Van az a korszak, amikor a kisgyereked belép a konyhába, és három perc múlva már a műanyag dobozok, fakanalak, fedők és törlőkendők úgy hevernek a földön, mintha egy apró lakberendező újragondolta volna az egész otthonodat. De miért is csinálja ezt? Unatkozik? Felfedez? Figyelmet szeretne? És mit lehet tenni, hogy ne legyen folyton szétpakolva az egész lakás?
Miért pakolnak ki mindent a kisgyerekek?
A kisgyerek számára minden fiók, szekrény, tároló egy izgalmas hely, amit ki lehet húzni és benne sok különböző tárgy, amelyek mind más tapintásúak, más hangot adnak, másképp mozdulnak, más méretűek, és más módon férnek bele egy dobozba vagy éppen a saját kis kezébe. Számára a fiók izgalmas felfedezőterep.
10-12 hónapos kor körül a gyerekek különösen aktívan vizsgálják a környezetüket. Már elég ügyesek ahhoz, hogy kinyissanak, kihúzzanak, megfogjanak, áttegyenek, odavigyenek, visszahozzanak, egymásra pakoljanak, kiborítsanak és újrakezdjenek dolgokat. A mozgásuk, a kézügyességük és a kíváncsiságuk egyszerre erősödik, miközben a szabályok megértése még nagyon kezdetleges.
A kipakolás a gyerek számára cselekvő tanulás. A kisgyerek nem úgy tanul, hogy leül, végighallgatja, milyen a világ, majd szépen megjegyzi. Ő megfogja a világot. Kiveszi, beteszi, ledobja, megfordítja, egymáshoz ütögeti, átviszi egyik helyről a másikra. A keze, a szeme, a füle, a teste és az ismétlései együtt dolgoznak. Amit mi rendetlenségnek látunk, az neki sokszor valódi kutatómunka. Azért pakol ki, mert tanulja, hogyan működnek a tárgyak, hogyan működik a tér, és hogyan működik a kapcsolat köztetek, amikor ő hat a világra.
Mit tanul abból, hogy kivesz, betesz, kiborít és újrakezd?
A kipakolás egyik legfontosabb része az ismétlés. Neked lehet, hogy unalmasnak vagy idegesítőnek tűnik, hogy ugyanazt a kosarat tizedszer is kiborítja, neki viszont minden alkalommal van benne valami tanulnivaló. Amikor kiveszi a tárgyakat, megtapasztalja, hogy valami lehet bent és kint. Amikor visszateszi, megérti, hogy a tárgyak helyet foglalnak. Amikor nem fér bele a nagy tál a kicsibe, találkozik a méret fogalmával. Amikor a fedő nem illik arra a dobozra, problémamegoldásba kezd.
Ez a fajta játék fejleszti a gondolkodást. A gyerek összehasonlít, próbálkozik, sorrendet keres, következményeket figyel. Ha kiborítja a kosarat, minden kiesik. Ha visszateszi, újra tele lesz. Ha a kendőt betömi a pohárba, eltűnik. Ha kihúzza, előkerül. Ezek nagyon egyszerűnek tűnnek, de a kisgyerek agyában alapvető összefüggések épülnek.
A kipakolás a kézügyességet is támogatja. A megfogás, elengedés, csippentés, húzás, tolás, nyitás, csukás, pakolás és illesztés mind olyan apró mozgások, amelyek később az önálló evéshez, öltözéshez, rajzoláshoz és sok más mindennapi készséghez kapcsolódnak. Amikor a gyerek egyesével kiszedi a zoknikat a kosárból, nem csak rendetlenséget csinál, hanem a kezével és szemével gyakorol.
A pakolás a beszédértésnek is jó terepe lehet. Ha te közben egyszerűen megnevezed, amit csinál, a cselekvéshez szavak kapcsolódnak. „Kivetted a kanalat.” „Betetted a dobozba.” „Leesett a fedő.” „Tele lett a kosár.” „Üres lett a fiók.” Ezek nem tanórák, hanem élő, helyzethez kötött mondatok, amelyeket a gyerek könnyebben megért, mert közben látja és csinálja is, amiről beszélsz.
