A gyermeked érdeklődni kezd a bili után és úgy érzed elérkezett az ismerkedés ideje, de hogyan fogj bele? Egyáltalán: mikortól „kellene” szobatisztaságra szoktatni őt? Mik az első lépések?
A szobatisztaságra szoktatás ideje általában 2 éves kor után következik el, de a teljes nappali szobatisztaságra általában kb. 3 éves korig várni kell.
Vannak olyan csodagyerekek, akik már másfél évesen a bilire járnak és akik soha nem pisilnek be éjszaka, de ezek általában más gyerekei 🙂 A mieink, főként a fiúk, kényelmesebbnek tartják a pelenkát, és csak ücsörögni járnak a bilire, ha egyáltalán hajlandóak ráülni. De a más gyereke miatt nem érdemes bosszantani magunkat és azzal se törődjünk, hogy anyáink azt mesélik mi már 1 évesen szobatiszták voltunk.
A szobatisztaság ugyanis egészen más, mint a pelenkamentesség. A pelenkamentesség azt jelenti, hogy nappalra nem kell pelus és néha még éjszakára sem, azonban ez nem a kisgyermek érettségéből következik, hanem a szülő elhatározásából. Általában úgy érik ezt el, hogy óránként – kétóránként elviszik a kicsit a bilire, megpisiltetik, kifigyelik mikor kell kakilnia általában és megkakiltatják, éjjel pedig felébresztik és félálomban megpisiltetik. Ez azonban nem szobatisztaság! Nem káros a gyerekre nézve, ha kedvesen, türelmesen csinálják, ha azonban a kisebb-nagyobb „baleseteknél” megszégyenítik, leszúrják, ha annak ellenére erőltetik, hogy ő nem akarja, órákig ültetik a bilin, amíg nincs pisi vagy kaki, akkor bizony szorongást okozhat.
Milyen a valódi szobatisztaság?
Ehhez 3 téren kell megérnie a gyermeknek:
1. Fiziológiailag: képes visszatartani a vizeletét és a székletét, és érzi, valamint tudatosan tudja szabályozni a záróizmát, ez általában másfél-2 éves korra kialakul.
2. Szociálisan: megtanulja, kifigyeli a vécézéssel kapcsolatos szokásokat és fontosnak tartja követni azokat. Megérti, hogy pelusa csak a kisbabáknak van, a nagyok már bilire/vécére járnak. Ebben általában a kislányok ügyesebbek, ők jobban akarnak hasonlítani a „nagyokra”, míg a kisfiúknál csak később alakul ki.
3. Mentálisan: tud szólni, ha mennie kell (tehát képes megfelelő módon beszélni és kifejezni, mit akar) és időben szól (nem felejti el, nem merül el túlságosan a játékban).
Az első lépés: engedd utánozni!
Nagyon fontos, hogy ne legyünk türelmetlenek a gyerekkel és ne erőltessük a szobatisztaságot. Gyakran már 1,5 éves kor körül a pici elkezd érdeklődni a téma iránt, kíváncsi mit csinálunk mi a WC-ben, folyton utánunk akar jönni (ezt hagyjuk neki, mert sokat tanul belőle), kifigyeli szokásainkat, hogy hol tartjuk a WC-papírt és mire használjuk.
Ezt követően ő is meg akarja próbálni a dolgot, fel kell ültetni a WC-re, rácsücsül a bilire, letolja a pelenkáját, használja a WC-papírt, de ez még nem annak a jele, hogy már képes szabályozni a vizeletürítést, ilyenkor még csak a szokásokat tanulja!
Amit tehetünk az az, hogy hagyjuk kísérletezni, ha szól, hogy kakilni kell, elmegyünk vele a bilire és, ha sikerül „végeredményt” produkálnia, megdicsérjük. Egy siker azonban még nem siker, előfordulhat, hogy ezt követően hetekig-hónapokig nem ismétli meg ugyanezt a mutatványt.
Miért nem szabad erőltetni?
A székelési és vizetletürítési ingert megérezni nem egyszerű dolog, és egyáltalán nem tanulható! Ez egy olyan idegrendszeri képesség, ami fokozatosan alakul ki. A gyermek megérik erre a feladatra, amikor eljön az ideje.
