Baba receptek hete: Mit adjak vacsorára?

A régi (kissé már megporosodott :)) csecsemőápolási könyvek szerint a legjobb (legpraktikusabb) vacsora a babának, ha a déli főzelék maradékát kapja. A babának azonban nem mindig van kedve megenni az ebédmaradékot, és mi, anyukák sem érezzük jónak, hogy ugyanazt a pempőt adjuk megint, hiszen mi magunk sem szoktunk már ilyesmit enni esténként. De akkor mégis mit kapjon a baba vacsorára?

Baba receptek hete: Mit adjak vacsorára?Az első kérdés, hogy mikor is vezessük be egyáltalán a vacsorát? Ehhez tudni kell, hogy kétféle módon kezdhetjük el bevezetni a kanalas ételeket az anyatej vagy a tápszer mellé. Az egyik módszernél a szoptatások/etetések időpontjában adjuk a többi ételt (előtte vagy utána), a másiknál két szoptatás/etetés közti időben.

Praktikusan az első étkezés, amit kiváltunk az az ebéd, hiszen ilyenkor kellőképpen éber a baba, valamint ebédelni mi is szoktunk, be tudjuk vonni a közös étkezésbe, együtt ehetünk, és ez azért is jó, mert a kicsit is önállóságra serkenti, és feltámad benne a természetes kíváncsiság a mi ételeink iránt is.

Ezután másodikként az uzsonnát és a tízórait célszerű kiváltani, így elmaradnak a napközbeni szoptatások és cumisüvegezések, de ezen a ponton sokan úgy döntenek, mégis inkább a vacsorát váltják ki, mert a babánál fél éves kor körül menetrendszerűen megkezdődnek a gyakrabb éjszakai felébredések és az anyukák ilyenkor kapásból arra gondolnak, éhes lehet a kicsi, ezért estére jól megtömik.

És itt álljunk meg egy szóra: nagyon-nagyon ritka eset, hogy a baba az éhség miatt kelne fel. Sőt, a megtömött pocak még a visszájára is elsülhet, hiszen mi felnőttek is tudjuk, hogy tele hassal nem szabad lefeküdni, annak mindig nyugtalan alvás, rossz álmok és forgolódás a vége. A babánál sincs ez másként…

Tehát a vacsorának nem az a fő célja, hogy nagyon laktató legyen és eltelítsen, szerencsésebb olyan ételeket választani, amik fehérjedúsak (ahogy a népnyelv tartja: álmában nő a gyerek) és könnyűek.

Itt jegyzem meg, a babák ösztönösen tudják, mi a jó nekik, a fiaim este soha nem eszik meg a kenyeret, viszont a sajtot, gyümölcsöket, húsféléket, tejtermékeket szívesen (reggel éppen fordítva, akkor ezek nem jöhetnek, de a kenyérfélék, a palacsinta minden mennyiségben).

Még néhány alapszabály vacsora ügyben:

  • ha új ételféleséget próbáltok ki, azt sose este tegyétek, mert a mellékhatások (puffadás stb.) éjszakai bonyodalmakat okozhatnak
  • helytelen az a gyakorlat, hogy első kanalas ételként este tejpépet adnak a babának, mert nem lehet tudni, allergiás lesz-e rá a kicsi és ez szintén éjjel fog problémákat okozni
  • a vacsora jó közösségi élmény is, hiszen ilyenkor már az egész család otthonvan, végre lehet együtt enni. Ne fosszátok meg a babát ettől az élménytől azzal, hogy ő külön eszik! Egyetek együtt, egy asztalnál és kínáljátok meg mindennel, amit már kaphat!

Receptek

Nézzük meg, mit eszünk mi vacsorára és hogy azokból mikor kaphat már a baba:

Felvágottak: felvágottakat 2 éves korig nem ajánlott adni (sok tartósítószer, adalék miatt), de nagy odafigyeléssel lehet venni olyanokat, amik kivételt képeznek, pl. csirkemell sonkát, jó minőségű virslit, amit 1 éves kortól már adhatsz

Mit lehet helyette adni?

Házi készítésű húskrém (Apa is szeretni fogja :))
(8 hónapos kortól)

1 egész csirkemell filé, 2 dl tejfel, 10 dkg trappista, kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, bors ízlés szerint.

A hagymát és a fokhagymát a felkockázott csirkemellel kis vízben (épp annyi, hogy ne kapja oda) összepárolod, ízlés szerint fűszerezed (kevés sóval a kicsi miatt, utólag után lehet sózni a felnőtteknek). Ha megpárolódott aprítóban vagy rúdmixerrel aprítsuk össze, majd keverjük el a tejfellel és a sajttal.

Kenyérre kenhetjük vagy melegszendvicsnek is elkészíthetjük.

Zöldséges húskrém

(Ez akkor is jó, ha szeretnéd valamibe belecsempészni az utált zöldségeket :))

Fél kiló darált sertéshús (vagy pulyka), 1 zeller, 1 fej vöröshagyma, kevés só.

A zellert megtisztítod, megpárolod, amikor már majdnem puha, a felaprított vöröshagymával és a hússal tovább párolod, ízlés szerint sózod.

Kenyérre kenve magában vagy melegszendvicsnek elkészítve is adható.
(további zöldségek tetszés szerint elrejthetőek benne, pl. zöldpaprika, petrezselyem, paradicsom)

Tejtermékek: 8 hónapos kortól fokozatosan meg lehet kínálni a kicsit tejtermékekkel. A keményebb sajtokkal lehet kezdeni, majd pedig következhet a túró, a tejfel, a joghurt, a kefír és csak 1 éves kor után (ha nem tejallergiás a kicsi) a tej.

