Ha sokat hízik az sem jó, ha keveset az sem?

Nap, mint nap kapok anyukáktól olyan leveleket, amikben beszámolnak arról, milyen aggodalmaik vannak a baba hízásával kapcsolatban. A levelekben egy a közös: általában úgy kezdődnek „a védőnő/gyermekorvos azt mondta most már hozzá kéne táplálnom…” Az okok meglepő módon különböznek: vagy azért kéne hozzátáplálni, mert túl keveset hízik a baba, vagy azért (és most jön a váratlan fordulat), mert túl sokat hízik a baba. Most akkor hogy is van ez?

Ha keveset hízik…

Néhány baba nem akar hízni. Ez általában azután következik be, hogy megduplázták a születési súlyukat. Jó étvággyal esznek, de nem híznak. Jó hír, hogy onnantól kezdve, hogy megduplázták a születési súlyukat nem is kell nekik olyan egyenletesen hízni, ez így normális. Semmi gond, ha 1-2 hétig nem hízik, a lényeg, hogy egy hónap alatt hízza meg a 400 grammos minimumot 6 hónapos koráig (utána már ezt sem kötelező).

Ha sokat hízik az sem jó, ha keveset az sem?Mikor NEM kell aggódni?

    – Ha jókedvű,
    – ha 3-4 óránként eszik napközben,
    – ha jól alszik éjszaka (jól=legalább 4-5 órát alszik és csak utána ébred meg),
    – ha kiegyensúlyozott,
    – ha evés után láthatólag jóllakott, mosolygós,
    – ha naponta legalább 5-6 alkalommal pisil vagy kakil (mert csak az tud kijönni, ami be is ment)

Mikor kell aggódni?
(ezek a tünetek külön-külön nem jelentik azt, hogy éhes a baba, csak együtt)

    – Ha evés után nyűgös, sírós,
    – ha nem pisil-kakil eleget, száraz a pelusa,
    – ha egész nap nyűgösködik és etetés után sem nyugszik meg,
    – ha éjjel a szokottnál gyakrabban ébred és ehhez a fentiek valamelyike is társul,
    – ha a sok szoptatás ellenére is kevesebb tejed van,
    – ha nem hízik 6 hónapos kor alatt legalább havi 400 grammot (egy teljes hónapot kell nézni, nem heteket külön-külön, és nem csak 4 hetet)

Mit lehet tenni, ha keveset hízik?

Ha az orvos szerint keveset hízik a baba és ehhez a fenti problémák is társulnak (tehát nyűgösebb, mint volt, kevesebb a tejed, nem nyugtatja meg az evés), akkor a következőket lehet tenni:

1) Ha még szoptatsz, akkor pár napig szoptass gyakrabban, akár 2 óránként (napközben) és közben igyál Laktorherb teát, ez a módszer szaporítja legjobban a tejet. Ha már elég tejed van, akkor visszaállhatsz a megszokott etetési időkre.

2) Ha nincs elég tejed és a fenti módszer sem segít, akkor 6 hónapos kor alatt tápszert kell adni (vagy szerezz be anyatejet) pótlásnak, azaz minden szoptatás után adj neki annyi tápszert, amennyitől jóllakik.

3) Ha tápszeres és már elmúlt 4 hónapos, akkor át lehet térni a 2-es tápszerre, vagy pedig a megszokott tápszert lehet sűrűbbre keverni, illetve el lehet kezdeni a tejpépek adását.

Sem anyatejes, sem tápszeres babánál nem érdemes almát adni, ha nem hízik megfelelően, hiszen az alma nem igazán laktató, sem a többi főzelék, amit adnál neki később (mire ezeket elkezded adni, az minimum 3-4 hét az első kanál alma után…). Másrészt az anyatejtől eltérő bármely táplálék megemésztéséhez szükséges enzimek csak 6 hónapos kortól vannak jelen a szervezetben. Ez azt jelenti, hogy hiába adsz neki 4 hónaposan almát, mert nem emészti meg, csak részben, a többi kiürül a szervezetből. Tehát a baba kap enni, csak nem emészti meg, ezért ettől a megoldástól nem fog hízni (viszont a korai hozzátáplálás, a túl korán megterhelt emésztőrendszer miatt, előidézhet nála egy későbbi, egész életére elhúzódó táplálékallergiát, ami ekcémás tünetekkel, gyomorfájással jelentkezhet akár már csecsemőkorban, akár később az élete folyamán bármikor)

Ha „túl sokat” hízik…

A másik, amivel kiválóan lehet ijesztegetni az anyukákat, hogy túl sokat hízik a baba. Nos, kéremszépen, ez akkora botorság, hogy elmondani nem lehet… 🙂 Egy anyatejes babát nem lehet elhízlalni. Minden babánál öröklött dolog, mennyire hízik. Néhány baba az első félévben rengeteget hízik, aztán meg szinte semmit. Más babák fokozatosan híznak az első életév során, míg végül 1 éves korukra a gyerekek átlagban ugyanolyan súlyúak (9-10 kg közöttiek).

A tápszeres babáknál más a helyzet, mert a tápszer tápértéke más, mint az anyatejé, ezért, ha kicsit sűrűbb lesz a tápszer, ugyanolyan mennyiség jobban hízlalja a babát, mint az anyatejnél, de csak akkor hízik túlságosan tőle a baba, ha hónapokon át túltáplálják (sűrűbb tápszert kap, mint a dobozon előírt, vagy pedig többet diktálsz bele, mint amennyit magától elfogad).
Ha annyit ehet, amennyit elfogad és olyan arányban kevered, ahogy a dobozon írják, akkor pont annyit fog hízni a kicsi, amennyit kell.

De vajon adjunk-e neki almát, ha nagyon hízik?

Természetesen ne. Egyrészt azért, mert még nem tudja megemészteni. Másrészt: miért akarod, hogy ne a saját tempójában hízzon? Miért akarnál okosabb lenni a természetnél? A hízás üteme ugyanis javarészt öröklött dolog, ha gyorsan hízó babád van, kérdezd csak meg az anyukádat és az anyósodat és valamelyikük elmeséli majd, milyen szép duci babák voltatok… A babák még pontosan tudják, mennyi ételre van szükségük és pont annyit esznek, amennyi kell nekik, jól működnek az ösztöneik. Ha ebbe beavatkozol, azzal csak megzavarod a természet rendjét. Hiszen a jól hízó babák, a második 6 hónapban már nem híznak olyan jól.

Gondot okoz a hozzátáplálás megkezdése? Töltsd le az ingyenes Nagy Babaszakácskönyvet és segítünk elkészíteni az első falatokat! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

67 Comments

  • Csillu

    2011. május 09. hétfő

    Kedves Ági!
    Segíts nekem megint légy szíves :))
    Kisfiam 10 hónapos elmúlt, 8.300 gramm. Az elmúlt 4 hónapban szinte alig hízott valamit. (6 hónaposan volt 7.800 gramm). Reggel és este még tápszert kap, napközben már csak szilárdat eszik.
    Reggel és este: 240ml tápszer
    Napközben kb 150-200 ml főzi és 150 ml uzsonna!
    Azt mondja a védőnő, hogy azért nem hízik, mert nagyon mozgékony gyerek, ez igaz is, szinte örök mozgásban van.
    Viszont az utóbbi időben megfigyeltem, hogy naponta több kaki is van, ami elég sok és híg! (2szer szinte mindig, de sokszor 3szor is)Lassan már az az érzésem, hogy megy a hasa.
    Nem lehet összefüggés a kettő között?
    Úgy értem, nem lehet, hogy amiatt nem hízik, mert annyi széklete van? Valami allergia? Gabonát és a tejtermékeket naponta felváltva mindig kapja! Más tünetet nem veszek észre rajta, hasa nem fáj, annyi, hogy néha pici kiütések vannak a derék tájékán. Ezt úgy vettem észre a banántól van.
    Segít kérlek, előre is nagyon köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. május 22. vasárnap

      6 hónapos kor után a legtöbb baba hízása lelassul, vagy akár hetekre le is áll, mert a baba lemozogja, amit megeszik. A gyakoribb és hígabb kaki az új ételektől és a fogzástól is lehet, a hízáshoz nincs köze.

  • Jakusné Toth Gabriella

    2011. március 19. szombat

    Kedves Ági!! Kisfiam 4 honapos volt 16-án naponta 4-szer kap tápszert mert nincs tejem kb 4-szer 140ml egyszer megeszik egy teljes üveg bébiételt és még egyszer olyan 100 ml szentjánoskenyérmag alapu tejpépet. 7kg. szoval mapi hatszor eszik de csak 4-szer tejet azt mondta a védőnő hogy kevés a tej amit kap de ha többet adok neki akkor kibukja. Mindig jön neki vissza igy is. Az lenne a kérdésem hogy véleményed szerint elég e neki ez a mennyiség?? A tejppépből megenné a dupláját is csak nem merek annyit adni neki. Válaszod köszönöm!!

