Nézzen-e tévét a gyerek?

Manapság egyre több helyről hallom, hogy a szülők úgy döntenek, lemondanak a televíziózásról és anélkül nevelik gyerekeiket is. Az estéket közös képernyőbámulás helyett játékkal, beszélgetéssel, olvasással töltik. De vajon lemaradnak-e valamiről az így nevelt gyerekek vagy éppen fordítva: azok a gyerekek maradnak ki valami jóból, akik napi átlag 3-4 órát a tévét nézik?

Nézzen-e tévét a gyerek?Nem túlságosan elterjedt még ez a modell: hazánkban egyelőre éppen az a probléma, hogy a gyerekek már egészen kicsi kortól kezdve napi sok-sok órát a televízió előtt ülve töltenek és válogatás nélkül ömlik rájuk a rengeteg információ. Nem az a gond, ha a mesecsatornát nézik, hanem ha a szülőkkel együtt a véres akciófilmeket, bugyuta sorozatokat is nyomon követik. Ehhez nem kell, hogy a tévé előtt üljenek, az is elég, ha csak háttérzajként szól a tévé, a szülők nézik, közben pedig a kicsi a szobában játszik.

Régebben a kutatók egyöntetűen állították, hogy a televíziózás rossz hatással van a gyermekre napjaink kutatói azonban már engedékenyebbek.

„A televízió, a számítógép és az internet a modern világ szellemi táplálékai. Nélkülük nemcsak ízetlenebb az élet, de olyan tápanyagokban is könnyen hiányt szenvedhetünk, melyek az egészséges mentális fejlődés nélkülözhetetlen elemei. De – akárcsak a valódi táplálék esetében – a túlzott fogyasztás vagy a silány minőség könnyen ártalmassá is válhat. A gyerek, aki a rossz minőségből nagy mennyiséget fogyaszt, lassan mind testileg, mind szellemileg elformátlanodik: egyre felszínesebbé, egyre tartalmatlanabbá válik, olyan emberré, aki legfeljebb csak ütni képes – de érezni és gondolkodni nem” – írja Ranschburg Jenő Áldás vagy átok – Gyerekek a képernyő előtt című, most megjelent könyvében.

Babák a tévé előtt?
1-másfél éves kor előtt is szívesen nézik a babák a tévét, de ne hagyjuk nekik, mert károsítja a szemet. Másfél éves kor körül már pár perces rövid, egyszerű meséket megnézhet a pici, de ne hagyjuk órákat a képernyő előtt ülni. A beszédfejlődéssel párhuzamosan, nagyjából 2 éves kor után már megérti az egyszerűbb mesefilmek történéseit. 3 éves kortól kezdődhet az igazi rajzfilmnézés, ekkor már akár bábszínházba vagy moziba is elvihetjük a gyermeket, természetesen csak a korának megfelelő filmekre.

Néhány hasznos tanács:

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

11 Comments

  • Szilvi

    Reply Reply 2018. március 21. szerda

    Szia Ági!
    Kisfiam 16 hónapos és odavan a Bogyó és babócáért. A párom édesanyjával kezdte el nézni pár hónapja és azóta elég nagy egyet nem értés alakult ki közöttünk a témában. Én minimálisan engedném neki nézni, ő azt mondja, úgyis megunja, nem kell korlátozás. De minél többet engedi neki, ő annál többször kéri, hogy kapcsoljuk be. Mivel egy háztartásban élünk nem tudom hogyan kezeljem a helyzetet.
    Nem szeretnék sarkos szabályokat hozni, amiket minden körülménytől függetlenül be kell tartani, és mindig lesben állni, mérni, hogy milyen régóta nézi a tv-t a gyerek.
    Viszont mivel úgy gondolom, hogy nem tesz jót neki, nem akarom, hogy már ilyen korán kialakuljon egy rossz szokása.
    Te mit javasolsz?
    Köszönöm szépen!
    Szilvi

