Tényleg káros a pozitív nevelés? Önállótlan lesz a gyerek tőle?

Sokféle szenzációhajhász cikk jár körbe a neten, ami szerint szörnyeteggé tesszük pozitívan nevelt gyermekeinket. De vajon tényleg a kötődésre nevelés és a pozitív nevelési módszerek miatt önállótlanabbak a mai fiatalok, ezért van, hogy nem képesek egyedül hazamenni az iskolából, huszonévesen is még a „mamahotelben” laknak és nem végeznek házimunkát?

Az, hogy ezt ennyien megosztják az ilyen cikkeket az valójában nem a cikk igazát bizonyítja, sokkal inkább azt, hogy egy furmányosan megírt, szenzációhajhász címmel sok kattintást lehet szerezni.

A helyzet az, hogy nem a pozitív nevelés tesz önállótlanná, hanem az ún. kiegyensúlyozatlan nevelés vagy a valódi nevelés teljes hiánya.

Az, amikor a szülő annyira elfoglalt, hogy nem neveli igazán a gyerekét, hanem tárgyakat vesz neki és mindenfélével leköti, csak együtt lenni ne kelljen vele.

Az, amikor a szülő körülugrálja és kiszolgálja a gyereket, mindent megcsinál neki és helyette és emiatt azonban éppen arra nincs ideje, hogy megtanítsa az igazán fontos dolgokra és minőségi időt töltsön vele.

Az, amikor a szülőnek soha nincs igazán ideje a gyerekre, mert számtalan tennivalója van, ezért csak annyit foglalkozik vele, amennyit muszáj, a nevelés pedig csak a leggyorsabb, legkényelmesebb utasításokra korlátozódik vagy nem is a szülő, hanem a gyerekre felügyelő egyéb személyek végzik el (pedagógus, rokonok stb.)

Amit sokan nem értenek az az, hogy a gyermek számára a család és ezen belül is a szülők, valamint később a nagy család (rokonok, nagyszülők) és a velük való jó kapcsolat jelenti a nevelés és szocializáció legfontosabb forrását. Ha ebben az érzelmi környezetben biztonságban érzi magát a gyermek, önkéntelenül is felveszi a közösség szokásait, átveszi a viselkedését. A nevelés részben mintakövetés, részben szabályok és elvárások rendszere és az ennek való megfelelésre törekvés. Mindkettő akkor valósulhat meg, ha a gyermek bízik a környezetében, tiszteli azokat, akik nevelik és ez a tisztelet a másik kiszámítható, példamutató, tiszteletre méltó viselkedéséből fakad. Szeretetből.

A pozitív nevelés nem totális engedékenység.
A gyermek megértése, lelki igényeinek figyelembevétele nem egyenlő azzal, hogy a gyereké a hatalom a családban.

Több ilyen cikk hivatkozik arra, hogy manapság a lakás tele van a gyerekek holmijával, ez is azt bizonyítja, hogy a gyerek az úr a háznál. Valójában az, hogy a lakás tele van a gyerek holmijával a tárgyakkal túlhalmozott világ sajátja (a felnőttekével is tele van – míg a 20. század elején egy átlagos háztartásban 1000 használati tárgyat lehetett találni (beleértve a ruhákat, konyhai eszközöket stb.) addig ma közel 20.000-et – ezért nem találunk semmit)

Mi a valódi probléma?
Mitől tűnnek önállótlannak az Y-generáció (1982 után születettek) és a Z-generáció (1995 után) tagjai?

Először is: én nem általánosítanék, 1-1 eset nem mond el semmit a teljes generációról, egyáltalán nem önállótlanok! Csak mások, mint az előző generációk, de ha jól tudom, ez már Szókratész korában is így volt, a fiatalok már az Ókorban is kibírhatatlannak és élhetetlennek tűntek az idősebbek számára 🙂 Van azonban néhány olyan jellemző vonása a mai társadalomnak, ami megnehezíti a fiatalok dolgát:

1. A hagyományos családmodell átalakulása, válások, patchwork családok

Az Y-generáció szülei egyre növekvő arányban váltak el és ez bizonytalan kötődést eredményez (különösen, ha az érzékeny kiskamasz vagy kamasz korban történik, illetve, ha a szülők nem képesek kiegyensúlyozottan kezelni ezt a helyzetet, vitatkoznak a gyereken, repülnek a verbális és fizikai kistányérok…)

Ezért telefonál haza a 25 éves az anyjának, hogy mit tegyen a mosatlannal, ez nem tudatos lépés, hanem a bizonytalan kötődés jele (szeretnék független lenni az anyámtól, de közben legszívesebben mindig csak vele lennék).