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      Ehhez a súlyhoz a napi tápanyagigénye 120 gramm/testsúlykilogramm/nap, azaz 840 gramm/nap, ő most a leírásod alapján mindennel együtt pont ennyit eszik, tehát elég neki ez a mennyiség.

  • Zsuzsi

    2011. február 18. péntek

    Szia Ági.
    Ismét a segitségedet kérném.Kislányom most lesz 1 éves ( 1980 gr és 47 cm volt születéskor) és nem hizik, alig vagyunk 6400 gr és 71 cm. 3 hónap alatt kétszer voltunk betegek ,ami 1-1 hét nem evést is jelentett.Védőnő és a gyermekorvos sem javasolt vitaminon kivül semmit ,csak annyit mondanak ,hogy vékony.Amugy mindent eszik(fözelék ,kenyér ,tejpép,tápszer….),jó kedvü ,mozgékony -igaz csak most probálkozik a felállással.Segitségedet kérném hogy mit tudok tenni vagy kihez forduljak. Kissé aggasztó a helyzet ,bár a családban volt ilyen tipusu kiesgyermek.
    Köszönöm szépen.

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      Mivel látszólag jó étvággyal és eleget eszik, és nincs semmi egyéb problémája, elképzelhető, hogy egyszerűen tényleg csak ilyen típus, azonban ha nagyon aggaszt, ki lehet vizsgáltatni gasztroenterológussal.

  • Bea

    2011. február 10. csütörtök

    Kedves Ági! A tanácsodat szeretném kérni a kisfiam etetésével kapcsolatosan. Pici fiunk 10 hetes, tápszeres baba, 5,5 kg (3280-nal született). A problémánk az, hogy nagyon mohón eszik, ezért nagyon nehezen jönnek a büfik (egy étkezés közben, egy talán az étkezés befejezésével, és sokszor még 1-2 büfi 1-2 óra elteltével is előkerül). Régebben 1-2 hete 4 óránként etettünk 165 ml-t, sugárban hányt de még így is egy hét alatt 40 dkg-ot gyarapodott. Most visszatértünk a 3 órás etetésre, egy-egy alkalommal 100-130 ml tápszert eszik éjjel- nappal (éjszaka kénytelenek vagyunk ébreszteni mert ha nem iszonyatosan mohóvá válik) de még így is nagyon mohó, van , hogy nagy mennyiséget bukik. Próbálkoztam már mindenféle büfiztetési móddal (a babát a térdemre tettem, sétáltam vele, fél óráig ültettem a térdemen stb) de semmi nem jött be. a Mohósága miatt kipróbáltam a kanalazást is, de csak azt értem el vele, hogy még ingerültebb lett és még mohóbban evett. Most lassult a súlygyarapodása, most 1,5 hét alatt hízott kb 20 dkg-ot, naponta van 8 pisis pelus, és két naponta egy kaksis. Nem mosolyog sokat, a kedve változékony, de nagyon izgága kisbaba, sokat mocorog, tornázik, nézelődik, gügyög. Szerinted mit kellene tennünk, hogy normalizálódjon az étkezése?
    Milupa Peptit 1-et eszünk, mert az előző tápszerre allergiás lett.

    • Vida Agi

      2011. február 11. péntek

      A probléma nem a mohóságból adódik, épp ellenkezőleg. A mohó baba túl gyorsan eszik, ezért túl sok levegőt nyel és utána gyorsan sokat büfizik. Ő nem mohó, hanem szeret sokat enni, ezért túleszi egy kicsit magát. Önmagában ez nem gond, sem az, hogy nagy mennyiségeket bukik, ez egyébként inkább a mozgékonysággal van összefüggésben, „kimozogja” magából, amit megevett.

      Az normális, ha lassul a gyarapodása a 3. hónap során, 3 hónapos kor után ez még lassabb lesz, ezért nem javaslom, hogy hetente mérjétek, bőven elég havonta mérni, mert a heti mérés csak félreértésekhez vezethet.

      • Bea

        2011. február 12. szombat

        Kedves Ági!

        Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát. Ön szerint mi lenne a megoldás? Növeljük az adagját, vagy pedig megbeszélve a gyerekorvossal keressünk egy olyan tápszert melynek nagyobb a kalóriaértéke?

        Előre is köszönöm!

        • Vida Agi

          2011. február 18. péntek

          Megpróbálhatjátok növelni az adagot, ha elfogadja, de a leírásod alapján igazából nincs semmi baja, ami miatt változtatni kéne bármin is.

          • Bea

            2011. március 21. hétfő

            Szia Ági,

            A segítségedet szeretném kérni ismételten. Már 15 hetesek leszünk holnap, és ez gyors súlygyarapodás (1 hónap alatt első 2 hét 40 dkg, majd még két hét + 70 dkg)nem áll le. Tápszeresek vagyunk, naponta 6x eszünk kb 140-150 ml-t. A gyerekorvosunk most még nem akarja fogyókúráztatni a babát, de ha így megy tovább nem lesz más megoldás. A csöppségem nem ismeri az elég szót, amennyit adok annyit eszik, és mivel mohó sokat bukik is. Szerinted leáll magától, vagy álljak át valahogy az ötszöri etetésre? De hogyan?

            Előre is köszönöm!

            • Vida Agi

              2011. március 30. szerda

              Le fog ez állni magától, nem kell aggódni (fogyókúráztatni csecsemőt pedig főként nem szabad!!!). 5 kiló felett a baba tápanyagigénye 120 gramm/testsúlykilogramm, ha ő mondjuk 7kg, akkor 7*120 grammra van szüksége, azaz 840 grammra, ami pont 6*140 gramm naponta.

  • Erika

    2011. január 17. hétfő

    Kedves Agi!Het honapot toltott a kislanyom es eddig minden rendben volt de kb. egy hete nem eszik annyit mint eddig.Minden delelott megiszik egy narancsnak a levet es egyszer kap pepeset mar 5honapos koratol.Harom orankent iszik tejet,de eddig megivott 180ml,es most csak 150-120ml eszik.Nagyon mozgekony csuszik-maszik egesz nap,csak a foldon szereti.Mar 7 foga van,most jon a 8-dik,lehet hogy emiatt?Nagyon aggodok,erdemes orvoshoz fordulni,vagy termeszetes?Elore is koszonom a valaszt,nagyon varom!

    • Vida Agi

      2011. január 26. szerda

      Nem az számít, egy étkezésre mennyit eszik a baba, hanem hogy összesen mennyit eszik, ebben a korban (10 kilóig) testsúlykilogrammonként kb. 120 grammot kell ennie naponta, tehát ha pl. 7 kiló, akkor 840 grammot összesen minden ételből. Emellett a fogzástól is lehet étvágytalanabb.

  • Marika

    2011. január 12. szerda

    Kedves Ági!

    A Kislányom 2010.04.04-én született,3,720g 53cm.
    Most 9.hónapos és 7kg 70cm.
    7hónaposan 6,680g volt.Kiegyensúlyozott baba,jól fejlödik,mászik,áll tárgyak mellett.
    Nem tud egyhelyben megülni,mindik tevékenykedik.6hónapos korában kezdtük meg a hozzátáplálást.Reggel és éjjel szoptatom a többi étkezést már kiváltottuk.Kb 190-210g-os adagokat eszik a fözelékböl,gyümölcsből,pépből.
    Mindig jelzi ha éhes vagy ha jóllakot már.Kérdésem az lenne,hogy mivel tudnám hizlalni egy kicsit? Mi lehet az oka,hogy nem hizik olyan ütemben mint kell? Az orvos szerint formás baba.
    A széklete,vizelete megfelelő mennyiségű.
    Előre is köszönöm válaszát.
    tisztelettel:Marika

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      Semmi probléma nincs a kislányod hízásával, hiszen 1 évesen egy átlagos kislánynak 8-9 kg között kell lennie és ő már 9 hónaposan közel 8 kiló, ráadásul sokkal jobban hízik, mint azt fél éves kor után átlagosan kellene, hiszen 2 hónap alatt közel 1 kilót hízott! Tökéletes amit, és amennyit eszik, nincs szükség „hízlalásra”, mert nem sovány, hanem átlagos a súlya. Fél éves kor után a babák már nem híznak olyan nagy ütemben, akár hetekre, sőt 1-2 hónapra is megállhat a hízás, de nála ez nem áll fent, hiszen az elmúlt 2 hónapban is szépen hízott.

      • Marika

        2011. január 17. hétfő

        Kedves Ági!

        Köszönöm válaszodat.
        A Kislányom súlyát félreérthetően irtam.
        Elnézést.
        9.hónaposan 7,000g és 70 cm hosszú.
        7.hónaposan 6,668g volt.Két hónap alatt 30dkg-át hizott,ez is elfogatható még?
        Köszönöm válaszát.