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. március 25. vasárnap

      Ha a gyerekeknek tetszik valami, nem tudnak mértéket tartani, ráadásul a tévé nagyon leköti őket. Ugyanakkor ebben a korban még inkább szaladgálnia meg játszania kéne, mint tévézni. A legjobb megoldás, ha nem időbeli korlátozást hoznál, hanem a napirendet alakítanád úgy, hogy ébredés után elsősorban az aktív játéké legyen az idő, aztán jöjjön a szabadban való mozgás és csak amikor már közeledik az alvásidő, akkor legyen egy kis mese. Ez az anyósoddal is beszéld meg előre, így nem lesz konfliktus ebből és a kislányod is megszokja, hogy a napban helye van a mesenézésnek is.

  • Léna

    Reply Reply 2017. április 06. csütörtök

    Kedves Ági!
    Olyan kérdésem lenne, hogy 6 hónapos kisfiam nagyon szeret tv-zni.Tudom, hogy ez nem jó,ezért is szeretném leszoktatni. Sajnos egy szobában lakunk hárman. Egyenlőre így hozta a sors. Persze amúgy egy nagy lakásban lakunk, csak a tvnk a szobában van. Kicsikém kb 3-4 hónapos kora óta szereti nézni a kerek mesét meg a bogyó és babócát. Azt nem vettem észre, hogy nyugtalanabb lenne, de tudom, hogy sok más káros hatása is van. A kérdésem az lenne, hogy hogyan tudnám leszoktatni a tv-ről??

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. április 26. szerda

      A legegyszerűbb: ne kapcsold be! Lehetőség szerint ne menjen abban a szobában a tévé, ahol a baba van, hiszen neki most az a dolga, hogy játsszon, felfedezze a világot és a tévé ebben csak akadályozza.

  • horvath anita

    Reply Reply 2015. március 15. vasárnap

    Szia a kisfiam 2 éves. ..állandóan a tv .-Et nézi és mindig ugyanaz. Állandóan. ..egyszer kétszer játszik de nem hosszú távon. ..hogy szoktasam le róla. .HISZTI ellen mit tegyek? ??? Nem akarunk öltözködni …..

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2015. március 23. hétfő

      Hosszú távon még nem is kell játszania. Ha 5-10 percet eljátszik valamivel ebben a korban az már nagyon jó. Minél változatosabb játékokat találsz ki közösen, annál lelkesebben és kreatívabban foglalja le magát egyedül is. Ebben a korban már sok mindent lehet csinálni, bevonhatod a házimunkába is , kaphat kis feladatokat, törölgethet, seperhet stb.

      A hisztire itt találsz megoldásokat: http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/3-megoldas-hisztire

