Harmóniában magunkkal

Viva la Vita Produkció néven tartanak fesztivált március 22.-én Budapesten azoknak a nőknek, akik szeretnének harmóniában élni önmagukkal, gyermekeikkel. A fesztivál szervezői vallják, hogy a boldogsághoz nem sok pénzre van szükség, hanem harmonikus kapcsolatra önmagunkkal és környezetünkkel.

Harmóniában magunkkalA fesztivál nekünk szól, NŐKnek, gyermekes családoknak, akik szeretnénk nyugodtan, békében, harmóniában élni. A rendezvényen az élet harmóniájának számos szeletét ismerhetjük meg: az előadások, a kerekasztal beszélgetések, valamint a színpadi produkciók egyaránt ezt az életszemléletet tükrözik majd. A rendezvény fővédnöke: Szulák Andrea.

További információk: http://vivalavitaprodukcio.hu

Lájkold ha tetszett!
fb-share-icon0
About The Author

Vida Ágnes

Vida Ági pszichológia és pedagógia szakon végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként és gyermeknevelési tanácsadóként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni babájuk és gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két gyermekét is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Comments are closed.