A biztonságosan kötődő fiatal felnőtt bízik a szüleiben, hozzájuk fordul a problémáival, de kiválóan megáll a saját lábán is, bízik magában, mert gyermekkorában számíthatott a szüleire.

2. Gazdasági változások

A gazdasági változások miatt csökkent a szülők biztonságérzete, sokkal többet kellett dolgozniuk a megélhetéshez, bizonytalanabb lett az anyagi háttér, ezzel együtt (és ennek ellenére) nőtt az életszínvonal és a hiányzó időt a szülők tárgyakkal próbálták pótolni.

Ez egyfajta értékválságot eredményezett (vagy az értékválság eredményezte ezt – az okokat nehéz kibogozni), mely szerint a gyerek boldogsága az anyagiaktól is függ, szélsőségesen fogalmazva: pénzért mindent meg lehet venni, a boldog, jól fejlődő, ígéretes jövő elé néző gyereket is.
Sajnos ez egyáltalán nem így van.

A pénz sok mindenre használható, sok mindent megkönnyíthet, sok mindenben segíthet, de nem pótolja a jó szülő-gyermek kapcsolatot.

3. Bizonytalanság a jövővel kapcsolatban

A mai szülők valóban bemennek az iskolába, eljárnak a fogadóórára, elvárják a kitűnő jegyet, a pirospontot, kifizetik a legjobb fejlesztést, a drága sportot, a sakkszakkört, a nyelvtanfolyamot, mert azt remélik, ha a gyerek jól teljesít, sokat tanul, jó jegyeket hoz, jó iskolába kerül, jó sora is lesz.

Ez nem új jelenség, csak a formája más. 200 évvel ezelőtt ugyanezt tette a földműves is: megtanította a gyerekét mindenre, amit a földművelésről tudni kell, hogy a kezében legyen a megélhetése.
A macskamama is ezért tanítja vadászni a kicsinyeit: ösztönösen tudja, hogy ez szükséges a kiskölykök túléléséhez.

A szülő a legjobbat szeretné a gyermekének.
Talán néha kicsit túlaggódja a dolgot, de a szándéka megkérdőjelezhetetlen.
Keresi az utat, ahogyan a gyermekének jobb sora lesz, mint neki.
Csak közben azt nem szabad elfelejteni, hogy a gyermek nem számítógép, amibe a megfelelő programot beletöltve végrehajtja azt, hanem ő a saját programját is végigfutja.

A Tigrismama viselkedés nem feltétlenül jó a gyereknek (talán hallottatok arról a kínai származású anyukáról, aki sok-sok gyakoroltatással és szigorral mindkét gyerekéből szupersikeres zsenipalántát nevelt) és nem lesz minden gyerekből atomfizikus/olimpiaibajnok/8 nyelvenbeszélő/milliárdos.

Hogyan lehet mindezen változtatni?

1. Építhetünk kiegyensúlyozott családot, dolgozhatunk a gyermekünkkel való jó kapcsolatunkon. Törekedhetünk arra, hogy több minőségi időt töltsünk együtt a mindennapokban is (és ne csak kampányszerűen amikor ráérünk)

2. Lehetünk tudatosabbak a pénzzel kapcsolatban, változtathatunk azon, mit veszünk meg, mire mennyit költünk és mi az igazán fontos, értékes az életünkben.

3. Felismerhetjük, hogy a jó jegy semmit nem mond el a gyerekről, nem a jó diplomától lesz belőle boldog ember és egy hármastól nem dől össze a világ.

4. Megtaníthatjuk a gyermekünket a házimunkára, a kerti munkára és a munka szeretetére.

A cikk szerint a túl sok szülői szeretet káros.
Szerintem a szeretet hiánya, a félreértelmezett szeretet az,
ami káros.

A majomszeretet, a túlféltés káros. A határok hiánya káros.

