Gyakran említem, mennyire fontos, hogy dicsérjük a gyerekeket, hiszen ezzel erősítjük meg bennük, hogy amit elvégeztek, az erőfeszítéseik, nem voltak hiábavalóak. De hogyan dicsérjünk jól? Dicsérjük meg mindenért? Csak az igazán nagy erőfeszítésekért? Milyen szavakkal dicsérjünk? Lehet „túldicsérni” a gyereket?
Ez így is van: naponta többször kell dicsérni a kicsiket, hiszen számos nagy teljesítményt visznek végbe, nem mindegy azonban, milyen szavakkal tesszük ezt. Hasonló ez ahhoz a helyzethez, amikor a gyermek valami csintalanságot csinál: mindenki egyetért abban, hogy ilyenkor nem azt mondjuk neki, hogy „rossz gyerek vagy”, hanem azt, hogy „az a rossz, amit tettél”. Ugye, hogy jelentős különbség van a kettő között?
A Columbia Egyetemen Dr. Carol Dweck szociálpszichológus egyik kutatásában 400 ötödik osztályos gyermeknek adtak egy egyszerű kirakós feladatot, amit könnyedén megoldottak. Miután megcsinálták, elárulták nekik a pontszámot és a gyerekek egyik része ezt a visszajelzést kapta: „Nagyon okos vagy.”, a másik csoport pedig ezt: „Biztosan keményen dolgoztál.”
Ezután mindkét csoport választhatott egy újabb feladatot: az egyik sokkal nehezebb volt, mint az előző, de elmondták róla a gyerekeknek, hogy sokat tanulhatnak belőle, ha megcsinálják, a másik ugyanolyan könnyű volt, mint az első kirakó.
Vajon melyik csapat bízott jobban magában? Melyik csoport volt az, ahol a gyerekek merték a nehezebb kirakót választani? Azok a gyerekek, akiket az okosságukért dicsértek meg, többségében a könnyebb feladatot választották. Azok viszont, akiket a kemény munkájukért dicsértek meg, 90%-ban a nehezebb feladat mellett döntöttek. Az ugyanis, hogy „okos vagy” azt sugallja a gyermeknek, hogy nem kockáztathatja meg, hogy hibázzon – tehát könnyebb feladatot választ, olyat, amibe biztosan nem bukik bele.
Volt egy harmadik kirakó is. Ez sokkal nehezebb volt, mint a korábbiak, annyival, hogy a gyerekek többsége nem tudta megoldani. Itt arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogyan reagálják le a különböző dicséretet kapó gyerekek a kudarcot. Azok a gyerekek, akiknek azt mondták, hogy „okos vagy”, kudarcként élték meg sokkal nehezebb feladatot, míg azok a gyerekek, akiket az erőfeszítésükért dicsértek meg, kitartóan próbálkoztak vele és utóbb azt nyilatkozták, hogy ez tetszett nekik a legjobban a 3 közül.
A negyedik körben ugyanazt a feladatot kapták a gyerekek, mint az elsőben. Itt az „okosak” csoportja 20%-al rontott a korábbi eredményein, a „kemények” csoportja pedig 30%-ot javított.
Nem arról van szó tehát, hogy ne dicsérjük a gyermeket, hanem arról, hogy figyeljünk rá, miért dicsérjük meg és milyen szavakkal tesszük ezt. A beidegződéseink azt mondatják velünk, hogy „nagyon ügyes vagy”, „milyen okos vagy!”, addig hosszú távon azzal segítjük a gyermeket, hogy merjen megbirkózni a nehezebb feladatokkal és reális képe alakuljon ki saját magáról, ha őszinte részletességgel megfogalmazzuk azt, pontosan mit csinált jól. Például azt mondjuk neki: „Nagyon kitartóan próbálkoztál ezzel a nehéz feladattal, majdnem az egészet meg tudtad oldani.” Csak minimális odafigyelést igényel szülői oldalról, hogy ezekre az apró részletekre odafigyeljünk, azonban a hatását a gyermeked önbizalmában érvényesül majd: nem lesznek irreális elvárásai magával szemben, mer majd nagyobb kihívást igénylő feladatokat vállalni, ugyanakkor nem vár el magától folyamatosan a túlságosan magas eredményeket.
