Sokféle szenzációhajhász cikk jár körbe a neten, ami szerint szörnyeteggé tesszük pozitívan nevelt gyermekeinket. De vajon tényleg a kötődésre nevelés és a pozitív nevelési módszerek miatt önállótlanabbak a mai fiatalok, ezért van, hogy nem képesek egyedül hazamenni az iskolából, huszonévesen is még a „mamahotelben” laknak és nem végeznek házimunkát?
Az, hogy ezt ennyien megosztják az ilyen cikkeket az valójában nem a cikk igazát bizonyítja, sokkal inkább azt, hogy egy furmányosan megírt, szenzációhajhász címmel sok kattintást lehet szerezni.
A helyzet az, hogy nem a pozitív nevelés tesz önállótlanná, hanem az ún. kiegyensúlyozatlan nevelés vagy a valódi nevelés teljes hiánya.
Az, amikor a szülő annyira elfoglalt, hogy nem neveli igazán a gyerekét, hanem tárgyakat vesz neki és mindenfélével leköti, csak együtt lenni ne kelljen vele.
Az, amikor a szülő körülugrálja és kiszolgálja a gyereket, mindent megcsinál neki és helyette és emiatt azonban éppen arra nincs ideje, hogy megtanítsa az igazán fontos dolgokra és minőségi időt töltsön vele.
Az, amikor a szülőnek soha nincs igazán ideje a gyerekre, mert számtalan tennivalója van, ezért csak annyit foglalkozik vele, amennyit muszáj, a nevelés pedig csak a leggyorsabb, legkényelmesebb utasításokra korlátozódik vagy nem is a szülő, hanem a gyerekre felügyelő egyéb személyek végzik el (pedagógus, rokonok stb.)
Amit sokan nem értenek az az, hogy a gyermek számára a család és ezen belül is a szülők, valamint később a nagy család (rokonok, nagyszülők) és a velük való jó kapcsolat jelenti a nevelés és szocializáció legfontosabb forrását. Ha ebben az érzelmi környezetben biztonságban érzi magát a gyermek, önkéntelenül is felveszi a közösség szokásait, átveszi a viselkedését. A nevelés részben mintakövetés, részben szabályok és elvárások rendszere és az ennek való megfelelésre törekvés. Mindkettő akkor valósulhat meg, ha a gyermek bízik a környezetében, tiszteli azokat, akik nevelik és ez a tisztelet a másik kiszámítható, példamutató, tiszteletre méltó viselkedéséből fakad. Szeretetből.
A pozitív nevelés nem totális engedékenység.
A gyermek megértése, lelki igényeinek figyelembevétele nem egyenlő azzal, hogy a gyereké a hatalom a családban.
Több ilyen cikk hivatkozik arra, hogy manapság a lakás tele van a gyerekek holmijával, ez is azt bizonyítja, hogy a gyerek az úr a háznál. Valójában az, hogy a lakás tele van a gyerek holmijával a tárgyakkal túlhalmozott világ sajátja (a felnőttekével is tele van – míg a 20. század elején egy átlagos háztartásban 1000 használati tárgyat lehetett találni (beleértve a ruhákat, konyhai eszközöket stb.) addig ma közel 20.000-et – ezért nem találunk semmit)
Mi a valódi probléma?
Mitől tűnnek önállótlannak az Y-generáció (1982 után születettek) és a Z-generáció (1995 után) tagjai?
Először is: én nem általánosítanék, 1-1 eset nem mond el semmit a teljes generációról, egyáltalán nem önállótlanok! Csak mások, mint az előző generációk, de ha jól tudom, ez már Szókratész korában is így volt, a fiatalok már az Ókorban is kibírhatatlannak és élhetetlennek tűntek az idősebbek számára 🙂 Van azonban néhány olyan jellemző vonása a mai társadalomnak, ami megnehezíti a fiatalok dolgát:
1. A hagyományos családmodell átalakulása, válások, patchwork családok
Az Y-generáció szülei egyre növekvő arányban váltak el és ez bizonytalan kötődést eredményez (különösen, ha az érzékeny kiskamasz vagy kamasz korban történik, illetve, ha a szülők nem képesek kiegyensúlyozottan kezelni ezt a helyzetet, vitatkoznak a gyereken, repülnek a verbális és fizikai kistányérok…)
Ezért telefonál haza a 25 éves az anyjának, hogy mit tegyen a mosatlannal, ez nem tudatos lépés, hanem a bizonytalan kötődés jele (szeretnék független lenni az anyámtól, de közben legszívesebben mindig csak vele lennék).
