Anyánk, nagyanyáink (anyósaink :)) még teljesen más szemlélettel nevelték a gyerekeket, más tapasztalataik voltak, ezért néha ütközhetünk velük. Egyik olvasóm azonban arról számolt be, hogy az anyósának teljesen ellenkező elvei annak és attól fél, ez megkeveri a babát is. Mit lehet tenni ilyen esetben?
Jó hír, hogy a baba tudja, hogy más szabályok érvényesek anyánál, mint a nagymamánál vagy a dédinél. Ha valami nem tetszik neki az altatás módjában, az etetésben, akkor ellenkezik, de ha rendszeresen vigyáz rá egy családtag, akkor elfogadja, hogy nála másként kell elaludni, másként kell enni, más szokások vannak, főként, ha már fél éves kora előtt is vigyázott rá más néhány órára.
Szerencsére ők még jól tudnak alkalmazkodni és nem gond neki, ha a mama babakocsiban altatja, anya meg kiságyban, és simán megeszi a mamánál a spenótot is, amit otthon nem szokott szeretni. A kicsik pontosan tudják, hogy anyával szemben többet engedhetnek meg maguknak, ő mindig a kívánságaikat lesi és különben is engedékenyebb, ezért a mamánál el tudnak aludni cici nélkül is, nála nem ébrednek fel éjjel ezerszer és elfogadják a nagyobb szigort is.
Nem is gond ez, hiszen az élet rendje az, hogy nem lesznek mindig anyával kettesben, a bölcsiben/oviban egészen más szabályok lesznek, néha talán olyanok is, amik ellenkeznek az otthonival, ebből tanulja meg a kicsi, hogy mindenhol más szabályok és szokások vannak – tisztára mint a nagybetű Életben 🙂
16 Comments
milananyu
2010. augusztus 05. csütörtökMálnabokor, én egyetlértek veled én se engedném, főleg nem mikor tesó születik, nekem is itthon volt akkor kisfiam, köztük 3 éb 3 hónap van.Most lesz nagyobb 4 éves okt ben s még nem aludt tőlünk egyet sem, nem is szeretne, pedig nekem nagyszülők közel vannak.Majd ha ő akar s mondja én akkor gondolom, h itt az ideje.Egyébként nagyon szeret velük lenni egész napokat is, de este velünk szeret aludni.Itthon vagy ahol mi vagyunk.
málnabokor26
2010. augusztus 05. csütörtökKedves Ági!
Nem tudtam igazán hova tegyem fel a kérdésem, ezért ide írok.
A kérdésem a következő: szerinted mikor érik meg rá egy kisgyermek, hogy a több száz km-rel távolabb lakó nagyszülőknél töltsön el hosszabb időt a szülők nélkül?
Anyósom most kérdezte, hogy elengedem e hozzájuk a 2 és fél éves fiamat, amikor a kistesó megszületik. Október elejére várható az új családtag és a fiam akkor lesz 30 hónapos.
Én erre egyből határozottan kijelentettem, hogy nem, akkor biztos nem és 3 éves kora előtt egyáltalán nem valószínű.
Én úgy gondolom, nem ez a megfelelő időszak egy kisgyerek életében. Szívem szerint 4-5 éves kora előtt nem is engedném ilyen távol, de főleg akkor nem amikor testvére születik. Épp elég lesz neki feldolgozni a kisbabát, nemhogy még életében először nélkülem töltsön el hosszabb időt ilyen távol.
Válasz: Tényleg nem szerencsés összekötni a kettőt. Csak akkor maradjon hosszabb időre családtagnál, akit ritkábban lát, ha ő maga már emlékszik rá, évente legalább 4-5 alkalommal látja és aludt már korábban idegen helyen pl. egy közelebb lakó, gyakrabban látott rokonnál. Ha mondjuk egy rokon közel lakik és heti 1-2x találkozik vele, ismeri a helyet, ahol lakik, akkor már 1 éves kora előtt is aludhat nála, ha viszont messze lakik és ritkábban látja, akkor 5 éves kor körül lehet már otthagyni úgy, hogy biztosan ne legyen gond. De a testvér érkezésével ezt nem jó összekötni. Ha a nagymama segíteni szeretne, akkor jöjjön el hozzátok és legyen itt az első pár hétben. Ez tényleg segítség, mert a nagy figyelmét eltereli a testvérről és neked is több időd, energiád jut mindkét gyerekre.