A kipakolásban gyakran az önállóság is megjelenik. A gyerek azt éli meg, hogy ő képes valamire. Ki tudja húzni. El tudja vinni. Be tudja tenni. Vissza tudja kérni. Meg tudja ismételni. Ez a „képes vagyok” érzés nagyon fontos ebben az életkorban, még akkor is, ha neked ez a képes vagyok élmény néha egy egész szekrény kipakolásában jelenik meg.
A felfedezés tehát nem szép, csendes, mindig rendezett folyamat. Sokszor zajos, maszatos, szétszórt és fárasztó. De ha biztonságos keretek között történik, akkor a gyerek rengeteget tanul belőle.
Miért szereti annyira szétszedni és átrendezni a dolgokat?
A szétszedés és átrendezés a kisgyerek számára nem rombolásnak indul. Ő még nem úgy néz egy tárgyra, mint mi. Egy felnőtt tudja, hogy a könyvek a polcon sorakoznak, a ruhák a fiókban vannak, a poharak a szekrényben, a törlőkendő pedig a csomagban. A kisgyerek viszont azt nézi, hogy mi történik, ha mindezeket megváltoztatja.
Ha leveszi a könyvet a polcról, megtapasztalja a súlyát. Ha kinyitja, lapozza, becsukja, tanulja a tárgy működését. Ha a zoknit beleteszi a lábasba, nekünk furcsa, neki viszont térbeli kísérlet: ez belefér abba. Ha a műanyag fedőket egymásra rakja, majd szétszedi, vizsgálja az illeszkedést, méretet, formát és hangot.
Az átrendezés azért is izgalmas, mert a gyerek hatást gyakorol a környezetére. A világ nem csak történik vele, hanem ő is alakítja. Egy fiók tele volt, most üres. Egy kosár üres volt, most tele van. A könyv a polcon volt, most a szőnyegen van. Ezek a változások számára hatalmas élményt jelentenek. Ő még most tanulja, hogy a saját cselekvései következményekkel járnak.
Sokszor a gyerek a felnőtteket is utánozza. Látja, hogy te pakolsz, rendszerezel, beteszel, kiveszel, törölgetsz, hajtogatsz, főzöl, szatyrot ürítesz, mosogatógépet pakolsz. Ő ebből annyit ért, hogy a tárgyakkal csinálni kell valamit. A saját szintjén ő is ezt teszi. Nem biztos, hogy rendet rak, inkább újrarendezi a világot úgy, ahogy neki most izgalmas.
A szétszedésnél természetesen fontos a határ. Nem mindegy, hogy a gyerek egy biztonságos kosárból kendőket húz ki, vagy gyógyszeres dobozt nyitogat. Nem mindegy, hogy műanyag tálakat pakol, vagy törékeny poharakat szed elő. Nem mindegy, hogy régi papírt tép felügyelettel, vagy könyvet rongál. A felfedezés jó, de a veszélyes és értékes dolgok védelme a felnőtt feladata.
Éppen ezért nem az a cél, hogy a gyerek soha ne pakoljon, hanem az, hogy legyen mit pakolnia. Legyen olyan doboz, fiók, kosár, amelyet szabadon felfedezhet. Egy kisgyerekes otthonban sokat segít, ha nem minden polc és fiók tiltott terület, mert a sok tiltás előbb utóbb mindkettőtöket kimerít.
Hogyan reagálj, amikor már harmadszor pakolja ki ugyanazt?
Az első lépés az, hogy próbáld különválasztani a veszélyes, a valóban nem elfogadható és a csak bosszantó helyzeteket. Ez sokat segít abban, hogy ne mindenre ugyanazzal az idegességgel reagálj. Ha a gyerek a műanyag dobozokat pakolja ki, az lehet bosszantó, de nem feltétlenül veszélyes. Ha a tisztítószereket éri el, az veszélyes. Ha a könyvet tépi, az nem elfogadható. Ha a zoknikat szórja szét, az fárasztó, de lehet, hogy kezelhető keretek között belefér.
Kapcsolódó cikkem: Hogyan tanítsam meg, hogy ne nyúljon a konnektorba? (és még sok további ötlet, amit tiltás helyett használhatsz)
A veszélyes helyzetekben gyorsan és határozottan kell közbelépni. „Ezt nem engedem, mert veszélyes.” „A tisztítószer nem játék.” „A konnektorhoz nem nyúlunk.” Ilyenkor nem kell hosszú magyarázat. A kisgyerek még nem tudja felnőtt módon felmérni a veszélyt, ezért a felnőttnek kell tartania a határt.