  • Jusztina

    Reply Reply 2012. február 16. csütörtök

    Kedves Ági,
    kisfiúnk 2 éves lesz márciusban. Alapvetően csecsemőtévézés „ellenes” vagyok, viszont 15 hónaposan egy több napos hányás után csak Thomas a gőzmozdony bekapcsolásával tudtuk megkönnyíteni a fiúnk kínlódását. Ez azt eredményezte, hogy azóta mindennap nézni szeretné a tévét. Thomas, Kisvakond, Bogyó és babóca és Chuggington szerepel a repertoárban. Bevallom, ezt kihasználva, volt olyan többször is, hogy egy órán keresztül nézte a készüléket (én addig főztem, vasaltam, takarítottam, pakoltam, de volt,h.melléültem magyarázni a történetet). Lelkiismeret-furdalásom lett miatta, ráadásul érzékelem,hogy ezeken jár az agya, így átgondoltuk a dolgot, és most már csak max.20 percet nézheti ezeket a történeteket. Hát nem nagyon tetszik neki az új felállás… „anya kérlek, még egy utolsót…”
    Ráadásul sokszor enni sem akart, mert ő mesét akart nézni…
    bár átolvastam néhány cikket a neten ezzel kapcsolatban, de érdekelne a véleményed:
    1.Hogyan lehet leszoktatni a (sok) tévézésről? (a terelő hadműveletek, mint gyurmázás,olvasás, legó, séta stb. nem működnek, egy idő után visszatér a gondolata ahhoz, hogy „anya, én megnéznék egy Thomast”
    2. Ilyen korban mennyi az a max.idő amit nézethetünk vele?
    3. Éjszakai sírásokért lehet-e felelős 1-1 történet? (fogzás most éppen nincsen)
    4. Este elmesélem neki a napját, és még 1-2 történetet, amiket megnézett, és még ezután is nehezen alszik el. Lehetséges a túl sok információ miatt? (külön szobában van, lerakom aludni, jó éjszakát, apa és anya nagyon szeret, és kimegyek, de hallom, hogy még legalább fél órát fent van.)
    5. ha nem akar emiatt enni, mit csináljak vele (én akkor hagyom, jó, ne egyél, de nincs is tévé. Jó, mondja ő, és mással játszik, de akkor sem evett!!!!!!!)
    háttérinfó: a bizonyos hányásig nem nézett tévét, mi is csak akkor kapcsoltuk be, ha ő már lefeküdt aludni. Én születésétől kezdve könyveket nézegettem vele,15 hónapos korától kezdett rendesen beszélni, mára gyakorlatilag tökéletesen beszél mondatokban, jól használva toldalékokat,végződéseket.
    Köszönettel: Jusztina

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. február 20. hétfő

      1. Ha egyébként sokat mozog, játszotok, akkor nem gond, ha minden nap néz tévét tetszés szerint. Órákat ne nézze egyhuzamban, de nem is szükséges mindenképpen 20 percre korlátozni csak, egy nagy több órás játszóterezés után nyugodtan nézhet mesét hosszabban is pihenés gyanánt.

      2. Amikor már nem nézi, hanem játszik, mást csinálna, akkor kapcsoljátok ki, ne szokjon rá arra, hogy játszik és közben megy a háttérzaj.

      3. Nem, emiatt nem riad fel éjszaka (kivéve, ha este ezen alszik el)

      4. Ebben a korban az esti elalvás minden kisgyereknél nehézkes, ezt nem a mesenézés okozza.

      5. Ha nem akar emiatt enni, akkor hagyd rá. Semmi nem történik, ha emiatt kimarad egy evés, aztán amikor megéhezik jön és eszik. Azt azért kerüld el, hogy a tévézést és az evést összekapcsolja magában.

  • Tami

    Reply Reply 2011. november 22. kedd

    Kedves Ági!

    Az újszülöttekre, pár hónapos babákra káros hatással van, ha mellette tévéznek?(Természetesen ő nem nézi, alszik, vagy maximum szopizik közben.)Úgy értem, a tévé hangjai meg közben a szülei beszéde nem folyik neki össze, nem zavarja meg a hallás, vagy értelmi fejlődését? Válaszodat köszönöm.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. november 27. vasárnap

      A tévével az a baj, hogy túlterheli az idegrendszert még akkor is, ha nem nézed, hiszen szüntelenül villognak a fények, megy a szöveg és a zene egyszerre, ez azért más, mintha csak beszélgetnek melletted a szobában, sokkal összetettebb ingerforrás, ezért ne aludjon tévé mellett a baba és ne nézzen tévét, mert ha ébren van, akkor túlpöröghet, túlfáradhat tőle, ha alszik vagy szopizik, akkor nyugtalanabbul aludhat miatta.

  • Bea

    Reply Reply 2010. október 28. csütörtök

    Sziasztok!A kislányom 4 és félhónapos és sajnos már 10-15 percet van a laptop előtt naponta, mert az apukája webkamerán keresztül látja, károsítja valamilyen szinten a szemét?

    Válasz: Nem.

Leave A Response To Tami Cancel reply

* Denotes Required Field