Néhány baba evés közben vidáman köpköd, a bölcsisek-ovisok pedig néha nem csak evés közben köpködnek hanem attól függetlenül is és úgy tűnhet „rosszalkodásból” vagy bosszantásból teszik ezt. Miért teszik ezt? Mi áll a háttérben és mit lehet tenni?
Ha evés közben köpköd
A baba evés közbeni köpködése több okból is előfordulhat és az életkorától, fejlődési szakaszától és egyéb körülményektől függően más-más jelentést hordozhat. Mi minden állhat a háttérben:
1. Simán csak felfedezi az ételeket és játszik:
A babák gyakran kísérleteznek az ételekkel – érzik az állagát, ízlelgetik, és néha csak kíváncsiságból köpik ki, hogy megnézzék, mi történik.
2. Fogzás:
Ha jönnek a fogai, az ínye érzékeny lehet, ezért az étel kellemetlen érzést okozhat, vagy egyszerűen csak a nyálképződés miatt játszik vele.
3. Nem tetszik neki az adott étel színe vagy állaga:
Lehet, hogy az adott étel túl keserű, savanyú vagy szokatlan számára. Az új állagokat (például pépesből darabosra váltást) is időbe telik megszoknia. Akár az életkorából fakadó átmeneti válogatósság is állhat a háttérben.
4. Nem elég éhes:
Ha nem eléggé éhes a baba inkább játszani kezd az étellel evés helyett. Érdemes megfigyelni, hogy a köpködés gyakrabban előfordul-e akkor, amikor kevesebb idő telt el az előző étkezés óta.
5. Kíváncsi hogyan reagálsz:
A babák gyakran figyelik, hogyan reagálunk a viselkedésükre. Ha mosolyogsz, nevetgélsz vagy izgalmat mutatsz, amikor köpköd, akkor lehet, hogy csak újra és újra meg akarja ismételni a „trükköt.”
Ha a köpködés nem túl gyakori, akkor valószínűleg csak egy fejlődési fázis, ami idővel elmúlik. Ha viszont folyamatosan visszautasítja az ételeket, nagyon válogatós lesz vagy gond van a súlygyarapodásával, akkor érdemes egy gyermekorvossal vagy dietetikussal konzultálni.
Már nem baba, de még mindig köpköd: Mi lehet az oka?
A kisgyermekek különböző okokból kezdhetnek el köpködni annak ellenére, hogy már tudják, hogy nem szabad. Ilyenek lehetnek:
1. Figyelemfelkeltés:
Ha a gyerek észreveszi, hogy a köpködésed után nagy reakciót kap (például nevetést vagy bosszankodást), újra és újra megpróbálhatja.
2. Frusztráció vagy düh:
Ha a gyerek még nem tudja jól kifejezni az érzéseit szavakkal, a köpködés lehet egyfajta kommunikációs eszköz.
3. Határok tesztelése:
A kisgyermekek folyamatosan próbálják megtudni, mit lehet és mit nem. Ha a köpködésre erős reakció érkezik, az megerősítheti benne, hogy ezzel hatással lehet rád, ezért még inkább csinálni fogja.
4. Utánzás:
Ha más gyerekektől látja ezt a viselkedést (például bölcsődében, játszótéren) akkor ő is kipróbálhatja.
Hogyan lehet leszoktatni a gyermekedet a köpködésről?
1. Maradj nyugodt! Ne reagálj túl erősen, mert azzal megerősítheted a viselkedést!
2. Mondd el egyszerűen, hogy nem elfogadható, amit tesz – Például: „A köpködés nem oké. Ha dühös vagy, mondhatod, hogy ‘mérges vagyok’.”
3. Mutass helyette más megoldást! Pl. „Ha mérges vagy, dobolj az asztalon!” vagy találjatok ki neki egy vicces mondókát, amivel jelezheti, ha befejezte az evést
4. Ne adj neki extra figyelmet emiatt! Ha a köpködés figyelemfelkeltésből történik a legjobb, ha nyugodtan közlöd, hogy ez nem elfogadható, majd nem foglalkozol vele tovább.
5. Jutalmazd a pozitív viselkedést! Ha a gyereked más módon fejezi ki az érzéseit (pl. szavakkal), dicsérd meg érte!
6. Tanítsd meg játékosan odafigyelni rá! A gyerekek sokszor azért nem tudják abbahagyni a köpködést, mert már megszokták, ilyenkor segíthet, ha játékosan tudatosítani kezdi magában, mit is tesz. Pl. azt mondhatod neki, hogy amikor köpködne, helyette mondjon el egy vicces kis varázsigét, ami elűzi a köpködő manót belőle. Először mindig te említsd neki, hogy „hahó, varázsoljuk el a köpködő manót”, aztán ha már párszor eljátszottátok, akkor már csak figyelmeztesd rá, hogy használja a „varázsigét”. Ez azért jó, mert így elkezd benne tudatosodni, mikor csinálja és egyre kevésbé fogja csinálni.
A legtöbb gyerek kinövi ezt a szokást ha következetesen megtanítod neki, hogy máshogy is kifejezheti magát. 😊
2 Comments
Ági
2025. február 18. keddNehéz utána visszazökkenteni. Most éppen nem tudjuk mi váltja ki nála, de teljesen kikelt magából. Ahogy hazaér az óvodából, velem azonnal nekiáll kötözködni, veszekedni, alpári stílusban beszél ni. Provokál, a tesójat piszkálja, ez már három napja tart. Pedig nem történt változás az életében. Egy őrjöngésbe kezd aminek veszekedes a vége, ha kérem hogy menjen be a szobába büntetésbe nem megy be…. Hogy lehet kezelni azokat a gyerekekeket akik teljes ellenéllásr mutatnak. Ha kiabálunk vele az sem hat tá. Gyakorlatilag semmi. Mint aki direkt bosszantja a másikat amig el nem szakad a cérn-
Kinga
2025. február 13. csütörtökKedves Ági!
Bár nem.köpködèssel kapcsolatban, de szeretném a tanácsát kèrni.
A 4 éves kislányom ha valamit elront, valami nem sikerül neki 1-2 próbálkozás után, ha direkt,vagy akár vèletlenül bántja a kistesót, ha valamiért nem fogad szót és leszidjuk vagy nem úgy történik valami ahogy azt elképzeli, azzal bünteti magát,hogy beleharap a kèzfejèbe, de annyira erősen, hogy másnap is látszik a nyoma.
Elég intenzív temperamentumú, így a szigor az első körben kikerült az önbántalmazás megelőzèsèből, de az sem oldja meg ha szépen, nyugodtan kérem, vagy elmagyarázom neki,hogy miért nem szabad.
Eddig csak itthon csinálta, de már az óvodában is előfordult,amikor egy kislány rászólt, hogy vèletlenül felborította a játèkát
Hogyan tudnám megszüntetni? Szükséges pszichológust bevonni vagy ez életkori sajátosság? Hatással lehet ez a jövőjère? Nem szeretném,ha az idő előrehaladtával esetleg más módon is bántaná magát.
Köszönöm szépen
Leave A Response