezt a legtöbb baba könnyebben elfogadja, mert testközelben nagyobb biztonságban érzi magát és, amikor már szívesen és ügyesen emelik ebben a helyzetben a fejüket, könnyebben barátkoznak meg más hason fekvős helyzetekkel is.
  • Itt találsz további gyakorlatokat, amik segítenek megkedveltetni a babával a hasonfekvést.

    2. Nincs helye mozogni

    Manapság számtalan hely van, ahol a babát tartani lehet: hordozókendő, kiságy, bölcső, hordozó, pihenőszék, dönthető etetőszék, hinta, babakocsi stb. Ezek nagyon praktikus eszközök, a baba tud benne nézelődni, a lakásban is bárhova magaddal viheted – csak éppen mozogni nem tud benne a kicsi.

    Az alvással kapcsolatban is okozhat problémákat mindez: ébrenlétben a kiságyba, bölcsőbe, ahol egyébként aludni szokott soha ne tedd be, tanulja meg, hogy az ágy az alvás helye és nem a játéké. Egészen kis korban ez nem okoz problémát, azonban 5-6 hónapos kortól nagyon számítanak az elalvás körüli szokások és ez nem csak a rutintevékenységeket jelenti, amiket az altatáskor végzünk, hanem az alvás helyét is. Ha a baba felismeri, hogy játszani is lehet ott, ahol egyébként aludni is szoktunk, akkor alvásidőben is játszani akar majd. Sok huzavonának veheted elejét, ha nem játszik a kiságyban.

    De térjünk vissza a mozgásfejlődéshez! Ahhoz, hogy a baba rájöjjön hogyan kell átfordulni, elegendő tér kell, ahol ezt meg tudja tenni és motiváció amiért érdemes küzdeni. Elegendő térnek megfelel egy 1×1 méteres járóka vagy a földre lefektetett játszószőnyeg, motivációnak meg olyan játékok, amiket egyetlen átfordulással el lehet érni. Emellett pedig még elegendő időre van szükség, amit a baba szabadon mozgással tölthet, eközben ismeri meg ugyanis a testét, a mozgását, fedezi fel testrészeit.
    Ha mindenhova cipeled, mindig be van zárva a hordozóba, a babakocsiba, akkor lehet, hogy jól elnézelődik, csak éppen mozogni nem tud (és ráadásul az állandóan valamivel elfoglalt, mindenhova magaddal cipelt babákból lesznek az állandóan elégedetlenkedő, unatkozó csecsemők, mert nem tanulják meg, hogyan foglalják el magukat)

    3. Mindenben segítünk neki

    Vanna olyan anyukák, akik állandóan a baba nyomában vannak és mindenben segíteni akarnak neki. „Nem tudod megfogni a játékot, majd én odaadom neked”, „Nem tudsz felállni, majd én segítek” és a többi. A gond ezzel az, hogy a mozgásfejlődés a küzdelemről szól. Ha nem kell erőlködnie a babának, hogy megszerezze a környezetében levő tárgyakat, akkor nem akar majd átfordulni, nem kezd el kúszni, nem akar majd felállni – csak jóval később.

    És ez a folyamat nem áll meg a járástanulás befejeztével: a totyogókat a játszótéren, a kertben hagyni kell próbálkozni. Ő jöjjön rá, hogyan kell felmászni a mászókára. Ő jöjjön rá, hogyan csúszhat le a csúszdán. Ő jöjjön rá, hogyan mászhat ki az alagútból. Ettől lesz erős, találékony, belevaló, bátor kisgyermek és még egy nagyon fontos tulajdonságra szert tesz, ha hagyjuk küzdeni: önbizalomra. Megtanulja, hogy képes egyedül, önállóan véghezvinni dolgokat, elérni célokat és megtanul örülni a saját sikereinek. És ez a cél, nem?

    4. Ültetés: csak óvatosan!

    Erről már rengeteg szó volt itt a blogon: a még magától felülni nem tudó babát nem szabad megtámasztás nélkül ültetni, mert ez túlterheli a gerincét, és például a későbbiekben gerincferdülést okozhat. 4-5 hónapos kortól lehet megtámasztva ültetni a babát, de nem derékszögben, hanem kb. 120 fokban megdöntve. Naponta néhány alkalommal ülhet megtámasztva, pl. az etetés idejére, vagy ha már unja magát a járókában és te még házimunkát végzel, de ne az legyen az általános program, hogy a baba naphosszat az öledben vagy az etetőszékben ücsörög.

