Mit tehetsz, ha a babád utál hason feküdni?

Sok baba sír, nyög vagy kezdetben tűri, aztán türelmetlenné válik, ha hasra fektetik őket. Pedig a hasonfekvés lenne minden mozgásfejlődés alapja, ebben fejlődnek ki először a karizmok, a nyakizmok és a hátizmok, majd pedig a kúszás és a mászás. Hogyan vegyük rá a hasonfekvést nem kedvelő babát a hasonfekvésre? Mutatok 6 olyan gyakorlatot, amivel megkedveltetheted vele a hasonfekvést!

A babák egy része tiltakozik a hasonfekvés ellen. Érthető is, hiszen a föld kemény, kényelmetlen, ráadásul így semmit nem látnak a világból, míg hanyattfektetve azért lehet nézelődni. Ráadásul hasonfekve erőlködni kell, hogy megemeljék az egyébként is elég nagy és túlsúlyos buksijukat. Gyakran az is ott van a háttérben, hogy a bölcsőhaláltól tartva, míg korábban inkább hason altatták a babákat, most kezdettől inkább hanyatt fektetik őket. Ráadásul ott a babafotel, a hordozó, a babatornászó, amikkel szintén jól elvan hanyattfekve a baba, így fel sem tűnik a hasonfektetés hiánya.

Mit lehet tenni, ha a kicsi nem szeret hason lenni? Az alábbi kis gyakorlatokkal apránként megkedveltetheted vele a hasonfekvést. Már 2-3 hónapos kortól elkezdhetitek csinálni őket (kivéve az utolsót, amit 4-5 hónapos kortól lehet, amikor a kicsi már próbálkozik a kezére támaszkodni).

Érdemes a gyakorlatokat rendszeresen csinálni, legalább napi 5×5-5 percig. Ha minden nap rendszeresen gyakoroltok Fontos rá felhívni a figyelmet, hogy ha azt látod, hogy a kicsi 1-2 hetes gyakorlás után sem fejlődik, nem próbálja megemelni a fejét, hasrafektetve azonnal sír (testközelben is), akkor forduljunk mihamarabb orvoshoz, mert minél hamarabb kap a kicsi segítséget, annál gyorsabban orvosolhatóak a különféle izomletapadások, feszességek!

Íme a 7 gyakorlat:

1. Vedd a válladra a babát!

Vedd a válladra a babát, majd ülj le, támaszd meg a hátadat egy párnával és dédelgesd, beszélj hozzá! Ezt a testhelyzetet akár kezdettől használhatod büfiztetéshez is (csak jól takard le a vállad a „balesetek” elkerülése végett 🙂 ), hasfájós babáknál különösen jól szokott működni!

2. Tedd a mellkasodra hason!

Testközelben még a kényelmetlen testhelyzetek is elviselhetőbbek. Ez altatáshoz, rövid szundikhoz is jó testhelyzet különösen újszülötteknél. 6-8 hetes korban pedig már olyat is játszhattok, hogy a mellkasodra fekteted a babát és beszélsz hozzá, bíztatod, így egy kicsit meg kell emelnie a fejét és ha mosolyogsz, rádmosolyog. Nagyon jó kis játék és közben a baba megfeledkezik róla, hogy valójában ő most keményen dolgozik 🙂

3. Emeld fel hassal lefelé!

Szintén remek játék, amit nagyon élvez a baba. Puszild meg a pocakját, emeld fel és bolondozz vele! Közben ő emeli a fejét és barátkozik a hasonfekvő testhelyzettel anélkül, hogy a kemény padló nyomná a pocakját!

4. Fektesd hason a karodra!

A hasfájós sírást is jól csillapítja, altatásra és a baba megnyugtatására is jó, de akár ébrenlétben is játszhattok olyat, hogy az alkarodra fekteted a babát hason és ringatod.

5. Játsszatok fitnesz labdával!

Amikor a baba már ügyesen tartja a fejét (kb. 3 hónapos kortól), elkezdhettek fitness labdával is gyakorolni. Tedd rá hason a labdára, közben mindkét oldalról tartsd őt és finoman gurítsd odébb a labdán előre-hátra!

