Előfordul, hogy egy kisgyerek étrendje lassan beszűkül néhány biztos ételre, miközben a szülő úgy érzi, csak azt próbálja elérni, hogy végre egyen valamit. De hogyan alakul ki az a kör, amelyben a gyerek egyre válogatósabb lesz, a szülő pedig egyre inkább csak a kedvenceit meri adni neki?
Ez a mintázat nagyon gyakran nem ott kezdődik, hogy a gyerek egyszer csak válogatós lesz. Sokszor jóval korábban, már csecsemőkorban megjelenik egy bizonytalanság az evés körül, és ez később észrevétlenül végigkíséri a hozzátáplálást, majd az egész családi étkezést.
A legfontosabb pedig az, hogy ez nem szülői hiba. Általában éppen ellenkezőleg, rengeteg figyelem, aggódás és jó szándék van mögötte. Az anyuka azt szeretné, hogy a gyereke egyen, fejlődjön, gyarapodjon, ne legyen éhes, ezért újra és újra ahhoz nyúl, amiről tudja, hogy biztosan elfogadja. Rövid távon ez működik is, hosszabb távon viszont egyre szűkebb lehet az elfogadott ételek köre.
Hogyan kezdődhet ez már egészen pici korban?
Sok anyuka már az első hónapokban megtapasztalhatja, hogy az etetés nem olyan egyszerű, mint amilyennek elképzelte.
A baba nehezen szopik, hamar elfárad, sokat bukik, lassan gyarapszik, nehéz eldönteni, eleget evett e, vagy minden etetés hosszú küzdelemmé válik. Ilyenkor az anya figyelme érthető módon nagyon erősen az evésre irányul.
Minden etetésnek nagy tétje lesz.
Evett eleget? Mennyi ment le? Mikor evett utoljára? Miért nem kér többet? Vajon megint keveset hízott?
Ha hónapokon keresztül ilyen bizonytalanságban telik az etetés, könnyen kialakul egy belső kép a gyerekről, hogy neki az evés nehéz, ő rossz evő, vele mindig figyelni kell.
Ez a kép aztán a hozzátáplálásnál is velük maradhat, még akkor is, ha a korábbi nehézségek időközben már megszűntek.
Miért kerül át ez a félelem a hozzátáplálásra?
Amikor elkezdődik a hozzátáplálás, természetesen minden szülő örül annak, amit a baba szívesen elfogad.
Ha egy gyerek korábban nehezen evett vagy lassabban gyarapodott, ez az öröm még erősebb lehet.
Végre van valami, amit szeret.
Ha a banánból eszik, akkor kap banánt. Ha a joghurtot szereti, gyakran kerül joghurt az asztalra. Ha a kiflit biztosan megeszi, egy idő után minden étkezéshez kerülhet kifli is.
Ez elsőre teljesen logikus.
A probléma akkor kezdődik, amikor a szülő már annyira szeretné elkerülni azt, hogy a gyerek keveset egyen, hogy egyre kevésbé mer új, bizonytalan kimenetelű ételeket kínálni.
Így a gyereknek egyre kevesebb alkalma lesz megszokni az új ízeket, állagokat, színeket és illatokat.
A szülő pedig azt látja, hogy tényleg csak a megszokott ételeket eszi meg, ami tovább erősíti azt az érzést, hogy neki csak ezeket lehet adni.
Ezzel bezárul a kör.
Hogyan erősíti egymást a válogatósság és a szülői alkalmazkodás?
Képzeld el, hogy a gyerek nem eszi meg az ebédre kínált zöldséges ételt!
Te aggódni kezdesz, hogy éhes marad, ezért gyorsan előveszed a joghurtot, amit biztosan szeret. Ha mindig ugyanaz történik, a gyereked megtanulja, hogy ha az első ételt nem eszi meg, hamarosan érkezik egy ismerős, biztonságosabb lehetőség.
A következő alkalommal még kevesebb oka lesz megkóstolni az új ételt.
Te pedig egyre biztosabb leszel abban, hogy a gyereked tényleg nem szereti, ezért egy idő után már eleve nem is kínálod így az elfogadott ételek köre lassan szűkülhet.
Nem azért, mert a gyerek szándékosan irányítja a szülőt, és nem azért, mert az anya elrontotta, hanem mert mindketten egy olyan viselkedési mintába kerültek, amely rövid távon csökkenti a feszültséget.
A gyerek kap valamit, amit meg tud enni, az anya pedig megnyugszik, hogy legalább nem maradt éhes.
Hosszabb távon viszont egyiküknek sem jó.
Hogyan lehet felismerni, hogy kialakult ez a mintázat?
• Mindig van külön biztonsági étel. Ha a gyerek nem eszi meg, amit a család, automatikusan kap helyette valami biztos kedvencet.
• A szülő előre aggódik, hogy úgysem fog enni. Már az étkezés előtt ott van az érzés, hogy ebből megint baj lesz.
