„Állandóan vele kell lenni”

Gyakran hallom -általában 3-7 hónapos közötti gyerekek anyukájától-, hogy a baba 100% figyelmet követel tőlük. Egyáltalán nem akar aludni, nappal egyáltalán nincs el egyedül és ez teljesen kikészíti az anyukát. Mi állhat az ilyen problémák hátterében?

 “Állandóan vele kell lenni”A legtöbbször alapos kikérdezés során kiderül, hogy a baba napközben 30 perceket alszik, és 10-10 percekre elfoglalja magát azért, de aztán unatkozni kezd. Jó hír, hogy ez így normális!
Egy néhány hónapos csecsemőtől még nem várható el, hogy 10 percnél tovább elmélyüljön a játékban (még másfél évesen sem tudnak ennél tovább egy dologra koncentrálni). Van azonban egy nagy különbség a másfél évesek és a 4 hónaposok között: hogy az előbbiek, ha megunták az egyik játékot, el tudnak menni a következő játékért. A baj az, hogy 3 hónaposan még nagyon érdekes a világ egyhelyben ülve, de 6-7 hónaposan már nagyon unalmas.

És ez így van rendjén! Ez az unalom az a hasznos mozgatórugó, ami ösztönzi a babát arra, hogy megtanuljon kúszni, aztán pedig mászni. És abban a pillanatban, hogy el tud jutni az egyik játéktól a másikig, az állandó unatkozást mintha elfújták volna!

De mit lehet tenni addig? Levélben kérdezte az egyik anyuka, mi a teendő, ha a baba nem nagyon akar aludni (ez természetes ebben a korban: egyre kevesebbet alszik napközben a baba, mert nem fárad le eléggé és a legtöbb anyuka beleesik abba a hibába, hogy aggódik a gyerek alvásmennyisége miatt, ezért folyton elaltatja, a fáradtság legkisebb jelére is, ezért a baba még kevesebbet alszik és az ördögi kör bezárul…) A levelemet itt olvashatjátok:

„Mivel még csak 4 hónapos viszonylag könnyen meg tudod neki tanítani, hogy magától elaludjon, illetve elfoglalja magát napközben.

A lényeg a napirendben rejlik, illetve a napirendi dolgok sorrendjében. Reggel felkelés után etesd meg, aztán alapos büfizés után tedd le játszani olyan játékokkal, amiket gond nélkül el tud érni, tud használni (pl. babatornászó, ha nem szeret hason lenni), vagy ha már hason is elvan, akkor nyomogatós játékok stb.
Ebben a korban max. 10 percet lesz el magában, utána elkezd unatkozni, ekkor menj oda, játsz vele 10 percet, aztán adjál neki egészen új játékokat, amikkel megint ellesz egy 10 percet. Ha megint elunta magát vidd át másik szobába, játszatok ott közösen, utána megint 10 percig magában. Ha már nem akar egyedül lenni, vidd oda ahol épp vagy, a konyhába vidd ki magaddal hordozóban, miközben a dolgodat végzed, beszélj hozzá, adj a kezébe érdekes konyhai eszközöket, vond be a teregetésbe (ezt nagyon szeretik nézni a babák :))

Ebben a korban kb. 2 óra ébrenlét után fárad el úgy igazán a baba. Csak akkor tedd le aludni, amikor nagyon álmos. Ne altasd el az álmosság első jeleire, mert akkor rövid idő után fel fog ébredni. Ebben a korban napi háromszor 30-90 perc közti alvás az átlag. Ennél többet napközben ne várj tőle. A 30 perc sem gond, ha kipihenten, jókedvűen kel fel a baba és a 2 óra sem, ha ez nem megy az éjjeli alvás kárára, aminek a mértéke ebben a korban 10-12 óra lehet.

Te döntöd el, hogy cicin altatod vagy nem, a cicin altatásnak is megvannak a maga előnyei, pláne, amikor már örökmozgó a baba és nem akar elaludni.
De ha meg akarod tanítani egyedül elaludni, annak megvan az az előnye, hogy ha felkel éjjel, akkor nem fog sírni, nem fog téged felébreszteni, hanem szépen visszaalszik magától.”