Ha várunk és nem türelmetlenkedünk a gyerkőc nagyjából néhány nap alatt magától le fog szokni a pelusról. Ha a szobatisztaság iránt való érdeklődés első jeleire azonnal elkezdjük átszoktatni, akkor egy évig is bajlódhatunk, amíg a gyerek végre szobatiszta lesz.
A sikertelenség, a bilizéssel kapcsolatos kudarcélmények rossz hatással vannak a gyermekre, akár még késleltethetik is a szobatisztaság kialakulását, egy-egy rossz élmény székrekedést okozhat vagy visszaesést a szobatisztaságban (nem szól, pedig korábban már szólt, bepisil, pedig korábban már nem tette stb.)
Mit ne tegyünk?
Mit tegyünk?
Bili vagy WC?
A gyerekek általában szeretik a bilit, mert az ő méreteikre van szabva és könnyen, akár egyedül is rá tudnak ülni. Vannak azonban olyan kicsik is, akik inkább a WC-t választják, hiszen látják, hogy mi is oda járunk. Az ő dolgukat megkönnyíthetjük egy WC-szűkítővel és egy zsámollyal, amire rá tud állni.
A szobatisztaság kialakítása játékosan – Tanuld meg itt! >>
9 Comments
Kollárné B.Ildikó
2011. április 04. hétfőSzia Ági:)
Az éjszakai bepisilésről szeretnék kérdezni arról lenne szó hogy van egy 31 hós lánykám és 2 hónapja éjjelre sem adok rá pelust eleinte szólt is ha pisilni kellett,de mostanság nem szól inkább alszik a pisiben és azt mondja nem érezte hogy jön a pisi.Azt szeretném kérdezni hogy ha éjjel mikor lefekszem én is és ha megpróbálnám felébreszteni vagy csak bilire tenni és ha produkálna akkor ezzel egy buta reflexet alakítanák ki a kislányba és csak bajt okoznák vele?Mi lehet ilyenkor a megoldás,vagy hagyjam és majd leszokik a bepisilésről mert még ennyire nem érett rá,de akkor eleinte miért szólt szépen és ez miért változott meg?Sőt mikor még pelusos volt azért vettem le a pelust róla mer két hétig teljesen száraz volt a pelus és mindíg szolt hogy pisilni kell sőt volt hogy 2x is egy éjjel.Annyi változás történt hogy el kezdtünk oviba járni de csak ismerkedni majd ősszel megy.Nem hagyom ott csak nézelődik és olykor játszik a gyerekekkel,nagyon várja már egyébként és mindíg örömmel nyugtázza ha átmegyünk.Köszönöm a válaszod!Szép napot neked:)!
Vida Agi
2011. április 12. keddMegteheted, hogy késő este felkelted pisilni, ez bevált módszer, nem alakítasz ki rossz szokást vele. Azt is meg lehet próbálni, hogy odateszed a bilit az ágya mellé és ha éjjel pisilnie kell, akkor oda pisilhet (nálunk a nagyobbik fiam nagyon szerette ezt a módszert éjszakára)
Éva
2011. március 20. vasárnapKedves Ági!
Egy ismerősöm öt éves gyermeke miatt írok. A kisfiú időnként bekakil a bugyijába. Nappal, beül pl. az asztal alá és utána észreveszik, hogy kakilt. Vagy legutóbb a bankban voltak és ott vették észre, mert benyúlt a bugyiba és kakisan húzta ki a kezét. Orvoshoz nem vitték ezzel a problémával, de én aggódom e miatt. Szerinted mi lehet az oka, és fontos lenne e hogy orvos lássa? Milyen orvoshoz kerülhet? Talán lelki okok miatt van ez? Köszönöm
Manyi
2011. február 25. péntekKedves Ági! Az én fiacskám márciusban lesz 3 éves, kb. 2 hónapja nincs pelusunk, szépen egyedul elmegy pisilni, éjjel sincs már pelenkánk. De, a kakival van gond, bekakil a szlipibe. Miután bekakilt aztán szól, hogy Anya nem érzel vlm. budoset? Nagyon sok féle motivációs módszert próbáltunk alkalmazni, de hiába. Ha tisztába rakom, ezt mondja: Anya koszonom, hogy megmostál adok érte egy puszit is. Nem tudom, hogy mi tévo legyek. Ha lesz idod kérlek válaszolj koszonom szépen . Manyi Szlovákiáról…
Vasné Eszter
2011. február 08. keddKedves Ági!
