
Vida Ágnes
babapszichológus
Játékos Dackorszak Minitréning
hisztikezelő és akaratszelidítő játékok
10-24 hónapos korig
Jelentkezés: november 18-ig!
3 hetes minitréning szülőknek – játékos eszközökkel a nyugodtabb mindennapokért
Ha éppen benne vagytok és a kisgyereked mindennel ellenkezik, ha képtelenség bepelenkázni, ha üvölt, amikor az autóba szeretnéd ültetni, ha egyik héten minden megeszik, aztán meg semmit, ha az altatások, elindulások otthonról vagy az öltözések idegtépő huzavonából állnak - talán úgy érzed ennek sohasem lesz vége és mi lesz később, ha már most ilyen nehéz?!
Szinte hihetetlen milyen erős érzéseket és indulatokat hív elő belőled a gyereked, aki nemrég még a világ legtündéribb mosolygós babája volt, most meg mintha kicserélték volna (valójában most is ő a legtündéribb, csak átmenetileg dacos T-Rex lett belőle 🙂 )
Jó hír, hogy ezen lehet változtatni!
És könnyű azt mondani, hogy a dackorszak nem probléma, hanem lehetőség, mert most inkább a problémát látod és gyakran kimerültnek és tehetetlennek érzed magad, mert néha mintha mindenért harcolni kéne vele. És ezt nagyon nem szeretnéd.
Eleged van és változtatni akarsz. És már sok jótanácsot kipróbáltál. Csodamondatokat, vigasztalást, pozitív módszereket, de valahogy nem érzed a nagy áttörést. Valahogy úgy érzed, nem vagy elég türelmes, idegenül hangzanak a szavak és egyre feszültebb vagy.
Mi az, ami segíthet?
Mi az, ami segít, hogy szeretettel, határozottsággal és humorral reagálj akkor is, amikor a pici épp földre veti magát, dühöng vagy mindenre nemet mond? Az, ami téged is kikapcsol a feszültségből és a gyerekednek is segít engedni a makacsságból és közben megtanulni hogyan is kéne kezelni az indulatait és helyesen viselkedni: a játék.
A játékos nevelési módszerek, amik nemcsak a gyereknek segítenek, hanem neked is!
Miért érdemes játékosan nevelni?
A kisgyermekkor tele van érzelmi viharokkal – és nemcsak a gyerek részéről. Sokan szülőként is azt érzik, hogy nem tudnak mit kezdeni a dühükkel, tehetetlenségükkel, bűntudatukkal. A játék ebben is segít.
A játékos nevelés:
- oldja a feszültséget
- támogatja a kapcsolódást
- segít megérteni egymást
- örömmel és szeretettel tölti meg a napjaitokat
- fejleszt és szabályoz – egyszerre
Miért működik a játékos nevelés?
Mert a játék a kisgyerek nyelve. A nevelés legjobb eszköze, ha tudod, hogyan szólítsd meg ott, ahol ő van: a felfedezésben, a mozgásban, a kapcsolódásban. A játék eszköz arra, hogy:
- együtt nevessetek
- megértsétek egymást
- tanuljatok egymásról
A dackorszak nem az irányítás elvesztése – hanem a bizalom építésének ideje.
Tanuld meg, hogyan lehet a hétköznapi feszültségeket játékos fordulóponttá alakítani!
Ebben segít a:

Mit tartalmaz pontosan a Játékos Dackorszak Minitréning?
A „Játékos dackorszak” egy 3 hetes, otthonról elvégezhető, könnyen követhető minitréning, amely segít megérteni a dackorszak természetét, és megtanít játékos, mégis hatékony nevelési eszközökre, hogy a mindennapi feszültségek helyett kapcsolódás legyen köztetek.
A tréning során 3 héten keresztül, heti 3 leckét kapsz (összesen 9 lecke)
Minden leckéhez tartozik:
- egy rövid, gyakorlatias magyarázat a témáról
- egy letölthető PDF, benne konkrét játékötletekkel, mondókákkal, dalokkal, kreatív feladatokkal
A játékok segítenek:
- a leggyakoribb nevelési helyzetek kezelésében
- a gyerek önuralmának, türelmének és érzelemkezelésének fejlesztésében
- az autonómia támogatásában, hogy ne kelljen mindenre nemet mondania.
Miről szólnak majd a leckék?
Az első lecke: Bevezetés a dackorszak világába
Ebből a leckéből megérted majd:
- miért kezdődik el a dackorszak már akár 10 hónapos kortól,
- mi okozza az ellenkezést, a hisztit és a nemet mondást,
- mit jelent valójában, amikor a gyerek „rosszalkodik” – és mi zajlik közben benne
- miért nem a szófogadás a cél, hanem a kapcsolat és az együttműködés
Ezután indulnak majd a tematikus játékos leckék.
A nevelési problémák, amikre játékos megoldást kapsz majd:
- „Nem akar öltözni!”
- „Nem jön oda, ha hívom.”
- „Megüt másokat.”
- „Nem engedi, hogy pelust cseréljek.”
- „Mindenre nemet mond.”
- „Földhöz vágja magát a bolt közepén.”
- „Harap, csíp, dobál.”
- „Nem akar hazamenni a játszóról.”
- „Nem ül le enni / Nem marad nyugton.”
- „Nem hagyja, hogy segítsünk.”
- „Kiborul, ha nem úgy történik valami, ahogy szeretné.”
- "Nem tudunk elindulni sehova"
- "Képtelenség este lefektetni"
- "Közelharc minden etetés"
- "Nem fogja meg a kezem az utcán, nem hallgat rám és elszalad"

1. hét: A DACKORSZAK MEGÉRTÉSE ÉS AZ ALAPOK
1. lecke – Bevezető: Mi is az a dackorszak?
- Mit jelent a dac valójában?
- Mi zajlik a gyerekben?
- Hogyan tudod őt támogatni?
- A kapcsolat és a szabályok összehangolása
2. lecke – Játékok az első nehéz helyzetekre
- Öltözködés, peluscsere, hívás – amikor nem akar együttműködni
- Mondókás és mozgásos játékok az együttműködés elősegítésére
3. lecke – Játékok a nemet mondás és a kiszámíthatóság kezelésére
- Hogyan játssz a "nem"-mel?
- Választási lehetőséget adó játékok
- Szerepjáték és mesés megoldások

2. hét: INDULATOK ÉS ÉRZELMEK KEZELÉSE
4. lecke – Játékok a düh, harapás, csípés kezelésére
- Miért üt, harap, csíp?
- Feszültséglevezető és érzelemkifejező játékok
- Birkózós, mozgásos játékok
- Csípés harapás, marás leszoktató játékok és a "fáj" fogalmának játékos tanítása
5. lecke – Játékok a hiszti és kiborulás megelőzésére
- Átmenetek (játszótér-haza, vacsi, alvás) kezelése
- Dalocskák, előrejelző játékok, rituálék
- Az érzelemkezelés játékos tanítása
6. lecke – Játékok a türelem és önuralom fejlesztésére
- Várakozásos, sorban következős játékok
- Ismétlődő, kiszámítható ritmusok és rutinok játékos tanítása

3. hét: ÖNÁLLÓSÁG ÉS AUTONÓMIA TÁMOGATÁSA
7. lecke – Játékok az önállóság öröméért
- Önálló próbálkozásokat bátorító játékok, önállóságfejlesztés játékosan
- Barkácsolás, gyurmázás, pakolós, „én csinálom” játékok
8. lecke – Játékok az ellenkezés elűzésére
- Irányított választást segítő játékok
- Szabályalkotás közösen – bábozás, szerepjáték
9. lecke – Kapcsolódó játékok, amik erősítik az összhangot
- Közös rajzolás, éneklés, mesélés és ölbéli játékok: Hogyan segíthetnek a nevelésben?
- Szülő–gyerek bizalmi játékok, érintős játékok
💡 Minden lecke tartalmaz:
1. Egy rövid magyarázatot a problémáról
2. és egy PDF játékgyűjteményt, amiben:
- mondókák
- dalocskák
- mozgásos játékok
- kreatív (gyurma, rajz, festés) és
- szerepjáték, bábozás is szerepel
- minden játékhoz adok egy életkori ajánlást is, hogy az egészen kicsikkel és a kicsit nagyobbakkal is játszhassátok.
Mit nyersz a tréninggel?
Egyre több együttműködést – kevesebb ellenállást
Nevetést és könnyedséget a feszültségek helyett
Olyan eszközöket, amik napról napra használhatók
Magabiztosságot szülőként, hogy tudod, mit és miért csinálsz
Mikor lesz majd pontosan? Mennyibe kerül?
A Játékos Dackorszak Minitréning 3 hetes online tréning, amelynek a leckéit egy zárt online felületen érheted majd el. A leckék mp3 és pdf formátumúak, online is nézheted és le is töltheted őket. A tréning leckéit jelentkezés és fizetés után egy zárt online felületen találhatod majd ahol 1 éven át folyamatosan elérheted őket és le is töltheted, így akkor és úgy tanulhatsz, amikor csak akarsz.
A tréning értéke felbecsülhetetlen (vége az idegölő hisztiknek, véget nem érő vitáknak, hurrá! 🙂 ), az ára pedig most november 18-ig mindössze br. 6900 Ft.
AJÁNDÉK!