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

15 Comments

  • Brigi

    2011. április 20. szerda

    Kedves Ági!

    Kislányom 5 hónapos egy hét múlva. Idáig egészen szépen elvolt napközben, persze főleg úgy hogy játszottam vele, de azért ott tudtam hagyni 5-10 percre amikor is szépen eljátszott. Pár hete hatalmas sóhajtások, ásítozások közepette masszívan unatkozik egész nap. Konkrétan semmi nem jó. Persze aludni nem akar, nagyjából naponta 3×30 percet, ezt valamikor a délelőtti órákban még tudja nyújtani 1-2 órára, mikor éppen milyen napja van… Gyakorlatilag egész nap játszunk, nap végére már úgy érzem magam mint egy cirkuszi majom a bazárban. Próblom otthagyni de akkor meg sírás a vége, azt meg nem bírom elviselni, plusz totál belelovalja magát, és alig tudom lenyugtatni. Hozzáteszem, hogy nagy súlyú baba,kicsit lustácska, és még egyáltalán nem forog, pedig hason alszik és napjában többször hasra teszem játszani. Háton utál lenni, gondolom nincs mit nézni. A pihenőszékben felakar ülni, babakocsiból folyamatosan ki akar mászni. A kérdésem igazából elég összetett:
    1. Váltogatom a helyszíneket, de úgy veszem észre hogy már mindent un, a játékokat is. Lehetséges hogy ennyi idős korban a baba megunja ugyanazokat a játékokat? Mivel tudnám lefoglalni jobban, úgy hogy közben legalább megfőzni tudjak?
    2. A félórás alvása percre pontos, pedig mindig akkor teszem le mikor már fáradt, kb. 2-2,5 óra után. Ügyesen elalszik, pár perc kell hozzá, szinte altatnom sem kell. Kellene még nyújtanom az időt?!
    Estére ugyanis totál kész van, és du.6 órától már csak nyüglődünk a fürdetésig.
    3. Napirendünk nincsen a szó klasszikus értelmében, mivel változó hogy mikor kel (6-7 között) reggel, mennyit alszik délelőtt, de a sorrendet általában tartom. Kivéve ha 30 percet alszik, mert akkor mikor felébred az alvás után még általában nem éhes azonnal. Ez okozhat e nála gondot, zavart? Sírhat e emiatt?

    Bocsánat a hosszú levélért!
    Egyébként köszönöm a sok hasznos információt amit megosztassz velünk, főleg az alvási részt, nekem a te módszereddel sikerült megtaníttatnom a kislányommal.

    Üdv.
    Brigi

    • Vida Agi

      2011. május 07. szombat

      1. Igen, lehetséges, hogy megunja,ezért váltogatni kell a játékokat is. Főzésnél, házimunkánál magad mellé is ültetheted és beszélgethetsz vele addig, a kezébe adhatsz konyhai eszközöket (pl. fakanál). És az sem gond, ha néha hagyod egy kicsit unatkozni, ha nem rohansz hozzá azonnal, ha elunta magát, így megtanulja, hogyan keressen más elfoglaltságot.

      2. Ez normális. Ebben a korban sok baba csak keveset alszik, mert fizikailag még nem fárad el, a mostani játékai pedig már nem fárasztják le annyira. Amint forogni és kúszni kezd majd, ez megváltozik majd, mert jobban le fog fáradni.

      3. A jó napirendben nem az időpontok fixek (hiszen a kicsi nem ébred mindig ugyanabban az időben), hanem a dolgok sorrendje, tehát ezt teljesen jól csináljátok.

  • Szabó Mária

    2011. január 30. vasárnap

    Kedves Ági!
    7 és fél hónapos gyermekem van és férjemmel szeretnénk elutazni (2 hét múlva) 12 éves fiúnkkal együtt 1 hónapra külföldre, üdülni, pihenni. A gyermekünket a nagymamára és nagypapára bíznánk. Sérülhet lelkileg gyermekünk attól, ha 1 hónapig nem vagyunk vele? Nem szoptatom, születése óta tápszert kap, ezzel tehát nem lehet probléma.
    Köszönöm válaszod, előre is,
    üdvözlettel:
    Mária

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Sérülni nem fog tőle, emiatt nem kell aggódnod, a napirenddel lehetnek problémák, ha a nagymama esetleg más napirendet tart, mint amit te szoktál, de ebben a korban az 1 hónap különlét még nem különösebben viseli meg a kicsit.

