Hozzátáplálás táblázat

Többféle hozzátáplálás táblázat kering a sajtóban, szakkönyvekben, interneten arról, mikor milyen ételt kaphat már a baba. Azonban tudni kell azt is, hogy az ajánlások országonként is eltérhetnek egymástól, hiszen éghajlattól függően mások a szezonális zöldségek-gyümölcsök, azonban a hivatalos ajánlások egyetértenek abban csak egyes allergénekkel (tej, tejtermék, mogyoró, glutén stb.) kell nagyon vigyázni, valamint az első gyümölcsöket-zöldségeket jól megválasztani, a többi hétről-hétre fokozatosan bevezethető. Lássuk hát a hozzátáplálási táblázatot és hozzá a magyarázatot!

FONTOS! A hozzátáplálási táblázatot rendszeresen frissítjük az aktuális ajánlások alapján!
Az utolsó frissítés dátuma: 2021. szeptember

 Hozzátáplálás táblázatElsőként 5-7 hónapos korban, amikor a baba már érett a hozzátáplálásra (tud fogni, érdeklődik az ételek után, az emésztőrendszere képes feldolgozni az ételeket, tehát nem „köszön vissza” a székletében egy az egyben, amit megevett, valamint elérkezett egy növekedési ugrás, amit 3-4 napon át gyakrabbi szoptatással vagy -tápszeres baba esetén- alkalmanként 220-250 ml tápszerrel sem tudsz kielégíteni), el lehet kezdeni a legártalmatlanabb gyümölcsökkel, zöldségekkel a kóstolgatást. Lehet gyümölcsleveket is adni, de kezdheted azonnal pépekkel is, de létezik olyan irányzat (BLW) is, ami szerint rögtön lehet kicsit darabosabb ételekkel kezdeni a kóstolgatást (párolt, villával összetört ételek, puha gyümölcsök, amiket a baba maga kóstolgathat meg). A legkevésbé ártalmatlan az alma és a krumpli, de mindkettő foghatja a székletet, ezért ha ezt tapasztalod, érdemes kipróbálni az őszibarackot. Egy-egy új ételből először mindig csak 1-2 kanállal adjál, másnap már kaphat 10 kanállal, harmadnap pedig egy egész adagot megehet, ha nem jelentkeztek rajta allergiás tünetek (hasfájás, kiütés, nyugtalan alvás, nyűgösség).

A hozzátáplálási táblázatban található ételek ennek megfelelően fokozatosan vezethetőek be, a hónapokat sem kell nagyon szigorúan venni a zöldségek-gyümölcsök esetében, inkább csak az első két hónapban kell fokozottan óvatosnak lenni.
Amire viszont vigyázni kell, azok az ételféleségek, amik allergiát, súlyos allergiás tüneteket okozhatnak:

  • tejtermékek (sajt, túró, kefír stb.) – 6-7 hónapos kortól adható kis mértékben (1-1 kiskanál, a tejtermékek kis mértékben való korai bevezetése csökkenti a tejallergia kialakulásának kockázatát, a késői, 1 éves koron túli bevezetés növeli)
  • tej – 1 éves kor után el lehet kezdeni (amennyiben nincs tejallergiás a családban és nem áll fent tejallergia gyanúja
  • méz – 1 éves korig a botulizmus fertőzés miatt kerülendő
  • kifli, kenyér – bár a glutén bevezetését az jelenleg érvényes ajánlások alapján már 5-7 hónapos kor között meg lehet kezdeni, a kenyérrel, péksüteményekkel érdemes várni 8-9 hónapos korig (emésztési problémákat okozhatnak)
  • tojás sárgája – 10 hónapos kortól adható, tojás fehérje – 1 éves kortól adható,
  • aprómagvas gyümölcsök (eper, szeder, áfonya, ribizke stb.) – ha éppen szezonja van, már 1 évesen megkóstolhatja, de inkább várj vele másfél éves korig
  • dió – csak 1 éves kor után (allergizál és félre is nyelheti), az amerikai mogyorót 2 éves kor után adhatod, mert súlyos fulladásos allergiás reakciót okozhat!!!
  • földimogyoró – a jelenlegi ajánlások szerint az allergiára való hajlamnak megfelelően kell bevezetni. Ha nagy az allergiás hajlam (ekcémás, kiütéses a baba), akkor 4-6 hónapos kor között, ha közepes (vannak bőrtünetek, de nem súlyosak), akkor 6 hónaposan, ha nincsenek allergiás tünetek, akkor a család életódja szerint később is be lehet vezetni. Az allergiára hajlamos gyerekeknél a mogyoró korábbi bevezetése csökkenti az allergia kialakulásának kockázatát.

Fontos, hogy a tejtermékeket, tejet csak akkor vezessük be a táblázatban előírt időpontokban, ha a családban nem fordult elő tejallergia, egyéb esetben konzultáljunk a gyermekorvossal a bevezetés időpontját és módját illetően.

Amennyiben külföldön éltek a hozzátáplálási ajánlások eltérhetnek a hazaiaktól. Ennek az az oka, hogy a táblázat figyelembe veszi azt is, hol milyen gyümölcsök, zöldségek teremnek meg, éppen ezért a mérsékelt égöv alatti országokban (mint amilyen Magyarország is), nem ajánlják túl korán bevezetni a déligyümölcsök és nem itt termett zöldségek-gyümölcsök bevezetését (pl. banán, narancs, mangó, avokádó), mert azokat a szállítás során vegyszeresen érlelik. Ha olyan országban éltek, ahol megterem a mangó, a banán vagy az avokádó, ezeket az első ételek között adhatod a babának.

És most álljon itt a részletes hozzátáplálási táblázat:

6 hónapos kortól adható
alma, őszibarack, meggy, gesztenye
burgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla
gabona-pelyhek, rizs, búza, zab

A glutént legkésőbb 7 hónapos korig be kell vezetni kis mennyiségben, a Magyar Védőnők Egyesületének hivatalos ajánlását erről innen tudod letölteni..

7 hónapos kortól adható
banán, körte, narancs, citrom, szőlő (héj és mag nélkül)
paradicsom, cukkini, saláta (főzeléknek elkészítve), brokkoli,
fehérrépa, pasztinák, zeller, spárga, tök, uborka (sütve vagy főzve),
passzírozott zöldborsó (héj nélkül), tökfélék, kukorica
hús: csirke, pulyka
tejtermékek: joghurt, kefír
étolaj : 1 kávés- kanál / 1 dl főzelék petrezselyem, zellerlevél, kapor, metélőhagyma

8 hónapos kortól adható
kenyérhéj, kifli
szilva, ringló, sárgabarack, görögdinnye, sárgadinnye, cseresznye
zöldborsó, karalábé, kelkáposzta, karfiol, csicsóka,
vörös- és fokhagyma (sütve vagy főzve), spenót,
sóska, lencse, sárgaborsó, felesborsó, bab
hús: marha, sertéshús, hal, csirkemáj legfeljebb heti 1 alkalommal
Ha a családban nem fordult elő allergiás megbetegedés: kefír,
natúr joghurt, túró, sajt, kis mennyiségben, főzelék vagy gyümölcs kiegészítéseként
árpa, rozspehely
bazsalikom, kakukkfű, borsikafű, borsmenta, szurokfű, citromfű, lestyán
gyümölcsteák

10-11 hónapos kortól adható
káposzta, padlizsán, zöldbab, rebarbara, mángold
főtt tojássárgája heti 1-2 alkalommal

1 éves kortól adható
uborka nyersen vagy savanyítva (reszelve), retek,
vöröshagyma és fokhagyma nyersen,
szójatofu, szójatej, csicseriborsó, szójabab, paprika
tehéntej, vaj, tejszín, tejföl, kecsketej, és kecskesajtok,
juhtúró, juhsajt
teljes kiőrlésű gabonák, köles, hajdina
méz, tojásfehérje, mandula, napraforgómag,
tökmag és egyéb olajos magvak
gyógynövényteák (menta, cirtomfű, csalán)

Másfél éves kortól adható
kiwi, ribiszke, feketeribiszke, szeder, egres,
csipkebogyó, áfonya, som, málna, eper, szamóca,
déligyümölcsök (ananász, mangó, grapefruit stb.)

2-3 éves korig jobb várni vele

Ide olyan ételek tartoznak, amik bár nem feltétlenül allergizálnak, azonban a baba egészséges táplálkozási szokásainak kialakításában fontos, hogy az ételek természetes ízét ismerje meg és egészségesen táplálkozzon. Éppen ezért lehetőség szerint minél később kapjon:
– szénsavas üdítőitalokat, cukros gyümölcsleveket
– édességeket (csokoládé, cukorka, nyalóka), egészségesnek tűnő, de valójában cukros édességeket (túró rudi, cukros joghurtok, fagylaltok, tejszelet stb.)
– péksüteményeket.

A jelenlegi hivatalos ajánlások a csecsemők hozzátáplálásához, amik alapján ez a cikk is készült:

A Magyar Védőnők Egyesületének ajánlása
ESGPHAN ajánlás (Európai Gyermekgyógyászok és Gasztroenterológusok ajánlása) (2020)
WHO ajánlás



Teljeskörű hozzátáplálási kalauz és receptek a babának az ingyenesen letölthető Nagy Babaszakácskönyvben!
About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

176 Comments

  • Andi

    2011. május 25. szerda

    Kedves Ági!