• Egyre kevesebb új étel kerül elé. A család lassan csak azokból főz, amiket a gyerek biztosan elfogad.
• Az étkezés fő célja az, hogy menjen bele valami. Kevésbé számít a változatosság, az ismerkedés vagy a közös étkezés élménye.
• Gyakori a csere. Ha valamit visszautasít, rögtön következik egy másik lehetőség, majd akár egy harmadik is.
• Sok a kérdezgetés és az ellenőrzés. „Kérsz még, miért nem eszel, ezt sem szereted, legalább egy falatot egyél…”
• A szülő folyamatosan figyeli a mennyiséget. Hány falat ment le, mennyi maradt, eleget evett e?
• A gyerek egyre kevesebb ételt fogad el. Olyan dolgokat is visszautasíthat, amelyeket korábban még megevett.
• Az étkezés érzelmileg túlságosan fontossá válik. Egy rossz ebéd az egész délután hangulatára hatással van.
• A gyerek címkét kap. A családban rendszeresen elhangzik, hogy ő rossz evő, válogatós, semmit nem eszik meg.
Ha ezekből több is ismerős, érdemes nem csak a gyerek étvágyát nézni, hanem az egész köztetek kialakult étkezési dinamikát.
Miért nem segít, ha mindig a kedvenceit kapja?
Mert az új ételek elfogadásához ismételt, nyomásmentes találkozásokra van szükség.
Egy kisgyerek nem feltétlenül azért utasít el valamit, mert soha nem fogja szeretni. Lehet, hogy új számára az íze, az állaga vagy egyszerűen még nem tudja, mire számítson.
Ha egy étel egyetlen visszautasítás után eltűnik az asztalról, nem kap esélyt arra, hogy ismerőssé váljon.
A kisgyerekeknél ráadásul életkorilag is gyakori a neofóbia, vagyis az új ételekkel szembeni óvatosság, különösen a totyogó és óvodás időszakban.
Ezt nem lehet azzal megoldani, hogy minden új ételt azonnal lecserélünk a kedvencre.
Miért ronthat a helyzeten az, ha az anya már eleve rossz evőnek látja?
Mert a várakozásaink észrevétlenül befolyásolják a viselkedésünket.
Ha azt gondolod, hogy ő úgysem eszi meg, lehet, hogy kisebb adagot adsz neki, ritkábban kínálod, már az első fintornál elveszed, vagy gyorsan felajánlasz valami mást.
A gyerek ebből azt tanulhatja, hogy az új étel valóban valami gyanús dolog, amit még anya sem várja, hogy megegyek.
Érdemes ezért elengedni a rossz evő címkét.
Pontosabb és kevésbé merev úgy gondolkodni, hogy most kevés ételt fogad el, vagy most óvatos az új ételekkel.
Ez változhat.
Miért nem jó az anyának sem ez az egész?
Mert az étkezés lassan állandó készenléti állapottá válhat.
Mit főzzek, amit biztosan megeszik? Vigyek neki külön ételt? Mi lesz, ha vendégségben nem eszik? Mit csináljak az oviban? Mennyi ment bele ma?
Ez rengeteg mentális terhet jelent.
Az anya akár úgy is érezheti, hogy minden étkezés az ő felelősségének vizsgája.
Ha a gyerek jól eszik, megnyugszik. Ha nem eszik, szorong.
Így a gyerek étvágya elkezdi szabályozni az anya érzelmi állapotát is.
Éppen ezért fontos ezen a mintán változtatni, nem azért, mert bárki hibázott, hanem azért, hogy az evés visszakaphassa a természetes helyét a család életében.
Hogyan lehet elkezdeni változtatni ezen a mintázaton?
Elsőként válaszd külön a saját feladatodat és a gyerek feladatát.
A te dolgod eldönteni, mikor van étkezés, hol esztek, és milyen ételeket kínálsz.
A gyerek feladata pedig eldönteni, hogy az adott kínálatból mit és mennyit eszik.
Ez nem azt jelenti, hogy közömbösnek kell lenned az iránt, hogy eszik e. Inkább azt, hogy nem próbálod minden egyes étkezésnél kontrollálni a mennyiséget.
Ha orvosilag valóban fennáll növekedési vagy táplálkozási probléma, természetesen más megközelítésre lehet szükség, ezért ezt mindig külön kell kezelni.
Hogyan kínálj újat anélkül, hogy éhesen maradna?
Nagyon jól működik, ha minden étkezésnél van legalább egy olyan étel, amit általában elfogad, mellette pedig megjelenhet valami kevésbé ismert is.
Például ha szereti a rizst, kerülhet mellé hús és zöldség is.
Nem kell külön menüt készíteni, de nem is szükséges úgy elé tenni az új ételt, hogy vagy ezt eszed meg, vagy semmit.
A megszokott étel biztonságot ad, az új pedig lehetőséget az ismerkedésre.
Ne várd el, hogy megkóstolja!
