A kis izompacsirta :)

Gyakran elfelejtjük a mozgásfejlődés körüli nagy hajszában, hogy a baba szinte izomzat nélkül jön a világra. Na, nem teljesen, hiszen a legszükségesebb izomzattal rendelkezik, ez az életbenmaradás feltétele, de a helyváltoztatáshoz, a mászáshoz, járáshoz szükséges izomzat nincs meg, ez menet közben fejlődik ki és egyáltalán nem magától.

A kis izompacsirta :)De nem bizony: a baba a saját mozgásával maga fejleszti ki az izomzatát, mint ahogyan az edzőtermekben az emberek egyes izomcsoportokat a megfelelő gépekkel fejlesztenek, úgy a baba is maga „gyúr”, dolgozik azon, hogy a számára szükséges izmok fejlődjenek.

Elsőként a nyakizmok fejlesztéséért kell megdolgoznia, hiszen ahhoz, hogy lásson valamit a körülötte levő világból, fel kell emelnie a fejét. Nincs egyszerű dolga, hiszen a feje a testéhez képest sokkal nagyobb, de idővel győz a kíváncsiság és függőleges helyzetben képes egyenesen tartani a fejét, majd pedig képes lesz hasonfekvő helyzetben is megemelni azt.

Ha már a fejét meg tudja emelni, akkor a karizmok fejlesztése következik, hiszen hason fekve csak a fejedet megemelve nem látsz annyit, mint ha a kezeddel is tudod emelni magad. A karizmok és a kézügyesség hanyatt fekve is fejlődik, ha a baba maga elé nyúlva emelgeti a kezét, játszik, azonban hason fekve egészen más részeket „mozgat meg” a kicsi. 4-5 hónaposan már képes a karján megtartani magát, de ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy mindjárt kúszni is fog, hiszen ahhoz lábizmokra és a kéz-láb összehangolt működésére is szükség van, ezért kell néhány hónap gyakorlás ahhoz, hogy képes legyen hatékonyan kúszni.

A legtöbb baba számára a kúszás a körbe-körbe kúszással kezdődik és nem minden baba kezd el szabályos „kommandós” stílusban kúszni, néhányan megmaradnak a körbe-körbe forgásnál (hason) vagy pedig hernyószerűen kúsznak a lábuk helyett a teljes testükkel a kezükre támaszkodva. Mindez azonban jó alapot ad a mászásnak, hiszen ezáltal fejlődik a hátizom, a karizom és a lábizmok olyan szintre, hogy a kicsi képes legyen mászni.

A mászás során tovább fejlődik a láb izomzata és megerősödik a hát is, amire a járásnál lesz nagy szükség. Amikor a kicsi elsőként feláll, sokan gondolják azt, hogy most hamarosan járni is fog, pedig kell néhány hónap álldogálás, és kapaszkodva sétálgatás ahhoz, hogy a kicsi lábizmai, idegrendszere, egyensúlyérzéke a kellő szintre kifejlődjön és -ami nagyon fontos- az egyensúlyozáshoz szükséges talpizomzata is elég fejlett legyen az önálló járáshoz.

Éppen ezért fontos, hogy amíg nem jár segítség nélkül a baba, addig mezítláb gyakorolhasson, mert ez segít a talpizomzat megfelelő fejlődésében, és később is váltogassuk a mezítlábas és a cipős járást, tehát mindkettőben legyen része a lábának, így fejlődhet optimális ütemben a lába. Egyenetlen, természetes terepen pl. fűben nyugodtan lehet mezítláb, a lakásban megoszlanak a vélemények a cipő viseléséről, van, aki azt tanácsolja, mivel egyenletes a terep, inkább jó minőségű cipőben legyen, de van aki szerint inkább mezítláb vagy zokniban legyen a lakásban, főként, ha máshol nincs lehetősége mezítláb lenni, például mert tél van és nem tud a fűben szaladgálni.

A járás kezdete után sem mondhatjuk azt, hogy már minden izomzat kifejlődött, hiszen számos izomcsoport ekkor indul igazán fejlődésnek. A hasizmok pl. csak 2-3 éves korra fejlődnek olyan szintre, hogy a kicsi hanyattfekvésből fel tudjon ülni, holott sok anyuka már 8-10 hónapos korban azért aggódik, mert féloldalasan, a kezére támaszkodva ül fel a baba. Hát ezért 🙂

Egészen kicsi korban az izomzat egyenletes fejlődésében sokat segíthet a babaúszás, hiszen itt a fizikai/gravitációs korlátok elvesztésével kedvére mozoghat minden irányban a baba, megvan a mozgás szabadsága, amit még a „szárazföldön” nem tapasztalhat meg, ezért egységesen fejlődnek az izmai és a mozgásfejlődése is gyorsabb lehet.

A lábizmok fejlesztésében segíthet még a rugós hinta, amiben egészen attól kezdve ugrálhat a baba, hogy képes megtámasztva megülni (5-6 hónapos kortól). Fejleszti az egyensúlyérzéket is és a lábizmai is erősebbek lesznek tőle.