Hogyan fejleszthetnéd a babádat? Mit játssz vele? Innen megtudhatod >>
3 Comments
Gergely Eszter
2012. június 20. szerdaEz nagyon jó észrevétel, és milyen nehéz nem az okosságot, ügyességet dicsérni 🙂 DE egy kis odafigyeléssel legalább naponta egyszer tudunk valami biztatót mondani.
Zsanett
2013. augusztus 13. keddKedves Ági!
Az én problémám a következő. Olvastam a könyvedet, írásaidat,és tudom,mennyire fontos az,hogy egy gyerek önbizalmát erősítsük. Az én családom lazábban áll a gyermekneveléshez,sok dolog náluk nem veri ki a biztosítékot,ami a férjem családjánál igen. De inkább ők túl merevek..Mit lehet tenni,hogy pl. a nagymama ne minősítse a gyereket azzal,hogy rossz vagy-ebben a helyzetben,mit mondjak majd a gyerekemnek,ha ő valójában semmit sem csinált..szóljak rá nagyira gyerek jelenlétében,hogy ne mondjon ilyet…félek,hogy folyamatosan fogja ezt csinálni és bosszant minket..és bár most még csak pár hónapos a baba..de elég hülye helyzetbe tud hozni a hülyeségeivel. Most még nem szóltam rá,de mi lesz,ha a gyerek nagyobb lesz,mindig aláássa az önbizalmát?
A másik probléma: mi nem akarjuk nagyon vallásosan nevelni a gyerekünket,viszont a mi családunknál számtalan mondókában tömik a fejébe Istent,meg a szentképeket is megnevezik neki,mintha direkt csinálnák…és többször mondogatják,mintha csak az lenne,hogy ők akarják nevelni.. mi lesz később,ha már érti is.. Az a baj,ha valamit kérünk tőlük,direkt az ellentétét csinálják,és ezeket látva,eszem ágában sincs bárkire is rábízni a gyermekünket..Félek,előre bizonyos helyzetektől is:pl. mi lesz,ha elárulja a gyermekemnek majd egy rokon gyerek,vagy bárki elszólja magát,hogy nincs Jézuska,vagy a nagyszülők,nagynénik hülyeségekkel tömik a gyerek fejét-túl tudományos magyarázatokkal,stb? Nekem a jelenlétükbe kell majd megcáfolnom amit mondanak,vagy itthon elmagyaráznom neki,hogy pl. a nagyi hülyeséget mondott?
Ha összeveszek a nagyszülőkkel,és a gyermekem előtt leminősítenek,mert mondjuk anya kiabál..a gyermek nem fog elfordulni tőlem? Ilyenkor gondolom,magukhoz édesgetik..
Válaszodat előre is köszönöm!
Vida Agi
2013. szeptember 20. péntekA te példád az elsődleges: ha te mutatsz valamit, az a kicsinek a mérce. Onnantól kezdve tudni fogja, hogy a nagyinál mások a dolgok, azt már 2-3 évesen nagyon szépen el tudják különíteni, nem rombolja az önbizalmát, amit a nagyi mond neki, ha te meg erősíted.
A vallás dologgal ugyanez a helyzet: te átadod a te szemléletmódodat, a többiek a sajátjukat – dönteni pedig úgyis a gyereknek kell. És nem kell feltétlenül megcáfolnod, amit hallott, csak akkor, ha ő maga kérdez rá a dolgokra.
Az más kategória, amikor a gyerek előtt leminősítenek, akkor kiállhatsz az igazadért a gyerek előtt is.