Túrógombóc egyszerűen
(9 hónapos kortól)

20 dkg búzadara, 2 tojás sárgája, negyed kiló túró, porcukor, vaníliás cukor, csipet só

A búzadarát összekevered a 2 tojás sárgájával és a túróval, hozzáadsz egy csipet sót és két vaníliás cukrot. Gombócokat formázol belőle és forró vízben kb. 5 percig főzöd (amíg a gombócok fel nem jönnek a víz tetejére). Porcukorral megszórva a tetejét vagy tejfellel leöntve tálalhatod.

1 éves kortól adható a tojás fehérje is.

Tejfeles túró
(8 hónapos kortól)

Ízlés szerint összekeversz tejfelt túróval és kevés sóval. Kenyérre kenve vagy kanállal adhatod a babának.

Körözött
(9 hónapos kortól)

Ugyanaz, mint a tejfeles túró csak csemegepaprikát és kevés őrölt köményt is tehetsz bele. Nyers hagymával csak 1 éves kor után add, de akkor sem biztos, hogy megeszi a baba a hagyma miatt, ezért érdemes egy adag hagyma nélküli verziót külön tenni a babának, a többit pedig a szokásos módon ízesíteni a családnak.

Házi gyümölcsjoghurt
(8 hónapos kortól)

1 pohár joghurtot tetszés szerint idénygyümölcsökkel (őszibarack, sárgabarack, eper, málna, szilva, banán, körte) és kevés porcukorral (vagy gyümölcscukorral összeturmixolsz). Babapiskótával, gabonapehellyel vagy kanalazva is adható.
Ha nincs más, akkor üveges gyümölcspépet is adhatsz a joghurthoz, úgy is finom.
A gyümölcsnél mindig vedd figyelembe az életkori követelményeket.

Gyümölcspépet egyébként túróval is összekeverhetsz, nagy sikere szokott lenni.

Néhány sajtos ötlet: reszelt sajtos vajaskenyér vagy sajtos melegszendvics (a vajaskenyeret a tetején a reszelt sajttal beteszed pár percre a sütőbe).

Tojás: 1 éves kortól már lehet tojást adni a babának, ez sokféle változatos ételre ad lehetőséget: rántotta, főtt tojás, tükörtojás egyaránt kerülhet az asztalra vacsorára.

Sajtos omlett
(1 éves kortól)

Két tojást összekeverünk ízlés szerint reszelt sajttal, kevés olajon kis sóval megsütjük.

Kenyér: Kenyérféléket mindig szoktunk enni vacsorára. Ha a kicsi nem lisztérzékeny, 8 hónapos kortól már velünk majszolhatja (fogaktól függetlenül, mert fog nélkül is meg tudja enni a kenyeret, de még a csirkecombot is, ezt tapasztalatból mondom! :)) Érdemes a gluténfélék bevezetését fokozatosan végezni 8 hónapos kortól, először a teljes kiőrlésű gabonákkal kell elkezdeni, majd utána következhetnek a fehér lisztes ételek.
Amíg nem ehet kenyeret, addig adhatunk neki helyette kölesgolyót, amarantot, bulátát, vagy akár Ham-letet is.

Vacsorák egészen kicsiknek

Ha még épp csak a hozzátáplálás kezdetén vagytok, de szeretnéd már a vacsorát kiváltani, akkor jó szolgálatot tehetnek a különféle gabonapépek. Nagyon praktikus a Milupa 7 gabonás pehely, amit bármilyen 100%-os gyümölcslével vagy gyümölcspéppel elkeverve finom vacsorát varázsolhatsz (pl. 100% almalé, baracklé, körtelé, üveges gyümölcs bébiétel, saját készítésű gyümölcspépek egyaránt jók erre a célra)

Gyümölcsrizs
(7 hónapos kortól)

3 evőkanál rizst annyi vízben, hogy épp csak ellepje, megfőzöl, majd saját készítésű életkornak megfelelő gyümölcspéppel elkevered.

A Nagy Babaszakácskönyvet letöltötted már? Ha nem, akkor katt ide!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

40 Comments

  • Friedl Edit

    2011. június 02. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kisfiam 6 hónapos.Uzsonnára általában tejpépet szokott enni.Most hallottam,hogy ha a családban van allergiás,akkor a babánál se ,,erőltessük” a tejpépet,mert ő is allergiás lehet.Ez csak akkor igaz,ha ételallergiás van a családban,vagy bármilyen allergia számít?

    Előre is köszönöm válaszod.

    • Vida Agi

      2011. június 08. szerda

      Minden allergia számít, még a szénanátha is ilyen szempontból, természetesen az egyenesági rokonokat kell nézni.

  • Andrea

    2011. április 26. kedd

    Kedves Ági!
    Már találtam a kommentek között hasonló kérdést és válaszod, de picit mást kérdeznék.
    Lányom reggel fél 5 fele ébred és cicizek egy keveset, majd vissza alszik.(még cicizés közben)
    8:30-kor tízóraizunk (gyümölcs, joghurt, baba keksz), délben ebédelünk (főzelék, hús, tojássárgája), 4-kot uzsonna (gabonapép), majd 8-kor vacsora (kevés cici, tápszer)
    Írtad, hogy a hajnali szopi nem reggeli. Akkor hogyan tovább? Egyel kevesebbszer adok neki enni?
    …és még egy kérdés: Vacsorára nem nagyon akar cicizni (kb fél percet), inkább tápszert eszik. Ezt kiválthatom pl. szendviccsel, nyers zöldségekkel? Salátával?
    Köszönöm válaszod!
    Andrea

    • Vida Agi

      2011. május 01. vasárnap

      Igazából ezen most nem nagyon kell változtatni. Reggel ébredés után lehet reggelit adni, a reggeli és ebéd között beiktatni esetleg egy tízórait, de ha nem éhes, akkor erre sincs szükség. Ebből a rendből étkezést elhagyni nem kell. Vacsorára kaphat tápszer helyett „rendes” ételt, szendvicset, zöldséget, ha már elmúlt 8 hónapos, akkor tejterméket.

