Meddig normális a hiszti?

A hiszti. Csupa nagybetűvel. Te is ismered, ugye? A pillanat, amikor a drága kis totyogód a keksz miatt hasraveti magát a bolt közepén, vagy amikor a kedvenc zokni épp a mosógépben van, és kitör a vihar. Teljesen normális, ha te is néha azt érzed, mintha egy aknamezőn lavíroznál.

De a jó hír az, hogy a hiszti NEM azt jelenti, hogy rossz szülő vagy, és főleg nem azt, hogy a gyereked rossz lenne. Ez a fejlődés és az érzelmi intelligencia tanulásának újtja. Lépjünk egyet hátrább, nézzük meg, mi zajlik ilyenkor a kisgyermek agyában, és mit tehetünk szeretetteljesen, játékosan!

Mi is az a hiszti valójában?

A hiszti (vagy szépen fogalmazva: dühkitörés, érzelmi vihar) valójában egy teljesen életkornak megfelelő viselkedési forma, leggyakrabban 1,5 éves kortól 4-5 éves korig jellemző. A kisgyermek agya még nem érett arra, hogy szabályozza a nagy intenzitású érzelmeket. A prefrontális kéreg, ami az önszabályozásért felel, még csak bimbózik, miközben az amigdala („vészjelző központ”) már teljes erővel működik. Ez olyan, mintha a riasztórendszer már tökéletes lenne, de a kezelőpultot még nem szerelték fel.

A hiszti nem tudatos manipuláció, hanem segélykijelentés: „Segíts, anya/apa, elárasztott az érzelem!”

A hiszti idején a gyermeknek nem elszigetelésre, hanem kapcsolódásra van szüksége. A „co-regulation”, azaz társérzelmi szabályozás kutatások szerint (pl. Siegel & Bryson, 2011) segít abban, hogy a gyermek agya hosszú távon megtanulja az önszabályozást. Vagyis: amikor te ott vagy nyugodtan, empátiával, akkor az ő idegrendszere tanul meg megnyugodni.

Meddig normális? Mikor van baj?

A dühkitörések, vagy más néven distressz hisztik a kora gyermekkornak teljesen normális részei. A legtöbb gyerek 1,5 és 2,5 éves kor között éri el a hiszticsúcspontot, aztán ahogy fejlődik az érzelemszabályozásuk, a nagy hisztik száma ritkul. (itt írtam a hiszti kétféle típusáról és arról melyiket hogyan kezeld)

Akkor érdemes szakemberhez fordulni, ha:

  • a hisztik extrém gyakoriak (óránkénti, napon belüli többszöri),
  • az agresszió sújossá válik (pl. fejverés, mások bántalmazása),
  • nem csillapítható, órákig tart,
  • a gyerek 5 éves kora után is rendszeresen jelentkezik ugyanolyan erősséggel,
  • regresszió jelentkezik (pl. hirtelen elkezd erőteljesen hisztizni pedig már hónapok óta nem csinálja).

De ha „csak” arról van szó, hogy új helyzet van, fáradt, éhes, frusztrált, vagy egyszerűen csak szeretne valamit, amit nem kaphat meg, akkor teljesen normális, ha kiborul, ennek az az oka, hogy az idegrendszere még nem érett a túl sok frusztráció, inger vagy fáradtság kezelésére. Ha nagyobb korban (5-6 éves koron túl) is erős dührohamok jelentkeznek vagy 3-4 éves koron túl is vannak még hosszan tartó, magánkívül levős hisztik akkor is, amikor nem fáradt vagy túlingerelt a kicsi, akkor elképzelhető idegrendszeri fejlődési lemaradás, amit fejlesztő szakember segítségével tudtok behozni (pl. TSMT tornával).

@kismamablog

♬ eredeti hang – Vida Ágnes babapszichológus

Pozitív nevelési szemlélet a hiszti idején: Hogyan?

A pozitív nevelés azt mondja: a viselkedés nem probléma, hanem információ. A gyermek nem direkt rossz, hanem fejlődésben van. Ebben a szemléletben a hiszti nem „megszüntetendő”, hanem megtartó jelenléttel és empátiával kísérendő állapot.

Mit tehetsz a hiszti közepette?

  1. Maradj nyugodt! (Tudom, könnyű mondani.) De a te agyad működő fékje az övé is lehet. Ha te is dühös leszel, az csak tovább szítja a tűzet.
  2. Ne nevelj a viharban! Hiszti alatt nem működik a tanítás. Várj, amíg lehiggad. Majd utána lehet beszélni arról, mi történt.
  3. Legyél a biztonságos kikötő! Mondd: „Látom, most nagyon dühös vagy. Itt vagyok veled.” Ez segít neki abban, hogy megtanulja, az érzelmek jöhetnek, mehetnek, de a kapcsolat köztetek marad.

Játékos megoldások az érzelemkezelés támogatására

  1. „Dühdobáló” párna: Kijelölhettek egy puha párnát, amire lehet dühösen csapni, ha jön a vihar. Ennek az a lényege, hogy még a hisztiroham előtt felhívod a figyelmét arra, hogy meg lehet állítani a hisztit és másként levezetni az indulatokat. Ez akkor működik, ha indulatos, dühös és emiatt kezdene hisztizni.
  2. „Buborék-légzés”: Tanítsd meg neki, hogyan fújhat buborékot lassan, mély levegőt véve. Ez kiváló légzőgyakorlat és segít lenyugodni, emellett ki is zökkenti őt.
  3. „Érzelemkártyák”: Egyszerű rajzokkal, mosolygó, szomorú, dühös arcokkal segíthetsz neki felismerni, mi zajlik benne. Ez nem a hisztiroham alatt segít, hanem abban, hogy elkezdje tudatosítani az érzelmeit és ezáltal egyben megállítani is őket, mielőtt hisztit okoznának. Hosszú távon ez az, ami segít megtanulnia az érzelemkezelést. (itt szedtem össze a legjobb érzelmi intelligencia fejlesztő kártyákat és könyveket)
  4. „Bennem egy kis sárkány lakik…”: Adj nevet a dühnek! Legyen egy kis karakter, akit meg lehet szelídíteni (pl. sárkány). Ez segít leválasztani a viselkedést önmagáról és ha a hiszti előtt a sárkány megnyugtatásával foglalkozik, akkor magát is könnyebben meg tudja nyugtatni majd.
  5. „Türci játék”: Ha látod, hogy jön a hiszti, vedd elő a játéknyelvet: „Türci a mackó is mindig kiakad, ha nem kap csokit vacsira! Szerinted mit csináljunk most?”

A hiszti nem az ellenséged. A hiszti az érzelmek tanulásának nyelve. Tök rendben van, ha időnkként elfáradsz benne. De sose feledd: amikor nem reagálsz dühhel a dühre, hanem játékkal, jelenléttel és szeretettel kíséred végig, akkor valójában nem csak a hisztit „kezeled”, hanem egy jövőbeli önszabályozó felnőttet nevelsz, aki felnőttként is képes lesz higgadtnak maradni nehéz helyzetekben és tudatos döntéseket hozni ahelyett, hogy az indulata és a feszültsége irányítaná. És ez nagyon fontos és értékes érzelmi útravaló.

Hogyan kezeld az állandó ellenkezést, nyafogást, hisztit játékosan? Mit tegyél, amikor mindenből ellenkezés van (pelenkázás, öltözés, lefekvés stb.)? Tanuld meg a legjobb játékos módszereket itt!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field