„Már csak a nasit eszi meg” – Hogyan alakítsuk ki a gyermekünk helyes étkezési szokásait?

A dackorszakban gyakori probléma, hogy a kicsi elkezd válogatni. Már csak néhányféle ételt eszik meg, napokig csak egyfélét eszik, nem iszik mást, csak cukros italokat, rászokik a tejre, a teára és mást nem fogad el. Mi ennek az oka és hogyan változtassunk rajta?

A hozzátáplálás megkezdése minden babánál más ütemben zajlik. Vannak jóétkű babák, akik kezdettől szívesen kóstolgatnak és csakhamar nagyobb adagokat megesznek és vannak rosszabb evők, akik sokáig inkább csak az anyatejet/tápszert részesítik előnyben és máshoz nincs kedvük. Másfél éves korra aztán a legtöbb baba elkezd darabos ételeket is enni és az étrendje egyre inkább a felnőttekére hasonlít. Ám ekkor újabb problémák jelentkeznek: a baba egyre akaratosabb lesz, bizonyos ételeket előnyben részesít, másokat egyáltalán nem hajlandó megenni. Hogyan alakítsunk ki helyes étkezési szokásokat?

1. Minél tovább tartsd távol a gyermekedet a nasiktól!

Egy babának nincs szüksége desszertre az ebéd után, se cukros innivalókra, gyümölcslevekre, péksüteményre, pudingra. Csalóka a nagy választék és az, hogy sok mindent készítenek babáknak is, valójban ezekre nincs szüksége a kicsinek.
Kezdettől fogva csak vizet adj neki inni! Bár az ízesebb italokból többet iszik a kicsi, ennek az az oka, hogy ezek kevésbé oltják a szomját. Azonban amíg elsősorban pépeket eszik és mellé még legalább reggel-este tápszert/anyatejet kap, 1-2 kortynál több vizet nem fog elfogadni, mert nincs rá szüksége.

Ha kekszet, kölesgolyót, babapudingot és hasonlókat kap, az a főétkezés része legyen pl. tízóraira vagy uzsonnára add őket, és kerüld a sózott, cukrozott, fűszerezett ételeket. Jobb, ha 3-4 éves korig egyáltalán nem találkozik ilyenekkel vagy csak sátoros ünnepekkor kapja.

2. Ne nassoltass!

A dacos totyogót jól le lehet kötni azzal, hogy kap egy kis rágcsálnivalót a babakocsiban, az autóban, vagy amíg bepelenkázod, de ne csodálkozz, ha utána az ebédnél kisebb étvágya van. Ilyen esetekben étel helyett valami mással próbáld elterelni a figyelmét, pl. egy olyan játékkal, érdekes tárggyal, amit csak ilyenkor kaphat meg.

3. Többször keveset!

Attól, hogy az 1-2 éves kicsi már felnőtt ételeket eszik, még nem kell olyan nagy adagokat ennie, mint egy felnőttnek. A darabos ételek nehezebben emészthetőek, ezért kevesebb is elég belőlük. Kenyérből például negyed szelettel is jóllakik egy másfél éves baba, főzelékből is elég kb. 150 gramm (nagyjából egy merőkanálnyi).

4. Te főzz!

A bébiételek meglehetősen íztelenek, egyízűek. 1 éves korra lehetőség szerint teljesen vezesd ki őket az étrendből és azt add a babának, amit ti is esztek, csak kivéve az ételből azokat, amiket a baba is ehet. Ha fűszeresebb ételt készítesz, vedd ki a babának azt, ami már megpuhult és csak utána fűszerezd az ételt. Minél változatosabb a baba étrendje, annál kevésbé lesz válogatós.

A zöldségekkel az a fő gond, hogy csak egyféleképpen készítjük őket és nem biztos, hogy úgy ízlik a kicsinek. Érdemes azonban kísérletezni velük. Krémleveseket, felfújtakat, zöldséges süteményeket készíteni, a tésztákat, húsokat zöldséges szószokkal kínálni, zöldséges ropogóst készíteni, amit uzsonnára, tízóraira tejfölbe mártogatva vagy magában lehet enni.