Itt meg tudod nézni, miket lehet csinálni vele:

6. Készíts neki támasztékot törülközőkből!

A babák 4-5 hónaposan kezdenek el először az alkarjukra, majd a karjukra támaszkodva nézelődni hasonfekvésben. Amikor már szépen emeli a fejét a kicsi hasra fektetve, egy nagy törülközőt összegöngyölhetsz, a karja alá teheted, így jobban tud nézelődni és ez rávezeti őt arra is, hogy a karjára támaszkodjon.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

26 Comments

  • Szidonia

    Reply Reply 2023. február 24. péntek

    Kedves Ágnes!
    A kislányom 3 hónapos 1 hetes, most kezdi valahogy megkedvelni hason ha le van foglalva valamivel, ügyesen tartogatja, persze belefárad és akkor sír.
    Mikor voltunk 2 hónaposan gyerekorvosnál és a karjaitôl húzta fel akkor ejtett el a fejét, azt mondta a doki tegyem hasra minél gyakrabban.
    Azt vettem észre, hogy mikor ölben van akkor nézelődik ügyesen, persze még imbolyog kicsit, de tartogatja a fejét, viszont ha felveszem az ágyból akkor még ejti el kicsit, nem tartja ő tudatosan.
    Aggódnom kellene vagy ez orvosolható gyakorlatokkal?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2023. február 26. vasárnap

      Gyakoroljátok minden nap legalább 3×5-5 percig a hason levést! Ha 4 hónapos korára nincs fejlődés, akkor forduljatok a korai fejlesztőhöz.

  • Ivett

    Reply Reply 2023. február 21. kedd

    Kedves Ágnes!
    Kislányom 2 hónapos, idáig nagyon szépen emelgette és forgatta a fejét jobbra balra. Azonban kb 2-3 hete csak szenvedés a hason fekvés. Sem emelni sem forgatni nem akarja a fejét. Mivel tudnám ösztönözni arra h emelgesse a fejét? Próbálkozhatunk már a labdával? Illetve törölközőt vagy plédet tehetek a melkasa, karja alá?
    A gyerekorvos szerint be van feszülve a jobboldala, ezért sok hasonfekvést javasolt, de szegénykém csak sír ha hason fekszik.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2023. február 26. vasárnap

      Próbáld meg, hogy nem hasra teszed, hanem a leülsz, hátradőlsz félig fekvő helyzetbe úgy, hogy egy párnával megtámasztod a hátadat és így teszed a mellkasodra őt hason. Beszélgess hozzá, mosolyogj rá, hogy fel kelljen emelnie a fejét. Ezt jobban szokták élvezni és ugyanolyan hatékony, mintha a földre tennéd hason.

  • Imecs monika

    Reply Reply 2022. október 10. hétfő

    Mèg megjegyeznem hogy egy picit duci 9, 70 kg

  • Anita Kollár

    Reply Reply 2020. június 10. szerda

    Kedves Vida Ágnes! Kérem segítsen a fiam aki 4 hónapos mozgás fejlődésben csak kettő(koraszülőtt) nem akarja emelegetni a fejét és állandóan sír! Vigasztalhatatlan! Mit csináltam rosszul?!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. június 14. vasárnap

      Semmit nem rontottál el, korababáknál gyakori jelenség a renyhe izomzat és a túl feszes is, mindkettő okozhatja, hogy nem tudja emelgetni a fejét. Mindenképpen mutasd meg mihamarabb korai fejlesztésben jártas szakembernek, mert fejlesztésre lehet szüksége.

  • Béczi Júlia

    Reply Reply 2020. január 22. szerda

    Kedves Ágnes !
    Van egy 3 hónapos kisfiam.Ülésbe felhúzva nem akarja tartani a fejét de ha hasra teszem akkor felemeli a fejét . Nem nagyon szereti hason inkább csak sír.Ha alszik akkor viszont elvan hason. Ez normális?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. február 03. hétfő

      Ha egyáltalán nem tartja ülésbe húzva a fejét, akkor mindenképpen beszélj a gyerekorvossal (de a státuszvizsgálaton ezt ők is meg szokták nézni). Ha néhány másodpercig tartja, akkor nincs gond. A hasonfekvést meg gyakorolgassátok a cikkben leírt játékokkal, idővel egyre jobban fogja kedvelni majd.

      • Imecs monika

        Reply Reply 2022. október 10. hétfő

        Jo napot kivànok. A kislànyom 7 honapos es nem forog sem hàtrol hasra sem hasrol hatra, viszont nagyon szèpen ül tàmasz nèlkul. Hason nem szeret lenni es ha hasra forditjuk nem nyomja ki magat nagyon sir. Mit tudnank tenni hogy esetleg erdekelje a forgas is mert csak üllni akar

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2022. október 16. vasárnap

          Először ki kell magát nyomni ahhoz, hogy tudjon forogni. Mivel nála ez kimaradt és az ülés sem segíti a fejlődésben, ezért mindenképpen fejlesztésre van szüksége, mert talán hipotóniás (nyilván ezt nem lehet megállapítani így a neten keresztül, ki kell vizsgáltatni). forduljatok a Dévény Alapítványhoz vagy korai fejlesztőhöz.