Vera
2010. július 26. hétfőKedves Ági! Igazából nem tudom ez a téma hova illik, de nagymamánál való tartózkodással lenne kapcsolatban a kérdésem. Az egyetlen nagymamánk távol lakik másfél- két óra kocsival a távolság. A lányom 20 hónapos és a nagymama már szeretné ha egyedül is otthagynám nála több napra a gyereket. Igazából én ennek még nem érzem itt az idejét mert Szonja nagyon kötődik hozzám. Nagymamájával általában két hetente egy két napra találkozik és vigyázott már rá több napon keresztül is de mindíg csak itthoni környezetben, soha nem volt semmi gond. Illetve ha nagyon eltört a mécses, haza tudtam szaladni. Párszor voltunk lent a nagyinál vidéken, több napra is és akkor egy két órára magukra is hagytam a nagyival de mindíg óriás sírás keretében találtam amikor visszajöttem – magyarázat mikor jövök ebéd , játék után… mindíg volt, de látom hogy szorongott ilyenkor. Igazából szeretném is rábízni a nagyira, de nem tudom hogy itt van e az ideje, vagy van e valami különleges praktika 🙂 ilyen esetre?! Szeretném ha a lányom nem otthagyásnak hanem kalandnak élné meg a nagyinál töltött napokat. Kicsi még ehhez? Előre is köszönöm válaszod! Vera
Válasz: Ha csak ritkán látja a mamát, akkor még ne maradjon nála napokra. Olyannál lehet napokra otthagyni ebben a korban, akivel legalább heti 1x találkozik.
Beatrix
2010. május 24. hétfőKedves Ági!
Olvastam az elöttem hozzászólókat és kérdezőket.A helyzet az ,hogy most vagyok a 36.hétben már nagyon várom a babuci kisfiunk érkezését.Rengeteg könyvet olvastammár ki és beszélgettem újdonsült anyukákkal a tapasztalatukról és a szülésről.30éves vagyok a párom 42 ő angol együtt élünk már 3éve.Tavaly nyár óta építkeztünk anyukám telkén akkor még nem terveződött hogy kisbabánk leszilyen hamar építkezés után.A helyzet az hogy anyukámmal mióta kiderült a terhességem eléggé nehézkes a helyzetem.Mondhatni úgy hogy vannak jó napok de legtöbbször napokig nem is beszélünk a nézetkülömbségek miatt.Mivel ő egyedül él ezért a munkája mellet csak velünk van elfoglalva ami egyre aggasztóbb sajnos.Egyre inkább nem lehet leállítani amikor kértem hogy ne vagyen már több babaruhát csakazért is vett holott másra lett volna szükségünk és ha vett valamit akkor is először magánál tartotta nem engedte hogy a mi házunkba hozzam elővette naponta és nézegette.Akármikor kértem valamire hogy ne vegyen csakazért is megvette így nem én választhattam ki a babakocsit vagy a kiságyat.Na mindegy…Egyszerűen nem tudom lerázni anélkül hogy megsértődne és utána napokig nem szól hozzám és ilyen csendes harcba száll velem amire pont nem vágyom az utoló hónapban.Többször próbáltam vele már beszélni de sértésnek vesz mindent pedig azt hiszem nem hülyeségeket mondok.Ő pl.dohányzik én nem és semmiképpen nem szeretném ha például úgy teregetné a kisbaba ruháit hogy közben cigi lóg ki a szájából…Ő a lakásában is cigizik…Azt hiszi hogy én már az első héten lepaszolom majd neki a gyereket”mert ő ez csinálta velem aztán csak erre tud gondolni hogy természetes.Egyre több és komplettebb dolog jön ki belőlem is ami hiányosság volt akkor amikor engem nevelt.Nem zuhanyzik reggelente az ételek a hűtőben félig megromlanak és az én sztenderdem meg a higéniát ,élelmiszert tekintve egész más ezért még arra sem tudom megkérni hogy segítsen a főzésben mert utána nem tudom tényleg mi van az ételben.Ezért már azon a ponton vagyok hogy teljesen kizártam az életünkből de nagyon szeretem de mindenféle véleményezésemet sértésnek veszi.Mindent kontrolálni akar és közben észre sem veszi hogy már felnőtt gyereke csak szenved ettől.