5. Átmeneti válogatás

Bizonyos életszakaszokban előfordul, hogy a kicsinek átmenetileg egyféle tápanyagra nagyobb szüksége van, ilyenkor az adott ételtípust gyakrabban kéri, szívesebben eszi. Ez jellemzően a fehérje tartalmú ételekre szokott vonatkozni, pl. több tejterméket kér a kicsi, sajtot, joghurtot, amikor éppen intenzíven nő, vagy több husit eszik, amikor vasra van szüksége.
Ez a fajta válogatósság nem probléma, az azonban gyanús, ha a kicsi sokkal több szénhidrátot, édes ételt kér (tejbegríz, péksütemények, cukros tea, túró rudi stb.) és szinte semmi mást nem eszik meg. Ilyenkor általában nem ösztönös igényről, hanem szénhidrátfüggésről van szó.
Ettől úgy lehet megszabadulni, hogy pár napig következetesen nem kap a kicsi ilyen ételeket, és nem kell megijedni attól sem, ha először sír, nem kéri a rendes ételt és emiatt kimarad 1-2 étkezés. Amint a vércukorszintje helyreáll és már nem ingadozik, újra el fogja fogadni a rendes ételeket is. A cukros ételek és nasik helyett adhatunk gyümölcsöket is, lehetőség szerint idénygyümölcsöket, saját készítésű gyümölcsjoghurtot (a bolti általában tele van cukorral) vagy gyümölcsös túrót. 1 éves kor után már ne adjunk bébiételt gyümölcs helyett.

6. Ne legyen egyoldalú!

A gyerekek ízlése nagyjából 6 éves korig formálódik, alakul. Nem gond, ha átmenetileg kevésbé fogad el bizonyos ételeket, ha korábban szeretett valamit, most pedig nem szívesen eszi. Minél több féle ízzel találkozik az első 6 évben, annál kevésbé lesz válogatós később.
Az nem probléma, ha a kicsi nem eszik nagyon sokfélét, hanem vannak átmeneti kedvencei, amiket rendszeresen kér, a lényeg, hogy minden tápanyagcsoportból kapjon minden nap (tejtermék, hús, gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek, zsírok/olajok).

7. Legyen tiéd az irányítás!

Sok szülő annyira aggódik amiatt, hogy eleget eszik-e a gyermeke, hogy inkább enged az akaratának csak, hogy legalább egyen valamit.
Gyakran tapasztalom azt is, hogy ha valamiből csak kicsit eszik a kisgyerek, az anyuka inkább azt adja helyette, amiből sokat elfogad és ez jellemzően valamilyen nasi vagy desszert.
A gyerek ízlése, választása nagyon fontos, de nem szabad, hogy teljesen ő határozza meg, mit eszik. Erre a legjobb módszer, ha ahelyett, hogy azt kérdeznéd meg a gyermekedtől, mit kér enni, felajánlasz kétféle egészséges választási lehetőséget.

8. Egyetek együtt!

A legjobb tanítómester a szülő példája. Ha a baba etetése abból áll, hogy ő leül a kisszékbe, te gyorsan megeteted, te pedig akkor eszel, amikor ő alszik, vagy játszik, akkor nincs lehetősége mintát venni arról, hogyan kell enni, mik a szokások. Ha azt látja, hogy ő bébiételt kap, a szülei meg pizzát esznek, ő sem akarja majd a bébiételt. Ha rohanós, kapkodós étkezési szokásokat lát, ezeket fogja másolni.