Ha bizonytalan vagy benne, hogy jó helyen tart-e a mozgásfejlődésben, ha nem tudod, hol kellene tartani és mivel segítheted a fejlődését, tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

5 Comments

  • Sz. Ági

    2011. február 17. csütörtök

    Kedves Ági,

    A következőkben szeretném a segítségedet kérni: kisfiam most töltötte be a 7. hónapot, kb két hónapja kúszik, négykézláb áll és egy hónapja állandóan fel akar állni. Négykézláb állásból is próbálkozik a talpára állni és kinyomja magát, ha pedig lát minket, akkor azonnal üldözőbe vesz, hogy segítsünk neki felállni. Ha megkaparintja a kezünket, már húzza is fel magát gond nélkül, de most már kizárólag csak ezt akarja csinálni, ha nem segítünk, nagyon begurul :). A rugós hinta nem is jó már, a játékai sem érdeklik, ha a közelben vagyunk, csak az állás. A napokban már próbálkozik az üléssel is, négykézlábból oldalra kiül. A gond lehet, hogy a kúszással van, legalábbis a gyerekorvos látatlanban ezt mondta… A fiam úgy kúszik, hogy a bal alkarját és a jobb lábát használja, a másik kezével tenyerel és hadonászik, a bal lábát pedig csak húzza. Minden más mozgásnál szépen használja a testrészeit, pl. a bal lábával próbál felállni, mindkét kezével fog, rakosgatja a játékokat egyikből a másikba. A kérdésem az lenne, hogy ez gond-e és ha igen, mi a teendő ilyenkor?
    Válaszodat előre is köszönöm, üdv,

    Ági

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      Nincsen semmi gond a kisfiaddal, nagyon ügyes 🙂 Annak, hogy ilyen egyedi módon kúszik, az az oka, hogy erre a módszerre jött rá, ezért ezt használja, majd lehet, hogy később még tökéletesíti még, de az is lehet, hogy teljesen átáll a mászásra, ettől semmi baja nem lesz.

  • Timea

    2009. szeptember 26. szombat

    Szia Ági!
    Az én kislányom most 11hetes, és állandoan ácsorogni akar. De még ugymond „ökölbe” tartja a lábujjait, azért engedhetem az ácsorgást vagy a gerince miatt még azért ne engedjem? Azt hallottam hogy ennyi idösen még nem szabad hagyni, hogy magátol ácsorogjon, persze ha fogom a kis kezét.
    Elöre is köszönöm a választ!

    Válasz: Nem, ha nem tud magától felállni, akkor nem szabad hagyni állni!!! 11 hetesen ez még biztosan nem jó neki, sem a gerincének, sem a lábának nem tesz jót.

  • Bogi

    2009. szeptember 16. szerda

    Nekem most az a nagy dilemmám, hogy vastag zokni vagy mamusz legyen a lakásban a gyerek lábán. Ő még csak kapaszkodva lépeget, de mivel elég hideg a padló, kell valami a lábára. Attól tartok, a zokni nem elég meleg. Lehet kapni azokat a vastag zoknikat, amiknek az aljára egy bőr talp van varrva, de nem tudom, az még „mezítlábnak” számít-e, vagy akkor már egészségesebb, ha egy talpbetétes mamusz van a lábán, ami a bokáját is tartja?
    Ági, neked mi a véleményed?
    És ha van talpbetét a cipőben az elég, vagy más tényezők is közre játszanak a jó választásnál, azaz vannak bizonyos márkák, amiket preferálni kell?
    Előre is köszönöm a válaszokat, és szép napokat mindenkinek!
    Bogi

    Válasz: Nincsenek olyan márkák, amiket preferálni kell (bár a márkák szeretnék ezt :)) Tartsa a bokáját, ez a fő feltétel.

    Otthon lehet vastag zokniban, ez mezítlábnak számít. A mamusz azért nem jó, mert nem tartja a lábát, de nem is mezítláb, nem lép benne jól, ezért ez a lehető legrosszabb megoldás. Akkor már inkább legyen bent zokniban és jó minőségű szandálban, ami tartja a bokát.

  • Éva

    2009. szeptember 16. szerda

    Szia Ági!

    Írtad, hogy megoszlanak a vélemények a lakásban történő cipőviselésről.
    Mi éppen most tartunk ott, hogy akkor most adjak rá vagy nem. Te mit gondolsz erről?
    A lakás meleg, tehát attól nem kell félnem, hogy megfázik a lába.
    Többen a Liliputi cipőket ajánlották nekem, mint köztes megoldás.

    Válasz: Lakásban én a mezítlábat javaslom (nyáron zokni nélkül, télen zokniban). Megoszlanak a vélemények erről, mert van aki szerint nem szabad egyenes terepen sokat mezítláb lenni, inkább a szandál, de szerintem a mezítláb az egészségesebb, mert így fejlődik ki a megfelelő lábboltozat és a megfelelő talpizomzat.
    A köztes megoldásként ajánlott puha cipőket nem javaslom, ez a lehető legrosszabb megoldás, mert távol áll a mezítlábtól (nem fejlődnek kellőképpen az izmok), de a bokáját sem fogja eléggé.