Én a segítséget ugy szeretném kérni és kapni tőle ahogy az ténylegesen segítség nekem de úgy már nem akaródzik a segítség vagy csak szó van róla.Én a párommal nagyon jól és békésen elvagyok várjuk a babucit és akkor itt van a fejemben ez a minden napos zavaró tényező hogy kinézek az ablakon és már sugall a sértődött természete a messziből….:):(Még a kórházba is befog nyomulni hiába kérem hogy majd csak akkor jöjjön amikor már a babuci megszületett mert először a párommal szeretnénk örülni együtt meghitten.Nagyon várom a véleményét és válaszát esetleg ötleteket a békés megoldásra .Köszönöm
Válasz: Szerintem ne tiltással közeledj hozzá, inkább adj neki feladatokat, így hasznosnak érzi magát és úgy érzi, segíthet majd neked. Most nyilván ő is örül az unokának és ezért kicsit túlzásba viszi a segítséget (anyukám is ilyen volt annakidején :)) De ne hagyd, hogy ő magától találjon ki dolgokat, inkább te foglald le őt olyan feladatokkal, amiben tényleg segíthet. Ne azt mondd neki, hogy ne vegyen több ruhát, hanem mondd meg, mire, milyen méretben van még szükség, vagy mondd azt neki, hogy most már több újszülött méretre nincs szükség, inkább 62-eseket kéne még venni. Vagy rábízhatjátok majd a gyógyszertári beszerzést, amíg te a kórházban vagy a babával. A szülés elindulásakor pedig ne értesítsétek, hanem csak akkor, amikor már megvan a baba és túlvagytok már azon a bizonyos meghitt hármasban levésen, ilyenkor rá lehet fogni, hogy gyorsan kellett menni, nem tudtatok szólni. A lényeg, hogy neki most arra van szüksége, hogy segíthessen, de ha ez neked megterhelő, akkor ne kritizáld, hanem lásd el teendőkkel. Például küldhet ő ki SMS-eket a rokonoknak, ha megszületett a baba, segíthet vasalni, mosni, teregetni. A dohányzásról el kell mondani, hogy a baba számára milyen káros, de ne azt mondd, hogy ne dohányozzon, hanem azt, hogy „kitettem neked az erkélyre egy hamutartót és ott tudsz dohányozni, ha nálunk vagy”, így nincs tiltás és konfrontáció.
Polgár Petra
2009. szeptember 30. szerdaSzia Ági!
A fenti kérdésekre adott válaszaidból azt szűrtem le, hogy egyáltalán nem árt, ha a nagyszülőkél alszik a gyerek, és ők sírni hagyják éjszaka. Az én kisfiam hét hónapos elmúlt. Mivel kb 4 hónapos kora óta folyamatosan „fogzik”, már ott tartunk, hogy óránként ébred, a velünk egy telken lakó nagyszülők (anyósomék) kitalálták, hogy egy éjszakát aludjon náluk a kicsi, hogy addig mi is kialudhassuk magunkat. Eddig nem mertem ebbe belemenni, mert ők híresek arról, hogy sírni hagyják a gyereket. Férjemet is így szoktatták le az éjszakai ébredésekről. Ezek szerint akkor egy éjszaka még nem a világ? Átengedhetem nekik a felügyeletet, hogy pihenhessünk, anélkül, hogy a kicsinek gondot okoznék? Köszönöm válaszod: Petra
Válasz: Nyugodtan megpróbálhatjátok. Sok családról hallottam, akiknél ez megoldotta a problémát. 1-2 éjszaka alatt ez végleges javulást hozhat. A gond az, ha egy gyereket mindig sírni hagynak, nem csak egyszeri alkalommal.
domi
2009. augusztus 28. péntekKedves Ági!
