Ha a gyereked folyton rajtad csüng: Mi okozza ezt? Mit lehet tenni?

Biztos ismerős neked is: vendégek érkeznek, te próbálsz velük beszélgetni, a gyereked pedig nem enged el, szorítja a lábad, vagy az öledben akar ülni. Elmentek egy játszóházba, ahol minden más gyerek önfeledten rohangál, a te gyereked viszont csak kapaszkodik beléd. Étteremben, családi programon is ugyanaz történik: te próbálnál enni, beszélgetni, a gyerek viszont ragaszkodik hozzá, hogy csak vele foglalkozz. Ismerős helyzet? Mi okozza ezt?

Sok szülő ilyenkor zavarba jön: „Miért nem játszik másokkal? Rosszul csinálok valamit? Elrontottam, mert túl sokat foglalkoztam vele?” A jó hír, hogy ez nem rossz szokás vagy nevelési hiba. A gyerek nem azért csüng rajtad, mert lusta, vagy mert nem tudna mit kezdeni magával. Azért teszi, mert az idegrendszere még nem elég érett ahhoz, hogy magától kezeljen egy idegen helyzetet.

A gyerek számára a szülő jelenléte olyan, mint egy érzelmi biztosítókötél. Addig merészkedik előre a világban, ameddig érzi, hogy bármikor visszabújhat hozzád. És igen, vannak időszakok, amikor a kötél rövidül: ilyenkor még erősebben igényli a közelségedet.

Mi okozza, ha a baba vagy a kisgyerek folyton a szülőn csüng?

0–1 éves korban

Ebben a korban a szeparációs szorongás a leggyakoribb ok. A baba elkezdi felismerni, hogy te nem vagy mindig ott vele és ez félelmet kelt benne. Az idegrendszere még nagyon érzékeny, minden új helyzet, zaj vagy fény felébreszti benne a „biztonságot kereső” ösztönt. Ha vendégek jönnek, vagy idegen helyen vagytok, beléd kapaszkodik, mert veled együtt érzi magát biztonságban.

Mit tehetsz?

• Legyél vele türelmes, új helyen tartsd az öledben, amíg fel nem oldódik és nem kezd el maga barátkozni az új hellyel, emberekkel

• Mondd el neki előre, hogy mi fog történni: „Most bemegyünk a játszóházba és kipróbáljuk a kisautót.” „Most kimegyek a fürdőszobába, addig te játssz a labdával.”

• Otthon adj neki rövid, fokozatos önálló játékidőt, miközben lát téged a közelben, így tanulja, hogy nélküled is biztonságban van. Ha ez már megy, akkor próbáld meg, hogy kimész a szobából, de közben folyamatosan beszélsz hozzá, ebből megtanulja, hogy ha nem lát téged, attól még megvagy, hiszen hallja a hangod.

1–2 éves kor

Ebben az életkorban a gyerek elkezd „kontrollálni”, mert nélküled még bizonytalan és ha számára ismeretlen helyzetekkel találkozik, felerősödik a szeparációs szorongása, azaz fél, hogy elveszít téged. Például megszakítja a felnőttek beszélgetését, el akar vinni téged magával, vagy haza akar menni, ha idegen helyen vagytok. Ez azért van, mert még nem tudja irányítani az eseményeket, ezért próbálja irányítani azt, amit tud: a szülő jelenlétét.

Mit tehetsz?

• Adj választási lehetőséget: „Most a játszóházban maradsz itt a másik gyerekkel, vagy velem mész körbejárni?” Így érzi, hogy van beleszólása.

• Játsszatok „pár perc nélküled” játékot: álljatok egymással szemben és számoljátok, mennyi ideig tud nélküled játszani.

• Dicsérd a rövid önállóságot: „Szuper volt, hogy egyedül megcsináltad azt a kirakót.”

2–3 éves kor

Ebben a korban a szeparációs szorongás és a kontrollvágy gyakran keveredik. A gyerek elkezd érzelmeket is intenzíven kifejezni: düh, frusztráció, félelem. Idegen helyen gyakran kapaszkodik beléd, hogy megnyugtassa magát és hisztizik, ha erőlteted. (itt írtam arról mi okozza ebben a korban a kiborulós hisztiket és mit lehet tenni ellenük)

Mit tehetsz?

• Mesélj neki rövid történeteket az elválásról: „Most játszol a többiekkel, én itt leszek, és utána együtt megyünk haza.”

• Játsszatok szerepjátékot: a babájáték figurák segítségével mutassátok meg, hogy mindenki biztonságban van, még ha nincs is a kezedben.