Kislányom júniusban lesz 3 éves. Minden este ráül a bilire kakilni, pelenkába már nem kakil.
Ha valami miatt napközben kell kakilnia, akkor is szól.
Viszont napközben pisilés miatt nem hajlandó bilire ülni. A wc sem annyira szimpatikus neki…
Nem szeretné a pelenkát bugyira cserélni, nagyon ragaszkodik a pelenkához. A leszoktató pelenka sem jött be..egyszer rá tudtam adni, azóta nem.Csak a megszokott pelenka a jó…Van két bilizős könyve is, szereti ha olvassuk, sőt már megtanulta, kívülről mondja, de ő nem akarja mindig alkalmazni….
Meg szoktuk beszélni hogy szóljon ha kell pisilni. Vagy hogy reggel levesszük a pelenkát és csak bugyit veszünk fel. Mindig mondja, hogy jó, de ha odakerül a sor, sír, sikít, hogy nem vesszük le a pelenkát. A dackorszakát elég intenzíven éli meg, szeret sok mindenre nemet mondani, ez is közrejátszik sokszor, hogy épp nincs olyan passzban, hogy együtt működjön…
Elég régóta megy már ez így, legalább fél éve nem változott a helyzet szinte semmit. Nem tudom mit tegyek. Mivel tudnám kimozdítani ebből a helyzetből….?
Vagy csak várjak türelemmel? Nem tudom már mit mondjak neki, hogy szimpatikussá tegyem számára a bilizést, a bugyit….
A segítségedet előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Eszter
Vida Agi
2011. február 13. vasárnapEz igazából csak türelem kérdése. Az idegrendszer 3 éves korra érik meg a nappali szobatisztaságra teljesen (az éjszakait egy hormon szabályozza, ami 5-6 éves korra alakul ki teljesen), addig még közel fél év van, legyél türelemmel.
Kőszegi Reni
2010. november 22. hétfőKedves Ági!!
18 hónapos a kisfiam és egyre inkább érdekli a WC titka. Korábban nem engedtem oda bemenni ( a bacik miatt ill. ott tartottam a tisztító szereket), de mostanság már be-be kukucskál, kíváncsiskodik.
Gondoltam megveszem a bilijét, hátha eljött az idő….
Igen ám, de milyet???
Párom látott egy „modellt” ami egy kis székecske és a közepébe van építve a bili.
Praktikusnak tűnik, de az az aggályom, hogy nem keveri össze az eredeti kis székecskéjével.??
Szerinted jó, praktikus találmány, vagy maradjunk az eredeti bilinél?????
Köszönöm válaszod: Renáta
Vida Agi
2010. november 29. hétfőSzerintem a sima, egyszerű bili a legjobb. Sok gyerek hamar rászokik a WC-re és akkor úgyis WC szűkítőt kell venni, meg zsámolyt, hogy fel tudjon lépni a WC-re, de az is lehet, hogy semmi sem kell és hamar úgy akar majd WC-re menni, mint a nagyok, ezért nem érdemes sok pénzt kiadni varázsbilikre.
Orosz Ági
2010. augusztus 16. hétfőKedves Ági!
21 hónapos kisfiam kb. 2 hónapja szobatiszta. Mosható pelenkát használtunk és a nagy melegben nem volt hajlandó felvenni a pelust, így kb. 2 hét alatt elhagytuk a pelenkát és nem volt semmi gond éjszaka sem.
1 héttel ezelőtt voltunk egy bevásárlóközpontban és ott is szólt, hogy pisilni kell, de hiába rohangáltam vele, senki nem tudta, hol a wc, és ő már nem bírta ki és a pisi nagy része a gatyába ment.
Az eset óta viszont a pisi „eleje” mindig belemegy a gatyába, hiába pattanok rögtön, ahogy szól. (A kakival továbbra sincs gond.) A kérdésem, mit tegyek? Adjam vissza neki a pelust?
Előre is köszönöm válaszodat!
Üdvözlettel:
Ági
Válasz: Mivel még elég kicsi, ezért visszaadhatod a pelust vagy vehettek olyan mosható bugyit, amiben van egy kis betét, ami pont az ilyen esetek kivédésére való (bambino mio-ból lehet kapni, mi is használtuk)