Mennyit egyen a totyogó?

1 éves kor után a gyerekek igen változastos étkezési szokásokat vehetnek fel. Egyes napokon kétpofára eszik a gyümölcsöt, máskor csak a kenyeret vagy éppen a húst akarják csak megenni. Nagyjából 5 éves korig teljesen normális, ha a gyerek ízlése és étvágya napról-napra változik: ez a felfedezés és megismerés időszaka.

Fontos, hogy 1 éves kor után is törekedjünk arra, hogy kiegyensúlyozott étkezési szokásokat alakítsunk ki gyermekünknél. Persze nehéz mindezt kivitelezni, ha őfelsége a járástanulás hevében napokig csak állva hajlandó enni, üvölt az etetőszékben, vagy ha egész nap csak tejet és joghurtot követel. Erőszakosnak semmiképpen nem szabad lenni, az éhes gyerek úgyis enni fog előbb-utóbb, ám ne hagyjuk teljesen szabadjára engedni sem a dolgokat. Ha nincs kedve velünk ebédelni, egyezzünk meg vele abban, hogy ha befejezte a játékot, amit csinál, utána leül az asztalhoz, és fokozatosan engedjük kiválasztani is, mit egyen. Ilyenkor ne azt kérjük, hogy mondja meg, mit szeretne enni, hiszen ilyen döntés meghozására még nem képes, hanem ajánljunk fel két ételt (amíg nem tud enni, mutassuk meg neki) és aközül válassza ki, melyiket szeretné inkább.

Mennyit egyen a totyogó?Ha nem hízik a totyogó, akkor se tukmáljuk neki az ételt és ne etessük édességgel, tésztafélével csak azért, mert nem elég súlyos, ezzel ugyanis rossz szokásokat alakítunk ki nála, ha meg folyton az asztal körül kergetjük, hogy egyen már még egy kicsit, akkor csak egyre jobban meg fogja utálni az evést. 1-3 éves kor között a súlygyarapodás akár 5-6 hónapra is megtorpanhat, aztán újra indulhat, hiszen a kicsik folyamatosan szaladgálnak, rengeteget mozognak.

A kicsi napi energiaszükséglete 1 éves kor után testsúly-kilogrammonként 90-95 kilokalória (kcal), tehát egy 10 kilós gyereknek 900-950 kalóriára van szüksége, ennek több, mint felét szénhidrátokból ajánlott fedezni, 30%-át zsírból, a többit pedig fehérjéből.

Ha nem szereti a tejet, ne erőltessük, tejtermékekkel, tejfellel, joghurttal, túróval, sajttal is fedezhetjük a fehérjeszükségletet és ne feledkezzünk meg a növényi fehérjékről sem. A hüvelyesek, mint a bab, zöldbab, borsó és lencse, a teljes őrlésű gabona, a szója, mogyorófélék és mogyoróvaj egyaránt jó választás lehet. Fontos fehérjeforrások a húsfélék, valamint a tojás is.

Manapság divat a zsírmentes étkezés, de a gyerekeknél fontos a napi 35-45 gramm közötti zsírbevitel. Ez elsősorban növényi eredetű zsiradékokból, növényi olajokból (pl. olívaolaj) és margarinokból származzon.

A kenyérféléket sem szabad elhanyagolni. A fehérkenyéren kívül teljes kiőrlésű gabonákkal, gyümölcsökkel és zöldségekkel fedezhetjük a napi szénhidrátigényt.

Az innivalóról se feledkezzünk meg. Testsúlykilogrammonként 100-120 milliliter folyadékra van szüksége az 1 év feletti gyermeknek, tehát egy 10 kilogrammos totyogó napi 1 litert igyon legalább. A legjobb a víz, a szörpöket, a cukrozott italokat, üdítőket kerülni kell!