  • Horváth Attiláné

    2010. április 30. péntek

    Kedves Ági!!
    Az én problémám az hogy a 4hónapos kisfiam nem akar el lenni egyedül,a baba kocsiba csak max2órát van el és utána csak sír sír és sír,ki veszem és már semmi baj!!rengeteget játszom vele!!voltunk 4napot kórházba és onnantól kezdve van az hogy nincs egyedül el ez kb 2hete volt!!mit tegyek??hogyan szoktassam le hogy ne legyen annyit kézbe??válaszát előre is köszönöm!!

    Válasz: Ha 4 hónaposan egy baba 2 órát elvan magában, az nagyon jó. Ebben a korban kb. 10 percet tudnak egyedül eljátszani a kicsik, utána utatkoznak. Csináld úgy, hogy evés után tedd le, játsszon ameddig tud, ha unatkozni kezd, menj oda hozzá, beszélgess vele, játssz vele, de ne vedd fel. 10-20 perc után tedd át más helyre és ott játsszon megint egyedül, ameddig bír és így tovább. De ne vedd azért kézbe, hogy ne unatkozzon. Ebben a korban azért tetszik nekik a kézben levés, mert onnan jobban tudnak nézelődni, erre a célra beteheted a hordozóba, vagy olyan etetőszékbe, aminek a háttámlája dönthető és így magasabbról tud nézelődni.

  • Ildi

    2009. július 12. vasárnap

    Szia Ági!

    Kisfiam 5 hónapos és a gondunk vele az, hogy éjjelente kb. 5-6 alkalommal felébred, egyedül nem tud visszaaludni. Éjjel 1-szer szoktam megetetni és próbáltam már a felvesz/letesz módszert is. Napközben alszik kb. 2-szer 2 órát és ilyenkor egyedül is el tud aludni, de ez éjjel valahogy nem működik. Rendszerint a hasán alszik el, de mivel már át tud fordulni a hátára, ébredéskor mindig így találom. A kérdésem az lenne, hogy tanítsam meg elaludni hanyatt fekve és megoldódna a gondunk vagy próbáljak más módszert?

    Válasz: Ezeknek a tüneteknek az oka a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
    Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

  • réka

    2009. március 17. kedd

    az én babám 11 honapos mindent megeszik,feláll,járkál kapaszkodva ,kint van 8foga.a gond h néha elvan fél orát is a játékjaival,de van amikor nem lehet rászedni h játszon,csak hisztizik,mászik rám,a konyhában néha elvan,néha kapaszkodik belém állva és ugy nyafog.éjjel többször felébred,elkezd sirni pár másodpercet majd vagy visszaalszik,vagy nem.az az igazság hogy olykor annyira fel tud idegeseiteni hogy a 10. nem szabad mondat után kap a popojára vagy a kezecskéjére.elég agressziv a fiam mostanában csak rombol,üt-ver mindent,legyen az játék v tárgy vagy én meg a párom.néha eszembe jut az h a gyerek utánzással tanul igy aggodom h nem e ezek a nevelö kikapások miatt verekedös a gyerek?vagy maga szerint mi lehet a gond?kérem e irásom alapján bármilyen véleményt elfogadnák mert azon vagyok h gyermekem boldog legyen és kiegyensulyozott.irja le észrevételét,h jo neveltetést kap e,esetleg miben hibázom.fiam nagyon anyás rengeteget szeretgetem meg játszok vele amolyan harapdálos,furázos ,belefujos játékot amit nagyon imád és ö is ugyanugy csinálja,sokat nevetünk.csak néha nehéz eset.