Már 5-6 hónapos kortól ültessétek közétek a babát, amikor esztek, legyen része a folyamatnak! Amikor főzöl, akkor is legyen ott veled a hordozóban, az etetőszékben, meséld el, mit csinálsz! Később adhatsz neki kis feladatokat, bevonhatod őt a munkába, pl. 1 évesen már felemelheted a mosogatóhoz és megmoshatja ő a répát, megnézheti az edényeket, a fakanalakat. Belenézhettek közösen a hűtőszekrénybe (azt úgyis minden járni tanuló baba nagyon szereti nyitogatni) és elmesélheted, mi van benne.
Vásárláskor is beszélhettek róla, mit vesztek és abból mi készül majd.
Már 8-9 hónapos kortól evésnél nem csak odaülhet az asztalotokhoz a baba, hanem kaphat maga elé egy kis tányért, pár falat ételt, kóstolgathat a tiétekból is.

Az egészséges étkezési szokásokhoz leginkább arra van szükség, ha nem csak a babát próbálod egészségesen táplálni, hanem az egész család étkezési szokásai megváltoznak és egy átgondoltabb, egészségesebb irányba indulnak el.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

25 Comments

  • Erika

    2015. december 22. kedd

    Kedves Ági!

    Először is szeretném megköszönni azt a sok hasznos információt,amit az elmúlt négy év alatt nyújtottál nekem a gyermekeim fejlődéséhez.
    A segítségedet szeretném kérni a két és fél éves kisfiam étkezésével kapcsolatosan:
    Az én 2,5 éves kisfiam 8 hónapos koráig bukós volt,lehet hogy ennek tudható be,hogy már az első gyümölcs bevezetése is egy hétbe telt. De azóta sem fogadja el a normális ételt, képes öklendezni a darabos gyümölcsjoghurttól, egy szem rizstől is-még mindig a 6 hónapos bébiételt eszi. Azaz semmi zöldség, sajt, sonka, szendvics,”felnőtt” főtt étel.Gyümölcsöket már pár hónapja megkóstolja.
    Eszünk előtte, kínáljuk, ő odajön nyújtjuk felé, erre a reakció: nem-és továbbáll. Hiába eszik előtte más gyerek, az sem segít. Másfél éve ugyanazt eszi-reggeli: babamüzli, vacsi: tejpép, ebéd: üveges kaja. Rágni tud, amit ő ételnek gondol, megeszi: kifli (csak üresen) pizza (csak a tészta a szélén) sült krumpli, mogyoró, ropi, keksz… (Persze nem étkezés előtt vagy helyett) A gyerekorvossal beszéltünk, szerinte csak rossz szokás, majd elmúlik-de hogyan szoktathatnám rá a bébiétel helyett a főtt étel fogyasztására?

    Segítségedet előre is hálásan köszönöm:

    Erika

  • Adrienn30

    2015. december 08. kedd

    megköszönném válaszodat.üdv

  • Dóráné Dancsó Anna

    2015. december 02. szerda

    Kedves Ági!

    A következőkkel fordulnék most hozzád:

    – Nemrég olvastam egy írásodban,hogy nem jó,ha a babát úgy altatjuk el,hogy kézben megvárjuk míg teljesen elalszik,hanem amikor már ellazult, akkor tesszük le aludni. Ezt én is kipróbáltam, sikerült is,olyannyira, hogy már akkor le tudom tenni a kis 3,5 hónapos Marcimat a kiságyába,amikor még csak látom hogy álmosodik,de még ébren van. Olyankor kicsit még fészkelődik,mocorog,olykor még beszélget kicsit a bébiőrnek, de egy idő után (kb.10perc ) szépen elalszik. Ez nagyon jó,mert nagyban megkönnyíti a helyzetet,nekem mégis leliismeretfurdalásom van ilyenkor,hogy egyedül hagyom a kiságyban és a szobában.Ez neki nem rossz??

    -A másik dolog,ami miatt írok, a tv.Én tv-ellenes vagyok,nem is hagyom hogy nézze. Ma viszont,miután elkezdtem főzni az ebédet, kis Marcim megunta az egyedül játékot és nyűgösködni kezdett.Abbahagytam hát a főzést és elmentünk játszani.Szívesebben foglalkoztam amúgy vele mint a főzéssel. 🙂 De aztán az ebédet csak be kellett fejeznem,így megpróbáltam visszatenni mellém a phenőszékbe,ami megint csak nem tetszett neki.Ezért most bekapcsoltam neki a laptop-on a Bogyó és Babócát,kb. fél órára, amíg elkészültem az ebéddel,de egész végig az járt a fejemben,hagyom ételt úgy ahogy van,félbe,mert féltem hogy kárt teszek ezzel a mese nézéssel is. Valóban így van? Ilyen fajta mese nézése is káros neki? Ez volt az első eset.Ne is legyen több,még rövid időre sem?