A Kismamablog Nagy Babaszakácskönyve letölthető innen!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

15 Comments

  • Erika

    Reply Reply 2019. március 10. vasárnap

    Kedves Ági!
    A kisfiam elmúlt már egy éves.Naponta még.6-7x cicin van.Akkor is meg kellene innia 1l vizet? 😲 Jobbik esetben 6dl megy le neki egy nap.Széklete rendben van.Jó ez így? Vagy változtassak valamin? Köszönöm ha választ! 😊

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. március 10. vasárnap

      A cicivel és a többivel együtt kell meginnia 1 litert, ez általában meg szokott lenni. Hagyatkozz nyugodtan az ösztöneire, ha szomjas lesz, kérni fog majd többet, mint most.

  • Zsuzsa

    Reply Reply 2014. április 16. szerda

    Kedves Ági!

    Nagyon kétségbeejt a babám állapota. 1 éves múlt és semmit nem eszik meg, csak szopizik, nem is hajlandó inni. amit eszik, az egy nap, az maximum 50-60ml alma-banán pép vagy tejpét. inni nem hajlandó, elutasít mindent, poház, cumisüveg, csőrőspohár, szívószál… egyre csak fogy, most nem mértem mér meg, de 1 hét alatt fogyott 40 dkg-ot, 8 800 gr volt pár napja. de most megint kevesebb, mert beesett a hasa és a kint vannak a bordái. kutacsa mindig beesett és kevesebb a pisije, széklete már több, mint egy hete nincs.
    éjjel is sokszor nyűgös, mert hiába szipozik, szerintem nem elég neki. felírtak tápszert, de nem tudom, hogy adjam oda neki, mivel nem fogad el semmit.

    Köszönöm a segítséget, nagyon várom a választ!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. április 18. péntek

      Mindenképpen fordulj vele orvoshoz! Az ilyen színtű étvágytalanságnak szervi oka lehet, mindenképpen ki kell vizsgáltatni!

      • Zsuzsa

        Reply Reply 2014. április 18. péntek

        Köszönöm szépen! A gyermekorvosnál már többször voltunk és a védőnőnek is már 7 hónapos kora mondom, hogy nem eszik, beutalót kaptunk vérvételre, hogy van-e vashiánya, de nagyjából ennyit mondanak. Esetleg hasi ultrahangra érdemes lenne elvinni?

        Köszönöm!

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2014. április 18. péntek

          Gasztroenterológiára lenne érdemes első körben.

          • Zsuzsa

            Reply Reply 2014. április 19. szombat

            Köszönöm az információkat!

  • Nafta

    Reply Reply 2011. augusztus 09. kedd

    Kedves Ági,
    A kislányom pont 1 éves, és nem igazán szereti a darabos ételt. próbálom 8 hónapos kora óta a kenyérhéjat, banánt…de nem szereti. A baba kekszeket megrágja és a darabokat kiköpi. Keveset nyel le belőle. A főzeléket is póbálom darabosan adni. Ezeket elfogadja, ha nem túl darabosan adom. Leírnám neked a napi étrendjét, hogy jó e. Mi külföldön élünk és itt nincs sajnos védőnői segítség.
    Reggel 7 körül amikor felébred, kap tápszert, majd 10 körül gyömölcsös vagy natur yoghurt+baba keksz, ebéd: fözelék (hussal, néha tojássárgájával, sajttal stb,mini tésztát is kap ) Uzsonna: gyömölcs vagy yoghurt. Vacsora: darabos tejpép vagy amit ebédre kapott (próbálom a kenyeret, de nem igazán szereti).Elalváshoz szintén kap tápszert még fél9körül. Lehet, hogy bátrabbnak kéne lennem vele, de őnagysága nem egyszerű eset evés terén és próbálok a kedvébe járni…amit lehet rosszul teszek…
    Váloszod előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. augusztus 12. péntek

      Egyelőre jó ez így, nem kell sietni semmivel. Kínáld meg néha darabos étellel, egyetek mindig együtt egy asztalnál vele, hogy lássa ti hogyan esztek, idővel egyre több darabos ételt eszik majd.