Az én történetem a következő: a kisfiam 2 éves volt aug.-ban. Az anyósoméknál laktunk jó pár éve(egy udvarban, de külön épületben), nem is volt gond, amíg a fiam meg nem született. Az anyósomnak 3 gyereke van, elég akaratos asszony és teljesen más véleményen van a gyereknevelésről, mint én. Mindig azt szerette volna, hogy az történjen, amit ő szeretne. Eléggé „belemászott” az életünkbe, mindig ott volt körülöttünk. A férjem nem szívesen szólt vissza neki sosem, mert illedelemre lett nevelve. Nekem kellett kiállnom az érdekeinkért. Én gyógypedagógus vagyok, de nem könyv szerint nevelem a fiamat, hanem az ösztöneim vezérelnek. Innentől jöttek a problémák: altatás, evés…stb., én próbáltam rendszert vinni az evésekbe-pl.:etetőszékben etetem: szerinte belekényszerítem,ha hisztizik egy kicsit és nem akar beleülni, pedig már jócskán evésidőben vagyunk-főétkezés. Naponta több órát volt ott náluk, ha nekem el kellett mennem iskolába. A férjemmel egyetértettünk a mi nevelési elveinkben, az anyósom pedig azt láttam, hogy hiába mondtam el neki mit és hogy szeretném, azt kellett látnom, elég sokszor a hátam mögött az ellenkezőjét csinálta, csak azért, mert amire én kértem, az úgy nem jó, amire persze én mindig rájöttem: pl: megetette, amikor nem kértem, nem azt adta neki, amit előkészítettem, sütit adott neki ebéd előtt, pedig tudta, hogy elég rossz evő és különben kimarad az ebéd…stb. Általában az evésen vesztünk össze másfél-2 havonta, és már a 2. évben sajnos nem tudtam lenyelni ezeket a hátam mögött csinált dolgait. Már a gyámhatósággal is megfenyegetett, amiért nem etetem „rendesen” mert szerinte sovány volt mindig is a fiam, amiért nem volt olyan hurkás a keze, combja, mint az ő gyerekeinek, pedig a fejlődési görbéje egyenletes volt eddig. A fiam evésproblémái folyamatosan próbálgatja a türelmemet, és még ő is idegesített. Közben terhes lettem, amit nekik is elmondtam, aztán egy ilyen összezörrenés során egy-két pofon is elcsattant a részéről, mivel szerinte tiszteletlen voltam vele szemben. Most kiborult a bili és ezután azonnal elköltöztünk az én szüleimhez.
Abban kérném a véleményedet, hogy Te mit tettél volna a helyemben, ha ezek a problémák állnak fenn, de nem tudsz saját lakásba költözni. Próbáltam én is türelmes lenni, de sajnos nem akarok „bólogató jancsi” lenni mindig és én sem tűrök el mindent, pedig eddig úgy gondoltam, a türelmem végtelen.