A valódi szeretet sokezer éve jól működik 🙂

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

8 Comments

  • Betti

    2020. május 31. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kisfiam most múlt hét hónapos. Tündéri, mosolygós kisfiú. Fogacskája még nem bújt ki, viszont közel egy hónapja áll, és kezd lépkedni a bútorok mellett.
    A kapcsolatunk nagyon szoros. Nehezen alakult ki bennem a kötődés, amit a folyamatos nagyszülői segítség is késleltetett (anyósom alig engedte, hogy fogjam a babát). De szerencsére a gyerekágy végére mindenkit leépítettem egészséges keretek közé, és olyan kéthónapos korra a legnagyobb szerelem is kialakult részemről. Mivel refluxos, és az első időben túlfáradt (nem mutatott álmosságra utaló jeleket, és magától nem aludt el), nagyon sokat sírt, és nagyon sokat volt ölben. Aztán szép lassan rendeztük az alvást, a reflux kezelve lett, ő pedig teljesen jól elvolt a járókában, bár sokat játszottunk együtt is. A szüleimmel és a férjemmel is jól elvolt, függetlenül attól, hogy látott vagy sem.
    A változás olyan egy hónappal ezelőtt lett szembetűnő. Most is elvan a három családtaggal, akiket a karantén idején is látott, de a férfiaknál 10-20 perc alatt nyafogni, majd sírni kezd. Ilyenkor megyek, átveszem, és megvígasztalom. Anyummal továbbra is jól elvan, az öléből szívesen ismerkedik az unokatesókkal, sőt, bárkivel. Viszont mindegy, hogy kivel van, ha megjelenek, azonnal sírni kezd, és vígasztalhatatlan, amíg át nem veszem. És ha az ölemben van, nem akar ismerkedni senkivel, hozzám bújik, onnan szemlélődik. Mivel állni már tud, de biztonságosan földet érni még nem, így nagyon sokat játszunk a szőnyegen, hogy amikor eldől, el tudjam kapni (volt pár nagy buksi koppanása így is). Az én kisfiam, aki eddig jól játszott egyedül, ha én is a szőnyegen vagyok, max pár percig érdekli más, egyébként az az elfoglaltsága, hogy felmászik rám, megáll mellettem, nézi, amit csinálok. Ha a férjemmel van a szőnyegen, sokkal több időt tölt egyedül.
    A családunkban van több kisgyermek is, de mindegyik jól elvolt másokkal is, és nem borultak ki attól, hogy anya megjelent. Elrontottam valamit? Első gyermek, és nagyon bizonytalan vagyok. Ráadásul van, aki ostoroz az „anyatigris” viselkedésem miatt (ha sír a gyerekem másnál, mérlegelés nélkül elveszem tőle). Tényleg túlféltem, túlbabusgatom a babát?

    Köszönöm, ha válaszol.

    • Vida Ágnes

      2020. június 14. vasárnap

      Nem rontottál el semmit, a szeparációs szorongás időszakában minden kisgyerek így viselkedik. Benned bízik, ezért rád támaszkodik és élvezi a társaságodat, amikor vele vagy. Ez normális viselkedés, nem kell aggódnod miatta.

  • Andi

    2020. április 15. szerda

    Szia Ági!
    Az lenne a kérdésem, hogy mitől alakulhatott ki gyermekeimnél, hogy mostanában egyáltalán nem akarnak szót fogadni. Sajnos egyre emelkedettebb a hangnem, főként Apa részéről és egyre rosszabb a helyzet. Nem csak a járvány alatt kezdődött, már előtte is voltak bőven csírái. Minden étkezés egy gyötrelem, gusztustalankodnak, elugrálnak, stb, ez soha nem volt jellemző rájuk (4 és 6 évesek amúgy). Nem akarnak felöltözni, ruhát elővenni, csak, ha kedvük van hozzá (ez mással is így van) Az alvás a kicsinél napközben rémálom, sokszor nem is alszik. Ő igazi mintakislány volt, de olyan, mint akit kicseréltek, egy ördög lett. Én sokat tanulok most, mert vizsgázni fogok. Nagyi sokat vigyáz rájuk, rá egyáltalán nem figyelnek. A vizsga miatt én is sokkal idegesebb, türelmetlenebb vagyok már és gerjesztjük egymást. Hogyan tudnánk visszaállítani az egyensúlyt úgy, hogy ne legyen ez az emelt hangnem? Eddigiekben én igyekeztem követni javaslataidat, dicsérni őket, stb de most egyszerűen semmi nem működik. Szétestünk 😣
    Előre is köszönöm a segítséget!

    • Vida Ágnes

      2020. április 27. hétfő

      Első körben azt javasolnám, 1 napig próbálj meg egyáltalán nem veszekedni velük. Ne szólj rájuk (tudom, néha nehéz megállni), ne vitatkozz! Ha rosszalkodnak, akkor se. Csak csendben nézz és várj. Ha nem öltöznek, mondd nekik, hogy akkor úgy jönnek, ahogy vannak. Ha nagyon dühít magadban számolj közben százig 🙂 Észre fogod venni, hogy elkezdenek alkalmazkodni, mert ezzel megtöröd a szokásos lázadó játszmát. Ha egy napot végigcsináltok így, már jobban fogod látni, mit lehetne esetleg másként csinálni, visszavenni, hogy ne kelljen folyton küzdeni velük és rájuk is hatással lesz.