    Kislányom 10 hónapos. Reggelire és vacsorára tápszert kap, a többi étkezésre gyümölcsöt,főzeléket eszik. A problémám az, hogy szinte soha nem eszi meg az adagját (még tápszerből sem!) emiatt nagyon keveset hízik, vagy fogy. Többször cseréltünk tápszert, millió módon készítettem az ételeit, még üvegeset is váltogattunk, de mindig ugyanaz az eredmény. A gyerekorvos és a védőnő szerint amíg vidám és nem beteges, addig nincs semmi baj. Mégis aggódom. Mit tehetnék, hogy valahogy felhúzzam a súlyát? Andi

    • Vida Agi

      2011. június 03. péntek

      A súlygyarapodás mértéke nem csak az ételtől függ, hanem attól is, mennyit mozog a baba (és bizony 10 hónaposan szinte teljesen képes lemozogni, amit megeszik), valamint öröklött tényezők függvénye is. Nem kell tehát erőltetned a hízást, idővel magától beindul majd, de nyilván, ha te és a férjed sem nagy darab, akkor nem számíthatsz arra, hogy a babád nagyra nőjön.

  • Kőszegi Reni

    2011. május 25. szerda

    Kedves Ági!!!

    Ismét a segítségedet kérném: a Tehén tej most a kérdés.
    2 éves a kisfiam. Tudom ihat tehén tejet, de eddig rá se hederített. Se a fehér tej, se a kakaó formájába nem kellett neki.
    Úgy egy hónapja látta, hogy Apa kakaót iszik, s azóta Neki is kell. Ez nem is baj, de most már mindig kakaó kell. Se sima víz, se gyümölcslé, csak kakaó.
    Milyen mennyiségben adhatom Neki egy nap.??? A jótékony hatásait ismerem a tejnek, de mik a káros hatások??
    Köszönöm válaszod.
    Szia Reni

    • Vida Agi

      2011. június 04. szombat

      Nyugodtan ihat akár 1 liter tejet is egy nap, viszont a kakaóban koffein van és cukros, ezért nem igazán egészséges. Szerintem állj a sarkadra és pár napig ne adj neki, idővel visszaszokik majd a rendes innivalókra (ráadásul a kakaó nem is jó szomjoltó, csak még szomjasabb lesz tőle)

  • Annamária

    2011. április 25. hétfő

    Kedves Ági!

    Kis fiam, Botond 24 hétre született, nov 8-án, Kuwaitban (nem tervezett születési hely). Feb. 26-án engedték ki a kórházból.
    Erre az időpontra voltam kiirva. Sok viszontagság után, igazán szépen rednbe jöttünk. Születési súlya 840g, a hazajövetel időpontjában 2850g, jelenleg 4200g. Elvileg 5.5 korrigáltan 2 hónaposak vagyunk. Elnézést, a hosszú bevezetőért, de fontosnak találtam.
    4 hónapos koráig, csak anyatejet kapott, majd kezdett apadni, és kipótoltam fagyasztott anyatejemmel. Már ez is fogytán, sőt nem hajlandó meginni, keményen ellenáll, inkább nem eszik, vagy visszahányja. Igy pótlásnak kb 3 hete, alkalmanként tápszert kap. Először Similac Neosuret kapott, de ettől hányt, igy váltottunk Nestle NAN HA-ra.
    Délutánonként kap gyümölcspépet, szereti az almát, körtét, gránátalmát, és ananászhabot. Mi is mediterán helyen vagyunk, (mint a ciprusi anyuka) igy igazán jó izű, érett gyümölcsöket tudok neki adni. Eddig szépen alakult a súly gyarapodás (dec 8-ig 280g, jan 8-ig 580g, feb 8-ig 820g, marc 8-ig 610g, épr 8-ig 8-ig 800g), viszont az elmúlt 2 hétben, alig 200g-ot hizott. Illetve nagyon rosssz evő, alig eszik, igaz gyakran, de 40-60g-ot (napi 10x).
    Azt tanácsolták, h adhatok neki burgonyapürét, répával, sütőtökkel. Ma ebédre kapott burg+répa pürét, 5 mokkás kanállal (tápival kikeverve, izlett neki), majd ivott 60g tápit, és bőven cicizett még rá. Rég evett ennyit egyszerre.
    Az lenne a kérdésem, hogy az étkezést, milyen korral kell számitani? Mit merjek adni neki?

    Köszönettel: Annamária

    • Vida Agi

      2011. május 06. péntek

      Az étkezésnél lehet a valódi korával számítani, tehát fokozatosan a korának megfelelő ételeket kaphatja.

  • Gera Erika

    2011. április 07. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kisfiam 5-én volt 7 hónapos. Már másfél hónapja elkezdtük a hozzátáplálást. Egy étkezést már teljesen kiváltottunk. (Egyébként tápszeres baba). Azt a fenti hozzászólásoknál olvastam, hogy a székrekedésre a szilvát és az őszibarackot javasoltad. Arra lennék kíváncsi, hogy az lehet-e oka a székrekedésnek, hogy a kisfiam, csak napi 3-szor eszik? Reggel 240 ml tápszer, aztán délben a főzelék, vagy püré, majd délután 4-5 óra körül 210 tápszer. Egyáltalán probléma az, hogy csak napi háromszor eszik? De nem is sír, hogy ő éhes lenne! Erőltetni meg nem akarom! A súlya pedig 8 kg.
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Üdv: Erika

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      Igen, ez is lehet az oka, hiszen a ritkább étkezés lassítja az anyagcserét. Próbáld meg bevezetni a tízórait és az uzsonnát, ilyenkor adj rostdús és lédús gyümölcsöket, ez mindenképpen segíteni fog a székrekedés rendezésében.

  • Kkara Katalin

    2011. március 31. csütörtök

    Kedves Ági, megint én írok Ciprusról. Nagyon szépen köszönöm a múltkori válaszodat. A mostani kérdésem kissé összetettebb lenne. Kisfiam május 10én fogja betölteni a 9.hónapot és nekem május 1.én munkába kell állnom, onnantól fogva édesanyám kiutazik és ő fog a picúrra vigyázni. Jelenleg szépen megeszik ebédre minden főzeléket amit főzök neki és fürcsi előtt kap tej-vagy rizspépet viszont még viszonylag sokat szopizik és nem hajlandó anyatejen kívül semmilyen más tápszert meginni. A kérdésem az lenne mit adhatna neki az édesanyám amikor én majd nem leszek hogy megszoptassam? tejet ugye még 9 hónaposan nem ihat, próbáljuk őt megtanítani valamilyen tápszerre? az igazság az, hogy én már próbálkoztam és szabályosan kifordul a tápszer a szájából, útálja. Gondoltam arra hogy fejhetném neki az anyatejet, de úgy érzem csak épp mindig annyi van amennyit a baba kiszopizik egyszerre, nem hinném hogy nagyobb tételben tudnék fejni. Mihez folyamodjunk?

    • Vida Agi

      2011. április 05. kedd

      9 hónaposan már elég, ha csak reggel és este szopizik, a többi időben kaphatja a főzelékeket, gyümölcsöket a mamától.

  • Nagy Évi

    2011. március 21. hétfő

    Kedves Ági!
    Tanácsodat szeretném kérni a hozzátáplálással kapcsolatban. Kislányom 8 hónapos, anyatejes baba még nincs egy foga sem. Körülbelül 5 és fél hónaposan kezdtük a hozzátáplálást, ami elég jól indult, adtam neki répát, almát, élvezettel ette a püréket, amiket készítettem kb. 1 hónapig. Hirtelen elkezdett fintorogni és elvesztette az érdeklődését a „kanalas” ételek iránt. Adtam neki puffasztott rizst, amit nagy élvezettel elmajszolt, már kifli csücsköt is, azt is szerette. Arra gondoltam, biztos darabosat szeretne enni, de nem kell neki. Sőt az is előfordul, hogy elkezd öklendezni, ha valami darabos a nyelvére kerül, vagy kitolja a nyelvével. Egyébként nagyon érdeklődő, szépen fejlődő mindig vidám gyerek. Nagyon mozgékony, aktív és kíváncsi. Nem erőltetem az evést, ha mi eszünk és ő érdeklődik mindig megkínálom, de nem nagy sikerrel. Szopizik rendesen, éjszaka is, de még nem sikerült kiváltanom egy étkezést sem. Arra gondoltam, hogy hagyom, egyszer csak elfogadja az ételt és áttér az anyatejről a szilárd ételre… Nem tudom jól csinálom-e? Előre is köszönöm válaszod.

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      Jól csinálod. Ha az ő érdeklődésére hagyatkozol, és nem erőltetsz semmit, de közben kínálgatod dolgokkal, adsz neki lehetőséget, akkor magától el fogja hagyni az étkezéseket és megjön majd a kedve a darabosabb ételekhez is.

  • Enikő

    2011. március 20. vasárnap

    Kedves Ági! Ikerbabáim vannak akik 7,5 hónaposak, még mindig szoptatom őket. Szerencsére elég volt a tejem és szépen is nőttek, most 9 kiló körül vannak mindketten. És habár nem első gyerekek, mégis gondjaim vannak a hozzátáplálással. A kislány sokkal nyitottabb, szivesen kostolgat – vele már eljutottam oda, hogy majdnem kiváltottunk egy étkezést – ez egyelőre gyümölcs (alma, banán, meggy + kevés gabona), de kostolt már répát, sütőtököt, krumplit is. Az időzitéssel kapcsolatosan vagyok dilemmában : délelőtt sokkal több a tejem igy reggel és délelőtt még szopizik, a gyümőlcsöt 12-1 körül kapja, a következő étkezés kötelezően szopi, tehát 6-7 körül tudnék még egy szilárd étkezést bevezetni. Nem túl késői időpont ez? hogyan alakitsam az étkezését? miből tudom, hogy már két étkezést is igényelne? délután szopik között pufit szoktunk még enni. A másik kérdésem a kisfiuval kapcsolatos : szinte mindent visszautasit – vele is végigkostoltunk mindent ami korának megfelelő – a sütőtök, banán, tejpép ami bejött valamennyire – de a max. 3-4 kiskanál, majd nem tátja ki a száját és kész. hogyan tovább? mondjuk ő erőteljesen fogzik, két alsó metsző kint van, a felsők meg duzzadtak. Erre fogjam? elég neki még az anyatej? múlt hónapban még 300 gramot hizott is. Köszi a választ előre is!