    Válaszodat köszönöm!

    Üdv.,

    Anna

    • Vida Ágnes

      2015. december 07. hétfő

      Teljesen jól csinálod. Ha nem sír, csak mocorog, nem kell mellette maradnod, hidd el, ha baja lenne, azt jelezné 🙂

      Nem a műsorral van a baj, hanem azzal, hogy 1 éves kor alatt a kicsi még nem tudja jól koordinálni a két szemét (ezért néha kicsit kancsalok is szoktak lenni a babák) és az egy helyre fókuszálás nem jó a szemnek. Egyetlen alkalommal nem teszel kárt, de 1 éves koráig inkább ne nézzen tévét. Ha unatkozik, lehet neki mondókázni, mesélni, kialakíthatsz kis játszósarkot a konyhában is. Ha van olyan etetőszéketek, ami hátradönhető (3 hónapos kortól használható), ebben a korban már szívesen nézelődnek abból a babák, így nem fog unatkozni.

  • Adrienn30

    2015. december 01. kedd

    Kedves Ági!

    Ön szerint van olyan h.kanál utálat? Marci fiam 16hónapos,ha kézböl adom az ételt a szájába bekapja ha kanállal fejet fordit.amugy minden fött kaját amit fözök még ha rágja is kiköpi délben alvás elött és után is.
    Én ezt nem értem fél évvel ezelött sokkal jobb étvágya volt meg többet evett mára alig valamit,és nincs fogzás ez hetek ota igy van h.egésznap 3fajtát tukmálok egy etetésnél 🙁 térjek vissza a bébiételhez? ki mit tanácsol aki hasonlo esetbe van volt?
    ma pl. fél szelet májkrémeskenyér, egy turorudi, 2pici kanál toroskáposzta csipetnyi kenyér fogyott ugyanennyi most 4kor is meg kb.4dl folyadék idáig. Ha neki adom a kanalat ételt is játszik csak pakolgat. félek h.lefogy nagyon ki tud boritani ez a nem evés.

  • Zsuzsi

    2015. november 17. kedd

    Kedves Ági!

    3 éves kisfiam egyre rosszabbul eszik!
    Mindig is keveset evett azt is úgy, hogy ha mi etettük!-azért etetgettük mi, mert úgy legalább valamivel több ételt evett meg. Nagyon vékonyka (12kg)! 🙁 Egy kicsit a súlya miatt is aggódunk). Az evés nála pár kanál ételt jelent,és az ételek között is nagyon válogatós lett. Önállóan eszik 4-5 kanál ételt, és ha mi nem vesszük át az etetését, akkor nem is eszik többet.Szeptemberbe kezdődött az óvoda, elég nehéz beszoktatáson vagyunk túl. Az Óvónénik elmondása szerint az oviban is etetni kell az ebédnél, mert magától nem eszik! Képes a kanál használatára, hiszen amit szeret azt önállóan eszi kanállal. Mit tehetnénk, hogy rávegyük a teljesen önálló étkezésre? Itthon a szendvicset is apró kockákra kell vágni, hogy megegye!

    Kérlek Ági adj tanácsot, mert mi már nem tudjuk mit tegyünk.

