Se vele se nélküle – avagy 7 kérdés az anyafüggőségről és a szeparációs szorongásról

A szeparációs szorongásról minden anyuka hallott már. De vajon miért van az, hogy néhány totyogó egyáltalán nem anyafüggő, mások pedig egy pillanatra nem tévesztik szem elől anyát. Min múlik ez? Mire számíthatunk? Mikor kezdődik és meddig tart a szeparációs szorongás?

1. Mik a szeparációs szorongás tünetei? (és mi nem az)

A valódi szeparációs szorongás első tünetei 8-9 hónapos kor körül jelentkeznek. De ez csak a szakkönyvek táblázatai szerint van így. Valójában már egy újszülöttnél vagy néhány hónapos babánál is tapasztalhatod, hogy bizonytalanul érzi magát, sír, ha nincs testközelben. Ez még nem az „igazi” szeparációs szorongás, egyszerűen csak arról van szó, hogy a kicsi 9 hónapig állandó testközelségben élt és most bizonytalanul érzi magát, hiányérzete van, ha ezt nem kapja meg.

5-6 hónapos kora környékén kezdi felismerni, hogy ő és anya nem egy és ugyanaz a test, elkezdi felfedezni a saját kezét (megeszi) és lábát (azt is megkóstolja), aztán anyáét is (szintén a szájába veszi) és rájön, hogy anya nincs mindig ott. Ezért történthet meg ebben az időszakban, hogy míg korábban remekül elvolt egyedül is (naná, hogy elvolt, mert azt hitte, anya ott van vele), most sírni kezd, ha anya kimegy a szobából.

Még valami történik ebben az időszakban: elkezdi felismerni, hogy a többi ember, aki körülveszi őt, nem anya és bizalmatlanul méregeti őket. Akkor is, ha eddig remekül elüldögélt az ölükben és mosolygott rájuk, most sírni kezd és nem mosolyog mindenkire elsőre.

Hamarosan (nagyjából 7 hónapos kor körül) már megtanulja a tárgyállandóság fogalmát, eddigre már tudja, hogy ha anya kimegy a látóteréből, attól még nem tűnik el.

Ahogy egyre önállósodik a mozgásban, egyre több helyre jut el magától kúszva, gurulva, mászva, majd később járva, a szeparációs szorongás új perspektívába kerül. Most már nem attól fél, hogy anya elmegy, hanem az ijeszti meg, hogy ő távolodik el anyától. Nagy magabiztosan elrohan, majd visszanéz, megnézi, megvan-e még anya.

Ezt követően a tünetek az önállósodással párhuzamosan fel-fellángolnak.
Új mozgásformát tanult meg a kicsi? Kimondta az első szavát? Utána pár napig úgy tapad anyára, mint a matrica. Így tölti fel az „önbizalom-készleteit” az új tudomány kipróbálásához.

A szeparációs szorongás tehát azért lép fel, mert a kicsi kapaszkodót, biztonságot keres.

És addig tart, amíg a kicsi kitapasztalja:
– kiben bízhat a világban, kire számíthat,
– milyen képességei vannak, ő mire képes, mit tud egyedül megtenni és mit nem,
– hol vannak a határok, mit szabad neki és mit nem.

De persze az „anyás” tünetek ezzel nem múlnak el. Az óvodás, kisiskolás gyerekek is lehetnek átmenetileg anyásak, ha betegek, új élethelyzetbe kerülnek, amivel addig nem találkoztak (pl. iskolakezdés, testvér születése, beszoktatás, válás stb.). Minden olyan helyzetben, amivel a kicsi önállóan nem tud megbirkózni, vagy amiben bizonytalanul érzi magát, rögtön bújósabb lesz, több dédelgetésre vágyik, jobban őrzi anyát, mert ilyenkor rá van szüksége.

