Ha nem fogom meg most a gyereket az elején, akkor elkanászodik majd

Sokan gondolják úgy, hogy ha a gyerek hisztijére együttérzéssel reagálnak, megnyugtatják, akkor ezzel valójában engednek neki, és legközelebb még többet követel majd. Ugyanilyen gyakori gondolat az is, hogy ha már egészen kicsi korban nem elég szigorú vele, akkor elkényezteti, a gyerek majd a fejére nő, nem fogad szót, és később sokkal nehezebb lesz határt tartani. De vajon jogos ez a félelem?

Ez érthető félelem, mert sokan úgy nőttek fel, hogy a jó nevelést az erős kézzel, a gyors rendreutasítással és a következetes szigorral azonosították. Csakhogy a kisgyerek fejlődése nem úgy működik, hogy minél hamarabb és minél keményebben törjük le az ellenállását, annál együttműködőbb felnőtt lesz belőle.

Miért nem ugyanaz a megnyugtatás és az engedés?

Ez az egyik legfontosabb különbség, amit szülőként érdemes tisztán látni.

Ha a gyerek azért sír, mert nem kap még egy mesét, és te megöleled, megnyugtatod, együtt maradsz vele, attól még nem kapott még egy mesét.

Vagyis az érzését elfogadtad, a határt viszont megtartottad.

A kettő egyszerre is működhet.

A kisgyerek számára ez nagyon fontos tapasztalat. Azt tanulja meg, hogy lehet csalódott, lehet mérges, lehet szomorú, és ezekkel az érzésekkel nincs egyedül, ugyanakkor nem minden kívánsága teljesül.

Ez nem elkényeztetés, hanem érzelemszabályozás tanítása.

Ha viszont minden sírás után valóban megváltoztatod a döntésedet, akkor már más történik. Ilyenkor a gyerek valóban megtanulhatja, hogy az erős tiltakozás időnként módosítja a helyzetet. De még ez sem azt jelenti, hogy a megnyugtatás a probléma, hanem azt, hogy a határ nem volt elég stabil.

Miért nem lesz hisztisebb attól, hogy segítesz megnyugodni?

Azért, mert a kisgyerek eleinte nem tudja egyedül szabályozni a nagy érzelmeit.

A düh, a csalódás és a frusztráció olyan erős testi állapotot hozhat létre, amelyből még nem tud önállóan kijönni. Az önszabályozás fokozatosan fejlődik, és hosszú ideig szükség van hozzá külső segítségre.

Ezt nevezik koregulációnak.

Amikor nyugodt hangon beszélsz hozzá, mellette maradsz, megfogod a kezét, ha ő ezt elfogadja, vagy egyszerűen csak jelen vagy, az idegrendszere a te szabályozott állapotodból tanul.

Ez a folyamat nem gyengíti, hanem éppen építi a későbbi önkontroll alapjait.

A kutatások is azt mutatják, hogy az érzékeny, válaszkész szülői viselkedés összefügg a jobb érzelemszabályozással és kevesebb későbbi viselkedési problémával (Morris és mtsai, 2007).

Vagyis attól, hogy ma segítesz neki megnyugodni, nem kevésbé lesz önálló, hanem nagyobb eséllyel tanulja meg később maga is kezelni az érzéseit.

Miért félnek mégis sokan attól, hogy a gyerek a fejükre nő?

Mert kívülről a megnyugtatás néha úgy néz ki, mintha a szülő visszavonulna.

A gyerek üvölt a boltban, anya leguggol mellé, megöleli, beszél hozzá, és valaki kívülről azt mondja, na tessék, máris ő irányít.

Pedig lehet, hogy anya közben egyetlen millimétert sem mozdított a határon.

Nem kapja meg a csokit, csak nem kell egyedül maradnia a csalódásával.

Ez hatalmas különbség.

A valódi szülői vezetés nem attól erős, hogy hangos vagy kemény, hanem attól, hogy a felnőtt akkor is képes megtartani a döntést, amikor a gyerek tiltakozik.

Miért nem igaz, hogy az elején kell nagyon szigorúnak lenni?

Mert a kisgyerek együttműködését nem lehet előre bebiztosítani félelemmel.

Lehet olyan gyereket nevelni, aki azért engedelmeskedik, mert fél a következményektől, a kiabálástól vagy a büntetéstől, de ez nem ugyanaz, mint az, hogy belsőleg megérti és elfogadja a szabályokat.

A túlzottan szigorú nevelés rövid távon valóban gyorsabb engedelmességet eredményezhet bizonyos helyzetekben, de hosszabb távon gyakran több szorongással, agresszióval és külső szabályozásra való ráutaltsággal jár együtt.

A kemény, büntető nevelési gyakorlatok és a gyermeki agresszió közötti kapcsolatot több vizsgálat is kimutatta (Gershoff és Grogan Kaylor, 2016).

A gyerek így könnyen azt tanulja meg, hogy a szabályokat azért kell betartani, mert valaki erősebb nála.

A cél viszont az lenne, hogy fokozatosan belsővé tegye őket.

Miért nem egyenlő a következetesség a szigorral?

A következetesség azt jelenti, hogy a szabályaid érthetők és kiszámíthatók.

A szigor viszont sokszor azt jelenti, hogy kevés rugalmasság, kevés magyarázat, kevés érzelmi elfogadás fér bele.

A kettő nem ugyanaz.

Lehetsz nagyon következetes úgy is, hogy közben kedves vagy.

Ha este már nincs több mese, akkor nincs több mese. Ha a gyerek sír, mert még szeretne egyet, attól még mellette maradhatsz.