    Válaszodat köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. december 07. hétfő

      Előfordul, hogy a mivel aggódtatok mindig is az evése miatt, ezért kialakult benne, hogy nincs irányítása az evés felett és inkább nem eszik. Segíthet, ha játszotok rendszeresen babákkal, plüssökkel vendégeset, ahol el kell készíteni az „ételt”, felszolgálni, minden figura eszik – ez oldja majd benne is a feszültséget. Segíthet, ha rendszeresen együtt vásároltok, ő is választhat ételeket, megbeszélitek, mi miből készül, ő is segíthet megfőzni, megsütni. Lehet, hogy nem rögtön, de fokozatosan ez segít neki megbarátkozni az ételekkel. Közben pedig az a jó, ha egyáltalán nem is emlegetitek neki az evési szokásait, hagyjátok, hogy annyit egyen, amennyit magától megeszik, hidd el, ha éhesebb lenne, többet enne. Mivel már régóta tart ez az étvágytalanság, azért egy vérképet érdemes nézetni, hátha vashiányos és ez is hozzájárul a problémához.

  • Hazler Móika

    2015. november 02. hétfő

    Kedves Ági! Az én 2 éves kislányom nem válogatós, hanem babaétel-fogyasztó. Mivel viszonylag későn jöttek ki a fogai (9-10. hó) korábban nem kínáltam darabossal, ez az én hibám, most már tudom. De azóta sem fogadja el a normális ételt, képes öklendezni a darabos gyümölcsjoghurttól, egy szem rizstől is-még mindig a 11 hónapos bébiételt eszi. Azaz semmi gyümölcs, zöldség, sajt, sonka, szendvics,”felnőtt” főtt étel. Eszünk előtte, kínáljuk, ő odajön, megnevezi az ételt, nyújtjuk felé, erre a reakció: nem-és továbbáll. Hiába eszik előtte más gyerek, az sem segít. Másfél éve ugyanazt eszi-reggeli: babamüzli, vacsi: tejpép, ebéd: üveges kaja. Rágni tud, amit ő ételnek gondol, megeszi: kifli (csak üresen) pizza (csak a tészta a szélén) sült krumpli, mogyoró, ropi, keksz… (Persze nem étkezés előtt vagy helyet) A gyerekorvossal beszéltünk, szerinte nem rágóizom-vagy beidegzési probléma, csak rossz szokás, majd elmúlik-de hogyan vezethetném rá?

    • Vida Ágnes

      2015. november 06. péntek

      Válaszoltam neked a Facebookon remélem, megkaptad! 🙂

  • Ivett

    2015. szeptember 28. hétfő

    Kedves Ági!
    A kis fiam Most töltötte be a 2 évet,voltunk a két éves statuszon 86cm es 10,2kg ( 18 hónapos tanácsadáson 10kg volt es 81cm) a Doktornőnk elküldött vérvételre, hogy nem hízott semmit ( gondolt vérszegénységre).Étvágy javító vitamint es folsav adását javasolta, és 3 hét múlva súly ellenőrzés.Nyáron nem is volt túl jó az étvágya ,gondoltam Én biztosan a melegtől, de sajnos azóta is fenn áll a nem évese. Tiltakozik az evés ellen ,határozott Nem Nem és nem a válasz az evésre !Nem tudom mit tegyek! 😔
    Tanácsod előre is köszönöm

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 29. kedd

      Nyáron általában nem híznak olyan tempóban a kicsik, aztán ősszel és télen megint többet. A gyerekek ösztönei jól működnek, ha éhesek, esznek, az erőltetés viszont csak szorongást és további nem evést, rossz étkezési szokások kialakítását eredményezi. Lehet, hogy kicsit vérszegény is, ami gyakran előfordul, érdemes egy labort csináltatni esetleg.