A biztonságosan kötődő fiatal felnőtt bízik a szüleiben, hozzájuk fordul a problémáival, de kiválóan megáll a saját lábán is, bízik magában, mert gyermekkorában számíthatott a szüleire.
2. Gazdasági változások
A gazdasági változások miatt csökkent a szülők biztonságérzete, sokkal többet kellett dolgozniuk a megélhetéshez, bizonytalanabb lett az anyagi háttér, ezzel együtt (és ennek ellenére) nőtt az életszínvonal és a hiányzó időt a szülők tárgyakkal próbálták pótolni.
Ez egyfajta értékválságot eredményezett (vagy az értékválság eredményezte ezt – az okokat nehéz kibogozni), mely szerint a gyerek boldogsága az anyagiaktól is függ, szélsőségesen fogalmazva: pénzért mindent meg lehet venni, a boldog, jól fejlődő, ígéretes jövő elé néző gyereket is.
Sajnos ez egyáltalán nem így van.
A pénz sok mindenre használható, sok mindent megkönnyíthet, sok mindenben segíthet, de nem pótolja a jó szülő-gyermek kapcsolatot.
3. Bizonytalanság a jövővel kapcsolatban
A mai szülők valóban bemennek az iskolába, eljárnak a fogadóórára, elvárják a kitűnő jegyet, a pirospontot, kifizetik a legjobb fejlesztést, a drága sportot, a sakkszakkört, a nyelvtanfolyamot, mert azt remélik, ha a gyerek jól teljesít, sokat tanul, jó jegyeket hoz, jó iskolába kerül, jó sora is lesz.
Ez nem új jelenség, csak a formája más. 200 évvel ezelőtt ugyanezt tette a földműves is: megtanította a gyerekét mindenre, amit a földművelésről tudni kell, hogy a kezében legyen a megélhetése.
A macskamama is ezért tanítja vadászni a kicsinyeit: ösztönösen tudja, hogy ez szükséges a kiskölykök túléléséhez.
A szülő a legjobbat szeretné a gyermekének.
Talán néha kicsit túlaggódja a dolgot, de a szándéka megkérdőjelezhetetlen.
Keresi az utat, ahogyan a gyermekének jobb sora lesz, mint neki.
Csak közben azt nem szabad elfelejteni, hogy a gyermek nem számítógép, amibe a megfelelő programot beletöltve végrehajtja azt, hanem ő a saját programját is végigfutja.
A Tigrismama viselkedés nem feltétlenül jó a gyereknek (talán hallottatok arról a kínai származású anyukáról, aki sok-sok gyakoroltatással és szigorral mindkét gyerekéből szupersikeres zsenipalántát nevelt) és nem lesz minden gyerekből atomfizikus/olimpiaibajnok/8 nyelvenbeszélő/milliárdos.
Hogyan lehet mindezen változtatni?
1. Építhetünk kiegyensúlyozott családot, dolgozhatunk a gyermekünkkel való jó kapcsolatunkon. Törekedhetünk arra, hogy több minőségi időt töltsünk együtt a mindennapokban is (és ne csak kampányszerűen amikor ráérünk)
2. Lehetünk tudatosabbak a pénzzel kapcsolatban, változtathatunk azon, mit veszünk meg, mire mennyit költünk és mi az igazán fontos, értékes az életünkben.
3. Felismerhetjük, hogy a jó jegy semmit nem mond el a gyerekről, nem a jó diplomától lesz belőle boldog ember és egy hármastól nem dől össze a világ.
4. Megtaníthatjuk a gyermekünket a házimunkára, a kerti munkára és a munka szeretetére.
A cikk szerint a túl sok szülői szeretet káros.
Szerintem a szeretet hiánya, a félreértelmezett szeretet az,
ami káros.
A majomszeretet, a túlféltés káros. A határok hiánya káros.
A valódi szeretet sokezer éve jól működik 🙂