Rutinok betartása játékosan

Nekünk felnőtteknek a rutinok unalmasak: mindig ugyanazt csinálni… rémes. A kisgyerekek számára azonban a rutinok jelentik az állandóságot, a biztonságot, a kapaszkodót a világban, ahol annyi sok minden változik. Milyen rutinokat érdemes kialakítani és betartani, hogy a megfelelő fogódzókat biztosítsd a gyermekednek? És, hogyan segítsd ezt játékos módszerekkel?

1. „Jó reggelt!”-rutin

Kezdjétek a reggelt a megszokott reggeli rituáléval, ez megadja a nap alaphangulatát! Egy kis összebújás, kisebbeknek szopi, esetleg mese, közös napocskacsalogató dal eléneklése. Ha reggel bölcsibe vagy oviban indultok, akkor is érdemes úgy időzíteni az ébredést, hogy ne rohanással induljon a nap, hanem egy pár perces közös kis beszélgetéssel vagy játékkal.

A kisebbik fiammal sokáig egérkéset kellett játszani ébresztő gyanánt: ő volt a cica és a két kisegér próbálta felébreszteni őt mindenféle játékkal, ugráltak rajta, húzkodták a cica bajszát, csiklandozták… 🙂 Ő jókat kuncogott rajta, közben fel is ébredt és nem tartott több ideig, mint könyörögni, hogy végre keljen fel és készüljön. Annyira szerette, hogy még mostanában is kéri néha, pedig már majdnem 10 éves 🙂

2. Elindulási rutin

Totyogókorban gyakran nehezére esik a kicsinek elhagyni azokat a helyeket, ahol jól érzi magát. Például a játszóteret vagy egy kis barát lakását, ahol jót játszottak. Ilyenkor segíthet egy búcsú-dalocska vagy mondóka, amit elénekeltek, vagy megkérdezheted tőle, mi az az 5 dolog, amit legjobban szeret az adott helyen és azoktól a dolgoktól egyenként elbúcsúzhattok („Szia hinta, szia homokozó! Holnap megint jövünk!)

3. Hazaérkezési rutin

A kisgyerekek hazaérve sokszor teljesen kikelnek magukból, rohangálnak, túlpörögnek, így vezetik le a napközben felgyűlt feszültséget és frusztrációt bölcsi/ovi után. Ráadásul hajlamosak ilyenkor mindent ledobálni (ruhát stb.) és neked is egy csomó tennivalód lenne, ami miatt esetleg feszült vagy. Segít könnyebbé tenni számukra a hazaérkezést, ha van egy kis közös rutinotok arra, mit csináltok ilyenkor elsőként, mit utána és a többi. Pl. leteszitek a kabátot és a cipőt a helyére, elmentek kezet mosni, az esti hazaérkezéskor közösen kezditek készíteni a vacsorát stb.

4. Étkezési rutinok

Jó, ha a család együtt tud enni legalább esténként és ebbe még több rendszerességet vihet, ha megvan, melyik nap, mit esztek együtt (például hétfőn fasírt van, kedden tészta, szerdán csirke stb.) Ez neked is megkönnyíti a dolgodat és a gyerekek számára is könnyen megjegyezhető, ráadásul a válogatás esélyét is csökkenti.

Emellett természetesen lehetnek egyéb rutinjaitok is az evéshez: közös terítés, amiben minden családtagnak megvan a maga feladata (ki hozza a tányérokat, ki a szalvétafelelős, ki viszi a villákat stb.) Jó, ha ebbe minél kisebb kortól bevonod a gyerekeket és mindenkinek megvan a maga feladata, felelőssége.

Az étkezési rutinhoz hozzátartozhat az is, hogy evés közben sorra mindenki elmeséli, mi történt vele aznap vagy kérdéseket tesztek fel egymásnak, pl. el lehet mesélni, mi volt, aminek a legjobban örültél, mi volt a legnehezebb, mi volt a legbosszantóbb stb.

5. Rendrakási rutin

Már egészen kis kortól bevezethetsz szokásokat a rendrakásra vonatkozólag. Pl. nem veszünk elő másik játékot, amíg az előzőt nem tettük el, este lefekvés előtt mindent összeszedünk.
Már a 10-12 hónapos kicsit megkérheted, hogy 1-1 játékot tegyen be a dobozba, a feladatok számát pedig a korra lehet növelni. Fontos tudni, hogy 2 éves kor előtt a gyerekek még nem értik a komplex feladatokat (pl. „Pakolj össze a szobában!” vagy „Szedd össze a kockákat, a babákat és a labdákat is!”), ezért egyszerre csak egyfélét adj ki neki! Pl. „Tedd bele a kisautókat a dobozba!”. Ha együttműködik, mindig nagyon dicsérd meg 🙂