• Biztosíts átmeneti jelzéseket: „Ha szeretnél engem látni, nézz a piros szőnyegre, ott állok.”

3–6 éves kor

Ebben az életkorban a gyerek már értékeli a társas helyzeteket, de érzelmi hullámzások még mindig előfordulhatnak. A ragaszkodás gyakran azért jön elő, mert a gyerek stresszes, fáradt, túlingerelt vagy új helyzetbe került. Ilyenkor a szülőt kezdi kontrollálni, mert önmagát még nem tudja igazán.

Mit tehetsz?

• Mutass példát: kezdeményezz rövid beszélgetéseket más gyerekekkel, és hagyd, hogy ő is csatlakozzon, miközben látja a biztonságos visszavonulást.

• Alakíts ki „szünetpontot”: egy konkrét sarok, ahol leülhet, vagy egy pad, ahol rád nézhet, de nincs a kezedben.

• Adj neki kis külön feladatot, amit megcsinálhat az adott helyen így lesz valami, ami felett kontrollja van, amit irányíthat.

Miért kapaszkodik a kicsi valójában?

Mert még nem mindig tud nélküled létezni, új helyzeteket megoldani. A gyerek az érzelmeit nagyban a szülő segítségével tanulja meg kezelni. Ha a szülő ott van, biztonságban érzi magát, és elkezdi megérteni, hogy a frusztráció, félelem vagy düh nem veszélyes, és le lehet kezelni. Ha mindig egyedül kellene boldogulnia, a stressz szintje megnő, és kontrollálóvá válhat, mert próbálja „túlélni” az ismeretlent.

Ha a gyerek haza akar menni, belevág mások beszédébe, vagy lefoglal, hogy csak vele foglalkozz, az nem arról szól, hogy rossz szokásokat tanítottál neki. Egyszerűen próbálja irányítani azt, amit tud: a szülő jelenlétét. Ilyenkor érdemes tudatosan jelezni a határokat, de nem engedni a feszültséget eszkalálódni: nyugodtan, határozottan, de szeretettel kommunikálj vele.

Mi az, ami segíthet?

0–1 éves korban

• „Biztonsági tárgy”: plüss, takaró, ami a te jelenlétedet helyettesíti átmenetileg.

• „Kis séták nélküled”: hagyd pár percig a babát játszani, miközben lát téged.

• „Érzelmi hangjelzés”: simogatás, halk beszéd, ami megnyugtatja, ahelyett, hogy mindig azonnal felvennéd, ha unatkozni kezd.

1–2 éves korban

• Választási lehetőség: „Szeretnél a játszótéren hintázni, vagy homokozni?”

• Pár perces önálló játék: számolj vissza hangosan, hogy érzi, meddig maradsz távol.

• Dicséret az önállóságért: „Szuper volt, hogy három percig egyedül játszottál!”

2–3 éves korban

• Rövid mesék az elválásról: „A baba a játszótéren marad, én itt vagyok, és utána együtt megyünk haza.”

• Szerepjáték a biztonságról figurákkal.

• Átmeneti jelzések: egy piros szőnyeg, egy pad, ahol rád nézhet, de nem kell azonnal a karodba venned.

3–6 éves korban

• Társas kapcsolatok példája: kezdeményezz beszélgetést más gyerekekkel, és hagyd, hogy ő is csatlakozzon.

• „Szünetpont”: konkrét sarok, ahol leülhet, rád nézhet, de nem vagy a kezében.

• Rövid társasjátékok a várakozás és figyelem gyakorlására.

Az, hogy a kisgyerek folyton rajtad csüng nem rossz viselkedés, nem büntetés, nem nevelési hiba. Ez a fejlődés természetes része, az idegrendszer és az érzelmek alakulásának tükre. A ragaszkodás a szülőhöz biztosítja számára a biztonságot és a tanulási lehetőséget. Játssz, adj választási lehetőséget, mutass példát, és legyél türelmes. Így a gyerek megtanulja kezelni az érzelmeit, és a világ egyre nagyobb darabját fedezheti fel magabiztosan – veled a háttérben, biztosítókötélként.

Hogyan kezeld a dackorszakban előforduló viselkedéseket, a hisztit, a nyűgösködést, az együttműködés hiányát játékosan? Hogyan szelidítsd meg a kicsi akaratosságát és tanítsd meg őt az önkontrollra és a helyes viselkedésre játékosan? Tudd meg itt!

Lájkold ha tetszett!

0