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      A második étkezést akkor lehet kiváltani, ha az előzőt már kiváltottad és akkor megeszik egy teljes adagot (legalább 200 gramm). Nem az időpont számít, hanem az, hogy melyik étkezés, amit kiváltasz, általában a tízóraival és az uzsonnával érdemes kezdeni, utána következhet az ebéd, majd a vacsora és a reggeli (de ha a baba igényei mások, akkor lehet más is a sorrend)

      A kisfiúval kapcsolatban ne aggódj, az anyatejes babák néha lassabban szokják csak meg az új ízeket, kóstolgasson továbbra is, és szopizzon mellette, mindenből, amennyit elfogad, de nem kell étkezést kiváltani még mindenáron, az anyatej elég még a számára.

  • Szilvia

    2011. március 18. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 7-én volt hét hónapos. Próbálkozom a hozzátáplálással, több-kevesebb sikerrel. Anyatejes baba elsősorban, a gyümölcspürékből, főzelékekből nem eszik 50g-nál többet. Este kb. 50-70 sinlac.Utána szopizik.
    Az a problémánk, hogy 5-7 naponta kakil. Nagyon nehezen és keményet. Már vizet is hajlandó inni, napi 50 ml-t. Most próbálok adni neki olajat a meghatározottak szerint (olíva olajat).
    Mi tehetnék érte?

    Köszönöm!
    Üdv., Szilvia

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      Az elsőként adható gyümölcsök és zöldségek többsége fog (alma, krumpli, répa), ezért ha székrekedést tapasztalsz, érdemes rostosabb gyümölcsöket adni felváltva a többivel (pl. sárgabarack, őszibarack, szilva)

      • Szilvia

        2011. március 25. péntek

        Kedves Ági!
        Köszönöm a válaszod, őszivel próbálkoztam már, de most akkor bevetem a szilvát is. Nem lesz baja, ha nem kakil csak egy héten 1-2-szer? Forduljak orvoshoz?
        Nem eszik már szinte semmit anyatejen kívül. Gondolom a fogzás lehet az oka. Úgy hallottam az anyatejes babáknál előfordul, hogy hetente egyszer kakilnak. Ez igaz?
        Sajnos senki nem tud segíteni és aggódom.
        Köszönöm a választ előre is!
        Üdv, Szilvia

        • Vida Agi

          2011. április 05. kedd

          Anyatejes babáknál akár 7-10 naponta is lehet széklet ez normális, ez akkor szokott sűrűsödni, amikor már jelentősebb mennyiséget megesznek a főzelékekből.

          • Szilvia

            2011. április 05. kedd

            Nagyon szépen köszönöm a válasz!
            Üdv., Szilvia

  • Kkara Katalin

    2011. március 18. péntek

    Kedves Ági,
    Én egy Cipruson férjhez ment itt élő anyuka vagyok. Kisfiam 7 hónapos és 10 napos, mar 6 hónapos kora óta megkezdtük a hozzátáplálást. Főzelékeket minden mennyiségben bármilyet szívesen elfogyaszt néha már kap bele kis csibehusit is. Esténként meg rizspépet eszik es mindemellett igény szerint szoptatom, és vizet is iszik. Kérdésem a gyümölcsökre vonatkozik, mert azokat nem igazán szereti. Almát meg banánt nem adok neki mert erősen fogja a székletét. Tehát idáig csak barackot meg körtét kapott ezeket ugyahogy meg is eszi persze pépesítve, mert darabost még nem evett és még nincs is fogunk. Kipróbalnám neki az ananászt, de mindenütt azt olvasom, hogy a déli gyümikkel várni kell akkor viszont nem értem banánt meg miért ehetnek a babák? Mi egyébként is mediterrán országban élunk, fiamban félig ciprusi vér folyik 😀 mandarinlével már próbálkoztunk az ízlett neki. Gond lenne megpróbálni az ananászt vagy tényleg várjunk még?
    Válaszodat előre is köszönöm.
    Kata

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      A déligyümölcsökkel a fő gond, hogy ide Magyarországra messziről érkeznek és út közben vegyileg érlelik őket. De ha Cipruson éltek az más, hiszen ott más a klíma és vannak saját termésben is déligyümölcsök, tehát nyugodtan adhatod hamarabb is őket.

  • Mészárosné Ági

    2011. március 17. csütörtök

    Szia! 6 hónapos tápszeres kisfiam 4-5 alkalommal eszik naponta. 2 hónapja elkezdtük a déli bébiételt. (gyümölcsös, zöldséges felváltva) Az lenne a kérdésem, hogy ehetne esetleg több étkezésre is bébiételt tápszer helyett? Ha igen, akkor mindegy, hogy zöldségest, gyümölcsöst vagy húsost kap, illetve ha többször ehet, akkor egyformát vagy különbözőt adjak neki?
    Köszönöm szépen a segítséged!

    • Vida Agi

      2011. március 24. csütörtök

      Ha már 2 hónapja hozzátáplálod és egy étkezést már kiváltottál, elkezdhetsz kiváltani egy másikat is (a tízórait vagy az uzsonnát), ilyenkor gyümölcsöt lehet adni. Egyébként az nem gond, ha kétszer ugyanazt eszi a baba egy nap (pl. ebédre és vacsorára ugyanazt a főzeléket kapja), főként, amíg csak néhány féle ételt ehet.

  • Pancsa

    2011. március 14. hétfő

    Szia!
    Kisfiam Mendel 8,5hónapos!
    Egy ideje már elkezdtük az evést…sajnos sokadszorra! 🙁 Az a problémám,h nem nagyon jönnek be neki az ízek:) pontosabban csak az édes jön be,Reggelire megeszi az almát banánnal,kekszel.. ebédre adnék neki főzeléket de nem nagyon kell neki… uzsonnára általában joghurtot adok neki van mikor egy kis gyümölcsel. Ha ebédre sütőtököt adok almával,husival azt megeszi! Reggel már nem adok neki cicit azt kiváltottam, de úgy gonolom azért nem kell neki a főzelék mert már a cicit várja! 🙁 Már nem natur adom hanem már ízesítem is neki de úgy sem jönnek be a főzelékek!Nem tudom mit tegyek illetve hogyan csináljam,vezessem rá erre a fincsi világra:))) Köszi a segíséget előre is!

    • Vida Agi

      2011. március 18. péntek

      Nem kell aggódni, vannak babák, akiknél elsőre inkább az édesebb ízek ízlenek, ezt idővel kinövi majd. Próbáld meg, hogy egy darabig kevered a sósabb és az édesebb ízeket, pl. alma-krumpli, alma-répa-krumpli, paradicsom-krumpli, zöldborsó – ezek kicsit édeskésebbek, mint a többi zöldség.

  • Szilvia

    2011. március 11. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 7-én volt hét hónapos. Próbálkozom a hozzátáplálással, több-kevesebb sikerrel. Anyatejes baba elsősorban, a gyümölcspürékből, főzelékekből nem eszik 50g-nál többet. Este kb. 50-70 sinlac.Utána szopizik.
    Az a problémánk, hogy 5-7 naponta kakil. Nagyon nehezen és keményet. Már vizet is hajlandó inni, napi 50 ml-t. Most próbálok adni neki olajat a meghatározottak szerint (olíva olajat).
    Mi tehetnék érte?

    Köszönöm!
    Üdv., Szilvia

  • Zsuzsi

    2011. március 08. kedd

    Szia!

    8 hónapos kislányomnak szeretném elkezdeni a glutén tartalmú gabonák adását, lehetőleg értékes, teljes kiőrlésű formában. Kaphat például zabpelyhet ledarálva (gyümölcshöz, zöldséghez keverve), vagy mindenképp meg kell főzni? Mi a helyzet a korpával, azt lehet adni? Az édesített, gabonás tejpépeken kívül milyen lehetőségek vannak még?

    Köszönöm! Zsuzsi

    • Vida Agi

      2011. március 18. péntek

      Igen, kaphat zabpelyhet és korpát is, ebben a korban már fokozatosan be lehet vezetni minden gluténfélét a legújabb ajánlások szerint. Gabonafélék, teljes kiőrlésű péksütemények egyaránt adhatóak már és ha ezekkel nem volt gond, akkor el lehet kezdeni a fehér lisztes ételeket is.

  • Annamari

    2011. március 02. szerda

    Kedves Ági!

    Kislányom 6hónapos még cicizünk, etetési rend a cicinél reggel 8,aztán 12kor, aztán 16kor és este 20kor.Éjszaka 1kor és 4:15kor.Elkezdtük a déli cici előtt a gyümölcsöket alma, barack, meggy nagyon ízlik neki után még kap cicit is.Kérdésem az lenne hogy mikor kezdjem kiváltani neki a ciciket gyümölccsel és főzelékkel,és esetleg a délelőtti két cici között adjam neki a gyümölcsöt?Én szeretném ha minél tovább kapná az anyatejet!!
    Köszönöm a válaszod

    • Vida Agi

      2011. március 10. csütörtök

      Először megpróbálhatod szoptatás előtt adni az új ízeket. Ha ez nem tetszik neki, akkor megpróbálhatod szoptatás után. Ha ezt sem szereti, akkor két szoptatás között is el lehet kezdeni. Ha sokáig szeretnél szoptatni, akkor szoptatás után vagy két szopi között lehet elkezdeni és akkor lehet kiváltani egy-egy szoptatást, ha már egyféle ételből egy teljes adagot (kb. 200 gramm) megeszik.

  • Márti

    2011. március 02. szerda

    7 hónapos babámnak uzsonnára adhatok már gyümölcsöt, ha már kap tízórait és ebédet?
    Sajnos elfogyott a tejcsim,így tízóraira kap gyümit,délben főzit,este sinlacot,de hajnalban felkel még enni,akkor még szopik de már annyira kevés a tejcsim,hogy ma éjszaka éhes maradt.Korai még az uzsi elkezdése?