A nem elfogadható, de nem életveszélyes helyzetekben is legyen rövid és következetes a válasz. Ha tépi a könyvet, mondhatod: „A könyvet lapozzuk, nem tépjük. Ha téped, elteszem.” Ha újra tépi, tedd el! Ne haragból, hanem következetes jelzésként. Utána adhatsz olyan papírt, amit szabad tépni felügyelet mellett, ha azt látod, hogy a tépés mozdulata érdekli.
A bosszantó, de biztonságos pakolásnál érdemes megfontolni, hogy tudsz e keretet adni ahelyett, hogy teljesen megtiltanád. Például mondhatod: „Ezt a fiókot kipakolhatod, a másikat nem.” Vagy: „A zoknikat most visszatesszük, de itt van a pakolós kosár.” A kisgyereknek sokszor nem elég a tiltás, mert a késztetés erős benne. Sokkal jobban működik, ha kap egy másik, elfogadható lehetőséget.
Fontos, hogy ne minden kipakolásból legyen nagy jelenet. Ha minden alkalommal erős reakciót kap, a viselkedés még érdekesebbé válhat számára. Nem azért, mert rosszindulatú, hanem mert a te reakciód is a kísérlet része lesz. Ha anya hangosan felkiált, gyorsan odaszalad, nagy mozdulatokkal pakol, akkor ez nagyon izgalmas következmény lehet.
Próbálj rövid, nyugodt, ismétlődő mondatokat használni! „Ezt nem.” „Ezt szabad.” „Ide pakolhatod.” „Most visszatesszük.” „Segítek.” A kisgyerekek sok ismétlésből tanulnak, nem egyetlen hosszú beszélgetésből.
Hogyan alakíts ki otthon olyan környezetet, ahol kevesebb a tiltás?
A kisgyerekes otthon egyik legnagyobb titka, hogy a környezet sokszor többet számít, mint a szülői magyarázat. Ha minden érdekes tárgy elérhető, de semmihez nem nyúlhat, akkor egész nap nemet kell mondanod. Ha viszont a veszélyes dolgokat elpakolod, és adsz helyette szabadon felfedezhető teret, sok konfliktust előzhetsz meg.
Először nézd végig a lakást a gyerek szemmagasságából! Mi az, amit elér? Mit tud kihúzni? Mit tud magára rántani? Mi törik? Mi lenyelhető? Mi veszélyes? Gyógyszerek, tisztítószerek, elemek, apró tárgyak, éles eszközök, zsinórok, törékeny dolgok, forró eszközök és veszélyes fióktartalmak kerüljenek olyan helyre, ahová nem fér hozzá.
Ezután alakíts ki néhány igen-helyet! Ez lehet egy alsó konyhai fiók műanyag tálakkal, fakanállal, szilikon formával. Lehet egy kosár kendőkkel, nagyobb textildarabokkal, puha labdákkal. Lehet egy polc vastag könyvekkel, amelyeket szabad levenni. Lehet egy doboz nagyobb építőkockákkal, amelyet kiboríthat és visszapakolhat.
Mondd ki neki egyszerűen: „Ezt a fiókot kipakolhatod!” vagy „Ez a te pakolós kosarad!” A gyerek még nem fogja elsőre tökéletesen megérteni, hogy az egyik fiók szabad, a másik nem, de sok ismétléssel tanulni fogja. A lényeg, hogy ne csak tiltott világ vegye körül, hanem legyen olyan tér, ahol bátran próbálkozhat.
A játékok mennyiségét is érdemes átgondolni. Ha túl sok minden van elöl, a gyerek könnyen mindent szétdobál, mert a figyelme egyik tárgyról a másikra ugrik. Kevesebb, jól kiválasztott játék gyakran több elmélyülést hoz. A többit elteheted, majd időnként cserélheted. Ettől a régi játék is újra érdekesnek tűnik.
A biztonságos környezet nem azt jelenti, hogy steril, üres térben kell élnetek. Inkább azt, hogy a gyerek életkorához igazítod az otthon egy részét. Egy időre lehet, hogy kevesebb dísztárgy lesz elöl, a könyvek egy része magasabbra kerül, a fiókok egy része záródik, és lesz egy pakolós sarok, amelyben megengedett a felfedezés. Ez nem lemondás, hanem átmeneti alkalmazkodás.
