Ha bántja magát a kisgyerek: Mit jelenthet ez? Mit lehet tenni?

Ha te is tapasztaltad már, hogy a gyereked dühében fejbe csapja magát, földre vágja magát, karmolja vagy harapja önmagát, akkor valószínűleg megrémültél. És talán meg is kérdezted magadtól: „Normális ez? Nem árt magának? Most akkor mit csináljak?” Miért viselkedik így a gyermeked és mit tudsz tenni? 

Az önbántó viselkedés látványa szívszorító, és sokszor a legbelsőbb félelmeidet hozza elő. De szeretnélek megnyugtatni: kisgyermekkorban az ilyen viselkedés nem a baj jele, nem betegség, nem szándékos ártás hanem egy olyan próbálkozás, amellyel a gyerek kétségbeesetten igyekszik kifejezni azt, amit máshogy még nem tud.

Miért bántja magát egy kisgyerek?

Amikor egy kisgyerek megüti saját magát, földre veti magát, beveri a fejét, az első és legfontosabb, amit tudni érdemes: ez nem manipuláció. Nem azért csinálja, hogy neked rossz legyen. Nem azért, mert „rossz gyerek”. Nem is azért, mert „figyelmet akar”. Hanem mert túl sok az érzés benne, amit nem tud szabályozni, és a teste előbb reagál, mint a gondolatai.

Ebben az életkorban (jellemzően 1,5 és 4 év között) a gyerekek idegrendszere még éretlen. Az érzelemfeldolgozásért felelős agyterületek – például a limbikus rendszer – sokkal gyorsabban aktiválódnak, mint azok a részek, amelyek felelősek a gátlásért és az önszabályozásért (prefrontális kéreg). Emiatt ha elönti a düh, a csalódás, a tehetetlenség vagy a frusztráció, nem képes szavakba önteni vagy másként levezetni – helyette ösztönös testi reakcióval él.

Ez lehet sírás, toporzékolás, csapkodás – és néha az is, hogy saját magát üti meg. Mert az érzés „nem fér el benne”.

Egyes gyerekek érzékenyebbek is lehetnek idegrendszeri szinten, így ők hevesebben reagálnak, és gyorsabban túltöltődnek. Ha ezt ismered fel a gyerekedben, az már egy lépés a megértés felé.

Miért nem „hiszti”, és miért nem kell megállítani minden áron?

Gyakran hallani, hogy „ne engedd meg neki, hogy magát bántsa, mert rászokik” vagy „ne foglalkozz vele, csak figyelmet akar”. Ezek a tanácsok sajnos nem segítenek. Egy túlingerlődött, kétségbeesett kisgyerek nem képes tudatos viselkedésszabályozásra. Ha figyelmen kívül hagyod, azzal nem tanulja meg a megküzdést – csak még inkább egyedül marad azzal, amit nem ért. Itt írtam róla, mi jelentkezik pontosan a kisgyerekedben a hiszti során és hogyan érdemes kezelni azt.

Fontos megérteni: az önbántás nem tudatos választás, hanem a tehetetlenség testi nyelve. És ha ilyenkor a gyerek nem kap kapcsolódó visszajelzést, ha nem érzi, hogy valaki értelmezi helyette, amit ő még nem tud, akkor az elkeseredés csak nő.

Ezért nem szabad hagyni, de nem is tiltani kell – hanem megtartani és új irányba terelni.

Mit tegyél a pillanatban?

1. Maradj mellette, maradj nyugodt!
   Igen, nehéz. De ha te kibillensz, ő még jobban elöntődik. Ha látod, hogy bántaná magát, menj oda hozzá. Ne kiabálj, ne fenyegess – csak mondj valami egyszerűt, lassan, nyugodt hangon:
   „Látom, most nagyon dühös vagy. Itt vagyok veled. Megvédlek, akkor is, ha nem tudod kimondani.”
2. Fizikailag is óvd meg!
   Ha azt látod, hogy a fejét üti, óvatosan fogd meg a kezét. Ha földhöz csapja magát, párnával, takaróval puhíthatod a terepet. Mondd:
   „Nem engedem, hogy megüsd magad. Itt vagyok, segítek másképp megmutatni, amit érzel.”
3. Mondd ki neki mit érez!
   Ilyenkor nem tudja, mi zajlik benne. Ha azt mondod:
   „Nagyon csalódott vagy, mert nem úgy alakult, ahogy szeretted volna” – akkor azzal értelmet adsz az érzésnek és ezáltal apránként megtanulja majd kontrollálni is azt. Ez az önkontroll kialakulásának alapja.
   
