Jó ötlet vízzel lelocsolni a hisztiző gyereket, hogy abbahagyja?

Sokan tanácsolják, hogy a hisztiző gyereket locsoljuk le, vagy fújjunk az arcába és akkor elmúlik a hiszti. De tényleg jó ötlet ez? Megszünteti a hisztiket és máskor nem fordul elő, ha ezt tesszük? Ennek jártam most utána.

Huszonéves voltam, amikor egy ismerős házaspár jött át hozzánk egy este a két kislányukkal. A gyerekek nagyon aranyosak voltak, játszottak, jól elvoltunk, de az 5 éves kisebbik a végefelé már nagyon nyűgösködött, kiborult és induláskor nagy nyafit vágott le, hogy nem akar hazamenni, ami aztán a szülők hosszas győzködésére hisztibe váltott át. Az apuka bevitte a fürdőszobába és a zuhannyal lelocsolta a fejét. Mi meg csak néztünk, mi történik. A hiszti végetért és ők hazamentek. A kislány még hüppögött egy kicsit.

Megértem az apukát. Hosszas huzavona, nem akar hazamenni a gyerek, ők is fáradtak már, mindenki fáradt, a fenének sincs kedve veszekedni. Pláne, hogy már 5 éves, értsen már a szép szóból végre. Addigra már az ember túlvan a dackorszak állandó csatározásain és egy kis nyugalmat akar hiszti-téren.

Ugyanakkor mit érez ilyenkor a gyerek? Miért hisztizik?

Ő fáradt, túlpörgött, élvezte az ittlétet. Nem azért kezd el dacoskodni, hogy bosszantsa a szüleit, hanem azért, mert nincs kontrollja a saját fáradtsága, túlingereltsége felett, ezért kontrollt akar szerezni BÁRMI felett. Kontrollálni akarja, mi történik vele.
Ő nem akar kiszállni a mókából, mert az jó, plusz figyelmet kap a vendéglátóktól, jól érzi magát és nehezen vált.
Ő nem akar rángatva lenni. Nem akar rohanni.
Nehezen kapcsolódik le a jó élményről és vált át készülődés üzemmódba.

Őszintén: én már elmúltam 5 éves jópár éve, de nem szeretek rángatva lenni. Nehezen búcsúzom el egy jó asztaltársaságtól, ha álmos vagyok és megyek haza, mert olyan jó lenne még kicsit beszélgetni.
Olyan jó lenne, ha az átugrunk egymáshoz 1-2 órára programok egy fél napig tartanának és lenne időnk elcseverészni.

A nagymamám jut most eszembe, aki már elmúlt 80 és amikor pár hétig kórházban volt utána hazatérve nehezen tudta megszokni, hogy már otthon van. Ő pont olyan nehezen viseli az éles változást, az ide-oda rángatást, azt, hogy MÁR nem mindig ő dönti el, mi történik vele, mint ahogyan a gyerek nehezen viseli azt, hogy MÉG nem ő dönti el, mi történik vele.

A lelocsolás csak leállítja a hisztit. Akkor pillanatnyilag praktikus, miközben a szülő is kitölti a dühét. De hosszú távon nem oldja meg mindazt, ami a hisztit okozza. A belső bizonytalanságot. A szembesülést a gyerek saját korlátaival. Az érzelmek és indulatok kezelésére való képtelenséget.

Mit akar elérni a hisztiző gyerek?

Nem azt, amiért hisztizik. Nem azért hisztizik, mert cukorkát akar vagy maradni még a játszótéren. Ő a rossz érzéseit adja ki ilyen módon. Csalódtam, rosszul érzem magam, ezért hisztizek.

Ha egy kicsit belehelyezkedünk a sírós-nyafogós-hisztis gyerek szerepébe, bizony sokszor ott van az, hogy a gyerek fogódzót keres a világban, támaszt, biztonságot és mivel nem talál, ezért keres magának valamit, amit ő irányíthat. Hisztivel pedig remekül lehet irányítani, annak mindig van hatása a szülőre.