    • Vida Agi

      2011. március 06. vasárnap

      Igen, már kaphat uzsonnára gyümölcsöt.

  • Andi

    2011. március 01. kedd

    Kedves Ágnes!
    A kislányom 18-án töltötte a 4 hónapot. A védőnő és a gyerekorvos erőlteti a hozzátáplálást. Almával kezdtük, de megfogta a a székletét. Fél éjszakát végig sírta, szélcsővel sikerült székletet produkálni. Előtte végig aludta az éjszakákat és előtte is voltak kaki gondok. Védőnő javaslatára őszibarackkal folytattuk. Jól eszi, ízlik neki de gyakran nyom és nyugtalan amíg nem sikerül székelnie.
    Anyatejes baba és bukós is de minden tápszeres segítség nélkül jól fejlődik. A tejem elég. És én nem is szeretném még hozzátáplálni. Már 1,5 hete eszik pépet és a mellkasán pattanás szerű elváltozások kezdtek megjelenni. Amíg nem evett meg egy fél üveg papit a barackból a lábán és kezén voltak apró pici pöttyök. Mintha szeplős lenne. A gyerekorvos azt mondta száraz a bőre. Fürdetőt és refrigerans krémet írt. A barack adag növelésével nőnek a kiütések. Ma már nem adtam barackot.
    Kérdéseim, kell- e erőltetni a hozzátáplálást? Lehet-e a bőrproblámája az őszi baracktól.

    • Vida Agi

      2011. március 10. csütörtök

      Szerintem nem kell erőltetni a hozzátáplálást, egyébként is korai még, és ez a tünetekből is látszik, ráadásul mivel ő jól szopizik, szépen fejlődik, nincs is szükség rá.

  • Fatime

    2011. február 27. vasárnap

    Kedves Ági!
    Kisfiam ma 7 hónapos.anyatejes,Kb5és fél hótól kezdtem a hozzátáplálást.Egyik nap kapott erdei gyümölcsöt(6 hótól adható),kiütések jöttek rajta.De közben előjöttek a hangyák is és olyan volt mintha csípések lettek volna rajta-piros folt középen egy pici fehér pötty-,de kapott még krémtúrót is ,azt most kezdtük el,de néha engedek neki egy nagyon kevés kenyérhéjat is.A homlokát pedig olyan „kiütések” vannak mintha pattanások kezdődőnek-babatestápolóval szoktam este bekenni az arcát és a homlokát-.
    A kérdésem az lenne,hogy mikor forduljak vele orvoshoz és,hogy egyáltalán kell-e orvoshoz fordulnom,vagy bőrgyógyászhoz?
    Vagy egyszerűen álljak le a tejtermékkel míg el nem múlnak a kiütések és kezdjem el újra és figyeljem meg,hogy mitől jönnek ki?
    Másik kérdésem az lenne,hogy hol tudok utánanézni,hogy mitől( étel) milyen reakciók várhatók a babámnál?
    Köszönöm válaszodat:Fatime

    • Vida Agi

      2011. március 05. szombat

      A bogyós gyümölcsöket csak 1 éves kor után lehet adni, mert allergiát okozhatnak. Tudom, hogy van ilyen bébiétel 6 és 8 hónapos kortól, de ettől még kiválthat allergiát, szóval ne add neki.
      Ha 1-2 napon belül nem javulnak a kiütések, fordulj orvoshoz.
      Ilyen táblázat sajnos nincsen, mert sokféle allergiás reakció létezik és mindegyik étel többfélét válhat ki.
      Ha azt tapasztalod, hogy egy új ételtől kiütései lettek, akkor hagyd abba azt az ételt, és csak néhány hónap múlva próbálkozz újra vele.

  • Szilvia

    2011. február 19. szombat

    Kedves Ági!

    A segítégedet szeretném kérni hozzátáplálás témában.
    Babám fél éves múlt, 2-3 hete elkezdtük a gyümölcsöket adni nála, délelőtt 9-10 körül kapja, és utána még kap anyatejet. Már eszik: almát, őszibarackot, banánt, sütőtököt. Még nem eszik meg teljes adagot, tehát nem tudtam kiváltani a gyümölccsel a délelőtti szopit.
    Az lenne a kérdésem, hogy ilyenkor, mikor nem eszik még meg teljes adagot, akkor azért lehet tovább próbálkozni a zöldségek adásával? TEhát délelőtt kapná a gyümit, utána szopi, és dél, egy körül gondoltam elkezdem a zöldségeket adni. Ezt így lehet?
    Eléggé tanácstalan vagyok, nem nagyon értem, hogy hogy kéne szépen mindent bevezetni, úgy, hogy még nem tudok egy szopit kiváltani.

    Válaszodat előre is köszönöm

    Szilvi

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      Igen, nyugodtan adhatod délelőtt a gyümölcsöt, délután a zöldségeket. Attól, hogy nem eszik meg egy teljes adagot még be lehet vezetni az újabb korának megfelelő ételeket.

  • Dórika

    2011. február 18. péntek

    Kedves Ági!

    A véleményedet szeretném kérni a jelenlegi gluténnal kapcsolatos új ajánlásról, miszerint a babákat 4 és 7 hónapos koruk között kell megismertetni a gluténnal, méghozzá háztartási keksz formájában. Ez nekem nem igazán szimpatikus, mivel a keksz tartalmaz egyéb adalékanyagokat is…akkor már jobbnak tartom a gabonapépeket.
    Másik kérdésem az lenne, hogy közel 7 hónapos kisbabám (7,6 kg) 6x eszik naponta. 6 körül szopi, aztán visszaalszik és 9-kor ismét szopi, 1-kor főzelék, 4-kor szopi (ilyenkor jövünk be a babakocsizásból és cicit kér, nem gyümölcsöt), aztán fél 7-7 körül gyümölcs és a fürdés után ismét szopi kb fél 9-kor. Az nem gond, hogy estefele eszi a gyümölcsöt és nem délelőtt? Elég neki a napi 2x szilárd étel? Egy hónapja kezdtük a hozzátáplálást.
    Köszönöm szépen a válaszodat! Szép napot!

    • Vida Agi

      2011. február 27. vasárnap

      A legújabb ajánlások szerint valóban hamarabb kell elkezdeni a glutént, mint ahogyan korábban mondták: fél éves kortól fokozatosan be lehet vezetni. De semmiképpen nem háztartási keksszel kell kezdeni, hanem először gabonapelyhekkel, teljes kiőrlésű gabonával és csak 9 hónapos kortól fehér liszttel.

      A hozzátáplálásotok így tökéletes, teljesen jól csinálod.

  • Anita

    2011. február 16. szerda

    Szia Ági!

    A kislányom 7 hónapos és az lenne a kérdésem, hogy mikortól adhatok neki tárkonyt, illetve tojásos dolgokat. Tudom, hogy a tojássárgáját 8 hónaposan már adhatom, illetve a tojásfehérjét egy éves kor felett, de amiben tojás van, kaphatja? Köszi.

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      8 hónaposan már kaphat tárkonyt, tojásos ételeket, amik fehérjét is tartalmaznak csak 1 éves kortól kaphat.

  • csilla

    2011. február 14. hétfő

    Kedves Agi!

    Kisfiam 3honapot toltott febr.9.en. A 2 honapos vedooltas elott kohecselt, igy egy vervizsgalatot vegeztek, h. bekaphatja-e a szurit. Minden rendben volt, de talan kicsit verszegeny,igy az orvosno vasat irt fel neki, napi 4 cseppet. Fokozatosan 1 csepptol emeltem az adagot, h. ne legyen hasmenese es most pont az ellenkezojet tapasztaljuk nala: 4-5 naponta van egy szeklete es azzal is sokat kinlodik, sokat faj a hasa. Anyatejes baba,eddig naponta volt 1,2,3 szeklete.
    Este 9korul evett, aztan aludt 3ig, mikoris sirva ebredt rend szerint s vissza is aludt a poci surolgatasara.Reggel 6-7kor ebredt es szopizott ujra. Figyelmes, mozgekony, jokedvu, mosolygos baba.
    Amiota a vasbol kapja a 4 cseppet olyan nyugos, h. ejjel 2-3 orankent felsir, faj a hasa, nyom, lathatoan zavarja hogy nem tud nagydolgozni.
    Akiknek elmondtam mind azt tanacsoljak, kezdjek el egy kis almalevet es pepeket adni neki, mert az megoldja a problemat, en viszont nem szeretnem, meg kicsi.
    Mit tanacsolsz: esetleg hagyjam ki a vas cseppeket es szedjek en valami vitaminokat, hogy tobb vasat kapjon az anyatejben? Esteleg Centrum Materna jo lenne? Vajon csak veeletlen egybeeses vagy tenyleg a vas okozza? Kezdjek el alma levet adni neki?

    Es meg egy kerdes: mikortol rakhatom be a jarokaba a kicsit? Nem felejtett el jarni, olyan szivesen teszi a labacskait, hogy jaroszalagot kellene szerelni neki:))(persze teljes sulyat tartjuk, csak eppen foldet er a laba) 4-5honaposan mar bele rakhatom?

    Elore is koszonom valaszod. Kellemes napot!

    Csilla

    • Vida Agi

      2011. február 20. vasárnap

      A vascsepp sajnos székrekedést okoz, szólj róla az orvosnak és fog írni mást. Ne kísérletezz házi módszerekkel, az almalé még nem való egy 3 hónapos babának.
      Sajnos a te vitaminszedésed itt nem számít, mert az anyatejből nem túl jól szívódik fel a vas.

      Ha járóka alatt a holdkompot érted, akkor abba lehetőleg ne tedd bele a kicsit, max. 6 hónapos kor után (amikor már tud megtámasztva ülni) és legfeljebb 20 percre naponta, mert a bébikomp használata lassítja a mozgásfejlődést, nem megfelelő egyensúlyérzetet alakít ki.