Hogyan fordítsd a kipakolást együttműködéssé?
A pakolási vágyat nem mindig kell megállítani. Néha át lehet fordítani együttműködéssé. A kisgyerekek ebben az életkorban gyakran szeretnek segíteni, csak a segítségük lassú, tökéletlen és időnként újabb rendetlenséget teremt. Mégis érdemes teret adni neki, mert az önállóság és a családi kapcsolódás így erősödik.
Kérheted például, hogy tegye a zoknikat a kosárba! Vigye oda a műanyag tálat a szekrényhez. Tegye a plüssöket a dobozba. Adja oda neked a ruhákat teregetésnél. Dobja be a labdákat a kosárba. Ezek apró feladatok, de neki nagy élményt adnak, mert azt érzi, hogy részt vesz valamiben.
A rendrakást játékossá teheted. A doboz lehet „éhes”, amely kockákat kér. A labdák „hazamennek” a kosárba. A könyvek „visszafekszenek” a polcra pihenni. A zoknik „beköltöznek” a fiókba. Ez talán felnőtt fejjel furcsán hangzik, de a kisgyerek sokkal könnyebben kapcsolódik játékos képeken keresztül, mint komoly utasításokra.
Ne várj tökéletes rendrakást! Ebben az életkorban nem az a cél, hogy önállóan rendezett szobát hagyjon maga után. Az a cél, hogy lassan megtapasztalja: amit kipakolunk, azt vissza is lehet tenni. A rendrakás közös folyamat, nem büntetés. Ha azt mondod, „most együtt visszatesszük”, és te is részt veszel benne, sokkal könnyebben tanulja.
Használj rövid, konkrét kéréseket! A „rakj rendet” túl tág és nehéz egy ilyen kicsi gyereknek. Jobb így: „Tedd a labdát a kosárba!” vagy „Hozd ide a könyvet!” vagy „A kockát ide tesszük.” Egy feladat, egy mozdulat, egy sikerélmény.
Ha nem akar pakolni, ne minden alkalomból csinálj nagy küzdelmet. Lehet, hogy fáradt, túlterhelt, vagy már rég elvesztette a figyelmét. Ilyenkor kezdd el te, és hívd be egyetlen apró feladatra! „Én beteszem a könyveket, te hozd a macit!” Ha csak egy tárggyal kapcsolódik be, az is tanulás.
Mit tegyél, ha a pakolás mögött figyelemkérés van?
Néha a kipakolás valóban nem csak felfedezés, hanem figyelemkérés is. A kisgyerek hamar megtanulja, hogy bizonyos dolgokra a szülő azonnal reagál. Ha csendben játszik, anya talán főz tovább. Ha viszont kihúzza a fiókot, anya rögtön odamegy. Ez nem rosszindulatú manipuláció, hanem nagyon egyszerű tapasztalat: erre anya figyel.
Ha azt látod, hogy a gyerek különösen akkor pakol tiltott dolgokat, amikor te telefonálsz, főzöl, dolgozol vagy a testvérrel foglalkozol, érdemes megnézni, kapott e előtte kapcsolódást. Sokszor néhány perc valódi figyelem megelőz nagyobb rendetlenséget. Ülj le mellé, nézzetek meg egy könyvet, gurítsatok labdát, pakoljatok együtt egy kosárba, majd mondd: „Most anya főz, te itt pakolhatod a tálakat!”
A megelőző figyelem nem elkényeztetés. Azt jelenti, hogy a gyerek nem csak akkor kap erős reakciót, amikor valamit szétszed. Ha napközben vannak kis kapcsolódó pillanatok, könnyebben fog önállóan is játszani rövid ideig. Persze ebben az életkorban az önálló játék még nem tart sokáig, és gyakran igényli, hogy a közelben legyél.
Amikor tiltott kipakolással kér figyelmet, ne adj nagy drámai reakciót, de legyél következetes. „Ezt nem pakoljuk. Gyere, itt a kosarad!” Tereld át, majd amikor a megfelelő helyen pakol, figyelj rá egy kicsit! Így azt tanulja, hogy a kapcsolat nem csak a tiltott dolgokon keresztül érhető el.