    • Anita

      2015. november 01. vasárnap

      Kedves Ivett,

      Egy nagyon egyszeru es praktikus tanaccsal szeretnem tamogatni. Az en kislanyom refluxos, gyomorsavtultenges miatt es nagyon nehezen tudtunk enni a fajdalom miatt. Szinte orankent ettunk 40-60 ml- eket meg egy eves kora korul is. 🙁
      Mivel nagyon nehezkesen tudott csak enni kicsim, mar amikor leultunk enni, kicsit izgultam, hogy na most milyen lesz, vajon mennyit tudunk enni, azaz izgultam az eves miatt!
      Ez az amit nem szabad, a picik abszolut megerzik es olyan jelnek vehetik, hogy vmi baj van az etellel ezert nem eszi vagy csak egyszeruen gatolja az evesben az anya izgatottsaga.
      En ezt rovid idon belul ugy kuszoboltem ki, hogy kezdetben mondokaztam, majd rovid dalocskakat enekeltem (pl szuper eves osztonzo a nyuszi ul a fuben …), kesobb eves kozbennezegettunk mar allatos konyveket vagy Bogyo es Babocat. Ez terelei az anya figyelmet az eves fontossagarol, kisse lazabban zajlik az eves es ami meg lenyeges a picurt is lekoti es nyugton marad sokaig, amig meg nem eszi az adagjat. Az en kislanyomnal mukodik :).
      Ma mar 2 eves nagymertekben javult a helyzet, de meg mindig ehhez a modszerhez nyulok, ha kevesbe van „kedve” enni.
      De mivel mar nagy lany, soxor eleg ha latja anyat is enni, akkor megjon az etvagya neki is. 🙂
      Ha idegen helyen vagyunk, etterem vagy barmi, ha szukseges telefonon nezunk rajzfilmet, az megnyugtatja es nyugodtan megul, szepen eszik. Kicsi meg hogy most elvarjunk ilyesmit tole, 3-4 evesen mar majd igen. 🙂
      Remelem tudtam segiteni. Minden jot Nektek! Csak lazan. 🙂

      Anita

  • B.Adrienn

    2015. szeptember 27. vasárnap

    Kedves Ági!

    kisfiam 14hónapos,több mint 2hónapja eszik a mi föztünkböl is. Eleinte pürésitettem majd törtem neki. Azt veszem észre h.nem akar rágni,darabosat enni. harap,betolja a szájába nagy falatokat vagy éppen tartogatja sokáig és kiköpi.rizs párolt zöldség ami puha ma azt is. hogyan tudnék ezen segiteni? a joghurt,tejpépet szüneteltessem egy ideig?
    reggelizni is ugy szoktunk hogy a szendvics belsejét csipegetem a szájába. a kanalat fogja,de játszik az étellel kezében morzsolja,tányért borogatja. Mit tanácsol?

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 27. vasárnap

      Idő kell, mire a baba megtanul darabosat is enni. Add neki nyugodtan továbbra is, kóstolgasson és egyre ügyesebben fogja tudni enni ezeket is.

  • Adrienn

    2015. szeptember 22. kedd

    Kedves Ági,

    5 hónapos a kisfiam, szeretném elkezdeni a hozzátáplálást. Jelenleg csak anyatejet eszik, viszont érdekelne, hogy ha már több étkezést is kiváltok, nem fog-e túl kevés anyatejet enni?
    Illetve, hogy mennyi az ideális anyatej mennyiség, amire hozzátáplálás mellett még szüksége van?

    Köszönöm.

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 27. vasárnap

      Nagyjából az a menet, hogy 7 hónapos korra a baba egy étkezésnél főzeléket eszik, a többi még anyatej,
      8-9 hónaposan 2 étkezésnél eszik főzeléket vagy pépet, a többi még anyatej,
      10 hónaposan 3 étkezésnél eszik főzeléket vagy pépet és reggel-este még anyatejet kap.

      Természetesen az étkezések kiváltásával csökken az anyatej mennyisége, de ez nem gond, hiszen a többi étkezésre még jut.
      10 hónaposan nagyjából naponta fél liter anyatejet kell ennie a babának, de ezt egyáltalán nem kell méricskélni, ha igény szerint eszik, pont annyit fog enni, amennyire szüksége van.