Válaszodat előre is köszönöm: Évi
Válasz: Jól tetted, hogy kiálltál az érdekeidért. Nyilván más, ha csak okoskodik a család, és más, amikor nyíltan, akár testi erőszakig is ellenszegül, ilyenkor tényleg a sarkadra kell állni.
csilla
2009. augusztus 21. péntekKedves Ági,
nálunk ez nem működik, hogy a gyerek tudja, hogy másnál más szabályok érvényesek. Azért nem, mert túl intenzív a kapcsolata a nagyszüleivel (= egy házban lakunk, mi az emeleten, ők a földsziinten). Ergo naponta minimum 1 vagy több órát velük/náluk van. Most 2 éves a fiam, és azt látom, hogy ez teljesen megkavarja, mert ugye a nagyszülők csak kényeztetnék, mi, a szülei meg nevelnénk is. Épp az evésben csúcsosodott ki a dolog, ami amúgy is problémás. Úgyhogy nem tudom, ilyen esetekben mi a teendő. Rövid időkre sikerül közös álláspontot kialakítanunk, de mindig elcsúszik a dolog. Az evés mellett még ugye a hisztik kezelése is nagy probléma, főleg egy ennyi idős gyereknél. Úgy érzem, sokkal kevésbé lenne hisztis, mint amúgy, de a nagyszülőknél ezzel sok mindent elér.
Szerencsére kb. fél év múlva elköltözünk, de szívesen olvasnék az ilyen komplikáltabb esetekre vonatkozó megoldásokról is.
Válasz: Ha együtt laktok az más helyzet, hiszen ilyenkor gyakorlatilag együtt nevelitek a gyereket. Ilyenkor jó egy megfelelő időpontban, higgadt hangnemben egyeztetni az érdekeket. Ha pl. neked az az álláspontod, hogy a hisztivel nem foglalkozol, akkor ők se tegyenek másként. Ki is kérheted a véleményüket, mert ha azt látják, hogy kíváncsi vagy a tapasztalataikra, akkor szívesebben és komolyabban foglalkoznak a kérdéssel, mintha rájuk van hagyva a dolog.
Erzsó
2009. augusztus 19. szerdaSzia Ági!
Nálunk ez nem okozott problémát, csak a mamával nehéz megértetni néha, hogy ha mi is jelen vagyunk, akkor az van, amit mi mondunk és nem az, amit ő.
eanita
2009. augusztus 19. szerdaKedves Ági!
Nagyon jó a cikk, hasznos.
A kislányom 18hónapos, eleven, tanulékony, kedves huncut kiscsaj. A nevelésében apájával nagyrészt egyetértünk, szintúgy anyukámmal, de anyósom már nehéz eset.Sajnos férjem munkahelye miatt távol kerültünk a szülőktől, így ritkábban látják az unokát mint normális esetben.Anyosomék részéről megy is emiatt a rivalizálás, hogy ki látja többet stb, de most nem ez a lényeg. A gond abból adódik, hogy anyós amikor meglátogatnak vagy mi megyünk hozzájuk, mindig azzal nyaggat, hogy a kislány nem eszik megfelelően, már rég azt kéne ennie amit nekünk(nagyrészt azt is eszi, de vannak ételek amit még nem tartok neki valónak, így olyankor külön főzök neki), vagy…még kiágyban lenne a helye alváskor(nagy a helyigénye alvás közben, ezért már rendes ágyon alszik), már el kellett volna kezdenem a bilire szoktatást, mi az, hogy nem alszik el egyedül és nem alussza végig az éjszakát, miért ennyire anyás? stb. Ez szinte minden alkalommal eljátsza.Én próbáltam szépen és finoman ecsetelni, hogy Ő az én gyerekem és én tudom, hogy mikor mire van szüksége, csak attól félek, hogy egyszer kiborul a bili és kitálalok nekik.Neked mi a véleményed erről?
Üdv: Anita
Válasz: Vegyél egy nagy levegőt és ne mondj semmit az ilyen „jótanácsokra” 😉 Legfeljebb annyit, „igen, persze, aha” és kész. Úgyis csak ritkán találkoztok 🙂 Ez az időszak gyorsan elmúlik, felesleges összeveszni a családdal és aztán évekig csúnyán nézni egymásra, a te érveidet meg úgysem értenék meg, ezért inkább bólogatni kell és úgy csinálni a dolgokat, ahogyan te jónak látod.