        • Vida Agi

          2011. január 25. kedd

          Igen elfogadható, mert ebben a korban már lassabban hízik a baba.

  • Csilla

    2010. december 03. péntek

    Szia Ági!

    9hetesen sajnos elvetéltem,ez ltt a diagnózis eredmény Dg: 28030 Terhes decidua,és corionbolyhok az endometriumban.
    Ez mit jelent???

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      ez igazából semmi különöset nem jelent, a decidua az a megduzzadt méhnyálkahártya, ahova beágyazódott a megtermékenyített petesejt, a chorionbolyhok pedig a külső magzatburkot jelenti.

  • Szabina

    2010. december 03. péntek

    Szia Ági!

    Megint én vagyok 🙂 lentebb már írtam neked. Olyan problémám van, hogy:
    kislányom 37. hétre született 2900 grammal. Már a kórházban is elég keveset szopizott, 30-40-50 grammokat, aztán hazajöttünk és utána sem erőltette meg magát 50-60 olykor 70 grammokat evett. Egy hónaposan 3530 gramm volt, két hónaposan 3950. Viszont két hetente mérjük és két és fél hónaposan 3570 grammot mutatott a mérleg :/ hát az olyan mintha nem is hízott volna…
    (Azért nem tűnt fel, hogy nem gyarapodott, mert én az ő reakciójából nem vettem észre semmi furcsát. Nagyon nyugodt baba, éjszaka alszik, 9-től hajnali 5-ig. Napközben sem sírt soha, hogy keveset evett…)
    most tápszeres hozzátáplálást kap, először cici majd minden etetés után tápszer. (napi 4×90 ml-t plusz kétszer csak szopizik.) Mindent megpróbálok, hogy legyen még több tejem, iszom a Laktoherbet, szedem a Motilium tablettát, de attól már kétszer gyulladt be a mellem. Igazából azt szeretném tudni, hogy ébresszem-e éjjel is a picit, vagy nyugodtan hagyhatom aludni? Mert napi 6x eszik mind a hatszor először mellből, majd utána még kiissza a 90 ml-t a cumisüvegből. Napközben délelőtt és délután is kétszer két órát fenn van. Minden rendben vele, továbbra is nyugodt nagyon jó kislány, sokat nevet, gügyög, mosolyog, érdeklődik minden iránt, amit csak lát. Nem szívesen ébresztem fel éjjel – nem a magam kényelme miatt – bár a védőnő azt mondta akár kétszer is felkelthetem hogy egyen valamit éjjel is…
    Neked mi a véleményed?

    • Szabina

      2010. december 04. szombat

      Bocs két és fél hetesen 3970 gramm! elírtam 🙂

  • Évi

    2010. november 30. kedd

    Szia Ági!
    Mielőtt kérdeznék, el szeretném mondani, hogy azért jó ez a blog, mert megengedő, és semmilyen stresszt nem tesz pluszban az emberre, hanem mindig megnyugvást találok itt.:-)
    Az 5,5 hónapos kisfiamról van szó. Most 7200 gr. Kb 2 héttel ezelőttig csak anyatejet kapott, és szépen gyarapodott heti 180 gr körül. 2 hete a heti mérésnél észrevettük, hogy 70 gr-ot fogyott (akoriban kezdett forgolódni), de nem sírt.
    Elkezdtük a hozzátáplálást délben főzelék, utána vagy szopik még vagy nem. Azóta újra gyarapszik.
    Az aggaszt, hogy mivel ő éjjel 12 órát alszik különösebb ébredés nélkül, nem marad idő 5 etetésre, csak négyre (plusz egyszer kap gyümölcsöt, kétszer már nem fér bele a napba), és van, amikor hiába van még tej a mellemben abbahagyja a szopást, így viszont nem jut a védőnő által mondott napi 500 ml tejhez (csak max. 400-hoz), ami állítólag elengedhetetlen a fejlődéséhez. Azt javasolta, hogy tápszerrel pótoljam, ha nem szopik legalább 180-at egy alkalommal. De miért pótoljam, ha a mellemben lenne neki, csak nem szopik tovább?
    Tényleg olyan fontos ez a min. 500 gr tej? És tényleg olyan nagy baj, hogy neki csak 4 étkezése van az alvás miatt? Ébresszem fel hajnalban?
    Nagyon jókedvű és érdeklődő baba, csak én félek, hogy ha nem kap annyi tejet, akkor visszamarad agyilag vagy a kalcium nem annyi lesz neki.
    Válaszodat nagyon várom és köszönöm: Évi

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      Nem kell aggódnod, ez teljesen normális ebben a korban, 3 hónapos kor után, de legkésőbb akkor, amikor megduplázza a születési súlyát, a legtöbb baba hízása megáll, akár 1 hónapig sem hízik semmit vagy minimálisat, sőt kevés fogyás is lehet néha.
      Ő egy nyugodt, kiegyensúlyozott baba, láthatóan jóllakott, nincs semmi baj vele, az sem gond, ha 4x eszik, ha majd több tejre lesz szüksége, akkor többet fog enni, emiatt nem kell tápszerrel pótolni, különösen, hogy már mást is kap.

  • Anna

    2010. november 25. csütörtök

    Kedves Ági! A segítségedet szeretném kérni!
    Kisfiam 2490 gr született, kiírtnál 3 héttel korábban! 2370 gr jöttünk haza a kórházból! 2 hétig kapott pótlást, mert császármetszéssel született, és nehezen indult be a tejem! Utána nagyon szépen fejlődött, a pótlás elhagyás után is meghízta közel 1 kg! utána 600gr, most már elmúlt 3 és fél hónapos, és csak 400 gr-ot hízik egy hónapra nézve! Elvileg még elég a 400 is, de a védőnő szerint 600 kellene! Most mit tegyek! Nem szeretném tápszerezni, mert beállt a kereslet-kínálat a tejjel és hiába tömném nem szopik többet, elalszik! Amúgy 16. hetes, és 4.760 gr! Ez nem kevés???
    Pisis pelus az van bőven, de kakis az nem igazán! 6 naponta kúppal nagy kínok árán kakil(vasat kell szednie), de utoljára már az is nagyon kevés volt! A kérdésem az lenne, hogy ez így természetes, vagy kezdjek aggódni!
    Amúgy nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott, vidám baba! Sokat tornázik, beszélget! 12 hetesen átfordult hasról hanyatt néhányszor, de mostanában nem sikerül neki!ez nem baj?

    Köszönettel várom válaszod, mert kezdek kétségbeesni!

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Teljesen természetes ez így, az első hónapban 800-1200 gramm közötti hízás szokott lenni, utána 600, majd általában 400 havonta. Mivel minden egyéb szempontból jól van, ezért nincs ok aggodalomra.
      Anyatejes babáknál normális, ha 7-10 naponta van csak kaki, mert az anyatejet már szinte teljesen képes megemészteni.
      Az átfordulás ráér még, ezt csak 6 hónaposan kell tudnia.

  • Emi

    2010. november 11. csütörtök

    Szia Agi!

    3 es fel honapos a kislanyom. 3200 gr-al 56 cm-vel szuletett, 3020-al jottunk haza, de sajnos 1 het utan mellgyulladasom volt, es nagyon elapadt a tejem. Ez nem tunt fel rogton (sirni sokat sirt, de elotte is, mar a korhazban is tolunk zengett az ujszulott osztaly, 3. napon belovellt a tejem, es onnantol minden szoptatas utan nagy szenvedesek jottek, sajnos meg mindig nem mult el a hasfajas, bar mostmar nem minden szoptatas utan van, csak este es ejjel). Ket hetes meresen derult ki, hogy tovabb esett a sulya itthon, 2850 gr-ot mertunk akkor. Jott a tapszer, meg mindenfele kura, hogy a tejem visszatornazzam. Sajnos teljesen nem sikerult, igy kap meg potlast. Egy ideig stagnalt a gyarapodas az elejen a tapszeres taplalas ellenere is, aztan viszont szepen beindult, es heti 150-200 gr-okat hizunk. Igaz nem tartunk ott, ahol a szuletesi sulyunk alapjan kellene a fejlodesi gorbe szerint, de minden heten gyarapszunk. Jelenleg 4790 gr-ot mertek tanacsadason, ezen a heten is 190 gr-ot hiztunk. A doktorno megsem elegedett sose, mindig mondja, hogy meg tobb tapszert adjak. Kiszamolta, hogy min. 700 gr-ot kell egyen naponta. Ezt kb. megkapja szoptatassal (altalaban napi 7x szopizik, es rendre 100 gr-okat merek), es kap meg melle 160-200 gr potlast is naponta (lefejt tej + tapszer). Szerinte meg mindig nem allunk jol, es ehezik a gyerek.