Tévhit, hogy a szeparációs szorongás miatt felébredhet éjszaka a baba, a kisgyermek. Nem emiatt ébred fel. Általában valami más miatt kel (betegség, fogzás, izomfejlődés, túl sok élmény nappal, stressz). Viszont, ha a tünetek éjjel is jelentkezhetnek, ami abban nyilvánul meg, hogy éjjel is ragaszkodik anyához, vele szeretne lenni, csak ő nyugtathatja meg, és csak a megszokott módon.

2. Gond-e, ha az én gyerekemnél nincsenek szeparációs szorongós tünetek?

Egyáltalán nem gond. Nyugodtabb, nagyon kiegyensúlyozott gyerekeknél előfordulhat, hogy egyáltalán nem mutatnak erőteljes szeparációs tüneteket, vagy teljesen elmaradnak.

3. Gond-e, ha csak később jelentkezik, mint másoknál?

Vannak olyan babák, akiknél teljesen kimaradnak a 6 hónapos kor körüli időszakra jellemző tünetek, különösen, ha nagy a család, sok ember veszi körül a kicsit. Olyan is előfordulhat, hogy csak 1 éves kor után vagy csak másfél-2 éves korban jelentkeznek elsőként szeparációs tünetek, valamilyen változás hatására.

4. Ha nem anyás a kicsi, nem is kötődik rendesen?

Az „anyásság”, azaz az, hogy a baba mindenhova utánad megy, nem enged el, annak a jele, hogy nem bízik magában, nem bízik a világban, vagy abban, hogy ha elmész, vissza is térsz. Ez átmeneti jelenség, ami nem feltétlenül minősíti a kötődés minőségét (a kötődési típusokról itt olvashatsz). A félreértés abból adódik, hogy az ambivalensen kötődő babák Mary Ainsworth klasszikus kísérletében valóban jobban „tapadtak” anyára és nem mertek barátkozni. Míg az is biztos, hogy a jól kötődő babák bíznak a világban és anyában. A különbség az, hogy az ambivalens kötődés esetén állandó, míg a szeparációs szorongás esetén átmeneti jelenségről van szó. A két tünet hasonló, csak a kiváltó ok más.

Egy jól kötődő babával is előfordulhat, hogy egy átmenetileg nehéz időszakban, pl. amikor megtanul járni, vagy amikor beszoktatod az oviba, sokkal anyásabb lesz, de ezen gyorsan túllendül.

5. Mit lehet tenni, hogy könnyebb legyen ez az időszak?

Egyrészt meg kell érteni, hogy átmeneti időszakról van szó. A szorongás elmúlik. Akkor marad meg tartósan, ha erőltetik a kicsinél az önállóságot, trükkökkel próbálják elérni, hogy maradjon meg egyedül is, ne akarjon folyton anyával lenni.

Amikor a kicsi sír, hogy kimész a szobából, vidd magaddal, legyen ott veled, hadd lásson, ha olyan házimunkát végzel, amihez két kézre van szükséged, akár kendővel a hátadra is kötheted. Ha pedig csak arról van szó, hogy 2 percre át kell szaladnod egy másik helyiségbe, és nem tudod magaddal vinni, hanggal nyugtasd, beszélj hozzá, mert így segítesz neki felismerni, hogy anya akkor is megvan, amikor nem látja.

Amikor már kúszik-mászik sem szabad elvárni tőle, hogy játsszon el egyedül, amíg te főzöl-mosol-takarítasz. Hadd menjen utánad, beszélj hozzá, később adj neki kis feladatokat a házimunkából, legyen játszósarka a lakás minden helyiségében, hogy amikor anyás napja van, akkor is veled lehessen.

6. Hagyhatom másra a kicsit a szeparációs szorongás alatt?

Igen, nyugodtan. De ne surranj ki az ajtón, csak azért, hogy elkerüld az elválás nehézségeit. Mondd el neki, hogy el fogsz menni, mi fog történni addig vele (pl. „játszol kicsit a mamával, aztán megeszitek az ebédet és utána jövök”) és meddig tart (ne az órát-percet mondd, az neki semmit sem jelent, valamilyen tevékenységhez kösd (pl. „mire felébredsz az alvásból, itt leszek”). Búcsúzz el tőle (akkor is, ha esetleg hiszti a reakció), és amikor megérkezel, lelkesen üdvözöld. Ha van módja újra meg újra átélni, hogy anya elmegy, de aztán vissza is érkezik, hamar megszokja a helyzetet.

