Csetlik botlik

Amikor feláll a baba, kezdetét veszi egy egészen új időszak az anyukák életében: a balesetek időszaka. Első körben ugyanis a baba nem tud leülni az állásból, ezért folyton elesik. Utána már le tud ülni, de mászik, mindenhol feláll és beveri a fejét. Aztán elindul a saját lábán a lakásban és mindennek nekimegy, folyton megbotlik stb. A legtöbb anyuka aggódva figyeli ezt a sok balesetet: nem lesz valami baja a kicsinek?

Csetlik botlikSzerencsére a babák még nagyon rugalmasak, ezért nagyobb esésektől sem ütik meg annyira magukat, mint mi felnőttek. Persze kellemetlen a sok esés, de ez a tanulási folyamat része. Nagyobb kárt okozol azzal, ha állandóan a nyomában vagy és a széltől is óvod, mert így lassabban tanulja meg, hogyan tud maga biztonsággal közlekedni.

Néhány biztonsági tanácsot érdemes figyelembe venni: Az éles sarkú bútorokat (pl asztal) igyekezz eltüntetni vagy biztonságossá tenni (pl élvédővel). Vehettek gyerekrácsot is a szobára, hogy tudjon mozogni, de ne kelljen mindig a nyomában lenni, egy szobát csináljatok meg úgy, hogy kicsi legyen az esés veszélye (bútorok a szoba szélére kerüljenek, veszélyes tárgyakat eltenni, ne legyenek szintkülönbségek (pl. lépcső) a szobában, és a sok kicsi szőnyeg sem praktikus. Jól jöhet a habtapi szőnyeg is a padlóra, mert azon nem üti meg magát, ha elesik.

Úgy alakítsátok ki a szobáját, hogy ne kelljen folyton a nyomában lenni, ha ott mozog.

Amikor már járni tanul, valószínűleg nem lesz már kedve a járókában játszani, de azért nem kell teljesen eltenni a járókát, mert jól jöhet, ha a postáshoz kell kimenned a kapuba vagy más miatt kell a kicsit pár percre magára hagynod. Mi úgy oldottuk meg, hogy a járókában olyan különleges tárgyak, játékok voltak, amiket csak ott kaphatott meg (pl. egy nyomogatós játék, egy színes magazin, amit cafatokra téphetett 🙂 )

Ha már nagyon fáradt, akkor próbáld meg egy helyben tartani, mert ilyenkor már kevésbé figyel oda és többet esik el. Olvassatok mesét, nézegessetek képeskönyvet, mondókázzatok, amíg pihen egy kicsit.

Az esések általában ijesztőek, de a többségük ártalmatlan. Amire oda kell figyelni az a fejsérülések, ha nagyon beüti a fejét, akkor érdemes mihamarabb orvosnak megmutatni, illetve a szemsérülések, még ha szemmel láthatóan nem is sérült a szeme, de beütötte, akkor is látnia kell gyermekszemésznek, mert lehetnek rajta sérülések. Ha eséskor a fogából törik le egy darabka, érdemes megmutatni gyerekfogásznak, mert a törött fogacska sérült vége felsebezheti a kicsi nyelvét.

Napirend, Szervezés és Időmenedzsment kismamáknak Ismered azt a néhány alapszabályt, amelynek révén a napirend számodra és a baba számára is tökéletesen átlátható és követhető lesz? Katt ide a válaszért! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

5 Comments

  • szilvia

    2010. szeptember 02. csütörtök

    Szia Ági!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy ha a kisfiam már jár elég nagy magabiztossággal (csak néha-néha veszíti el az egyensúlyát, de akkor is popsira ül), akkor mekkora szerepe lehet a magasított szárú cipőnek. Úgy hallottam, jobb, ha ilyen cipőt veszek neki. De vajon miért?
    13 hónaposan már szívesen járkál egyedül, pl. a mamánál a kertben, így a közös sétáink során is már sokszor az utcán is kézenfogva sétálok vele vagy hagyom, hogy a babakocsit fogva egyedül menjen. A kézenfogva sétálás ugye nem gond, ha már viszonylag stabilan jár?
    Köszönettel: Szilvia

    Válasz: Ha már tud magától menni teljesen egyedül, akkor foghatod a kezét az utcán, de ha még csak kapaszkodva (kocsit tolva stb.) tud menni, akkor nem szabad kézenfogva vezetni, mert a tossz egyensúlyt szokja meg.
    A magasított szárú cipő nagyon fontos a járás kezdetén, mert fogja a bokát, ezáltal megelőzhető a későbbi bokasüllyedés, de még a gerincferdülés is.

