Az első születésnap környékén sok anyuka tapasztalja, hogy a babája viselkedése változni kezd. Egyre többet ért, egyre ügyesebb, de közben hevesebben is reagál. Ha nem kapja meg, amit szeretne, eldobja magát, sír, csapkod, kiabál – és te ott állsz mellette és azon gondolkozol: „Ez most hiszti? De hát még csak egyéves!” Miben más a hiszti 1 éves korban? Vajon mi történik egyéves korban a gyermek érzelmi és idegrendszeri működésében, hogyan jelenik meg ez dühkitörés formájában és mit tudsz tenni ilyenkor?
A gyereked nem akar rosszat – csak még nem tud mást
Egyéves korban a gyermek már egyre több dolgot szeretne irányítani: ő akarja tartani a kanalat, kiválasztani a játékot, kivenni a kezünkből a telefonunkat. De még nem tud beszélni, szabályozni, előre tervezni. És amikor valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné – elöntik az érzelmek. A düh, a csalódottság, az ijedtség. Ezek nem tudatos döntések, hanem önkéntelen testi és idegrendszeri reakciók.
A legtöbb dühkitörés mögött nem akarás van, hanem túláradás. Az agyának még nincs kialakult „fék” funkciója – a limbikus rendszer (érzelmi agy) aktív, a prefrontális kéreg (a kontrollért felelős agyi terület) viszont még fejletlen. Ezért a gyermek nem tudja szabályozni az érzéseit – és tőled tanulja meg, hogyan tudja ezt majd megtenni.
A Harvard Egyetem kutatói szerint az érzelemszabályozás nem veleszületett képesség, hanem tanult folyamat, amely leginkább kapcsolati mintákon keresztül fejlődik. A szülői jelenlét, a visszatérő biztonságos reakciók és az ismétlés építik ki az idegrendszeri mintákat.
Dr. Daniel Siegel agykutató és pszichológus szerint az „alacsonyabb agy” (az ösztönös, érzelmi válaszokért felelős rendszer) és a „magasabb agy” (az érvelésért és önkontrollért felelős területek) közötti kapcsolat elsősorban kapcsolódás útján fejlődik – azaz nem a nevelés „szigora”, hanem a megtartó jelenlét alakítja.
Mikor jelenik meg először az ilyen „hisztis” viselkedés?
Ez egyéves kor körül a leggyakoribb:
- Etetésnél: ha nem azt kapja, amit szeretne, vagy nem engeded, hogy ő kanalazzon
- Öltöztetésnél: nem akarja a sapkát, nem tetszik a zokni
- Helyzetváltásnál: indulás, fektetés, elbúcsúzás
- Frusztráció hatására: ha nem sikerül valami, amit próbálgat (pl. nem tudja beilleszteni a formát a lyukba)
Ilyenkor kiborulhat: eldobja magát, sír, csapkod, esetleg megüt téged vagy saját magát. Ez nem agresszió. Ez a feszültség testi kiáramlása, az ún. distressz hiszti.
Ez nem akaratlagos a részéről és nem „rosszaság”. Az egyévesek hisztije valójában a szabályozási képesség fejlődésének természetes része. Az érzések még teljesen a testben jelennek meg. Nincs távolság az inger és a válasz között – ezért tűnik úgy, mintha az egyik pillanatban minden rendben lenne, a másikban pedig „vihar törne ki”.
Ha ezt hisztinek bélyegzed, és próbálod elnyomni, megszüntetni, akkor azt tanítod: az érzelmek veszélyesek, el kell nyomni őket. Ha viszont teret adsz a megélésnek, miközben tartod a biztonságot és a határt, akkor azt tanítod: az érzések jöhetnek, és közben sem veszítem el a kapcsolatot.
Hogyan reagálj, ha jön a düh?
1. Maradj jelen, maradj nyugodt!
A te idegrendszeri állapotod szó szerint hat a gyermekedére. Ha te nyugodt maradsz, az ő agya is könnyebben visszatér az egyensúlyba. Ez nem könnyű, de fontos. Ha nem tudod megnyugtatni – ne is próbáld azonnal. Csak legyél ott vele! Ülj le mellé! Ne beszélj folyamatosan, csak susogj vagy suttogj lassan és röviden!
