Hogyan lesz „normális” a gyermek?

Mikortól mondhatjuk egy viselkedésre, hogy nem normális, szélsőséges? A pszichológia egyik alapkérdése, hogy mi is az a norma úgy általában, mi az elfogadott? Pedig, ha mindig tudnánk mi az, akkor könnyedén tudnánk célokat kitűzni a gyermeknevelésben, szabályokat állítani a kicsi elég, amiket be kell tartania, mert „mindenki így csinálja”. Mégis sok szabállyal kapcsolatban -amelyek egy részét még gyermekkorban tanultuk- kétségeink vannak, amikor a saját gyermekeinknek kell átadni őket. Hogyan tűzzünk ki nevelési célokat egy ilyen helyzetben? Egyáltalán: mikortól lehet nevelésről beszélni egy baba esetében?

Mi a normális?

Ez részben kulturális dolog. Mik a szokások, mit tapasztaltunk, mit láttunk példaként a környezetünkben. Nálunk például sok szülő furcsállja, ha a gyermeke együtt akar aludni vele. Mindenkinél más a határ. Van, akinél 2-3 éves korig fér bele, van, akit pedig még kisiskolás korban sem zavar. Ezzel szemben például Japánban és számos dél-európai, valamint dél-amerikai országban természetes dolog együtt aludni a gyerekekkel akár 10-12 éves korig is, itthon félve fogadjuk be a kicsit az ágyunkba és azon törjük a fejünket, ha megengedjük neki egyszer, akkor vajon még 5-6 évesen is velünk akar-e aludni, nem lehet majd leszoktatni róla. Mindazonáltal elgondolkodtató, mennyire összetartó társadalom a japán.

Nemrégiben láttam egy rövid előadást olyan falvakról, ahol több 100 év feletti ember is élt. A legtöbb ilyen falu Japánban van. A 100 év feletti kort megélt idősek egyöntetűen ugyanazt mondták el magukról: hasznos tagnak érzik magukat a társadalomban, a családban, vigyáznak az déd- és ükunokákra, feladataik vannak, dolgoznak, hasznos tagjai a társadalomnak. Merész párhuzam lenne azt mondani, hogy a szoros kapcsolat, ami az együttalvás révén kisgyermekkorban létrejön – talán hozzájárul ahhoz, hogy ez az erős lelki kapcsolat még később is megmarad, hogy talán ez az „áldozat” a gyermekekért az egyik azok közül, ami miatt a japánok ennyire tisztelik az időseiket.

Nem állítom, hogy együttalvás nélkül ne lehetne szoros a szülő-gyermek kapcsolat, vagy hogy nincsenek több ezer évre visszanyúló hagyományai a Japánoknál a szülők, az idősebbek tiszteletének, mindenesetre azt megtanulhatjuk tőlük, hogy talán nem annyira ördögtől való dolog beengedni a sötéttől félő, a hajnalban a szülők szobájába átlátogató gyerekeket a közös, családi ágyba.

Szülőként mérlegelnünk kell, mik a nevelési céljaink, mik a gyermek érdekei és hol vannak azok a pontok, ahol a kettőt egyensúlyba lehet hozni egymással. Szélsőségnek számít az is, ha az anyuka az alapvető igényeit is háttérbe szorítva csak a baba igényeinek akar megfelelni, és szélsőséges az is, ha a kicsi 6 hetes korában már a leánykori életét szeretné élni. De mi a normális?

A normát mi magunk állítjuk fel. Az a közeg, ahol élünk, az ország, a környezetünkben élők, a családunk, az ismerőseink és sok esetben mi magunk, szülők. Ebből adódik az, hogy gyakran még a közeli rokonainkkal sem feltétlenül értünk egyet abban, hogy pl . meddig és hogyan kéne szoptatni a babát, mert itt számodra a norma nem az, amit a rokon mond, hanem az, amit a szoptatásról szóló könyvben olvastál.

Miből jönnek a nevelési célok?