    En ugy latom, hogy szepen fejlodik, 4 hetesen mar fordult oldalra, azota mar minden iranyba ugyesen forgolodik, figyel, mosolyog, szepen fog, a labat is betolja a szajaba, mostmar hason is ugyesen tartja a fejet, bar ez nehezkes volt eddig.
    Nem mondom, hogy nem siros baba, de 2 honapos kora ota egyre kevesebbet sir, es szoptatasok utan nem nyugos. Aludni sajnos keveseket alszik, ejjel a hasfajas miatt, nappal meg sose aludt nagyon, ezzel is kuzdunk rendesen. En ezt a ket problemat latom nala, maskepp jokedelyu, ugyes baba.

    Tudom,, hogy a 4790 gr egy 3 es fel hos babanal nem sok, de ha igy haladunk a hizassal, fel eves korra boven meglesz a szuletesi sulyunk duplaja. Kiszamoltam, heti 146.3 gr hizas kell hozza, mi meg 150 folott teljesitunk mindig.

    Neked mi a velemenyed? Tenyleg adjak meg tobb tapszert? Nem szeretnem, hogy emiatt meg elapadjon a tejem, rengeteget kuzdottem a szoptatasert.
    Nagyon koszonom a valaszod!

    • Vida Agi

      2010. november 13. szombat

      Ha heti 200 grammokat hízik, akkor nincs szükség további tápszeres pótlásra.

  • Gréta

    2010. november 10. szerda

    Kedves Ági!
    Azt szeretném kérdezni, hogy mivel sűríthetem a tápszert? 5 hós a fiam nincs gond a súlyával, de hiába sűrítem az 1-es tápit grízpéppel elég sokszor eszik. Már a hozzá táplálás is megy egy ideje. minden nap adok neki egy fél üveg(190 gr-os a kajcsi) bébiételt inkább húsosakat. Tegnap pedig főztem neki krumplit répával és csirkehússal. ezt pépesítettem össze. adjak neki több pépet ha elfogadja vagy pedig van lehetőség mással is tápszert sűríteni?

    köszönöm

    • Vida Agi

      2010. november 13. szombat

      Ha naponta 6x eszik, az normális, emiatt nem kell laktatóbb ételt adni neki. De ha elfogad több tejpépet, akkor kaphatja azt, mert ez jó tápláló.

  • szilvia

    2010. november 09. kedd

    kedves Ági!
    Egy nagyon fura,de számomra kissé aggasztó helyzetet szeretné valahogy megoldani.5és fél hónapos a kisfiam és az utolsó mérésnél,kb 2 hete,rájöttünk,hogy nem gyarapodott eleget.Ekkor javasolta a dokink,hogy kezdjem el este a tápzást,vagyis erősitsem meg az én tejemet,mivel addig csak szopizott.Ugy is tettem.Majd következő 1 hétben annyira kevéslett a tejem,hogy már csak reggel és este tudtam a kicsinek eleget adni,ekkor már napi egy szopit kiváltottam gyümölcsel a naptöbbi részében pedig tápozott.Szépen evett,nem volt semmi baj,mig meg nem fázott.Az orra is tele volt,meg nagyon is köhögött.Ekkor kezdődött,hogy nem akart enni.Azóta már sokkal jobban van de az étvágya nem!
    Nap közben igy néz ki az evése:kb 6órakkor szopizik,majd 9:30 tájt kap tápot amiből jó ha megiszik 120ml,majd ebédre eszik gyümit kb 120gr,majd uzsira ismét tápot kap,akkor megiszik kb 180ml-t és este alvás előtt pedig alig 50ml anyatejet!
    Éjszakán át minimum 2x ébred borzasztó sirással,ami napközben nincs igy!Napközben szinte nem is sir!
    Mi lehet a gond?
    Mit csinálok rosszul?

    Kérem a segitséged!
    Előre is köszi!

    Válasz: Nem csinálsz semmit rosszul: az a baja, hogy fogzik. A megfázás elfedte a tüneteket, de a fogzás a gond.

  • Léna

    2010. november 06. szombat

    Szia Ági!

    Van egy kérdésem Hozzád. Kislányom november közepén 4 hónapos lesz. Nagy babaként született, 4350 grammal. Rögtön mellre került az aranyórában és már a kórházban beindult a tejem, megküzdöttünk érte, szerettem volna máshogyan az egész szoptatás-dolgot, mint a fiam esetében volt (őt 4 éve 6 hónapig szoptattam, de szinte a legelejétől kellett folyamtosan napi 1 adag tápszeres pótlás), így sokat tettem mellre és minden rendben is ment. Az első hónapban máris nagyon szépen gyarapodott a kisasszony, heti 150-200 grammokat, annyi tejem volt, hogy még egy hasonló korú babának is jutott belőle, ez nagy sikerélmény volt.:-) Aztán a második havi mérlegelésnél kiderült, hogy stagnál a lánykám súlya – pedig tudom, hogy van elég tejem, kb. napi 650-700 gramm, de ez már nem elég neki, valamiért nem követi a mennyiség az igényét. Fejek rendszeresen, szoptatás után is és néha ellenőrzésként, iszom, eszem, pihenek, nem stresszelek, tényleg semmi dolgom és gondom, az egyetlen, hogy az október nagyon betegeskedős hónap volt, gyerekkorom óta először antibiót szedtem én is. A héten voltunk a harmadik havi mérlegelésen és csak 100 grammot hízott a kislányom egy hónap alatt (és nőtt 5 cm-t:-))… Most, 3,5 hósan 5440 gramm, a születési súlyához képest ez elég tényleg kevésnek tűnik. Három-négyóránként eszik, éjjel is, kb. 100-120 grammokat alkalmanként. A doktornő napi 2×50 gramm pótlást irányozott elő, kiváltottuk a tápszert és hát szomorú vagyok… Éppen ezt akartam elkerülni és minden olyan jól indult… Neked mi a véleményed, adjam a tápot? (Ma kezdtem…)

    Előre is köszönöm a válaszodat!

    • Vida Agi

      2010. november 14. vasárnap

      Ha csak napi 2×50 grammot kell adni, akkor teljesen felesleges a pótlás, ráadásul a leírtak alapján a kicsi a súlyának megfelelő mennyiséget eszik. Ha emellett napi 5-6 pisis vagy kakis pelusa van, akkor szó sincs róla, hogy keveset enne, valószínűleg csak alkati dolog nála, hogy most nem hízott annyit.

      • Léna

        2010. november 14. vasárnap

        Nagyon köszönöm a választ!!

  • anna

    2010. november 06. szombat

    nagyon szepen koszonom, tisztelettel, szep napot!

  • Timi

    2010. november 06. szombat

    Kedves Ági!
    Azt még elfelejtettem írni,hogy pisis pelus megvan a napi 5-6.Viszont kakis pelus az csak 3-4 naponta van egy. Ez nem baj? Nem hasfájós baba.
    Válaszod előre is köszönöm.Timi

    • Vida Agi

      2010. november 14. vasárnap

      Nem, ez nem baj.

  • Timi

    2010. november 06. szombat

    Kedves Ági!
    Kislányom 52 cm és 4500gr-mal született. 2 hónaposan a tanácsadáson 59 cm és 6650 gr volt. Sajnos főleg tápszeres baba, mert nincs sok tejem.kb. napi 250-300 gr.Próbáltam már mindent, de nem sikerült növelnem. A doktornő azt mondta,hogy csökkentsem a tápszer adagját, mert gyors ütemben hízik. De fogalmam sincs mennyi az a minimális adag ami feltétlen kell a pici szervezetébe. November 6.-án,vagyis ma 3 hónapos és a reggeli súlya 7000 gr. Nem hízott sokat, mert próbáltam csökkenteni a tápszert.Most naponta 600-650 ml tápszert+anyatejet kap összesen. Egy evésre 100ml-t adok.Félek,hogy ez kevés,mert úgy látom enne még. De ha többet adok akkor sokszor bukik,még evés után 2 órával is.Főleg akkor ha hasra fektetem.Próbáltam már ék alakba is fektetni de az sem jó.Nem árt a nyelőcsövének a sok bukás?
    Amíg nem szóltak hogy csökkentsem a tápszert addig 800ml körül evett egy nap, de valamikor 900ml-t is. A tápszeres dobozon az áll,hogy az ilyen korú babának napi 6*167ml-t kell ennie.Ehhez képest a 650ml amit adok neki igen kevés. Szeretném ha segítenél hogy, ? ml-t adjak neki egy nap? Eddig azt tanácsolták,hogy annyiszor etessem ahányszor kéri, most meg azt, hogy csökkentsem,szóval nem értem.Előre is köszönöm a válaszod. Timi.

    • Vida Agi

      2010. november 14. vasárnap

      Az ajánlott mennyiség 120 gramm/nap testsúlykilogrammonként, tehát nála 4,5*120, tehát most teljesen jó mennyiséget eszik, nem szabad csökkenteni.