    5. Jártatás

    Erről is számtalanszor írtam már: a már állni tudó vagy kapaszkodva lépegető babát nem szabad járni tanítani! Ettől ugyanis nem tanul meg hamarabb járni, viszont mivel nagyon tetszik neki, hogy „szabadon” mozoghat, felveszi azt a rossz szokást, hogy állandóan lépegetni kell vele és kézenfogva sétálgatni. A gond ezzel az, hogy a kézenfogva sétálgatással nemcsak a küzdés örömét veszed el tőle, hanem a helyes járásra sem ösztönzöd, ugyanis ilyenkor nem megfelelő a baba egyensúlya, túlságosan is rád támaszkodik, ezért lassabban alakul ki az önálló járáshoz szükséges egyensúlyérzék.

    6. Holdkomp, bébikomp, „járóka”

    Még ma is sok helyen szokás bébikompba vagy más néven „járókába” ültetni az 5-6 hónapos babákat. Ezzel a szerkezettel a lábukkal lökve magukat tudnak mindenhova elgurulni, ami nagyon szórakoztató számukra, az anyuka pedig örül, hogy milyen jól elvan a baba. Csak éppen ebben a szerkezetben ücsörögve:

      – nem fejlődik a kicsi mozgása
      – nem tud szabadon mozogni
      – nem tanul meg kúszni és mászni, mert nincs ami ösztönözze (és ez hosszú távon diszlexiát, tanulási nehézségeket okozhat)
      – késik az önálló járástanulás, mert a lábbal lökdösés technikája egészen más, mint a járásé

    Ez nem azt jelenti, hogy 1-1 alkalommal ne tehetnéd bele a babát 20-30 percre ebbe a játékba, de órákat ne töltsön el benne, mert ez már bizony maradandó károkat okozhat.

    Ha bizonytalan vagy benne, hogy jó helyen tart-e a mozgásfejlődésben, ha nem tudod, hol kellene tartani és mivel segítheted a fejlődését, tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

    About The Author

    Vida Ágnes

    Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

    79 Comments

    Comment navigation

    • B.Évi

      2011. május 22. vasárnap

      Kedves Ági!

      Kisfiam a napokban lesz 6 hónapos.
      A problémám a forgással kapcsolatos: nagyon jól indult minden, alig múlt négy hónapos amikor először átfordult hasról hátra, néhány napig csinálta párszor de azóta semmi. Az elmúlt két hónapban nemhogy fejlődött volna a forgás, hanem teljesen elmaradt. Lehet hogy ez nála nem is tudatos volt hanem csak véletlenül „lökte át magát”? Hátról hasra pedig egyáltalán nem produkált még semmit….
      aggódok, habár a gyerekorvosunk azt mondta, 6 hónapos korig nem gond ha a babák nem forognak.
      De hát már ott tartunk…
      sosem szeretett hasalni, de már kb. egy hónapja rengeteget hasaltatom. Mára már hozzászokott, van úgy hogy egy óráig is elvan „fekvőtámaszban” és nyúl a játékaiért, de átfordulni nem akar. Hogyan segíthetnék neki?
      Válaszod előre is köszönöm,
      Évi

      • Vida Agi

        2011. június 04. szombat

        Nincs miért aggódnod. Ha már egy darabig csinálta, akkor képes rá, csak most nem érdekli, a hasonfekvés most érdekesebb. Pár héten belül el fogja kezdeni majd, ha 7 hónapos korig mégsem kezdené el, akkor fordulj orvoshoz.

    • Szilvia

      2011. május 02. hétfő

      Kedves Ági!

      A kisfiam 6 és fél hónapos, de még nem fordult át hátról hasra. Nem igazán érdekli a forgás, hason pár percet el van, már fordult vissza de nagyon kevésszer, inkább sír és nem próbálkozik. Ülni már egyedül tud pár percig és ezt szereti is. A játékokkal ügyesen játszik. Az aggaszt, hogy lassan 7 hónapos és nem forog.
      Mit tehetek?

      • Vida Agi

        2011. május 11. szerda

        Ha néha már átfordult, akkor képes rá, tehát nem arról van szó, hogy nem tudja, hanem csak arról, hogy nem érdekli, ezért nem forog. Vannak babák, akik élvezik a forgást és folyton gyakorolják és olyanok, akik tudják ugyan, de nem érdekli őket annyira, mind a kettő normális.