Már az is fontos lépés, ha ott marad a tányérján, megérinti, megszagolja vagy figyeli, ahogy mások eszik.
Miért érdemes elhagyni az azonnali csereberét?
Mert ha minden elutasított étel után rögtön érkezik a kedvenc, a gyereknek nincs oka kísérletezni.
Ha nem eszik az ebédből, ne kezdj rögtön alternatívák sorát felsorolni!
Az étkezés lezárulhat úgy is, hogy keveset evett.
A következő tervezett étkezésnél ismét lesz lehetősége enni.
Ez sok szülőnek nagyon nehéz, különösen akkor, ha korábban valódi súlygyarapodási problémák voltak. Ha emiatt erős szorongást érzel, érdemes a gyermekorvossal vagy dietetikussal tisztázni, valóban szükséges e továbbra is mindenáron növelni a bevitelét.
Sokszor ugyanis a korábbi probléma már elmúlt, az aggódás viszont megmaradt.
Hogyan teheted kevésbé központi kérdéssé az evést?
Beszéljetek másról az asztalnál!
Ne minden figyelem arra irányuljon, mi van a tányérján.
Egyetek együtt, amennyire lehet, és mutassátok meg természetesen, hogy ti is különféle ételeket esztek.
Ne dicsérd túl azért, mert evett, és ne mutass csalódást azért, mert nem.
Az evés ne legyen teljesítmény.
Minél hétköznapibbá válik, annál kisebb lesz rajta a nyomás.
Miért fontos, hogy ne erőltesd a kóstolást?
Mert az erőltetés tovább növelheti az új ételekkel szembeni ellenállást.
Ha minden alkalommal azt hallja, hogy csak egy falatot, csak kóstold meg, anya kedvéért, akkor az ételhez feszültség társulhat.
Lehet hívni, hogy megkóstolja, de a nemet is el kell tudni fogadni.
Sokkal többet segít az ismételt kínálás.
Lehet, hogy ma nem eszi meg, jövő héten sem, majd egy hónappal később egyszer csak megkóstolja.
Hogyan lehet bővíteni egy már nagyon beszűkült étrendet?
Kis lépésekben. Ha csak natúr joghurtot szeret, ne rögtön egy teljesen más étellel próbálkozz. Először lehet ugyanaz a joghurt másik tálban, majd egy nagyon kevés gyümölcs mellette, később egy kis gyümölcs belekeverve. Ha csak száraz kiflit eszik, kínálhatsz mellé kenhető ételt úgy, hogy nem muszáj összekeverni vele megeheti külön a krémet és a virslit (tipp: a krémet együtt is keverhetitek
Az ismerőshöz kapcsolódó apró változtatások gyakran könnyebben elfogadhatók, mint a teljesen új ételek.
Mikor nem érdemes egyszerű viselkedési mintának tekinteni a válogatósságot?
Ha a gyerek nagyon kevés ételt fogad el, egész ételcsoportokat kerül, fogy vagy nem megfelelően gyarapszik, erős szorongást mutat evéskor, öklendezik, fél a nyeléstől vagy fulladástól, esetleg az étkezés jelentősen akadályozza a közösségi életét, akkor már nem biztos, hogy egyszerű válogatósságról van szó.
Ilyenkor érdemes gyermekorvossal, dietetikussal vagy evési nehézségekben jártas szakemberrel konzultálni.
Ugyanez igaz akkor is, ha a korai etetési nehézségek mögött valóban szervi, szájmozgási vagy fejlődési probléma állt.
Nem minden válogatósságot a szülő-gyerek dinamika okoz, ha már csak 1-2 ételt eszik meg, fennállhat szenzorosság vagy érdemes gyermek dietetikussal, illetve gasztroenterológussal is konzultálni.
Hogyan lehet az anyai aggodalmat is lassan elengedni?
Talán ez az egyik legnehezebb része.
Ha hónapokon keresztül azt figyelted, hízik e eleget, nehéz egyik napról a másikra azt mondani magadnak, hogy mostantól majd ő eldönti, mennyit eszik.
Ezért ne várj magadtól hirtelen teljes nyugalmat!
Inkább kezdd azzal, hogy nem kínálsz három külön alternatívát. Következő lépésként ne számold a falatokat. Utána próbáljatok meg egy étkezést úgy végigülni, hogy nem kérdezed meg ötször, kér e még.
A változás nemcsak a gyerek tanulási folyamata, hanem a szülőé is.
A cél nem az, hogy egyik napról a másikra mindenevő legyen, hanem hogy az étkezésben újra legyen kíváncsiság, rugalmasság és bizalom, miközben a gyerek lassan megtanulhatja, hogy nem csak azok az ételek biztonságosak, amelyekhez mindig azonnal visszamenekültök.
És közben az anya is megtapasztalhatja, hogy attól még jól gondoskodik róla, hogy nem minden étkezés végén egy teljesen üres tányér bizonyítja ezt.
Leave A Response