  • Tímea Cseh

    2020. február 03. hétfő

    Kedves Ágnes, mivel sajnos nem találtam kommentelés lehetőséget a megfelelő bejegyzés alatt, itt tenném fel a kérdésem. Ezért előre is elnézést kérek, és nyugodtan töröld.
    Folyamatos olvasója vagyok blogodnak, és hála eddig mindig megtaláltam a megfelelő válaszokat a kommentek között, viszont ezúttal sajnos nem találtam meg a megoldást.
    A gyerek 2 éves, lassan 4 hónapja nem alszik rendesen, se nappal se este. Bölcsődébe jár, azt mondják ott nincs vele semmi gond, viszont ha betegség miatt itthon kell maradnia(ami mostanában elég sokszor előfordul) akkor egyszerűen kezelhetetlen. A legrosszabb, hogy olyan szinten szétvált nála, hogy anya a jó fej aki mindent megenged, apa pedig a szigorú, hogy a gyerek nappal csak velem van, este pedig csak az apjával alszik el. Ez még annyira nem is esne rosszul, csakhogy ha éjszaka felébred és véletlenül én megyek be hozzá, akkor olyan szintű ördögűzést nyomunk le egy fél óra alatt, hogy az csuda. Visít, vöröslik a feje, harap, karmol, üt, de csakis engem, senki mást. Ha bejön apa, akkor pedig mintha semmi nem történt volna, elalszik az ölébe 2 perc alatt. Hát én még ezt is elviselném, csak aludjon már egy kicsit. Lassan 2 hete itthon van velem, és most egyáltalán nem akar aludni, a délutánt úgy végigpörgi, hogy észre sem veszem, hogy mennyi az idő, és még egy ilyen nap után sem dől ki este 8kor, akkor is birkózni kell vele az alvásért. Mondanom sem kell, hogy most jutottam el idegileg a mélypontra. Ha felkel én már sík ideg vagyok, amint kiejti a száján, hogy anya, mert tudom, hogy mi fog rám várni aznap. A hisztik száma mára elérte a 22db-ot, és én se fizikálisan, se lelkileg nem bírom tovább. (Azt még hozzátenném, hogy az összes módszert kipróbáltam még a drasztikusakat is)
    Tudom, hogy ez egy összetett probléma, és, hogy te sem vagy varázsló, de ha még egy olyan dolgot ajánlanál, amit még ki tudok próbálni, akkor már megérte megírnom ezt a levelet-a rossz helyre-

    • Vida Ágnes

      2020. február 06. csütörtök

      Valószínűleg az a gond, hogy a sok nemalvás miatt mostanra krónikussá vált a fáradtsága és ezért sokkal hisztisebb is, mint kellene. Emiatt te is feszültebb vagy, amit ő is érez, emiatt feszültebb a jelenlétedben is. Ilyen esetben egyetlen rövidtávú módszer sem segíthet, mert rendszerszinten van a probléma, sok apró dolgon kell változtatni, hogy rendeződjön a helyzet. Elsőként talán próbáld meg, hogy délután nem altatni akarod, csak egy kis csendespihenőt tartotok. Nem kell ragaszkodni a kiságyhoz, csak egy kis összebújás a ti ágyatokon vagy a kanapén, mesélés, diavetítőzés, ha ellazult talán el is alszik, ha mégsem, legalább pihent egy kicsit. Ha megint elálmosodik, esetleg lehet megint egy kis csendespihit tartani. A lényeg, hogy ne érezze nyomásnak és erőltetésnek az elalvást és ne legyen ennyire túlfáradva. Mindig ugyanúgy csináld az altatásokat, ne variálj. A hiszti kezelésénél ugyanez a helyzet: ne akard azonnal elhallgattatni, ne vitatkozz vele, ne akard meggyőzni, ebben az állapotában úgysem érti mit szeretnél tőle. Helyette maradj csak mellette, halk szóval nyugtasd, ha engedi, öleld át és szimplán csak várd meg, amíg elmúlik a hiszti. Fontos, hogy maradj mellette, ne hagyd magára. Megkönnyíti a dolgot az is, ha ilyenkor elkezdesz százig számolni szép lassan vagy felolvasol egy mesét, tudom, hogy furán hangzik, de ez segít neked is másra koncentrálni, ezért nem leszel olyan feszült és így ő is hamarabb meg tud nyugodni. Ezeket alkalmazva 1-2 hét alatt már jelentősen javulhat a helyzet, mind az alvás, mind a hiszti területén.

    • Kovács-Nagy Eszter

      2020. március 18. szerda

      Kedves Vida Ágnes!

      Olyan jellegű kérdésem lenne, hogy a helyzete való tekintettel lenne egy olyan előadása amiben arról tudnál beszélni hogy mit mondjunk a gyereknek az adott helyzetről? Miért nem lehet kimenni és játszani a barátaival miért nem tudunk elmenni ide vagy oda!

      Hálásan köszönöm.

      Üdvözlettel Kovács-Nagy Eszter

      • Vida Ágnes

        2020. március 19. csütörtök

        Köszi a felvetést, a jövő heti Facebook élő adás erről szól majd.