Sokan mondják, hogy a mai gyerekek nehezebben figyelnek, hamarabb szétesnek, egyik dologból a másikba csapnak, könnyen túlpörögnek és mintha egyre nehezebb lenne lekötni őket valamivel. De vajon mi okozza ezt? A digitális eszközök? Vagy valami más? És mit tudunk tenni ellene?
A mai gyerekek idegrendszere nemcsak a képernyők miatt kap rengeteg terhelést. Már egészen pici korban is sokkal több inger veszi körül őket, mint korábban: ingerlőbb játékok, több zaj, több tárgy, több program, zaklatottabb napirend, kevesebb alvás és folyamatos készenléti állapot. A nyilvános terek is tele vannak mesterséges ingerekkel: erős fények, hangos zene, villódzó reklámok, zsúfoltság, állandó háttérzaj.
A gyerek idegrendszere pedig minderre reagál.
De ha nem csak a képernyő a hibás, akkor mi terheli túl a figyelmet?
Sokszor észre sem vesszük, mennyire ingerterhelt környezetben él ma egy kisgyerek (és mi felnőttek is).
Nemcsak arról van szó, hogy sok mesét néz-e. Hanem arról is, hogy milyen játékok veszik körül. Sok mai játék már csecsemőkortól zenél, villog, mozog, beszél, történik benne valami anélkül, hogy a gyereknek bármit hozzá kellene tennie. Ezek az eszközök nem a belső figyelmet, hanem a külső ingerre való azonnali odakapást erősítik.
Ehhez jön hozzá az is, hogy több tárgy van a gyerekek körül, mint valaha. Több játék, több szín, több zajforrás, több választási lehetőség. A sok tárgy azonban nem feltétlenül segíti a játékot — gyakran inkább szétszórja a figyelmet. A gyerek egyik dologtól a másikig sodródik, de nem tud igazán elmélyülni.
A mai életvitel is sokszor zaklatottabb. Sok a program, sok az indulás, sok az alkalmazkodás. Már kisgyerekként is egyik helyről a másikra mennek: bölcsi, ovi, fejlesztés, különóra, játszóház, bevásárlás, családi program. Közben kevés az igazán üres, nyugodt, ráérős idő.
És ott van az alvás kérdése is. A kevesebb vagy rosszabb minőségű alvás közvetlenül rontja a figyelmi működéseket. Egy fáradt gyerek könnyebben szétesik, impulzívabb, ingerlékenyebb lesz, kevésbé tud kitartani egy feladatban.
Mit rontanak el gyakran a felnőttek?
Nagyon sok mai szülő óriási nyomás alatt él. Szeretne jól csinálni mindent, szeretné fejleszteni a gyerekét, minőségi időt adni neki, élményeket biztosítani, lekötni, boldoggá tenni. Csakhogy közben sokszor pont emiatt lesz túl sok minden.
Sok családban a gyerek szinte egy percig sem unatkozhat. Ha unatkozni kezd, rögtön jön egy játékötlet, egy program, egy új inger, egy figyelemelterelés. Pedig az unalom nem ellenség. Az unalom lenne az a belső tér, ahonnan a saját játék, a saját ötlet, a belső figyelem megszülethetne.
Amikor a gyereket mindenáron szórakoztatni akarjuk, akaratlanul is azt tanítjuk meg neki, hogy a figyelem mindig kívülről jön. Hogy valaminek történnie kell ahhoz, hogy jól legyen. Hogy az inger legyen erős, gyors, új és látványos.
A rengeteg program és a folyamatos időre indulás is feszültséget visz a mindennapokba. Ilyenkor kevesebb a nyugodt átmenet, kevesebb a lelassulás, kevesebb a zavartalan szabad játék. Márpedig a figyelem nemcsak attól fejlődik, hogy a gyerek “foglalkozáson vesz részt”, hanem attól is, hogy van ideje elmélyülni, próbálkozni, ismételni, elakadni, újrakezdeni.
De hogyan vezet mindez figyelemzavarhoz? Mi történik ilyenkor az idegrendszerben?
A figyelem nem egyszerűen azt jelenti, hogy a gyerek “odafigyel vagy nem figyel oda”. A figyelem egy összetett idegrendszeri működés: szabályozni kell, mire irányuljon, meddig tartson fenn, hogyan szűrje ki a zavaró ingereket, hogyan váltson egyik dologról a másikra.
Ha a gyerek idegrendszere tartósan túl sok, túl erős, túl gyors ingerhez alkalmazkodik, akkor egy idő után a hétköznapi, kevésbé intenzív helyzetek nehezebben lesznek számára fenntarthatók. Egy könyv, egy beszélgetés, egy építőkockázás, egy óvodai feladat már “kevés ingernek” tűnhet az idegrendszer számára.