  • anna

    2010. október 30. szombat

    kisfiam betoltotte a 8 honapot, 7 kilos, 38 hetre szuletett 2350 g-al, tapszerbol csak 120 ml-t eszik minden alkalommal kb 3 orankent, mellette a koranak megfelelo kajat is kap, de ejjel meg mindig felebred enni, altalaban teaval kezdem a kinalgatast, de van amikor visszautasitja es tejjel alszik vissza 2-3 alkalommal is.Ez normalis ilyen korban? Meddig fog meg ejjel is vacsizni? A sulya nem tul keves?

    Válasz:A súlya a születési súlyához képest jó. Mivel azonban kisebb súlyú még így is az átlagnál, ezért éhezik meg éjjel gyakrabban. Teljesen normális, ha még 3-4 óránként ébred éjjel enni.

  • Szabina

    2010. október 01. péntek

    Szia Ági!

    Kislányom 37. hétre született 2900 grammal és 46 centivel. A kórházban nagyon keveseket evett, a vércukra is rendetlenkedett, infúzión volt, majd besárgult. Mikor hazahoztuk épp visszanyerte a születési súlyát.
    Itthon kezdetben 30-40-50 grammot mértünk etetések után. Mostanra (jelenleg két és fél hetes) olyan 50-60 olykor 70 grammnál tartunk.
    A súlya 3060 gramm. Háromóránként szoptatom de minden szoptatásra ébreszteni kell, mert szinte egész nap csak alszik. A védőnő szerint nem rossz a súlygyarapodása de nem is a legjobb. Azon gondolkodtam, hogy a 3 óránkénti szoptatást talán 4 óránkéntire válthatnám, és akkor talán ő is éhesebb lenne, és többet enne…? Egyáltalán mikortól lehet 4 óránként etetni? Az éjszakák nyugodtak, igazából akkor sem ő ébreszt fel, hogy enne, hanem már én kelek fel, hogy duzzadnak a melleim, és inkább megetetem őt, mert sokszor 5-6 órák telnek el úgy, hogy nem eszik. Általában 10 körül alszik el, és van hogy hajnali 4-kor inkább felébresztem egy peluscserével, majd megetetem.
    Az ő súlyához normális ez a mennyiség?
    Köszönöm a választ!

    Válasz:Ilyen pici babát nem szabad 4 óránként etetni, mert az emésztése nagyon gyors még, a gyomra pedig kicsi, tehát egyszerre csak keveset tud enni és azt hamar megemészti. A mennyiségek, amiket eszik teljesen jók. Etesd 3 óránként továbbra is, éjszaka hagyhatod hajnalig aludni, elég akkor felébreszteni. A babák általában 3-4 hónapos kor tájékán kezdenek el 4 óránként enni, ez majd magától ki fog alakulni.

  • Helga

    2010. szeptember 27. hétfő

    Kedves Ági!
    Kislányom 5 hetes, 2960 g-mal született, a kórházból 2810-el jöttünk haza. Ma 3440 g volt a súlya. Átlagban 2 dkg-ot hízik naponta. Tisztán anyatejet kap, 400-450 g-nál többet nem eszik egy nap (napi 6 alkalom során), éjszaka simán alszik 5-6 órát. Két napja a büfizés helyett sírni kezd, csak akkor nyugszik meg, ha leteszem, és úgy kb. 10 perc múlva újra felveszem büfizni, viszont után meg a hasa kezd fájni. Egyébként kiegyensúlyozott baba, jókat alszik (2-3 órát napközben), és egyre többet van fent is.
    Nem kevés a napi tejadagja? Aggódom, hogy nem eszik eleget.

    Válasz: Pontosan a súlyának megfelelő adagot eszik és a hízása is tökéletes. A hasfájás oka, hogy sok levegőt nyel evéskor, de emellett a kakilási inger is ilyenkor indul el, ez is kellemetlen a számára. Ilyenkor próbáld meg, hogy nem csak büfizteted, hanem a két térdét a pocakjához felhúzod és lassan kifelé körözteted.

  • Timcsi 0309

    2010. szeptember 25. szombat

    Kedves Ági!

    Fiam gyarapodásával kapcsolatban érdeklődnék. 4230 grammal született és 56 centivel,tehát jó nagy baba volt. Anyatejes baba. 3 hónapos korára megduplázta a születési súlyát. Most 7 hónapos lesz nemsokára és 10 kiló, 72 cm. Egészséges,nagy baba. Mindenki azt hiszi,hogy legalább 8-10 hónapos. Már kúszik,szóval remélem kicsit megáll a gyarapodásban. Nem nagy baj,hogy ilyen nagy baba fél évesen? Elkezdtük a hozzátáplálást,ez nem fogja gyorsabban növelni a súlyát? Vagy a mozgás,kúszás,mászás ezt kompenzálja?
    Köszönettel:Timi

    Válasz: Egyáltalán nem gond, hogy ilyen szépen hízott eddig. Az első félévben sokat hízó babák a 2. félévben sokkal kevesebbet híznak és 1 éves korra már átlagos súlyúak, mert lemozogják, amit megesznek. A hozzátáplálás kevésbé tápláló kezdetben, mint az anyatej, tehát emiatt inkább stagnálni fog a súlya.

  • Fulop Timea

    2010. szeptember 21. kedd

    Kedves Agi!
    Segitsegedet szeretnem kerni ismet! Kisfiam 4 honapos, 3700 zal szuletett es 55 cm-rel! Az elso honapban szepen hizott majdnem1 kg!-t! 3 honaposan mar azt mondta a vedono h a nyulasahoz kepest keveset hizott! Most csutortokon elvittuk megmeretni es csak 6230volt! Ami a 3 heti mereshez kepest csak 300g hizas! Hetfon is elvittuk akkor mar csak 6150g volt! Igaz, nem is nagyon akar enni! Anyatejes de tapszert is kap! Cumisuvegbol eszi az anyatejet is, fejem neki a tejet! Olyan 700 ml korul szokott enni egy nap! Ma pl csak 600 at evett! Amugy igen jo kedelyu baba, allandoan mosolyog, beszel, kapalozik! 2 honapos koratol atalussza az ejszakat es nappal is eleg jol alszik! A doktorno tanacsara elkezdtuk a hozzataplalast krumplival,ami nem igazan tetszett neki, ugy h nem is eroltettem! Nem volt se hasmenese, se nem volt beteg! Mitol lehet ez h fogy ill h nem hizik rendesen?! Azt meg el kell mondanom h nem vagyunk se magasak, se koverek! Apukaja 70 kg koruli, de cukorbeteg! En 55 kg vagyok!
    Meg annyi h valoszinu h fogzik es ezert mostanaban nyugosebb, nyalzik, mindent tom a szajaba!
    Segits kerlek!

    Timi

    Válasz: Egyáltalán nem kell aggódnotok. A nagyobb súllyal született babák eleve lassabban híznak, de ráadásul ő eddig tökéletesen hízott. Mivel mindketten kisebb termetűek vagytok, ezért is teljesen természetes, ha ő sem hízik akkora ütemben, de a korához és születési súlyához mérten is tökéletes a jelenlegi súlya. A baba pont annyit eszik, amennyire szüksége van, se többet nem lehet ráerőltetni, se kevesebbet nem eszik soha. Mivel ő tápszert is kap, ezért biztosan jóllakik, ez abból is látszik, hogy egyébként jókedélyű baba.

  • Greta32

    2010. augusztus 26. csütörtök

    Azt elfelejtettem írni Ági, hogy Hu Start tápszert iszik a pici mióta hazajöttünk. Még nem váltottunk át semmire.Kérlek segíts mert a doktornő mindig kioszt..

  • Greta32

    2010. augusztus 26. csütörtök

    Szia Ági!

    Fontos dologban kérném a segítségedet. A fiam 10 hetes és 4700 gr meg 60 cm. Tépszeres baba mert nincsen tejem. Igazából annyi tej van hogy 2-3 szopit kihagyunk és akkor talán tud nagyon keveset szopcsizni. Viszont a tápszerből van úgy hogy 150-250 ml is megeszik. eszik 120-130 ml és utána 1 óra múlva megint. De aztán van órákig (4-5)fent van és játszadozik..állandóan izeg mozog a keze, lába. mosolyog, kacag, gögicsél nagyon jó kedvű baba. a hasfájás is elenyésző de tornával mindig segítünk rajta. Vagy pedig egy-egy ilyen nagy evés után 4-5 órákat alszik és utána kell fel enni. Éjszaka is egyszer kell fel és nem eszik sokat.Kaki nehezen indult be de 3 hete minden nap van van úgy hogy naponta többször is. Minden evés előtt tisztába kell tenni ha másért nem mert tele a pelus pisivel. Az apuka is ilyen volt rengeteget evett és semmi baja nincsen. Viszont a doktornőm azt mondta hogy egy egy éves gyereknek megfelelő adagot eszik és hogy később lesz neki gyomor problémája.Ez tényleg így van ? Én sem akarok rosszat a gyerekemnek. Mit csináljak? :(:(

    Kérlek mond nekem erről véleményt, mert kezdek kétségbe esni mit tegyek.

    köszönöm

    Válasz: nem kell kétségbeesni. testsúlykilogrammonként naponta 120 grammot kell kb ennie, de lehetnek egyéni eltérések felfelé és lefelé is. A lényeg mindig az, hogy jólérzi magát, jókedélyű, nincs gond a hízással, a kakival, és ő magától eszik meg ennyit.