  • Andrea

    Reply Reply 2019. szeptember 11. szerda

    Kedves Ágnes!

    Az alábbi kérdésben szeretném kikérni a véleményét: jelenleg 4,5 hónapos kisfiam (8,5 kg) mozgásfejlesztésével kapcsolatban még jóval korábban azt javasolta a gyermekorvosunk, hogy egy törölköző segítségével gurgassam a kicsit jobbra-balra. Ezt minden nap csinálom, amit eddig élvezett is a kicsi, de kb 2 napja amint elkezdem emelni a törölközőt, azonnal sírni kezd, így nem erőltetem a gurítást. Magától még nem fordul, a hason töltött idő pedig mindig eltérő, valamikor csak 3-4 percig van úgy, valamikor 20 percig is elvan. Ön szerint erőltessem a gurítást, vagy hagyjam őt magától ráérezni, amint eljött az idő?

    Válaszát előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. szeptember 15. vasárnap

      Még kicsi az átforduláshoz. Persze lehet ilyet játszani, de ha nem szereti nem kell erőltetni. A rendszeres hason fektetésből idővel maga is rájön majd, de erre még van másfél hónapja 🙂

  • Gabriella

    Reply Reply 2018. április 13. péntek

    Jó napot Doktornő!

    Nekem hason fekvés el lenne kérdésem. Kislányom 4;5 hónapos. Szépen tartja a fejét maximum 10 percig aztán nagy keserves sírás a kezd. 3 hónaposan megfordult már nem egyszer hatrol hasra mostanában nem akarja. Van hogy 5 perc és sír is. Mit tudok tenni hogy megkedveltessem vele a hasonfekvést? Erösodnie kell még? Nincs elkezdve? Forduljunk orvoshoz vele?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. április 14. szombat

      Nincs még semmivel sem elkésve. Ha 5-10 percig tud hason lenni sírás nélkül, akkor legyen egyelőre csak ennyit egyszerre, viszont minden nap legalább 5-6 alkalommal tedd hasra és legyen annyit hason, amennyit bír. Ezzel elkezdenek erősödni a nyakizmai és egyre jobban ellesz majd hason is.

    • Anett

      Reply Reply 2020. november 17. kedd

      Kedves Vida Ágnes!
      Tanácstalan vagyok,és bízom benne,hogy itt talán megkapom a választ.
      5hónapos kislányom van. A mi esetünkben hatalmas probléma,hogy szívbeteg a kislány és már volt egy műtétje ahol fel kellett nyitni a kis mellkasát. Tudom ez hosszú gyógyulási folyamat. Gyógytornászhoz járunk de max 15 percet foglalkozik velünk,amit végig üvölt a kislány.
      Itthon próbálom tornáztatni de hason abszolút nincs el. Lassan 3hónapja hogy műtötték. Körülbelül 1hónappal van lemaradva a kortársaitól. Hogyan tudnám segíteni hogy megszokja a hason fekvést? Folyamatosan sír….
      Válaszát előre is köszönöm.
      Üdv:Anett

      • Vida Ágnes

        Reply Reply 2020. november 17. kedd

        Alapvetően a fenti cikkből azokat a gyakorlatokat érdemes végezni, amiket élvez a kicsi. Pl. félig fekvő helyzetben a mellkasodra fekteted és úgy beszélgetsz vele, de mindig csak annyit egyszerre, amennyit még élvez. Ha fél percet, akkor annyit, de naponta 5-6 alkalommal. Így fokozatosan egyre erősödik, sikerélménye lesz és egyre többet fogja emelgetni a fejét, megkedveli a többi hasonfekvő pozíciót is.

  • Boldizsár Tímea

    Reply Reply 2017. március 12. vasárnap

    Üdvözlöm!Érdekelne a véleménye a méhpempőről!Korai terhességnél el lehet-e kezdeni a fogyasztását?Nem káros-e a magzatra méregtelenítő hatása miatt,ha előtte nem fogyasztottam?
    Előre is köszönöm a válaszát!
    Tisztelettel:Boldizsár Tímea

    • Fné

      Reply Reply 2020. május 21. csütörtök

      Kedves Agnes!
      4,5 hónapos lesz a kislányom ( első baba) de nem tudom anélkül hasra tenni, hogy ne bukna fel többször sokat. Attól tartok nem fogja megszeretni a hasalást 7-8 perc után amúgy is elfárad és a fejét csak arccal lefelé tudja letenni. Nem vagyunk jók a hasalásban születés óta de a védőnőnk szerint szépen tartja magát. (Ami igaz is és tudja forgatni a fejét is ha támaszkodik) Maga szerint mikor van az a a pont mikor szakemberhez kéne fordulnom? Hogy hasalhatnánk nagy mennyiségű bukás nelkül?