Kertiné Karola
2009. augusztus 19. szerdaSzia Ági!
Az Én problémám az, hogy nálunk a nagyszülők és dédszülők egy része olyasmit is megenged a fiamnak ami később árthat neki. A fiam Milán 19 hónapos, nagyon fogékony, szeret incselkedni nevetgélni és a dédszülők megengedték neki hogy bottal üsse a kutyát. Jót nevettek rajta és alig tudtam velük megértetni, hogy miért nem tetszik ez nekem. Most ott tartunk hogy más kutyákat is rögtön csapkod mert viccesnek gondolja és azóta is küszködök hogy erről leszoktassam.
A másik eset amikor dobálja a nagymamát homokkal és mondom hogy nem szabad és a mama nevet hogy hagyjam, Milánnak ez is jól áll. Aztán ha már sok a jóból, mert tele van a szeme is homokkal, elkezdi mondani ő is hogy nem szabad, Milán meg nem érti hogy most miért nem, amikor egy perce még vicces volt.
Könnyebb lenne ha nem kellene a déd- és nagyszülőket is nevelni, hanem tőlük látná a jó példát!
Moncsi
2009. augusztus 19. szerdaKedves Ági!
Nekem szeptembertől kellene a 7 hónapos kislányomat időnként másra bíznom, mert folytatom az egyetemet levelezőn. Sajnos utazással és egyben egész napos távolléttel jár majd. Hogyan készüljünk fel erre?
Ami az alap kihíváson túl aggaszt, az pont az, hogy akikre rá tudom majd bízni (nagyszülők, keresztszülők), egészen más elveket vallanak, pl. sírni hagyják, csak azért is kiságyba teszik, stb stb, ami teljesen ütközik az elveimmel. Félek, hogy ha így alakul, hogy nem segítenek rajta, mikor sír, elveszti majd a kislányom a bizalmát a felnőttekben.
Válasz: Emiatt nem kell aggódnod. A baba ebben a korban már pontosan tudja, hogy most máshol van és más szabályok vannak a nagyinál, mint otthon. Anyukám is szigorúbb bizonyos dolgokban, mint én, de a fiam 7-8 hónapos korától nála volt heti 1 napot és nála jobban elfogadta a szigort, mint otthon. Bizonyos dolgokban megállapodtunk azért, pl. nem adtak neki olyan ételeket, amikkel én nem értettem egyet és tartották a megszokott napirendet, akkor feküdt le, amikor otthon is szokott stb. de a többit ők megoldották egymás között. Az, hogy nincsenek mindenhol az otthoni feltételek a szocializáció része, megtanulják a gyerekek és ebben a korban is elfogadják már.
Nana
2009. augusztus 18. keddKedves Ági,
Az én problémám is kapcsolódik valamelyest ehhez a témához. Én külföldön élek. Itt a anyát mamának szólítják, emiatt én is erre tanítom a kisfiamat, bár nem nagy önbizalommal, mert néha anyának hivom magam. Csak itt az annyira furcsán hangzana. Valószínü, ha majd hazalátogatunk és mamának fog szólítani mindenki azt fogja hinni, hogy én vagyok a nagyanyja mivel még csak 22 hónapos én pedig már 40 éves vagyok.
Miért van az, hogy a mindenütt a világban a mama az anyát jelenti, csak Mo-on a nagymamát??
Válasz: Ez nyelvi kérdés, de szerencsére a gyerekek gond nélkül elfogadják, hogy bizonyos dolgoknak több nevük is van és egy szó is jelenthet sokfélét. Pl. a mama elnevezés elég szerencsétlen a nagymamára, mert az embernek 2 nagymamája is van, plusz a dédimamák, gyakran kell magyaráznom nekik, melyik mamáról is beszélek éppen 🙂
Barbara
2009. augusztus 18. keddKöszi Ági!
Ezt mondta a bölcsisnéni is, egyébként…
másik Vica
2009. augusztus 18. keddKedves Vica!