  • tmeli

    Reply Reply 2011. június 17. péntek

    Kedves Ági,

    Kisfiam 3 hét múlva egy éves lesz (1 hónapja volt 75 cm és 9930 gr, azóta nemvoltunk mérésen, de minden alkalommal dicsérik, milyen jól gyarapszik), most már kb 2 hete kézen fogva sétál, és imádja ezt a közlekedési formát. Eddig szinte feneketlen volt a bendője, jó étvággyal megevett mindent, és nem kis adagokat pl: egy normál ebéd nála 4 dl jó sűrű, husis főzelék volt, tízóraira és uzsonnára kb ugyanennyi gyümölcs tűnt el a pocijában. Most már van 6 fogacskája, ügyesen harap és rág velük.

    1 hete viszont gondjaink vannak az evéssel. Reggel-este gond nélkül megeszi a tejpépet (260-260 ml, olyan állagú, amit a csőrös pohárból még éppen el lehet fogyasztani), ezt az ölemben ülve, önállóan teszi. A másik 3 étkezés, már komplikáltabb.

    Az előzmények: Pár hete jelezte, hogy szeretne önállóan enni. Ezen felbuzdulva az etetőszék tálcájára letettem elé a tányért, kapott kanalat, aztán uccu neki. Egyszer kétszer kanállal beletalált a szájába (ezt tapssal meg is ünnepeltük, hadd érezze, milyen ügyes), volt, hogy kézzel evett (én még ezt se bánom, nem ehet rögtön késsel villával) olyan is volt, hogy csak turkálta az ételt a kezével (szintén üsse kő, valahogy el kell kezdeni).

    1 hete, viszont óriási „hisztit” csapott, mikor beültettem a székbe. Eldobta a kanalat, a tányért, hiába énekeltem, adtam játékot (bábot, amit addig élvezettel itatott-etetett saját kezűleg, sőt olyan is volt, hogy 1 kanál a babának, egy a bábnak), semmi. Végül kivettem, majd eszik később alapon, és akkor a székbe kapaszkodva megállt előttem, és tátogott, hogy ugyan már, együnk. Azóta így megy, csak állva, vagy játék közben, mászkálva hajlandó enni. A zsömlét, kiflit, babapiskótát boldogan majszolja, még arra is van gondja, ha nagy falatot harapott, azt kivegye a szájából, és ünnepélyesen átnyújtsa, de a kanalas dolgok nem tetszenek, csak állva, és akkor sem mindig. Önállóan sem akaródzik most neki enni az etetőszékben, inkább eldob mindent.

    Lehetséges, hogy az etetőszékkel van a baj? Elég magas, 5 pontos öv van benne( mindig bekötöm, isten ments, hogy kiessen), és azt folyton babrálgatja. Olvastam, hogy ilyen korban ez normális, túl elfoglalt ahhoz, hogy egy helyben ülve egyen. Igaz ez? Gondoltam rá, hogy veszek neki egy kis széket, amiből kedvére kiszállhat, segíthet az? Félek, hogy az önálló evés tanulására elszalasztjuk a kedvező alkalmat, ha mindig mozgás közben eszünk, arról nem is beszélve, hogy aggódom amiatt, kellő mennyiségű, táplálékhoz jut-e így, mert tömni sem akarom szegényt (addig kínálgatom, amíg többször egymás után el nem utasítja az ételt, utána már hagyom, nehogy dacból ne egyen) ? Hogyan tehetném élvezetesebbé számára az evést, kérlek adj tanácsot, hogy hidaljuk át ezt a korszakot?

    Előre is köszönöm

  • Bene Mónika

    Reply Reply 2010. december 15. szerda

    Kedves Ági!

    A kislányom most volt egy éves.A súlyunk nem nagyon akar nőni,8900g és 76 centi.A védőnéni szerint már többnek kellene lennie.Bár nem vékony,meg rengeteget mozog.Mostanában már jobban érdekli az amit mi eszünk de nem mindig eszik jól.Van amikor semmi nem tetszik neki.Eddig reggel este tápszereztünk és nem tudom hogy próbáljuk meg a tejet vagy a kakaót.Meg mennyit ihat a tejből egy nap?Előre is köszönöm a válaszodat!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. december 19. vasárnap

      Egy átlag egy éves kislánynak 8-9 kiló közötti súlyúnak kell lennie, tehát a súlya tökéletes. Ha már iszik tejet és nem okozott nála problémát (kiütés, hasmenés stb.), akkor bármennyit megihat belőle.