  • Panda

    2008. november 27. csütörtök

    Szia,

    9 hónapos kislányom július óta rengetegszer felébred éjszaka. Akkor kezdett el jönni az első fogacskája. Azóta csak romlott a helyzet, már bevittük a kiságyat a mi szobámkba, levettük az egyik oldalát és odatoltuk az én felemhez, de nem javult a helyzet. 5 percet nem képes nyugtom aludni, állandóan mászik, megy neki a kiságynak, nyüszög, sír és nem tudunk vele mit kezdeni. Eddig ha felvettm rögtön visszaaludt, pár napja már azt sem. Csak tol el magától, persze csukott szemmel. Napközben nyűgös, de kétszer általában alszik. Nem tudom mit tegyek mert már rengetek mindent megpróbáltam és semmi változás. Kérlek segíts!

    Válasz: A baba alvási ciklusa úgy működik, hogy kb. 45 percenként éberebb szakaszba ér, és ha ekkor valami megzavarja, akkor felébred. 7-9 hónapos kor körül a gond az szokott lenni, hogy egyrészt a fogzás zavarja, másrészt a mozgásfejlődés miatt intenzíven fejlődnek az izmok, és az idegrendszer, ezért gyakran a saját mozgására, izomrángására kel fel a baba. Első körben ezeket a problémákat kell kezelned, mert így amikor az éberebb alvási szakaszba ér, nem ébred majd fel, hanem alszik tovább, tehát eleve csökken az ébredések száma is. (ebben a korban már sem a hasfájás, sem az éhség nem szokott problémát okozni)
    A sok mozgolódás ellen jó segítség a hálózsák, amiben nem tud annyit mocorogni (akkor is rá lehet adni, ha már áll) álmában.
    A fogzással kapcsolatos problémák akár hónapokig is eltarthatnak, általában a 6. fog áttöréséig szokott ezzel gond lenni, utána néhány hónap szünet, és a többi fog kibújása már jobban észrevehető és tényleg csak az a néhány nap szokott gondot okozni, amíg áttörik a fog. Nálunk a homeopátiás szerek váltak be rá a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt olvashatsz erről bővebben.

    Ha ezeket a tényezőket már kizártad, akkor következhet az, hogy megtanítod magától elaludni, mert így ha megébred, akkor gond nélkül vissza tud majd aludni egyedül. Ehhez azt kell tenned, hogy elalvás előtt megdédelgeted, megszeretgeted, segítesz neki ellazulni, de nem altatod el teljesen, hanem félálomban leteszed a kiságyba. Ha sír vedd ki, nyugtasd meg, aztán megint amikor félálomba kerül, tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Első alkalommal akár 1 órát is eltarthat mire így elalszik, de ez minden alkalommal egyre csökkenni fog, mert megszokja, hogy ez az elalvás új módja. Este, napközbeni altatásnál és éjszaka is ezt kell tenni. Ha következetesen csinálod, akkor 2-3 nap alatt eredményre szokott vezetni ez a módszer.

  • Vida Ági

    2008. szeptember 22. hétfő

    Szia Erika, most olvastam a leveledet. Az nem gond, hogy nincs el sokáig semmivel, ebben a korban a gyerekek többsége nincs el semmivel sokáig, csak rohangálni akarnak, meg felfedezni, egyik kalandból a másikba csöppennek, minden csak rövid ideig köti le őket, hiszen most tanult meg járni és végre felfedezheti a világot.

    Az állva altatással kapcsolatban kitartónak kell lenned, és le kell róla szoktatni. Én annak a híve vagyok, hogy bizonyos határig legyünk engedékenyek, de azért mindent nem lehet megengedni. Két lehetőséged van: vagy ezentúl együtt alszotok, míg meg nem érik a különalvásra és amikor éjjel felébred, akkor kitartó leszel és nem kelsz fel az ágyból, nem altatod vissza állva, ha a feje tetejére áll akkor sem. Az első pár alkalommal biztosan hisztizni fog, de tudnod kell, hogy ez már nem az az „igazi” sírás, hanem igazi hiszti, hiszen már a dackorszakban vagytok.
    A máik lehetőség, hogy rászoktatod a kiságyban alvásra és visszaalvásra egyedül. Ezt két módon teheted meg. Az egyik, hogy kicsit ringatod lefekvés előtt, de nem altatod el, aztán leteszed a kiságyba, ha sír kiveszed, megnyugtatod, de aztán visszateszed. Ezt csináljátok este lefekvés előtt és éjjel is, ha felkel. Kitartónak kell lenned, lehet, hogy 1-1,5 órán át is eltart, mire elalszik első alkalommal, de ha türelmes és következetes vagy minden egyes alkalommal, pár nap alatt meg fogja belőle tanulni, mi az új módi.
    A másik megoldás, hogy pár napig apa fekteti le este és ő megy be hozzá éjjel. Első alkalommal talán még lesz egy kis sírás miatta, de ha következetesek vagytok ez kb. 2-3 nap alatt rendezi a problémát.