  • Daniella

    2010. augusztus 22. vasárnap

    Sziasztok!
    Egyetértek az előző anyukával…az Én fiam 2890gr született, most 13és fél hónapos és csak 8350gr.Ő is jön-megy, rengeteget mozog nagyon jó kedélyű kis srác::))
    Én is rengeteget aggódtam, sírtam, hogy míg más gyerek renedessen hízott,ő csak hízogatott annak ellenére mennyit evett, de ma már rájöttem teljesen feleslegesen,mert nem az számít,hogy milyen kövér vagy vékony hanem az,hogy egészséges és kiegyensúlyozott legyen.Mai napig ha viszem bevásárolni és megtippelik hány hónapos 9-10re saccolnak::))persze ráhagyom….közben nagyokat mosolygok magamban,mert egyszer-kétszer ha megmondtam valódi korát néztek rám furcsán és szörnyülködtek,hogy szegényke biztos nem szeret enni……
    Párom 68kg,Én 49gk vagyok.

  • Gyöngyi

    2010. július 27. kedd

    Kedves Ági!

    Ebben a rovatban is kérdeznék egyet, már a hozzátáplálásnál is kértem a tanácsodat.
    Az 5.5 hós kisfiam nagyon nyugodt, mosolygós baba. Az éjszakákat 2hetes kora óta végigalussza, igény szerint szopik(még mindig 6xeszik/nap). A születési súlya 3350g volt, most 6480g. Az aggodalmamat az okozza, hogy a mérleg már 3hete ugyanezt mutatja! Az egyik védőnő ismerősöm szerint a nagy meleg miatt sok baba gyarapodása stagnál.Napközben teljesen rendben van,szépen játszik, nagyon jó a mozgásfejlődése is, 4hós kora óta forog minden irányba, nagyon ügyes, már a mászással próbálkozik,stb… nem látom, hogy éhezne, éjjel is alszik.
    Szerinted van valami teendőm? A gyümikóstolgatást már elkezdtük, de egyébként csak anyatejes és semmiképpen nem szeretnék tápszert adni neki. Félek, hogy ha a védőnőmnek megmondom, hogy megint nem hízott, akkor tápszert fog ránkerőltetni.
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz: Nem kell aggódnod, mivel már majdnem megduplázta a súlyát, szépen eszik, jól alszik, ezért szimplán csak arról van szó, hogy ledolgozza, amit megeszik (mivel már mászni próbál)

  • Gabi

    2010. július 09. péntek

    Kedves Ági,

    Nagyon megnyugatóak a fenti gondoltaid a baba fejlődésével kapcsolatban.

    Nekem is van egy kérdésésem és a szokásos módon kezdem (bocs!): az orvos azt mondta, hogy a kisfiúnk túlsúlyos. 3450 g-al és 51 cm-vel született, most 4 hónapos és egy hetes és 8 kiló 25 dkg és 66 cm.
    A háziorvos tanácsára és saját elhatározásból igény szerint szoptatom már első perctől kezdve. Anyatejen kívűl soha semmit sem kap a baba és nagyon szépen fejlődik, mosolygós, jókedélyű, életvidám, csak szuperlativuszokban tudok róla beszélni. Csupán ez az egyetlen gond, hogy a doki szerint „fogyókúráznia kell, éjjel semmi szín alatt ne szoptassam”. Szerinte ha elindul ekkora súllyal, akkor biztosan donga lábú lesz. Mi a véleményed a helyzetről, válaszodat előre is köszönom, tisztelettel,Gabriella

    Válasz: Aggodalomra semmi ok, anyatejtől nem lehet elhízni. Vannak olyan babák, akik az első fél évben ilyen szépen híznak, utána pedig valamivel lassabban. Fogyókúráztati tilos és felesleges. A nagyobbik fiam ugyanilyen dundi volt 4 hónaposan, fél évesen 10 kilót nyomott, 1 évesen viszont már csak 10,5-öt, tehát utána már nagyon lassan hízott szinte semmit. A mozgásfejlődésével sem volt gond, 8 hónaposan mászott, 13 hónaposan elindult. Most 5 éves és kifejezetten vékony, sportos alkat.

  • puhaorr

    2010. június 29. kedd

    Kedves Ági!

    Az én kislányom 14 hónapos múlt és majdnem 13 kg, 80 cm. Mindenki csodálkozik milyen nagy. Eddig a gyerekorvost nem zavarta, de most már említette, hogy nem lesz jó, ha továbbra is ilyen ütemben hízik.
    3740 g-al, 54 cm-el született, férjem is magas (195), én is (175).
    6hós koráig szopizott, addig is duci volt.
    Most már kezdem azt gondolni, hogy én adok neki túl sok ételt.
    Napi 5x eszik, reggel-este tápszert (kb. 250 ml)ebédre általában amit mi is (kb. 250-300 g),tízóraira- uzsonnára gyümölcs, kölesgolyó, joghurt, esetleg 1 virsli vagy felvágott.
    Kenyeret nem igazán szereti, semmi édességet nem kap, a tápszeren kívül csak vizet iszik.
    Szeretném megtudni, hogy ez alkati dolog vagy valamire jobban kellene figyelnünk az étkezései kapcsán.

    Köszönöm előre is.

    Válasz: Tökéletes a kislányod étvágya és a súlya is. Mivel nem eszik édességet, kenyeret, nem iszik cukrozott italokat, ezért ez alkati dolog, amit fokozatosan ki fog nőni. Öröklött is lehet a dolog, ha valamelyikőtök eleve nagyobb méretekkel rendelkezik. Megnyugtatásul: a kisebbik fiam hízott ilyen nagy mértékben, 3 évesen 19 kiló, pont akkora, mint az 5 éves bátyja, viszont a testmagassága is nagyobb lett, tehát valószínűleg felnőttként is nagyobb méretű lesz.

  • Gitta

    2010. június 21. hétfő

    Kedves Ági!

    Közben olvasgattam a hozzászólásokat és láttam, 120 g a min. amit meg kéne ennie testsúly kg-onként. No ettől mi messze vagyunk sajnos. Egy hónaposan is 500 g-ot szopizott meg most is. A 3 hónapos kivizsgáláson a vaszintet is nézték, az is rendben volt. Pajzsmirigyet is néztek, az is jó, anyagcsere betegségre is nézték, az sincs. A hozzátáplálás még úgy se megy mint eddig, mert elfordítja a fejét és sír. Nem fogadja el a cumit csak rágcsálja se pohár se kiskanál. Szájpenésze nincs, igaz lepedékes a nyelve, de ez egy hónapos kora óta ilyen, először sárga színű volt, most meg fehér, de egyik orvos se mondott rá soha semmit, de csak a nyelve lepedékes, az ínye, szájpadlása normális rózsaszín. Nem szokott bukni.(amúgy a I. Gyerekklinikán vizsgálták bentfekvéssel egy hétig)Napi 3-4 kakis pelusa van meg pisil is rendesen. Tanácstalan vagyok. Amikor nem fogzik, akkor talán 100 g-al többet eszik naponta és akkor hízza a minimumot, de ilyenkor se cici se más nem kell neki.viszont a kutacsa nem szokott besüppedni. Bocs, hogy ilyen hosszúra sikeredtem.

    Válasz: A babádnak semmi baja nincs, csak fogzik, ezért étvágytalanabb, mivel egyébként egészséges, ezért nem kell semmit erőlteteni, egyen amennyit elfogad, ha áttörik a foga, jobb étvágya lesz majd.

  • Gitta

    2010. június 20. vasárnap

    Azt még elfelejtettem írni, hogy a tejem nem kevés, mert 5 hónapig még fejtem is mellé, hátha egyszer megjön az étvágya, de aztán meguntam. Úgy gondolom, hogyha ő is megenné az átlagot, akkor hízna rendesen, de gondolom a fogzás miatt nincs étvágya, ezért nem eszik. Vagy szerinted? Vannak ilyen babák, akik egyszerűen csak keveset esznek és semmi bajuk? Mozgásfejlődése amúgy rendben van, forog, kúszik és egy igazi mosolygós vidám baba csak enni ne kelljen:-)

    Válasz: Igen vannak ilyen babák 🙂 Most egyébként is a mozgás a fontosabb számára, ezzel a legtöbb baba így van ebben a korban.