A figyelemkérés mögött sokszor fáradtság vagy túl kevés mozgás is állhat. Egy másfél vagy kétéves gyereknek rengeteg testi aktivitásra van szüksége. Ha egész délelőtt zárt térben volt, lehet, hogy a fiókok szétszedése az energiája levezetése is. Ilyenkor egy rövid séta, labdagurítás, párnaösvény vagy cipekedős játék sokat segíthet.
Kapcsolódó cikkem: Mitől lesz ingerkereső egy baba és mit tudsz tenni, ha folyton pörög?
Mikor múlik el ez a kipakolós korszak?
A legtöbb gyereknél a kipakolás, szétszedés és átrendezés idővel átalakul. Nem egyik napról a másikra múlik el, hanem lassan más játékformák veszik át a helyét. Ahogy fejlődik a beszéd, a figyelem, a szerepjáték, a szabályértés és az önállóság, a gyerek egyre inkább képes lesz célzottabban játszani. Már nem csak kipakolja a tálakat, hanem „főz”. Már nem csak leszedi a könyveket, hanem mutatja bennük az állatokat. Már nem csak kiborítja a kockákat, hanem tornyot épít, utat készít, garázst alakít ki.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pakolás teljesen eltűnik. Sok gyerek még óvodáskorban is szeret dobozokat rendezni, táskákat megtölteni, kincseket gyűjteni, fiókokat vizsgálni. A különbség inkább az, hogy egyre jobban érti a szabályokat, egyre több szerepjáték kapcsolódik hozzá, és lassan megtanulja, hogy bizonyos dolgokat vissza is kell tenni.
A múlást segíti, ha a kipakolás nem állandó hatalmi harc tárgya. Ha a gyereknek van biztonságos tere a felfedezésre, kevesebb tiltott dologhoz kell nyúlnia. Ha van lehetősége segíteni, lassan megtanulja a visszapakolás mintáját. Ha rövid, érthető határokat kap, megtanulja, hogy nem minden fiók szabad.
Ne várd, hogy egy 18 és 24 hónapos gyerek már valódi rendtudattal működjön! A rend felnőtt fogalom, amelyhez idő, utánzás, sok ismétlés és idegrendszeri érés kell. Ő most még a világot szétszedve érti meg, később fogja egyre inkább összerendezni.
Ha nagyon fárasztónak érzed ezt az időszakot, az nem jelenti azt, hogy türelmetlen anya vagy. Egész nap pakolni valaki után valóban kimerítő. Segíthet, ha csak néhány területen engeded a szabad felfedezést, és a többit egyszerűen elzárod. Nem kell mindent neveléssel megoldani, néha a legjobb megoldás egy biztonsági zár, egy magasabb polc vagy egy jól megtöltött pakolós kosár.
Mikor érdemes szakemberrel beszélni?
A kipakolás, szétszedés és tárgyakkal való kísérletezés ebben az életkorban többnyire természetes. Mégis vannak helyzetek, amikor érdemes tanácsot kérni. Nem azért, mert biztosan baj van, hanem azért, mert a józan figyelem sokszor megnyugtatóbb, mint az otthoni találgatás.
Érdemes gyermekorvossal, védőnővel, pszichológussal vagy kisgyermekekkel foglalkozó szakemberrel beszélni, ha a gyerek szinte semmi más iránt nem érdeklődik, csak hosszú időn át ismétlődően kipakol vagy dobál, ha nem keresi közben a kapcsolatot, nem reagál a nevére, nem mutat, nem utánoz, nem próbál bevonni a játékába, vagy elveszít korábban meglévő játékos, kommunikációs képességeket.
Akkor is érdemes segítséget kérni, ha a kipakolás rendszeresen veszélyes helyzetekbe fordul, ha a gyerek nagyon nehezen terelhető, ha gyakran bántja magát vagy másokat, vagy ha a családi mindennapok teljesen állandó harccá válnak. Ilyenkor nem feltétlenül a gyerek „rossz”, hanem lehet, hogy a környezeten, rutinokon, határokon vagy a szülői terhelésen kell változtatni.
A kisgyereked nem azért pakol ki mindent, hogy próbára tegye a szeretetedet, hanem mert a kezeivel, mozdulataival és újra meg újra ismételt kis kísérleteivel éppen azt tanulja, hogyan működik a világ, amelyben te vagy számára a legbiztonságosabb pont.
Leave A Response