  • Erika

    2008. szeptember 20. szombat

    Szia Agi kerlek ha olvastad a levelem valaszoly ra mert tenleg ketsegbe vagyok esve Balazska miatt.Erika.Koszi.

  • Erika

    2008. szeptember 19. péntek

    Szia Agi!
    Nalunk is hasonlo problemak vannak.Balazska aki 1 eves es 2 honapos, most indult el ugy telyesen egyedul jarni es minden erdekli na nem is ezzel van a baj hanem azzal , hogypar percig koti le a figyelmet barmi.Be vontam a hazimunkaba o is foz mert kap muanyag edenyt es fakanalat de ez se erdekli sokaig meg a porszivozassal el van miutan en vegeztem o meg eleg sokaig eljatszik a porszivo csovevel ez kb 1 ora de en ennek rettenetesen orulok mert rengeteg dolgot tudok addig elvegezni.Vettem neki egy kicsi jatek porszivot de azt oda vagja a foldhoz ezert van ,hogy naponta 2 szer 3 szor is porszivozunk.Arrol ne is beszeljek ,hogy csak es kizarolag ott hajlando jatszani ahol en is ott vagyok.Ez nem baj mert igy mindig latom mit csinal.Ami pedig a kerdesem lenne az az,hogy nem is hajlando nappal egyaltalan aludni es ejjel meg mikor felebred se a kisagyba nem akar vissza fekudni de sem velem nem akar aludni egyszeruen fel all melolem es mutatja ,hogy menjunk vissza a szobaaba es tartsam a kezemben mig vissza alszik.Csak az a bibi ,hogy barmilyen melyen alszik mihelyt be teszem a kisagyba rogton felpattan es toporzekolva ordit ugy ,hogy alig tudom megnyugtatni.Plane ,hogy azt sem engedi ,hogy le uljek az agy szelere vele csak kizarolag ugy jo neki ha alva altatom.
    Tudom ,hogy ez a szeparacios szorongas -ert van igy mert folyamatosan olvasom a cikkeidet es tanacsaidat minden valaszod az anyukaknak de ugy erzem mar nem tudok mit tenni az a sok ejszakazas mar rettenetesen faraszto. Kerlek segits adj tanacsot nekem , hogy Balazskanak is jo legyen meg nekem is. Ne haragudj a hosszu levelert de meg a 7 eves lanyom is azt mondta csak az Agi neni tud neked segiteni anyu.Megegyszer elore koszonom a segitseged.
    Udvozlettel Erika.

  • bettibea

    2008. szeptember 15. hétfő

    Sziasztok!

    Az én fiam 1,5-2 órákat is eljátszik egyedül a járókában és 6.5 hónapos. Akkor ez most nem normális?

  • vica

    2008. szeptember 15. hétfő

    Sziasztok!

    Annyit tennék hozzá, hogy a cicin altatást csak azok válasszák, akik belegondoltak abba is, hogy ha egyszer abbahagyják a szopit, (egyszer mindenki abbahagyja) mivel fogják elaltatni?
    Én 8 hónapos korában untam meg, hogy éjjelente csak cicin volt hajlandó visszalaudni. Azóta átalussza az éjszakát. Ám nehogy azt higyjétek, hogy hagytam sírni! Életében nem hagytam! Vele voltam, megmondtam neki, hogy nem kap éjjel több cicit, nagyon sajnáltam, de kitartottunk. Első éjjel 2 órát sírt a karomban, másodikon 1-et, a 3-on 2x 5 percet. Azóta rendben van.:)

  • Kriszta

    2008. szeptember 12. péntek

    Kedves Ági!