  • Ansa

    2011. február 11. péntek

    Kedves Ági!

    Szeretném a segítségét kérni. Kislányom 1 hét múlva 8 hónapos, a hozzátáplálást 6 hónapos korában kezdtük. Anyatejes baba, a szilárd étkezéseknél először mindig fintorog, de aztán eszik. Jelenleg naponta 3-szor kap szilárd ételt, délelőtt gyümölcs, ebédre főzelék, délután ismét gyümölcs. Ezeken az időpontokon kívül anyatejet kap, éjszaka is felébred enni 3,5 óránként. Kicsit bizonytalan vagyok (mivel mást mond a védőnő, és a gyermekorvos is), hogy ennyi idősen (teljesen normális súlygyarapodás mellett) nem kevés ez a szilárd étel mennyiség? Estére is már főzeléket kellene kapnia? Iletve a szilárd étel elfogyasztása után közvetlenül, ha már mennyiséget eszik, meg lehet kínálni anyatejjel? Vagy a kettő együtt már túl sok, és egy normál adag szlárd táplálék után csak vizet kapjon?

    Előre is köszönöm a válaszát.
    Üdvözlettel,
    Ansa

    • Vida Agi

      2011. február 13. vasárnap

      Egyáltalán nem kevés 8 hónaposan, ha már 3x eszik szilárd ételt, nem kell siettetni a dolgokat, hagyni kell, hogy a maga tempójában szokjon rá. A szilárd vacsorát elég 9-10 hónaposan bevezetni.

  • Szabina

    2011. február 09. szerda

    Kedves Ági.

    A kislányom most 6 hetes sajnos már nagyon kevés a tejem, így tápit kap. Az a kérdésem mennyit ehet meg egyszeri etetésnél. Sajnos azt veszem észre,hogy már néha kevés a 120ml…mert 2 óra múlva elkezd sírni. ! 4150-el született most 5,5 kg…Van olyan éjszak,hogy sikerül kihagyni az éjszakai etetést,de nagyon változó.Félek,hogy esetleg nagyon meghízik a tápitól. Mit tehetnék?

    Köszönöm…

    • Vida Agi

      2011. február 13. vasárnap

      Ebben a súlyban testsúlykilogrammonként 120 gramm a tápanyagigény/nap, azaz nála 5,5*120 gramm, ha éhes, akkor nyugodtan kaphat többet is. Tápszerrel is igény szerint kell etetni, ha még éhes, akkor adj neki nyugodtan, amennyit elfogad. 6 hetesen már teljesen normális lehet a 180 gramm is akár, különösen reggel és délelőtt.

  • Valkainé Zayzon Beatrix

    2011. február 09. szerda

    Kedves Ági!
    Kisfiam 9 hónapos, de nem fogad el szinte semmit az anyatejen kívül!Az orvosunk azt mondta nem baj az,akár 1 éves korig mehet ez így!Viszont próbálkozni lehet!Tudom mit lehet és mit nem ,viszont nem tudom véletlen-e vagy valami emésztési baja lehet?6 hónaposan kipróbáltuk neki a 4 hónaposnak való tejpépet egy alkalommal:2-3 kiskanállal evett,egész éjjel hányt utána!Most meg 9 hónaposan 2 kanál natúr joghurtot,és megint egész éjjel hányt!Így úgy gondoltam nem próbálok semmi tejeset,csak zöldségeket 1 éves korig, de mi lehet a baj?
    Köszönöm!Bea!

    • Vida Agi

      2011. február 13. vasárnap

      Elképzelhető, hogy tejallergiás, ezt mindenképpen ki kéne vizsgálni nála és természetesen addig csak tejmentes dolgokat kapjon.

  • Márti

    2011. február 02. szerda

    Szia Ági!
    6 hónapos a kislányom,teljesen elvagyok keseredve,mert semmi szilárdat nem akar elfogadni.
    Amikor elkezdtük a hozzátáplálást akkor csak-csak evett pár dolgot pl:sütőtököt,őszibarack,banán
    De most ott tartunk,hogy semmit
    Bezárja a száját és sír.Egy ideig úgy megette,hogy kevertem bele sinlacot,de már úgy se.
    Ráadásul most csak 30 dkg-t hízott.
    Mit tehetnék,hogy jobb evő legyen?

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      A gondot az okozhatja, hogy fogzik és ezért érzékeny az ínye, csípik a gyümölcsök, valamint a fogzás étvágytalansággal is jár. Ne erőltesd az evést, napi 1x kínáld meg kanalas étellel és egyen, amennyit elfogad.
      A hízásával nincs gond, 6 hónapos kor után a baba hízása már nem egyenletes, akár 1-1 hónapra meg is állhat.

  • Renáta

    2011. január 31. hétfő

    Kedves Ági!

    Már írtam Neked a kisfiam hízásával kapcsolatban, Te azt válaszoltad, hogy szerinted nincs gond, viszont nem árt egy kivizsgálás. Ezen már túl vagyunk és szerencsére mindent rendben találtak, viszont a hízással még mindig hadilábon állunk.
    2650 grammal született, 2470 grammal hoztuk haza és jelenleg (11 hetes) 3200 gramm. Az orvos azt ajánlotta, hogy adjak tápszert kiegészítésnek. Van elég tejem, csak, hogy az dobja meg a súlyát.. Én viszont eléggé tiltakozom ellene. Egyébként a súlyának megfelelő tejet szopizza, ha ne adj Isten van egy rosszabb napja (nem eszik eleget), akkor pótolom lefejt tejből (a 2 óránkénti szoptatás Nála nem jött be, az elején kipróbáltam egy hétig éjjel-nappal szoptattam, és nemhogy hízott,hanem stagnált az állapota, egyre kevesebbet szopott:( Valószínűleg ellustult..?!)
    Szóval mivel megeszi azt a mennyiséget amit kell és még most sem hízik megfelelően, nem tudom, hogy mit tegyek. Ha elkezdenék Neki szopizás után naponta 1x a 3. hónaptól adni almát/sütőtököt az nem segítene? Valahogy jobb érzéssel adnám, mint a tápszert..

    Várom a válaszod!

    Köszönöm,

    Renáta

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Mivel annyit eszik, mint amennyire szüksége van, ezért nincs semmi baja, csak lassan hízó típus, nincs miért aggódnod. Nem javaslom sem a tápszert, sem a hozzátáplálás megkezdését. Tápszerre nincs szükség, mert elég az anyatej, eleget szopik, más táplálék megemésztésére pedig nem érett még az emésztőrendszere, nem hízna tőle, hanem stagnálna a súlya, mert mivel még nem tudja megemészteni ezeket, ezért sok távozna belőle emésztetlenül.

  • Byrba

    2011. január 23. vasárnap

    Kedves Ágnes!

    10 hónapos gyermekem úgy döntött, hogy nem hajlandó többet sem tápszert, sem tejpépet enni. A száját sem nyitja ki, ha nagyon erőltetjük, akkor meg ordít.. Naponta 3-4 X eszik, kisebb korában sem evett 5-nél többször. A súlya szépen ment eddig, nagy baba, de semmi „babásat” nem akar enni. Reggeli – ebéd – uzsonna normálisan szilárd: pép vagy főzelék, de az sem túl változatosan, mert banánt kell kevernem mindenbe, különben nem eszi meg! Aztán este újra és újra jön a vita! Inni rengeteget iszik, de abból is csak a hipp-es almás teát hajlandó!

    A gyerekorvos azt hajtogatja csak, hogy muszáj a tápszer és a tejpép, de azt nem mondja meg, hogy hogyan is kéne a torkán lejuttatnom… eléggé kétségbe vagyok már esve!

    Mit tanácsolsz?

    Köszönettel: Byrba

    • Vida Agi

      2011. január 29. szombat

      Ha kap tejtermékeket naponta többször, akkor nem muszáj mindenáron erőltetni a tápszert. Kaphat már sajtot, joghurtot, tejfelt, túrót. Esetleg meg lehet próbálni a tápszerbe vagy a tejpépbe is banánt keverni. Egyáltalán nem muszáj már csak babásat ennie, nyugodtan eheti már azt, amit ti is esztek.

  • Tschylla

    2011. január 20. csütörtök

    Szia Ági!

    Szeretném megkérdezni, hogy állati belsőséget (a májon kívül) mikor kaphat egy baba? Erre vonatkozóan soha nem találok semmit a táblázatokban, csak a máj szerepel. Kisfiam 1 éves. Ilynekor kaphat már a húslevesből pl. zúzát is? Anyósom szokott készíteni disznóból szíve-nyelve levest. Ebből mikor adhatok neki?
    Köszönök a válaszod.

    • Vida Agi

      2011. január 26. szerda

      A máj után ezeket is be lehet vezetni fokozatosan, 1 évesen már mindegyiket kaphatja.

  • H.Erika

    2011. január 18. kedd

    Kedves Ági!

    Annyi mindent hallok a tehéntejről. Most akkor szabad, vagy nem szabad 1 éves kor után? Ha igen, milyet és milyen formában?
    Vagy bio tej? Vagy 2-3 éves korig, ne is kapjon? Kisfiam februárban tölti az 1 évet, még szopik és amíg tudom, szoptatom is, de nagyon jó étvágyú és a tejem már kevés Neki.
    Kérdésem még az lenne, hogy egy ilyen korú babának mit javasolnál reggelire, vacsorára? Tejpépet vagy főzeléket szoktam adni Neki vacsorára, de szívesen nyit az új ízek felé. Szeretném változatossá tenni az étkezéseket. Éjszaka is felkel még szopizni, ez normális?