  • Anna

    Reply Reply 2010. október 19. kedd

    Kedves Ági!

    Lányom most 15 hónapos, és úgy tűnik, még minidg az anyatejet „teknti” fő tápláléknak.Fél éves koráig csak szopizott, utána próbáltam bevezetni a szilárdabb táplálékot az étrendjébe, úgy ahogy a „nagy könyvben” meg van írva.Nem sokat, de azért evett, de úgy tűnik, hogy stagnálunk a kb 9 hónapos kornál, ami a mennyiséget illeti, mert ha jó napunk van, akkor ebédre 100 ml főzeléket eszik,mellé csipeget ezt-azt a nap folyamán.Eddig volt „rendszerünk, és ha nem is sokat(pl fél szilva, fél banán, 50ml tejpép..), de egy nap 5x evett és mellé szopizott igény szeirnt.3 hete, a 15 hónapos oltás után minden felborult…az nem baj, hogy nem marad már meg az etetőszékben, de máshogy sem eszik.A darabosakból egy falatot eszik, a többivel játszik.Kanállal kb 40-50 ml-t eszik, próbálom ösztökélni, hogy ő egyen kanállal, de vagy nem érdekli, vagy csak kavargatja az ételt, és hevesen rázza a fejét.Közben meg mindent meg akar „enni”mindenért nyúl, de ha odaadom neki, akkor már nem kell.Javasolták, hogy csökkentesem a szopizások számát.Délelőtt nem kap cicit, csak az „ebéd” utáni alvás előtt és este.(Délelőtt így pohárból kér tejet) Éjszaka még 2x jól „beeszik”. Olyan, mintha akkor lakna jól.A súlya 11 kg, már 5 hónapja(nagyon duci baba volt), és 82 cm. A doktornő nyugtat, hogy „jól néz ki a gyerek anyuka”.De kérdem én, meddig? Egyszer majd biztos elkezd fogyni…ha így halad…nem beszélve, arról, hogy most se húst, se gyümölcsöt nem fogad el, pedig igen találékonnyá váltam…igaz, most jön az első rágó foga,(már 3 hete „jön”) duzzadt az ínye, arra szedjük a chamomillát(7 foga van).Már azt érzem, hogy én rontottam el valamit.Már kínkeserves az evés, illetve nem evés nálunk.Hogyan tovább?(elnézést a hosszúra nyúlt levlért)Köszönöm válaszod!

    Válasz: Aggodalomra valóban nincs semmi okod, mert a korának megfelelő (sőt: afeletti) súlyban van. Valószínűleg most a foga miatt étvágytalanabb, de a többi egyébként inkább a szoktatásból adódott így. Ha kibújik az a fogacska, akkor visszatérhettek majd a rendes kerékvágásba (evés és utána szopi), és fokozatosan lehet növelgetni az adagokat, de idővel magától is növekedni fognak majd. Most úgy tűnik, az anyatej még elég tápláló a számára, a baba nem éhezteti magát, tökéletesen működnek az ösztönei: pont annyit eszik, amennyire szüksége van. Ha az anyatej még elég a számára, akkor abból eszik többet, ezért nem kell aggódnod és erőltetned semmit, mert a kislányod pontosan tudja, mire és mennyire van szüksége.