A rendrakást játékos módszerekkel is ösztönözheted, kitalálhattok pl. egy mondókát vagy dalocskát, amit közben énekeltek, vagy készíthettek egy rajzos listát rendrakás előtt arról, miket kell elpakolni és amit eltett, azt kiszínezheti a listán.
Ha több gyerek együtt játszik, ki lehet adni feladatként, hogy mindenki tegyen a helyére 5 (vagy 10) darab játékot és hangosan számolja, amikor betette a dobozba, ebből általában spontán versengés szokott létrejönni, a gyerekek nagyon élvezik 🙂

6. Fürdés, tisztálkodás, fogmosás

Vannak gyerekek, akik notóriusan kerülik a fogmosást, nem szeretnek kezet vagy hajat és ritkán még a fürdésnek is akadnak ellenzői. Az ellenállást játékosan oldhatjuk egy kis közös játékkal:
pl. fogmosás közben játszhatjuk azt, hogy a csúnya bacikat kell kiűzni a szájából és minden fogacskának 5 súrolásra van szüksége ahhoz, hogy ne egye meg a baci 🙂
A hajmosásnál játszhatjuk azt, hogy varázshabbal fehérre varázsoljuk a haját és amikor rajta van a hab, megnézheti magát egy kis tükörben, milyen lett, utána pedig vízzel visszavarázsoljuk őt az eredeti kisgyerekké 🙂

7. Lefekvés, altatás

Az elalvás előtti rutinhoz itt írtam ötleteket.

8. Hétvégi rutin

Ha a kicsi már bölcsődébe-óvodába jár, akkor biztosan másként zajlanak a hétvégék, mint a munkanapok, de ha nem, a hétvége akkor is más, hiszen olyankor apa is otthon van. Jó, ha a hétvégéknek is van egy ritmusa, ami mindig ugyanaz, így ti is ki tudjátok pihenni magatokat és a házimunkára, közös programokra is marad idő. Hétvégi rutin lehet a közös reggeli, a szombat délelőtti bevásárlás, a kertészkedés, a délutáni közös séta, a vasárnapi közös kirándulás, a focizás apával a parkban.

Jó, ha ezeket a programokat közösen le is rajzoljátok egy kis naptárba, ahol megtalálhatóak a hét napjai, így az olvasni nem tudó gyerek is követni tudja a programokat. Mi egy A4-es papírra közösen rajzolgattuk meg minden hónapban ezeket, a papírt pedig mágnessel rögzítettük a hűtőre (egy kisebb színes mágnest lehetett rajta minden nap odébbhúzogatni, innen tudták a gyerekek melyik napnál tartunk).
Ugyanerre a naptárra egyébként felkerülhet még az is, melyik nap ki segít a terítésben, főzésben, rendrakásban, így ezen sincs vita és ugyanide be lehet rajzolgatni az ünnepeket, születésnapokat is 🙂 Ez amellett, hogy a napi szokások betartásában segít, megtanítja a gyerekeket a hónapok, napok követésének rutinjára is.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

7 Comments

  • Kulcsár Katalin

    Reply Reply 2021. augusztus 15. vasárnap

    Kedves Agnes
    Szeretnem a vélemenyet hátha tud valamitbármit mert már kétségbe vagyok esve. Kisfiam felriad éjszakankent nem parvor mert olyan erős. 7napja csinálja mindig egy-masfel óra alvás után.1 nap 3x volt sírás finoman simogatásra visszalaszik 5 percenként újra. Másnap csak felűl nyöszörög többször de nem sír,mindig nyugtatásra visszalaszik. Egy napot kihagyott,utánna következő nap megint felűl sír, simogatásra megnyugszik 3x 5 percenként. Tegnap más volt felűlt remegett a keze meg kicsit a lába pár másodperc visszaaludt de ez 3x. Nem sírt csak remeget egy picit.Semmi nagyobb változás,az allergia miatt 2 hete folyik az orra,de ez régen is volt. Egy amit észrevettem ,hogy kihagyta két hete a délutáni alvást es esténként,belezuhan az ágyba és amig nem riad fel addig mozdulatlanul mély álomba alszik. Bocsánat ,hogy hosszu lett de annyira rossz erzes ez nekünk szülőknek.Ő nem emlekszik jó kedvű eszik,semmit nem látni rajta.Kedves doktornő
    Szeretnem a vélemenyet hátha tud valamit bármit mert már kétségbe vagyok esve. Kisfiam felriad éjszakankent nem parvor mert olyan erős. 7napja csinálja mindig egy-masfel óra alvás után.1 nap 3x volt sírás finoman simogatásra visszalaszik 5 percenként újra. Másnap csak felűl nyöszörög többször de nem sír,mindig nyugtatásra visszalaszik. Egy napot kihagyott,utánna következő nap megint felűl sír, simogatásra megnyugszik 3x 5 percenként. Tegnap más volt felűlt remegett a keze meg kicsit a lába pár másodperc visszaaludt de ez 3x. Nem sírt csak remeget egy picit.2 ejszaka csak 3 percig tartott remegés par masodpercig közben inkabb nyüszög mint sír,mintha félne nyugalom megint remeges,es csak a keze lába stája semmi nem,szeme csukva.emmi nagyobb változás,az allergia miatt 2 hete folyik az orra,de ez régen is volt. Egy amit észrevettem ,hogy kihagyta két hete a délutáni alvást es esténként,belezuhan az ágyba és amig nem riad fel addig mozdulatlanul mély álomba alszik. Bocsánat ,hogy hosszu lett de annyira rossz erzes ez nekünk szülőknek.Ő nem emlekszik jó kedvű eszik,semmit nem látni rajta.A