    Köszönöm a válaszod.
    Erika

    • Vida Agi

      2011. január 25. kedd

      1 éves kor után nyugodtan adhatsz tehéntejet, lehetőleg 2,8% vagy afeletti zsírtartalmút vagy házitejet.
      Ha már 1 éves, akkor kaphat tojásos ételeket vacsorára és reggelire, tejbegrízt, túrógombócot, tejfeles-túrót, körözöttet, gyakorlatilag mindent, amit ti is esztek (csak törekedni kell a minőségi élelmiszerekre, tartósítószeres, túlízesített ételeket kerülni kell)

  • Anna

    2011. január 13. csütörtök

    Kedves Ági!
    Szeretnék paradicsomos ételeket készíteni a 10 hónapos lányomnak, de nem szívesen adnék neki ízetlen, üvegházi paradicsomot, aminek se színe se szaga. Szerinted sűrített paradicsommal esetleg kiválthatom? Bár valószínűleg az sem készül szebb paradicsomból, de legalább van íze.
    A másik kérdésem az lenne, hogyha kiszedem a kivi magjait, akkor adhatok neki? Azt láttam hogy csak másfél éves kortól javaslod, gondolom a magok miatt?

    Köszönettel: Anna

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      A legjobb megoldás erre a hámozott paradicsom, ebből lehet kapni tartósítószer menteset, illetve paradicsomléből is van 100%-os tartósítószermentes, ami jó sűrű, sok mindent lehet főzni belőle a kicsinek. Ritkán lehet kapni mirelit paradicsomot is, esetleg ezt is lehet nézegetni.
      Mag nélkül lehet adni kiwit.

  • Eni

    2010. december 21. kedd

    Kedves Ági!

    Kisbabám 4hós. A kérdésem,hogy mikortol érdemes bébi ételt adnom,anyatejes 3óránként eszik éjszaka 1er ébres föl enni. A hasfájása múlóban,A DR nő szerint már adhatok neki almát,de kérdem én minek? van elég tejem! Mellesleg a kecskeméti bébi ételre miért van rá irva,h banános és 4hós kortól ajánlott?
    A kicsim székletében vért találtam ,amit eddig még sosem,most nem hinném,h jó 5let bébiételt adni neki. Ez mitől lehet?
    köszönettel

    • Vida Agi

      2010. december 26. vasárnap

      A baba emésztőrendszere 6 hónapos kortól képes más ételeket megemészteni. A bébiételek között azért van 4 hós kortól adható, mert az élelmiszeripari lobbinak ezt sikerült elérnie. Annakidején voltak már 2 hónapos kortól ajánlott bébiételek, ezt sikerült kompromisszum útján 4 hónaposra növelni, annak ellenére, hogy a hozzátáplálás csak 6 hónaptól ajánlott.
      A véres széklettel orvoshoz kell fordulni, ki kell deríteni az okát!

  • Beatrix

    2010. december 17. péntek

    Szia!
    A kisfiam dec 27.-én lesz hét hónapos.A kérdésem az lenne hogy hányszor kapjon szilárdat és mit.Anyatejes és 1éves koráig szeretném szoptatni.Mindenki mást mond az orvos és a védőnő azt mondta,hogy már 4szer adjak szilárdat reggel anyatej,tíz körül gyümit ebéd főzelék uzsonna tejpép és vacsora főzelék.Nem sok ez?Azt mondják kell mert sokszor felkel éjszaka és azért mert éhes.72cm és 7800g.
    Köszönöm:Bea

    • Vida Agi

      2010. december 26. vasárnap

      Nincs rá szabály, milyen korban hány étkezésnél kapjon szilárdat a baba, ez teljesen egyedi, elsősorban a babára kell hagyatkozni, ha elfogadja, szereti, akkor már akár 7 hónaposan is ehet 4 étkezésnél szilárdat, ha viszont nem szereti, nem szívesen eszi, akkor nem kell erőltetni.

  • Berni

    2010. december 17. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiammal a hozzátáplálást 5 hónapos korban kezdtük el. Most leszünk 6 hónaposak. Szépen eszi az almát, őszibarackot, krumplit, répát, sütőtököt. A Nagy Babaszakácskönyv sokat segít nekünk. Az lenne a kérdésem, hogy a hozzátáplálási táblázatban megadott ételeket előrébb lehet hozni 1 hónappal? pl. amit 7 hónaposan javasolsz, azt lehet adni már 6 hónaposan, ha 5 hónaposan kezdtük a hozzátáplálást? Vagy minden esetben várjuk meg az adott hónap betöltését?

    Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszodat.

    Berni

    • Vida Agi

      2010. december 26. vasárnap

      Nem lehet őket előrébbhozni 1 hónappal, mert hiába kezdte korábban a hozzátáplálást, azért még nem fejlődik annyival gyorsabban az emésztőrendszere.

  • Andi

    2010. december 15. szerda

    Szia Ági!
    Kislányom 8 hónapos. Az a problémám, hogy ami nem édes, azt nem nagyon eszi, sőt. Hiába próbálkozok különböző főzelékekkel. A répa is nyögvenyelősen. A cékla nem. Krumpli, spenót, stb egyáltalán. Ha paradicsomosat készítek, az sem, ha bébiételben kapja, akkor megy. Persze mert úgy édes. A sütőtököt banánt szereti, az almát is sütőtökkel. Illetve most a körtét. Mit javasolsz? Félek, nem kapja meg a szükséges tápanyagokat. Napi 3-szor szopik még. Ja és bébiétel fanatikus, bár próbálom ezt minimálisra csökkenteni. Csak ha tényleg nincs időm főzni, akkor kap.

    • Vida Agi

      2010. december 19. vasárnap

      Legyél türelemmel, általában az anyatejes babák édesszájúbbak az elején. Így is megkapja a szükséges tápanyagokat, tehát emiatt nem kell siettetni a dolgot. Lassan vezesd be a korának megfelelő ízeket és kombináld őket egymással, ha felváltva kapja a házi ételt és a bébiételt, akkor szépen rászokik majd a házikosztra később és a sósabb ízeket is megkedveli majd, főként, ha már mondjuk kap kölesgolyót és más kézben fogható ételeket (buláta, kiflicsücsök, sült krumpli stb.)

  • Ildikó

    2010. december 08. szerda

    Kedves Ági!
    Kislányom 6 hónapos múlt, szopik. Néhány napja almával próbálkozunk, a leve ízlett neki, reszelve nehezen boldogult vele (kitolja, köhög, öklendezik), párolva és turmixolva könnyebben megy. Egy-két kanállal csúszik le délelőttönként, amúgy sem nagyevő, de a súlya normális, élénk, érdeklődő baba. A kérdésem az lenne, hogy ahogy jönnek sorban a répa, krumpli, cékla, esetleg őszibarack stb., meg szeretném próbálni neki a rizst, kölest is, csak azt nem tudom, milyen formában adjak neki gabonát. Tejpépet nem szeretnék, hiszen az is tej alapú. Van itthon HA-s rizspép, de végtére is az is tápszer, bár egy kis HA tápszert már kapott három-négy hónapos kora között, de nem volt rá szükség, nem is nagyon ette, többnyire fintorgott tőle. 🙂 Ha lehet, nem adnék neki semmi tápszereset. A vízben főtt rizs viszont elég rossz. Főzzem meg anyatejben? Az viszont a tej értékes összetevőit teszi tönkre és nem tudom, talán az íze is változik. Ja, és még valami:van gluténérzékeny a családban, úgyhogy csak a rizs, köles jöhet szóba. (Kukoricát, úgy tudom, még nem lehet.)Előre is köszönöm a választ!
    Üdvözlettel, Ildikó

    • Vida Agi

      2010. december 08. szerda

      nyugodtan főzed vízben a rizst és adj hozzá répát vagy gyümölcsöket, de főzheted anyatejben is, ettől kicsi lágyabb lesz az íze és így akár magában is adható. Kölest anyatejjel keverve lehet adni, de vízzel felfőzve és gyümölccsel, zöldséggel keverve is elkészítheted.

  • Kat

    2010. december 06. hétfő

    A kérdésem az lenne, hogy spenótot hány hónapos kórtól lehet adni a babáknak?

  • Kismókus

    2010. november 29. hétfő

    Szia Ági,

    Kisfiam 8 hónapos. Naponta 1x eszik gyümölcsöt, 1x főzeléket, a többi anyatej.
    Kérdésem: kaphat már frissen facsart gyümölcs (zöldség)leveket most hogy jön a téli szezon? Narancs, grapefruit, répa, cékla hasonlók?
    Ha igen mikor és mennyiket?
    És teákat ihat, igyon, vagy vizet inkább?

    Köszönöm
    Kismókus

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      Déligyümölcsöt csak 10 hónapos kor után kaphat, céklát, répát, almát, körtét, szőlőt, barackot, illetve mindent, ami a táblázat szerint a korának megfelelő, már kaphat.
      Ne igazán igyon teákat, elsősorban vizet kapjon, ne szokja meg, hogy az innivalónak íze van.

  • Vanda

    2010. november 27. szombat

    Szia!

    A pickwick gyerektea mikortól adható? Nincs ráírva semmi.
    Köszi, V.

    • Vida Agi

      2010. november 28. vasárnap

      Ha nem feketeteából van, akkor fél éves kortól, ha igen, akkor 3 éves kortól.

  • Mónika

    2010. november 21. vasárnap

    Kedves Ági!

