Ha azt érzed, hogy naponta tízszer vagy ötvenszer kell közbelépned, mert a gyerekeid veszekszenek, piszkálják egymást, sírva jönnek hozzád, vagy éppen te robbansz fel, akkor ez a cikk neked szól. Mi okozza ezt és mit tudsz tenni?
Talán azt érzed, azért ölik egymást folyton, mert valamit elrontottál, pedig a testvérkonfliktusok nem az elrontott nevelés jelei. Sőt. Pszichológusok szerint a testvérek közötti vita nemcsak normális, de hasznos is lehet – ha megtanítod őket kezelni. Igen, lehet, hogy most még egy kicsit háborús övezetnek tűnik az otthonod, de van kiút, és nem is kell hozzá varázspálca.
Mikor normális a testvérharc – és mikor érdemes jobban odafigyelned?
A testvérek közötti feszültség természetes része az együttélésnek. Képzeld el, hogy egy másik emberrel osztozol játékon, figyelmen, ételen, térfélen – és ez az ember még állandóan ott is van. Nem lehet hazaküldeni. Ez a helyzet már önmagában konfliktusforrás.
Normális, ha:
-
a vita rövid ideig tart, és utána önállóan vagy minimális segítséggel meg tudják oldani
-
különbségek vannak a személyiségükben, tempójukban, igényeikben
-
időnként féltékenyek egymásra
-
játszanak, majd összevesznek, de aztán újra együtt játszanak
Érdemes odafigyelned, ha:
-
a veszekedések rendszeresen fizikai agresszióba torkollanak (pl. rúgás, ütés, harapás)
-
valamelyik gyerek tartósan háttérbe szorul, mindig ő az „áldozat”
-
valamelyikük szorong, visszahúzódik, vagy romlik a teljesítménye (pl. oviban, iskolában)
-
a veszekedések után sosem tudják helyrehozni a kapcsolatukat
Ilyenkor érdemes külső segítséget is kérni, akár egy gyerekpszichológustól vagy családterapeutától, hogy időben megkapják azt a támogatást, amire szükségük van.
Mi áll a civakodások mögött? Nézzünk kicsit a felszín alá!
A vita nemcsak a játékról vagy a „ki kezdte” kérdésről szól. Sokszor az ok mélyebb:
-
Kapcsolati vágy: „Anya figyelj rám is!” – csak épp nem így mondja, hanem azzal, hogy fellökte a tesót.
-
Önbizalomhiány: aki kevésnek érzi magát, könnyen támadóvá válik.
-
Féltékenység: „Miért ő kapta a nagyobb fagyit?” – és ez nemcsak a fagyiról szól.
-
Elégtelen önszabályozás: a gyerek még nem tudja uralni az érzelmeit (ez fejlődési sajátosság, nem rosszaság).
A Harvard Egyetem egyik kutatása szerint azok a testvérpárok, akiknél a szülők nem próbálják mindig azonnal igazságot tenni, hanem támogatják a gyerekeket az érzelmek felismerésében és szabályozásában, később empatikusabb és együttműködőbb felnőttekké válnak. (Forrás: Mark Feinberg, Penn State University, Sibling Intervention Program)
Mit tehetsz? Pozitív eszközök, amik tényleg működnek
1. Ne légy állandó bíró – inkább legyél edző
A gyerekek nem mini felnőttek, akik pontosan tudják, mi a fair. Ha folyton te döntöd el, ki volt a hibás, akkor valaki mindig „nyer”, valaki „veszít” – de egyikük sem tanul meg egyezkedni, kifejezni az érzéseit vagy figyelni a másikra.
Tipp: mondd ezt:
„Azt hallom, hogy mindkettőtöknek fontos volt ez a játék. Szeretnétek megbeszélni, hogyan lehet igazságosan használni?”
2. Taníts érzelemkezelést játékosan
A kicsik sokszor nem is tudják, mi zajlik bennük. Segíts nekik szavakat adni az érzésekhez!
Játékötlet – Érzésdobókocka:
Készítsetek együtt egy dobókockát, amin arcocskák vagy érzelmek vannak: mérges, szomorú, csalódott, boldog, kíváncsi, fáradt! Használjátok, amikor vita volt – dobjatok és beszéljétek meg: „Volt ilyen érzésed most?”
3. Szabályok, amik tényleg segítenek
A szabály nem a tiltásról, hanem az együttműködésről szól. Érdemes közösen kitalálni néhány alapelvet, amit kitesztek a falra.
Példa:
-
„A kezeinket nem használjuk bántásra.”
-
„Ha mérges vagyok, először számolok 5-ig.”
-
„Beszélünk, nem kiabálunk.”
Ne legyen túl sok szabály – 3–5 elég, de legyenek vizuálisan is megjelenítve, akár rajzokkal.
4. Humor, mint feszültségoldó varázspálca
Nevetéssel érzelmi kaput nyitsz – feszültség helyett kapcsolódás jön létre.
Példa:
Amikor a gyerekek azon vitatkoznak, ki legyen a vezető a játékban, mondhatod:
„Szerintem legyen a papucs a főnök! Vagy a plüssmaci? Szavazzunk!”
Gyakran a nevetés már elég, hogy az egész helyzet oldódjon (itt írtam további ötleteket arra, hogyan nevelj nevetve)
5. Különidő – mert mindenkinek szüksége van arra, hogy „első legyen”
Ha azt szeretnéd, hogy kevesebb legyen a harc, adj mindkettőjüknek (vagy mindegyiküknek) külön-külön minőségi időt. Napi 10–15 perc egy-egy gyerekkel csodákra képes.
Ne kell nagy dologra gondolni: közös rajzolás, séta kettesben, pár perc mesélés úgy, hogy csak rá figyelsz.
Igen, lesz még veszekedés. Lehet, hogy a mai nap is úgy telik el, hogy ötször szólsz rájuk. De a cél nem az, hogy soha ne vitatkozzanak – hanem az, hogy megtanulják kezelni a helyzeteket, kapcsolódni egymáshoz és önmagukhoz.
És tudod, mi a legjobb? Ha ebben a légkörben nőnek fel, nagy eséllyel felnőttként is erős, támogató kapcsolatban maradnak – és nem csak testvérek lesznek, hanem valódi szövetségesek.
Leave A Response