  • Gitta

    2010. június 20. vasárnap

    Kedves Ági!
    Kisfiam most 6 és fél hónapos. Időre született 3460 g és 52 cm-el. Első két hónapban jól hízott ( 1 hó: 4400 g, 2 hó: 5000) onnantól viszont rengeteget sírt, alig bírtam megetetni, szoptatom de folyton megfeszítette magát, ordított pár korty után. 3 és fél hósan kibújt az alsó két foga (addig csak 40 dekát hízott a 6 hét alatt) Miután kibújtak a fogak, 6 hétig megint jól evett, igaz csak a heti 10 dekát hízta, de az még rendben van. Viszont 5 hósan elkezdtek kitörni a felső két fogak és egy hó alatt csak 12 dekát hízott. Borzasztó nehezen törnek át neki már 4 hete látom a fehér csíkot az ínyén, de csak az egyik törte át az ínyét. Jelenleg 6300 g. Az első fiamhoz képest ő nagyon keveset eszik, az első napi 700-850 g-ot szopizott, ő meg örülök ha a napi 500 g megvan. Elkezdtem hozzátáplálni, de 50 g-nál több főzeléket vagy gyümölcsöt nem tudok beletuszkolni, mert üvölt. Doktornőnk írt fel sinlacot, de nem szereti. Tejpéptől öklődött. A kérdésem, hogy kell aggódjak a súlya miatt? (doktornőnk már kétheti rendszerességgel odarendelt súlymérésre, meg szerinte tömnöm kéne rendes kajával, a cicit csak desszertnek adjam, de ha egyszer csak az kell neki?) Tudom, hogy kevés az utóbbi hónap 12 dekája, de én maximálisan ráfogom a fogzásra. Amúgy adom neki a Viburcol kúpot, amitől végre nem üvölt annyit, de többet persze nem eszik. Tényleg adjak neki tápszert mert az táplálóbb mint az anyatej? A témához még hozzátartozik hogy 3 hósan teljes belgyógyászati kivizsgálása megtörtént (akkor még nem tudtuk, hogy fogzik, azt hittük a hasa fáj ennyire, azért ordít)és teljesen egészségesnek nyilvánították. Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz: Mivel ő korán kezdett fogzani, ezért étvágytalanabb, nem kell aggódnod. Ha már mást is kap, felesleges a tápszer, add az anyatejet, kínálgasd a főzelékeket. Minden baba másként hízik, az első félévben sokat hízó babák a 2. félévben alig híznak, a keveset hízó babák pedig a 2. félévben behozzák a lemaradást, hamarosan nála is ezt fogod tapasztalni.

  • erus

    2010. május 28. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 7 hónapos, Beba Ha Ar tápszert eszik, mert nagyon sokat bukik. Elkezdtük a hozzátáplálást, de bármit adok, keveset eszik belőle (kb 40 ml), pedig úgy veszem észre hogy ízlik neki és éhes is lehet, mert rögtön utána adok neki tápszert és megissza a teljes adagot belőle. Ez jó így, vagy mit próbáljak tenni hogy többet egyen? Lehet hogy még nem érett meg rá eléggé?

    A másik kérdésem hogy meddig nem számít kórosnak ez a sok bukás, mert a sűrű főzelék is visszaköszön sajnos (ráadásul ugye ki sem jön a ruhából a folt).

    Úgy tudom hogy nem lehet kapni semmilyen márkából 2-es Ar tápszert. Akkor mit adjak neki, mert lassan nem lesz elég az 1-es tápszer, ha többet adok neki, még több jön vissza, meg mást nem is nagyon akar enni.

    Remélem nem baj, hogy ide írtam (nem találtam ilyen témát).
    Köszönöm

    Válasz: A 2-es tápszer sűrűbb, ezért abból nem kell AR. Ebben a korban minden baba többet bukik, mert sokat mozognak és erőlködnek kúszáskor, illetve hasonfekvésben, de ez elmúlik, amikor már másznak, illetve amikor darabosat kezdenek enni.

  • Mariann

    2010. május 26. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam 7 hónapos, a védőnő szerint nem hízik / hízott rendesen. Április 12.-én mért 7400 grammot, május 26.-án 7560 grammot. Közötte két hétig betegeskedtünk, lázas volt, plusz hasmenése is volt, nem evett rendesen. Amióta ez elmúlt rendesen eszik. Reggel 8-9 körül tápszer, vagy tejpép (plusz cici) délben főzelék, 4-5 körül gyümölcs, 7-kor vacsora (cici plusz tápszer, vagy tejpép). Este lefekvéskor még cici. Naponta 125 ml víz, és pluszban kb. ugyanennyi gyümilé is elfogy.
    Védőnőnk tanácsolta, hogy naponta kétszer egyen főzeléket.
    Nem lesz az kicsit sok?
    Szerinted a mostani „ételrendünk” megfelelő?

    Válasz: Tökéletes az étrendje.Egyszer már kap főzeléket, a másikat valamelyik tejpép helyére lehet beiktatni, de nem muszáj még, elég 8-9 hónaposan.

  • kozec mercédesz

    2010. május 14. péntek

    sziasztok

    az én kisfiam 2éves lesz 7. honap 23.-án . és 17 kg .de az orvosok nem találnak nála semmi problémát.még mindig anya tejes(szopizik)nem etetem semmi édességgel sem csipsz semmi káros anyaggal.amióta megszületett azóta rászokott az egész család az édeskére mert eleve nagy súllyal jött a világra(4300gr)mal 5ora hossza alatt .nagyon sokat mozog és imád futkározni a testvérével mégis ekkora pedig azt mondták „o o ha elindul akkor majd leadja a fölöst meg hogy nem fog hízni annyira ” még többet eszik mint azóta. szerintetek ez egésséges ??

    sziasztok

    Válasz: Igen. Ha eleve nagy súllyal született és normálisan eszik, sokat mozog, akkor ő simán csak ilyen típus, nem kell aggódni miatta (a kisebbik fiam ilyen nagydarab egyébként, ő az apjától örökölte, 3 évesek 18,5 kiló és olyan magas, mint az 5 éves bátyja, aki átlagos termet)

  • Kriszti

    2010. április 10. szombat

    Kedves Ági!

    A kislányom 5 hónapos,6770g és 70 cm.Ebben a hónapban csak 140g-ot hízott.Már 2 hónapja,hogy nem szopizik rendesen,csak csellel tudom megszoptatni,egyébként üvölt a cicitől.Ehez társul,hogy cumisüvegből semmit nem hajlandó elfogadni.Így nagyon nehéz az etetés,olyan mintha soha nem lenne éhes.Már próbáltam hozzátáplálást,de mindent visszautasít.Egyre idegesebb vagyok,hogy nem hajlandó rendesen enni,szinte az egész napunk az evés körül forog.
    A közérzete jó,akkor nyűgös csak ha jön az evés ideje.Mióta ez tart éjjel is többször kér enni,pedig már átaludta az éjszakát.
    Először azt hittem szopi sztrájk,de most nem tudom mi lehet a baj.Már túl sokáig tart és aggódom,hogy nem fejlődik rendesen.
    Mit tegyek,kérlek segíts.
    Köszönöm szépen.

    Válasz: Nem lehet, hogy szájpenésze van, ezért nem eszik szívesen? Emiatt kellemetlen lehet neki a nyelés. Boraxxal kezelheted. Emellett nappal próbáld meg félhomályban etetni, úgy nem vonja el semmi a figyelmét és nyugodtabban eszik majd.
    Ami még lehet, az a fogzás. Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
    Pótlást kaphat kiskanállal vagy pohárból, esetleg csőrös pohárból is, hátha úgy jobban elfogadja.

    Krisztina

  • Böbke

    2010. április 01. csütörtök

    Sziasztok,
    Györgyi, szinte szóról-szóra ugyanez történt velünk is, de Anna nem nagyon látott még cumisüveget (nem is fogadja el)…ami nekünk bevált, az a ritkább szoptatás, kb. 4 óránként eszik,éjjel is. Amióta áttértünk az új „rendszerre”, egyszer sem fordult elő a dolog. Most töltötte a 3 hónapot.

  • Lujza

    2010. március 31. szerda

    Kedves Ági!

    Az én kislányom egy hét múlva lesz öt hónapos, és 6900 gramm. Súlyát már 4 hónaposan megduplázta, és már több, mint 10 centit nőtt. Úgyhogy szép nagy, senki nem gondolná, hogy öt hónapos, mindenki nagyobbnak nézi. Ettől még nem „dagadt” szegény gyerek, az idegeimre megy, mikor valaki ezt mondja. Egy csecsemő esetében ez a szóhasználat több, mint abszurd!!! Csak anyatejet kap, és remélem, még sokáig szoptatom.