    • Klink Dóra

      2011. május 01. vasárnap

      Kedves Ági!
      Egy 8hónapos aktív kislány édesanyja vagyok, aki már magától mászik, feláll és valamibe kapaszkodva már pár lépést meg is tud tenni. Mindezt magától, a maga tempójában érte el. Nem is ő aggaszt, hanem testvéremék 5héttel idősebb ikrei. Úgy látom, hogy meglehetősen testesek és a kislány még nem kúszik, mászik. Forogni úgy tudom már forgott, de általában ott marad ahova leteszik. Próbálkozni már láttam, de úgy tapasztalom, hogy nem bírja el a súlyát. Édesapám szerint 24 őrás etetés van. Érdeklődni szeretnék, hogy ez a későbbiekben okozhat e valamilyen rendellenességet esetleg problémát. Szólni nem merek, amíg nem tudok biztosat. Vagy talán az a baj, hogy a kislányommal hasonlítom össze őket? Őt nem lehet megtömni, ha nem éhes, nem eszik, viszont állandóan mozog és kiváncsian fedezi fel a világot. Az ikreknél viszont pont fordítva van. Csak az evés és semmi érdeklődés. Talán a mamának így könnyebb, hogy amíg esznek, addig is csönd van és le van róluk a gond?! Mit tegyek?
      Válaszát előre is köszönöm.
      K.Dóra

      • Vida Agi

        2011. május 11. szerda

        Kúszni 9, mászni 10 hónaposan kell tudni, felállni 11 hónaposan, tehát nincs miért aggódnod, a te kislányod fejlődött gyorsabban a koránál, az ikrek fejlődnek átlagosan ezen a téren. A természetük is láthatóan más: a te kislányod aktív, ők meg inkább nyugodt, szemlélődő típusú babák – ez normális, mi felnőttek sem vagyunk egyformák.

    • Mariann

      2011. április 14. csütörtök

      Kedves Ági!

      Kislányunk épp most egy éves. Már korán oda-vissza forgott, 9 hónaposan kúszni kezdett és 11 hónaposan kapaszkodva felállt. Viszont kimaradt a mászás. Hiába próbáltam segíteni, ösztönözni őt, tornáztattam is…stb., nem akarta. Most pedig már ha négykézláb van, egyből felül, nem tudom végképp rávenni, hogy másszon. A védőnőnk nagyon hiányolja a mászást, de nem tudom, mit tudnék még tenni ez ügyben. Aggódom, hogy a későbbiekben lesz valamilyen hátránya, hogy kimaradt ez a szakasz.

      Válaszodat előre is nagyon köszönöm,

      Mariann

      • Vida Agi

        2011. április 24. vasárnap

        Nem kell aggódnod, ha kúszott, és ezt követően magától állt fel, illetve ült, akkor a maga tempójának megfelelően fejlődött, az is lehet, hogy egy darabig még mászni is fog majd.

    • Edina

      2011. április 13. szerda

      Szia Ági!

      Babócánk most lesz 8 hónapos. Körbe és néha hátrafelé kúszik, emelgeti a popsiját, a lábát próbálja a hasa alá húzni. Egy Dévényes szakember megnézte, azt mondta, h a Picinél minden rendben, igaz kicsit merevebb a csípője. Szerinte egy 8 hós babának kötelező másznia… Ez ugye nem így van?
      Ha a Babó elé teszek egy játékot és nem éri el, akkor sír. Hagyjam egy kicsit, vagy hogyan ösztönözzem? Egyébként szinte egész nap hason vagyunk.

      Köszi!

      • Vida Agi

        2011. április 23. szombat

        Legkésőbb 10 hónapos korban kell mászni, addig nyugodtan várhattok. 9 hónapos korban szokták elkezdeni az előrefelé mászást.

        Kicsit hagyhatod erőlködni, ez őt is ösztönzi a haladásra, de utána segíthetsz neki egy kicsit (pl. közelebb teheted a játékot)

    • Ani

      2011. április 06. szerda

      Kedves Ági!
      Kislányom pár nap múlva lesz 8 hónapos. Sosem szeretett hason feküdni, de mióta hasról hátra tud fordulni csak pár másodpercig marad hason, aztán megfordul.Attól tartok, hogy ezért a hátizmai nem fejlődnek megfelelően. Hanyatt fekve helyet tud változtatni, de hogy fog így kúszni-mászni? (Felüléskor sem hajlandó segítségét elfogadni. Kb.120 fokos felületről tudja felerőlködni magát) Hogyan segíthetem elő ebben a helyzetben a mozgásfejlődését?

      Válaszod előre is nagyon köszönöm!