7. Elmúlnak a tünetek, majd visszatérnek: lehetséges ez?

Igen, persze. Minden egyes változást, új fejlődési lépést követően jelentkezhetnek a szeparációs tünetek.

Tudj meg több az anya-gyermek kapcsolat alakulásáról és a kötődésről itt >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

15 Comments

  • Mesike

    2014. május 17. szombat

    Kedves Ági!

    A nagyobbik kisfiam 27 hónapos. A kisebbik 3 hónapos.
    A nagyobbik alvásával van gondunk, mióta megérkezett a kistesó.
    A kistesó születése előtt 2 héttel kapta meg az új, leesésgátlós ágyát a nagy, az új szobájával együtt. Az ebéd utáni alvását onnantól ott töltötte, nagyon ügyesen, egyedül elaludt mindig.

    Amikor hazahoztuk a kistesót a kórházból, már az éjszakákat is az új ágyában töltötte a nagy. Az első két hónap aránylag jól alakult, mindig egyedül aludt el a nagy, pici kora óta ugyanaz az esti rutinunk, nem változtattunk rajta.
    A gond ott kezdődik, hogy kb 1 hónapja éjjel 2-4 óra között felkel a nagyobbik, vagy sír nagyon, vagy csak bennünket szólít. Átmegy valamelyikünk hozzá (általában apa ment át, mert a picurka éjjel kelt enni). Általában megnyugszik, és visszafekszik az ágyába (felül benne és úgy hív bennünket). DE amikor kilépünk a szobából, azonnal, vagy 5-10 perc múlva sírni kezd, hogy menjünk vissza hozzá, vagy ki szeretne jönni, át szeretne jönni hozzánk. Ennek nem engedünk, ott kell maradnia az ágyában.
    Eleinte hetente-kéthetente egyszer kelt így fel és csak egyszer-kétszer egy éjszaka.
    Most viszont hetente 5-6-szor kel fel, és egy éjjel 7-8-szor kell visszafektetni. Apa szavára visszafekszik, és „csak” 10-20 perc múlva szól újból, hogy menjen át hozzá, de ha én megyek be hozzá, akkor amint kijönnék a szobájából, azonnal heves sírásba kezd. Olyankor megyek, és szólok apának, hogy megint nem bírok a naggyal, jöjjön és fektesse vissza ő.
    Mindent ugyanúgy csinálunk, először nyugodtabban megyünk be hozzá, „aludni kell, jó éjt”, „legyél csendben, hogy be tudjon jönni a szundimanó”, „mi is aludnánk”. De utána egyre tanácstalanabbak vagyunk és egyre dühösebbek is. Úgyhogy a végén (hajnali 4-5 fele) már mi magunk generáljuk a feszült légkört, volt, hogy már kiabáltunk is vele. Jó, hogy sírt szegény. Meg mi is…

    Mivel apa dolgozik, én meg a két picivel vagyok itthon, érthető, hogy kezdtünk kimerülni. Emiatt mostanában (kb 2 hete) a végső elkeseredésben bekapcsoltuk neki a tv-t hajnalban. (előző alkalommal hagytuk sírni végül, miután el is aludt, de nem akarunk még egyszer ilyet tenni vele). A tv-re azonnal megnyugodott, abba hagyta a sírást, kimehettünk a szobájából, ő lefeküdt és el is aludt. De ma már sajnos ott tartunk, hogy nem alszik el a tv-re, nézi fekve.
    Tegnap beállítottuk a tv időzítőjét 30 percre, és amikor kikapcsolt, szólt, hogy kapcsoljuk vissza a tv-t. És ezt 6-szor eljátszotta, mire elaludt. (az 3 óra hossza tv-zés éjjel).
    Ez elfogadhatatlan. Semmiképpen sem akarjuk tv-ztetni éjjel.