– A babának meg kell tanulnia alkalmazkodni a külvilághoz (pl. az első hetekben meg kell szoknia, hogy néha éhes és ilyenkor, ha jelez, enni kap, meg kell tanulnia, mikor van a nappal és az éjszaka) Ez a folyamat látszólag magától is végbemegy, mégis láttam már olyan babát, aki 3 hónaposan még összetévesztette a nappalt és az éjszakát, mert a szülei alkalmazkodtak hozzá, nem ő a világhoz.

– A kicsinek be kell illeszkednie a társadalomba, szocializálódnia kell. Ehhez meg kell tanulnia az önálló helyváltoztatás képességét, a beszédet és egy sor szokást, mint hogy hogyan kell önállóan enni, inni, rágni stb.

– Ahogy egyre önállóbb lesz, el kell sajátítania, mi az, ami veszélyes lehet számára a világban (pl. nem nyúlunk a konnektorba, a forró sütőhöz, a kutya szájába stb.) Ennek a megtanításáról itt írtam.

– És persze ezen túl jönnek azok a célok, amiket mi tűzünk ki: nem állunk fel az asztaltól, amíg a többiek esznek, szépen köszönni kell az ismerős néniknek és bácsiknak és még sok minden más, amiről úgy gondoljuk, meg kell tennie a kicsinek ahhoz, hogy befogadja a világ. Ezek a célok tetszőlegesek, és nagy mértékben abból fakadnak, ahogyan minket neveltek, amik nekünk szabályok voltak.

Gond általában akkor van amikor:

1. Nem egyértelműek a célok Ha nem igazán tűzöl ki nevelési célt, vagy te sem hiszel igazán benne, akkor azt a gyerek is érezni fogja rajtad. Ő még érthető, biztos kapaszkodókat keres a világban, ha viszont te sem vagy biztos benne, hogy pl. tényleg muszáj neki minden délután aludnia, amikor már nem szeret aludni, vagy tényleg nem akkora gond, hogy 1,5 évesen még szopizik, akkor nem fogod tudni elérni nála az adott célt.

2. Nem egyértelműek a határok Egyik nap még nem szabad felállni az asztaltól, amíg a többiek esznek, de a másik nap megengeded, hogy felálljon, mert ti még beszélgetni szeretnétek. Ilyenkor a dackorszakban levő, a világban fogódzókat, határokat kereső gyermek elbizonytalanodik: „Lehet, hogy ez a szabály mégsem olyan fontos?” És lehetséges, hogy legközelebb már nem fogja betartani.

3. Nem a korának megfelelő célok Nyilván nem várod el a babától, hogy 1 évesen már számoljon, sem azt, hogy 10 hónaposan önállóan kanalazza a levest. Azt sem várhatod el, hogy 2 évesen 1-2 próbálkozás után képes legyen uralkodni a hisztijén, vagy 3 hónaposan magától rájöjjön, hogyan is kell átaludni az éjszakát. Legyél tisztában vele, hogy mit kell tudnia egy adott korban, mi az, amire már képes és mi az, amit még talán nem tud teljesíteni (persze mindig lehetnek kivételek)

Furcsának tűnhet néhány hónaposan már célokról beszélni, pedig sok későbbi szokás már ebben a korban eldől. Ha például letisztázod magadban, hogy fontos cél az, hogy a kicsi a saját ágyában önállóan aludjon el, akkor ezt kell tenned, ha viszont a lelked mélyén úgy érzed, szívesebben dajkálnád és látszik, hogy ő is ezt szereti igazán, akkor miért ne dönthetnél másként?

A lényeg, hogy megtanulj hangsúlyozni a „feltétlenül szükséges most”, a „ráér később is” típusú célok között és néha merd kimondani, hogy „ha neki úgy jó, akkor legyen”, hiszen a gyermeknevelés nem egy kis robot programozásából áll, hanem a nevelési célok és a kicsi egyéniségének, igényeinek összehangolásából is.

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>