HISZTI = Segítségkérés

Minden hiszti hátterében ott van a vágy, hogy a gyerek szeretné tudni, hogyan is lehet hatással a világra. Ha tudatosan semmibe veszik a hisztit, lelocsolják az azt üzeni, hogy „sehogy”.
A rohanó szülő megoldása a gyors megoldás, aminek révén csendben marad a gyerek és nem okoz többé gondot.
De nem mindig a gyors megoldás hosszú távon nem a legjobb is egyben. A gyorskajától gyorsan jóllaksz ugyan, de hosszú távon nem éppen a legjobb választás.

A magán kívül hisztiző gyerek azt üzeni: „Szétestek körülöttem, bennem a dolgok! Segíts!”

Sokszor csak a hatásos megoldást keressük, de nem vesszük komolyan az érzéseit, mert „még csak gyerek”.

Ha eljátszod, hogy „most itthagyunk” (több csoportban olvastam, hogy ezt ajánlgatják egymásnak az anyukák), ha nem foglalkozol vele, majd abbahagyja, nem kap valódi segítséget.

Nem kell neki elmagyarázni, meggyőzni (az éppen tudatosan hisztizó, alkudozó gyerekkel nem is szabad, az csak fa a tűzre).
Nem kell megszidni (különösebb hatása nem lesz).
Nem kell fenyegetőzni, büntetni (a magán kívül hisztiző gyerek ebből semmit sem ért).

Ha önuralmat szeretnél tanítani a gyereknek, annak is megvannak a maga módjai, amik valóban és hosszútávon önkontrollt tanítanak a gyereknek.

A kétféle hiszti

Meg kell érteni azt is, hogy kétféle hiszti létezik és mindegyiknek más áll a hátterében.

Az egyik az ún. „összeomlás”, szaknyelven distressz hiszti. Ez a legkisebbek hisztije (nagyjából 2,5 éves korig minden hiszti ide tartozik, de még később is találkozhatunk vele). Ilyenkor a kicsi teljesen magán kívül kerül, nem tudja kontrollálni mit tesz, ezért csapkod, magát és másokat bántja, harap, üvölt stb. A józan ész itt nem segít, nem tudjuk meggyőzni róla, hogy ne csinálja.

A másik az ún. Kis-Néró hiszti, ami inkább 3 éves kor után fordul elő, amikor a gyerek tudatosan kezd el hisztizni azért, hogy eredményt érjen el vele.

Mindkét esetben azonban ott van a háttérben egyféle belső bizonytalanság. Nem azért kezd el hisztizni a gyerek, mert rossz, hanem mert keresi a kapaszkodókat, a biztonságot és ha ezt nem kapja meg a felnőttektől, akkor neki kell utánamennie, megteremtenie a maga számára.

Amit tehetünk a hisztik ellen, nem az, hogy megállítjuk őket és elhallgattatjuk a gyereket mindenáron, hanem:

1. Segíthetünk neki megtanulnia felismerni, néven nevezni az érzelmeit (érzelmi intelligencia fejlesztés)

2. Olyan környezetet teremthetünk, amiben ritkábban fordulnak elő a hisztik.

Ahogyan csökkentheted a hisztik előfordulását

1. Elkerülés

El lehet kerülni azokat a helyzeteket, amikor a gyerek megéhezhet, megszomjazhat (legyen nálunk enni-innivaló), mint ahogyan a túl sok nasit is (tudom, szereti, de a sok finomság után gyorsan leeső vércukor is állhat a hiszti hátterében – a fenti történetben szereplő kislány is jól beevett előtte a tortámból). Ez nem sikerülhet mindig, de ha úgy alakul, számíthatunk rá, hogy ingerlékenyebb lesz a gyerek – mint ahogyan az éhes, szomjas felnőtt is türelmetlenebb, ingerültebb.

2. Pihenés

El kell kerülni, hogy a gyerek ne aludja ki magát. Amikor már csak 1 alvás van, a délutáni alvásidő szent. Még, ha valahova megyünk is teremtsük meg a nyugodt alvás lehetőségét. És, ha mégse sikerült, vagy valamilyen vendégség alkalmából sokáig maradt fent este a gyerek, ne csodálkozzunk, ha hisztizni fog. A krónikus kialvatlanság számos esetben ott áll a gyakori hisztik hátterében.