    Segítséget szeretnénk kérni, hogy szerinted mi lehet a megoldás.
    Az éjjeli ébredése amúgy rendben van, lehet, hogy jönnek a nagyörlő fogai (16 foga van most). A Chamomilla-t adtam neki régen, amikor fogzott. Esetleg adjam neki most is?
    Van alvós állatkája és alvós kendője is. Az elmúlt két éjjel a délutáni takaróját vitte be az ágyába és azt összetekerve feküdt rajta. Lehet, hogy bennünket akar helyettesíteni, az ölelésünket?
    Tanácstalanok vagyunk, hogy mit tehetnénk azért, hogy könnyen visszaaludjon, amikor felébred éjjel.
    Mesélni szoktam neki 1 hete a kisfiúról, akinek született egy kistesója, és elmondom neki, hogy a kisfiút ugyanúgy szeretik a szülei, mint a tesó érkezése előtt. De ezt el szoktam neki mondani egyébként is, sokszor. Igyekszem éreztetni is vele. Sokat alszik a kistesó nappal, olyankor mindig együtt vagyunk a naggyal, együtt mosogatunk, főzünk, meg játszunk is.
    Olyan, mintha nem lenne magánál, hajnalban: amikor mondogattuk neki, hogy „nem kell aludnod, csak üljél csendben, mi álmosak vagyunk, mi visszamegyünk aludni” folyton azt hajtogatta, hogy „én nem akarok aludni”. Meg se hallotta, hogy mi mit mondunk.

    A délutáni alvásánál is van, hogy szólogat engem, de csak mielőtt elaludna. Nem szoktam bemenni hozzá, csak, ha sír. Ennél az alvásnál sokkal könnyebb, bár este is szépen elalszik, nem ezzel van a baj ugye.

    Nagyon hálásak lennénk, ha lenne valami ötleted erre, hogy hajnalban vissza tudjon aludni könnyen.

    Tisztelettel és köszönettel:
    Emese

    • Vida Ágnes

      2014. június 14. szombat

      Érthető, hogy most, amikor testvére született, rátok van szüksége. Vegyétek nyugodtan magatok közé ilyenkor és aludjatok együtt tovább. Idővel le fog szokni róla majd. Ha pedig jön a foga, akkor kapjon fogzás elleni szert, hátha akkor elmarad majd az ébredés is.

  • Anikó

    2014. május 14. szerda

    Kedves Ági!

    Kislányom a napokban lesz 18 hónapos.
    Az étkezések, etetések körül vannak problémáink elsősorban.
    Egy ideig szépen eszik /etetem vagy közben ő is próbálkozik/, majd kiköpködi az ételt és leszórja a földre. Gyakori nála, hogy csak valamilyen elfoglaltság mellett hajlandó enni, le kell kötni a figyelmét.
    Próbáltam már sokféle módon megértetni vele, hogy ezt miért nem szabad csinálnia. Higgadtan magyarázva, egy alkalommal rácsapva a kezére, étkezés végén összeszedetve vele. Hiába! Újra és újra ez a nóta minden nap.
    Reggelit és vacsorát közösen fogyasztjuk el, igyekszünk alkalmat teremteni a közös étkezésre.
    Hogyan tudnám megértetni vele végre, hogy nem dobálhatja le az ételt?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: Anikó

    • Vida Ágnes

      2014. június 14. szombat

      Ne etesd! Ebben a korban már elég nagy ahhoz, hogy kizárólag egyedül egyen. Persze lehet, hogy az elején még leszórja majd, türelmetlen lesz, de ha nem eteted, rá fog jönni, hogy másképp éhen marad.

  • Anikó

    2014. április 30. szerda

    Kedves Ági!
    Közben megtaláltam az erről szóló cikkedet is. kicsit azért megnyugodtam, mert szereti a társaságot, rendszeresen járunk baba-mama klubba, ahol nagyon hamar feltalálja magát, persze ez nem ugyan az, hiszen ott vagyok. azért az még mindig érdekel, hogy van-e negatív hatása a kapcsolatunkra, ha bölcsibe kell adnom?
    Köszönöm a türelmed! Üdv! Anikó

    • Vida Ágnes

      2014. július 17. csütörtök

      Ne aggódj! Kutatások szerint, ha a kicsi társaságkedvelő, te pedig szívesen adod bölcsibe, akkor nincs semmilyen káros hatása a bölcsinek.

