Mennyit igyon a baba?

Amikor a baba már nem csak anyatejet kap, akkor meg lehet kínálni innivalóval is, a tápszeres babáknál pedig még hamarabb el lehet kezdeni az innivalóval való kínálást. De vajon mennyi folyadékra van szüksége a babának? Gond, ha nem vagy csak keveset iszik?

A kizárólag anyatejes babákat még nagy melegben sem szükséges vízzel itatni, hiszen az anyatej fedezi a folyadékszükségletet. Ha szomjasnak tűnik a baba, meg lehet kínálni az anyamellel, hiszen az első tej vizesebb, kevésbé zsíros, jól oltja a szomjat is.

Tápszeres babáknál tápszer után, valamint melegben két étkezés között is kell adni kevés vizet. A régebbi könyvek teát írnak és gyakran az orvosok is azt javasolják, de ennek valójában nincs orvosi indoka, tehát nyugodtan lehet adni helyette babavizet vagy forralt vizet. Nem kell erőltetni, hogy nagy mennyiséget igyon belőle, a legtöbb baba általában csak 1-2 kortyot fogad el.

Amikor megkezdődik a hozzátáplálás és az étkezések többségében még anyatejet/tápszert és pépeket kap a csecsemő, addig elegendő minden étkezés után megkínálni az itatópohárban egy kis vízzel (forralt víz, babavíz vagy szénsavmentes ásványvíz), valamint két evésidő között legalább egyszer kínáljuk meg még legalább egyszer. Egyelőre még nem fog sokat inni, csak egy-egy kortyot, de nem kell aggódni emiatt: a csecsemők ösztönei még jól működnek ilyen téren, pont annyit isznak, amennyire szükségük van!

Ha nem fogadja el a cumisüveget, itatópoharat, kiskanálban is adhatunk neki vizet, az az 1-2 korty bőven elég.

Ha a baba beteg és félünk a kiszáradás veszélyétől, illetve ha hány, hasmenése van, a nagyobb mennyiségű innivaló gyakran kiváltja a hányást is, ezért ilyenkor érdemes 5-10 percenként 1-1 kiskanál vizet adni neki, mert ez kisebb eséllyel váltja ki a hányingert, ezzel megakadályozza a kicsi kiszáradását.

Ne adjunk édes innivalókat!

A kisgyerekek gyorsan rászoknak ezekre, szívesebben fogadják el őket és többet isznak belőle, mint a vízből, ezért sok anyuka úgy van vele, hogy „legalább iszik a gyerek”, azonban ezek nem oltják a szomjat, a kicsi szomjas marad és még többet iszik, ami miatt az anya azt gondolhatja, több folyadékra van szüksége a kicsinek és ha kevesebbet iszik a megszokottnál, akkor pedig aggódik, nehogy kiszáradjon, holott korábban azért ivott sokat, mert az édes innivalók „itatták magukat”. Emellett a fogakat is rongálják, különösen, ha cumisüvegből fogyasztják őket a kicsik

Melegben (de még hűvösebb évszakban is, ha hosszabb útra indultok) ne felejtsd elvinni mindenhova magaddal a baba itatópoharát és benne egy kis vizet, mert az innivalóra mindig szüksége lehet! Ha magától nem kéri, akkor is 1-2 óránként kínáld meg vele (kánikulában akár óránként-félóránként is).

Ha cumisüvegből iszik idővel érdemes áttérni a puha csőrös pohárra, mert ebből hasonlóan tud inni, mint a cumisüvegből, jó átmenet a pohár és a cumisüveg között. De akár rögtön kezdhetitek az ivást a pohárral is. Kis segítséggel ez már 6-12 hónapos kor között is menni szokott.
A csőrös pohár nagy előnye, hogy bárhova magatokkal tudjátok vinni és ha szelep is van benne, akkor nem folyik ki belőle az innivaló, ezért jó, ha ezt is ismeri a baba, tudja használni.

Ha van módja próbálkozni a legtöbb baba legkésőbb 1-másfél éves kora között megtanul pohárból inni. Általában nagyon szeretik ebben a korban a szűk szájú műanyag üvegeket is (pl. Kubus, babavizes üvegek). Nagy lyukú műanyag palackból azonban csak 3 éves kor körül tudnak „baleset” nélkül inni a kisgyerekek.

Mennyit igyon? Vannak tankönyvi számok arra, mennyi lenne az ideális folyadékmennyiség 1-2 éves korban, ez azonban csak összezavarja az anyákat, mert a legtöbb baba látszólag nem iszik meg ennyit. A könyvek többsége 1 liter folyadékbevitelt javasol naponta, ebben azonban benne van az anyatej (ami neked talán már kevésnek tűnhet, de ekkor már nem igazán mérhető a mennyisége), a gyümölcsök, főzelékek folyadéktartalma, a levesek és ezen felül jön még a többi innivaló, amihez hozzátartozik a tápszer is.

Normál esetben tehát egy 1-2 év közötti kisgyerek vízből nagyjából 2-4 decit iszik meg naponta, melegben ennél akár jóval többet is, de a számoknál sokkal fontosabb az, hogy amikor szomjas, akkor legyen módja inni, tehát tartsatok mindig azonos helyen a lakásban egy ivóspoharat, amiből bármikor ihat, amikor eszébejut, és te is kínálhatod neki étkezés után és étkezések között, így biztosan eleget iszik majd.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

61 Comments

Comment navigation

  • K. P.

    2011. május 12. csütörtök

    Sokat olvastam utána a dolgoknak és be kell valljam, nagyon örülök a cikkednek, mert nagyon kevés helyen láttam azt, hogy aki anyatejjel táplálja a kicsit, annak a folyadékszükségletét fedezi. Örülök, hogy kiemelted ezt a dolgot. Azonban én kiemelném az anyatej fontosságát is. A szoptatás csökkenti a csontritkulást a nőknél és több rákbetegséget is megelőzhetnek vele az anyukák és állítólag a kötődést is erősíti. Továbbá csökken az allergia és cukorbetegség kockázata, ráadásul a baba okosabb lesz, lényegesen javul a látása és a beszédkészsége is gyorsabban fejlődik. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg immunerősítőt tartalmaz. Persze ezek az érvek inkább azok számára szólnak, akik korán szeretnék abbahagyni a szopiztatást. Elég sokat keresgéltem több helyen is, mert egyszerűen kíváncsi voltam arra, mire kellesz számítanunk a kórházban és a baba utána következő éveiben, mert férfiként én is szeretnék egy kicsit többet tudni és amint látod még mindig olvasgatok a témában. Különben ezt a halomnyi információt egy könyvben olvastam, bár igaz a könyv nem igazán a tanácsadásra készült el, hanem egy visszavonult orvos írta, aki a szülészeten dolgozott hosszú évekig. Több problémát mutat be, de a tanácsok is igen hasznosak benne különben. Szerintem megér egy misét és ha esetleg érdekel téged vagy a többi anyukát, akkor ingyen le is lehet tölteni. www. ingyenesenletolthetokonyvek. hu/ konyvek/ szuleszeti-zarojelentes-dr-berko-peter-2011

Comment navigation