Hosszú nap után végre hazaértek. Csak annyit kérsz, hogy vegye fel a pizsamáját, de ő hirtelen ordítani kezd, földhöz vágja magát, sír, rúg, és te csak nézel: „Mi történik már megint?!”
Ismerős? Akkor jó helyen jársz.
Amikor a gyerek hirtelen „robban”, legtöbbször nem a rosszindulat vezérli. Sok esetben egyszerűen túl sok volt neki a nap – hangok, fények, érzelmek, szabályok, figyelmeztetések. Különösen az érzékeny (HSP – Highly Sensitive Person) gyerekeknél fordul elő, hogy az idegrendszerük annyi mindent érzékel, hogy egy ponton egyszerűen túlcsordulnak.
A jó hír az, hogy ez nem „nevelési hiba”, és nem is ördögi kör, amiből nincs kiút. Meg lehet tanulni felismerni a jeleket, és úgy segíteni, hogy közben a gyerek is és te is egyre nyugodtabbak legyetek.
Mi történik, amikor egy érzékeny gyerek „tele lesz”?
Az érzékeny idegrendszer olyan, mint egy radar: mindent észrevesz.
Nemcsak azt, hogy becsukódott az ajtó, hanem azt is, hogy hogyan – dühösen, fáradtan vagy türelmetlenül.
Ők nemcsak hallják, ha valaki kiabál, hanem érzik az érzelmi feszültséget is a levegőben.
Egy sima iskolai nap, sok hanggal, feladattal, társas helyzettel nekik olyan, mintha egy felnőtt tíz tárgyaláson vett volna részt egymás után. Mire hazaérnek, az „érzelmi puffer” megtelt.
És amikor valami apróság történik – a spenóton van egy zöld pötty, vagy valaki hozzáér a legóvárhoz –, ez lesz az utolsó csepp a pohárban.
Mi is az a dühroham valójában?
Sokszor hívjuk „dührohamnak” azt, ami valójában érzelmi túláradás.
A dühroham nem tudatos. Ez az, amikor a gyerek maga sem érti, miért nem bírja abbahagyni a sírást vagy a csapkodást. Az idegrendszere túláramlik, mint egy túlmelegedett motor. Ilyenkor nincs benne szándék – csak kimerültség és tehetetlenség. Ez gyakorlatilag egy distressz állapot ( mint a distressz hiszti) csak éppen már a dackorszakon túl történik, amikor a gyereknek már van önkontrollja, sokkal ritkábban lép fel, mint 1-2 éves kor között és jellemzően akkor amikor a kicsi túlterhelt, túlingerelt, túlfáradt. Hiperérzékeny gyerekeknél ez gyakrabban jelentkezhet, mert ők sérülékenyebbek és hamarabb túlterhelődnek az ingerektől, mint a többi gyerek.
Honnan tudod, hogy túláradásról van szó?
-
Hirtelen, látszólag indokolatlanul tör ki.
-
Előtte gyakran már fáradt, túlingerelt vagy éhes volt.
-
Nem tudja magát megnyugtatni, bármennyit beszélsz hozzá.
-
Nem segít a logika: „De hát ez csak egy kis folt a ruhádon!”
-
Fizikai jelek is jönnek: remegés, elvonulás, sikítás, teljes leállás.
Ezekben a helyzetekben a gyerek épp a tűréshatárán van.
Mit tegyél a „vihar” közben?
1. Ne hagyd magára, még ha eltaszít is!
Az egyik legnagyobb tévhit, hogy ilyenkor „jobb magára hagyni, hadd nyugodjon meg”.
Nem, nem tud.
Mondd neki:
👉 „Itt vagyok, ha szeretnéd, várok csendben.”
Vagy csak ülj ott mellette. A tested jelenléte biztonságot ad – akkor is, ha most épp elutasítja.
2. Ne magyarázz és ne kérdezz!
Amikor a gyerek idegrendszere túlpörgött, a logika kikapcsol.
Hiába mondod, hogy „ne sírj” vagy „semmi baj nincs” – számára van baj, és nem tudja másként kifejezni.