    Az én orvosom soha nem mondta hál’istennek, hogy túltáplált, megdicsérték, hogy szépen fejlődik. Bíztatok mindenkit, hogy szoptasson, ha tud, és ne hagyja abba, csak mert mások szerint kövér a gyerek! Tisztelet a kivételnek, az orvosok és védőnők szíre-szóra adatják a tápszert a gyereknek, felháborító!!!!

    Egyébként is, a kis dundi csecsemőkből (ha a szülő az egészséges táplálkozást is komolyan veszi) később egészséges szép gyerek lesz, amint megtanul rohangálni, eltűnnek a párnácskák 🙂

    Szép napot mindenkinek

  • kata

    2010. március 27. szombat

    Szia Ági!

    Azt szeretném kérdezni, hogy meddig van ugymond kötelező hízás? 1.5 évesek vagyunk, 10.5 kiló, 81 cm, sztem ez teljesen jó.Tudom, hogy a rengeteg mozgás miatt már nem olyan gyorsan híznak, csak szeretném tudni, hogy mikortól nem kell a kilókkal foglalkozni, hogy x hó alatt mennyit hízik. Van vmilyen elvárás hogy 1.5, 2 évesen mennyinek kell lenni? Köszönöm

    Válasz: Van ilyen elvárás, hogy mennyinek kéne lenni, itt találod a táblázatot hozzá: http://www.kismamablog.hu/nem-kategorizalt/miert-nem-hizik Ő egyébként teljesen jó súlyban van és valóban ilyenkor már nincs kötelező heti-havi hízás, eléggé ingadozó a fejlődés, néha hetekig semmi, aztán hirtelen megnő a kicsi, ez teljesen természetes így.

  • Gabryelle

    2010. március 26. péntek

    Sziasztok! Mikor én voltam kicsi anyukámat állandóan azzal zaklatták hogy éhesztet engem. Aztán született öcsém 4kg-val és elég dagi kisfiú volt, na akkor meg azzal piszkálták anyámat hogy hova hízlalja azt a gyereket!!! ÁÁÁÁ! Az én kislányom 2800grammal született, most 8és fél hónapos és 8kg!!! Tápszert eszik meg mostmár szinte mindent! Jó kis hurkás comjai vannak, de legalább egészséges!! Majd lerohangálja a hurkákat is!!! Van egy ismerősöm aki nem vette észre hogy kevés ateje. egyhónapig egy grammot sem hízott a baba. a sok sírást meg hasfájásnak nevezte. egész addig míg nem mentek védőnőhöz mérésre, ahol kiderült hogy ugyanannyi a baba súlya mint egy hónappal ezelőtt. azóta tápszert kap és már több mint 6kg szép kis kerek baba lett!

  • milananyu

    2010. március 24. szerda

    Andy, teljesen megértelek, mi meg éppen az ellenkezője vagyunk…s nekünk meg mondják, h ne adjak neki enni stb, mert mekkora…első kiam 3300r mal született, 4 hósan 8900gr vlt s csak anyatejes!!Mindenki vmi cspdabogárnak nézte, most 3 éves most is nagy, 110cm, 20kg..na de mi is magasak vagyunk, én 178, férjem 186cm…kicsi fiúnk 2 hónapos, 6 kg, s 3560 nal született…a lényeg h a babák jól érezzék magukat, mostmár én se hallagtok senkire, csak ami a babómnak jó…kicsinél is kapom tanácsoakat, mivel 190r körül eszik, s miért hagyom hogy ennyit szopjon??!!!!Nincs amúgy elhízva, szép arányos babó, mint abátyja volt..)
    Te se hallgass asenkir,e biztos gyönyörű a kislányod:)

  • tundbb

    2010. március 16. kedd

    Sziasztok!

    Nekem most 4 hónapos a kislányom, szerencsére van bőven tejcsim, még most is a szopizás után még 120 -130 ml fejek ki. 4 hónaposan 7,5 kg-ak vagyunk a percentilisünk 90. A védőnő minden súlymérésnél (2 hetente) megjegyzi, hogy sokat hízott. De én mindig megnyugtatom, hogy mitől ne gyarapodna, amikor eszik rendesen, és mivel nagyon jó baba, nyugodt, jó alvó, nincs amitől ne hasznosítaná a bevitt tápanyagot. Sokaktól kapom meg tanácsnak, hogy ideje lenne már alma levet, sárgalépalevet és egyebeket megízleltetnem vele, de nem hiszem, hogy itt lenne még az ideje, főleg amíg anyatejet ilyen jól eszik. Szerencsére ez a cikk is megerősített ebben a hitemben.
    Köszönjük szépen: Lili baba és anyukája

  • ZsófiNné

    2010. március 16. kedd

    Sziasztok!
    Györgyi: a cumisüveg bezavarhatott babádnál, én egyszer próbáltam ki, utána nagy üvöltés volt a köv. szopizásnál, ugyanis az anyamellhez képest túl könnyen jön belőle a táplálék de nézz utána lll.hu; szoptatasert.hu

  • Gabi

    2010. március 15. hétfő

    Szia Ági!
    Kisfiam 8 hónapos múlt 6 hónapos kora óta semmit nem hízott. Igaz, beteg is volt (irtam, hogy asztmatikus hörghurutja van) AMúgy jó étvágya van, szopizik is még 3x, de éjjel előfordul, hogy 1 helyett 2x szopozik. 3 kg-al született, 2 hónaposan 6 kg volt. nem írtam el, 3 kilót hízott 2 hónap alatt. Gyerekorvosunk szerint, akkor túlette magát, pedig tényleg csak szopizott. 6 hónaposan kezdtük a hozzátáplását. Mindent amit lehet már neki adni megeszik. gyümölcsöket is szereti. Az orvos szerint csak a betegség tartotta vissza, mivel januártól kezdödött neki ez az állandó vizes orrfolyás. Köszönöm válaszod.

  • Györgyi

    2010. március 15. hétfő

    Szia Ági!

    A lányom most múlt 3 hónapos. Az utóbbi napokban a napközbeni szoptatások alkalmával azt tapasztalom nála, hogy kb. 3-5 perc evés után elkezd sírni és egyre jobban sír, mondhatni mint akit gyilkolnak. Ha nagy nehezen megnyugtatom és vissza akarom tenni, akkor általában nem sikerül, vagy ha még is akkor szopizik két kortyot és krokodil könnyeket hullat nagy üvöltés közepette. Ilyenkor még kevésbé tudom megvigasztalni. Még percekig hüppög.
    Nem tudom elhinni, hogy elég lenne az a pár perc szopi. Mások babája ilyen idős korban 150-180 ml tejet fogyaszt (bár nem tudom, ezt honnan tudják). Én csak akkor tudom, hogy mennyit eszik, ha cumisüvegből etetik, olyankor 70- 120 ml közötti mennyiséget fogyaszt. Egyébként nappal kb. 5 alkalommal eszik, éjszaka nem ébred fel.
    Az elmúlt héten az apja volt vele napközben és sokszor cumisüvegből kapta a tejet, nem tudom, ez okozhatott-e gondot. Bár korábban is kapott már üvegből enni.
    Vagy esetleg fájhat a hasa? Fogzik? (Nagyon nyáladzik, de nem pirosabb az ínye a szokásosnál.)
    Abszolút nem tudom, mi lehet a gond…

    Györgyi

    Válasz: Valószínűleg a cumisüveg zavarta meg. Ne kapjon cumisüveget és pár napig szoptasd gyakrabban, mert most azért sír, mert amikor már nem jön gyorsan a mellből a tej pár perc szopi után, azt már lusta kiszopizni. Ha abbahagyja az evést, várj 20-30 percet és kínáld meg megint, pár nap alatt helyrerázódnak így a dolgok.

  • Andy

    2010. március 14. vasárnap

    Kedves Ági!
    Örülök ennek a témának!Igaz az én lánykám már 1 éves…
    A héten voltunk tanácsadáson és mikor megmérték lányomat jó pár szülő összesúgott,hogy csak 8.5 kg!
    Igen 8.5 kg,és???3kgmal születet,időre.Egészséges,vidám,kiegyensúlyozott,nagyon jó evő kiscsaj,aki már megy,és nincs egy nyugodt perce sem:)
    Ugyan ez volt,míg havonta jártunk,hányszor hallottam,hogy csak ennyi a súlya,de igazából sosem zavart.Ha valaki rámnéz,láthatja,hogy a gyermekem valószinűleg az én testalkatomat örökölte(szülés után 2 hónappal 51,most 48kg vagyok,ja és 169cm)
    Sajnos nagyon könnyen javasolják a pótlást,amire szerintem az esetek túlnyomó részében nem is lenne szükség!!!Én 6 hónapig csak szoptattam,de biztos vagyok benne,hogy ha tápszerrel,vagy bármivel tömtem volna akkor sem hízott volna többet!!!
    Anyukák!Halgassatok az ösztöneitekre!Én azt tettem!!!
    Köszi,hogy leírhattam a gondolatomat!!!