    Tanácsot szeretnék kérni tőled a hozzátáplálással kapcsolatban. Kisfiam fél éves. 3 hete kostóltatjuk már az első falatokkal délelöttönként (sütőtök, répa, cékla, gesztenye), nagyon ízlik neki, szépen eszik. Kakija is rendben van tőle, csak pürésebb állagú lett. A gondom az hogy kb. 1 hónapja szinte nincs olyan nap, hogy ne kínlódnánk a szoptatással (anyatejes baba). Általában délelőttönként, de volt már máskor is, a kaja időben éhes lesz, nyekereg, látom, hogy éhes, de amikor szoptatnám, hátrafeszíti magát, erősen sír, és nem akar enni. Van hogy megszívja és el is engedi, van hogy meg se szívja. Ennek persze az a vége, hogy 1-2 órán keresztül szenvedünk (sötét szobában próbálom, itt próbál mellé fekszek,…) és a végén szopizik.
    8 kg és 70 cm, és naponta még (sajna..:)) 7-szer eszik. Ebből kettő éjjel van. Próbáltam éjjel nem szoptatni, de csak addig cuiztatom, nyugtatgatom – sikertelenül, amíg nem eszik. Ugye most már nála a fogzás is erősen jelen van. Sajnos az éjszakáink borzalmasak. Este eszik fél7-kor, lefekvés előtt fél9-kor, aztán éjjel fél1-kor, 5 körül és reggel ébredés után fél9-körül.
    A hajnali 5 órási etetés után szinte óránként járok be már nyugtatgatni, gondolom a foga miatt. Így sem ő sem én nem alusszuk ki magunkat.
    A kérdésem, hogy jól látom-e, hogy esetleg egy tartalmasabb vacsorával elősegíthetem a mélyebb alvását, hogy éberebben ne ébredjen fel a fogára. Ha igen mi lenne az? Tejpép? Rizses valami?
    Homeopátiás szert nem kap, sajnos nem tudtam eldönteni a táblázat alapján mi kellene. (nyála csorog, mindent rág).
    Másik kérdésem, hogy jól látom-e, hogy napközben azért utasít el, mert talán már több „rendes” ételt szeretne? Tehát adhatom neki nagyobb mennyiségben? Tegnap egy ilyen síráskor adtam senki sütőtököt, meg is ette, csak gyakorlatilag az neki kb. 1 óráig laktató..
    Segítségedet előre is köszönöm!
    üdvözlettel,
    Mónika

    • Mónika

      2010. november 21. vasárnap

      Szia!

      Az előzőt folytatva, most meg az esti fél7-es etetés sikeredett ordítósra:). Végül háromnegyed óra után csak cicizett…És közben tépi a fülét, fejét…Ez a foga miatt lehet? Előre is nagyon köszönöm!
      Üdv,
      Mónika

      • Vanda

        2010. november 27. szombat

        Általában akkor tépik, húzzák a hajukat, fülüket mikor fáradtak, álmosak.

        • Vida Agi

          2010. november 28. vasárnap

          pontosan.

          • Mónika

            2010. november 29. hétfő

            Nagyon köszönöm a választ, mindenkinek!
            Már picit jobb!

            Cumisüvegből sosem kapott inni, csak kispohárból, vagy ciciből:) DE én voltam a hibás, mert átállt 4 órás evésre délelőtt…szóval csak simán nem volt éhes.
            A fogára most a chamomillát próbálom, talán kicsit jobb az éjszaka. De lehet a Belladonna lesz a jó, mert 3 napja belázasodott és azóta sem derült ki miért (sem fül, sem nátha, és a láz is elmúlt), valamint sokszor érzem forrónak, normális hő mellett. Tegnap úgy láttam, az egyik arca pirosabb is, mint a másik. Hát, mégegyszer köszönöm! Üdv, Mónika

      • Évi

        2010. december 23. csütörtök

        Drága Mónika!

        Az én Balázskám 5 hónapos múlt most a héten. Teljesen egy cipőben járunk. Nálunk is nagyon nehézkes a szopi pedig még eddig nem is kóstoltunk (a héten szeretném kezdeni). Éjszaka mi is legalább 2szer ébren vagyunk és a szopizás nálunk is hajtépéssel és fülcibálással párosul (főleg este), persze ha sikerül az ölemben hátrahajlított kis testét úgy megfognom, hogy közben a cicit a szájába tudom tenni. Régen legalább 20-30 percet evett mostanában már a 10 percnek is örülök. Szerintem ez a cumis dolog tette be nálunk a kaput. Amióta megtanult cumizni azóta alig tudom kivenni a szájából. Mindent rág és ideges ha valamit meglát megfoghatja de nem engedem, hogy a szájába vegye (pl. amiből én teázom).

        Csak azért írtam, hogy talán vígasztal a tudat, hogy nem vagy egyedül ezzel a megpróbáltatással.

        Sok türelmet és kitartást nektek is!

        puszi: Évi

    • Vida Agi

      2010. november 28. vasárnap

      Az, hogy nehezen szopizik, cumizavar miatt lehet, mivel cumit is kap. Ezen csak úgy tudsz segíteni, ha elhagyod a cumisüveget teljesen, addig pedig szoptasd félálomban.

      Éjjel teljesen normális, ha ebben a korban még kétszer eszik, ne akard cumival kicselezni, ha felkel, szoptasd meg.

      Kipróbálhatod a vacsorát, ha már evett rizst nappal, akkor este is kaphat. A tejpépet nem javaslom, mert allergiát okozhat.

      Ha szereti az új ételeket, akkor nappal is kaphatja főként azokat és csak előtte vagy utána kevés anyatejet, de az is elég lehet, ha a többiből teljes adagokat eszik, ha csak reggel és este szopik. Ebben a korban általában 150-200 gramm főzelék elég, hogy jóllakjon a baba.

  • Krasznai Enikő

    2010. november 12. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiúnk 11 hónapos, szépen eszik mindenfélét, szinte nincs amit ne szeretne, sőt még abból is kérne amit nem igazán lehet 🙂
    Kérdésem az lenne, hogy szerinted egy nap hányszor,vagy összesen hány ml tápszerre van szüksége egy ekkora babának? (Még nem adtunk neki tejet.)
    Sok helyen olvastam hogy ebédre és vacsorára is főzeléket kéne adni… én este tápszert szoktam általában, sosem főzeléket. Ez baj?
    Illetve pl. a banánhoz mit lehetne tenni, amitől nem fog annyira?

    Előre is köszönöm válaszod!

    Szép Napot!

    • Vida Agi

      2010. november 13. szombat

      Nincs életkor alapján ajánlott tejmennyiség kimondottan. Azt szokták mondani, hogy amelyik étkezésre még tápszert iszik (ebben a korban általában 1-2 étkezés naponta), akkor igyon meg 180-200 grammot legalább/alkalom és emellett a többi étkezés része legyen valamilyen tejtermék, legalább napi 1x. Egyáltalán nem gond, ha vacsorára nem főzeléket eszik. A banánhoz őszibarackot, sárgabarackot, szőlőt tehetsz.

  • Katóci

    2010. november 03. szerda

    Kedves Ági!
    Kislányom 4 és fél hónapos, de még mindig 2, 2 és fél óránként szopizik éjjel is. (3800 gr-al született és most kb. 6 kg.) Lehet, hogy nem elég neki a tejem vagy a kezdődő fogzás jele? Azt gondoltam, hogy 5 hónapos kora után megkínálom szilárd étellel is ha elfogadja, mert a 3 hónapos „ugrást” is nehezen vészeltük át.
    Egyébként nagyon mozgékony baba. Oda vissza forog a járókában./aminek mostanában sok bukás a vége, hiába, hogy etetés után büfiztetem és várok még a játékkal egy kicsit./ Már az ölünkben ül (igaz nem hagyjuk sokáig)és 2 hónapos kora óta tartja a fejét. Ezeket azért írtam le, mert azt hallottam ez is egyik feltétele a hozzátáplálásnak, hogy tudjon ülni…stb.
    Szerinted mivel kezdhetem?

    Előre is köszönöm válaszod.
    További szép napot.
    Üdv.: Katóci

    • Katóci

      2010. november 14. vasárnap

      Szia Ági!

      Sajnos a kéredésemre ezidáig nem jött válasz.:-)
      Kérlek válaszolj.

      Üdv.:Katóci

  • Márti

    2010. október 27. szerda

    Szia!A babám 3 hónapos,anyatejes,sajnos refluxos.Nem bukja vissza a tejet,a sav jön vissza neki!Teljesen tanácstalan vagyok a hozzátáplálással kapcsolatban.Doktornő szerint krumplival és répával kell kezdenem.
    De hogyan tovább?És akkor mikor adhatok neki gyümölcsöt?A krumplival az ebédet kezdem kiváltani először?Ne haragudj a sok kérdésért!Köszönöm:Márti


    Válasz:
    Ne kezdd el hozzátáplálni, mert ebben a korban még nem tudja teljesen megemészteni, túlterheli az emésztőrendszerét és még ronthat is a tünetein. Ha refluxos az anyatej mellett, akkor Sinlacot kaphat naponta 1-2 alkalommal.

  • Gabor Csilla

    2010. október 23. szombat

    Kedves Agi!

    A kislanyom egy hete mult 1 eves.7 honaposan kezdtem a hozzataplalast gyumolcs,fozelek,hus.Igazabol soha nem volt nagy etvagya,de par kanallal evett mindenbol.10 honaposan kezdtek noni a fogai es azota szinte csak szopizik. Napi egy gyumolcsot megeszik es delben csipeget(pl. 10 szem borso vagy 1 bebi repa,kicsi rizs)),de ennel tobbet sajnos nem tudok beletuszkolni.Minden szopi elott es utan is probalkozom rendes etellel,tobbnyire en fozok neki,de mar a kesz eteleket is probaltam,de sikertelenul.Amiket eddig megevett,most meg sem kostolja.Probaltam teljesen puret es darabosat is.Tejtermeket sajnos nem adhatok,mert tejfeherje allergiaja van.Gondolom ez a mennyiseg nem igazan eleg neki,mert ejjel 3 orankent ebred es addig sir,amig meg nem szoptatom.Sajnos a sulyat sem sikerult megharomszorozni,3,33-mal szuletett es most 8,5 kg.Amugy teljesen kiegyensulyozott,egy orokmozgo baba es nem tunik sovanynak sem.
    Kedves Agi,ennyi idos korban ennyi szopizas normalisnak mondhato?A fogzasra hasznalok cseppeket,zselet is.Egy-egy nap latom,hogy fajdogal neki,de a tobbi napon vajon miert nem eszik?(es meg csak 4 foga van!)Aggodom azert is,mert ha nem eszik vajon megkap-e minden vitamint es asvanyi anyagot pusztan anyatejbol?