Több mint húsz éve foglalkozom kisgyermekekkel és tudom, hogy ők gyakran még nem tudják elmondani, mit éreznek, de a testük, a mozdulataik, a hangjuk és a viselkedésük annál hangosabban mesél helyettük. És foglalkozom azokkal a szülőkkel is, akik nap mint nap próbálnak helytállni ebben a különösen nehéz időszakban: amikor a hiszti, a dühroham, a toporzékolás, a "nem akarom!"-ok és a "csakazértis!"-ek uralják a mindennapokat.
Ezek a mesék azért születtek, hogy hidat építsenek gyerek és szülő között.
A hiszti nem rossz viselkedés. A hiszti a gyerek segélykiáltása, amikor elönti egy érzés, amit még nem tud megnevezni, kifejezni vagy kezelni. Olyan, mint amikor egy hatalmas vihar csap le a pocakjában, a mellkasában, a torkában – és ő csak érzi, hogy valami nagyon erős történik benne, de még nem tudja, hogy ezt úgy hívják: düh, csalódottság, frusztráció vagy tehetetlenség
A kisgyermekek számára az érzelmek még testi szinten jelennek meg: szorít a pocak, forróság önti el a fejet, feszül a torok, ökölbe szorul a kéz. Ezeket az érzeteket a gyerekek hamarabb észlelik, mint azt, hogy „mérges vagyok” – a tudatos érzelemmegnevezés még hosszú tanulási folyamat.
Ezért született meg Mérges Manó, aki segít megfoghatóvá tenni a gyermek számára azt, ami benne történik. A mesék játékosan mutatják meg, hogy az érzelmek nem rosszak – csak akkor válnak ijesztővé, ha nem ismerjük fel őket időben. A "manó a pocakban" metaforája segít abban, hogy a gyerek kívülről nézzen rá a saját érzésére: ne vele azonosuljon, hanem egy megfigyelhető, megnyugtatható, szerethető kis lénnyé váljon az, ami belül viharzik.
Ha rendszeresen olvassátok őket, a gyermeked megérti, hogyan is működnek az érzései, hogyan képes megnyugtatni magát és ezzel a hisztik száma is csökkenni fog majd. Nem csak meséket kaptok, amiket olvashattok, hanem egy módszert is, amit gyakorolhattok.
A mesekönyvet letölthető ebook formátumban kapod meg. 5 db mesét találsz benne képekkel és egy kis leírást, hogy a meséket ne csak olvasni tudjátok, hanem a benne található hisztimegelőző érzelemkontroll módszert meg is tudd tanítani a gyermekednek. Az ebookot a tréning zárt oldaláról töltheted majd le.
Neked való ez a tréning, ha:
- A gyermeked 10–24 hónapos és úgy látod, már kezdődik nála a dac, az ellenkezés
- Ha szeretnéd a gyermekedet nem büntetéssel, hanem kapcsolódással, játékkal tanítani a helyes viselkedésre.
- Ha jól jönnének játékos, praktikus eszközök a nehéz helyzetekhez
- Ha fontos számodra a bizalom és a pozitív kapcsolat megőrzése
- Ha szeretnéd, ha nem csak a gyerek fejlődne – hanem te is megerősödnél szülőként
Vágj bele a játékos hisztikezelésbe és induljatok el egy békésebb, nyugodtabb dackorszak felé!
A jelentkezés zárul:
Jelentkezz most!
Klikk a gombra és már indulhat is a jelentkezés a tréningre! Fizetni átutalással, Paypallal vagy bankkártyával tudsz. Jelentkezni külföldről is lehet, ez nem lehet akadály 🙂 Foglald le a helyed most!
Tanuld meg játékosan kezelni a hisztiket és az akaratoskodást mindössze 3 hét alatt!
Kérdésed van? Keresd ügyfélszolgálatunkat! Email: megrendeles@kismamablog.hu | Telefon: 06-30-574-72-12