  • Andrea

    2015. szeptember 15. kedd

    Kedves Agnes

    az en kisbabam 28 hetre szuletett, 1kg volt es 3 honapig voltunk korhazban szuletese utan. Most 13 honapos. az o fejlodese eseten mi az elfogadott?. Hal istennek a kisfiam egeszseges csak meg nem jar, nem megy negykezlab. Kuszik elore, felall negykezlabra es hintazik illetve hatrafele megy.
    Illetve az etkezese eseteben mi a normalis ?

    valaszod koszonom
    Andrea

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 27. vasárnap

      Korababáknál a korrigált korukkal kell számolni a mozgásfejlődés esetén, tehát ő teljesen a korának megfelelő módon mozog, hiszen kúszik és kezdi próbálgatni a mászást. Az ő esetében elég, ha majd 16-18 hónapos kora körül elkezd majd járni.
      Ennie viszont már a rendes korának megfelelően kell, tehát nyugodtan eheti azt, amit a felnőttek, csak kevésbé fűszeresen.

  • Éva

    2015. szeptember 10. csütörtök

    Kedves Ági!
    A következőben szeretném a segítség eset kérni. Két lányunk van , 2 és 6 évesek lesznek, aranyos, cuki csajok. A nagyobbiknál nyár végén vírusfertőzés zajlott, mely a máját piszkálta meg leginkább, de jelenleg panasz mentes. Az ovi kezdete előtt vettem észre, h nem hajlandó enni. Semmit! Egyébként is vékony kislány, most sokat nőtt és veszített is a testsúlyából. Először úgy gondoltam lelki eredetű a probléma, vérvételre is elvittem, itt minden rendben. Azt láttam, h szorong, amikor az étkezést említem. Az oviban evett, itthon azonban semmit. Nem vittem oviba, gondoltam megviseli az, h neki mennie kell, a kistesóval pedig én itthon vagyok. A helyzet javult is, eszik, de vacsoráról hallani sem akar. Ha kellene, reggelig a tányér mellett ülne, ha kérdezem, h miért csinálja, azt mondja nem tudom, szorongónak tűnik, de ha engedem, h ne egyen, akkor minden oké a viselkedésén, vidám, cuki csaj.
    Mit tegyek? Türelemesebb, v akaratosabb legyek?
    Válaszoddal sokat segítenél, köszönöm!!

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 11. péntek

      Örülj, hogy már javult kicsit a helyzet és ne erőltesd! A szorongást az erőltetés csak még tovább erősíti. Inkább főzőcskézzetek együtt, este is készítsétek együtt a vacsorát, ő válassza ki az alapanyagokat, már a vásárlásba is segítsen be, ez meghozhatja a kedvét az evéshez.

  • Timi

    2015. szeptember 07. hétfő

    Kedves Ági!

    2,5 éves a kisfiam.Egyre rosszabban eszik.Ő általa alakított napirendet követünk.Reggel 8 körül kel,kakaót kér,2,5 dl.Eddig 10 körül evett szendvicset, kenyér, felvágott,paprika,sajt stb.Ezután kis gyümölcs,banán,alma stb..
    Majd 12-13 között kérte az ebédet,kis leves,majd köret,hús.Szintr csak vizet iszik,meg néha egy kis gyerekteát.Délután 2 órát alszik átlagnan,azután kért az ebédből.Evés után kapott desszertet, este 7-8 között vacsi(szendvics),fürdés,9-10 között 2,5 dl kakaó és alvás.Egész nyáron átaludta az éjszakákat,de mostanság egyre kevesebbet eszik nappal és pár napja éjjel 12-3 között felkel és kér kakaót.Tavaly ugyanez volt,aztán nyáron nem kelt éjjel.Nem fázik,nem szomjas,hangosan korog a gyomra.Hogyan tudnám rávenni hogy ismét normálisan étkezzen?Ránéz a tányérra és „köszi nem kéjek”.Próbáltam kistányért,nagyot,színeset,amiből mi eszünk…de semmi,öt falat és „köszi elég volt”.Ennek ellenére is jókedvű,eleven,játékos.
    Mit tanácsolsz?Elronthattam valamit?
    Köszönöm!😊

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 07. hétfő

      A kakaótól jóllakik, így aztán később már nem kér olyan sokat enni. Adj neki kevesebb kakaót, így a következő étkezésnél már biztosan éhesebb lesz. Az nem gond egyébként, ha csak keveset eszik, de azért mindenből kóstol egy kicsit, ha éhes lesz, mindenből fog enni többet.