  • Kriszta

    2011. március 25. péntek

    Kedves Ági,

    A kislányom 9 hónapos, most már csak reggel és este szopik + 1x éjszaka. A kérdésem az esti szoptatással kapcsolatos. Vacsorázni szokott fürdés előtt, ez mindig tejpép, kb. 200 ml-et eszik meg. Fürdés után még szopizik kicsit, aztán alvás. De ez a szopizás inkább már csak a rituálé része.
    A közeljövőben lesznek olyan esti programjaink, ami nem teszi lehetővé, hogy az esti lefektetés után érjek oda. Vagyis valaki másnak (apának vagy nagymamának) kellene lefektetni őt aludni.
    Arra gondoltam, hogy teszünk egy pár próbát előtte, hogy bár én itthon vagyok, de anyukám fürdeti meg és teszi le aludni. Viszont nem szeretném, ha kimaradna neki ez a lépcsőfok, ami az ellazulást jelenti neki az ágybakerülés előtt. Mivel tejpépet vacsorázik, szerintem nem szükséges tápszert adni neki még cumisüvegből a cici helyett. Mit gondolsz? Én pl. rizstejre gondoltam.
    Vagy legyen egy kis tápszer?
    Egyébként kíváncsi vagyok, vajon hogy reagál anyukámra, mert bár nagyon szereti őt, eddig mindig én fektettem le aludni.
    Másik kérdésem, hogy szerinted jó ötlet, hogy hetente 1-2x anyukám teszi le őt – kvázi gyakorlásképpen?

    Köszönöm előre is válaszodat!
    üdv,
    Kriszta

    • Vida Agi

      2011. április 05. kedd

      Ha egyébként cicivel szokott elaludni, akkor nem biztos, hogy örülne a cumisüveges altatásnak (persze meg lehet próbálni, de nem szükséges), a cici ugyanis inkább lelki szükséglet ebben a korban. Helyette elég egy kis dédelgetés – a mamától egyébként is tudja, hogy nem kaphat cicit, ezt szépen el fogja fogadni majd.

      Lehet gyakorlásképpen néha a mamával altatni.

  • Anita

    2011. március 17. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kicsit tanácstalan vagyok a tojásos dolgokkal kapcsolatban, mert a tojást tartalmazó dolgokat csak 1 éves kor felett lehet adni, viszont a receptek között találtam olyat, amit babapiskótával is javasolsz adni, holott az is tartalmaz tojást. 9 hónapos babámnak akkor adhatom a babapiskótát? A vaj, illetve tejföl használatával is gondban vagyok, mert a hozzátáplálási táblázatodban csak 1 éves kortól tanácsolod, itt pedig már olvastam, hogy 9 hónapos kortól is adható. Előre is köszönöm válaszodat!

    • Vida Agi

      2011. március 19. szombat

      Van aki szigorú tojás ügyben és a levestésztából is tojásmenteset ad 1 éves korig, de erről megoszlanak az álláspontok. Sárgáját már 9 hónapos kortól lehet adni, fehérjét pedig 1 éves kortól. Sok ételnek azonban csak a töredéke a tojás, ráadásul feldolgozott formában van benne (pl. ilyen a babapiskóta, a levestészta, a péksütemények egy része), sok étel egyébként is tartalmazza, amiről nem gondolnánk. Lehet azonban tojásmentes babapiskótát is kapni, biztonsági okokból ez is adható.

      Vaj és tejfel: ha a többi tejtermék nem okozott gondot, 1 éves kor előtt is be lehet vezetni.

  • Pribi

    2011. február 28. hétfő

    Még annyit szerettem volna csak kimaradt, hogy nem nagyon iszik a kis fiam , különböző ízű teákat próbáltam ki, de szinte sikertelenül nagy nehezen egész nap megiszik 30ml, de azt is csak melegen, hideg egyáltalán nem!
    Próbáltam már rá szoktatni, hogy avent varázsitatóból igyon, de csak rágja ez is sikertelen sajnos!tudnál ebben is segíteni! köszönöm

    • Vida Agi

      2011. március 06. vasárnap

      Nem kell erőltetni az ivást, minden étkezés után és két étkezés között félidőben kapjon lehetőleg vizet vagy nem édes teát. Ha nem szereti az itatót, nem kell mindenáron erőltetni, a cumisüveg után majd át lehet térni a pohárra.

  • Pribi

    2011. február 28. hétfő

    Kedves Ági!
    Szeretném kikérni a véleményedet a majdnem 10 hónapos kis fiam etetésével kapcsolatban!
    Reggeli 8:OO-kor tejpépet eszik és utána iszik egy kis tápszert még úgy kb. 30 ml-t!
    Ebéd 12:00-kor főzelék husival kb.220 ml
    Uzsonna 16:00-kor gyümölcs kölespéppel, vagy baba keksszel néha -néha baba joghurtot!kb. 200 ml
    Vacsora: 20:00-kor 180 ml vízzel elkészített tápszer
    Éjjel fel ébred 24.00 tájt és úgy 4:00 óra körül, akkor 150 ml tápszert etetésenként.
    Arra lennék kíváncsi, hogy ez így megfelel -e 10 hónapos baba étrendjének!
    A reggelivel van gondom, hogy nem korai e kiváltani!
    Előre is köszönöm!
    Pné

    • Vida Agi

      2011. március 06. vasárnap

      Teljesen megfelelő az étrendje, a reggelit is kiválthatod már mással.