Mondhatod neki, hogy tudom, hogy szeretnél még egyet, nehéz abbahagyni, de ma már nem olvasunk többet.

Ez egyszerre világos és együttérző.

Miért nem kell letörni a hisztit az elején?

Mert a hiszti nem egy rossz szokás első csírája, amit gyorsan ki kell irtani.

A hiszti tipikusan annak a jele, hogy a kisgyerek érzelmi kapacitása kevés ahhoz, amit éppen átél.

Kétévesen még nagyon erős lehet az akarata, miközben az önkontrollja gyenge. Ezért egy apró csalódás is nagy reakciót válthat ki.

Ha ilyenkor a szülő elsődleges célja az, hogy minél gyorsabban elhallgattassa, akkor a gyerek azt tanulhatja meg, hogy maga az érzés problémás.

Ha viszont azt tapasztalja, hogy a düh elviselhető, miközben a határ megmarad, lassan kialakul benne az a belső tapasztalat, hogy az erős érzelmeket túl lehet élni.

Miért fontos különválasztani az érzést és a viselkedést?

Mert az érzés nem szabályozható ugyanúgy, mint a cselekedet.

A gyerek nem tudja egyszerűen eldönteni, hogy ne legyen dühös.

Azt viszont fokozatosan megtanulhatja, hogy dühösen sem ütünk, nem dobálunk és nem bántunk másokat.

Ezért lehet egyszerre azt mondani, hogy látom, nagyon mérges vagy, és azt is, hogy nem engedem, hogy megüss.

Ez az egyik legegészségesebb szülői pozíció.

Elfogadom, amit érzel, és korlátozom azt, ami veszélyes vagy bántó.

Miért nem lesz elkényeztetett attól, hogy sok figyelmet kap?

Mert a figyelem és a határ nem egymás ellentétei.

Egy gyerek lehet nagyon szeretett, sokat ölelgetett, sok figyelmet kapó, és közben élhet világos szabályok között.

Az elkényeztetés inkább akkor jelenik meg, amikor a gyerek tartósan nem találkozik valódi határokkal, nem kell alkalmazkodnia másokhoz, és a környezete folyamatosan elhárít előle minden frusztrációt.

A szeretetteljes megnyugtatás viszont nem eltünteti a frusztrációt, hanem segít elviselni.

Ez óriási különbség.

Hogyan húzz határt úgy, hogy ne váljon hatalmi harccá?

• Először mondd ki egyszerűen, mi a határ!
• Utána ismerd el az érzést!
• Majd maradj nyugodtan következetes!
• Ha a gyerek még egy sütit akar, mondhatod azt, hogy tudom, hogy nagyon szeretnél még, ma már nem eszünk többet!
• Ha tiltakozik, nem kell újra és újra meggyőzni.
• Maradhatsz mellette, amíg lecseng a düh.

Minél többet magyarázol egy erősen aktivált gyereknek, annál könnyebben lesz belőle vita.

Miért fontos az is, hogy néha engedj?

Mert a rugalmasság nem gyengeség.

Ha rájössz, hogy egy szabály valójában nem fontos, nyugodtan megváltoztathatod.

Nem attól leszel következetes, hogy soha semmiben nem változtatsz, hanem attól, hogy a döntéseid érthetők és kiszámíthatók.

Ha például a gyerek még öt percig szeretne játszani, és ez tényleg belefér, nem kell csak azért nemet mondani, hogy lássa, ki a főnök.

A felesleges tiltások sokszor éppen több ellenállást termelnek.

Miért lesz együttműködőbb az a gyerek, akinek van valamennyi választási lehetősége?

Mert a kisgyereknek nagyon erős az autonómia iránti igénye.

Ha mindenben a felnőtt dönt, könnyen minden helyzetből kontrollharc lesz.

Adj neki választási lehetőséget ott, ahol lehet!

A piros vagy a kék pólót szeretnéd, te mászol be az autóülésbe vagy segítsek, először fogat mosunk vagy először pizsamát veszünk?

Így megtapasztalja, hogy van befolyása a saját életére, miközben a fontos kereteket továbbra is te tartod.

Az autonómiát támogató szülői viselkedést a kutatások jobb belső motivációval és önszabályozással hozzák összefüggésbe (Grolnick és Ryan, 1989).

Miért nem attól lesz tekintélyed, hogy fél tőled?

Mert a tekintély és a félelem nem ugyanaz.

A kisgyerek akkor kezd igazán bízni a szülő vezetésében, ha azt tapasztalja, hogy a felnőtt kiszámítható, nyugodt, érthető, és nehéz helyzetben sem veszíti el teljesen a kontrollt.

Ez sokkal stabilabb alap, mint az, hogy engedelmeskedjen azért, mert tart a reakciódtól.

A cél nem az, hogy minél hamarabb megtanulja, hogy te vagy az erősebb, hanem az, hogy fokozatosan megtanulja, hogyan működnek a határok, hogyan lehet elviselni a csalódást, és hogyan tud együttműködni úgy, hogy közben a saját akarata is megmarad.

A gyerek nem attól fog a fejedre nőni, hogy megnyugtatod, amikor kiborul, hanem attól lesz egyre szabályozottabb és együttműködőbb, hogy újra és újra megtapasztalja, a szeretet nem tűnik el attól, hogy nemet kap, a határ pedig nem tűnik el attól, hogy ő mérges lesz.

Szófogadatlan a gyermeked és nem tudod hogyan kezeld jól? Itt tudok ehhez ötleteket adni neked.