  • Éva

    2015. szeptember 05. szombat

    Kedves Àgi! Nagyon jò ìràs, és én ezt követem kezdetektől, emiatt a 3,5 éves kisfiam nagyon jò evő, sokfélét eszik szìvesen, de nagyon sokat eszik! Eljutottunk odàig, hogy többet eszik, mimt én! 2 tànyér leves, màsodik, 3 szelet dinnye, 5 palacsinta, 1 egész szàl kìgyòuborkàt is megenne, ha hagynàm. Nagyobb pizzàt megeszik, mint én. Mindent egészségesen készìtek, a pizzàt durumlisztből sütöm, sajàt paradicsomszòsszal, sok krémlevest csinàlok zöldségből. Én főzök minden nap, mert tejallergiàs. Szòval rengeteget eszik, napi 5-ször! Aztàn fàj a pocakja, nehezen alszik. Ilyenkor mi a helyes? Sokszor màr mondjuk neki, hogy ne egyen többet, de akkor meg azt mondja este az àgyban, hogy éhes. 😀 nasit soha nem kapott, csak a főétkezések vannak. Mit csinàljunk? Köszönöm a vàlaszt! Egyébként 105 centis és 18 kilò, nem pufi, csak a pocakfàjàs a probléma.

  • Maya

    2015. augusztus 31. hétfő

    Kedves Ági!
    Nagyon örülök a témának mert két és fél éves kisfiammal már nagyon szenvedünk. Amikor elkezdtünk hozzátáplálni nagyon jó étvágya volt. A leveseket, tésztákat, rizst akkor sem ette meg de a zöldségekkel és gyümölcsökkel, főzelékekkel nem volt semmi gond. KB. fél évvel ezelőtt egyik napról a másikra elkezdte visszautasítani azokat az ételeket amiket eddig jóízűen evett pedig semmit nem változtattunk. Nassolni valót nagyon minimális mennyiséget kapott és kap is, és az sosem volt, hogy ebéd helyett vagy ebédért jutalomként adtuk volna. Ma már ott tartunk, hogy a főtt krumplin és rántott husin és halon kívül semmit nem hajlandó még csak megkóstolni sem hiába akár fél órás könyörgés is. Amit ebből eszik az sem egy bajnok mennyiség. Próbálkoztunk azzal is, hogy semmi mást nem kap amíg meg nem eszi de képes volt napokig csak inni és nem foglalkozni a megvonással. Nem segít ha előtte vagy vele eszünk sem, hiába mondjuk és szemléltetjük is , hogy finom a hami. Védőnői tanácsra Béres cseppet adunk neki egy hónapja de eddig semmi javulás. Aggódom főleg a vitamin miatt hiszen kellene a szervezetének de nem eszik meg semmiféle zöldséget és gyümölcsből is csak alma vagy banán csúszik le de az sem minden nap. Teljesen el vagyok keseredve, nem tudom mit tegyek, hogy megint rendesen egyen. Ha van valami tanácsod nagyon szívesen venném. Előre is köszönöm. Maya

    • Vida Ágnes

      2015. szeptember 27. vasárnap

      Ez nem étvágytalanság, hanem válogatás. A lényeg az lenne, hogy többféle ételcsoportból egyen ételeket: gabona, tejtermék, hús, zöldség, gyümölcs. Nem gond, ha mindegyikből csak néhányat eszik meg, de azokból minden nap egyen egy kicsit. Azzal lehet próbálkozni, hogy a kedvenc ételeibe belecsempészni a többit, pl. rántott husi sajttal töltve, esetleg a bundájában reszelt sajt, vagy a rántott sajtot is meg lehet próbálni, a sült krumpli helyett zöldséges krumplokrokett, vagy zöldséges szósz a krumplira. Ezeket apránként vezesd be az étrendjébe. Ezen kívül egyetek minden nap együtt, amikor család eszik (mondjuk vacsoránál), üljön ő is az asztalhoz, láss, hogy ti is esztek és, hogy mi az.