  • Györgyi

    2011. február 08. kedd

    szia Ági!
    elválasztással kapcsolatban szeretnék kérdezni. kisfiam 8,5 hónapos. reggel és este szopizik még, tízóraira gyümölcsöt kap, ebédre főzeléket, uzsonnára gyümölcsöt joghurttal.
    kérdésem, hogy a reggelit és vacsorát általában hogyan szokták kiváltani? mert sztem nálunk (főleg) a vacsi (fürdés után közvetlen) nem az evésről szól, inkább a rituálé része. (fürdés-szopi-alvás)
    ha ezt szeretném elhagyni akkor még fürdetés előtt vacsorázzunk rendesen és fürdés után meg semmi? meseolvasás stb? vagy ez hogyan megy?
    és a reggeli? kisfiam kb reggel 7-ig szokott aludni, majd megszoptatom és még visszarakom egy kicsit. kb 8-ig még bóbiskol. utána kelünk fel „igazából”. ha a reggeli szopi már nem lesz, felkelés után öltözzünk fel-miegymás és utána reggelizzünk?
    köszönöm szépen a választ előre is.
    üdv

    • Vida Agi

      2011. február 11. péntek

      Az esti elalvás előtti szopit szokták legtovább megtartani a babák, ez nem számít vacsorának, ilyenkor általában már nem szopizik a baba jelentős mennyiséget, tehát be lehet vezetni a rendes vacsorát fürdés előtt, az elalvás előtti szopi pedig megmaradhat, a legtöbb baba ezt 1-másfél éves kor között magától elhagyja.

      A reggelit akkor lehet elhagyni, ha a többi napközbeni étkezést már elhagytátok – de fontos, hogy a reggeli nem egyenlő a hajnali szoptatással, ami után a baba még azonnal visszaalszik, ez ugyanis 1-másfél éves korig szintén megmaradhat. A reggeli mindig az ébredés utáni étkezés legyen.

  • Móni

    2011. január 20. csütörtök

    Szia Ági!
    Köszönöm az eddigi jó tanácsokat.
    Kislányom jövő héten lesz 6 hónapos és kicsit megmakacsolta magát az evés terén.
    Reggeli tápszer (120-150ml.),tízórai gyümölcs vagy rizspép kb.100g. (tejérzékeny). Az ebéd mindig főzelék,ezt is próbaképp megmértem 200-250g.
    Természetesen délelőtt alszik fél vagy egy órát,ebéd után pedig másfelet-kettőt.
    Az uzsonnára kezdjük bevezetni a második főzeléket,de ebből már csak 100grammot eszik,van úgy,hogy egy az egyben elutasítja és nem eszik.A vacsora ismét tápszer (150-180ml).Ha eszik uzsonnát a vacsi még ennél is kevesebb.Négy óránként eszik.Folyadékot egyik nap gyümölcslét a másik nap teát kap,ezeket nagyon szereti és naponta 400ml-t is elfogyaszt belőlük.
    Az éjszakát végig alussza.
    Szerinted változtassak valamin vagy maradjon így?
    Válaszodat köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. január 25. kedd

      Nem kell semmin változtatni, tökéletes mennyiséget eszik, nem kell többet adni semmiből, egyen, amennyit elfogad és bízzál az ösztöneiben: ha éhes lesz, ha kevés neki az ennivaló akkor szólni fog 🙂

  • Kisnita

    2010. november 24. szerda

    Szia!
    Szeretném kikérni a véleményed a kisfiam evési szokásairól, szerinted normális ahogy eszik? Ha nem akkor mit javasolsz mert már nagyon sok mindent kipróbáltam, de sajnos semminek nem volt hatása.
    A fiam most 16 hónapos, alig 9 kg és 79 cm. Kiskorában nagyon jó evő volt, 4,5 hónapig csak szopott aztán tápszert kapott és 5,5 hónaposan kezdett el szilár ételt kapni. 10 hónapos koráig minden rendben volt, szépen hízott, jól evett bélpoklos volt akkoriban mindegy volt mit teszek elé a holdat is megette volna csak sok legyen. 10 kg volt ekkor. Aztán egyik napról a másikra elutasította a tápszert, eleinte csak reggel és este itta meg, utána már csak este és végül este sem. Hiába kínáltam naponta többször is, öklendezett ha meglátta a fehér italt. Tápszert váltottunk, az összeset kipróbáltuk, de egyik sem vált be, vettem Sinlacot de az sem jött be neki. Közben az étvágya is elromlott, nap 1-2x evett nagyon keveset. Alig vártam, hogy betöltse az egy évet és adhassak neki tejet, csak hogy neki az sem kellett. Megint jöttek a trükközések: cukorral, kakaóval, vaníliával, hidegen, melegen, ilyen tej, olyan tej, bio tej, házi tej stb. Semmit nem hajlandó meginni. Most ott tartunk hogy semmilyen tejalapú ételt, italt nem tudok belenyomni, kivéve a joghurt, abból is max. napi 3 db.
    A gyerekorvosok nem tudják hogy mi lehet a baj, voltunk már vizsgálatokon, de minden rendben volt. Kaptunk Béres cseppet amit 8 hétig kapott de nem volt hatása, most Maltofert és Folsavat kaptunk, azt mondta a dokinéni egy üveg helyre fogja hozni, már alig van az alján de a fiam még mindig nem eszik rendesen.
    Egy nap kb. így eszik:
    Reggeli: joghurt (mást hiába is adok nem eszi meg)
    Tízórai: semmi vagy jó esetben 1 szem keksz vagy pufi vagy egy fél szem mandarin vagy alma
    Ebéd általában főzelék hússal vagy tojással, kb 100ml-t megeszik, de van hogy két kanállal és elszalad. Akkor kergetni kell és közbe beletömni egy joghurtot. Van hogy azt eszi amit én, pl túrós tésztát: ilyenkor megeszik 2 szem tésztát és kész.
    Uzsonna: gyümölcs kb ugyan az mint a 10 órai persze csak ha szerencsém van akkor eszik. Kb hetente 2x eszik uzsit a többi napokon nem hajlandó.
    Vacsora többnyire semmi de néha sikerül belenyomni egy joghurtot.
    Mellé egész nap bevág 2-3 liter sima vizet, jelenleg a folsavval meg a Maltoferrel. Széklete 3-4 naponta van. Nőni nő csak nem hízik. Egyébként jókedvű, mosolygós, duracel elemes gyerek.
    Szerinted mit csináljak? Hagyjam rá majd „megjavul” magától? Vagy erőszakkal etessem meg?
    Köszi előre is.