Nálunk is hasonló volt a helyzet. 20 hónaposan aludt először mamánál a fiam (a legközelebbi barátnőm házasodott-semmi pénzért nem hagytam volna ki) és annyira jól viselte, hogy később sem volt gond.
Viszont 2 éves volt, mikor megszületett a húga (itthon, úgyhogy nem kellett a fiamnak máshol aludnia emiatt:)) és azóta nem aludt ott sehol, mivel, mint ahogy Te is írtad, úgyis itthon vagyok. Ennek 6 hónapja. Most jó lett volna ha az ebéd utáni alvást az egyik mamánál tölti, és háááááááát…mintha elszokott volna tőle. nem sikerült valami jól.
Úgyhogy sztem csak akkor érdemes elkezdeni, ha ebből rendszer is lesz.
Barbara
2009. augusztus 17. hétfőKedves Ági!
Már annyiszor segítettél, remélem, most is fogsz tudni…
Kislányunknak két utóneve van ( Szofi Alíz), születésétől kezdve mindkettőt használjuk, főleg úgy, hogy Apu és az ő köre az egyiket, én és az én ismerőseim, barátaim a másikat. Teljes néven mutatakozik be, magát sokszor a két név együttesével ( Szofilizi)nevezi.Szerinted ártunk ezzel a kétnevezéssel neki? Nem zavarja meg, hogy itt így, ott úgy, apu így. nagyi úgy? Mit gondolsz? Egyébként teljesen kiegyensúlyozott, meg minden.
Ez most azért aktuális, mert szeptembertől egy napot közösségben tölt, és ott nyílván nem fogják Szofilizizni, hanem vagy így , vagy úgy. Az gondot okona neki, ha benn Lizi nálam továbbra is Szofi? Tudom, hogy a külső szemlélőnek ez röhejes probléma, de nekem nagyon fontos, kérlek, ha időd engedi, mondj véleményt!
Köszi!
Barbi
Ja, szeptemberben lesz két éves, okos, szépen beszél, stb.
Válasz: A gyerekeknek ez nem okoz gondot. Többféle nevet is elfogad és megtanulja, hogy az rá vonatkozik, nálunk is mindegyik gyereknek van beceneve és nem okozott ez gondot.
Vica
2009. augusztus 14. péntekKedves Ági!
Ezzel a témával kapcsolatban lenne egy kérdésem: mennyire érdemes „erőltetni” hogy más is vigyázzon a babára? Kislányunk most egy éves, volt már hogy két-három órára apuval vagy valamelyik mamával volt, de hosszabb időre nem volt szükség, elvégre otthon vagyok. Anyósom azonban gyakran mondogatja, hogy igazán ő is altathatná a kicsit, és ott maradhatna náluk egész nap stb. Én viszont úgy gondolom, ha nincs rá ok, akkor fölösleges máshol altatni (főleg mivel még 4x szopik naponta, amiből egy fikarnyit sem enged :)). Erre azonban mindig az a válasz, hogy ha most nem adom oda, akkor később, mikor tesó is lesz és tényleg szükség lenne rá hogy máshol is ellegyen, akkor már nem lesz hajlandó. Érdekelne, hogy te mit gondolsz erről.
Válasz: Ha néha 2-3 órára más vigyáz rá, az bőven elég ahhoz, hogy másfél-2 évesen, amikor már akár ott is aludhatna, akkor majd ott tudjon aludni. Inkább arra kell ügyelni, hogy szokjon más emberekhez is, legyen néha a mamánál, hogy ne féljen másoktól, és ne csak veled legyen mindig, szokja meg, hogy máshol más szabályok vannak stb. de nem kell erőltetni az ottalvást (pláne, ha még szopik).
A saját példánk: a fiam 20 hónapos koráig néha legfeljebb 3-4 órát volt a mamánál, néha Apa vigyázott rá, amikor szülni mentem, akkor aludt ott először és semmi gond nem volt vele.