3. Felesleges ingerek csökkentése

Csökkenteni kell a túlingert. Nem véletlen ám, hogy mindig pont a bevásárlóközpontban borul ki a gyerek. Fél óra alatt annyi inger éri, mint a középkori embert egész életében. Mi felnőttek is lefáradunk, nyűgösek leszünk a végére (még gyerek nélkül is, hát még gyerekkel :))

Egyrészt ne húzzuk maratonira a bevásárlást, másrészt csempésszünk bele csendesebb időszakokat, (pl. két bolt között egy gyors szopi, ha kendőztök, akkor legyen ott veletek és pihizzen benne néha a kicsi, nagyobbaknál szaladgálás olyan helyen, ahol szabadon szaladgálhat kicsit – ők így adják ki a frusztrációt).

4. Szabad játék és sok mozgás

Túl sok program és nyüzsi helyett egy kis fékezés és több szabad játék. Kisebbeknél 1-1 mászkálós nap után legyen 1-2 nyugodt nap. És a nagyobbaknál is. Idő kell, hogy feldolgozzák az élményeket. Kell a rendszeresség, a kiszámíthatóság és nem jó állandóan azon veszekedni, hogy „induljunk már el, mikor megyünk, miért nem sietsz”?

5. Türelem…

Amiben viszont kaphat a gyerek kontrollt abban kapjon is. Mi szülők hajlamosak vagyunk itt is a gyors megoldást előnyben részesíteni: inkább ráadjuk azt a pulóvert és eltereljük a figyelmét egy kiflivel közben, csak ne totojázzon már annyit. Pedig ő csinálná, csak még nem elég ügyes, nehezen megy, azon a fránya pulcsin 4 lyuk van és nehéz beletalálni mindbe 🙂 Egyszer-kétszer megpróbálja, küzd, aztán lehet, hogy már nincs is kedve küzdeni, anya úgyis mindig jön és megcsinálja.

Igen, időt kell rá szánni, hogy megtanulja a pulcsit és a cipőt felvenni, türelmesen ki kell várni néhányszor és lehet gyakorolni is játékosan, ügyesíteni a kis kezeket pl. babát vagy mackót öltöztetni, anyára feladni a kardigánt, a sapkát és a kesztyűt.
Lehet feladatokat adni a bevásárlóközpontban, így a kicsi arra koncentrál, hogy megkeresse a piros dobozos sajtot a polcon, hozza a másfél literes palackot (polcról pakolás ellen is kiváló módszer).

Dönthet a gyerek is az életét érintő 1-2 kérdésben, korának megfelelő mértékben. Nem gondoljuk azt, hogy még túl kicsi hozzá, hanem felajánljuk és választhat kettőből, háromból. Kikérjük a véleményét (még akkor is, ha nem értünk egyet vele, de elmondhatja, meghallgatjuk).

És ez nem azt jelenti, hogy mindenben dönthet: VANNAK határok, amiket nem lehet átlépni, de azon belül kap lehetőséget a döntésre.

6. Feszültséglevezetés (mozgás)

Kimozoghatja magát: a sokat szabadon játszó, a szabadban magukat kiszaladgáló gyerekekkel meglepő módon sokkal kevesebb a nevelési probléma. Főként a fiúknál fontos levezetési módja ez a feszültségnek.

Már hallom is a kifogásokat: „De nekem annyi más dolgom van, nincs időm ilyenekre…”

Hidd el, ez is ugyanolyan rutinná válhat, mint a gyerek fejének a megmosása és a sarokbaállítás, ha elkezditek gyakorolni.

Nekem is vannak gyerekeim. A kisebbik kimondottan a hisztis fajtából való. A nagy meg a makacsból 🙂 De csak egy kis odafigyelés kellett mindig, hogy sokkal kevesebb legyen a hiszti még a dackorszak legsötétebb napjain is.

Az igazi kérdés nem az, hogy lelocsoljuk-e a gyereket vagy nem, hanem az, hogyan szeretnénk őt nevelni?
Gyorsan, rohanva, türelmetlenül? Megtanítva neki, hogy ez a világ már csak ilyen, be kell állni a sorba.
Vagy megteremtve a környezetet, amiben jól érzi magát és ezért jól is viselkedik.
Csak rajtunk múlik.