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Nem kell aggódnod a tejalapú étel miatt: a szükséges kalciummennyiséget lehet fedezni zöldségekből is, pl. spenót, hüvelyesek vagy húsok, tojás, nem kell mindenáron tejet adni, ha nem szereti. A korához képest valóban keveset eszik, ennek sok oka lehet, valószínűleg az elején a fogzás váltotta ki, de az is gyakori probléma, hogy a kicsi nem szeret etetőszékben enni, nincs türelme megülni benne, és nem szereti, ha etetik. Ebben a korban már nyugodtan ehet kis asztalnál, kisszéken, vagy a nagy asztalnál és maga egyen, ne te lapátold bele az ételt. Egyébként meg, ha nem találtak szervi okot az étvágytalanságra, akkor a legrosszabb, amit tehetsz, ha aggódsz miatta, mert ezt ő is érzi, inkább hagyd rá és hagyd, hogy egyedül egyen, és annyit, amennyit ő gondol

  • Németh Kata

    2010. július 21. szerda

    Kedves Ági!

    Olyan problémával fordulok hozzád, hogy a kislányom 9 hónapos és tejérzékeny.A nagyobbik lányom is az volt , de ő kinőtte.
    Reggelire és vacsorára mit lehetne neki adni?Este HA tápszert kap, mert nincs türelme a főzelékhez(de húsos főzeléket ebédre kap).

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Üdvözlettel:Kata

    Válasz: HA tejpépet lehet adni, Milupa hétgabonás pelyhet gyümölcsökkel, laktózmentes tejtermékeket, tejmentes péksüteményeket.

  • Buzálné kata

    2010. július 09. péntek

    sziasztok!
    NEkem két kis ikerlányaim vannak és 8 hónaposak. a kérdésem hogy ehetnek e búzadarát?
    vagy miket lehet kitalálni vacsira hogy ne csak tápszer legyen?
    köszönöm

    Válasz: Búzadarát még ne adj nekik, csak 1 éves kor után, mert gluténallergia esetén kihozza a tüneteket. Milupa 7 gabonás pelyhet kaphatnak vacsorára (gyümölcslével, gyümölcspéppel, paradicsomlével finom)

  • Zita

    2010. július 08. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kislányom másfél hét múlva lesz 11 hónapos.
    Reggel és este kap tápszer. Tízóraira gyümölcs,vagy joghurt stb. ebédre főzelék,uzsira általában tejpép.

    Te mikortól javaslod a vacsorára adott tápszert kiváltani másra?
    Főzeléket adjak neki vacsira, csak kevesebbet mint ebédre?
    Illetve még az lenne a kérdésem, hogy eddig fürdés után kb. fél 9 kor evett, és rögtön le raktam aludni. Ha kiváltom a tápszert pl. főzelékre, akkor ugyan így adhatom neki?

    Köszönöm előre a válaszokat.

    Üdvözlettel:

    Zita,

    Válasz: 11 hónaposan már kiválthatjátok az esti tápszert. Vacsorára ebben a korban már mehet a kenyérkocka, felvágott, sajt, tejfelestúró, rántotta stb. nem kötelező főzeléket adni, de adhatsz azt is, ha úgy gondolod, és mehet fürdetés után a vacsora nyugodtan.

  • devnik

    2010. június 26. szombat

    Kedves Ági!

    Kislányom július elején lesz 9 hónapos. Délben főzeléket kap, uzsira gyümölcsöt, vacsorára Sinlac-ot. (Reggelire, tízóraira, és a lefekvés előtt csak anyatejet kap, de uzsi után is megszoptatom) Sajna minden éjszaka felébred, és akkor is szopizik. Mivel még gyakran szoptatom, és van bőven tejem, ha kimarad 2 szopi egymás után, akkor nagyon feszül a mellem. Hogy lehet úgy elhagyni a szopikat, hogy tej is maradjon, de ne fájjon a cicim? (Mert ha kimarad a tízórai, ebéd, és uzsi miatt a szopi, nagyon sok idő telik el)

    Köszönöm a válaszodat!

    Válasz: Ha fokozatosan hagyod el a szopikat, akkor a tej mennyisége is fokozatosan csökken és nem fog feszülni a melled. Ha mégis fáj és feszül, akkor egy kicsit kézzel fejj ki belőle, hogy ne feszüljön annyira (de ne fejd ki teljesen, mert akkor nem csökken a mennyiség)

  • Várkonyi Rita

    2010. április 01. csütörtök

    Szia,

    Mindenhol azt hallom, olvasom hogy tojásfehérjét semmilyen módon elkészítve nem kaphat a baba 1 év alatt.
    A túrógombócot szerettem volna elkészíteni ami fönt szerepel, de abba kell tojás.
    Akkor ez végül nem igaz, hogy nem kaphat a baba fehérjét? Én 9 hónaposan a sárgáját adtam neki.
    Köszi
    Üdv.
    Rita

    Válasz: Megoszlanak a vélemények afelől, hogy szabad adni tojásfehérjét vagy sem 1 éves kor előtt. Én azt az elvet vallom, hogy ha nincs allergiás a családban és a babánál sem fordult elő egyik ételre sem, akkor feldolgozott állapotban pl. süteményben, tésztában, túrógombócban stb. kaphat már 9 hónapos kortól, csak direktben tojást ne adjunk neki (pl. főtt tojás, rántotta stb.) A korábbi hozzátáplálási útmutatók is 9 hónapos kortól engedélyezték a tojást.