  • Lakatos Tímea

    2014. április 17. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kisfiam 16 hónapos, nála már 8 hónapos kora óta tart ez a szeparációs szorongás, de mostanra már könnyebben elfogadja ha távol vagyok egy ideig. A probléma főleg éjszaka van, mikor felébred. Mivel úgy is altatom el, ilyenkor mindig cicit kér. Viszont, ha mellettem alszik nem alszik olyan mélyen, s ezért van, hogy éjszaka többször is kéri. Nekem ez már nagyon fárasztó, de nem tudom mivel szoktathatom úgy le, hogy ne legyen drasztikus váltás neki, és mindketten pihentetően tudjunk aludni éjszaka.

  • Andor Andi

    2014. április 16. szerda

    Szia Ági!
    Van egy 2,5 éves kislányom es egy 1 éves kisfiam. A kisfiam kb 6 hónapos kortól fogva „tapad” rám, szó szerint lépni sem tudok nélküle. Hiába tartózkodik egy helyen velem sokszor megölelem jàtszok vele stb. amint nem vele foglalkozom rögtön sír. Ez egyre erősebben így van ahogy telik az idő. A testvével nem tudnak még közösen játszani egyrészt picik ehhez másrészt a nővére borzasztó féltékeny. A hármasban v családilag folytatott játékok is suinte mindig vitába hisztibe torkollnak mindegyiknek az kell ami a másiknál van stb. Tudnál javasolni valamit a testvér féltékenység megoldására ill a kisfiamnál vajon az erős szeparációs szorongás összefüggésben lehet a testvér féltékenységgel? Köszi a választ előre is! 🙂

    • Vida Ágnes

      2014. április 18. péntek

      A fiúk általában anyásabbak, ez nem a testvérféltékenység miatt van. Viszont mivel második gyerek, jobban meg kell küzdenie a figyelmedért, ezért erőteljesebb nála ez a dolog. Azonkívül, amit most teszel, hogy ott vagy vele, nem tudsz mást tenni, idővel meg kell tanulnia, hogy anya nem tud mindig vele foglalkozni. Segíthet, ha bevonod abba, amit csinálsz, apró feladatokat adsz neki, hogy ne arra figyeljen, hogy nem foglalkozol vele, hanem a feladatra. Lehet pl. együtt törölgetni, mosógépet ki-be pakolni, söpörni, teregetni stb.

  • T. Viktoria

    2014. április 16. szerda

    Kedves Agi!