      • Vida Agi

        2011. április 23. szombat

        Próbáld meg minden nap 5-6 alkalommal 5-5 percre hasra fordítani és szórakoztatni közben, játszani vele, hogy hason maradjon. Illetve játszhattok olyat, hogy egy nagy takaróra ráteszed és a takaró két szélét felemelve lassan átfordítod hasról hátra, majd hátról hasra (a földön csináljátok, nehogy leessen a baba az ágyról), ezt nagyon szokták élvezni és segít neki megtanulni a hátról hasra fordulást is.
        Különösebben aggódni egyébként nem kell emiatt, most ez az új mozgás az érdekes a számára, később majd megtanul hasra fordulni és akkor azt fogja többet gyakorolni.

    • Jadelka

      2011. március 26. szombat

      Kedves Ági! 2 kérdésem lenne!A kisfiam most 4 és fél hónapos..és kezdetektől hanyatt alszik, mivel addig nyekergett és fordítgatta a fejét, amíg meg nem fordítottam..tehát nem szeret hason aludni..napközben próbálom egyre többet hasratenni..a védőnő azt mondja,hogy attól lapos kicsit a feje,hogy sokat van hanyatt..ez igaz? A hasonalvás segítene?köszönöm

      • Vida Agi

        2011. április 05. kedd

        Nem kell aggódni, pár hét és forogni fog álmában, akkor majd nem hanyatt alszik majd, csak emiatt felesleges hasra szoktatni, ha nem szeret úgy aludni.

    • Dóri

      2011. március 17. csütörtök

      Szia Ági,

      A kislányom 7 és fél hónapos és még nem kúszik. Forog folyamatosan, így bárhova eljut kommandó mozgásban. Igy nehéz motíválnom azzal, hogy távol teszem tőle a játékokat.
      Van rúgós hintája, amit fentartással fogadott. Még barátkozik vele.
      Ha pihenőszékben (pl.evés) és hordózóban(utazásközben) ül, illetve az ölemben is ül…az gátolja a mozgás fejlődését?
      Normális, hogy 7 és fél hónaposan nem kúszik?
      Tudok valamit tenni, hogy segítsem őt?
      Köszönöm a válaszod!

      • Vida Agi

        2011. március 19. szombat

        Kúszni 9 hónaposan kell tudni, tehát még ráér. Ha nem állandóan ül, hanem csak néha, akkor az nem gond. Leginkább az motiválja, ha sokat mozoghat szabadon, és sokat van hason.

    • Judit

      2011. március 16. szerda

      Kedves Ági!

      Mozgásfejlődésben kérnék tőled tanácsot.
      Kisfiam 7 és fél hónapos. Mindkét irányban forog, főleg hasról hátra. Visszafelé sokkal ritkábban, nemigen akar hason ellenni pár percnél tovább, mindig a hátára fordul játszani. Pedig naponta többször hasra teszem és próbálom motiválni is. Ha már unja a háton fekvést, az ölembe kéredzkedik ülni, persze megtámasztva. Ott is folyamatosan dől előre és a lábával játszik, persze egyedül még nem tud ülni.
      Már nem tudok mit kitalálni, hogy hason játsszon, félek hogy így sosem fog kúszni-mászni… Normális ez ilyen korban? Köszönöm válaszod!

      • Vida Agi

        2011. március 19. szombat

        Ez nem probléma, ha már tud forogni, nem tudod állandóan hasra kényszeríteni és nem is kell. Hadd próbálkozzon a forgással, aztán már ha ez nem lesz akkora újdonság, idővel rájön, hogy hason messzebb jut el, mint háton 🙂

    • Virci

      2011. március 07. hétfő

      Kedves Ági!

      Kislányom 6 nap múlva lesz 6 hónapos, és még nem fordul át. Viszonylag sokat van hason a játszószőnyegén, körülötte játékok… 3 hónaposan már a hátáról oldalra fordult, de 1,5 hónapja már azt sem csinálja. Kezdek aggódni, hogy később ebből baj lehet. Próbálom ösztönözni, néha forgatni is. Mi lehet a baj?

      • Vida Agi

        2011. március 13. vasárnap

        Nincs semmi baj, csak most még nem érdekli a forgás, ha korábban már tudott fordulni oldalra és sokat van hason, akkor idővel elkezdi majd.

    • Márti

      2011. január 13. csütörtök

      Szia Ági!
      Olyan problémám van,hogy 5 hónapos múlt a kislányom,és egyszer-kétszer forgott mindkét irányban,de alig csinálja!Főleg hátról hasra megy nehezen,pedig nagyon próbálkozik!Mi lehet a gond?Mivel segíthetnék neki vagy mivel ösztönözzem a forgásra?