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2021. augusztus 16. hétfő

      Ez azért van, mert mivel kimaradt a nappali alvás túl fáradt estére, nem tudja feldolgozni ezt a szervezete. Tehát ez pavor. Vagy próbáljátok meg mégis a nappali alvást (legalább egy kis csendespihenő legyen), sokszor segít az ellazulásban pl. a mese vagy a diavetítőzés. Vagy, ha ez nem válik be, akkor este lefekvés előtt egy csésze Rooibos tea vagy citromfű tea segíthet.

  • Vanessza

    Reply Reply 2017. augusztus 11. péntek

    Kedves Ági! 1 éves a kis fim és a napiredjeaz ugy alakul hogy reggel 6kor fell kell eszik utána cici 10 vissza alszik fell kell adnák neki enni de nem kell neki igy kap cicit utana séta játék stb mikor ebédelnék es ő már megi t nem akar enni igy cici utána alvás fel kel eyzik egy pár kanal fot kajat de max vagy 4 kis kanállal utána jték stb
    Ez a napiredje de alig eszik valamit inni iszik meg éjel is cicizik hogy ez igy jo vagy vigyem orvos hogy alig eszik 10kg körul vana pici
    KÖSZÖNÖM a vászt előre is : vanessza

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. augusztus 14. hétfő

      A súlya a korához képest tökéletes, tehát valószínűleg nem éhezik, egyszerűen csak nincs most türelme kanalasat enni, ami a nagy meleg miatt is lehet. Az anyatej is laktató ám, ha szopizik nem fog éhenhalni. Adj neki igény szerint anyatejet és mellette kínálgasd az ételekkel, ha szüksége lesz rá a szervezetének elfogadja majd. És adj neki minél több darabos ételt, mert az jobban leköti és így többet eszik majd, valamint ezek laktatóbbak is, mint a pépek.

  • Störk Eszter

    Reply Reply 2017. április 14. péntek

    Kedves Ági!

    Az én kisfiam most volt 4 hetes, jól evő kisbaba. 3800 grammal és 53 cm-vel született, kis vákumos rásegitéssel.
    Napirendje még elég rugalmas, próbálom az általad javasoltakat tartani: nappal evés-büfi-pelus-játék-alvás, este: fürdés-evés, éjjel: peluscsere-evés-alvás.
    Kérdésem az lenne, hogy amig korábbab volt olyan, hogy az esti 7-8 órás fürdetés-vacsi után csak hajnali 1-2 és utána 4 körül kelt, addig most egy pár napja miért kel többször (3 óránként: 11, 2 és 5 körül)? Mit rontottam el? Minden „rituálé” ugyanugy zajlik este, de többször kel.

    Amit nem tudok még, hogy a du. 4-5 körüli evés után hogyan csapjuk el az idöt fürdésig? Most azt csinálom, hogy 5-kor evés, játék-ringatás és hagyom kicsit aludni kb 7-ig (ez ugy egy óra nem mély alvás). Ezután fürdés és az esti üzemmód.

    Szóval nem egészen értem, hogy most miért kér többször enni éjjel. Mert az egyértelmü, hogy éhes – keresi a cicit.

    Válaszodat elöre is köszönöm!

    Eszter

    • Störk Eszter

      Reply Reply 2017. április 15. szombat

      Az elöbb elfelejtettem irni, hogy napközben 1-2 óránál többet egyben nem alszik, azok kicsit éberebb alvások, kivéve egyszer van egy mélyebb nagy alvása, de az sem több 2 óránál.
      Szerinted ez lehet-e növekedési ugrás?
      Köszönöm

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. április 27. csütörtök

      Ez a 4 hetes növekedési ugrás miatt van, ilyenkor átmenetileg többször kér enni a baba. Szoptasd naponta többször akár óránként is megkínálhatod, vagy ha úgy látod, napközben nem kéri, az esti időszakban kínáld meg sokszor (félóránként-óránként), így jóllakik, megnő a tejmennyiség is és éjjel ritkábban fogja kérni.

Leave A Response To Störk Eszter Cancel reply

* Denotes Required Field