  • Vikica

    2010. január 20. szerda

    Szia Ági!
    Megszeretném kérdezni hogy mit lehet adni (gyógyteára, homeos szerre gondolok) abban az esetben ha a baba nehezen emészt. 10-11 hónapos de még mindig nagyon kínozza a böfizés. Lefektetéskor szopizik és utána többször felébred mivel bántja a pocakot a levegő a fekvő helyzetében!(mindig nyel levegőt.), sír, kiveszem, böfizik, visszamegy. de van hogy még órák után is ébred böfizni. a másik gond pedig a pukizás. sír éjjel, majd hallom a pukit), de nem tud visszaaludni, felébred rá. van hogy nemsikerül a puki, és addig csomoszor ébred. abszolut nem kap babot, borsóhéjat, lencsét, ami puffaszt, k-betűset is csak ebédre. este semmi nehezet. Nem tudom m it tehetnék! Előre köszi a tanácsot!

    Válasz:Édeskömény teát adhatsz neki erre.

  • Csányiné Anita

    2009. május 01. péntek

    Szia Ági! Nekem olyan gondom van a 8 hónapos babámmal hogy minden éjszaka 22 órátó 02 ig sir. Elalszik 10-15 percekre 02kor kéri a tápszert azon vissza alszik de 2 óra mulva megint sír. Vacsorára tejpépet kap mert szereti és azon alszik el. Este 8 kor már alszik. 4 hónapos koráig szopizott és addig átaludta az éjszakát. Azóta hogy nincs tejem ilyen nyugtalan éjjel. Vajon miért ilyen? Foga van már 4 arra nem gondolnék, de akkor mi a baj? Nappal semmi baj nincs délelőtt és délután 1,5-2 órát alszik és jókedvű baba. Légyszi adj tanácsot. Köszönöm.

    Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Gizus

    2009. április 22. szerda

    Szia Ági! Ismét Gizus vagyok. Még egy kérdésem lenne. A babám már este sem szopik, a védőnő és az orvos azt javasolta, hogy próbálgatni kell, hátha elfogad a gyerek valamit, de sajnos az én drágámnak semmi nem kell. Se tápszer, se babatej, se kész tápszer. A tejtermékeket szívesen fogyasztja. Az ivójoghurtot imádja. Egyik este kipróbáltam a bolti 2,8-as milli tejet kevés vaníliáscukorral, ebből ivott 1 dl. Erről mi a véleményed? Tudom, hogy 1 éves kor alatt nem ajánlott az allergia miatt, de akkor ugyanúgy rossz a babatej is. Akkor mit adjak? A dokink azt mondta, hogy innia kell valamilyen tejcsit, csak boltit ne, mert ha nem iszik, akkor megállhat a fejlődésben. Imike egyébként 9 hónaposan 9540g és 76,5 cm. Azt mondta addig kell próbálgatni a tápszert, amíg valamelyiket el nem fogadja. De hiába írt föl Humanas tápszert is, a gyerekemnek nem kell, öklendezik. Most már teljesen el vagyok keseredve. Mit csináljak?
    Köszönöm a segítséged!
    Üdvözlettel:Gizus

    Válasz: Nem áll meg a fejlődésben, ne aggódj, az enyémek sem ittak soha tejet az anyatejen kívül, amikor már elhagyták a cicit, tejterméket kaptak és makkegészséges mind a kettő. Ha nagyon aggódsz emiatt, szerezz be ízesített tápszert, van banános, epres, vaníliás, ezeket szeretik a gyerekek. A tejet még mindenképpen kerüld, mert az egész életét végigkísérheti egy masszív tejallergia, akkor már inkább a tápszer, abban le vannak bontva a tejfehérjék.

  • Gizus

    2009. április 16. csütörtök

    Szia Ági!

    Köszönöm a válaszodat. Képzeld, tegnap már este sem fogadta el a cicit, nemcsak reggel. Bele vagyok betegedve, hogy nem kér többet „belőlem”. Még így sem kell neki tápszert adni? Így is elég ha tejtermékeket eszünk? Tanácstalan vagyok. A védőnőnk szerint, ha az esti szopcsit is elhagyja, akkor este babatejet adjak neki. Neked mi a véleményed?
    Előre is köszönöm a válaszodat.
    Gizus

    Válasz: Nem szükséges a babatej, elég a tejtermék. A babatej tejporból van, ugyanúgy allergizál, mint a tej.

  • Gizus

    2009. április 14. kedd

    Szia!

    A következő a gondom. Kisfiam 9 hónapos. 8 hónapos kora óta már csak reggel és este szopott, de kb. 1 hete reggel már nem kéri a cicit. Szagolgatja, rázza a fejét, kirázza tőle a hideg és ha erőltetem, akkor borzasztóan elkezd sírni és fordul ki az ölemből. A tejpépet sem szívesen eszi meg reggel, jobban szereti a kiflit, kalácsot, sajtot, joghurtot. Ez nem baj? Adjak neki reggel tápszert vagy ő már nyugodtan ehet ilyeneket és nem baj, ha nem kap tejcsit. Mindenkitől azt hallom, hogy reggel és este a gyereknek tejet kell kapnia, vagy anyatejet vagy tápszert. Mit csináljak?
    Előre is köszönöm a választ.