  • Bencsik Anikó

    2010. április 14. szerda

    A kisfiam most 7 hónapos és a minap beütötte hátúl a fejét mert ült és el dőlt.Most van egy pici púp a fején.Lehet valami komoly baja?Nagyon aggodom:Köszönöm.

    Válasz: Ha nem hány és nem sápadt, akkor nem.

  • Csilla

    2009. július 18. szombat

    Kedves Ági,

    nem szorosan ide tartozik, de nagyon szeretném ha válaszolnál mégis. 11 hónapos múlt a kislányom, nem olyan régen kezdett el mászni (már nagyon vártuk), de nagyon furcsa technikát választott, az egyik lába vagy teljesen be van hajlítva – ülő pózban – vagy legalább a talpán jár vele, a másik normálisan behajlítva. szerinted ez nem baj? el kéne vinnem szakemberhez, vagy hagyjam, másszon ahogy tud? egyébként minden rendben vele, már régen felül, feláll, gyorsan halad a mászással is, lépcsőt jár, két kézzel vezetve imád sétálni, csak ez a fránya mászás….

    válaszod előre is köszönöm

    Válasz: Semmi gond, ezt sok baba csinálja, kísérletezik a különféle technikákkal, ennyi 🙂

  • Vica

    2009. július 06. hétfő

    Nálunk ez elég érdekesen működik, 11 hónapos a lányunk és már több mint egy hónapja nagyon szépen megy ha fogja a kezem (ha kutyát látunk akkor szaladunk is :)) Viszont csak velem hajlandó menni, mintha csak én tudnám jól vezetni. Ha apa fogja a kezét akkor egyszerűen befékez. Velem viszont le se áll, mindig nyújtja a kezét és csak megyünk megállás nélkül. Eddig jól ment kettesben a házimunka, szépen eljátszott mellettem, de ennek vége. Ha van valakinek egy-két jó tippje hogy tudnék néha egy kicsit „elszakadni” megköszönném 🙂

    Válasz: Őszintén szólva, a vezetgetés nem túl jó, mert rossz egyensúlyt szokik meg a baba és ezért csak később fog magától járni. Házimunkánál őt is vond be a feladatokba, ez segíthet. Illetve a másik, hogy most azért nem akar eljátszani, mert a járás érdekesebb a számára. De jobban jársz, ha nem te vezetgeted, hanem megmutatod neki, milyen más segédletek vannak még a járásban, pl. járássegítők, vagy egy kis szék, amit tologathat maga előtt, vagy olyan kis babakocsi, amire rátámaszkodhat. Ezek azért jobbak, mint ha te vezetgeted, mert így középen támaszkodik és ő érzi az egyensúlyi helyzetet, míg ha a kezét fogod, akkor csak az egyik oldalán támaszkodik és te segítesz neki egyensúlyozni.

  • Zsú - Csodanő

    2009. július 04. szombat

    Amikor még bizonytalan volt a járásban a fiam, a fél szoba le volt ragasztva egy vastag anyaggal, mert elég éles szélük van a szekrényeknek, és mindennek.

    Akkor még működött – mostanában viszont leszedi, és direkt nekimegy. Leugrál az ablakpárkányról, bárhova felmászik, és abszolú semmi félelemérzete nincs. Volt egy film… Valami vígjáték, amiben volt egy kisgyerek, aki állandóan leugrált a szekrény tetejéről…

    Nekem állandóan ez ugrik be.

    Ezzel együtt edződök! 🙂 Kevesebb pánik, persze folyamatosan figyelem, de hát hatalmasakat esik, és a végén felkel, és nevet egy nagyot. A védőnő azt mondta, hogy nagyon ne idegeskedjek a dolgon, inkább hagyjam, hadd csinálja, ha neki jó.

    Nem semmi 🙂