Ilyenkor azt látjuk, hogy a gyerek folyton új impulzust keres, hamar elun valamit, nehezen marad egy tevékenységben, könnyen elterelődik, türelmetlenebb, nyugtalanabb. Nem azért, mert rossz vagy neveletlen, hanem mert a belső szabályozása túlterhelt.
A tartós ingeráradat gyengítheti az önszabályozást is. A gyerek nehezebben viseli a várakozást, az ürességet, a monotóniát, a csendet. Pedig éppen ezek lennének azok az állapotok, amelyekből a figyelem mélyülése kialakulhatna.
Miből látszik, hogy egy gyerek figyelme túlterhelt vagy szétesőben van?
Nem mindig úgy, hogy “hiperaktív” a gyerek.
Sokkal gyakoribb, hogy a gyerek egyik játékról a másikra ugrál, mindent elővesz, de semmivel sem játszik igazán. Nehezen fejez be dolgokat. Gyakran félbeszakít másokat. Nem tud végighallgatni egy mesét vagy utasítást. Nyűgösebb, ingerlékenyebb, hamar kibillen. Egyre több külső segítség kell neki ahhoz, hogy lekösse magát. Az is előfordulhat, hogy látszólag “unalmasnak” talál mindent, ami nem elég intenzív.
Kisebbeknél ez megjelenhet fokozott nyugtalanságban, gyakori hisztikben, túlzott ingerlékenységben, rosszabb alvásban, nehéz átmenetekben is. Nagyobbaknál pedig tanulási nehézségek, szétszórtság, impulzivitás, alacsony frusztrációtűrés formájában.
Fontos, hogy ez nem minden esetben jelent valódi ADHD-t vagy klinikai értelemben vett figyelemzavart. Sok gyereknél inkább arról van szó, hogy az idegrendszere túl sok olyan környezeti hatáshoz alkalmazkodott, ami szétszórja és túlpörgeti.
Kapcsolódó írásom: Az ADHD korai felismerése: Milyen jelei vannak? Hova fordulhattok segítségért?
Tényleg elkerülhetetlen ez a mai világban? Vagy lehet valamit tenni?
Nem tudjuk teljesen kiiktatni a modern világ hatásait. Nem lehet buborékban nevelni a gyereket, de nagyon sokat számít, hogy otthon milyen idegrendszeri környezetet teremtünk neki.
A legfontosabb változás nem az, hogy mindent tökéletesen csinálj, hanem az, hogy tudatosan csökkentsd a felesleges ingereket. Kevesebb játék, nyugodtabb tér, kevesebb háttérzaj, kevesebb rohanás, több alvás, több szabad játék, több unatkozható idő. Nem kell minden percet megtölteni élményekkel.
A figyelem egyik legfontosabb táptalaja az unalom, az ismétlés, a nyugalom és az elmélyülés.
Sokat segít az is, ha a gyerek napirendje kevésbé széttördelt. Ha nem minden napra jut program. Ha vannak lassú délelőttök és ráérős délutánok. Ha nem baj, hogy “nem történik semmi”. Mert ilyenkor történik valójában valami nagyon fontos: az idegrendszer rendeződik.
Az alvás rendezése szintén kulcskérdés. Egy kialvatlan gyerek figyelme sokkal sérülékenyebb. Sokszor már azzal is javul a helyzet, ha a gyerek több pihenést, kiszámíthatóbb estét, nyugodtabb lefekvést kap.
És ugyanilyen fontos a szülő saját ritmusa is. A gyerekek idegrendszere nagyon érzékenyen reagál a családi tempóra. Ha állandó a sietség, a kapkodás, a feszültség, azt ők is magukba szívják. A figyelem a mindennapok érzelmi klímáján is múlik.
Mi lehet az első lépés, ha változtatni szeretnél?
Nem kell egyik napról a másikra mindent felforgatni.
Elég, ha először csak megnézed: hol van túl sok inger a gyereked életében? Tényleg szükség van ennyi játékra? Ennyi programra? Ennyi szervezésre? Ennyi lekötésre? Van elég ideje csak úgy lenni? Elég ideje van játszani úgy, hogy senki nem irányítja? Eleget alszik? Van elég csend körülötte?
A figyelem nem parancsszóra fejlődik. Nem attól lesz jobb, hogy többet szólunk rá, hogy figyeljen. Hanem attól, hogy olyan környezetet kap, ahol a figyelme végre meg tud pihenni rendeződni és megerősödni.
Leave A Response