    Válasz: A baba jobban tudja, mi kell neki, mint mások 🙂 Ha már nem kéri a cicit reggel, akkor kapjon azt, amit szeret. Elég furcsa érzés, amikor a kicsi egyszercsak úgy dönt, nem érdekli már a cici, de nem kell megijedni tőle, ez természetes, hogy idővel elhagyja a szopikat. Nem kell tápszert sem adni neki helyette, egye, amit szeret. A tejet tejtermékkel is lehet helyettesíteni, ha kap sajtot, túrót, joghurtot stb. akkor nem szükséges tápszert innia (és nem kell reggelire, lehet tízóraira, ebédre is tejterméket adni)

  • Velezdi Judit

    2009. március 30. hétfő

    Szia Ági!
    Olyan kérdésem lenne, hogy lassan 10 hónapos a babám, akit reggel és este szoptatok még. De úgy veszem észre nem elég laktató neki a tejem, mivel kb. 2 hete 2-3 óránként felkel és már mindent próbáltam, de mint kiderült éhes és meg kell szoptassam. Mit csináljak? Adjak neki tepépet vagy tápszert este? De mennyit? És cumisüvegben? Mert még sosem ivott belőle, nem is cumizik. Lassan szeretném egyébként is kiváltani valamelyik etetést ételre, mert 1 éves korára szeretném, ha elválasztódna.Ráadásul a cicit altatásra is használjuk és ezt is szeretném már elhagyni végre.Hátha a cserével ez is megoldódna.
    Válaszodat köszönöm előre is.

    Válasz: Valószínűleg nem az éhség a gond. Ennyi idősen a babának az anyatej már inkább megnyugvásra jó. Valószínűleg fogzik vagy ún. szeparációs szorongása van, és ezért kel fel, csak ilyenkor a cicit kéri, mert azt szokta meg, hogy azon alszik vissza.
    Persze kipróbálhatod a tápszert akár pohárból, akár csőrös pohárból. A cumisüveget nem javaslom, ha eddig nem kapta, most már ne szoktasd rá.

  • Andrea

    2009. március 26. csütörtök

    Szia Ági!

    1 éves lesz a babám és nem tudom,hogy a vacsit vagy a reggelit váltsam ki először?
    Reggel 6 és fél 7 körül tápszert kap (nagyon korán kell nem baj?)
    délután ami általában este fél 6 és 6 közt van pépet gyümivel és este 9 kor tápszer.Azt vettem észre,hogy reggel nem issza meg már a cumisüveg tápszert hanem felét benne marad. Reggelire mit adhatok neki mi még a HA2 tápszert kapjuk.A másik kérdésem,hogy esti tápszerezés előtt fürdik mikortól fordithatom,hogy vacsi,fürdés és alvás sorrendre?
    Előre is köszönöm a válaszodat!

    Válasz: Először általában a vacsorát szoktuk kiváltani és csak utoljára a reggelit, de ez nincs kőbe vésve. Abban a pillanatban, hogy nem tápszert kap este és nem azon alszik el, megfordíthatod a sorrendet.

  • kata

    2009. március 19. csütörtök

    Szia Ági!

    Mindig eszembe jutnak kérdések, ahogy a témákat olvasom, így most is…
    Kisfiam 6 hónapos. Még kicsit várnék az esti tápszer helyetti etetésről, de olvasom hogy gyümölcsrizs amit én készítek jól jöhet. Köztudott (bár még nem annyira terjedt el), hogy este ne együnk gyümölcsöt, mert sok benne a cukor, illetve a szervezet éjszakai üzemmódra átáll, így nem bontja le, csúnyán szólva csak megrohad a belekben. Ezért érdemes zöldséget enni estére és délelőtt gyümölcsöt. 1. Ez a babákra is vonatkozik? 2.Te ezzel egyetértesz? 3.Vagy jó ha zöldségesrizst adok majd neki?
    Még valami. Eddig az esti tápszert a szobájában itattuk meg vele, már sötétben. 4.Ha rendes étkezésre váltjuk ki, akkor legyen kint velünk a konyhában és úgy egye, elfog utána aludni?
    Részletes válaszaidat előre is köszönöm!

    Válasz: Ezzel kapcsolatban többféle elmélet van, mások meg azt mondják, este együnk inkább gyümölcsöt… Szerintem nyugodtan adhatsz gyümölcsrizst vacsorára a babának. Az a tapasztalatom, hogy egyéni kérdés, kinek mit tolerál a szervezete, de ez inkább felnőttkorban lesz érdekes, gyerekkorban még gyorsabb az anyagcsere.
    Természetesen, amikor már darabosat vacsorázik, akkor azt már a konyhában kell adni, mint a felnőtteknél.

  • Farsangné Puskás Mária

    2009. március 18. szerda

    Sziasztok!
    Nekünk olyan problémánk van hogy a kisfiam 15honapos és már 2 hete kezd apadni a tejem,szóval délre már alvásra nem tudok adni neki semmit mert nincs,ha meg adok ingerlem és még jobban sír.Sajnos nem akar elfogadni semmit,vizen kivül mást nem hajlandó meginni az meg ilyenkor nem elég,én már mindent próbáltam tej,karamell,tea,gyümölcslé,egyszerűen mihelyt megérzi az ízét repül máris az üveg.
    1 hétig nagyon sokat sírt,képes volt 2órán keresztül és könyörgött hogy kell neki meg bújt oda a szívem szakadt meg de nem tudtam adni,most már elfelejtette és nem kéri,de mi lesz ha már estére sem fogok tudni adni én ettől nagyon félek.
    Most estére meg éjjel egyszer tudok adni mert ennyi van.Megoldásokat várok hogy mi tévő legyek,a házi tejet én is forralom,darának megeszi,kakaónak nem.