      • Vida Ágnes

        Reply Reply 2020. június 14. vasárnap

        Ez normális, a jóevő babák gyakran buknak hasra fektetve. Ez nem jelentős mennyiség. Az segít, ha nem az etetés utáni 1 órában teszed hasra, hanem csak utána, de sok baba még ekkor is bukhat kicsit. Az normális, ha 7-8 perc után elfárad, ennél többet még nem is kell bírnia. Minden nap 4-5 alkalommal tedd hasra, ameddig tetszik neki és egyre kitartóbban tudja majd csinálni.

        • Hné

          Reply Reply 2022. január 11. kedd

          Kedves Ágnes! 6 hónapos a kislányom, hátról hasra és vissza is tud fordulni, rendszeresen. Hason változó időt tölt el, reggelente fél, háromnegyed órát így játszunk, napközbe is többször változó időtartamban, van hogy 5 perc múlva visszafordul, van, hogy sír is, de van, hogy többször is tudunk játszani 15-20 perceket még napközbe. Ami aggaszt az az, hogy nem nyomja ki magát tenyértámaszba. Képes rá, mert egyszer kétszer láttam, hogy egy nagyobb játékot meg akart nézni, és kinyomta magát, de tényleg csak ennyiszer. Ez gond? Vagy még gyenge lenne ehhez? Hason tengelye körül is az alkarja segítségével tud forogni, ha játékkal csalogatom. Le vagyunk maradva? Köszönöm!

          • Vida Ágnes

            Reply Reply 2022. január 31. hétfő

            Ez nem gond, ha képes rá, akkor csinálni fogja, amikor szükségesnek érzi. Ha alkaron támaszkodik, akkor egyébként teljesen a korának megfelelő a tudása, később továbbfejleszti majd.

      • Hájasné Nerpl Henrietta

        Reply Reply 2022. május 13. péntek

        Kedves Ágnes!
        Kisfiam 9 és fél hónapos.
        Nem szeret hason lenni, hamar megunja de van hogy el van akár fél órát is de ez a ritkább. Körbe-körbe kúszik, előre hátra annyira nem. Mászni még nem tud, még csak próbálkozik feltolni magát négykézlábra de még nem igazán ügyes benne csak párszor sikerült. Felülni magától nem tud viszont ülni igen és nagyon szereti is (valószínű ezért nem is akar hason lenni). Illetve a fenéken közlekedik is előre. Nagyon elrontottam hogy felültettem? Mászni már nem is fog így? Hogy vegyem rá hogy inkább hason legyen és próbálkozzon négykézlábra húzni magát? Már próbálkoztam hogy hagyom hason „hisztizni” és nem segítek neki felülni de sokat nem érek el vele mert megfeszül és nem csinál semmit.
        Tisztelettel: Henrietta

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2022. május 15. vasárnap

          Ha ilyen sokáig is hason tud lenni, akkor nincs miért aggódni. A babák legkésőbb 11 hónapos korban kezdenek mászni, ha ő most kúszik, akkor ebből majd logikusan következni fog a mászás csak még gyakorolnia kell. Nem kell hagyni hisztizni, de újra meg újra le kell tenni hasra és nem ültetni túl sokat, ha nem muszáj (csak akkor, amikor már unja hason és ő kéri)

        • Adrienn

          Reply Reply 2022. augusztus 13. szombat

          Kedves Àgnes!

          Kisfiam 6 hònapos.Megfordul hàtròl hasra mindkèt irànyba de vissza nem tud mèg àltalàban sìr akkor visszafordìtom de màr fordulnis egyből hasra.Ha hason van fejèt fordìtja viszont jobb oldalra megdönti ha ülèsbe húzzuk tartja de akkor bal oldalra dönti illetve lefele nèz többet.(hason fekve is de jàtszik a jàtèkokkal).kèzben fogva is inkàbb lefele nèz nem bìrnà tartani sokàig a fejèt.Jàrunk fejlesztèsre javult se sajnos ùgy veszem èszre visszaesett.Kell e aggòdnom a hason ferde fejtartàs miatt esteleg gerincproblèmàra stb?Nêzzesem.meg neurologussal?

          • Vida Ágnes

            Reply Reply 2022. augusztus 14. vasárnap

            Igen, érdemes lenne mindenképpen megnézetni, ez valószínűleg nem gerincprobléma, hanem inkább izomprobléma, de a kivizsgáláson biztosan kiderül a pontos ok és az, milyen fejlesztésre van szükség.

Leave A Response To Vida Ágnes Cancel reply

* Denotes Required Field