  • Ancsi

    Reply Reply 2010. augusztus 05. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kisfiam most 1 éves. 1-2 hete nem hajlandó megenni azokat az ételeket, amiket kanállal adok neki. Sem a pépes, sem a villával tört ételt nem fogadja el. Eddig mindent megevett, nem volt válogatós, most lényegében csak úgy hajlandó enni (de néha még így sem), ha darabokra csípkedem neki, eléteszem, és ő egyedül megeszi. Már sokszor nem tudok mit kitalálni neki, ami olyan, hogy darabokra lehet vágni. Így főzeléket szinte nem is eszik már. Próbáltam a zöldségféléket is kisebb darabkákban elé tenni, de nem vált be. A sajtot imádja, vajas kenyeret is, de hát nem eheti mindig ezeket… Emiatt többet szopizik, pedig a nappali szopizásról már kezdtünk leállni, de most akár 4x is cicizik, és éjjel is sokszor kéri. Tízóraira mindig tejpépet evett, de most már egyáltalán nem kell neki ez sem. A folyadékot sem nagyon issza, úgy max 2-3 dl vizet iszik naponta + amit szopizik. Tudnál-e egy két tippet adni, hogy mit csináljak? Lehet rosszul tettem, hogy többet szoptattam mikor ilyen rossz lett az étvágya? Ne értsd félre, de nagyon „rámkapott”, folyton cicit akar.
    Válaszodat, tanácsaidat előre is köszönöm!

    Válasz: Az normális, hogy már nem akarja a kanalas ételeket, a kisebbik fiam is csinálta, szerencsére sokféle ételt lehet neki darabokban adni, amiben zöldség van, pl. pennetészta zöldséges szósszal, zöldségfelfújtak, és a kenyérre is lehet ám pl. padlizsánkrémet, paradicsomszószt kenni, a pennetésztát spenóttal adni stb.

    Ez nem azt jelenti, hogy rossz az étvágya, hanem azt, hogy szeret önállóan enni, aminek örülj és támogasd, 1-2 hónap múlva már kanállal eszi a főzelékeket. Ebben a korban az anyatej mellett tényleg csak pár deci egyéb italt isznak, ez is normális.

    A sok cicizés gyakran a járástanulás velejárója is, de ilyenkor ez már inkább lelki, mint testi igény, amit szépen lassan elhagy a kicsi, amikor már stabilan tud járni.

  • bella

    Reply Reply 2010. június 14. hétfő

    Kedves Ági!
    először is szeretném megköszönni a korábban irt levelemre adott gyors válaszodat!
    kislányom súlygyarapodásásval kapcsolatban érseklődnék újfent!
    Kislányom 13 hónapos az egy éves vizsgálat óta súlya nem változott! étvágya kitünő mindent szivesen elfogad, gyakorlatilag mindent eszik, csupa egeszseges ételt, szopizni már csak kétszer naponta szopizik akkor is már csk a megszokás kedvéért, ugyanakkor 11 hónaposkora óta teljesen önallóan jár és rengeteget mozog! jelenlegi súlya 8,2 kilo születési súlya 3,5 kiló volt! mi szülők átlagos sulyuak vagyunk es voltunk gyerekkorban is! én igazából jó felépitési izmos gyereknek látom őt aki egyáltalán nem tűnik soványnak,és láthatóan jól érzi magát a bőrében,értelmi fejlődése is kifogástalan, és egészseges baba, de sajnos ez a mai világban központi kérdés lett ki hogyan hzik nem tudom miert, régen talán kevesebbt foglalkoztak ezzel es a gyerekek többsege kiegyensulyozottan fejlődött!!!!!!! kérdésem az lenne: normális kicsi lánykám súlyfejlődésénak üteme?
    álaszodat előre is köszönöm!
    üdv!

    Válasz: Ebben a korban már egyáltalán nem híznak folyamatosan a babák, hanem ahogyan a gyermekkorra az jellemző, több hónapos stagnálás után hirtelen nőnek egy nagyot. Most főként nem hízik, mert most kezdett el járni, ezért ledolgozza, amit megeszik. Egyáltalán nem kell aggódnod miatta, a súlya a normális tartományba eszik, jó az étvágya, valószínűleg alkati sajátosság, hogy kicsit karcsúbb az átlagnál, hiszen mi felnőttek sem vagyunk egyformák, és ez már ebben a korban is kijön.

Leave A Response To Vida Agi Cancel reply

* Denotes Required Field