    Válasz: Ha nem kell neki tej, akkor ne adj neki tejet 🙂 Tejtermékekkel is helyettesítheted, nem kell erőltetni a tejet (joghurt, sajt, tejfel, túró stb. ha ezeket beépíted az étkezésébe, az bőven elég)

  • ADRIENN

    2008. december 18. csütörtök

    Sziasztok. Az én kislányom januárban lesz két éves. És nem igen akar enni. Egymaga elég szépen eszik de nagyon keveset. A kenyér félék nálunk se igen akarnak menni. Engem egy kicsit aggaszt, hogy így a súlya sem igen akar gyarapodni. hát még csak most lesz kilenc kiló. Kérlek segítsetek, hogy mit kéne még kipróbálni ahhoz, hogy egy kicsit is meginduljon a súlya felfele. Persze azt még hozzá kell tennem, hogy nagyon sokat szopik még a mai napig is. Éjjel is, és nappal is.
    Köszönette Adrienn

    Válasz: Szerintem ne erőltesd, nincs kötelező hízás ebben az életkorban. Ha egyébként eszik, csak szerinted keveset, akkor az nem baj, mert ebben a korban még annyit eszik a gyerek, amennyire magától szüksége van. Ha nagyon aggódsz, kivizsgáltathatod, nincs-e pl vashiánya, mert ez okozhat étvágytalanságot.

  • Gondár Szilvia

    2008. december 10. szerda

    Kedves Ági!

    A kisfiam 17 hónapos és sem este, sem reggel nem hajlandó megenni sem a kenyeret (már nagyon sokfélét kipróbáltam a rozstól kezdve a fehér kenyérig, kiflit, zsemlét), sem a bulátát, amarantot, kölesgolyót sem. Így eléggé meg vagyok lőve, hogy mit is adjak neki reggelire, illetve vacsorára. A virslit, párizsit, vajkrémet magában megeszi, de mihelyt rárakom egy kis kenyérdarabra, a virsli bemegy, a kenyér kiköp.

    A kiflicsücsköt egyébként megeszi akkor, amikor a babakocsiban hazafelé tartunk a közértből, de akkor is csak kis mennyiségben.

    Hozzá kell tennem, hogy az evéssel egyébként is problémáink vannak, jelenleg már két hónapja a húslevesen kívül nem sok mindent hajlandó megenni, de azt viszont nagy kedvvel kanalazza is. Csak már nekem van kiütésem tőle…

    Nagyon várom az esetleges tanácsaidat, javaslataidat.

    Köszönettel
    Szilvi

    Válasz: Szerintem ne aggódj emiatt. A gyerekek ízlése nagyon változó még ebben a korban. Nálunk is van, hogy hetekig csak a vajaskenyér kell vacsorára, aztán meg egyszercsak már nem kell és helyette csak a joghurtot eszik. Semmi baja nem lesz, ha nem eszik reggelire kenyeret.
    De akkor pl. tízóraira kínáld meg kölesgolyóval vagy más hasonlóval.

    A levesekkel meg nyugodtan kísérletezhetsz, hátha pl. megeszik más fajta levest is, pl. karalábéleves, karfiolleves, borsóleves, gulyás stb.

  • Melinda

    2008. december 09. kedd

    Szia Ági!

    A tejforralással kapcsolatban lenne kérdésem! Azt írtad, hogy a bolti pasztőrözött tejet nem kell forralni. (Valahogy én is így gondoltam :-)). Akkor miért van az, hogy a védőnő, a gyerekorvos, és körülöttem minden anyuka azt javasolta, hogy forraljam a babának a tejet. Én meg kicsit hülyének éreztem magam, hogy minek is kell a pasztőrözött tejet, – amit hasonló eljárással pasztőröznek – forralnom a babának.

    Hogy is van ez? Köszi a választ előre is! Egy 14 hónapos baba anyukája.

    Válasz: Fogalmam sincs, mások miért forralnak. Csak a házi tejet kell forralni, a boltit nem. A forralással a maradék hasznos anyagot is kiölöd belőle, ami egyáltalán még van benne.

  • Vida Agi

    2008. december 08. hétfő

    Judit, ebben a korban a maximum, amit éjjeli alvás címén elvárhatsz tőle, hogy 5-6 óránként eszik éjjel. Szerintem a fiad tényleg éhes és azért kel fel.

  • Kolczonay Judit

    2008. december 06. szombat

    Még az elöző hozzászóláshoz kapcsolva, a korábbiakban azt írtad, hogy „ha éjszaka is csak tápszeren vagy teán tud visszaaludni, mert megszokta, hogy ez a visszaalvás eszköze”.
    Lehet, hogy a kisfiamnál is ez a helyzet?

    Köszönettel
    Judit

  • Kolczonay Judit

    2008. december 06. szombat

    Szia Ági!
    Feljebb olvastam, hogy „ritka, hogy baba az éhség miatt kelne fel, ill., hogy a megtömött pocak még a visszájára is elsülhet”.
    Én ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy 9 hónapos kisfiamat le lehetne szoktatni az éjszakai 2-szeri evésről? Este 7 körül van vacsora (tápszer) aztán éjfél és hajnali 4 körül eszik még… Aztán reggel 8-kor van reggeli.
    Amúgy jól alszik és így „csak” 2x ébred fel, de aztán ha megvan az éjjeli adag, alszik tovább, mint a kisangyal 7-f8-ig.
    De lehet, hogy jobb lenne, hogy megszokja, hogy nem eszik éjjel?
    Vagy várjam meg amíg magától nem kér már?
    Köszönettel
    Judit

  • Vida Agi

    2008. december 02. kedd

    A bolti pasztőrözött tejet nem kell forralni. A házitejet viszont még felnőttnek is forralni kell.

  • Timcsi-Marci

    2008. december 02. kedd

    Sziasztok!
    Légyszí segítsetek nekem:Meddig kell forralni a tejet a babának?Mi most leszünk januárban 2 évesek.
    Forraljam még neki?
    Köszönöm