Most nem tanul, nem gondolkodik – csak érez.
Segíts neki inkább túlélni ezt a pillanatot.
3. Adj teret a testének!
Ha mozogni akar, hagyd. Ha ütögeti a párnát, ne tiltsd, hanem irányítsd biztonságos keretek közé:
„Látom, hogy dühös vagy. Ütheted a kanapét, az nem sérül meg.”
Ha inkább elvonulna, segíts neki kuckót építeni.
4. Használj ritmust és rövid mondatokat!
A ritmus az idegrendszer barátja.
Mondhatod halkan:
„Itt vagyok… most lassan lélegzünk… most jön a nyugi…”
A rövid, ismétlődő mondatok megnyugtatják az agy stressz-rendszerét, és előhívják a biztonság érzését.
És amikor elcsendesedett?
Ilyenkor nem kell „kielemezni”, mi történt. Először jöjjön a megkönnyebbülés.
Adj neki egy pohár vizet, ülj mellé, simogasd meg.
A test megnyugtatása után jöhet a beszélgetés.
Kérdezd meg játékosan:
„Olyan volt, mintha egy nagy hullám elsodort volna?”
„Érezted, hogy belül forróság van?”
A képekben való beszéd segíti az érzelmek tudatosítását, és közben nem támadó.
És ami a legfontosabb: nem kell bocsánatot kérnie azért, hogy érzett valamit.
A cél nem az, hogy „ne sírjon többé”, hanem hogy megtanulja, nem veszít el téged akkor sem, ha sír.
Egyszerű, játékos gyakorlatok, amikkel megtanulhatja szabályozni magát
1. Légző-lufi
Játsszatok „lufisat”!
Mondhatod: „Most fújjunk egy lufit a hasunkba!”
Belégzéskor a has kitágul, kilégzéskor leereszt.
Rajzolhattok is hozzá színes lufikat, amiket „telefújtok levegővel”. Ez játékosan tanítja a légzésszabályozást.
2. Érzelem-skála
Rajzoljatok egy létrát: alul a „düh”, középen a „feszültség”, felül a „nyugalom”.
Esténként nézzétek meg együtt, ma hol volt.
Segít, hogy megtanulja felismerni, mikor kezd emelkedni benne a vihar.
3. Kuckó vagy pihenősarok
Készítsetek egy „visszavonulós helyet”: párnák, takaró, meleg fény.
Mondd neki: „Ez a te kis biztonságos helyed, ide mindig jöhetsz, ha túl sok minden történik.”
Ne büntetés legyen – hanem menedék.
4. Mozgásos levezetés
Amikor láthatóan feszült, indulhat a „düh-tánc”!
Táncoljatok gyors zenére, vagy járjatok „dinoszaurusz módjára”.
A mozgás segít az idegrendszernek levezetni a feszültséget.
5. Érzékelés-játék
Fogjátok meg egymás kezét, és kérdezd:
„Mit érzel? Meleg? Puha? Bizsergős?”
Ez visszahozza a figyelmet a jelenbe, és segít „kikapcsolni” a viharos gondolatokat.
Amit jó, ha észben tartasz
Az érzékeny gyerek nem akar rossz lenni.
Nem manipulál, nem bosszant – csak nehezen viseli a túl sok ingert.
Ha ezt megérted, máris másként reagálsz.
Ahelyett, hogy a viselkedést próbálnád „megjavítani”, érdemes az érzés mögé nézni: mi az, ami túl sok volt?
Éhes volt? Fáradt? Szorongott valami miatt?
Minden „hiszti” mögött ott egy üzenet: „Segíts, túl sok nekem most.”
Ha ezt meghallod, és közben magadat is megnyugtatod, azzal máris elindul a gyógyulás – benned is, benne is.
Fontos: Nem az a cél, hogy soha ne legyen dührohama gyereknek hanem , hogy ne féljen tőle – mert tudja, hogy mellette vagy.
Egy érzékeny gyerek számára a legnagyobb biztonság az, ha érzi:
„Nem baj, ha nehéz – anya akkor is itt van.”
0
Leave A Response