Példa:
– „Látom, nagyon dühös vagy most.”
– „Nem tetszik, hogy nem te eheted a kanállal, ugye?”
– „Itt vagyok. Most még nehéz. Mindjárt jobb lesz.”
2. Ne próbáld rögtön „megoldani”!
Sokszor a legnagyobb szülői hiba, hogy azonnal csitítani, elvonni, magyarázni akarunk. Pedig a gyerek nem ért még hosszabb mondatokat. Nem a szöveg számít – hanem a hangod, a ritmusod, a jelenléted.
A biztonság nem a helyes mondattól jön hanem attól, hogy ott vagy, és nem akarod eltolni magadtól a gyereket, amikor ő maga is nehezen viseli magát.
3. Tartsd a határt, de kapcsolódva!
Sok szülő meginog ilyenkor: ha ettől így kiborul, talán mégis adjam oda neki? Talán mégis engedjem? De ez hosszú távon csak bizonytalanságot szül. A határ nem bántás – hanem keret, amibe bele lehet dőlni.
Példa:
– „Nem adhatom oda a telefont. Tudom, ezt most nehéz megértened.”
– „Látom, nagyon szeretnéd, de nem lehet. Most dühös vagy. Maradjunk együtt, míg el nem múlik.”
Hogyan segítheted a düh levezetését játékosan?
Az érzelmek testi feszültségként jelennek meg – ezért testi kivezetésre van szükség. Az egyéves gyerek még nem tudja megfogalmazni, mi történik benne – de tud mozdulni, kiabálni, eljátszani.
1. Dühpárna, amit meg lehet nyomni
Készítsetek együtt egy „Mérges párnát”. Egy plüssállat vagy színes kispárna, amit lehet ütögetni, ha túl sok az érzés. A gyerek megtanulja: nem emberekbe, hanem tárgyba lehet vezetni a feszültséget.
2. Fújós játékok
A kifújás segíti a testi-lelki szabályozást. Buborékfújás, pingponglabda fújása az asztalon – ezek egyszerre szórakoztatóak és nyugtatóak.
3. Érzelemhang játék
Te mondd: „Most haragos vagyok! Rrrrr!” A baba utánoz. Játszhattok az érzelmi hangokkal – így később könnyebben tanul meg beszélni róla is.
Itt írtam le még 3 ötletet, ami segíthet ilyenkor a hisztin.
Milyen hétköznapi helyzetekben használható még?
- Étkezés előtt: „Most mindketten dühösek voltunk. Fújjuk ki, és kezdjünk el enni.”
- Alvás előtt: „Milyen érzés volt ma? Dühös? Vidám? Félős?” – mutassa az arcával.
- Öltöztetésnél: engedd neki a választást: „Ez vagy ez?” – így csökken a tehetetlenség.
Mikor kérj segítséget?
Egyéves korban a dühkitörés önmagában teljesen normális. Akkor érdemes konzultálni szakemberrel, ha:
- a gyerek naponta többször nagyon erősen kiborul,
- önmagát vagy másokat rendszeresen bánt,
- a kitörések nagyon hosszú ideig tartanak (20 perc vagy több),
- nem lehet vele semmilyen módon újra kapcsolódni,
- mellette súlyos alvászavar, étkezési probléma vagy fejlődési visszaesés is van.
De a legtöbb esetben a dühkitörés nem kóros – hanem tanulási lehetőség mindkettőtöknek.
Nem az a dolgod, hogy megszüntesd a hisztit, hanem az, hogy ott legyél a gyermekeddel, amikor jön. Ne akard mindenáron elkerülni. Ne ijedj meg tőle. A gyermeked nem veszítette el az eszét – csak éppen most tanulja, hogyan legyen benne az érzéseiben.
És te vagy az, aki megtaníthatod neki: lehet dühösnek lenni. Lehet kiborulni. Lehet csalódottnak lenni. És ezek után is szeretve van.
Ez a legnagyobb ajándék, amit adhatsz neki. Nem a csillapítás – hanem a jelenlét. Az, hogy nem tolod el, hanem közelebb engeded. Mert így tanulja meg, hogy az érzelmei nem ijesztőek – hanem őhozzá tartoznak. És ez az, amiből majd egyszer biztonság születik.
0
Leave A Response