    Soha jobbkor ez a cikk, akarcsak a korabbiak. :)Mar korabban is tanacsodat szerettem volna kerni a problemammal kapcsolatban, de az igazan temaba vago irasaidhoz mar sajnos nem lehetett feltenni.
    Nekem egy 16 honapos gyonyoru kislanyom van, aki finoman szolva is ‘Anyas’. 🙂 Szinte senki mas nem letezik szamara, csak en. Nem mondanam, h massal (akit mar ismer) nem tud eljatszani, de igazan az en tarsasagom nyugtatja meg. Eddig meg rendben is lenne, ha jol sejtem azert ez nosmalis. 🙂
    Az viszont mar sokkal zavarobb, h az Apukajahoz nem ugy viszonyul, ahogy sz’tem ‘kellene’. LAthatoan szereti, orul Neki, szolongatja, de idorol-idore elojon egy olyan eros kotodes iranyomba, ami ugy tunik, mintha masrol sem szolna, csak „Apa nehogy elszakitson Anyatol”. Korabban minden furdetes Apa-program volt. Majd kb. 6 honappal ezelott, minden elojel nelkul keservesen elkezdett furdes kozben sirni, Apa nem tudta megnyugtatni, csak en. Azota nem hajlando vele mar furdeni sem.
    Sajat akaratabol nagyon ritkan megy oda hozza, h pl. vegye fel, vagy jatsszon vele, sokszor, ha az adott helyzetben Neki ugy tunik, azonnal sirva-orditva kezd belem csimpaszkodni, h nehogy Apa „elvigye”.
    Korabban hagytam Oket kettesben, semmi problema nem volt. Elkoszones, stb-stb, ahogyan irasaidban is javasoltad.
    Mara ez ugy nez ki, h az elkoszonest kovetoen 10-15 percig hiszterikus siras, aztan nagy nehezen megnyugszik. Teny, h jopar honapja nem is igzan voltak csak kettesben, hiszen en magam is orulok, ha vegre egyutt a csalad.
    Kislanyom alapvetoen egy lathatoan erzekeny, inkabb zarkozott, ovatos kis lelek. Es itt bele is kezdenek a masik ‘problemamba’. 🙂
    Amiota megszuletett, ezt latom rajta. O soha nem mosolygott idegenekre, ha ismeros arcokkal talalkozott/talalkozik, az elso reakcio mindig a bizalmatlansag es/vagy pityerges. Kisbabakent is azonnal sirni kezdett, ha valaki tul kozel jott, odahajolt hozza, lathatoan mar attol kivolt, ha neztek (ezt most sem szereti). Ez lassan masfel eves korara valamelyest javult, de engem meg mindig nagyon aggaszt.
    Aggaszt, hogy vigan eldongicsel O mindenhol, mint egy bekes mehecske, csak ne legyenek a kozeleben, vagy ha igen, ne nezzenek ra, Vele ne foglalkozzanak. Ha jatszoterre megyunk, ne keruljon mas gyerek a roppalyara, mert megijed es visszaszalad hozzam. Hiaba latja ezredszerre mamakat-papakat-unokestvereket, tovabbra is minden egyes alkalommal ujra es ujra meg kell veluk baratkoznia (bar az ido egyre rovidul legalabb). Es vegezetul aggaszt, h maholnap (szeptemberben) bolcsibe megy… es vajon ott mi lesz. 🙁
    En mint egy kenyszeres, allandoan jatszoterre cipelem (szeret amugy nagyon ott lenni), mivel minden fele-fajta zenet, dalocskat imad, igy hetente egyszer Ringatora is jarunk (azt is elvezi, bar ott se jo, ha valaki tul kozel tancikal 🙂 ), mindenhova jon velem, ahova csak lehet, hatha igy konnyebben/hamarabb megszokja, az emberek kozelseget. De talan a gond az, h mindig csak velem…?
    Sajnos a nagyszulok sem tudnak (nemhogy mas) vigyazni ra, illetve csak nagyon ritkan. Lehet ez (is) a problema?
    Vagy O alapvetoen ilyen es ezt kene elfogadnom…
    Nem az lehet a gond, h mindig csak velem van, velem csinal mindent? Probaljuk beiktatni, h heti egy alkalommal legalabb par orat mamaval legyen, gondoltam ra, h hetvegen is par orat, de akkor csak Apaval(bar lehet, h jobb lenne Neki, ha inkabb harmasban csinalnank programot), mar magam sem tudom.
    Tartok tole, h ez igy Neki sem lesz jo hosszu tavon, az en kimerultsegemrol nem is beszelve.
    Szoval osszegezve a kerdesem az lenne, h mit tegyek, h a kis Mimozamnak jobb legyen?
    Hogy ne legyen ugy ki a kis lelke, ha urambocsa’ veletlen fellokik, vagy beleneznek 2 centirol az arcaba? 🙂
    Mindig nyugtatgatom, duruzsolok a fulebe, h mindenki milyen kedves-aranyos korulotte, ne feljen, bla-bla.
    Illetve javaslod-e, h tobbet legyen massal, ne csak es kizarolag mindig vele, vagy jo ez igy es majd a sajat maga kis tempojaban ‘levalik’…? 🙂

    Koszonom szepen elore is a segitseged!