    Köszönöm a válaszodat. Amiket leírtál az mind csináljuk is, de most semmi sem köti le a figyelmét. De remélem, hogy ha elkezd járni, akkor ez hamarosan elmúlik :-).
    A szopit én nem hagynám el, de nem fogadja el a cicit hiába kínálom.

    Kriszta

  • Kriszta

    2008. szeptember 11. csütörtök

    Kedves Ági!

    Az én problémám kicsit összetettebb, mint ez a topic, de nem találtam igazán „ránk” illőt.
    A kisfiam 2 hete múlt 1 éves és az elmúlt hetekbe állandóan kézben akar lenni . Jó esetben 5-10 percig eljátszik egyedül, de utána már mindig felkapaszkodik a lábamra (már áll, de még nem megy) és addig sír míg fel nem veszem (felvevés után már nem sír). Cipelni sem könnyű (78 cm, 10 kg), de inkább a hiszti és a sírás, ami kiborít, mert nem tudom mi az oka???
    Persze foghatjuk a fogára is (alul-fölül már van 4, össz. 8), mert picit duzzadt alul az ínye, de nem hiszem, hogy folyamatosan ez lenne a baja. Ha leülök mellé, akkor egy kicsit elvan, de 2 percenként felmászik rám, mintha állandóan a közelségemre vágyna. Olvastam a szeparációs szorongásról is tudom, hogy ilyen létezik. A házimunkák nagy részét sírás közepette végzem, a türelmem már fogytán. Mit javasolsz? A játszótéren imád lenni a gyerekeket nézegeti, de persze egész nap nem lehetünk kint.
    Még egy másik kérdésem is lenne. 6 hónapos koráig csak szoptattam, aztán fokozatosan átértünk a reggel és estére. 2 napja viszont nem fogadja el a cicit, a kérdésem az lenne, hogy mit adjak neki helyette? Napközben jól eszik (mindent, ami a korához megfelelő), de a tápszert nem issza meg. Este lefekvés előtt 1 órával kap tejpépet, de már azt sem nagyon kedveli. Kezdjem el a tehén tejet higítva vagy lenne
    esetleg más, jobb ötleted? Ami még fontos lehet, cumizik, de csak a nappali elalvásokhoz szoktam neki adni. Este sosem, mivel volt a cici. Az utóbbi hónapokba már nem aludt el szoptatás közben, hanem betettem az ágyába és magától elaludt úgy, hogy a szobában maradtam vele. Ez most is működik, de a reggeli 5 v. 6 órás szopit nem tudom, hogy pótoljam? adok neki innivalót, de ez nem mindig elég a visszaalváshoz.
    Elnézést, hogy egy kicsit hosszúra sikerült a mondanivalóm, de úgy gondolom, hogy jobb ha mindent tudsz, bár persze lehet, hogy még így sem elég az információ.

    Segítségedet előre is köszönöm!

    Kriszta

    Válasz: Valószínű ez azért van, mert így szokta meg. Nem a fogzás az oka, inkább a szeparációs szorongás, valamint a járástanulás előtti-alatti hetekben közvetlenül van ilyen, hogy a baba ennyire akar bújni vagy félóránként cicizni, amit előtte nem tett.
    Ezzel kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy buzdítsd minél többet játékra, a konyhában vond be a munkádba (mutass neki konyhai eszközöket, amik érdekesek, hagyd, hogy doboljon a láboson, adj neki rágcsálnivalókat, és a többi házimunkát is csinálhatjátok együtt – teregetés, mosógép ki-bepakolás, porszívózás, ezeket mind szeretik a gyerekek.). Ha azt látja, hogy nem nélküle akarsz dolgozni, hanem közösen, akkor másként áll majd a dolgokhoz. Idővel győz majd az egészséges kíváncsisága és nem veled akar majd folyton lenni, hanem a maga útját járni a lakásban.

    Nem kell semmit adni az anyatej helyett. A gyereknek nincs szüksége kifejezetten tejre, sőt még rossz is lehet az emésztésének az idegen tejfehérje, ezért bőven elég, ha tejtermékeket kap.

    Azt a hajnali szopit, ha nem nagyon megerőltető, hagyd meg, idővel ki fogja majd nőni. A legtöbb babánál másfél éves korig megmarad ez az egy alkalom.