    Valaszod elore is koszonom!

    Csilla

    Válasz: Ezeket a tüneteket a fogzás okozza. Homeopátiás alkati szerrel segíthetsz rajta (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
    Nem kell aggódnod, a baba ösztönei tökéletesen működnek, ha elég még neki az anyatej és emellé annyi étel, amennyit most megeszik, akkor ezen nem kell mindenáron változtatni.

  • Vanda

    2010. október 21. csütörtök

    Szia Ági!

    Játékkal kapcsolatos kérdésem lenne. Egyedül elég sokat eljátszik bármivel és persze a játékaival. Olvastam, hogy meg lehet már tanítani egy-két dologra. Mit lehet játszani 5-6-7 hós babával? Kislányom 5 és fél hónapos, úgy érzem nem foglalkozom vele eleget érdemben. Játszom vele, de csak dögönyözöm.
    Köszi

    Válasz: Leginkább dögönyözésre, ölbéli játékokra van szüksége ebben a korban (éneklés, mondókázás stb.) Ezek mellett lehet pl. labdát gurítani egymásnak, autót gurítani, az egyes játékoknál megmutatni, mire való, kukucskát játszani kendővel, tornásztatni és közben énekelni (pl. hanyatfektetve a lábait a pocakjához húzva „menetelni” és énekelni, hogy „Aki nem lép egyszerre…”)

  • Anita

    2010. október 20. szerda

    Kedves Ági!

    Kislányom 1 hét híjján 5 hónapos. 3-3 1/2 hónaposan hagyta abba a szopizást; előtte is kapott tápszert de azóta csak azt. A gyermekorvosom ajánlotta 2 hete, hogy kezdjem el kínálni gyümölccsel elkezdtük, de nem igazán jutunk sehova. Almát és barackot kapott eddig. Az almából több jön ki a végére mint amennyi bentmarad: kitólja a nyelvével, pedig nem darabos! A barack bejött neki de mivel nincs már szezonja, leálltam vele. Elképzelhető, hogy „még nem érett meg” a hozzátáplálásra, és nem kéne erőltessem? Halasszam el a szoktatást és addig is kapjon tápit? Vagy „vessem be” a rízspépet először?
    Talán van szerepe annak, hogy az elmúlt héten náthás volt, kicsit köhögött is? Az ínye is duzzadt már, de fog még sehol. Napközben nyugodt baba, szépen fejlődik; éjszakát átalussza.

    Köszönöm előre is válaszod!

    Anita

    Válasz: Ha kitolja a nyelvével, akkor még nem érett meg a hozzátáplálásra és nem kell erőltetni. Hagyd abban, pár hét múlva próbáld meg megint. Tápszeres babánál lehet tejpéppel kezdeni, mert annak ismerősebb az íze, és csak utána áttérni a gyümölcsökre.

  • V-né Mariann

    2010. október 19. kedd

    Kedves Ági!

    Kisebbik lányom 4,5 hónapos. Születésétől tápszeres, eddig nagyon jó étvágyú volt, jelenleg is 200-210ml tápszert eszik naponta 4-5x. Viszont az utóbbi hetekben folyamatosak az éjszakai ébredések. 2 hónapos kora óta végig aludta az éjszakákat. A fogára gyanakszom, bár nincsen megduzzadt,vörös fogínye, ettől még zavarhatja. Védőnőnk tanácsára pár hete elkezdtük a gyümölcsöket kóstolgatni, mert valószínűleg éhes de nem igazán tetszik neki sem a házilag készült pép, sem az üveges. Az én pépemet kibukta, az üvegest nem. Így aztán nem is erőltettem, kihagytunk 1 hetet. Az ébredések már nagyon gyakoriak, így a gyümölcsöket félretettük szintén a védőnő tanácsára és elkezdtük a főzelékeket. Itt sem tetszik neki az általam készített pép, az üveges sütőtökös krumplit pár kanállal megette de pár nap múlva ismét kudarcba fulladt a dolog, amikor megízleli keservesen sírni kezd, forgatja a fejét. Ön szerint mi lehet ennek az oka? Fokozatosan vezetném be a főzelékeket is, 1 héten csak 1 félét, ahogyan nagyobbik lányomnál csináltam. Tudom, hogy van még időnk, hiszen nem vagyunk elkésve de nagyon elkeseredtem, mert nővérével nem voltak ilyen gondok.
    Sajnos a tápszer sem olcsó dolog még receptre sem de úgy látszik a pici még nincsen kész az újdonságra?
    Környezetemben nem hallottam ilyen esetről, ezért írtam Önnek. Mit tanácsol, ha a következő szünet után is marad ez a helyzet?

    Köszönettel!
    V-né Mariann

    Válasz: A baba általában 6 hónapos korra érik meg a hozzátáplálásra, ameddig kilöki a nyelvével a kanalat, addig nem érett meg rá, megemészteni sem tudja teljesen, ezért megterheli az emésztőrendszerét, ami nem csak azonnali emésztési gondokat (székrekedés, hasfájás) okoz, hanem a későbbi táplálékallergiák forrása is lehet. A kanalat elfogadtatni, hozzászoktatni tápszeres babáknál könnyebb tejpéppel, mert ennek az íze hasonló a tápszeréhez, ezért talán érdemes lenne először ezzel próbálkozni (5 hónapos kor után)
    Az ébredések oka nálatok nem az éhség, hanem egyértelműen a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
    Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

  • Évi

    2010. október 13. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam 3 nap múlva lesz 7 hónapos. Anyatejes baba, 2 alkalommal kapott tápot, amikor beteg voltam és nem volt elég tej. A hozzátáplálást már kb. 5 és fél hónaposan elkezdtük, almával, őszibarackkal. 1 hónapja kap sütőtököt, répát, krumplit, céklát 1-2 alkalommal. Sajnos fél éves korára nem sikerült megduplázni a születési súlyát, nem egy duci baba, inkább hosszú. Eddig nem volt gond az étvágyával, de lassan egy hete már nem eszik akkora lelkesedéssel és amíg régebben simán megevett akár 200 ml főzeléket is, most örülök, ha 120 ml lemegy. A szopizással is vannak gondjaink, mert szinte csak éjjel hajlandó rendesen szopizni, ezért nem hagyhatom el az éjszakai etetést. Éjjel simán szopizik akár fél órát is, és látom is rajta hogy jól lakott. Reggel már csak max. 15 szopira hajlandó, úgyhogy ilyenkor szoktam neki adni még gyümölcspépet (kb. 80 ml-t eszik meg). A nap további részében már csak elvétve hajlandó szopizni. Ilyenkor próbálkozom a főzelékkel. A vacsorát mostanában ki szokta hagyni, gondolom vacsi pótlásra kell az éjjeli evés. Mit lehet tenni, hogy jobban egyen? Egyébként jó kedélyű mosolygós baba. Ami még fontos lehet, hogy elég sokat alszik. Ébreszteni nem kell, csak az ajánlott napi 14 óra helyett ő inkább 16, van hogy 18-at is aludna. Ez nem baj?
    És még egy kérdésem lenne. Szeretnék neki gabona félét is adni már. A babáknak való kölespépet próbáltam, de nem szereti. Vettem barna rizs pelyhet, de nem vagyok biztos benne, hogy azt kaphat e. Ha rizs, akkor a sima bolti fehér rizs? Vettem bio kölest is. Ha megfőzöm és összeturmixolom, akkor zöldséggel keverve adhatom neki?
    Előre is köszönöm a segítséget!
    Évi

    Válasz: Valószínűleg az a gond, hogy fogzik és az ételek kicsit csípik az ínyét, ha kibújik a foga, ez elmúlik majd. A sok alvás nem baj, de mivel étvágytalanság társul mellé, ezért felmerül, hogy esetleg vashiányos, mert emiatt is lehet étvágytalan és sokat alvós, érdemes lenne megnézetni.
    Kaphat barna rizspelyhet és sima fehér rizst is, és köles is adható zöldséggel, vagy anyatejjel kásaként elkészítve.

  • casila

    2010. október 13. szerda

    szia zsuzsa ketsegbe vagyok esve …ezzelot egy masfel hettel nem jott meg a havim aztan vettem egy testet es sajnos negativat mutattot aztan sok kesesel megjot a havim…aztan elkezdtem szedni az antibebit es nem ertem…roszul vagyok hanyingerem van faj a hasam alja a mehem es a mellem is aztan mellegsegek kapnak el nem tudom mi tevo legyek ? arra gondolok nem e van babam es a test nem muttata ki es en meg elkezdtem szedni az antibebit is felek ha van kart okozdtam e neki az antibebivel amit nem szedek regota most kezdtem egy folijanal vagyok de meg azt sem fejezdtem be segitsetek kerlek….23 eves vagyok ferjnel.csilla

  • csáki zsuzsanna

    2010. október 13. szerda

    Kedves Ági!

    Köszönöm a segitségedet.
    Kisfiam 8,5honapos 6foga van.szépen ezegeti a kiflit,babapiskotát,kölesgolyót.
    Azt szeretném kérdezzni,hogy jo e az ugy hogy mikor eszünk a kezébe adok egy szál fött répát,gyümit ha eszünk akkor babapiskotát kap a kezébe.igy probálok kicsit darabos étkezést bevezetni nála,mert ha csak villával töröm össze nem eszi meg,viszont igy nagyon szeret enni.
    valamint azt szeretném kérdezzni,hogy sima rendes rizst,meg tésztát mikortol kaphat?
    köszönöm válaszod.