      • Vida Agi

        2011. január 18. kedd

        Nem kell ösztönözni. Mivel már csinálta néhányszor, ezért képes rá és ez a lényeg. Ha próbálkozik vele az jó, idővel egyre hatékonyabban fogja csinálni.

    • Moncsa

      2011. január 08. szombat

      Szia Ági!

      Kislányom7,5 hónapos. 5,5. hónapos koráig Pavlik hámban volt. Miután leszedték róla hasról hátra átfordult néhányszor, de azóta nem forog. Hátról hasra nem is próbálkozik. Ettől függetlenül nagyon ügyesen kúszik hátrafelé, és kb. 1 hete rájött, hogy tud felülni. Lehetséges, hogy a forgás „kimaradt” neki, és majd egyszer később megtanulja? Vagy érdemes lenne szakemberhez fordulni?

      Előre is köszönöm!

      Móni

      • Vida Agi

        2011. január 18. kedd

        Mivel előtte már néhányszor átfordult, ezért nem maradt ki a forgás, csak a kúszás most érdekesebb. Nincs olyan „szabály”, hogy X hétig kell forognia és utána kúsznia, ha valamint már néhány alkalommal vagy 1-2 napig gyakorolt és utána egy újabb fázisba lép, akkor az előzőt már letudta, de az is lehet, hogy majd később fejleszti tökélyre, amikor szüksége lesz rá.

    • tedy

      2011. január 07. péntek

      Kedves Ági!
      Nem vagyok egy aggódós anyuka,de most picit ebben az esetben kezdek azzá válni.Kisfiam 5,5 hónapos.Dec.6-án a hasáról átfordult párszor a hátára,de azóta semmi.Gyakoroljuk vele,pléddel is forgattuk,sokszor van hason,de semmit nem akar csinálni.Még a lábait sem kapja be mint a többi gyerek.Vigyük szerinted gyógytornára?Köszönöm a válaszod

      • Vida Agi

        2011. január 18. kedd

        Először átfordulni 6 hónapos korban kell tudni, mivel ő már átfordult egyszer, ezért képes rá, idővel majd fogja gyakorolni is, de erre ráér még, hiszen még nincs 6 hónapos.

    • majamama

      2011. január 02. vasárnap

      Kedves Ági!

      Mozgásfejlődés témában kérnék tőled tanácsot. Kicsit félek, hogy a kislányom túl gyorsan halad. Most 6 és fél hónapos és már magától felül, kúszik, már hajaz a mászás felé (néha a térdén mászik, de ez még bénácska), felhúzza magát a kiságy rácsánál térdeplésbe, ha melléülök, a ruhámon felcsimpászkodik állásba.
      Mindenhol azt olvasom, hogy baj, ha túl gyorsan halad a gyerkőc, de akaratosan állni szeretne, ugyanez volt az üléssel is, bár tudom, hogy hiba, de én felültettem, mikor még nem tudott magától ülni, de szinte egyből stabilan ült (nem dőlt el). Ami zavar, hogy ami hamarabb ment, azt nem használja, pl a hátáról a hasára nem fordul (pedig tud), hanem addig hisztizik, míg meg nem fordítom. Alvás közben viszont olyan, mint a grillcsirke.
      Tényleg gond lesz később, hogy ilyen gyorsan halad? Vagy ez nem túl gyors? Végülis mindent magától csinál, azt az 1-2 hét ültetést leszámítva.

      Válaszod előre is nagyon köszönöm!

      További sok sikert a bloghoz!

      Üdv,
      Majamama

      • Vida Agi

        2011. január 12. szerda

        Nem gond, ha túl gyorsan fejlődik a gyerek, ha magától csinálja. Ha ő magától kúszik, feláll stb. akkor nincs gond. A probléma az, ha még nem tudja magától csinálni, de erőltetik, pl. a sétálgatást kézenfogva, vagy a felállítást, ültetést. Attól a kis ültetéstől nem lesz semmi gondja, de ha van rá mód, még ne ültesd támaszték nélkül.
        Az nem számít, ha a régebbieket nem csinálja, ez azért van, mert most az új mozgásformák az érdekesebbek neki, de hidd el, ha nem fordítod meg, hanem hagyod mindig egy kicsit küzdeni, tehát nem szokja meg, hogy „anya úgyis segít”, akkor szépen le fog szokni erről és maga megfordul majd.

    Comment navigation