    Szep napot kivanok Neked,

    Viki.

    • Vida Ágnes

      2014. április 18. péntek

      Vannak olyan gyerekek, akik kevésbé szociálisak, nehezebb kivívni a bizalmukat. Nem kell emiatt aggódnod, ha továbbra is hordod közösségbe, ott vagy vele, nem erőlteted, hogy menjen játszani a többiekkel, hanem az öledből figyelgethet, meg fog barátkozni a többiek jelenlétével és egyre barátkozósabb lesz majd.

      • T. Viktoria

        2014. április 19. szombat

        Koszonom szepen a gyors valaszt!
        Es az Apukas ‘problemara’ mit javasolsz? Legyenek Ok kettesben tobbet (hiaba van siras-rivas, ha Ra hagyom), vagy inkabb harmasban?
        Egyaltalan, velemenyed szerint mi lehet az oka ennek a viselkedesnek? (Meg Edesanyamhoz -akit joval ritkabban lat- is szivesebben megy oda es csinal Vele barmit az en jelenletemben, mint az Apukajaval).
        Eleg elszomorito ezt latni…

        Nagyon koszonom a segitseged!

        Viki.

    • M. Évi

      2014. május 13. kedd

      Szia Viki!
      Amit írtál, olyan, mintha rólunk szólna, csak kb. 3 évvel ezelőtt … A csajszink már közel 5 éves és hasonlók a tünetek, de a jó hír, hogy túléltük :D!
      Az elején én is szinte már kényszeresen hordtam közösségbe és persze figyeltem, mikor lesz már jobb a helyzet. Valójában onnantól „jobb”, amikor beláttam-felfogtam, hogy erre semmi szükség, ő ilyen típus, sőt, ma már több esetben büszke vagyok rá, hogy nem ugyanazt csinálja mindig, mint a többi gyerek. Biztosak vagyunk benne apával, hogy ez az előnyére válik idővel.
      Ma már ovis és bár a beszoktatás a bölcsibe és az ovikba (költöztünk és a másodikba jár) is könnyen ment, de a gyerekekkel lassabban barátkozik. Viiiiszont, a felnőttekkel kifejezetten cserfes, gondolkodás nélkül szóba áll azzal, aki szimpi neki és az idegen gyerekektől sem ijedten húzódik el, max. kitér az útjukból, de érdeklődve figyeli őket.
      Valószínű ti is efelé haladtok, úgyhogy kitartás, szeressétek nagyon!!!
      Ja, és még vmi, ami biztosan megnyugtat 🙂
      http://www.ted.com/talks/susan_cain_the_power_of_introverts.html

  • Emese

    2014. április 16. szerda

    Kedves Ági!

    Kislányom 19 hónapos, nagyon erős kötelék van közöttünk, kötődő neveléssel neveltem. (velem alszik, szoptatom még, hordoztam stb).
    Elég érzékeny kislány, nem szereti a hangos , hirtelen hangokat, visszahúzódó idegenek előtt, volt időszak, amikor félt a gyerekektől-főleg, akik hangot adtak ki. Egyébként rendkívül figyelmes, alkalmazkodó és együttműködő kislány.
    Arra lettem figyelmes az elmúlt 3 hétben, hogy a napi 3 szopizás helyett beiktatott még két szopizást, így nappal 5-ször, éjjel 1-2 szer szopizik még. Az étvágyával nincs gond, jól eszik, bár nem nagy mennyiségeket!És nagyon anyás lett az utóbbi időben, eddig nagyon rugalmas volt, ha elmentem, vagy apukájával ő ment el pár órára, de mostanában ez is nehezebben megy neki, mindig engem emleget és sirdogál.
    Ez a megnövekedett számú szopizás és anya függés betudható annak, hogy apukája munkahely váltás miatt többet van itthon?vagy ez szeparációs szorongás lenne?

    Köszönöm a válaszod!

    üdv.: Emese

    • Vida Ágnes

      2014. április 18. péntek

      Igen, a változás okozhatja nála ezt a reakciót.