4. Maradj a közelében, de ne erőltesd az ölelést, ha nem akarja!
   Kínálhatod: „Itt van a karom, ha bújnál” – de hagyd, hogy ő döntsön. A testi kontaktus akkor segít, ha ő is akarja.
   

És utána? Mitől múlhat el ez a viselkedés?

A gyerek akkor tanulja meg máshogy kezelni az érzelmeit, ha van belső eszköze rá. Ezeket az eszközöket viszont neked kell vele megalkotnod. Játékosan, türelemmel, újra és újra.

Játékos lehetőségek a feszültség levezetésére és megelőzésére

1. Készítsetek „mérges párnát”!
   Adj neki egy párnát, amit akkor használhat, ha elönti a düh. Rajzolhattok is rá arcot. Mondd:
   „Ha mérges vagy, ütheted ezt a párnát. Ő bírja.”
2. Tanítsatok meg egy „dühös dalt”!
   Találjatok ki együtt egy éneket, amit akkor lehet dúdolni vagy üvölteni, ha jön a feszültség. Például:
   „Most dühös vagyok, dú-dú-dú / Kipukkanok, mint egy lufi!”
3. Lélegezzetek együtt – játékosan!
   Használjatok buborékfújót, képzeletbeli gyertyát vagy egy plüssállatot a hasán: „Nézd, hogyan emelkedik le-föl, ahogy lélegzel.”
4. Rajzoljatok érzéskártyákat!
   Rajzoljatok együtt kis arcokat: mérges, szomorú, fél, örül. Ha nem tudja elmondani, mit érez, kiválaszthatja. Később már előre jelezhet, ha „sárga színű” napja van. Itt írtam róla, milyen játékokkal segítheted az érzelemkontroll kialakulását
5. Mesélj mesét az érzésről!
   Találjatok ki egy történetet egy kicsi dínóról, akit elönt a düh, és aztán megtanulja, hogyan lehet másképp elmondani. Minél ismerősebb a történet, annál könnyebb vele azonosulni.
   

Mit NE tegyél?

– Ne büntesd az önbántó viselkedést – a félelem nem tanítja meg a gyerekednek az érzelmei kezelését!
– Ne hagyd egyedül, ha látod, hogy elönti az érzés!
– Ne kérdezd, „mi bajod van már megint” – mert nem tudja kimondani, csak érzi!
– Ne hasonlítsd máshoz – ő most tanulja, amit más már tud!

És te mit tehetsz magaddal?

Ez az egyik legfontosabb kérdés. Ha újra és újra azt látod, hogy a gyereked bántja magát, az téged is kimerít, feszültté tesz, vagy elbizonytalanít. És teljesen rendben van, ha te is elfáradsz.

Fontos, hogy ne egyedül próbáld ezt megoldani. Beszélj valakivel. Kérj támogatást. Nem attól vagy jó szülő, hogy mindig mindent megoldasz – hanem attól, hogy keresed a módját, hogyan lehetsz mellette.

Amikor a gyereked megüti magát, az nem a te kudarcod. Nem azt jelenti, hogy valamit elrontottál. Hanem azt, hogy még nem tudja, mit kezdjen a benne lévő érzéssel. És ha te ilyenkor ott tudsz maradni, nem elfordulva, nem megijedve, hanem úgy, hogy azt mondod: „Itt vagyok, nem félek tőled, nem félek az érzésedtől” – akkor ezzel máris tanítasz.

Tanítasz jelenléttel. Megtartással. Türelemmel és ez a tanítás az, ami előbb-utóbb belül is megérkezik hozzá. Csillapodni fog. Rád néz majd, és már nem bántja magát – hanem rád mutat: „Segítenél megmondani, mit érzek?” És ez az, amiért érdemes most kitartani. Mert amit most adsz, az az ő belső biztonságává válik. Örökre.

Gondot okoz, hogyan kezeld a gyermeked hisztijét? Most mutatok egy sor játékos megoldást az érzelmek kezelésére és az önkontroll fejlesztésére már 1 éves kortól. Klikk ide és nézd meg!

Lájkold ha tetszett!

0